Pesti Napló, 1868. november (19. évfolyam, 5466–5490. szám)
1868-11-26 / 5487. szám
273-6487. Csütörtök, november 26.1868. 19. évi folyam. Szerkesztési iroda Úri utcza 6. szám. II. emelet. E lap szellemi részét illető minden közldeény a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek tere 7. szám földszint. Kiadó-hivatal: A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) • kiadó hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ - REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, posten: ▼*ery helyben) házhoz hordva: Félévre....................11 frt Évnegyedre. • ■ ■ 6 frt 60 kr. Az esti kiadás kiilénkfildéseért felülfizetés havonkint . . 30 kr. Hirdetmények díja: 6 hasábos petitsor egyszeri detésnél 7 új kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Nyilt-tér : 6 hasábos petitsor 25 aj kr. hir- Fest, nov. 25,1868. lp.) A bágyadtság, mely képviselők fiunk mai Illésének kezdetét észrevehetőig jellemző, a tanácskozások menetével kevésbé ismeretes, azon gondolatra vezethető, hogy ezúttal a vita alapját oly kérdés képezheti, melylyel a közvélemény rég tisztában van, s mely jelenleg csakis a forma okáért lehet a törvényhozás foglalkozása. E néhány előszóban jelezve van a nemzetiségi kérdés, mint a mai ülés napirendje, s jelezve az is, hogy mit a társadalmi viszonyok, s egyesek vagy testületek visszaélései felszínre erőszakoltak, s mit a sajtó több mint két évtizeden át megvitatott, kifejtett és tisztázott, s felette magának az élet megállapodott véleményt szerzett, ugyanarról ma még újat, érdekeset, vagyis olyat mondani, mi nem csak a kíméletlen próbák által elkedvetlenített türelmet eredeti éberségében tarthatná, de egyszersmind az ellennézetnek felvilágosítására is meggyőzőleg hatna, — majdnem lehetetlen! Ez volt vélekedésünk, midőn a tisztes arczu Böm ches egy ifjú szász erélyével és elevenségével az ó szász doctrina érdekeinek szekerét tolta, s midőn e fölötti sajnálkozásunk közt a képviselői padokban mutatkozó űrt tanulmányoztuk. Ez volt vélekedésünk ama pillanatban is, midőn a szólásra K. Eötvös József közoktatási miniszter hivatott fel. Azonban egy elragadó meglepetés sordort ki e csalódásunkból, s a mesterileg szőtt beszédnek már bevezetése bennardként lépett fel, hogy imént jelzett vélekedésünk keretéből kiüsse a lehetetlent. Eötvös báró munkás és tevékeny pályáján, íróasztalnál, és parlamentben annyi szépet és magasztosat irt és mondott, hogy művei vagy szónoklatai közt osztályozást tenni alig lehetne a nélkül, hogy egy vagy más tekintetben igaztalanok ne legyünk, de ez akaratlan igaztalanság terhét tán félelem nélkül vehetjük magunkra azon állításunkkal, hogy a ma mondott beszéd, úgy belértékére, mint a kivívott sikerre nézve minden — általa eddig mondottak közt első helyen áll. Szónok választott themájának mélyére szállva, azt oly világításba tudá hozni, hogy benne a nemzetiségi nagy eszme — daczára ócskaságának, daczára ama torzításoknak, mikkel a kuruzslók egész a felismerhetlenségig formátlaniták el alakját, — valódi színében tűnt elő, feltárva oly sajátságokat, leleplezve oly vonásokat, melyek akarva vagy véletlenül eddig rejtve tartatának, de melyek, mint maga az igazság, fények tiszta ragyogásával hóditnak. Szónok nem egyes nemzetiség elvont szempontjából bontogatá themáját; országos nézpontra kell emelkednie annak, ki a kornak e felujitott eszméjét valódi jelentőségében akarja ismerni. És e munkájában szónoknak szövetségese jön : história, religio, politika, és a siker! Általános, és hangos volt a helyeslés, midőn a mai nemzetiségi törekvések alkotmányát , mint múmiát mutatá be, melyet a törvényhatóságok