Pesti Napló, 1868. február (19. évfolyam, 5331–5355. szám)

1868-02-14 / 5342. szám

bem bü­ntetésre nézve lett a 33-ik szakaszban megállapítva, hogy az első­sorban a szerzői sajt­­ó pedig a szerző felelősségre nem vo­nathatok, mi egyebet nem jelenthet annál, hogy ha ez a bírói hatalom által el nem érezhetvén, a netaláni marasztaló ítélet személyére nézve­­?6.111 foganatosítható, a nyilatkozatban kijelölt felelős személyek is feleletteherrel tartoznak, vagyis büntethetők. Alkalmazva a törvénynek ezen, a politikai tar­talmú lapokra nézve különböztetőleg felállított szabályait a jelen esetre, kétségbe nem vont tény, hogy a „Magyar Újság“ megjelenése előtt az illető hatósághoz benyújtott és H. alatt a vizs­gálati iratokhoz csatolt nyilatkozatot l-ső rendű vádlott Böszörményi László mint felelős szer­kesztő, Heckenast Gusztáv 2-ed rendű vádlott pedig mint kiadó tulajdonos aláírták, kétségbe nem vont tény továbbá, hogy ugyanezen lapnak a múlt 1867. augustus 28-án megjelent 121. szá­mában foglalt, és a jelen vád tárgyát képező czikk szerzője, habár tudatik, de külföldön, még pedig vádlottak saját beismerése szerint is Tu­­rinban t­ehát oly állam területén lakik, honnan e részbeni államszerződések nem létében sem személye, sem vagy ma az itteni bíróságok meg­keresésére ki nem adatik, ide járul még az is, hogy ugyanazon szerző maga, magában a vád­beli czikkben oda nyilatkozik: mik ép nekie je­lenleg a törvényhozás és kormány eljárása miatt hazájába visszatérni erkölcsi lehetetlenség, s így nincs it és mód, melyen a szerző irányában hazánk törvényei szerint a feleletre vonhatás eszközölhető lenne. E szerint tehát a vádbeli czikk szerzője, habár tudva, de felelősségre von­ható nem lévén, a törvény szerint a felelősség terhe a nevezett két vádlottra, mint a kérdéses lap kiadhatása feltételeképen megkívánt nyilat­kozatban megnevezett személyekre száll. Ennek nem áll ellene, hogy az 1867. évi má­jus 17-én kiadott miniszteri rendelet 5-ik és 20. fo­ai szerint sajtóvétség miatti vád, külföldi vagy ismeretlen tartózkodású egyének ellen is indíttathatók, mert ugyanezen rendelet , mint annak bevezetésében is nyilván kifejezve lett, az országgyűléstől nyert felhatalmazáshoz ké­pest csakis a felállítandó sajtóbíróságok eljárá­sának szabályozását tűzte ki feladatul, ennek körén túl pedig maga az anyagi sajtótörvény megváltoztatására ki nem terjed, miért is annak ily értelmezést adni nem lehet; de különben azon rendelet csak jogot adott arra, hogy sajtó­vétség miatt a per külföldön lakók ellen is meg­­indíttathassék, mire a vétséget magában foglaló nyomtatványnak a 26-ik szakaszban a marasz­taló ítélettől feltételezett elnyomása vagy meg­­semmitése végett szükség is lehet, de nem fog­lal magában egyszersmind kötelezettséget arra nézve, hogy oly esetben is, midőn nem az ítélet kifolyásáról, hanem annak végrehajthatóságáról van szó, a pert — a törvény szerint felelősséggel terhelt, s arra saját nyilatkozatuk szerint köte­­zett egyének mellőzésével, a külföldön lakó és feleletre nem vonható szerző ellen megindítani kellessék, hogy az említett rendelet 5. és 20-ik §§­inak intézkedései által a sajtótörvény 33. §-ának megváltoztatása nem czéloztatott, de meg sem változtatott, világosan mutatja a későb­bi az 1867. évi július 25-én a sajtóbirósági eljá­rás tárgyában kibocsátott miniszteri pótrendelet­­nek épen a vádlottak jelen kifogásai alapjául használt pótrendelet 2-ik pontja, mely azt rende­li, hogy azon esetekben, midőn a szerző a 33-ik §-ra hivatkozólag felelősségre nem vonathatván, a kereset a nyilatkozatban kijelölt többi felelős személyek ellen indíttatik, és ezek az ellenük in­tézett eljárás ellen, a kereshetőség tekintetében kifogást tesznek, ezen kérdés a törvényt alkal­mazó bíróság által előlegesen eldöntessék. Mind­ezek szerint tehát kétséget nem szenved ugyan, hogy a jelen esetben a vád