Pesti Napló, 1868. december (19. évfolyam, 5491–5515. szám)
1868-12-25 / 5511. szám
297-6511 ^«‘rkesztési Iroda I»rí nfcra H. s*.4m. II. emelet. K kp »ellem! ri»»ét illetri minden k'Ueaíuy a »erkeutösighe» intfiendl. Uirmentatlea terelek ouk íurntrt keaektfl fogadtatnak el. Kiadó hivatal: FerencKieK t.**~*> 7. a*:’ iu A lap anyagi rí»^'. >11 >t> ks*la iínyek (oICH/.etíni siéna, kiadás közsili panasok, hí''I',"1 ̋ I·z!»^) a kiadó hi-»*iaih»a !»t*»*»i”tök. Péntek, december 25. 1808 19. évi folyam. Előfizetési föltételek: Hirdetmények dija : REGGELI KIADÁS. Vidékre, postán : T*f?7 helyben, házhoz hordva ! Félévre....................11 ftrt évnegyedre. . . . t ftt 60 kr. Az esti kiadás killenküldére írt felfilfizetée havonkint . . 30 kr. 5 hasábos petitsor egyrtori hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Nyílt tér : 5 hasábos petit sor 25 nj kr. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 1889-dik évi folyamára. Előfizetési ára. Egész évre Fél évre . , Negyed évre. Egy hóra 24 forint. 12 6 2 n TIT.A „Pesti Napló* kiadó-hivatala. Pest, decz. 34. 1868 „Minden eszköz jó, mely a czélloz vezet.* Ez elv után, melyet ezintül irtana czikkem fölé, az olvasó bizonyára azt fogja hinni, hogy a hirhedett Jézus-társaságnak viselt dolgairól szándékozom elmélkedni. A világért sem. E telivér jezsuitikus elvet a „szabadelvű” alkotmányos baloldal írta legújabban zászlójára. S a boldog Borsodnak jutott a szerencse felmutathatni azon férfiút, ki merész kézzel hímezi e szép jeligét egy alkotmányos párt zászlajára, mert nem csekélyebb ember, mint Mocsáry Lajos úr az, ki ily eléggé nem méltányolható sinceritással önti ki szivét a „Hon“ hasábjain, mely őszinte vallomásokból Csimborassóként magaslik ki a fentebbi kegyes princípium. Hogy miként egyeztethető meg ez elv aco az „alkotmányos út* „törvényes eszközök“, s más efféle már banálissá vált záradékokkal, melyeket a baloldal még legújabb programmjába is felvett, s melyek körülbelül már úgy hangzanak, mint mikor valaki széptelen dolgok elmondása után odateszi, hogy „tisztességgel legyen mondva“, e kérdést megfejteni valószínűleg egy hatodik ellenzéki programjának lesz feladata, melylyel, ha előbb nem, a baloldali programmok szabályszerű vajúdásai idejének letelése után, jövő évi ápril elsejére bizonyosan fel fogunk boldogíttatni. De ezúttal nem Mocsáry úr czikkét akarom taglalni, melyből sokat lehetne egyenesen saját pártjának is fejére olvasni hanem áttérek a Borsoddal szomszédos nemes Heves vármegyébe, melynek vitézlő rendei már megkisérték Mocsáry ur újdonatúj alkotmányos theoriáját a gyakorlati életre alkalmazni. Tél van, a dinnyetermesztés nem foglalja el a hevesi rendek kezeit, s a nemes vármegye már ádventben megkezdi a farsangi mulatságokat. Az első már megvolt. Nem dalidó, nem makaó, nem „örök pohár“, e rendes időtöltési eszközei a megyei államférfiaknak. A hevesi rendek nagy politikusok, a mulatság e vastag nemét későbbre hagyják, s bevezetőül egy kis „opponálást“ bocsátanak előre. Ez már „ősi szokás” minden saison kezdetén az ősi Hevesben. Emlékezni fognak olvasóink azon világráró protestátióra, melyet a nemes rendek ép oly gyönge irálylyal, mint erős hanggal szélnek bocsátottak a 67-iki törvények ellen. A téli saisont is ilyesfélének kelle megnyitnia. Oka az igaz, hogy nem volt rá. De ez nem zavarja a nagy szellemeket. Ha az „országos“ baloldal deczemberben felmelegíthette áprilisi főztét, mért ne tehetné ugyanezt a „megyei* baloldal? És megtette. Határozatot hozott, melyben a Heves megye területén választott baloldali képviselőknek bizalmat, az országgyűlési többségnek pedig bizalmatlanságot szavaz. A „Hon” mintájára életlappá kellene degradálnunk a „P. Naplót”, ha e határozatot elejétől végig, pontról-pontra benezkés alá akarnók vetni. De néhány tételt belőle meg nem tagadhatunk olvasóinktól. A határozat bevezetésében elmondatik, hogy „az országgyűlés a megye várakozásának meg nem felelt.