Pesti Napló, 1868. szeptember (19. évfolyam, 5504–5528. szám)

1868-09-11 / 5512. szám

Péntek, September II. 1868. 19. évi folyam* 208-6512. Szerkesztős­ iroda: Úri utcza 6. szám. II. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bem­en­tetlen let­elek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám földszint. Kiadó-hivatal: A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó-hivatalhoz in­­tézendők.PESTI ír A PLÜ Előfizetési feltételek+ Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva: Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre , 5 frt -5 kr. o. é. Hirdetmények dija: 7 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 ajkx. Nyílt­ tér: 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. Pest, sept. 10.1868. A gyöngébbek kedvéért, n. POstyén, Bept. 8. „A democratia sa megye“ czimü czik­­kek írójának a magyar megyerendszer ismeretében való járatlansága harmadik czikkében culminál. A csikkben ugyan több van marquis d’Ai­gensonról és Fourier-ről, mint a me­­gy­erendszerről, de nekünk ez a kevés is elég U. L. térforgalmainak felismerésére. „A megye, bármily democrati­us vá­lasztó­törvény alapján alakitta­tsék bizott­­mánya, ezentúl is az aristocraticus irányt fogja képviselni, szemben a képviselőház democraticusabb irányával.“ U. L. e sorokat idézi egyik czikkem­­ből, s úgy találja, hogy az csak olyan jóslat, min­t a jövő rovására eleget lehet tenni, de — minden alapnélküli jóslat, az ő kifejezése szerint — „mulatságos.“ E felfedezésnek a t. confrére annyira örvendeni látszik, hogy elfeledkezve azon önhitt hangról, melyen czikkét kezdé, bevallja, hogy „nem érti egészen.“ Lesz szerencsém a t. confrérenek meg­magyarázni. Hogy mi oka annak, hogy éles esze e kérdésnél cserben hagyta, megmondja maga a következő szavakkal: „Nem értem­­ egészen azt, hogy ha ugyanazon v­álasztók választják majd a megyei bizot­mányt, mint az országgyű­lési képvise­őket, hogy fog az történni, hogy épen csak a democratát küldik fel Pestre ? — Felelet, mert az otthon nekik nem kell.“ Ez ötlet úgy hangzik, mintha szerény utánzása akarna lenni Csernátoni úr mo­dorának. De U. L. nem ezt akarja elérni. Ő nem vágyódik e dicsőség után. Sőt tel­jes jó­akarattal igyekszik a dolgot megér­teni. Természetes, hogy a theoria meze­jén haladva, hiába igyekszik. Mert theóriában igenis úgy áll a dolog, hogy ha az országgyűlést is, a megyei bi­zottmányt is a nép választja, a választás eredménye ugyanaz lesz. De nem így a valóságban. Tekintsük a dolgot, a­mint van. A képviselőházat általában Magyaror­szágon az teszi liberálisabbá a megyék­nél, hogy képviselőkké többnyire mégis a legkitűnőbb férfiak választatnak az egyes kerületek által. A képviselőház az ország politikai férfiainak­ színét foglalja magában. A t. confrére , ki annyit emlegeti a democratia nevét, tán igazat fog adni, ha azt mondom, hogy Magyarországban, hol az aristocraticus előítéletek, a herczegi pa­lotákon kezdve, a parasztkunyhókig, a nép minden rétegében oly mélyen meg van­nak gyökerezve­, a műveltség bizonyos foka szükséges arra, hogy valaki a valódi democratikus eszmét megérteni és érette lelkesülni bírjon. Ha tehát a t. confrére, kinek a „libera­­lismus,“ a „felvilágosodás“ kedvencz fa­lova látszik lenni,“elismeri, hogy miután az előítéleteken csak egy hatalom vehet erőt, a miveltség, a valódi democratia támaszát a mivelt osztályokban kell keres­nünk, ha elismeri, hogy képviselőkké többnyire a vidék jelesebb, mivel több fér­­fiak választatnak, akkor logikai tehetségé­nek csekély megerőltetésével rá fog jutni azon következtetésre, miszerint