Pesti Napló, 1868. november (19. évfolyam, 5466–5490. szám)

1868-11-26 / 5487. szám

273-6487. Csütörtök, november 26.1868. 19. évi folyam. Szerkesztési iroda Úri utcza 6. szám. II. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlde­ény a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek tere 7. szám földszint. Kiadó-hivatal: A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) • kiadó­ hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ - REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, posten: ▼*ery helyben) házhoz hordva: Félévre....................11 frt Évnegyedre. • ■ ■ 6 frt 60 kr. Az esti kiadás kiilénkfildéseért felülfizetés havonkint . . 30 kr. Hirdetmények díja: 6 hasábos petitsor egyszeri detésnél 7 új kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Nyilt-tér : 6 hasábos petit­sor 25 aj kr. hir- Fest, nov. 25,1868. lp.) A bágyadtság, mely képviselők fi­­unk mai Illésének kezdetét észrevehető­ig jellemző, a tanácskozások menetével kevésbé ismeretes, azon gondolatra ve­­zethető, hogy ezúttal a vita alapját oly­­ kérdés képezheti, melylyel a közvélemény rég tisztában van, s mely jelenleg csakis a forma okáért lehet a törvényhozás fog­lalkozása. E néhány előszóban jelezve van a n­e­m­­zetiségi kérdés, mint a mai ülés napirendje, s jelezve az is, hogy mit a társadalmi viszonyok, s egyesek vagy testületek visszaélései felszínre erőszakol­tak, s mit a sajtó több mint két évtizeden át megvitatott, kifejtett és tisztázott, s fe­lette magának az élet megállapodott vé­leményt szerzett, ugyanarról ma még újat, érdekeset, vagyis olyat mondani, mi nem csak a kíméletlen próbák által el­kedvetlenített türelmet eredeti éberségében tarthatná, de egyszersmind az ellennéze­­tnek felvilágosítására is meggyőzőleg hatna, — majdnem lehetetlen! Ez volt vélekedésünk, midőn a tisztes arczu B­ö­m c­h­e­s egy ifjú szász eré­­lyével és elevenségével az ó szász doct­­rina érdekeinek szekerét tolta, s midőn e fölötti sajnálkozásunk közt a képviselői padokban mutatkozó űrt tanulmányoztuk. Ez volt vélekedésünk ama pillanatban­­ is, midőn a szólásra K. Eötvös József közoktatási miniszter hivatott fel. Azonban egy elragadó meglepetés sor­­­dort ki e csalódásunkból, s a mesterileg­­ szőtt beszédnek már bevezetése ben­­nar­dként lépett fel, hogy imént jelzett vélekedésünk keretéből kiüsse a lehetetlent. Eötvös báró munkás és tevékeny pá­lyáján, íróasztalnál, és parl­amentben annyi szépet és magasztosat irt és mon­dott, hogy művei vagy szónoklatai közt osztályozást tenni alig lehetne a nélkül, hogy egy vagy más tekintetben igaztala­nok ne legyünk, de ez akaratlan igazta­­lanság terhét tán félelem nélkül vehetjük magunkra azon állításunkkal, hogy a ma mondott beszéd, úgy belértékére, mint a kivívott sikerre nézve minden — általa eddig mondottak közt első helyen áll. Szónok választott themájának mélyére szállva, azt oly világításba tudá hozni, hogy benne a nemzetiségi nagy eszme — daczára ócskaságának, daczára ama tor­zításoknak, mikkel a kuruzslók egész a felismerhetlenségig formátlaniták el alak­ját, — valódi színében tűnt elő, feltárva oly sajátságokat, leleplezve oly vonásokat, melyek akarva vagy véletlenül eddig rejt­ve tartatának, de melyek, mint