tárgyát képező czikk tartalmáért mindkét vádlott együttes felelősség­gel tartozik, a­mennyire azonban e­ső rendű vádlott mind kihallgatása, mind pedig a jelen tárgyalás folytán határozottan beismerte, hogy ő a kérdéses hírlap szerkesztése körüli teendőket — 2 dik rendű alperes teljes kizárásával — önmaga végezvén, ez utóbbinak arra való néz­­­ve , hogy a lapba, mely csikkek vétessenek fel, bármi befolyást nem enged, s hogy külö­nösen a vádbeli czikk közzétételét, Heckenast Gusztáv közreműködése nélkül a kérdéses lap­ban — egyedül —, mint annak felelős szerkesz­tője önállólag vette fel, ide járulván még az is, hogy a sajtótörvény 15. §-a szerint a fogság és pénzbüntetés a körülmények szerint külön is, együttvéve is alkalmazható, a 36. §. szavaiból ítélve pedig, a fogsági büntetés a felelős szemé­lyek közül csak egyikre kimondandó, hogy to­vábbá pénzbüntetés, melyet e szerint maraszta­lás esetében 2-ik rendű vádlott az őt is terhelő felelősségnél fogva viselni szintén köteles, a sajtótörvény 30. §-ának 3. pontja szerint a letett biztosítékból levonandó, így tehát annak szük­sége, hogy a perbe fogatás 2­ok rendű vádlottra is kiterjesztessék, ő részben sem forogna fenn ; mindezeknél fogva közvádlónak kereshetőségét 1-sö rendű vádlott Böszörményi László ellen megállapítani, ellenben 2-ik rendű vádlott Hecke­nast Gusztávra nézve leszállítani kellett. A­mi végre 1-sö rendű vádlottnak a vádirat el­len felhozott azon ellenvetését illeti , hogy a közvádló ellene az országgyűlési képviselőháztól csak a sajtótörvény 6. §-ában körülírt sajtóvét­ség miatti üldöztethetésére kért és nyert enge­délyt, most azonban a vádat ezentúl az idézett törvény 7. §-ban említett vétségre is kiterjeszti, ezen ellenvetés, miután a képviselőháznak vizs­gálati iratokhoz 6. alatt csatolt, és 1-ső rendű vádlott ellenében sajtóvétség miatti vizsgálat­nak, illetőleg közkeresetnek a törvény korlátai közötti megindítását engedő határozatából ily megszorítás ki nem tűnik, miután továbbá an­nak eldöntése, váljon az inkriminált czikk a vád­iratban említett mindkét sajtóvétséget, vagy azoknak egyikét, vagy egyikét sem foglalja-e magában, csakis az esküd­tek kimondásától függ, ez okoknál fogva mell­őzendő volt. Az ez ellen mindkét részről köz­bevetett semmiségi panasz folytán hozott hétszemélyes táblai határo­zat hiteles szövege a következő: Elsőrendű vádlott Böszörményi Lászlónak az iránti semmiségi panasza, hogy a vizsgálat kiegészítésére irányzott törvényes kivonata nem teljesíttetett, miután panaszló többszöri kihall­gatása s a kért halasztás két izbeni megadása által védelmének úgy az arra netán vonatkozó adatoknak előterjesztésére elegendő alkalom nyuttatott, és az előző vizsgálat feladatának — tekintettel az 1867. évi május 17-én kibocsátott igazságügyminiszteri rendelet 9. §-ára — elég lett téve, mint alaptalan, elvetettetik, nemkülönbe­n ugyanazon vádlott által a ke­reshetőség kérdésében közbevetett felfolyamo­dásnak hely nem adatik, mert az országgyűlési képviselőház 6. alatti határozatában foglalt en­gedély a törvény korlátai között minden más megszorítás nélkül átalánosan szól, mert to­vábbá az 1848-diki sajtótörvénynek az időszaki lapokról különösen rendelkező III. fejezete, je­lesül a 33. §. értelmében a szerzőnek feleletre nem vonathatása esetében, feleletteherrel a 30. §. alapján a nyilatkozatot aláírt felelős személyek tartoznak, jelen esetben pedig, mint ez a nehez­telt végzés indokaiban helyesen kifejtetett, a kérdéses czikk szerzője ellen a törvényszabta felelősség sikeresen nem érvényesíttethetik; de más részről az idézett 33. §-nak felfolyamodó által felállított értelmezése hasonló esetekben a törvény czéljának egyenes meghiúsítására ve­zetne ; elvégre másodrendű vádlott Heckenast Gusz­távot illetőleg, minthogy a fentebbiek nyomán a felelősség első vonalban a H. alatti nyilatko­zatot mint felelős