“ Bajos meghatározni, mulattatóbb-e pöffeszkedés, melylyel egy megye il y souverain hangon merészel beszélni a képviselőházról, melyet nem ő, hanem a nép választott, vagy boszantóbb azon antediluviánus felfogás, mely, mintha ma is a boldogult „követi tábla”, s megyei utasítások korát élnék, a parliamentben nem lát egyebet egy óriási czopfnál, mely 52 „nemes vármegye“ rendeinek kihullott fürtéiből a „conservatismus* ragasztó hajkenőcsével fonatott össze ? „A czimkérdésben Magyarország bekebeleztetett az osztrák birodalomba.* A megyei baloldal e deliriumára feleljen meg az országos baloldal, mely a czímkérdés megoldása felett annyira tudott örülni, hogy nem kételkedett azt, nagy szerénységgel önmagának róni fel érdemül. Következnek más vádak, melyeket az országos baloldal férfiai hol hangoztatni, hol megcáfolni szoktak, a mint épen kezök ügyére esik, melyek után meggondolatlan „csecsemők“-höz, kik még az alkotmányos élet „bölcsőjében* tanyáznak — mondom — csecsemőkhöz méltó merészséggel állittatik, hogy „megyénk szervezete óta (figyelmeztetjük olvasóinkat ez uj időszámításra) az uj institutiók iránt táplált aggodalmaink keservesen valósultak.* Ugyan hol, miben és mikor ? Csak e parányi kérdésre kérünk feleletet a nemes rendektől, de feleletet, s nem divatos ellenzéki phrázisokat — és elverve mellünkön a mea culpát, elismerjük, hogy Európában nincs nagyobb állatoférfiu — Német Albert urnái! Hic Rhodus! Az ellenzéki programm-katekizmus elrecitálása természetesen el nem maradhat e fontos okmányból, mely hivatva van új alakot adni az európai világnak, s mely végül bizalmat szavaz a megyei baloldali képviselőknek. A legkisebb gondunk is nagyobb annál, miként gondolkoznak a hevesi nemes rendek a képviselőház többségének politikájáról ; ennek bizony hajaszála sem fog meggörbülni az egri „országgyűlések” játéktól. Nem is ezért szólalunk fel. Az ily támadások csak használhatnak a Deákpártnak. De van a dolognak egy komoly, veszedelmes, szomorú oldala. Mert e határozat nem más, mint újabb, szomorú jelensége azon alulról eredő reactionarius mozgalomnak, mely másfél év óta a 48-dik év legnagyobb eszméi ellen tápláltatik. A 48. év megadta a népnek jogos souverainitását, mely az általa választott képviselőtestületben, s az annak többségére támaszkodó felelős kormányban nyilatkozik. S a mai megyei mozgalom, midőn birói jogot vindiál az aristocraticus szellem fészkeinek, a megyéknek, a nép összesége által választott parliament felett, — midőn a rész egy töredékének jogot tulajdonit ellentétbe helyezni magát az egészszel, midőn a parliamentbeni népet alá akarja rendelni a conservativ előítéleteket uraló vármegyéknek, — e mozgalom nem a közös ügyi törvények, nem az esetleges hatalom, hanem egyenesen 48-diki alkotmányunk életelvei ellen intéztetik. Mert lázadás ez, nem a kormány, nem a hatalom, hanem vakmerő lázadás a 48. legnagyobb eszméi ellen! Erős, egységes Magyarország, melynek ügyeit a nép többségére támaszkodva a haza leghívebb, legfelvilágosultabb, legkitűnőbb férfiai intézik, kik felett ítéletet hozhat a nép, de csakis az összes nép, — ez volt azon lángoszlop, mely a 48-ki törvényhozókat vezérelte. S evvel ellentétben a mai megyei mozgalom szét akarja darabolni az országot egyes megyei republikákká, hol nem ész és ház; fim érdem, innem nemesi származás, atyafiság és hangos torok jássák a vezérszerepet, — s hogy ez könnyebben menje, egy esetleg összevetődött megyei többségnek jogot akar adni fölébe helyezni magát a parlamentnek. Valódi bitorlása ez a nép