maga az igazság, fények tiszta ragyogásával hó­­ditnak. Szónok nem egyes nemzetiség elvont szempontjából bontogatá themáját; or­szágos nézpontra kell emelkednie annak, ki a kornak e felujitott eszméjét valódi jelentőségében akarja ismerni. És e munkájában szónoknak szövetsé­gese jön : história, religio, politika, és a siker! Általános, és hangos volt a helyeslés, midőn a mai nemzetiségi törekvések al­kotmányát , mint múmiát mutatá be, melyet a törvényhatóságok peres sirkam­­rájába akarnak temetni. — A ki nem él, annak nincs jövendője. A szép szónoklattal, s lelkesedést éb­resztőig előadott beszédet alább az illető rovat egész terjedelmében közli. Eötvös beszédje a vitát érdemileg bevégzé, ezt többnyire érzék; habár a nemzetiségiek, kiknek politikájok kíván­hatja, hogy a törvényhozás végnapjaiból a sikernek minél kevesebb juthasson, órákig tartó tirádákkal, meggondolatlan ráfogásokkal, s effélékkel fáraszták azon házat, mely a politikai türelem netovább­ját érte el. Dobránszky képviselő, min­denféle kormányzat alatt possibilis egyé­niség, ma a magyar törvényekből azt pr­elegálta a gyorsíróknak, hogy nincs, nem volt politikai magyar nemzet. A magy­ar törvény és alkotmányra miért nem hivatkozott akkor, midőn al­kalma lett volna segíteni legalább Bor­sosain, és a­mit ma elmondott szomszéd­jainak, hogy „a magyar korona egységé­nek diadala csak a kisebb nemzetiségek feláldozásával jár“ — miért nem mondta Bélyegrögisítésről és tör­vény­módo­sításról. Pest, nov. 25. A­mint én hiszem és vallom, az országos bé­­lyegjövedelemnek ki­számí­thatlan megrövidítése történik a miatt, hogy az újabbkori formákban előjövő szerződések és kötelezettségek a törvény védelme alá nem vonattak. Értem a kereskedői és üzleti kötelezettségeket és szerződéseket, me­lyek a régi törvénykezési alakot elhagyván, el­hagyván t. i. azt, mely szerint a törvényben kö­rülírva volt, milyennek kell egy hiteles érvényű adóslevélnek sat. lenni, az újabb kor igényei sze­rint, a gyors postai közlekedés avagy távirda ut­ján egyszerű alakban jönnek létre. Mert ki fog most az 1844. VI. tcz. 28. §. B. pontjában körü­l­­sánczolt áruszerzési vagy szállítási kötésre lépni, hacsak két együttlakók vagy találkozók, valami régi tör­vény tudónak tanácsára annak formája szerint nem kötnek kötelezést ? Itt már hasztalan lenne, az újkornak az élet­beni gyakorlatát a törvény alakjának megtar­tására kényszeríteni, sőt ellenkezőleg a törvény­nek kell kiterjeszkedni arra, hogy az újabb kor­ban felvett könnyebb alakú szerződések és köte­lezettségek a törvény védszárnyai alá befogad­­tassanak.Ugyanis azon mód,melylyel eddig e rész­ben segítve van, nem elegendő, mert nem álta­lános, tudniillik, kénytelen volt egy testület ösz­­szeállani, melynek minden tagja előre kötelezte magát arra, hogy a testület bíróságának, mint egy választott bíróságnak, minden szerződések­ben és kötelezettségekben magát aláveti. Ezen testület a pesti kereskedői testület, bíró­sága az e tárgyban fenálló tőzsde­bíróság, mely a testület tagjainak szerződése és kötelezettsége felett nyilvánosan és közvetlen ítél, és ítéleteit hatóságilag végrehajtatja. Az ítéletnek alapul a postai levelekben és oly­kor a távirdai jelentésekben foglalt