Pesti Napló, 1868. szeptember (19. évfolyam, 5504–5528. szám)
1868-09-11 / 5512. szám
Péntek, September II. 1868. 19. évi folyam* 208-6512. Szerkesztős iroda: Úri utcza 6. szám. II. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bementetlen letelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám földszint. Kiadó-hivatal: A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI ír A PLÜ Előfizetési feltételek+ Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva: Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre , 5 frt -5 kr. o. é. Hirdetmények dija: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 ajkx. Nyílt tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Pest, sept. 10.1868. A gyöngébbek kedvéért, n. POstyén, Bept. 8. „A democratia sa megye“ czimü czikkek írójának a magyar megyerendszer ismeretében való járatlansága harmadik czikkében culminál. A csikkben ugyan több van marquis d’Aigensonról és Fourier-ről, mint a megyerendszerről, de nekünk ez a kevés is elég U. L. térforgalmainak felismerésére. „A megye, bármily democratius választótörvény alapján alakittatsék bizottmánya, ezentúl is az aristocraticus irányt fogja képviselni, szemben a képviselőház democraticusabb irányával.“ U. L. e sorokat idézi egyik czikkemből, s úgy találja, hogy az csak olyan jóslat, mint a jövő rovására eleget lehet tenni, de — minden alapnélküli jóslat, az ő kifejezése szerint — „mulatságos.“ E felfedezésnek a t. confrére annyira örvendeni látszik, hogy elfeledkezve azon önhitt hangról, melyen czikkét kezdé, bevallja, hogy „nem érti egészen.“ Lesz szerencsém a t. confrérenek megmagyarázni. Hogy mi oka annak, hogy éles esze e kérdésnél cserben hagyta, megmondja maga a következő szavakkal: „Nem értem egészen azt, hogy ha ugyanazon választók választják majd a megyei bizotmányt, mint az országgyűlési képviseőket, hogy fog az történni, hogy épen csak a democratát küldik fel Pestre ? — Felelet, mert az otthon nekik nem kell.“ Ez ötlet úgy hangzik, mintha szerény utánzása akarna lenni Csernátoni úr modorának. De U. L. nem ezt akarja elérni. Ő nem vágyódik e dicsőség után. Sőt teljes jóakarattal igyekszik a dolgot megérteni. Természetes, hogy a theoria mezején haladva, hiába igyekszik. Mert theóriában igenis úgy áll a dolog, hogy ha az országgyűlést is, a megyei bizottmányt is a nép választja, a választás eredménye ugyanaz lesz. De nem így a valóságban. Tekintsük a dolgot, amint van. A képviselőházat általában Magyarországon az teszi liberálisabbá a megyéknél, hogy képviselőkké többnyire mégis a legkitűnőbb férfiak választatnak az egyes kerületek által. A képviselőház az ország politikai férfiainak színét foglalja magában. A t. confrére , ki annyit emlegeti a democratia nevét, tán igazat fog adni, ha azt mondom, hogy Magyarországban, hol az aristocraticus előítéletek, a herczegi palotákon kezdve, a parasztkunyhókig, a nép minden rétegében oly mélyen meg vannak gyökerezve, a műveltség bizonyos foka szükséges arra, hogy valaki a valódi democratikus eszmét megérteni és érette lelkesülni bírjon. Ha tehát a t. confrére, kinek a „liberalismus,“ a „felvilágosodás“ kedvencz falova látszik lenni,“elismeri, hogy miután az előítéleteken csak egy hatalom vehet erőt, a miveltség, a valódi democratia támaszát a mivelt osztályokban kell keresnünk, ha elismeri, hogy képviselőkké többnyire a vidék jelesebb, mivel több férfiak választatnak, akkor logikai tehetségének csekély megerőltetésével rá fog jutni azon következtetésre, miszerint a képviselőház