a képvi­sel­ő­h­á­z democraticusabb institutió azért, mert benne a democratia legfőbb támaszának,a műveltségnek fen­­sőbb foka van meg, mint például a vármegyékben. És ez így van, habár százszor a nép vá­­laszsza is a megyei bizottmányt. Mert a nép választ, de kinek befolyása alatt és kit ? Az aristocratia befolyása alatt áll, és választja az aristocratiát. A törvény megszüntette a nemesség politikai privilégiumait, de azért a nemes­ség a társadalmai téren, melyet paragrafu­sok keretébe szorítani nem lehet, még mindig pr­ivilegiális, túlnyomó állást fog­lal el. A­ki egy hétig lakik Magyarország­ban, vidéken, látni fogja, mily befolyása alatt áll a nép a földbirtokos aristocra­­tiának. A democraticus elemek, melyek a nemesség omnipotentiáját ellensúlyoz­hatnák , sokkal gyengébbek, semhogy eredmén­yt mutathatnának fel. Az intelli­­gentia, mely előharczosa volna vidéken a liberalismusnak, számra csekély, s­ mint ilyen, mindenütt háttérbe szorul. A nép választja a bizottmányi­ tagokat, mint U. L. szellemdúsan megyjegyzé; de választja azon osztályból, mely a gazdá­­szati és társadalmi téren — jogosan vagy jogtalanul, a törvény szerint­e vagy az előítéletekre támaszkodva, az mindegy — uralkodik. Uralkodik pedig a nemesség, a gőgös olygarchákon kezdve le a dölyfös bocsko­­r­osokig. Lehetnek a bizottmányban nem nemes, gubában vagy kabátban járó tagok. A befolyást csak ak­kor fognak gyakorolni, ha az uralkodó nemesi osztály szekerét tolni segítik. Ha U. L. még mindig „nem értené” a dolgot, legyen szabad még néhány meg­­jeg­yést csatolnom az eddig mondot­takhoz. Azt tapasztaljuk a vidéken, hogy az országos politika kérdései kevesebb embert érdekelnek, mint a helyi érdekek. Keve­sebb ember érez magában vágyat vagy képességet országgyűlési képviselővé tenni. Ehhez járul, hogy sokan a képviselőség­nek áldozatokkal járó terhes hivatala után már magán­érdekből sem törekszenek. De ezen osztály, mely túlnyomóan a helyi érdekekre adja magát, s részint ezért, részint magán­körülményei folytán képviselőségre nem törekszik: csapatostól rohanja meg a vármegyét. Ennek bizott­mányában tag akar lenni mindenki. S meg is lesz, mert nagy atyafisága, széles ismeretségei vannak, a többit megteszi pár hangos kortes-torok. S ezen osztály a nemesség azon osztá­lya, mely miveltségben, felvilágosodás­ban kegyetlenül hátramaradt Magyaror­szágon. Ismétlem: képviselői állást nyerni, csak egyes kiválóbb egyéniségeknek van ked­vük vagy módjuk; ellenben a bizottmányi tagságra tömegesen tódul az uralkodó ne­mesi osztály. Hozzájárul ehhez még egy dolog, mely nagy szerepet játszik a magyar liberaliz­­musban: a röstellés. Sok ember van, ki az ország fővárosában, a parl­ament­­ben ülve, dicsőségesen le-lekü­zdi előítéle­teit, s szavazatát csak a szabadelvű javas­latra fogja adni, mert tudja, hogy a sajtó minden szavát és tettét feljegyzi, mert tud­ja, hogy azok „az átkozott újságírók“ ké­pesek leszedni róla minden népszerűségét. A parliamentben tehát sok ember már csak szégyenből is liberális lesz. Nem úgy a megyében. Itt otthon, en famil­­le érzi magát a nemes táblabíró, itt nem kell lakatot tennie nyelvére. A parliamentben szava­zn a zsidók egyenjogúsítására, a megyén örömmel fogadná az indítványt, mely a zsidót a vármegyéből kiutasítja. A képviselőházban dictiót tartana a nép helyzetének javítása mellett, a megyén képes volna a robot megszűntét siratni Pesten dythkrambokat szavalna a 48-ra, a megyén a nemesség vám­mentességét vitatná! Ha tehát a megyék, a­mi felett kétség alig lehet, népképviseleti alapon fognak végleg