peres sirkamrájába akarnak temetni. — A ki nem él, annak nincs jövendője. A szép szónoklattal, s lelkesedést ébresztőig előadott beszédet alább az illető rovat egész terjedelmében közli. Eötvös beszédje a vitát érdemileg bevégzé, ezt többnyire érzék; habár a nemzetiségiek, kiknek politikájok kívánhatja, hogy a törvényhozás végnapjaiból a sikernek minél kevesebb juthasson, órákig tartó tirádákkal, meggondolatlan ráfogásokkal, s effélékkel fáraszták azon házat, mely a politikai türelem netovábbját érte el. Dobránszky képviselő, mindenféle kormányzat alatt possibilis egyéniség, ma a magyar törvényekből azt prelegálta a gyorsíróknak, hogy nincs, nem volt politikai magyar nemzet. A magyar törvény és alkotmányra miért nem hivatkozott akkor, midőn alkalma lett volna segíteni legalább Borsosain, és amit ma elmondott szomszédjainak, hogy „a magyar korona egységének diadala csak a kisebb nemzetiségek feláldozásával jár“ — miért nem mondta Bélyegrögisítésről és törvénymódosításról. Pest, nov. 25. Amint én hiszem és vallom, az országos bélyegjövedelemnek kiszámíthatlan megrövidítése történik a miatt, hogy az újabbkori formákban előjövő szerződések és kötelezettségek a törvény védelme alá nem vonattak. Értem a kereskedői és üzleti kötelezettségeket és szerződéseket, melyek a régi törvénykezési alakot elhagyván, elhagyván t. i. azt, mely szerint a törvényben körülírva volt, milyennek kell egy hiteles érvényű adóslevélnek sat. lenni, az újabb kor igényei szerint, a gyors postai közlekedés avagy távirda utján egyszerű alakban jönnek létre. Mert ki fog most az 1844. VI. tcz. 28. §. B. pontjában körülsánczolt áruszerzési vagy szállítási kötésre lépni, hacsak két együttlakók vagy találkozók, valami régi törvény tudónak tanácsára annak formája szerint nem kötnek kötelezést ? Itt már hasztalan lenne, az újkornak az életbeni gyakorlatát a törvény alakjának megtartására kényszeríteni, sőt ellenkezőleg a törvénynek kell kiterjeszkedni arra, hogy az újabb korban felvett könnyebb alakú szerződések és kötelezettségek a törvény védszárnyai alá befogadtassanak.Ugyanis azon mód,melylyel eddig e részben segítve van, nem elegendő, mert nem általános, tudniillik, kénytelen volt egy testület öszszeállani, melynek minden tagja előre kötelezte magát arra, hogy a testület bíróságának, mint egy választott bíróságnak, minden szerződésekben és kötelezettségekben magát aláveti. Ezen testület a pesti kereskedői testület, bírósága az e tárgyban fenálló tőzsdebíróság, mely a testület tagjainak szerződése és kötelezettsége felett nyilvánosan és közvetlen ítél, és ítéleteit hatóságilag végrehajtatja. Az ítéletnek alapul a postai levelekben és olykor a távirdai jelentésekben foglalt kötelezettségek vétetnek, melyek mindannyian szerződési bélyegnélküliek, mert nem a levél vagy távirat alakjában lévő bélyegköteles jogi kötelezettséget nézi a kereskedőség, hanem azon külső formát, mely szerint a levél a postabélyeg, a távirat annak díj kötelezése alá esik. Épen ebben látom az országos bélyegjövedelemnek megrövidítését, hogy az újabb kor által használt levélbeli, egyik, melyben a kötelezésre való felhívás foglaltatik, a másik, melyben a kötelezés elvállaltatik, egy teljes szerződést képező jogügylet külalakja , miatt nyerjen bélyegmentességet, valamint a távirdák szerint vállalt kötelezettségek is; továbbá szükségesnek látom, hogy ne csak a tőzsdebírósághoz tartozók, hanem átalában mindenki találjon bírót, hasonló újabb alak szerinti szerződései feletti bíráskodásra. Minélfogva azon okból, mert a kereskedelmi törvényeknek az országgyűlésen keresztülmenését nem reménylhetni, de másrészről, hogy