Pesti Napló, 1869. február (20. évfolyam, 5541–5563. szám)
1869-02-21 / 5557. szám
42*—5557 Vasárnap február 21.1869 20. évi folyam. Szerkesztési iroda: UH utói» «. alám. II. emelet. E lap Kellemi réasit illet« minden kialomány a saerkentgséghez vititend«. Bémentetlen levelek csak ismert ketektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. mm földszint. A lap anyagi részét illetikesle* Kiadó-hivatal: mények (előfizetési pénz, kisdia körüli panaasok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendfik.PESTI MPL REGGELI kiadás. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, * helyben, hízhoz hordva ! Félévre......................12 frt. Évnegyedre. ... 6 frt. Egy hóra .... 2 frt. Az esti kiadás különküldéséért felülfizetés havonkint . . 30 kr. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 új kr. Nyilt-tér : 1 hasábos petitsor 26 uj kr. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 1809-dik évi folyamára. Előfizetési 21EL: Egész évre............................................................................24 forint. Fél évre............................................................................12 „ Negyed évre..............................................................................6 „ Egy hóra...............................................................................2 „ A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Itt látjuk ismételve, mi már annyiszor tapasztaltatott, a ti. hogy a türelmetlenség nem kizárólagos hibája az orthodoxoknak. Radicalok, korlátolva felfogásban, ép oly türelmetlenek lehetnek, a részükről ép úgy óhajthatnak szakadást. Robespierre ez után ép oly zsarnok lehet, mint Torquemada. De mi őszintén hisszük, hogy a magyar zsidó községi reform körül ez új felszólalásnak sem lesz eredménye. Oly csekély kisebbség, mint a zsidóság maga, nem bír el szakadást kebelében. Szétválás és alosztályokra szakadás nem árthat egy nagy pártnak, míg mindegyik töredék elég nagy marad, mindazon külön terhek elviselésére melyek ily szakadások következményei. De mi zsidók, magunkba véve is csak egy töredéket képezünk ha mi még magunk között is apróbb részekre szakadunk, mi lesz belőlünk ? Képtelenség, ha mi a kereszténység nyomdokin akarunk indulni. Midőn a Protestantismus a római katolicismustól elszakadt, az elválásnak alapos oka volt. A különbség nem puszta gyakorlatok körül forgott, de gyökeres volt. A hitelv (dogma) különböző volt. A protestantismus a kezdetleges történelmi kereszténységhez kívánt visszatérni, s következetesen mindent elvetett, amit a következő századok az eredeti hit törzsébe oltottak. Mi több, a világi hatalom a római katholikus hit szolgálatába szoríttatott. A katolicismus felhasználtaa világi hatalmat arra, hogy hitelveit azokra is kényszerítse, kik tőle eltértek, s az elválás a protestantismusra nézve létének fentartására mellőzhetlenné vált. De nem így áll a dolog reánk zsidókra nézve. Akár radikálok, akár orthodoxok legyünk, hitelveink nem különbözők. A mi eltéréseink kizárólag gyakorlatok körül forognak, s egyik résznek sincs hatalma (joga), ezen gyakorlatokat a másik részre kényszeríteni. Az eltérő részek egymás mellett fennállhatnak s összeműködhetnek mindenben , kivéve azon különös gyakorlatokat, melyekre nézve nincsenek egy nézeten; s a kisebbség akár orthodox, akár radikál, bárhol képes leend isteni tiszteletét saját módja szerint végezni. Ezért át sem láthatjuk, miért kelljen a rabbi növeldék felállítása iránt ellentétbe jönni. Az alapok léteznek. Érdemes e azon hely vagy azon helyek iránt, hol a növelde felállítandó részen, perelni, — föltéve, hogy a növelde rabbinkus oktatás eszközeit, módját nyújtja ? Az orthodox rész bizonyára nem fogja ellenezni a tudomány s világi ismeretek tanítását általában ,s a radicalok ostobának bélyegeznék úgy a judaismust, mint önnön történelmüket is, ha a rabbinaticus irodalom tanítását elleneznék. Mi zsidók, történelmi nemzet vagyunk. Rólunk is mondható, sőt nagyobb joggal, mint Napóleon mondá a pyramisokról : „négyezer év néz róluk le.“ Ezen hosszú korszak alatt folytonos fejlődés, folytonos növekedésnek kellett bekövetkeznie, réteg réteg után alakul. Mi ezen növedéket becses csapadéknak vagy omladék-hamarnak tekinthetjük. A tény marad, hogy létezik. Tagadhatlan, hogy a rabbi hivatalra készülőnek ezt ismernie kell, bármi véleménye legyen is annak vallási becse iránt. Abból, hogy a rabbinaticus irodalomban beható ismerettel bír, távolsem következik, hogy azt életének kalauza gyanánt elfogadja. Minden reformer rom. kath. bites született. Luther maga barát volt, s egy rabbi-növeldéből, legyen az a legorthodoxabb mód szerint alakítva, a legnagyobb reformerek támadhatnak. Nem látjuk okát, miért nem bírna mindkét fél a növelde kérdésében az egyedüliben, melyben tudtunk szerint eltérnek, megegyezni. Haladjon tehát a congressus munkájában elő, s valósítsa azoknak reményét, kik tőle várnak oly