szerveztetni, igaz, hogy a válasz­tók és a megválasztatásra concurrálók osztálya egy és ugyanaz lesz az országos képviselői és megyebizottmányi választá­soknál, de azért az eredmény nem lesz ugyanaz, mert képviselőkké azon osztályok leg­jelesebb tagjai vá­lasztatnak, melyek salakostól belekerülnek a bizottmányba, mert a nemes táblabíró legtöbb esetben máskép fogja magát viselni a parliament, mint a vármegye gyűlés­termében. Annyi áll, hogy ezt nem lehet szabály­nak declarálni, mely alól nincs kivétel. Egyes képtelen, oda nem való egyének most is ülnek a parliamentben, és fognak ülni a jövőben is. Egyes jeles, valóban szabadelvű férfiak most is akadnak a vár­megyén, és fognak akadni a jövőben is. Egyes választásoknál most is megesik, a jövőben is meg fog esni, hogy a kevésbé érdemes nyeri a szavazattöbbséget. De azért átalában, országos szempontból te­kintve e választásokat, mégis azt látjuk, hogy a parl­ament az észnek és intelli­­gentiának végtelenül magasabb fokán áll, mint a nemes vármegye. És ez nem jóslat, mint U. L. tévesen nevezi, hanem egyszerű következtetés, melyre minden prófétai tehetség nélkül, egy kis logica segélyével, könnyű rájutni. Mert ha­ azt látjuk, hogy a vidéken még mindig az aristocraticus osztályok­­ uralkodnak, melyeket a csekély democra­ticus elemek nem képesek ellensúlyozni, ha látjuk, hogy e nemesség befolyása in­tézi mindenfelé a választásokat, ha fel­­veszszük, hogy megyei bizottmányi tag legalább hatvan esik egy képviselőre, ha tapasztaljuk, mily­e­gy tényező a ma­gyar liberalismusban a „röstellés,“ mely a megyén jórészt elesik, ha azt tapasztal­juk, hogy a parliamentbe átalában a jele­sebb férfiak küldetnek, m­íg a kabátos fél-intelligentia tömegesen jut a megyei bizottmányba, önkényt ötlik élőnkbe e körülmények consequentiája, miszerint a parliament, daczára annak, hogy ugyan­azon nép választja tagjait, az intelligentia úgy, mint liberalismus dolgában sokkal felette áll a vármegyének. Egyes kivételek, mint mondom, min­denben előfordulnak, de a kivételek da­czára áll, hogy mig a parliament al­kotmányunkban a democraticus irányt, addig a nemes várme­gyék az aristocraticus elvet képviselik. És ezt U. L. is belátta volna , ha Mohi és Rousseau mellett még a ma­gyar megyei életet, s a magyar társadal­mat is tanulmányozta volna És ez második tévedése a t. confrére­nek. De neki még ez is megbocsátható. TOLDY ISTVÁN: Negyvennyolczas párt. II. A „közös ügyek“ kérdésében mennyi­ben hű a szélső bal az 1848-ks törvé­nyekhez ? ? Említők —­t valóban röstelljük újra em­legetni, mert tudja, a ki akarja, a ki pedig, mint a szélső bal, tudni nem akarja — azt hasztalan emlékeztetjük, hogy a sanctio pragmatica után első ízben, de sokkal tisz­tábban fejezték ki az 1848-ks törvények azt, mi egy fejedelem alatt levő országok­nál természet szerint következik, hogy „közös ügyeik léteznek.“ És valóban, ha az 1848-as alkotmány oly hamar dőlt romba és hamuba, annak nem az 1848. XIII. — hanem ellenkezőleg, főképen és talán egyedül, az volt oka, hogy e közös ügyek, melyek pedig az állam legfőbb életérdekeit foglalják magukba, nem is definiáltattak; — rendes ellátásukról pe­dig az országlatban, és oly intézmények­ről, melyeket azok követeltek, gondos­kodva nem jön. De­­ hivatkozunk az 1848-ki törvé­nyek alkotóira, kik még élnek, hogy fel­fogásunk helyes, midőn azt mondjuk, hogy : nem azért nem gondoskodott az 1848-ki pozsonyi országgyűlés a közös­ügyeknek mikép kezeléséről, mintha azo­kat tettleg ignorálni, s a dynastia többi országaitól elszakadni lett volna a szándéka vagy utógondolata , hanem