democraticusabb institutió azért, mert benne a democratia legfőbb támaszának,a műveltségnek fensőbb foka van meg, mint például a vármegyékben. És ez így van, habár százszor a nép válaszsza is a megyei bizottmányt. Mert a nép választ, de kinek befolyása alatt és kit ? Az aristocratia befolyása alatt áll, és választja az aristocratiát. A törvény megszüntette a nemesség politikai privilégiumait, de azért a nemesség a társadalmai téren, melyet paragrafusok keretébe szorítani nem lehet, még mindig privilegiális, túlnyomó állást foglal el. Aki egy hétig lakik Magyarországban, vidéken, látni fogja, mily befolyása alatt áll a nép a földbirtokos aristocratiának. A democraticus elemek, melyek a nemesség omnipotentiáját ellensúlyozhatnák , sokkal gyengébbek, semhogy eredményt mutathatnának fel. Az intelligentia, mely előharczosa volna vidéken a liberalismusnak, számra csekély, s mint ilyen, mindenütt háttérbe szorul. A nép választja a bizottmányi tagokat, mint U. L. szellemdúsan megyjegyzé; de választja azon osztályból, mely a gazdászati és társadalmi téren — jogosan vagy jogtalanul, a törvény szerinte vagy az előítéletekre támaszkodva, az mindegy — uralkodik. Uralkodik pedig a nemesség, a gőgös olygarchákon kezdve le a dölyfös bocskorosokig. Lehetnek a bizottmányban nem nemes, gubában vagy kabátban járó tagok. A befolyást csak akkor fognak gyakorolni, ha az uralkodó nemesi osztály szekerét tolni segítik. Ha U. L. még mindig „nem értené” a dolgot, legyen szabad még néhány megjegyést csatolnom az eddig mondottakhoz. Azt tapasztaljuk a vidéken, hogy az országos politika kérdései kevesebb embert érdekelnek, mint a helyi érdekek. Kevesebb ember érez magában vágyat vagy képességet országgyűlési képviselővé tenni. Ehhez járul, hogy sokan a képviselőségnek áldozatokkal járó terhes hivatala után már magánérdekből sem törekszenek. De ezen osztály, mely túlnyomóan a helyi érdekekre adja magát, s részint ezért, részint magánkörülményei folytán képviselőségre nem törekszik: csapatostól rohanja meg a vármegyét. Ennek bizottmányában tag akar lenni mindenki. S meg is lesz, mert nagy atyafisága, széles ismeretségei vannak, a többit megteszi pár hangos kortes-torok. S ezen osztály a nemesség azon osztálya, mely miveltségben, felvilágosodásban kegyetlenül hátramaradt Magyarországon. Ismétlem: képviselői állást nyerni, csak egyes kiválóbb egyéniségeknek van kedvük vagy módjuk; ellenben a bizottmányi tagságra tömegesen tódul az uralkodó nemesi osztály. Hozzájárul ehhez még egy dolog, mely nagy szerepet játszik a magyar liberalizmusban: a röstellés. Sok ember van, ki az ország fővárosában, a parlamentben ülve, dicsőségesen le-leküzdi előítéleteit, s szavazatát csak a szabadelvű javaslatra fogja adni, mert tudja, hogy a sajtó minden szavát és tettét feljegyzi, mert tudja, hogy azok „az átkozott újságírók“ képesek leszedni róla minden népszerűségét. A parliamentben tehát sok ember már csak szégyenből is liberális lesz. Nem úgy a megyében. Itt otthon, en famille érzi magát a nemes táblabíró, itt nem kell lakatot tennie nyelvére. A parliamentben szavazn a zsidók egyenjogúsítására, a megyén örömmel fogadná az indítványt, mely a zsidót a vármegyéből kiutasítja. A képviselőházban dictiót tartana a nép helyzetének javítása mellett, a megyén képes volna a robot megszűntét siratni Pesten dythkrambokat szavalna a 48-ra, a megyén a nemesség vámmentességét vitatná! Ha tehát a megyék, ami felett kétség alig lehet, népképviseleti alapon fognak végleg szerveztetni, igaz, hogy a választók