kötelezett­ségek vétetnek, melyek mindannyian szerződési bélyegnélküliek, mert nem a levél vagy távirat alakjában lévő bélyegköteles jogi kötelezettsé­get nézi a kereskedőség, hanem azon külső for­mát, mely szerint a levél a postabélyeg, a távirat annak díj kötelezése alá esik. Épen ebben látom az országos bélyegjövedelemnek megrövidítését,­­ hogy az újabb kor által használt levélbeli, egyik,­­ melyben a kötelezésre való felhívás foglaltatik, a másik, melyben a kötelezés elvállaltatik, egy­­ teljes szerződést képező jogügylet külalakja , miatt nyerjen bélyegmentességet, valamint a távirdák szerint vállalt kötelezettségek is; to­vábbá szükségesnek látom, hogy ne csak a tőzs­­debírósághoz tartozók, hanem átalában mindenki találjon bírót, hasonló újabb alak szerinti szerző­dései feletti bíráskodásra. Minélfogva azon okból, mert a kereskedelmi törvényeknek az országgyűlésen keresztülmené­­sét nem reménylhetni, de másrészről, hogy még a jövő 1869-ik egész éven is keresztül, ezen fentirt ujabbkori alakú kötelezettségek és szerződések bélyegmentességet ne élvezzenek s a miatt az egész éven keresztül az országos bélyegjövedelem-adó annyira meg ne rövidites­­sék — az 1844. évi VI. t., ez. 28. §. B. pontjá­hoz hozzáadandónak vagy azt oda módositandó­­nak vélem , hogy az újabb korbeli alakú levél­beli s távirdai módon létrejött áruszerzési vagy szállítási kötések és kötelezettségekre is ezen törvény akkér terjesztetik ki, hogy azok, a ben­­nük foglalt kötelezettségek szerint lesznek meg­bírálandók.“ Itt megjegyzem, hogy a jogi kötelezettséget tartalmazó levél és távirdai jelentés nem jöhet azon tekintetbe, melybe egy tudósítást tevő vagy tudósítást vevő egyszerű magános levél­nek és távirdai jelentésnek jönni kell. Továbbá, ha törvényileg azoknak szerződési érvények kimondatik, azok bélyegtelenül többé használ­tatni nem­ fognak, vagy legfelebb bélyegkötele­­zettségek teljesítésére, a bennük tapasztalt bé­lyeghiányokról a leletek felvétetni, s végett az adó­hivatalhoz adatni fognak Végre ily szerződések mellett azok is,kik a pesti tőzsde­testülethez nem tartoznak, fognak találni bírói, szerződési követelményeik feletti bírásko­dásra, habár nem oly közvetlen és nyilvánosan is, mint a tőzsde­bíróság eljárása,­­ minthogy az ügyvéd a legrövidebb ügyet is, ha akarja, bosszúra nyújthatja. Lehet hogy e nézetem sokaknak első tekin­tetre tetszeni nem fog. De ha­­meggondoljuk, hogyha a hazának minden polgára köteles tör­vényes adóját megfizetni, megfizeti azt úgy a napszámos s földmives, mint a gazdag birtokos, — ha a cselédnek bizonyítványt adunk, azt az illető bélyeggel ellátjuk, — ha a mesterember számláját bélyeggel ellátja, — ha a fizetésért el annak idejében az unit* Ausztriára al­kalmazva Bachnak!? A szász képviselők közül is többen megjelentek a küzdtéren. Holnap folytatás, nyugtatványi bélyeget adunk; a nagyban üzle­tet vivőknek jogi kötelezettségű szerződéseket mért kelljen bélyegmenteseknek tartani azért, hogy arra eddig a törvény védelme alatt nem állott újabbkori könyebb módot és formát talál­tak ki ? és méltán elmondhatom, hogy e nézetem közlésével a közjónak előmozdítását c­éloztam. G e g u s. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház nov. 24-én tartott ülése. Elnök: Szentiványi Károly, jegyző B­u­­janovics Sándor. A napirend felvétel­én, folytattatott a nemze­tiségi törvényjavaslat feletti általános vita. Bömb­es Frigyes javasolja, hogy a ház az áta­­lános tárgyalásnál határozottan mondja ki, hogy az utolsó czikknek a korábbi törvényekkel ellen­kező rendeletei ezennel eltöröltetnek, kivéve a szász nemzetiség és ágostai vallású egyház nyelvi viszonyait szabályozó erdélyi 1847.1. t. sz. ren­deleteit. Eötvös József b., vallásügyminiszter: T. ház! Több képviselőtársam, ki ezen fontos ügyben felszólalt, azt az egyes nemzetiségek szempontjából tárgyalta. Én ezen álláspontot nem foglalhatom el, mert azt nem tartom a he­lyes álláspontnak, nem tartom pedig először azért, mert a­hányan itt vagyunk, csak mint az országnak képviselői szóllalhatunk fel és senki az által, hogy egy vagy más nemzetiségű válasz­tók által választatott, magát felmentve nem érez­heti attól, hogy ehaza bármily ajkú polgárainak érdekeit egyaránt szívén viselje (Helyeslés); de másodszor nem foglalhatom el ezen álláspon­tot főként azért, mert meggyőződésem szerint talán nincs kérdés, melyben e hon összes polgá­rainak érdekei annyira ugyanazonosak volnának, mint éppen ebben. (Helyeslés.) A hányán itt vagyunk, mindannyiunknak azt kell óhajtanunk, hogy e kérdés megoldassák; a a hányán itt vagyunk, mindnyájunknak meg kell győződve lennünk arról, hogy saját jóléte e ha­zának fennállásától és hatalmától függ; a hányán itt vagyunk, kell, hogy meg legyünk győződve arról, hogy a hazának jövője és kifejlődése fő­ként attól függ, hogy a haza minden polgárai magukat legfontosabb érdekeikben kielégítve érezhessék. (Helyeslés.) E szerint tehát e czélra nézve nézeteinkben különbség nem lehet. Nem lehet senki köztünk, a­ki nem óhajtaná, hogy e kérdés a hon minden polgárainak, bár­mily nyelven szóljanak is, kielégítésére oldassák meg, nem lehet senki, ki e kérdésnek megoldá­sát oly módon óhajtsa, a­mely mellett minden czélszerű közigazgatás és igazságszolgáltatás lehetetlenné válik ; nem lehet senki, ki azt óhaj­taná, hogy e kérdés úgy oldassék meg, hogy ál­tala a hazának egysége és azzal jövője veszélyez­tetve legyen. Csak a módokra nézve lehet tehát különbség nézeteinkben. Én tehát részemről csak itt látom a kérdést és a kérdésnek csak ezen részére fogok szo­rítkozni, mellőzve a nemzetiségi kérdés bár­mely érdekes elméleti tárgyalását, azt tisztán mint egy előttünk fekvő gyakorlati kérdést aka­rom tárgyalni. (Halljuk !) A kérdés megoldására vonatkozólag két ja­vaslat terjesztetett a t. ház elé: egyik a kiküldött bizottság többsége által, mely e kérdés megol­dását az egyéni szabadság teljes biztosításában, nemzetiségi tekintetben is keresi, a másik a kisebbség véleménye, mely a nemzetiségi kér­dés megoldását főként három törvényes rendel­kezésnek elfogadásától várja : először attól, hogy a megyék s a hazának más kerületei s törv. hatóságai nemzetiségek szerint kerekites­­senek ki; másodszor hogy minden egyes ily módon kikerekitett megyében egy nyelvnek uralma mondassák ki törvény által; harmad­szor, hogy az ország hivatalai s méltóságai, sőt végre még képviselete­ik a nemzetiségek ará­nyában osztassanak el. A kérdés tehát, mielőtt ez előttünk levő két