az idők zava­ra, a fejetlens­ég Bécsben, a rögtönzés, melyre a törvényhozás kényszerülve volt — hisz egy, századok óta elavult, elkor­hadt államépületet kelle nehány hét alatt uj alapokon felépíteni — ezek voltak az okai azon vészterhes mulasztásnak, melyet — ne tessék elfeledni a szélső baloldaliak­nak — már az 1848-ks pesti nemzetgyű­lés jóvá tenni igyekezett, midőn küldött­séget menesztett Bécsbe (trop tárd) — de a mely mulasztást sokkal nagyobb ildom­­mal, s az ország önállásának sokkal gya­korlatibb biztosításával helyrehozott az 1867-ki országgyűlés, a XII. t. czikk al­kotása által. Nagyon roszul ismernék azok az 1848- ki országgyűlés történetét, kikkel a „Ma­gyar Újság“ elhitetni birná, hogy az ő pártja és az 1848-ki törvények alkotói — akár az eszközök, akár a czélok tekinteté­ben — szellemrokonságban ál­nak egy­mással­; hogy az képviseli az 1848-ki tör­vények szellemét; s végre, hogy az 1867. ki XII. nem az 1848-ki III. tezikk 13-ik §-nak természetes folytatása. Az 1867. XH. midőn a közös ügyeket meghatározta, s azokat a külügy, had­ügy,­­ az e kettőre fordítandó pénzügyre szok­ta, — tagadhatlanul a legszélsőbb ha­tárig ment, azon határig t. i., melyen túl csak az álla­m­i kapcsolat végmegszakadása­­ képzelhető. Nem a mi dolgunk ezt de­­­­monstrálni; tessék az ausztriai politiku­­i­sokhoz fordulni, s azok e thesis bebizo­­­­nyítására egynél több érvvel fognak szol­gálni. Az ő Felsége uralkodása alatt álló ösz­­szes országok a külföld irányában egy erkölcsi személyt, egy államot képeznek. • Bármi laza volna Magyarország s a Lajthán túliak közti közjogi összeköttetés, ez merő formaságnak fogna bizonyulni a legelső háború alkalmával, mert a kül­föld nem fogna distinguálni Magyaror­szág s a fejedelem többi országai közt; emezeket megtámadva, hazánk is megtá­madott fogna lenni, és a közös védelem szüksége minden esetben beállani. A XII. t. ez. 8-ik § a igen helyesen indokolja a külügyek közösségét, az által, hogy „a pragmatica sanctióból folyó közös és együttes védelemnek egyik eszköze a külügyek czélszerű vezetése.“ „A közös védelemnek másik eszköze (folytatja a 9. §.) a hadsereg, s az arra vonatkozó intézkedések: a hadügy.“ E két államügy közösségének elisme­rése által vájjon tulment-e az 1867-ki országgyűlés az 1848-ki törvényeken? Egy hajszállal sem. Az 1848. III. t. ez. 14-ik § a sorolja elő a magyar miniszte­reket. Azok közt nincs külügyminiszter, nincs hadügy, csak honvédelmi miniszter, mi az ország belönállóságának megfelel; és van „országos“ pénzügyminiszter; miért­ országos ? — nyilván, mert kell lenni birodalmi pénzügyminiszternek is. De e részben is az 1867-ki törvényhozók dip­­lomatiai óvatossága annyira ment,­­ hogy a „birodalmi miniszter“ elnevezést mel­lőzve — csak „közös miniszterek“-et ismer. Az 1848-as törvények honvédelmi mi­nisztériumot állítottak fel, de korlátolták-e egyszóval is ő Felsége haduri jogait? Megosztották-e a hadsereget? És — minthogy kedvencz vessző pari­­pájok az ultráknak azzal vádolni a Deák­pártot, hogy hűtlen jön az 1861. felira­tokhoz— kérdjük: vájjon nem foglalták-e már az 18­61. feliratok magukban elvileg azon ígéreteket, miket az 1867-ki teljesí­tett? Vájjon a kül- és hadügyek közössé­gét nem ismerték-e el az 1861-ks feliratok, vájjon a magyar hadtestek, mint külön ma­gyar hadsereg elválasztását kivánták-e? Ellenkezőleg, nem kivántak egyebet, mint a mit régi tör­vényeink alapján kívánni az országgyűlésnek joga vett. Az ujon­­czok megszavazása, a katonaság elhelye­zése és élelmezése, a magyar katonaság­nak a hazába visszahozatala, idegennek eltávolítása, — mind­ez, a feliratok értel­mében, régi alkotmányos törvényeink által van szabályozva; és a felirat hozzá­teszi: „kétségtelen mindezekből, hogy Magyarország a katonaságot illetőleg is mind közjogi, mind kormányzati tekintet­ben mindig alkotmányos önállással birt, s az 1848: III. t. sz. azon része is, mely a magyar katonai ügyeket kormányzati tekintetben a magyar király fejedel­mi hatalmának sérelme nélkül a felelős minisztériumra bízta, már előbb fennállott törvényeink szellemében lön alkotva.