és a megválasztatásra concurrálók osztálya egy és ugyanaz lesz az országos képviselői és megyebizottmányi választásoknál, de azért az eredmény nem lesz ugyanaz, mert képviselőkké azon osztályok legjelesebb tagjai választatnak, melyek salakostól belekerülnek a bizottmányba, mert a nemes táblabíró legtöbb esetben máskép fogja magát viselni a parliament, mint a vármegye gyűléstermében. Annyi áll, hogy ezt nem lehet szabálynak declarálni, mely alól nincs kivétel. Egyes képtelen, oda nem való egyének most is ülnek a parliamentben, és fognak ülni a jövőben is. Egyes jeles, valóban szabadelvű férfiak most is akadnak a vármegyén, és fognak akadni a jövőben is. Egyes választásoknál most is megesik, a jövőben is meg fog esni, hogy a kevésbé érdemes nyeri a szavazattöbbséget. De azért átalában, országos szempontból tekintve e választásokat, mégis azt látjuk, hogy a parlament az észnek és intelligentiának végtelenül magasabb fokán áll, mint a nemes vármegye. És ez nem jóslat, mint U. L. tévesen nevezi, hanem egyszerű következtetés, melyre minden prófétai tehetség nélkül, egy kis logica segélyével, könnyű rájutni. Mert ha azt látjuk, hogy a vidéken még mindig az aristocraticus osztályok uralkodnak, melyeket a csekély democraticus elemek nem képesek ellensúlyozni, ha látjuk, hogy e nemesség befolyása intézi mindenfelé a választásokat, ha felveszszük, hogy megyei bizottmányi tag legalább hatvan esik egy képviselőre, ha tapasztaljuk, milyegy tényező a magyar liberalismusban a „röstellés,“ mely a megyén jórészt elesik, ha azt tapasztaljuk, hogy a parliamentbe átalában a jelesebb férfiak küldetnek, míg a kabátos fél-intelligentia tömegesen jut a megyei bizottmányba, önkényt ötlik élőnkbe e körülmények consequentiája, miszerint a parliament, daczára annak, hogy ugyanazon nép választja tagjait, az intelligentia úgy, mint liberalismus dolgában sokkal felette áll a vármegyének. Egyes kivételek, mint mondom, mindenben előfordulnak, de a kivételek daczára áll, hogy mig a parliament alkotmányunkban a democraticus irányt, addig a nemes vármegyék az aristocraticus elvet képviselik. És ezt U. L. is belátta volna , ha Mohi és Rousseau mellett még a magyar megyei életet, s a magyar társadalmat is tanulmányozta volna És ez második tévedése a t. confrérenek. De neki még ez is megbocsátható. TOLDY ISTVÁN: Negyvennyolczas párt. II. A „közös ügyek“ kérdésében mennyiben hű a szélső bal az 1848-ks törvényekhez ? ? Említők —t valóban röstelljük újra emlegetni, mert tudja, a ki akarja, a ki pedig, mint a szélső bal, tudni nem akarja — azt hasztalan emlékeztetjük, hogy a sanctio pragmatica után első ízben, de sokkal tisztábban fejezték ki az 1848-ks törvények azt, mi egy fejedelem alatt levő országoknál természet szerint következik, hogy „közös ügyeik léteznek.“ És valóban, ha az 1848-as alkotmány oly hamar dőlt romba és hamuba, annak nem az 1848. XIII. — hanem ellenkezőleg, főképen és talán egyedül, az volt oka, hogy e közös ügyek, melyek pedig az állam legfőbb életérdekeit foglalják magukba, nem is definiáltattak; — rendes ellátásukról pedig az országlatban, és oly intézményekről, melyeket azok követeltek, gondoskodva nem jön. De hivatkozunk az 1848-ki törvények alkotóira, kik még élnek, hogy felfogásunk helyes, midőn azt mondjuk, hogy : nem azért nem gondoskodott az 1848-ki pozsonyi országgyűlés a közösügyeknek mikép kezeléséről, mintha azokat tettleg ignorálni, s a dynastia többi országaitól elszakadni lett volna a szándéka vagy utógondolata , hanem az idők zavara, a