Pesti Napló, esti kiadás, 1869. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1869-01-02 / 1. szám
giserejének gyarapodásával elviselhetőbb lesz, de most nagyobb annál, mi Magyarország által, anyagi erejének megzsibbasztása nélkül elbírható.“ Itt csak mellékesen kérdezzük, hogy váljon azon krizis, melyet Ghyczy terve involvál, nem több kárt okozott volna-e nekünk a jövőben, mint mennyi a mostani kiegyezés terhe ? Így is, úgy is a kedvezőbb jövőre kell számítanunk, s kérdés, ha a krízist felidézzük, sikerült volna-e csak a vasúti kölcsön is, mely pedig a jobb jövő első záloga? A közterhekről aggódva beszél; látja, hogy súlyosak, de lelkiismeretesen fejtegeti azt, hogy nem igen lehetnének mások, mint amilyenek. Hivatkozik mindenekfelett arra, hogy a szabad, művelt alkotmányos országok háztartása a legköltségesebb. Azután így folytatja: „Magyarország állam, és államakar lenni a szó teljes értelmében, az állami élet föntartására, érvényesítésére szükséges feltételeknek teljesítését tehát el nem utasíthatja magától, s ez nagy, nevezetes, időjártával azonban mindenesetre jövedelmezendő költségek nélkül nem történhetik meg. Kész hadsereg nélkül, legyen bár ez közös vagy nem közös, az ország védtelenül lenne kitéve minden, nem egy oldalról ellenséges szomszédja megtámadásának ; ezt megengedni nem lehet. Az államadóssági évi járuléknak a lehetőségig teljesítendő fizetését, miután megígértetett, az adott szó most már követeli. Az ország közigazgatásának egyik vagy másik ágát lehetne talán czélszerűebben rendezni, s azt, ami egy helyen megtakarítható, más szükségesebbre fordítani, de az ország közigazgatására összesen kevesebbet fordítani, mint jelenleg fordíttatik, egyáltalában lehetetlen. Azt mondják : szerfölött nagy a minisztériumokban a hivatalnokok száma, a magasabb állásúaknak fizetése mérsékeltebb lehetne, a nyugdíjakra kívánt összegek azoknak törlésével, melyeket érdemek nem igazolnak, kevesbíthetők. Mindez igaz, s e bajokon segíteni is kell, de a megtakarítások, melyek e czámok alatt létesíthetők, legfölebb több százezer forintra terjedhetnek, s ez a közadók terhét 1 százalékkal sem kevesbítheti.“ Az ipar és kereskedés emelése lesz hivatva arra, hogy a terheket elviselhetővé tegye. Sajnálja Ghyczy K., hogy már a mostani országgyűlés nem intézkedhetett ez iránt minden tekintetben, de úgymond : „az illetőknek némi megnyugtatására szolgáljon, hogy a föld-mivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter részé- ről a hozzá e részben intézett felszólítás folytán nyilváníttatott, hogy e fontos tárgy iránt a legközelebbi törvényhozás elé kimerítő törvényjavaslat fog mindenesetre előterjesztetni.“ A védrendszerről is hosszabban szól Ghyczy K., s az e tekintetben alkotott törvények lényege ellen nem sok kifogása van. Szűk terünk nem engedi, hogy beszédének e részét közöljük, mit annyival inkább sajnálunk, mivel higgadt előadása merőben ellenkezik azon frázisos declamatiótól, melybe hívei esnek, mihelyest e tárgy kerül napirendre. Ez az első ellenzéki nyilatkozat e tárgyról, mely nem jelszavakban culminál. Ily hangon ír a nyugdíjakról is, melyek megszavazását a „Hon“ oly gyűlöletes izgatásra és korteskedésre nem átallott felhasználni. Beszéde itt már vége felé közeledvén, különösen az ellenzék szükséges voltát emeli ki a múlt országgyűlésről, a jövendőről, s különösen netáns törekvéseiről a kormányra, világosan nem szól. Ő maga elveihez hű marad, azaz — ezt mem mondja szóval, de ez a hosszú beszéd rövid értelme: megmarad ellenzéknek. A kormányra jutás kérdésére igen homályosan reflectál, kétségkívül pártja nagyobb szavú corypheusai iránti kíméletből. „Mi lesz szükséges?