jogainak, — mert a képviselőház egyetlen ítélő fóruma : a nép összesége. Ezt cselekszik önök uraim, ott a nemes vármegyén, s midőn azt hirdetik, vagy tán hiszik is, hogy az alkotmányt védik, valójában csak aláásni törekszenek azt. És ha Heves megye a maga „hűségéről beszél, melyet „az ősi alkotmány iránt érezni meg nem szűnhet“, — nagyobb igazságot mozd. Mint maga is gondolja, mert bizony esek az „ősi“, csak a forradalom által eltöröl 147-es alkotmány az, melyért legesülni bir, — a 48-ks törvények nagy eszméi iránt hiányzik benne minden érzék. Szomorú sors várna hazánkra, ha nemzetünk többsége a „M I.“ levelezőjének azon nézetét osztaná, mely szerint a megye ezt „tette azon jognál fogva, melyet számára a 1848-iki törvények biztosítanak,* — mert az azt bizonyítaná, hogy a 1847-es táblabirói előítéletek súlya alatt nem vagyunk képesek szen magaslatig fölemelkedni, melyen 1848-iki törvényhozóink állottak, midőn egy, a szabadság és jogegyenlőség örökig az elvein alapuló alkotmányt adtak a nemzetnek. Mert vájjon hová jutnánk, ha a többség megengedné, hogy egy megyei közgyűlés a nép által választott képviselőnek — a „M. V.“ ékes kifejezése szerint: „a laufpaszt.“ kiadhatná? Mi lenne akkor? Azon ritka látványt nyújtanak a világnak, hogy egy nép hősies küzdelemben vért ontott, két évtizeden át bámulatos kitűréssel szenvedett szabadelvű alkotmányáért, csak azért hogy midőn diadalt ül, azt önmaga tegye semmivé! Mert ez és semmi más volna végeredménye azon megyei mozgalom diadalának, mely alulról reagál egy liberális alkotmány ellen. És mindezt miért? — Az ideiglenes oppositio kedvéért! Az ellenzék pillanatnyi érdekei szolgálatában képesek Heves megye rendei magát az alkotmány életelvét megtámadni. Ezeknek az uraknak bizony „minden eszköz jó, mely a czélhoz vezet* — lelegyen bár az az 1848-iki alkotmány legszentebb eszméinek sárbatapodása! Nem tudom, Matkovich ur olvasta-e az 1867-ei XII. t. czikket, de ha ezt nem olvasta, a lapokból is megtudhatta volna, hogy a közös ügyek vezetésével megbízott minisztériumok eljárása felett a magyar országgyűlés által, saját kebléből kiküldött bizottság ítél, oly bizottság, tehát, mely az országgyűlés kifolymánya, bizományosa ; de tovább azt is megtudhatta volna, hogy a katonaság létszámát az országgyűlés maga állapítja meg; s ha, ezekről tudomást szerzett volna, bizonyosan nem állítaná, hogy a magyar országgyűlésnek a közös ügyekre ídézve még csak beleszólási joga sincs. S az, hogy sajátságos viszonyainknál fogva (melyeket nem a Deákpárt teremtett) ezen ügyeket egy szövetségessel együtt kell elintéznünk, beleszólási jogunkat, amint tapasztalásból tudjuk, nem változtatja meg. Sőt bátran mondhatjuk, hogy ez ügyekbe csak azóta van beleszólásunk, mióta ő Felsége másik birodalmával szövetségre léptünk. De nemcsak az Ausztriával való kiegyezkedésnek, hanem még a Horvátországgal való kibékülésnek is ellenségesáz, mert Horvátország külön országgyűlése által, külön, önállólag intézkedik saját országos ügyeiben! Tehát a mi széldalunk szerint Horvát-ország, mely követeket küld a magyar országgyűlésre, melynek a magyar országgyűlés hoz törvényeket, az önálló, de Magyarország, mely Ausztriával sem parliamentáris, sem törvényhozási összeköttetésben nincs, azonban önálló. De ez csak mellesleg legyen megemlítve , arra azonban különös súlyt kell fektetnünk, hogy ez a jó ur, s vele a szélbal, minő könnyedén löknék el Ausztria szövetségét s Horvátország barátságát ! Ezek az urak nem akarnak Ausztriával szövetségben, Horvátországgal békében élni, azt ignorálni, s úgy látszik, ezt leigázni szeretnék ! Fönhangon hirdetik, hogy a Deákpárt feladta Magyarország önállóságát s függetlenségét, —■ s míg meggondolatlan insinuatiot tovább