indítvány iránt határozhatnánk az, várjon me­lyik felel meg inkább czéljának ? melyiktől várhatjuk azt, hogy e hazában lakó valamennyi nemzetiség megnyugtatását fogja eszközölni a­nélkül, hogy ez által a hazának jövője veszé­lyeztessék. Mondom, tisztán a gyakorlati szempontból kívánom én tárgyalni e kérdést. Nem akarok szólani azon nehézségekről, a­melyekkel az országnak, vagy inkább az egyes megyéknek nemzetiségek szerinti kikerekítése j­árna. Magától értetik, hogy midőn oly fontos lépés­ről van szó, mint az országnak új administratio­­nális felosztása , oly valamiről mi minden egyes polgárnak szokásaira s jólétére a legnagyobb befolyást gyakorolja : először tisztába kell len­nünk az iránt, mily módon határozzuk el bizto­san azt, mi e nagy fontosságú rendelkezésnek alapját képezi. És én megvallom, igen nagy hiánynak tartom a kisebbség indítványában azt, hogy erre nézve éppen nem nyilatkozik. Mert miután­ az egyes megyéknek kikerekítése az egyes polgárok nemzetiségétől függ, minde­nek előtt szükséges volna meghatározni, váljon az egyes polgároknak nemzetisége mi módon határoztatik el?Neveknek hangzása után-e,vagy tanubizonyságok által kimutatható eddigi maguk­­viselete szerint? vagy származásuk után? szintúgy hiánya a kisebbségi javaslatnak, hogy a fórum sem határoztatik meg, mely tanu­vallomások, szembesítések vagy más törvényes próbák szerint a vitás esetekben az egyes polgárok nemzetisége felett ítélni fog, s az egyest akarata ellen is, ha épen kell, magyarnak, szerbnek, vagy román­nak fogja elmarasztalni. (Helyeslés ! Derültség.) Itt csak azt jegyzem meg, hogy az utolsó években tett, épen a nemzetiségek szerinti össze­írásnál tett tapasztalatok szerint a nemzetiségek­­ meghatározását az egyesek szabad nyilatkozatára­­ bízni nem igen lehet. Megjegyzem továbbá,hogy­­ oly rendelkezés által, mint az, ha a haza min­­­­den polgárának nemzetisége egyszerre kétségbe­­ vonatik, alkalmasint­­nem fog eléretni azon köz­­­megnyugvás és egyetértés, melyet Miletich és Mocsonyi Sándor képviselőtársaink javaslatuk­­­kal kétségkívül elérni szándékoztak.­­ De a megyéknek kikerekítése csak eszköz.­­ Végre is a czél az, hogy az egyes megyékben bi­­­­zonyos nemzetiség vagy bizonyos nyelv uralma­t mondassák ki. Erre nézve ismét kénytelennek látom maga­­­­már a javaslatnak egy hiányát kiemelni. Az in­­­dítvány nem szól arról, váljon az egyes törvény­­­­hatóság ezen uralkodó nemzetisége egyszer min­­­­denkorra, vagy csak bizonyos időre, öt vagy tíz­­ évre határoztassék meg.­­ Igaz, hogy az első esetben azon anomáliába­­ esnénk, hogy miután a nemzetiségek az egyes­­ megyékben változnak, a­mint arra számtalan példát mutathatunk az országban, ha minden­korra határoztatnék meg a nemzetiség, könnyen azon helyzetbe juthatnánk, hogy valamely nem­­­­zetiségnek nyelve uralkodónak maradna oly tör­vényhatóságban, melyben az már régen meg­szűnt a többség nyelve lenni, és így tisztán csak históriai jogánál fogva, mint egy neme a nyelv-­­ beli nemesi praerogativának maradna uralkodó az egyes megyékben. (Tökéletes igaz !) De másik esetben talán még nagyobb nehéz­ségek idéztetnének elő az­által, hogy minden öt vagy tíz esztendőben az országnak összes poli­tikai és administratív felosztása újólag kérdésbe jönne. (Tetszés.) Részemről azt, melyiket fogják az indítványo­zók választani e két módozat között, ha javasla­tuk valahogy elfogadtatnák , reájuk bízom, én csak ki akar­am emelni mind­kettőnek nehéz­ségeit. De hiszen elvégre az egyes nyelvek uralmá­­mának törvény általi meghatározása is csak esz­köz.