még a jövő 1869-ik egész éven is keresztül, ezen fentirt ujabbkori alakú kötelezettségek és szerződések bélyegmentességet ne élvezzenek s a miatt az egész éven keresztül az országos bélyegjövedelem-adó annyira meg ne röviditessék — az 1844. évi VI. t., ez. 28. §. B. pontjához hozzáadandónak vagy azt oda módositandónak vélem , hogy az újabb korbeli alakú levélbeli s távirdai módon létrejött áruszerzési vagy szállítási kötések és kötelezettségekre is ezen törvény akkér terjesztetik ki, hogy azok, a bennük foglalt kötelezettségek szerint lesznek megbírálandók.“ Itt megjegyzem, hogy a jogi kötelezettséget tartalmazó levél és távirdai jelentés nem jöhet azon tekintetbe, melybe egy tudósítást tevő vagy tudósítást vevő egyszerű magános levélnek és távirdai jelentésnek jönni kell. Továbbá, ha törvényileg azoknak szerződési érvények kimondatik, azok bélyegtelenül többé használtatni nem fognak, vagy legfelebb bélyegkötelezettségek teljesítésére, a bennük tapasztalt bélyeghiányokról a leletek felvétetni, s végett az adóhivatalhoz adatni fognak Végre ily szerződések mellett azok is,kik a pesti tőzsdetestülethez nem tartoznak, fognak találni bírói, szerződési követelményeik feletti bíráskodásra, habár nem oly közvetlen és nyilvánosan is, mint a tőzsdebíróság eljárása, minthogy az ügyvéd a legrövidebb ügyet is, ha akarja, bosszúra nyújthatja. Lehet hogy e nézetem sokaknak első tekintetre tetszeni nem fog. De hameggondoljuk, hogyha a hazának minden polgára köteles törvényes adóját megfizetni, megfizeti azt úgy a napszámos s földmives, mint a gazdag birtokos, — ha a cselédnek bizonyítványt adunk, azt az illető bélyeggel ellátjuk, — ha a mesterember számláját bélyeggel ellátja, — ha a fizetésért el annak idejében az unit* Ausztriára alkalmazva Bachnak!? A szász képviselők közül is többen megjelentek a küzdtéren. Holnap folytatás, nyugtatványi bélyeget adunk; a nagyban üzletet vivőknek jogi kötelezettségű szerződéseket mért kelljen bélyegmenteseknek tartani azért, hogy arra eddig a törvény védelme alatt nem állott újabbkori könyebb módot és formát találtak ki ? és méltán elmondhatom, hogy e nézetem közlésével a közjónak előmozdítását céloztam. G e g u s. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház nov. 24-én tartott ülése. Elnök: Szentiványi Károly, jegyző Bujanovics Sándor. A napirend felvételén, folytattatott a nemzetiségi törvényjavaslat feletti általános vita. Bömbes Frigyes javasolja, hogy a ház az átalános tárgyalásnál határozottan mondja ki, hogy az utolsó czikknek a korábbi törvényekkel ellenkező rendeletei ezennel eltöröltetnek, kivéve a szász nemzetiség és ágostai vallású egyház nyelvi viszonyait szabályozó erdélyi 1847.1. t. sz. rendeleteit. Eötvös József b., vallásügyminiszter: T. ház! Több képviselőtársam, ki ezen fontos ügyben felszólalt, azt az egyes nemzetiségek szempontjából tárgyalta. Én ezen álláspontot nem foglalhatom el, mert azt nem tartom a helyes álláspontnak, nem tartom pedig először azért, mert ahányan itt vagyunk, csak mint az országnak képviselői szóllalhatunk fel és senki az által, hogy egy vagy más nemzetiségű választók által választatott, magát felmentve nem érezheti attól, hogy ehaza bármily ajkú polgárainak érdekeit egyaránt szívén viselje (Helyeslés); de másodszor nem foglalhatom el ezen álláspontot főként azért, mert meggyőződésem szerint talán nincs kérdés, melyben e hon összes polgárainak érdekei annyira ugyanazonosak volnának, mint éppen ebben. (Helyeslés.) A hányán itt vagyunk, mindannyiunknak azt kell óhajtanunk, hogy e kérdés megoldassák; a a hányán itt vagyunk, mindnyájunknak meg kell győződve lennünk