fejetlenség Bécsben, a rögtönzés, melyre a törvényhozás kényszerülve volt — hisz egy, századok óta elavult, elkorhadt államépületet kelle nehány hét alatt uj alapokon felépíteni — ezek voltak az okai azon vészterhes mulasztásnak, melyet — ne tessék elfeledni a szélső baloldaliaknak — már az 1848-ks pesti nemzetgyűlés jóvá tenni igyekezett, midőn küldöttséget menesztett Bécsbe (trop tárd) — de a mely mulasztást sokkal nagyobb ildommal, s az ország önállásának sokkal gyakorlatibb biztosításával helyrehozott az 1867-ki országgyűlés, a XII. t. czikk alkotása által. Nagyon roszul ismernék azok az 1848- ki országgyűlés történetét, kikkel a „Magyar Újság“ elhitetni birná, hogy az ő pártja és az 1848-ki törvények alkotói — akár az eszközök, akár a czélok tekintetében — szellemrokonságban álnak egymással; hogy az képviseli az 1848-ki törvények szellemét; s végre, hogy az 1867. ki XII. nem az 1848-ki III. tezikk 13-ik §-nak természetes folytatása. Az 1867. XH. midőn a közös ügyeket meghatározta, s azokat a külügy, hadügy, az e kettőre fordítandó pénzügyre szokta, — tagadhatlanul a legszélsőbb határig ment, azon határig t. i., melyen túl csak az állami kapcsolat végmegszakadása képzelhető. Nem a mi dolgunk ezt demonstrálni; tessék az ausztriai politikuisokhoz fordulni, s azok e thesis bebizonyítására egynél több érvvel fognak szolgálni. Az ő Felsége uralkodása alatt álló öszszes országok a külföld irányában egy erkölcsi személyt, egy államot képeznek. • Bármi laza volna Magyarország s a Lajthán túliak közti közjogi összeköttetés, ez merő formaságnak fogna bizonyulni a legelső háború alkalmával, mert a külföld nem fogna distinguálni Magyarország s a fejedelem többi országai közt; emezeket megtámadva, hazánk is megtámadott fogna lenni, és a közös védelem szüksége minden esetben beállani. A XII. t. ez. 8-ik § a igen helyesen indokolja a külügyek közösségét, az által, hogy „a pragmatica sanctióból folyó közös és együttes védelemnek egyik eszköze a külügyek czélszerű vezetése.“ „A közös védelemnek másik eszköze (folytatja a 9. §.) a hadsereg, s az arra vonatkozó intézkedések: a hadügy.“ E két államügy közösségének elismerése által vájjon tulment-e az 1867-ki országgyűlés az 1848-ki törvényeken? Egy hajszállal sem. Az 1848. III. t. ez. 14-ik § a sorolja elő a magyar minisztereket. Azok közt nincs külügyminiszter, nincs hadügy, csak honvédelmi miniszter, mi az ország belönállóságának megfelel; és van „országos“ pénzügyminiszter; miért országos ? — nyilván, mert kell lenni birodalmi pénzügyminiszternek is. De e részben is az 1867-ki törvényhozók diplomatiai óvatossága annyira ment, hogy a „birodalmi miniszter“ elnevezést mellőzve — csak „közös miniszterek“-et ismer. Az 1848-as törvények honvédelmi minisztériumot állítottak fel, de korlátolták-e egyszóval is ő Felsége haduri jogait? Megosztották-e a hadsereget? És — minthogy kedvencz vessző paripájok az ultráknak azzal vádolni a Deákpártot, hogy hűtlen jön az 1861. feliratokhoz— kérdjük: vájjon nem foglalták-e már az 1861. feliratok magukban elvileg azon ígéreteket, miket az 1867-ki teljesített? Vájjon a kül- és hadügyek közösségét nem ismerték-e el az 1861-ks feliratok, vájjon a magyar hadtestek, mint külön magyar hadsereg elválasztását kivánták-e? Ellenkezőleg, nem kivántak egyebet, mint a mit régi törvényeink alapján kívánni az országgyűlésnek joga vett. Az ujonczok megszavazása, a katonaság elhelyezése és élelmezése, a magyar katonaságnak a hazába visszahozatala, idegennek eltávolítása, — mindez, a feliratok értelmében, régi alkotmányos törvényeink által van szabályozva; és a felirat hozzáteszi: „kétségtelen mindezekből, hogy Magyarország a katonaságot illetőleg is mind közjogi, mind kormányzati tekintetben mindig alkotmányos önállással birt, s az 1848: III. t. sz. azon része is, mely a magyar katonai ügyeket kormányzati tekintetben a magyar király fejedelmi hatalmának sérelme nélkül a felelős minisztériumra bízta, már előbb fennállott törvényeink szellemében lön alkotva.