­­ A czél a nemzetiségek megnyugtatása. Tisztán azon kérdésre szorítkozom tehát, váljon ezen rendszabály, mely, mint az indítványozók­­ maguk el fogják ismerni, elég nehézséggel jár, fogja e előidézni azon czélt, mely után törekszünk, azaz : a haza minden egyes nemzetiségének meg­nyugtatását. Már a­mi ezt illeti, egy nemzetiségre nézve ezt semmi esetre nem remélhetjük, oly nemzetiségre, mely akár számát, akár művelődési állapotait, akár a haza iránt mindig mutatott hit ragaszko­dását tekintjük, mindenesetre nagy tekintetet ér­demel és ez a német nemzetiség. (Helyeslés.) Mert a­mennyire én a haza ethnographiai viszo­nyait ismerem, nem igen tudom, hol találhatnánk nagyobb területet, hol e szerint a német nemze­tiség válnék uralkodóvá. De hiszen megszoktuk már, hogy a nemzeti­ségi kérdésnél a magyar és német nemzetiség érdekei nem szoktak tekintetbe vétetni; tekint­sük tehát csak a többieket (halljuk.) Én is foglalatoskodtam egy kissé a nemzetisé­gi kérdéssel (Halljuk !) s ennek következtében tanulmányoztam az ország ethnographiai viszo­nyait. De úgy vagyok meggyőződve, hogy nincs oly tudós a világon, a­ki Magyarország megyéit úgy tudná kikerekíteni, hogy ezen megyék­ben, azaz többekben a­ megyék közül, több nem­zetiség ne lenne együtt. Hiszen maguk az igen­t­ indítványozók is annyira átlátják ezt, hogy ja­vaslatukban felteszik nem csak azt, hogy abso­lut többségben lesz bizonyos nemzetiség, hanem felteszik még azt is, hogy e kikerekítés mellett még több megyékben absolut többséget nem fognak találhatni, hanem csak relatív többsé­get. Bizonyos ennek következtében, hogy azon pillanatban, midőn az egyes megyékben bizo­nyos nemzetiség uralmát, a többség uralmát ki­mondjuk : azon nemzetiségek, melyek nem tar­toznak a többséghez, magukat az által meg­nyugtatva nem érezhetik. (Élénk helyeslés) hogy e szerint, midőn egy nemzetiségnek minden kívánalmait teljesítjük, egyszersmind azok, me­lyek a többségben nincsenek,legszentebb jogaik­ban sértve érzendik magukat. (Helyeslés.) Mint­hogy pedig minden egyes nemzetiség hasonló helyzetben van az országnak több megyéjé­ben, s mig egyik megyében a többséget képezi, a másikban a kisebbséghez tartozik, ezen rend­szabálynak következése az, hogy míg minden nemzetiségeket egyes megyékben kielégítünk és pedig némelyeket, mint pl. az igen­­. szerb nemzetiséget igen szűk területen, ugyan csak őket minden más területen a legnagyobb elnyo­másnak vetjük alá. (Élénk tetszés). Kérdem, hisszük-e, hogy ez azon nemzetisé­geket meg fogja nyugtatni ? Én te­hát, tudom, vannak sokan, kik azt hi­szik, hogy a nemzetiség kérdése csak mestersé­ges izgatásoknak eredménye, kik úgy vannak meggyőződve, hogy a nemzetiségi kérdés csak egyesek nagyravágyása vagy még aljasabb tö­rekvései által idéztetett elő. (Halljuk). Én e né­zetet tévesnek tartom. Az én meggyőződésem szerint a nemzetiségi kérdés csak azon nagy sza­badsági mozgalom egyik