arról, hogy saját jóléte e hazának fennállásától és hatalmától függ; a hányán itt vagyunk, kell, hogy meg legyünk győződve arról, hogy a hazának jövője és kifejlődése főként attól függ, hogy a haza minden polgárai magukat legfontosabb érdekeikben kielégítve érezhessék. (Helyeslés.) E szerint tehát e czélra nézve nézeteinkben különbség nem lehet. Nem lehet senki köztünk, aki nem óhajtaná, hogy e kérdés a hon minden polgárainak, bármily nyelven szóljanak is, kielégítésére oldassák meg, nem lehet senki, ki e kérdésnek megoldását oly módon óhajtsa, amely mellett minden czélszerű közigazgatás és igazságszolgáltatás lehetetlenné válik ; nem lehet senki, ki azt óhajtaná, hogy e kérdés úgy oldassék meg, hogy általa a hazának egysége és azzal jövője veszélyeztetve legyen. Csak a módokra nézve lehet tehát különbség nézeteinkben. Én tehát részemről csak itt látom a kérdést és a kérdésnek csak ezen részére fogok szorítkozni, mellőzve a nemzetiségi kérdés bármely érdekes elméleti tárgyalását, azt tisztán mint egy előttünk fekvő gyakorlati kérdést akarom tárgyalni. (Halljuk !) A kérdés megoldására vonatkozólag két javaslat terjesztetett a t. ház elé: egyik a kiküldött bizottság többsége által, mely e kérdés megoldását az egyéni szabadság teljes biztosításában, nemzetiségi tekintetben is keresi, a másik a kisebbség véleménye, mely a nemzetiségi kérdés megoldását főként három törvényes rendelkezésnek elfogadásától várja : először attól, hogy a megyék s a hazának más kerületei s törv. hatóságai nemzetiségek szerint kerekitessenek ki; másodszor hogy minden egyes ily módon kikerekitett megyében egy nyelvnek uralma mondassák ki törvény által; harmadszor, hogy az ország hivatalai s méltóságai, sőt végre még képviseleteik a nemzetiségek arányában osztassanak el. A kérdés tehát, mielőtt ez előttünk levő két indítvány iránt határozhatnánk az, várjon melyik felel meg inkább czéljának ? melyiktől várhatjuk azt, hogy e hazában lakó valamennyi nemzetiség megnyugtatását fogja eszközölni anélkül, hogy ez által a hazának jövője veszélyeztessék. Mondom, tisztán a gyakorlati szempontból kívánom én tárgyalni e kérdést. Nem akarok szólani azon nehézségekről, amelyekkel az országnak, vagy inkább az egyes megyéknek nemzetiségek szerinti kikerekítése járna. Magától értetik, hogy midőn oly fontos lépésről van szó, mint az országnak új administrationális felosztása , oly valamiről mi minden egyes polgárnak szokásaira s jólétére a legnagyobb befolyást gyakorolja : először tisztába kell lennünk az iránt, mily módon határozzuk el biztosan azt, mi e nagy fontosságú rendelkezésnek alapját képezi. És én megvallom, igen nagy hiánynak tartom a kisebbség indítványában azt, hogy erre nézve éppen nem nyilatkozik. Mert miután az egyes megyéknek kikerekítése az egyes polgárok nemzetiségétől függ, mindenek előtt szükséges volna meghatározni, váljon az egyes polgároknak nemzetisége mi módon határoztatik el?Neveknek hangzása után-e,vagy tanubizonyságok által kimutatható eddigi magukviselete szerint? vagy származásuk után? szintúgy hiánya a kisebbségi javaslatnak, hogy a fórum sem határoztatik meg, mely tanuvallomások, szembesítések vagy más törvényes próbák szerint a vitás esetekben az egyes polgárok nemzetisége felett ítélni fog, s az egyest akarata ellen is, ha épen kell, magyarnak, szerbnek, vagy románnak fogja elmarasztalni. (Helyeslés ! Derültség.) Itt csak azt jegyzem meg, hogy az utolsó években tett, épen a nemzetiségek szerinti összeírásnál tett tapasztalatok szerint a nemzetiségek meghatározását az egyesek szabad nyilatkozatára bízni nem igen lehet. Megjegyzem továbbá,hogy oly rendelkezés