szerkesztő aláírt Böszörményi Lászlóra háramlik, a közvádló által beadott fel­folyamodásnak hasonlag hely nem adatik; ma­gának ezen vádlottnak felfolyamodása pedig, mely nem a sajtóbíróság végzésének érdeme, hanem csak indokolása ellen van irányozva, mellőzendőnek találtatott. Felszólítás a községi évkönyvek ügyében. Nincs emberi szív, mely a múlt események egyikének mint másikának az emlékezetben fel­­újulásánál teljesen közönyös maradhatna; nincs emberi elme, melyet egy mint más történt do­logra emlékezés egyáltalán tanulság nélkül hagyna; ámde szívünk, eszünk korlátolt fogé­konyságánál fogva egyén sincsen, kinek ítélete minden eseményt s ez eseményekben az emberi tevékenység minden nyilvánulását tiszta, föltét­­len tárgyiasságban méltathasson; ki bármely történt dolog emlékezeténél az örömre vagy búra, kegyeletre vagy neheztelésre hangoltságot teljesen ,az eset belső értékéhez fokozottan érezze. Az események iránti érdekeltség, azok tár­­gyias nagyságához, az egyéni miveltség haladá­sával mindinkább helyesebben arányul ugyan, de függve egyéb viszonyoktól s főképen nyíl­tabb vagy rejtettebb mozzanataitól amaz önös­­ségnek, mely bennünket személyes érzületünk, személyes világnézetünk képeihez von; mozza­nataitól amaz előszeretetnek, melylyel részint min magunk átélt napjainak emlékezetén csü­g­­günk, részint oly szereplőkön, kiknek vérében vagy nyelvében, hitében vagy meggyőződésében, gyönyörében vagy szenvedésében, foglalkozásá­ban vagy lakási viszonyaiban, egyéniségünk vonásait, több vagy kevesebb hűséggel vissza­tükröződve látjuk. A történelem azon tudomány, mely a meg­lett dolgok emlékezetét szándékosan felújítja, s az értelemre, kedélyre hatás szándékával újitja fel — ezért tévesztene, ha pályáját az események és az irántok való érdekeltség kölcsönös viszo­nyainak ismerete nélkül járná; neki tisztében áll oda törekedni, hogy a tények és az ezeket létrehozott eszmén­y érzületek a tárgyiasság eszményi tökélyét megközelítő módon méltattas­­sanak; de nem feledheti, hogy szemeinkben a tárgyak, láttávolunk szerint, öregbülni vagy törpülni szoktak ; hogy a követésre, óva intésre legalkalmasb példák nem szükségképen az em­beri tevékenység óriási tényeiben találhatók fel, de sokszor csekélyebben, ha ezek inkább szem­ügyünkben vannak. És ez az főképen, a­mi a különtörténelem terebélyes fáján fakadt annyi apró vessző térfoglalását jogosulttá teszi, sőt a mi bennünket a silányabban rejlő ágak ápolá­sára utasít. A magyar történelmi társulat ennélfogva a komoly tudománynyal és a terjedő miveltséggel nemesülő nemzeti élet érdekeiben hiszi eljárni, midőn a történettudomány hazai barátainak figyelmét a honunkban oly ritka és gyakran csekély lett Községi Évkönyvek hasznos voltára irányozva, őket tisztelettel fölkéri, hogy ilyeknek a hon községeiben létrehozásán buz­gón munkálkodva, oly önmagokban tán csekély jelentőségű adatoknak megörökítésére hassanak, melyeket a lakó táji maradék egykor tanulság­gal s kedélye jótékony fölmelegülésével olvas­hasson ; adatoknak, melyek nyomán azon mara­déknál a magasabban álló tények méltatásához is érzék fejlődhessék ; adatoknak, melyek vala­melyikéhez, épen aprólékos voltuknál fogva, a feljegyzés korában láthatóvá még tán nem sürü­­­­dött, ható elemnek pora is tapadhat, mely azt az átalánosabb bel becsli történetelemző búvára előtt is valaha keresetté tenné. A társulat egyszersmind el nem mulaszthatja a következő sorokban kijelölni némely szempon­tokat, melyeknek a helyi évkönyvek szerkeszté­sénél figyelemben tartását czélszerű­nek véli. A községi évkönyveknek a község határában vagy közel vidékén történő események leírásá­val kellvén foglalkozunk, szerkesztésökre a köz­ségben lakó, s ennek viszonyait ismerő értelmes egyén van hivatva, s alig kételkedhetni hogy bármely községben ily szép tisztre, — melynek mégis a különös tanulmány és hosszadalmas fá­radtság