“íme, sem az 1848-ki törvények, sem az 1861-ki feliratok a Felségnek a hadsereg vezényletét s egységes vezérletét, tacticai szervezetét illetőleg, élő jogait kétségbe nem vonta. Pest, sept. 10. A „Hon“ 207. számú reggeli lapjában scorpio jegy alatt „a magyar honvédség ruházata“ czímű czikk jelent meg. A czikkíró ezen újabb ferde szüleménye, a magyar királyi miniszterelnök és honvédelmi miniszter úr által a honvédség mikénti szervezése felöl tájékozásul szolgáló javaslat kidolgozására megbízott bizottmány eljárását, önhite szerint alapos tudomáson nyugvó kacsáival, úgy látszik, az olvasóközönség előtt csak gyanúsítani, s egy torzkép leírása által gúny és nevetség tárgyává kívánja tenni. Azonban, mint halljuk, a dolog egészen másként áll. A miniszter úr kitüntető bizalmának kifolyásából megalakult bizottmány munkálatit a legnagyobb erélylyel megkezdvén és folytatván, feladatának terhesebb, hivatalos, az összeállításban nagy figyelmet igénylő adatokon nyugvó részét már bevégző ugyan, de zárt ajtóknál tartott üléseiben tárgyalt kérdések megoldásában, a honvédség ruházatának és felszerelésének kérdését mindeddig szóba sem hozta, annál kevésbé vitatta. A bizottmány munkálata továbbá nem oly természetű, hogy a nyilvánosság terén áruba bocsáttassák. A hivatkozott czikkíró által hivatképül leírt honvédruházat és felszerelés csodaképe nem lehet tehát egyéb, mint valamely álomlátó beteges phantasiájának torzképe. Igen ajánlható és kívánatos, hogy a scorpio jegy alatt annyi sületlenséget firkáló, s a közönséget szándékosan tévútra vezető úri egyén, biztos alapot nélkülöző, s tán csak saját felültetésére állítólagos jólértesült hírekkel kedveskedő hirgyűjtőjétől nyert életnélküli híreit mindaddig a napfény elöl elzártan rejtegesse, mig a feladat teljesítve, s ha kívánatos vagy megengedhető, annak foglalatáról a fátyol fellebbentve lészen. Bécsi dolgok. A lembergi gyűlés mai ülésében a császári utazást fogja tárgyalni. Ő Felségük 26. indulnak el Bécsből. A krakói, wielicskai tarnowi, lankuti és lembergi pályafőkön diadalívek állíttatnak fel. A gácsországi tartománygyűlés minden módon azon van, hogy a császári pár ottmulatása alatt még ülésezhessék. Addig, vagy azon alkalommal elkészíti a feliratot, melyet küldöttség által kíván még Lembergben a fejedelem kezei közé juttatni. A „Mähr. Correspondenz“ egy bécsi levele „hitelesen“ közli,hogy a császári pár gácsországi útjának eszméje az udvarban szüleinlett, s be végzett tényül lépett a miniszterek elé, kiknek az egészről sejtelme sem volt, mi -- szemben a gács tartománygyűlés foederalisticus színezetű irányával , és — teszi hozzá a correspondens — a „Napló“ legujabbi magatartásával, ez utazásnak kiváló fontosságot ad, s magyar - lengyel együttműködésre enged következtetni. Nem kutatjuk e hit fenekét, s feledjük, hogy a „M.C.