“­íme, sem az 1848-ki törvények, sem az 1861-ki feliratok a Felségnek a hadsereg vezényletét s egységes vezérletét, tacticai szervezetét illetőleg, élő jogait kétségbe nem vonta. Pest, sept. 10. A „Hon“ 207. számú r­eggeli lapjában scorpio jegy alatt „a magyar honvédség ruhá­zata“ czímű czikk jelent meg. A czikkíró ezen újabb ferde szüleménye, a magyar királyi miniszterelnök és honvédelmi miniszter úr által a honvédség mikénti szer­vezése felöl tájékozásul szolgáló javaslat ki­dolgozására megbízott bizottmány eljárását, önhite szerint alapos tudomáson nyugvó ka­csáival, úgy látszik, az olvasóközönség előtt csak gyanúsítani, s egy torzkép leírása által gúny és nevetség tárgyává kívánja tenni. Azonban, mint halljuk, a dolog egészen más­ként áll. A miniszter úr kitüntető bizalmának kifolyá­sából megalakult bizottmány munkálatit a leg­nagyobb erélylyel megkezdvén és folytatván, feladatának terhesebb, hivatalos, az összeállítás­ban nagy figyelmet igénylő adatokon nyugvó részét már bevégző ugyan, de zárt ajtóknál tar­tott üléseiben tárgyalt kérdések megoldásában, a honvédség ruházatának és felszerelésének kér­dését mindeddig szóba sem hozta, annál kevésbé vitatta. A bizottmány munkálata továbbá nem oly természetű, hogy a nyilvánosság terén áruba bocsáttassák. A hivatkozott czikkíró által hivatképül leírt honvédruházat és felszerelés csoda­képe nem lehet tehát egyéb, mint valamely álomlátó bete­ges phantasiájának torzképe. Igen ajánlható és kívánatos, hogy a scorpio­­ jegy alatt annyi sületlenséget firkáló, s a közön­séget szándékosan tévútra vezető úri egyén, biz­tos alapot nélkülöző, s tán csak saját felülteté­sére állítólagos jólértesült hírekkel kedveskedő hirgyűjtőjétől nyert életnélküli híreit mindaddig a napfény elöl elzártan rejtegesse, mig a feladat teljesítve, s ha kívánatos vagy megengedhető, annak foglalatáról a fátyol fellebbentve lészen. Bécsi dolgok. A lembergi gyűlés mai ülésében a császári utazást fogja tárgyalni. Ő Felségük 26. indulnak el Bécsből. A krakói, wielicskai tarnowi, lankuti és lembergi pályafőkön diadalívek állíttatnak fel. A gácsországi tartománygyűlés minden mó­don azon van, hogy a császári pár ottmulatása alatt még ülésezhessék. Addig, vagy azon alka­lommal elkészíti a feliratot, melyet küldöttség által kíván még Lembergben a fejedelem kezei közé juttatni. A „Mähr. Correspondenz“ egy bécsi levele „hi­telesen“ közli,hogy a császári pár gácsországi út­­­jának eszméje az udvarban szüleinlett, s be vég­­zett tényül lépett a miniszterek elé, kiknek az egészről sejtelme sem volt, mi -- szemben a gács tartománygyűlés foederalisticus színezetű irányá­val , és — teszi hozzá a correspondens — a „Napló“ legujabbi magatartásával, ez utazásnak kiváló fontosságot ad, s magyar - lengyel együtt­működésre enged következtetni. Nem kutatjuk e hit fenekét, s feledjük, hogy a „M.C.