egyátalán nem múlhatatlan kellékei, s melytől minden hivatalon tartani, alkalma» egyén­inek«* .61.0 a tudománynyal tüzetesben , , ’ több helyütt talán a községi jegyzőknek v­gy lelkészeknek köréből; jutalmát a maradék bá elismerésében keresvén. A szerkesztésben, mint egyik átalános elv, szem előtt volna tartandó, hogy a tulajdonképi történelem tárgyait az élettelen természet, az értelmetlen állatok által előidézett események csak annyiban teszik, a­mennyiben azok irány­­zásához, gátlásához, orvoslásához az ember ala­kító hatalma vagy bár sikerrel nem koszorúzott igyekezete járni. A természeti erők felmerülő ne­vezetesb tén­ei, hegyomlások és vízáradások, dög és tűzvész, járványok, és aggkor, vadak és férgek kártételei, esőzés és szárazság példáinál a nyomokban járt emberi cselekvényekről meg­feledkezni nem szabad. Lebkövek, ásatag-szervezetek, egyéb termé­szeti ritkaságok, kincsek, régiségek leleteinél a felfedezés alkalma­s módja, s azok hovakerülte lehetőleg pontosan megjelölendők, s úgy a lele­teknél, mint az enyésző régi emlékeknél a tár­gyak szabatos leírása szintén kívánatos, a­meny­nyiben az évkönyv szerkesztőjének ismereti kö­rébe esik. A magas, országos politika tényeit korunkban egyéb, s talán hivatottabb közegek szállikák át a maradékra, azok a községi évkönyvek keretén kívül hagyandók, kivéve mégis az olyanokat, melyek színhelyét a vidéki községek határa vagy környéke nyújtja, s melyeknek aprólékos rész­letei itt kiváló érdekkel birnak. Azonban ebbeli feljegyzéseknél is a bár jogosult keserűség túl­élés hangját mellőzni tanácsos, könnyen történ­­hetvén,hogy a községi magánhasználatra készült éviratok korlátolt nyilvánossága is, a bántott ha­talmaskodó részéről, azok erőszakos megsemmi­sítésére vezetne. És a hason okból kellő kíméletet jó lesz nem feledni a község lakóinak jogi és vallási és er­kölcsi életéről adandó vázlatoknál sem. És eme tereken általában az is óhajtandó, hogy az év­jegyző lehetőleg a felekezetek, osztályok szen­vedélyein fölül álljon. A község jogi életét illetőleg, a határ­pillon­­gások és határváltozások; birtok-elkü­lönzések ; nevezetesebb birtokvásárlások és bérletek; új telepedők szerződési viszonyai; szolgálmányok vállalása, megváltása vagy szüntetése; perek és peralkuk; közhivatalok szaporítása vagy fogyasz­tása; s mindezek s effélék kiséretében a jól­létnek tapasztalt emelkedése vagy sülyedése je­gyeztethetnének föl. A vallás terén elég volna a tömeges áttérések eseteit, vagy egyes kiváló egyéniségekét; új hitfelekezetek keletkezését, azelőtt nem gyako­rolt tömeges bucsújárások kezdését vagy hivot­taknak szembeötlő megszűntét; egyházak, egy­házi épületek és vallási jelvények állítását vagy abbanhagyását; vallásos egyletek keletkezését s megszűntét, mindezek irányában létrejött na­gyobb lendületeket kijelölni. Az erkölcsiség terén a bűntények hiányát vagy megszaporodását, az ön és egyéb gyilkos­ságok, kifosztási és gyújtogatási s egyéb elve­temültségi tények számának kijelölésével. A közgazdászaira vonatkozólag az adóban és közszolgálmányokban előforduló változások; új állatfajok honosítása, régiek nemesítése s azok tenyésztésének nevezetesebb lendületei vagy a tenyésztéssel felhagyás; nyájtartásról istállózásra és viszont átmenetei; a vadászat és halászat terjedelmének vagy gyakorlásá­nak időközi felötlőbb változásai; erdők, szőlők ültetése, irtása; új növényfajok termelése, vagy vadon termők új hasznosítása s velők felhagyás; állat- és nagyobb növénykertek állítása s lét­mozzanatai ; bányák nyitása, feszült szorgalmú mivelése vagy abban f­agyása; utak, hidak, csa­tornák építése és elhanyagolása; vízszabályozás és homokrekesztés; műmalmok, gyárak, keres­kedelmi és iparvállalatok s nyereségre számító társulatok, takarékpénztárak és magtárak, gaz­dasági egyletek keletkezése, gyarapodása, ha­nyatlása és megszűnése; új felfedezés az