“-ben Gyskra árnyéka szokott kisérteni, de anynyit mégis meg kell jegyeznünk, hogy a következtetést gyanússá teszi az, hogy gyanúsítás. Meglehet, hogy a tény igaz, de bizonyos, hogy magyarázata egészen téves. A miniszterek — akik a prágai tartománygyűlés tagjai — hétfőig maradnak Prágában. Hétfőn Bécsbe mennek minisztertanácsra. Beust — a kancellária szükséges személyzetével együtt, és Taafe gróf, 9 én reggel érkeztek meg; dr. Herbst ugyan aznap este, Plenert péntekre várták. A gyűlés elnöksége ugyancsak 9-én küldötte szét a cseh nemzeti pártiakhoz felhívását, melyben felszólítja őket, hogy foglalják el helyeiket. Az alsóausztriai landtagban Rauscher bibornoknak egy levele olvastatott fel, melyben az egyházfejedelem beismeri, hogy másodsorban, az anyaszentegyház után Ausztria iránt is vannak kötelezettségei, azért meg is jelenend a gyűlésen, ha remélheti, hogy használhat az államnak. — Annyi bizonyosnak látszik, hogy a bibornok úr jobb hasznát veszi az államnak, mint az állam a bibornok úrnak, s ezt alighanem sejtette, midőn a levelet irta a gyűléshez. Az „Ung. Lloyd“ Türr Istvánnak egy, a lengyelekhez irt levelét közli esti lapjában. Figyelmezteti őket, hogy addig, mig más választásuk nem volt, mint a vak engedelmesség vagy a forradalom, kötelessége volt az absolutistikus osztrák kormánynyal szemben a népeknek és vezetőiknek forradalomra izgatni. Ma, midőn minden panaszt, minden sérelmet alkotmányos uton a világ ítélőszéke elé lehet terjeszteni, a népek érdeke kívánja, hogy az alkotmányos intézmények elfogadtassanak. Sokan, kik a kényuralom alatt eszközei voltak a kormánynak, most az izgatókhoz csatlakoznak: ezeket a szabadelvű párt ignorálhatja vagy elfeledheti , de roszul cselekszik, ha ármányaikat követi. Az absolut kormány jelszava volt: „diviser pour regner!“ Legyen a népeké most: „s'unir pour vivre!“ Egyesüljünk, csatlakozzunk egymáshoz minél szorosabban, ezt kívánja mindnyájunk érdeke. Valószínű, hogy ezen levél is volt hatással a lembergi gyűlésre, s az utóbbi mérsékeltebb fordulatban ez is tényezőül szerepelt. A linzi gyűlésben a császárhoz indítandó felirat 31 szavazattal 7 ellen, a minisztériumhoz indítandó bizalmi felirat ugyanannyival 8 ellen elfogadtatott. A salzburgi gyűlés felirata egyhangúlag fogadtatott el, kivéve harmadik bekezdése, mely köszönetet szavaz az államalaptörvényekre? Ennek ellene szavazott két pap és egy paraszt. Hatósági élet. Pest városa közgyűlése. Sept. 9-én d. u. 4 órakor Szetkirályi Mó főpolgármester megnyitván az ülést, a napirendretérés előtt előterjeszti azon kérdést : várja szándékozik-e a közgyűlés az ügy sürgősségi miatt a szerb utca szabályozása tárgyában s mai ülésben határozni. A közgyűlés a mai ülésben kívánván határozni, felolvastatott a bizottmány munkálata, mely szerint a régi szabályozási vonal megtartandó, s Dankos Ferencznek a építési engedély újólag megadandó volna. A bizottmány ezen véleménye ellen felszólal Ballagi Mór, s a szerb utczának egyenes vonalban a Dunára való meghosszabbitása mellei érveket hoz fel, melyeket megczáfoltak Tavasz, Simon, Vecsey, Haris és Kiss Károly. — Har kiemeli, hogy Ballagi úr nem a közérdeket, hanem a saját érdeket védi, mert az ő házából régi palatináns vonal szerint tetemes rész el fogna esni, míg ellenben ha a szerb utcza egyenest és nem rézsűt vezettetnék ki a Dunára, mi a vrosnak tetemes költséget szerezne — Ballai háza megmaradna. Végre még Ballagi iparkodik válaszolni, azzl végezvén beszédét, hogy: Victrix causa Dii piacait, ő ugyan nem Caó (elhiszszük), azért nem mégis a Victa jobban tetszik. Ballagin kívül senki sem szólalván fel, a bizottmányi munkálat elfogadtatott, s Dankos Ferencz nyugodtan építheti házát. Olvastatott a földmivelési ipar- és kereske-