ágát képezi, mely ko­runkban oly nagy eredményekhez vezetett. (He­lyeslés). Azon kor, mely a polgári­jogok teljes egyen­lőségét mondotta ki, mely minden vallásfeleke­zeti különbség nélkül a vallásoknak egyenlő szabadságát állapította meg, az a polgároknak nyelvök használatára nézve is hasonló szabad­ságát követeli. De vájjon gondolják-e, hogy oly mozgalom, melynek alapját a szabadság eszméje képezi, melynek hatalma csak azon összeköttetésben van, melyben a szabadság eszméjével áll, mely­nek jogosultsága csak a szabadság követelésé­nek jogszerűségéből származtatható, hogy ily mozgalmat az által nyugtathatunk meg, vagy háríthatunk el, ha mindenütt­ kiváltságokat ál­lítunk fel, kiváltságokat, melyek mindenütt azoknak, kik e kiváltságokat nem élvezik, sza­badsága árán vásároltatnak meg ? (Élénk he­lyeslés.) Várjon hiszszük-e, hogy ily mozgalmat, melynek fontossága és jövője épen abban rejlik, hogy a szabadságra támaszkodik, hiszszük-e, hogy azt az által fogjuk megszüntetni, ha a ha­zának ügyeit úgy rendezzük, hogy e hazában egyetlen ember se legyen, ki magát a haza min­den megyéjében egyenlően szabadnak érezhes­se ? (Élénk helyeslés) egyetlen ki e hazát egyik határától a másikig saját hazájának mondhassa? (Hosszan tartó élénk helyeslés.) Ezt én, te­hát, nem hiszem. A tegnapi vitatkozás folytán több képviselő­társam hivatkozott a külföldre Schweitz, Belgi­um, Francziaország példáját hozták fel javasla­tuk támogatására. E világ már oly régen áll és oly különböző módokon és oly különböző emberek által kor­mányoztatok hogy alig indítványozhat valaki valamit a­mire példát ne lehetne felhozni. Elismerem azt is, hogy midőn Schweitzra Belgiumra, Francziaországra hivatkoztak, nem csalatkoztak a helyre nézve sem, mert csak­ugyan a kívántakhoz hasonló viszonyok léteztek Európának eme most legczivilizáltabb országai­ban; csak az időben csalatkoztak egy kissé, mert ezen viszonyok nem léteznek most a 19 században, hanem léteztek egy ezred évnél va­lamivel előbb, (Derültség.) azon korszakban, mi­dőn Európának most legműveltebb országaiban nem egy törvény uralkodott az egész országban, mint jelenleg, hanem az egyes nemzetiségeknek mindegyike, melyek azokat elfoglalták : a ripu­­arok, a sáliak, a frankok, a longobardok visigo­­thok­a szerint; a mint egyik, vagy másik nemze­tiséghez tartozott valaki, secundum legem ripua­­riorum, vagy secundum legem romanorum ítélte­tett el. Fájdalom, a vizigóthok már a 8. század közepe felé megszüntették ezen állapotot, és így nem tudjuk, a czivilizátió tekintetében hova ve­zettek volna, ha ez tovább folytattatik. (Derült­ség.) Egyébiránt ez állapot megszüntetését azon történetírók, kiket én ismerek, a czivilizáció egyik legnagyobb haladásának tekintik, és a spanyol conciliumoknak, melyek azt előidézték, legna­gyobb érdeméül róják fel. Különben az indítványozók ugyanazon or­szágokban még egy sokkal közelebb álló és ta­lálóbb példát találhattak volna. Azon korszak­ban, midőn a reformatio által előidézett súrló­dások vagyis inkább küzdelmek az általános ki­fáradás következtében az első békéhez vezettek, a különböző felekezetek épen ily rendszabályok­ban keresték biztosságukat, a minőket t. képv.