ipar terén; a nép munkaösztönének nagyobb lendü­lete vagy munkaszü­netelés; hirtelen változás a termékek vagy készítmények árában, s mind­ezek okai figyelembe veendők. Végre a község alsóbb politikai, valamint tár­sadalmi életének s közműveltségi állapotának körében a jótékonysági és politikai, tudomá­nyos és olvasó, és társasmulatási egyletek; nyilvános kölcsön- és magán könyvtárak ; műin­­tézetek, könyv és könyvmdák; tanodák, tudomá­nyos és mű­gyűjtemények; kórházak és gyógy­szertárak, fürdő és gyógyvizek, műkutak és mu­latóhelyek keletkezése, gyarapodásuk neveze­­tes­ mozzanatai és hanyatlásaik; néposztályi torzsalkodások s lecsillapodások; tisztválasztá­sok s egyéb politikai mozgalmak alkalmával előforduló szokatlanabb jelenetek; tömeges te­lepülések és elköltözések; kiváló egyének lak­vétele látogatása vagy átutazása; nagyszerű magánépületek emelése vagy rombadülése vol­nának tárgyul vehetők. Ismételni alig szükség, hogy efféle tárgyakat valódi történeti tényekké csak a körülöttük sze­replő egyéneknek, eszméknek és érzületeknek velők társítása avatja fel. Az évkönyv külső anyagául erős, meritett-pa­­pirosnak eléggé vastag folio kötetét mert efféle nem oly könnyen hányódik el — lehetne venni; a kötet a község magántulajdona lenne; elején bevezetésül a község ezelőtti történetének nevezetesebb mozzanatai és az első beírás korá­nak községi statistikája állhatnának. A magyar történelmi társulat.*) lüí a uxi tel iá•ü .­­ & ti ! ö n i é 1 é k. Pest, febr. 13. — Gyászhirek. Gr. Mikó Imre, magy. kir. miniszter ö­nmgát átalános közrészvétet éb­resztő nagy csapás érte. Alig pár éve veszte el szép reményű egyetlen fiát az első ifjúság leg­szebb korában, s most a kérlelhetlen halál leá­nyát, gr. Teleki Károlynét, ragadta el. Mély részvéttel közöljük itt szomorú jelentését­: Széki gr. Teleki Károly bánatos férj, maga­ vesztesé­­geket sejteni sem tudó kisded gyermekei : Imre, Mihály és még névtelen csecsemő fia; hídvégi gróf Mikó Imre, édes atya; gróf Mikó Anna, életben maradt egyetlen testvér és minden roko­nok nevében megkeseredett szívvel tudatja, hogy szeretett hű neje, gyermekeinek páratlan jóságú édes anyja, a vesztéstől lesújtott édes atyának ritka kedvességü leánya, s gyengéd szivü testvér és rokon hídvégi gr. Mikó Má­ria nincs többé! Alig egy hétig tartó rohamos láz, f. hó 9 én esti 6 órakor, ragadta el a 25 éves viruló ifjú hölgyet és 7 évig boldog nőt. Midőn a család megkönnyebbült szívvel szerencsésen túl­haladottnak vélte azokat a válságos napokat, me­lyekben az anya élete áll koczkán az újonnan nyert életért; midőn már ajkaikon lebegett a há­laima ahhoz, a ki adja és meg is tartja az életet, akkor kellő örömüknek mély bánatra fordulni. A lábbadozó édes­anya nem hagya magát elszakasz­­tatni súlyos nyavalyától ostromlott egyik gyer­mekétől és az aggodalom, a nyugtalanság több volt, mintsem, a csak iménti tetemes rázkódás után, az életerő kibírhatta volna. Nékie igazolni kell az írás e szavait: „abban van az igaz sze­retet, a­ki életét adja másokért!“ Ez az élet pe­dig kimondhatlan becses vala! Gyöngéd nemes szive, tiszta szép lelke, nyájas megnyerő modora mindenkit vonzott; önzéstelen ragaszkodó szere­­tete volt övéinek drága kincse. Mélyen tátong a s­eb, melyet a vesztes a férj, az édes atya, a test­vér szivén ejtett, mélyebben,mint­sem egy egész élet is behegeszthetné. Hült tetemes folyó hó 12-én, d. u. 3 órakor kisértettek a köztemető­ben levő gr. Mikó családi sírboltba. Nyugodjanak csendesen!!! — Gén­csi és Mihályfi Gencsy József, Gencsy Géza és neje, született okolicsányi Okoli­­csányi Ida, ugyszinte fiuk Elemér, fájdalmas sziv­*) Kéretnek a hazai lapok t. szerkesztőségei e czikk szives közlésére. P* A , Pesti Napló­ tárczája. Február 14-én, 1868. Abyssinia. Tanulmány Werner Munzingertól. Petermann Geogr. Mittheilungen-jeiből. II. Éghajlat és mű­veleti él. — Az abyssiniai irás és irodalom. Hiányos kin­ekedési esztö­jök — Abyssi­­nia össze­hasonlítása ms keresztyén országokkal.