plántálják, más részről meg, oly törekvések inaugurálásán dolgoznak, mely vajmi könnyen megvalósíthatná azt, — a mi ma csak insinuatio. Lökjük el magunktól Ausztriát, s ne békítsük ki, hanem igázzuk le Horvátországot : ezeket merik programoiként árulni; pedig láthatnák, hogy a kelet forrong s rövid idő alatt vulkánként törhet ki, és ellenében nekünk, hacsak lávája alá nem akarunk temetkezni, benn barátokra s a szomszédban jó szövetségesre van szükségünk. Hanem azért Matkovich úr ily elvek mellett képviselő szeretne lenni. Egyébiránt M. ur praktikus ember, s tudja, hogy nemcsak haute politiqueval, hanem sóval is él az ember, s dohányt is szívébe-hóba; ezekre is kiterjeszti hát figyelmét; miután azonban elfeledte kijelölni az alapot, melyből a só- és dohányjövedékből bejövő 20 millió forintocska előállítható volna, mi sem háborgatjuk financiális ismereteit, s áttérünk programmjának azon részére, melyben a választási módozatok iránti nézetei kifejtvék. Ezekben a képmutatás ad absurdum van vive! Lássuk csak közelebbről. A képviselő úr fellépni szándékozóban megkívánja, hogy az ünnepélyesen írásban nyilvánítsa, hogy azon esetben, ha saját elvei és törvényes nézetei időközben a három év eltelte előtt megváltoznának s a választók többségének elvei és nézeteivel ellenkezésbe jönnének, ha benne helyezett bizalmat megköszönve, képviselői állásáról lemond! Nem nagy bölcseség kell hozzá, hogy minden józan ember átlássa, hogy M. urphrasisai alól az utasítás lólába lóg ki. Mert vegyük a kérdést gyakorlatilag. Megválasztjuk képviselőnket, mert ígér sokat, mindent. Már az első választásnál kiderül azonban, hogy ígéretét nem válthatja be, és mi igen természetesen élünk a szerződés szavaival, s ráírunk, hogy nem kell, jöjjön vissza. S ez eset minden kérdésnél előfordulhat. Mert hát jogunk van képviselőnket minden pillanatban defavoyálni! A mi derék szélbalunk, csakhogy liberálisnak tündököljék, visszahozná hát az utasítást, minden appertinentiájával. Neki ad hoc országgyűlések kellenének, olyanok, melyekben minden előforduló új kérdésnél megváltozhatnék a pártok állása, mert a sok vidéki aspiránsnak csak néhány akó idei termésébe kerül, hogy a követ bizalmatlansági szavazatot kapjon választóitól, így az ország örökös választási zavarok esélyeinek tétetnék ki, s nem alakulhatna párt, mely kormányt alkothatna ! Menjünk tovább s nézzük e kérdést a törv. szempontjából. Nézetünk szerint, mindez efféle contractus politicus,mely a képviselői vélemény bilincsekbe szorítását czélozta, az 1848-as törvények szellemével is ellenkezik; s meg vagyok győződve, hogy ily feltét alatt választott képviselő törvényesen nem is igazoltathatnék. íme M. ur gyakorlatilag kárhozatos, törvényileg lehetetlen feltételekre vállalkozik, — csakhogy képviselő lehessen. Ily kiskorú felfogás azután könnyen megmagyarázza, hogy miért irtózik demokratánk a kitűnő lelkitehetségüek képviselősége előtt. Óvja a választókat, hogy ne hódoljanak az ész, a tudomány hatalmának, — s képviselőjükben midenek fölött az elvtisztaságot s független állást keressék. — Mi is fő tekintetnek ismerjük e két utóbbi tulajdont, de azért még nem néznek se oly nagyúriam nonchalance-val a tudományt, s különösen nem akkor, ha ellenjelöltünk egy Kerkápoly volna. De tán azt gondolja valaki, hogy Matkovich úr imádója a függetlenségnek ? Dehogy. Sokat beszélhetne errről Budavára! S bár fennen hangoztatja, hogy ha a mostani kormány megmarad, attól semmiféle hivatos állást nem fogad el; mi tudjuk, mennyi jelentőséget tulajdonítsunk e szavának, s kaczagunk,—mert eszünkbe jut Szigligeti kántora, ki mikor kosarat kapott, akkor mondá csak, hogy: „Rózsi megvetlek! Ezekben ismertettük meg Kerkápoly ellenjelöltjének programmját. Még nem volt