—úgymond, mi lesz teendő jövőre nézve ? — Ezt, eltekintve azon bizonytalan eseménytől, váljon az európai békének borulni kezdő ege ismét felderülend e, vagy kitörő zivatart rejt méhében ? Attól függ, hogy egyrészről a képviselőház a nemzet akarata szerint jövőben mikép alakul, s hogy másrészről a parlamenti kormányrendszer vert-e már nálunk oly gyökeret,hogy a parlamenti többség változtával a kormánynak is ezzel egyezőleg szükségképen változnia kelljen ? Mert egyes képviselő kizárólagos feladatául tűzheti ki, csupán részrehajlatlanul ellenőrizni az időnként létező kormányok eljárását, de a politikai pártnak készen kell lennie arra is, hogy ha beáll annak esete, gyakorlatilag is érvényesítse elveit. A jövő eshetőségeiről előre szólani nem lehet, de annyi bizonyos, hogy ha van már életerős parlamenti rendszerünk, az ellenzék, a pártok között létező véleménykülönbségből önmagában is mindenesetre egy vagy más irányban ki fog fejlődni; ha pedig parlamenti rendszerünk még teljes érvényre nem emelkedett s létezhetik kormány a parlamenti többség ellenére is, akkor az alkotmányos érzületű ellenzékre még inkább szükség lesz, mint szükség volt valaha.“ Pár is, decz. 28. (Eredeti tudósítás.) A törökgörög conflictus minden csinyjával-bunjával, képezi természetesen főtárgyát a politikai napirendnek. A hírek egész raja kering a conferentiális terv körül, mely a napi érdek gyupontját tünteti fel. Hitelt érdemlő informátiók után a következőket közölhetem a conferentia kérdésének diplomatiai állásáról: A conferentia javaslata Sz.Pétervárott látott napvilágot; atyja Gortschakoff hg, keresztatyja Bismarck gr., patrónusa pedig Lavalette marquis. A f. hó 19-én tartott minisztertanács a porosz conferentia-tervekről először Benedetti sürgönye által értesült, míg maga a formális terv két-három nappal később terjesztetett a nagyhatalmak elé. Tegnapelőtt óta Törökország beleegyezésével jött biztos tudomásra a hat párisi szerződő hatalmasságnak, melyek az esetleg tartó conferentián részt veendenek, beleegyezési nyilatkozatai. Esetleges, mondom, mert mindez ideig az egész conferentia nem egyéb puszta ködképnél, minden beegyezés daczára! A hatalmasságok kijelentették, hogy készek conferentiát tartani a török-görög ügy elintézésére, igy tehát a conferentia „elvben“ meg volna. Jelenleg arról van szó, hogy ezen elvbe életet lehelljenek s azt szilárd alapra állítsák, tisztába jővén a fölött, melyek legyenek in concreto azon pontok,amelyek megvitatandók.És ez a bökkenő! Oroszország oly conferentiát követel vagy kíván legalább, mely az 1856. ápril 14-ei szerződést vegye tanácskozási alapul, illetőleg azt oda módosítsa, hogy Oroszország a fekete tengeren és a Duna torkolatainál ismét szabadkezet nyerjen. Oroszország fölemlített memoranduma még nem érkezett ide, Stadelberg azonban már több ízben tett erről említést Lavalettenek. Francziaország és Anglia kezdetben csak a görög védhatalmakat akarta conferentiára felkérni, ennek azonban Oroszország határozottan ellene szegült s Bismarcknak köszönhető, hogy végre sikerült a párisi szerződő hatalmakat bevonni a conferentiába. A görög követ, Ranghabe, azonnal a conferentia mellett nyilatkozott, Djemal pasha azonban mindez ideig nem tudta magát elhatározni. Tegnap tüzetes jelentés érkezett Bourretől, melyben, mint halljuk, kifejtetik, miszerint a porta egyedül az ultimátum öt pontjának alapján hajlandó a conferentiát elfogadni. Lavalette az egész krétai ügyre kiterjesztetni tanácsolja a conferentiát, minthogy e kérdés megoldása