— Abyssinia uralkodója és népe. Már az eddigi megjegyzésekből látható, hogy Abyssinia, összehasonlítva a többi Afrikával, igen jól és igen roszul van ellátva. Egyesíti ma­gában a világ legkülönbözőbb éghajlatait, a déli forróságot, az éjszaki hideget. Habár hiányza­nak is nála a hajózható folyamok, túlságosan bír folyó vizekkel. A tropicus esőzések által gazdagon áztatott talaj ritkán tagadja meg a gazdag aratást. Ha a fennsík különösen búzát és árpát tud termelni, a lapály igen alkalmas a nemesebb tenyész­növények előállítására, külö­nösen a gyapotra nézve, minthogy a megmérhet­­len síkon elterülő kő­vér alluvial-talaj kifogyha­tatlan kutakat rejt magában, s a fennsík esőzései által gazdagon táplált áradások mesterségesen levezetve, elárasztják a lapályt. A levegő, ki­vált a fennsíkon, igen egészséges, s az európaira nézve is rendkívül hasznos, ellentétben a lázt­­idéző nyugati Afrikával, mely annyi áldozatunk­ba kerül. A népszellem kizárólag a földmivelés­­re szentelte magát. Habár az ipar itt még csak gyermekkorát éli, mindazáltal meg kell vallani, hogy az abyssinisi, minden idegen be­hozatal nélkül, melegen és jól tud ruházkodni. Csak a fényűzés fordul a külföldhöz. Az aranyműve­­­­sek, kőmivesek, kovácsok és esztergályosok oly munkákat tudnak felmutatni, melyek egyet­len európai kézművesnek sem válnának szégye­nére. A nép természetes képessége, a versenyt és jó példát nélkülözve, tisztán és kifejletlenül hever. S bár a kereskedelem, a biztonság nélkü­lözése miatt, mindinkább hanyatlik, azért ne gondolja senki, hogy az abyssiniaiak a kalmári szellemre nézve hátrább állanának, mint testvé­reik a zsidók, phoeniciaiak és arabok. Az iskolák ritkák. Mint ami középkorunkban, csak a papok és orvosok tanulnak írni és olvasni, s tudomá­nyosságuk csak arra szolgál, hogy szent Dávid zsoltárait recitálhassák. Az abyssiniai írás rendkívül complicált, mint­hogy a mássalhangzók oly betűkkel jelöltetnek meg, melyek a hozzájuk kapcsolt magánhangzó szerint változnak, ez okból a teljes abc­é közel 200 betűből áll, melyek négyszögletes lapidar alakkal birnak. Az ó-aethiopiai nyelv igen közel rokonságban van az arabhoz, de még közelebb a héberhez ; a latinhoz hasonlóan, már csak há­rom fiók­nyelvben él, s mint kizárólagosan tudo­mányos és egyházi nyelv, szorgalmasan tanul­mányoztatok. Az abyssiniaiak csak egy theolo­­gicus-asceticus irodalommal birnak, mely a gö­rögből van átfordítva, de azért nem nélkülözik a történelmet, mely ebfonikus stylusban van tart­va és mai nap is foly­tattat­ik. Az abyssiniai hittudorok igen erősek az elménet észjárásban; modoruk a könyv nélkül tanulás, úgy hogy talál­hatunk egyéneket, kik az egész bibliát el tudják mondani könyv nélkül elejétől végig. A vallás feletti vitatkozások igen kedvel­tek, s a byzan­­tiakra emlékeztetünk, midőn könnyelmű kato­nákat, tetszvágyó hölgyeket s magas rangú büszke urakat a legnagyobb komolysággal hal­lunk vitatkozni Krisztus kettős természete, vagy a szent lélek kifolyása felett. Különben az abyssiniaiak rendkivül tudvá­­gyók, szívesen olvasnak, csak olvasmányok nyujtassanak nekik; hallatlan könnyűséggel ta­nulnak, s csodálatraméltó ama vaskitartás, mely­lyel egész életükön át egy czélra törekszenek. Mi, európaiak, heveskedők vagyunk; mi bevé­gezzük, a­mit a pillanat megenged; mi gyorsan vesztjük türelmünket. A tanulók ernyedetlensége Gondarban, kik évek hosszú során át szaka­datlanul kora reggeltől késő estig tanítóikkal bezárkóznak, s estve a városban fel s alá jár­kálnak, hogy a szükséges estebédet maguknak összekoldulják, számos európai tanulót megszé­gyeníthetnének. Vájjon a tudvágy-e az egyedül, mely őket a szorgalomra ösztönzi, vagy egy­szersmind a heves törekvés, minél magasabbra felvergődni? — mindegy; mindig