conferentiánk, s így nem írhatjuk, hogy hányan lesznek Matkovich úr párthívei.De erősen hiszszük, hogy sokan nem lesznek, mert nem tehetjük fel Mezőföld értelmes polgárairól, hogy egy oly országos kitűnőséget, mint a minőnek három rövid év alatt Kerkápoly ismertesé meg magét, elmellőzzenek egy olyanért, aki a képviselőséget s baloldali elveket tán csak hidul óhajtja használni. Siófoki, Pest, decz. 24. Csernátony ura „Honz* tegnapi számában öt vádat emel ellenem , hogy Olaszországból haza szöktem ■ pedig tudja, mily rettenetes családi csapás hozott engem haza. Még elleneim is vettek részt fájdalmamban, Caernátonyhoz illő, hogy gúnyolja. Vádol, hogy Garibalditól megszöktem Aspro- 14 monte előtt, pedig tudja, hogy Mordini prodig dtatorral,, Fabrizzi tábornokkal a Corvino őrnagygyal mentem Szicíliába Garibaldihoz, hogy a tábornok megbízásából velök együtt tértem vissza Nápolyba, hol velök együtt fogattam el Lamarmora által. Vádol, hogy megszöktem Kossuthtól „más gazdát keresni,“ pedig tudhatná, hogy Kossuth mondta fel nekem a barátságot, midőn öt levélben figyelmeztettem, hogy hiában helyezi reményét Napóleonba , Cavourba, midőn nekünk más választásunk nem marad, mint vagy Garibaldi, vagy Deák. Vádol, hogy megszöktem Pestről deczemberben 1848-ban, pedig Kossuth küldetéséből s leveleivel hagytam el az országot; tanú erre Madocsányi Pál. Vádol végre, hogy megszöktem Bécsből asztalomon felejtve egy levelet, mely gr. Batthyány Lajos kivégeztetésére egyetlen documentum gyanánt használtatott fel. Ez sem igaz ; feleljen erre Szontágh Pál pártellenem, kinek irodámat s irományaimat átadtam, midőn Bécset elhagytam, hogy a magyar sereghez siessek a schwechati csata elé, mikor az a szerencsétlenség ért, hogy Csernátonyval egy fa alá töltsem az éjjelt. Emelhetnék én is vádakat Csernátony ur ellen múltjából, melyek nem rágalmak, hanem szóról szóra bebizonyítható!;; oly modor azonban , milyet Csernátony használ, neon illik hozzám. PULSZKY FERENCZ: Egy programm. Mezőfald (Veszprém), decz. 23. Megvallom, nagyon hálátlan feladatnak tartanám, ha a Deákpárti sajtó az ellenzéki képviselő aspiránsok programmjait egytől egyig taglalni akarná. Üres szó, betölthetlen ígéret, hígvelejű hazafiaskodás, — más részről körmönfont insinuatiok, s dörgő anathemák föleresztve az elmajmolt phrasis sauceával — ez az ellenzéki programmok fő caracteristicuma. Egyet kettőt azonban, úgy hiszszük, mindamellett is nem leene fölösleges részletesebben is taglalni, hogy megmutathassuk, hogy amit ezek az urak ígérnek, az, kortesfogásnak is sok, s amit állítanak, absurdnak is absurd. Ha a t. szerkesztőség megengedi, mi ezúttal a mezőföldi szélbali követaspiráns programmját mutatjuk be. Nem valami országos, még csak megyei kompheus sem ez a mi szélbali ultradónk, de mindegy : „az elv minden, az ember semmi”, mondja Goethe, s Matkovich Tivadar úr szintén elveket képvisel! Lássunk belőlük egy pár pontot bemutatóul. „Magyarország nem független, nem önálló, mert a közös külügyminiszter az állam külügyeire; a közös pénzügyminiszter az állam pénzügyeire; s a közös hadügyminiszter a közös hadseregre Magyarországra nézve is kötelezőleg intézkedik anélkül, hogy a magyar országgyűlésnek ezen intézkedésekbe csak beleszólása is lenne.* A karácsonyi szent ünnepek miatt legközelebbi számunk decz. 30-án jelenik meg Választás előtti mozgalmak. Pozsony, decz. 20. Pozsony város belváros kerülete választói ma 11 órakor gyűltek össze, hogy az országgyűlésről hazatért képviselőjük, Németh Károly jelentését meghallgassák. A választók a városházi teremben szép számban és a legtekintélyesebbek hozzájárulásával megjelenvén, kellemes meglepetést okozott a köztiszteletü gróf Zichy Károly urnak is megjelenése, ki aggkora miatt