által, mint az, ha a haza minden polgárának nemzetisége egyszerre kétségbe vonatik, alkalmasintnem fog eléretni azon közmegnyugvás és egyetértés, melyet Miletich és Mocsonyi Sándor képviselőtársaink javaslatukkal kétségkívül elérni szándékoztak. De a megyéknek kikerekítése csak eszköz. Végre is a czél az, hogy az egyes megyékben bizonyos nemzetiség vagy bizonyos nyelv uralmat mondassák ki. Erre nézve ismét kénytelennek látom magamár a javaslatnak egy hiányát kiemelni. Az indítvány nem szól arról, váljon az egyes törvényhatóság ezen uralkodó nemzetisége egyszer mindenkorra, vagy csak bizonyos időre, öt vagy tíz évre határoztassék meg. Igaz, hogy az első esetben azon anomáliába esnénk, hogy miután a nemzetiségek az egyes megyékben változnak, amint arra számtalan példát mutathatunk az országban, ha mindenkorra határoztatnék meg a nemzetiség, könnyen azon helyzetbe juthatnánk, hogy valamely nemzetiségnek nyelve uralkodónak maradna oly törvényhatóságban, melyben az már régen megszűnt a többség nyelve lenni, és így tisztán csak históriai jogánál fogva, mint egy neme a nyelv- beli nemesi praerogativának maradna uralkodó az egyes megyékben. (Tökéletes igaz !) De másik esetben talán még nagyobb nehézségek idéztetnének elő azáltal, hogy minden öt vagy tíz esztendőben az országnak összes politikai és administratív felosztása újólag kérdésbe jönne. (Tetszés.) Részemről azt, melyiket fogják az indítványozók választani e két módozat között, ha javaslatuk valahogy elfogadtatnák , reájuk bízom, én csak ki akaram emelni mindkettőnek nehézségeit. De hiszen elvégre az egyes nyelvek uralmámának törvény általi meghatározása is csak eszköz. A czél a nemzetiségek megnyugtatása. Tisztán azon kérdésre szorítkozom tehát, váljon ezen rendszabály, mely, mint az indítványozók maguk el fogják ismerni, elég nehézséggel jár, fogja e előidézni azon czélt, mely után törekszünk, azaz : a haza minden egyes nemzetiségének megnyugtatását. Már ami ezt illeti, egy nemzetiségre nézve ezt semmi esetre nem remélhetjük, oly nemzetiségre, mely akár számát, akár művelődési állapotait, akár a haza iránt mindig mutatott hit ragaszkodását tekintjük, mindenesetre nagy tekintetet érdemel és ez a német nemzetiség. (Helyeslés.) Mert amennyire én a haza ethnographiai viszonyait ismerem, nem igen tudom, hol találhatnánk nagyobb területet, hol e szerint a német nemzetiség válnék uralkodóvá. De hiszen megszoktuk már, hogy a nemzetiségi kérdésnél a magyar és német nemzetiség érdekei nem szoktak tekintetbe vétetni; tekintsük tehát csak a többieket (halljuk.) Én is foglalatoskodtam egy kissé a nemzetiségi kérdéssel (Halljuk !) s ennek következtében tanulmányoztam az ország ethnographiai viszonyait. De úgy vagyok meggyőződve, hogy nincs oly tudós a világon, aki Magyarország megyéit úgy tudná kikerekíteni, hogy ezen megyékben, azaz többekben a megyék közül, több nemzetiség ne lenne együtt. Hiszen maguk az igent indítványozók is annyira átlátják ezt, hogy javaslatukban felteszik nem csak azt, hogy absolut többségben lesz bizonyos nemzetiség, hanem felteszik még azt is, hogy e kikerekítés mellett még több megyékben absolut többséget nem fognak találhatni, hanem csak relatív többséget. Bizonyos ennek következtében, hogy azon pillanatban, midőn az egyes megyékben bizonyos nemzetiség uralmát, a többség uralmát kimondjuk : azon nemzetiségek, melyek nem tartoznak a többséghez, magukat az által megnyugtatva nem érezhetik. (Élénk helyeslés) hogy e szerint, midőn egy nemzetiségnek minden kívánalmait teljesítjük, egyszersmind azok, melyek a többségben nincsenek,legszentebb jogaikban sértve érzendik