­társaim mostan indítványoznak. Az, hogy az egyes kikerekített megyékben mindenütt egy nyelv legyen uralkodó, semmi más, mint a nemzetiségekre alkalmazása a híres elvnek: „cuius regio, illius religio.“ Tudjuk, hogy minden egyes felekezetek a közhivatalok­nak részét egy bizonyos szám arányban követel­ték saját vallásuk biztosítására; tudjuk, hogy a különböző felekezetek külön zászlók alatt gyűltek össze , sőt még külön várakat is tartottak saját biztosságukra; — és mindezt nem azért, hogy a közös hazának biztonságát veszélyeztessék , mert pl. Francziaországban, hol e viszonyok a legélesebben léptek fel, senki a 16. századbeli hugenották hazafiságát kétségbe vonni nem fogja. Ők mindazáltal csak saját biztosságukról kívántak gondoskodni. És mi volt e rendszabályoknak következése ? Nem ő a leg­iszonyúbb testvérháború, mely egész Európát majdnem félszázadig vérrel fertőzteté. (Nagyon igaz.) Igaz, nem azért, mert azok, kik biztossá­gukat ily eszközökben keresték, ezt akarták, mert, ismétlem, igazságtalanság volna nem is­merni el a franczia hugenották magasztos patrio­­tismusát, de azért, mert ha bizonyos rendszabá­lyok egyszer felállíttatnak, ha bizonyos előzmé­nyek kimondatnak, a­melyeknek csak bizonyos következményeik lehetnek, nem a jó szándéktól és jó akarattól függ, hogy mi lesz a vége. (Hosz­­szas élénk helyeslés.) Kérdem, mi volt ezen rend­szabályoknak következése magukra azon hit­­felekezetekre nézve, melyeknek biztossága vé­gett ezen szabályok felállitottak? — Veze­tett-e ez megnyugtatásukra? Vezetett e sza­badságukhoz? Nem! Sőt a vallásfelekezetek közt való egyetértés valamennyi vallásfelekezet szabadsága, a népeknek testvéri egyetértése épen azon percztől fogva kezdődik, midőn a vallásfe­lekezetekre nézve ugyanazon elv állíttatott fel, melyet itt a bizottság többsége a nemzetiségekre nézve felállított. (Hosszas tetszésnyilvánítások.) Mondani fogja erre talán t. képviselő­társaim közül valaki vagy többen, hogy a vallás és nem­zetiség között roppant különbség van. (Miletics Svetozár: Lényeges!) Tökéletesen helyeslem e nézetet. Nagy a különbség, nagy magában véve, nagy azon hatásra nézve, melyet a vallási esz­mék a nép kedélyére gyakorolnak, és nekem erős meggyőződésem az, hogy bármennyit szól­junk a nemzetiségről ma, a vallási eszmék jelen­leg is sokkal mélyebb, sokkal nagyobb, sokkal hatalmasabb hatást gyakorolnak a nép kedélyé­re és jellemére, mint a nemzetiségi kérdés. (Igaz.) Ha tehát ilyen sokkal nagyobb, sokkal hatalma­sabb okát a szétválásnak és nyugtalanságnak megszüntethette a szabadság, én bátran várom a szabadságtól ugyanezen eredményt a szétvá­lásnak egy kevésbé fontos és mélyenható okától. (Helyeslés.) Egy aggodalmat fejezett ki több képviselő­tár­sam, melyet én nagyon fontosnak tartok, annál fontosabbnak, mert ez aggodalmat magam is táp­lálom. (Halljuk !) Ez az, hogyha az egyes nem­zetiségek jövője nem biztosítatik, azok el fognak enyészni, és fel fognak olvadni, más nagyobb nemzetiségekbe. Én részemről, ha a világtörténetet tekintem, igen átlátom, hogy a­kinek nemzetisége szívén fekszik, az nem nézheti a civilisatió kifejlődését aggodalom nélkül."A civilisatió kifejlődésével fokról-fokra fogy a nemzetiségek száma. (Úgy­­van.) Előbb, a civilisatió első kezdetében, néhány

Next