nélkül a conflictus forrása mindig TÁRCZA —xy. Újévi tárcza. A deczember 1868-ban nem igen hasonlított elődeihez. Sem nem jött úgy, sem nem ment úgy, ahogy megszoktuk őt látni: piros arczu, őszhaju aggastyánként, hanem jött mint lucskos gézengúz, és ugyan olyanul távozott. Nem csoda, hogy az uj esztendőn, melylyel Sylvester élén kezet szorított, megmaradtak nyomai, s a fiatal 1869 első napja nem volt olyan vidám, fényes arczu és tiszta mezü ifjú, mint első januárhoz illenék. Nem hallottunk még e télen vidám száncsöngetyűt; a jégre többen mentek a nyáron, a „magyar democratia" virágzásakor, mint a tél eddigi részén; az év kimúlása inkább egy 31 napig tartó vonaglás volt, mint könnyelmű átzökkenés egy, hihetőleg még jobb évre, porczogó malaczpecsenye mellett. Valóban, az eltemetett deczember testvérek közt is megjárná octobernek, s jól járunk, ha martiusunk olyan lesz, minőnek a január ígérkezik. Hanem hát ilyen az idő! Az emberiség izekre tépte, beleerőszakolta egy könyvbe, melyet kalendáriumnak nevez, hogy tudja, mikor kell ebédelnie, vacsorálnia; mikor kell házbért fizetnie s újévi sarczát megadnia, hogy tudja, mikor melyik szenthez kell fohászkodnia, hogy jó kerzekben legyen földi sorsa, csak a kedvét nem praescribálhatja. Hiába mondjuk telünket télnek, alig több az azért eddig egy tisztességes ősznél; s ha kitelik is vele az esztendő, azért hiába tanulták gyermekeink az iskolában, hogy az esztendőnek négy szaka van, mert az elmúlt évben bajos volna azt a négy szakot kimutatni. Nincs a világon szebb s nincs egyúttal oly paradox dolog, mint a végtelenségnek, az időnek táblázatos beosztása az emberi számítás keretébe. A végtelenség egyenlő részekre osztva, az idő megfoghatlansága mint concret fogalom, melyet a gyermek is megkülönböztet. Itt van egy óra, ez a kis izé, ez a múlandóságot mutatóval kíséri, rendes perczegéssel követi, szabályos ütéssel jelzi phasisait, és én leolvasom róla a csillagok állását, a nap járását; amily borús időben, minek most járnak, nem is tréfa dolog. Felhúzom háromszázhatvanötször, és azt mondom: új esztendő van; azon szigorúan kimért sorhoz, melyet a világ teremtése óta számlálunk, újra fűztem egy szemet; előttem egy élő esztendővel kevesebb, mögöttem egygyel több van ; családom egy fejjel megszaporodhatott, jó, ha egynél többel nem ritkult kedveseim sora. (Kérem, ne tessék félreérteni!) Igaz hitemre mondom, komoly és megfontolásra méltó dolog, s legkevésbbé sem csodálhatni, hogy a poeticusabb, vagy ha úgy tetszik, babonásabb élőkor alkalmat vett magának az esztendő u. n. utolsó estéjén — kiki persze, a maga módja szerint — elérzékenyülni. Mai napság, persze, valamint a világ egyáltalán minden tekintetben élelmesebbé és realistikusabbá válik, ez elérzékenyülésnek csak hasznos és jövedelmező oldala van igazán virágzásban. Régente önkéntes ajándékokat vittek az emberek egymásnak, ma eljönnek az illetők az obuigát ajándék áráért egy 10 krajczáros „Bol- dog újévet kívánok“-kal, és —de bocsánat, tartózkodni fogok e thémáról többet írni, mint mennyit az alkalom szükségkép megkövetel. Vannak napok, vannak események, vannak dolgok, melyekről tárczát írni usussá vált. A közönség szörnyűn ásítva olvassa végig obligate az obligate megírt sorokat, de bár az unalom az, amit az emberek semmi körülmény közt sem hajlandók megbocsátani, mégis tán még kevésbbé bocsátanák meg azt, ha egy megszokott tárcza unalmától fosztaná meg őket egy kötelességéről megfeledkezett journalista. x. y. megtette ebbeli kötelességét: a közönségen áll, rájak általános helyeslését ásitani. Profti az uj esztendő! _______