magukat. (Helyeslés.) Minthogy pedig minden egyes nemzetiség hasonló helyzetben van az országnak több megyéjében, s mig egyik megyében a többséget képezi, a másikban a kisebbséghez tartozik, ezen rendszabálynak következése az, hogy míg minden nemzetiségeket egyes megyékben kielégítünk és pedig némelyeket, mint pl. az igen. szerb nemzetiséget igen szűk területen, ugyan csak őket minden más területen a legnagyobb elnyomásnak vetjük alá. (Élénk tetszés). Kérdem, hisszük-e, hogy ez azon nemzetiségeket meg fogja nyugtatni ? Én tehát, tudom, vannak sokan, kik azt hiszik, hogy a nemzetiség kérdése csak mesterséges izgatásoknak eredménye, kik úgy vannak meggyőződve, hogy a nemzetiségi kérdés csak egyesek nagyravágyása vagy még aljasabb törekvései által idéztetett elő. (Halljuk). Én e nézetet tévesnek tartom. Az én meggyőződésem szerint a nemzetiségi kérdés csak azon nagy szabadsági mozgalom egyik ágát képezi, mely korunkban oly nagy eredményekhez vezetett. (Helyeslés). Azon kor, mely a polgárijogok teljes egyenlőségét mondotta ki, mely minden vallásfelekezeti különbség nélkül a vallásoknak egyenlő szabadságát állapította meg, az a polgároknak nyelvök használatára nézve is hasonló szabadságát követeli. De vájjon gondolják-e, hogy oly mozgalom, melynek alapját a szabadság eszméje képezi, melynek hatalma csak azon összeköttetésben van, melyben a szabadság eszméjével áll, melynek jogosultsága csak a szabadság követelésének jogszerűségéből származtatható, hogy ily mozgalmat az által nyugtathatunk meg, vagy háríthatunk el, ha mindenütt kiváltságokat állítunk fel, kiváltságokat, melyek mindenütt azoknak, kik e kiváltságokat nem élvezik, szabadsága árán vásároltatnak meg ? (Élénk helyeslés.) Várjon hiszszük-e, hogy ily mozgalmat, melynek fontossága és jövője épen abban rejlik, hogy a szabadságra támaszkodik, hiszszük-e, hogy azt az által fogjuk megszüntetni, ha a hazának ügyeit úgy rendezzük, hogy e hazában egyetlen ember se legyen, ki magát a haza minden megyéjében egyenlően szabadnak érezhesse ? (Élénk helyeslés) egyetlen ki e hazát egyik határától a másikig saját hazájának mondhassa? (Hosszan tartó élénk helyeslés.) Ezt én, tehát, nem hiszem. A tegnapi vitatkozás folytán több képviselőtársam hivatkozott a külföldre Schweitz, Belgium, Francziaország példáját hozták fel javaslatuk támogatására. E világ már oly régen áll és oly különböző módokon és oly különböző emberek által kormányoztatok hogy alig indítványozhat valaki valamit amire példát ne lehetne felhozni. Elismerem azt is, hogy midőn Schweitzra Belgiumra, Francziaországra hivatkoztak, nem csalatkoztak a helyre nézve sem, mert csakugyan a kívántakhoz hasonló viszonyok léteztek Európának eme most legczivilizáltabb országaiban; csak az időben csalatkoztak egy kissé, mert ezen viszonyok nem léteznek most a 19 században, hanem léteztek egy ezred évnél valamivel előbb, (Derültség.) azon korszakban, midőn Európának most legműveltebb országaiban nem egy törvény uralkodott az egész országban, mint jelenleg, hanem az egyes nemzetiségeknek mindegyike, melyek azokat elfoglalták : a ripuarok, a sáliak, a frankok, a longobardok visigothoka szerint; a mint egyik, vagy másik nemzetiséghez tartozott valaki, secundum legem ripuariorum, vagy secundum legem romanorum ítéltetett el. Fájdalom, a vizigóthok már a 8. század közepe felé megszüntették ezen állapotot, és így nem tudjuk, a czivilizátió tekintetében hova vezettek volna, ha ez tovább folytattatik. (Derültség.) Egyébiránt ez állapot megszüntetését azon történetírók, kiket én ismerek, a czivilizáció egyik legnagyobb haladásának tekintik, és a spanyol conciliumoknak, melyek azt