tiszteletre méltó az, s még jobbat is hagy reményleni. A türelem a kizárólagos abyssiniai erény. A nagy adományoknak legnagyobb értékét vette el a természet, midőn megfoszta ez orszá­got a közlekedési eszközöktől. Hiányoznak a folyamok, melyek hajózhatólag ömlenének a vé­res tengerbe; hiányoznak a lassanként­­Dél felé húzódó lapályok, melyek a tengerpart felé futva, a tevékkeli szállítást lehetővé tennék. A folyók minden közlekedést megakadályoznak az esőzés idejében, az út és hídépítészet azonban állandó és felvilágosodott kormányzást kíván , mert a fennálló rendetlenség mellett a hozzáférhetlen sziklavárak, a sebes folyamok, a rosz utak kel­lőleg biztosítják a lázongókat, kik még magukat a­­régi, portugálliaiak által épített hidakat is lerombolják, s a természetes utakat jártatlanok­ká teszik. Azonban egy ügyes kormányt feltéte­lezve, a járható utak építése, nem látszik oly igen nehéznek, különösen Éjszakról, merre a fennsík csak igen lassan megy lefelé, s az ebbeli nyereség rendkívül nagy volna. Arábia közel­sége jelentékeny gabonakivitelt tenne lehetővé. A galla-kávé, már csak olcsóságánál fogva is, keresettebb czikk lenne Aegyptomban. A síkföld kiállítaná a szükséges gyapotot, s maga vihetné ki, míg most a fonók nagyobbrészt Indiákról hozatják. A könnyebb közlekedhetés által bizto­­síthatandó béke visszaadná a katonát az ekének, s pár év múlva az ország lakossága, mely akkora téren, mint Francziaország, csak 4 millió lelket számlál, megkétszereződhetnek, míg most a pol­gárháború következtében látszólag apad, s egész vidékek hevernek kietlenül és sivatagon. A mai Abyssiniát gyakran összehasonlíták a középkorral, s valóban, bír ez az ököljoggal, a rendetlenséggel a harczias szellemmel, s az ak­korihoz hasonló erkölcsi és vallási fogalmakkal. Azonban azt jól lehetett látnunk a középkoron, hogy a kifejlődés csíráját magában hordá,­a in­kább hasonlított egy nyers ifjúhoz, ki — da­czára hibáinak — sokat ígér. Még sokkal in­kább hasonlíthatjuk Abyssiniát Francziaország­­hoz a Merowingerek korában. A régi római műveltség elenyészett; az újon keletkezett álla­moknak nem volt állandósága, mert csak a nyers erőre támaszkodtak. A királyság még sokkal ifjabb volt, hogysem kenetteljessége által képes lett volna a megfélemlítésre. Minthogy a ke­resztyén vallás még nem vert erős gyökeret, az egyház sem volt még hatalom, s hierarchiája még nem foglalta­­ el helyét a feudál rendszer alatt. A reménytelen anarchia jutott uralomra. Habár Nagy Károly a birodalmakat mind egye­sítette, s egy katonai monarchiát alapított, azért e nagy ember még­sem tudta megakadályozni, hogy a kora nyarat hosszú, szomorú tél ne kö­vesse, mielőtt még a tartós államélet csirái ki­fejlődhettek és felnőhettek volna. Az államélet biztosítékai, melyek nélkül kény­telen vagy összeomlani, vagy kívülről támogat­­tatnia, különfélék: az erők egyensúlyozása; egyház, állam, nemesség és király, melyek egy­mással paralysálódnak; a szokáson alapuló örö­kösödési uralom joga; a vallás fő befolyása; honszeretet; politikai, párt­küzdelmi vélemények. Vizsgáljuk meg tehát, mikép van constituálva Abyssinia e tekintetben. Azt tudjuk, hogy Abyssinia az utóbbi század közepe tájáig egy császári család által kormá­­nyoztatott, melynek hatalma meglehetős pon­tossággal apáról fiúra örököltetett. A néphit, mely őket Salamon és Saba királynétól szár­maztatja, megadá nekik a vallásos szentesítést. S habár e család gyermekei gyakran vitatkoz­tak is az örökség felett, mindazonáltal semmi idegennek sem juthatott volna eszébe, hogy a trónhozi jogaikat kétségbe vonja, vagy hogy ma­ttat az ő helyükre állítsa. Ras Mikael volt az első Majordomus, ki a császár tekintélyét félre téve, tényleges urává téve magát az országnak. Miután ő minden évben emelt császárt a trónra, és le is tette, s tőle minden tekintélyt elrabolt, ez által a legitimitásra a legérzékenyebb