“-ben Gyskra árnyéka szokott kisérteni, de anynyit mégis meg kell jegyeznünk, hogy a kö­vetkeztetést gyanússá teszi az, hogy gyanúsítás. Meglehet, hogy a tény igaz, de bizonyos, hogy magyarázata egészen téves. A miniszterek — a­kik a prágai tartomány­gyűlés tagjai — hétfőig maradnak Prágában. Hétfőn Bécsbe mennek minisztertanácsra. Beust — a kanc­ellária szükséges személyze­tével együtt, és Taafe gróf, 9 én reggel­ érkeztek meg; dr. Herbst ugyan az­nap este, Plenert péntekre várták.­­ A gyűlés elnöksége ugyan­csak 9-én küldötte szét a cseh nemzeti pártiak­hoz felhívását, melyben felszólítja őket, hogy foglalják el helyeiket. Az alsóausztriai landtagban Rauscher bibor­­noknak egy levele olvastatott fel, melyben az egyházfejedelem beismeri, hogy másod­sorban, az anyaszentegyház után Ausztria iránt is vannak kötelezettségei, azért meg is je­­lenend a gyűlésen, ha remélheti, hogy használ­hat az államnak. — Annyi bizonyosnak látszik, hogy a bibornok úr jobb hasznát veszi az állam­nak, mint az állam a bibornok úrnak, s ezt alig­ha­nem sejtette, midőn a levelet irta a gyűléshez. Az „Ung. Lloyd“ Türr Istvánnak egy, a lengyelekhez irt levelét közli esti lapjában. Fi­gyelmezteti őket, hogy addig, mig más válasz­tásuk nem volt, mint a vak engedelmesség vagy a forradalom, kötelessége volt az absolutistikus osztrák kormánynyal szemben a népeknek és ve­zetőiknek forradalomra izgatni. Ma, midőn min­den panaszt, minden sérelmet alkotmányos uton a világ ítélőszéke elé lehet terjeszteni, a népek érdeke kívánja, hogy az alkotmányos intézmé­nyek elfogadtassanak. Sokan, kik a kényuralom alatt eszközei voltak a kormánynak, most az izgatókhoz csatlakoznak: ezeket a szabadelvű párt ignorálhatja vagy elfeledheti , de roszul cselekszik, ha ármányaikat követi. Az absolut kormány jelszava volt: „diviser pour regner!“ Legyen a népeké most: „s'unir pour vivre!“ Egyesüljünk, csatlakozzunk egymáshoz minél szorosabban, ezt kívánja mindnyájunk érdeke. Valószínű, hogy ezen levél is volt hatással a lembergi gyűlésre, s az utóbbi mérsékeltebb for­dulatban ez is tényezőül szerepelt. A linzi gyűlésben a császárhoz indítandó felirat 31 szavazattal 7 ellen, a minisztériumhoz indítandó bizalmi felirat ugyanannyival 8 ellen elfogadtatott. A salzburgi gyűlés felirata egyhangúlag fo­gadtatott el, kivéve harmadik bekezdése, mely köszönetet szavaz az államalaptörvényekre? Ennek ellene szavazott két pap és egy paraszt. Hatósági élet. Pest városa közgyűlése. Sept. 9-én d. u. 4 órakor Szetkirályi Mó főpolgármester megnyitván az ülést, a napirend­retérés előtt előterjeszti azon kérdést : várj­a szándékozik-e a közgyűlés az ügy sürgősségi miatt a szerb­ utc­a szabályozása tárgyában s mai ülésben határozni. A közgyűlés a mai ülés­ben kívánván határozni, felolvastatott a bizott­mány munkálata, mely szerint a régi szabályo­zási vonal megtartandó, s Dankos Ferencznek a építési engedély újólag megadandó volna. A bizottmány ezen véleménye ellen felszólal Ballagi Mór, s a szerb utczának egyenes vonal­ban a Dunára való meghosszab­bitása mellei érveket hoz fel, melyeket megczáfoltak Tavasz, Simon, Vecsey, Haris és Kiss Károly. — Har kiemeli, hogy Ballagi úr nem a közérdeket, ha­nem a saját érdeket védi, mert az ő házából régi palatináns vonal szerint tetemes rész el fog­na esni, míg ellenben ha a szerb utcza egyenest és nem rézsűt vezettetnék ki a Dunára, mi a v­rosnak tetemes költséget szerezne — Ballai háza megmaradna. Vé­gre még Ballagi iparkodik válaszolni, azzl végezvén beszédét, hogy: Victrix causa Dii piacait, ő ugyan nem Ca­­ó (elhiszszük), azért nem mégis a Victa jobban tetszik. Ballagin kívül senki sem szólalván fel, a bi­zottmányi munkálat elfogadtatott, s Dankos Fe­rencz nyugodtan építheti házát. Olvastatott a földmivelési ipar- és kereske-

Next