előidézték, legnagyobb érdeméül róják fel. Különben az indítványozók ugyanazon országokban még egy sokkal közelebb álló és találóbb példát találhattak volna. Azon korszakban, midőn a reformatio által előidézett súrlódások vagyis inkább küzdelmek az általános kifáradás következtében az első békéhez vezettek, a különböző felekezetek épen ily rendszabályokban keresték biztosságukat, a minőket t. képv.társaim mostan indítványoznak. Az, hogy az egyes kikerekített megyékben mindenütt egy nyelv legyen uralkodó, semmi más, mint a nemzetiségekre alkalmazása a híres elvnek: „cuius regio, illius religio.“ Tudjuk, hogy minden egyes felekezetek a közhivataloknak részét egy bizonyos szám arányban követelték saját vallásuk biztosítására; tudjuk, hogy a különböző felekezetek külön zászlók alatt gyűltek össze , sőt még külön várakat is tartottak saját biztosságukra; — és mindezt nem azért, hogy a közös hazának biztonságát veszélyeztessék , mert pl. Francziaországban, hol e viszonyok a legélesebben léptek fel, senki a 16. századbeli hugenották hazafiságát kétségbe vonni nem fogja. Ők mindazáltal csak saját biztosságukról kívántak gondoskodni. És mi volt e rendszabályoknak következése ? Nem ő a legiszonyúbb testvérháború, mely egész Európát majdnem félszázadig vérrel fertőzteté. (Nagyon igaz.) Igaz, nem azért, mert azok, kik biztosságukat ily eszközökben keresték, ezt akarták, mert, ismétlem, igazságtalanság volna nem ismerni el a franczia hugenották magasztos patriotismusát, de azért, mert ha bizonyos rendszabályok egyszer felállíttatnak, ha bizonyos előzmények kimondatnak, amelyeknek csak bizonyos következményeik lehetnek, nem a jó szándéktól és jó akarattól függ, hogy mi lesz a vége. (Hoszszas élénk helyeslés.) Kérdem, mi volt ezen rendszabályoknak következése magukra azon hitfelekezetekre nézve, melyeknek biztossága végett ezen szabályok felállitottak? — Vezetett-e ez megnyugtatásukra? Vezetett e szabadságukhoz? Nem! Sőt a vallásfelekezetek közt való egyetértés valamennyi vallásfelekezet szabadsága, a népeknek testvéri egyetértése épen azon percztől fogva kezdődik, midőn a vallásfelekezetekre nézve ugyanazon elv állíttatott fel, melyet itt a bizottság többsége a nemzetiségekre nézve felállított. (Hosszas tetszésnyilvánítások.) Mondani fogja erre talán t. képviselőtársaim közül valaki vagy többen, hogy a vallás és nemzetiség között roppant különbség van. (Miletics Svetozár: Lényeges!) Tökéletesen helyeslem e nézetet. Nagy a különbség, nagy magában véve, nagy azon hatásra nézve, melyet a vallási eszmék a nép kedélyére gyakorolnak, és nekem erős meggyőződésem az, hogy bármennyit szóljunk a nemzetiségről ma, a vallási eszmék jelenleg is sokkal mélyebb, sokkal nagyobb, sokkal hatalmasabb hatást gyakorolnak a nép kedélyére és jellemére, mint a nemzetiségi kérdés. (Igaz.) Ha tehát ilyen sokkal nagyobb, sokkal hatalmasabb okát a szétválásnak és nyugtalanságnak megszüntethette a szabadság, én bátran várom a szabadságtól ugyanezen eredményt a szétválásnak egy kevésbé fontos és mélyenható okától. (Helyeslés.) Egy aggodalmat fejezett ki több képviselőtársam, melyet én nagyon fontosnak tartok, annál fontosabbnak, mert ez aggodalmat magam is táplálom. (Halljuk !) Ez az, hogyha az egyes nemzetiségek jövője nem biztosítatik, azok el fognak enyészni, és fel fognak olvadni, más nagyobb nemzetiségekbe. Én részemről, ha a világtörténetet tekintem, igen átlátom, hogy akinek nemzetisége szívén fekszik, az nem nézheti a civilisatió kifejlődését aggodalom nélkül."A civilisatió kifejlődésével fokról-fokra fogy a nemzetiségek száma. (Úgyvan.) Előbb, a civilisatió első kezdetében, néhány