csapást mérte. Azóta az úgynevezett Hazie-k uralkodtak név­­leg, míg végre egy Szerencses!, Cassa, egész Abyssiniát meghódította, s végül Theodoros név alatt a császári koronát is feltette. Ezáltal a le­gitim-ág névleg is megsemmisíttetett, s Abyssi­nia megfosztatott ez egyetlen életfeltételétől, a legitimitástól, minthogy ezentúl minden szeren­csés katona császár lehet. Továbbá Abyssiniának egészen democratikus színezete van. A nemesség eredete egy újonnan bevándorolt törzsben gyökeredzik, mely az ős­bennszülötteket elnyomta, s aztán népekre és birodalmakra oszlott. Abyssinia több népfaj egyi­kel­ege, melyek egymást kölcsönösen tűrik. Ha néha-néha valamely törzsnek sikerült is az el­sőbbséget kivívnia, azért még­sem volt képes feudál kifejlődésre. A hivatalok örökösödése, mely azonban tartósan sohasem volt elismerve, még nem volt elégséges az aristocratia megalapí­tására. Abyssinia soha sem ismert politikai kü­­lönállóságot; a pór, a kereskedő, a pásztor, a főnök, naponként változtatják szerepüket. A vá­rosokban, melyek lakossága naponként válto­zik, polgári uralom sem fejlődhetett. Az egyház, bármily hatalmas is, nem gyakorolhatja azon befolyást, melyet középkorunkra gyakorolt. A püspök külföldi és kopta. Habár az egyházi átok még mindig megőrizte is régi borzadályát, s a püspök barátsága szorgalmasan kerestetik is az uralkodók által, de azért egy másik Grego­­rius soha sem találna egy clerust, mely — sem­miféle anyagi érdekekhez nem kötve — minden felhívására mint egy ember sereglene zászlója köré. És így az ország e részről sem várhat re­­generatiot. Habár Abyssinia, mint egységes birodalom, a legrégibb idők óta létezett is, lakosai azért soha sem tekinték magukat egy népnek. Ez okból alig szólhatunk abyssiniai imádságról, bár nem tagadható, hogy minden ember azon földet, a­hol született, azon szokást, melyben neveltetett, szereti, s az idegen irányában ellenszenvvel vi­seltetik. Valamint egy néptömeg, mely a véletlen által valamely országhoz kapcsoltatok, a szokás és közös érdekek által egy néppé válik, és úgy kell hogy hazaszeretetök az egésznek erőt és összhangzást kölcsönözzön, mint azt Franczia­­országon tapasztaltuk. De ha e néptömeg, da­czára politikai egységének, szellemileg mindig elszigetelve érzi magát, ezáltal provinciális ha­­zaszeretete előbb szétválasztja, sőt még politi­kai egységét is fölemészti. Íme, ez az eset Aethi­­opiánál, mely több mint 20 népségből van ösz­­szetarkázva, melyek, daczára a 2000 évnek, min­dig mint idegenek állnak egymással szemközt, s csakis a külfölddel szemben egyek. Alig hihet­­nők, hogy a pár ezer lelket számláló Kamant nép, a keresztyén Amhara közepébe helyezve, sajátságos nyelvét, szokásait, pogányságát évszá­zadokon keresztül mind e mai napig megőrizte. Végre senki sem fogja keresni Abyssiniában az öntudatos erkölcsösséget, s amaz önmegtaga­dást, mely a magánérdeket fel tudja áldozni a közjóért. Láthatjuk ez országot helyi érdekek szerint különválva, s ellenséges törzsekké szét­forgácsolva. A­hol nincs politikai vélemény, ott pártokra nem is gondolhatunk; a nép egyetlen politikai véleménye, melyben mindnyájan egyek, az a határtalan vágy a rend és béke után, az anyagi jólét érdekében. Egyetlen panasz, egy erős, egységes kormányzás hiánya, rendezett igazgatással. Azonban a népszellem e törekvése a katonai kényuralmat helyezi kilátásba. A né­pek, megunva a sok vért és ellenségeskedést, megnyugosznak a legkeményebb igában is, ha­csak ez a polgárháborút meggátolja. Minthogy azonban a dolgok természete úgy hozza magá­tól’ k­a ^a^onai birodalmak soha sem birnak belső életképességgel,­­ igy leggyakrabban az alap tóval együtt buknak el, ez okból Abyssinia királyának Mahomed Ali példáját követve, kül­­ső támaszt kell keresnie, ha a rendet, melyet hozott ha a reform művét, melyet megkezdett, örökösének is hátra akarja hagyni. ”

Next