alapvetést, melyen a magyar zsidóság, mint valamely szikla szilárd talaján megálljon ! Fővárosában Szent-Tamáson is a nagyobb földbirtokosok közé tartozott; ezen kívül egy nagyszerű s a vidéken egyetlen fenyős épületfa raktár birtokosa is lévén, a választókkal annyi bizalmas összeköttetésnek örvend, mennyivel Magyar Imre ur mint vidéki s a népnél ekkoráig egészen ismeretlen ember nem dicsekedhetik. Kiss Péter úr múltja a választókerületben tökéletesen biztosítja részére a többséget. Ami a törvényhozásra s megkivántató készültséget illeti, Kiss Péter úr az 1856-ik évtől kezdve saját költségén három ízben tett évekre terjedő utazást az államtudományok és különösen a nemzetgazdászat, pénz-s adóügy tanulmányozása szempontból. Beutazta egész Németországot, Belgiumot, Nagy-Brittaniát, Francziaországot és a svájczi szövetséget. Nem csak a legjelesebb könyvtárakat használta, hanem a különböző államokban divatozó gyakorlatot is komoly tanulmányozás tárgyává tette ; s fáradságának annyi kitűnő eredményét mutatta fel, hogy kétségkívül az ország publicistáinak jeleslejei közé tartozik. A bankügybeni felszólalása 1865. é. deczember havában, Ghyczy Kálmán úrnak a közös viszonyok kérdésében emelt különvéleményeire tett meggyőző ellenészrevételei, az „Ausztria birodalmi adórendszer“ munka felett tartott bírálata, közelebbről a bankügybeni felszólalása, a pestvárosi vízvezetékről több lapban megjelent szakavatott értekezései, „az ellenzék vívmányai czimü röpirat, melyet mi az ő jeles tollából származódnak tartunk, és számos más munkás mindannyi bizonyítékát képezik ritka tehetségének s fáradhatlan munkásságának. Mi örömmel elismerjük, hogy munkatársaink közt Kiss Péter urat a képzettebbek sorába számíthatjuk, minek folytán az országra nézve sajnos veszteség lenne ily sokoldalú készültséggel bíró kitűnő tehetséget a jövő országgyűlésen nélkülöznünk. Ha ifjú Magyar Imre úr törekedése nem személyes hiúság, hanem az ország emelkedésére és jólétére van irányozva , akkor kétsége nem lehet arról, hogy kettőjök közül melyik az, kinek a nagyobb tehetség előtt a közérdek követelésénél fogva visszavonulnia méltányos, és indokolt. „Veszélyes dolog ez idején van-e már most és épen sarkkövét támadni meg ez egész közjogi alapnak ? „ Nem látjuk-e, hogy a jelszó, melyet az ellenzék zászlójára irt, oly zászlókon is lobog immár, amelyek nem nemzeti szüleinket viselik ? Kényszerű hódolat a törvénynek, de minden erő megfeszítése azt népszerűtlenné tenni, megbuktatni! E kiáltás hallatszik Erdélyből is az uniótörvény ellen, e kiáltás a Száva mellől is az elégületlenek táborából a horvát egyezmény ellen, ezt viszhangozzák több felől a nemzetiségek izgatói a nemzetiségi törvény ellen. „Különböző czélok, de az eszközök ugyanazok s ki biztosit az eredmény felől ? S váljon a nemzetközi kapcsolat megszakítása, mely czéloztatik, nem támasztja e ellenünk azon elemeket is, melyeket már megnyernünk sikerült ? Nem egyesíti-e ismét egy táborba mindazon elemeket, amelyek ellen oly hősileg, de oly szerencsétlenül küzdöttünk két évtized előtt ! „Újra kezdjük-e a harczot, megtörve a frigyet, amelyet csak tegnap kötöttünk ? S épen oly időben, mikor a keleti kérdés is kitöréssel fenyeget ? „Vagy állapodjunk meg szilárdul a kivívott alapon, mely a nemzetnek ha nem is külön nagy hatalmi állást, de több befolyást biztosít, mint a mennyivel tettleg bírt három századon át, biztosítja fenmaradását, biztosítja az anyagi és szellemi fejlődés lehetőségét. Én ez utóbbi utat tanácslom nemzetemnek. A fejlődés, mely ez után lehetséges hozza meg az erőt, mely egyedül képes kivívni és fentartani egy nemzetnek azt a hatalmi állást, amelyre valóban hivatva van. „S minthogy azon tisztelt választók, kik a kismamai értekezletből felhívó levelekkel tiszteltek meg, velem mindezekben egyet értenek : örömmel engedek felhívásuknak és a midőn köszönetet mondok ismételt bizalomnyilvánításukért, elvállalom a jelöltséget! (II.Vár. Lapok.) Pest, febr. 20. 1860 Pár szó Tisza Kálmán, a balközép vezéréhez. Vágvölgy, február 15-én. Midőn soraimat a balközép vezéréhez intézem, nincsen szándékom vallott elveit czáfolgatni, csak a káros következményekre akarom őt és elvtársait figyelmeztetni, ha állhatatosan azok kivitelében fáradodozandnak. Én Tisza Kálmánt igen tisztelem és a legnagyobb hazafiak közé sorolom, mert ő szavaival és tetteivel is a kormányt túlengedékenységében feltartani törekszik, és azáltal szabadelvűségét, melyről kételkedni nem lehet, támogatja a birodalom másik fele ellenében. Amiben pedig vele egyet nem értek, nem szabad egyetértenem, az a mód, melylyel czélját elérhetni gondolja. Nem mindig az, ki legsebesebben hajt, éri el a verseny díját, de közönségesen az a nyertes, ki az akadályokat és körülményeket is fontolóra véve, mintegy előre kiszámított lépésekkel halad czélja felé. Ha a múlt országgyűlés vívmányainak ámbár nem egészen kielégítő eredményét tekintjük, igen kétesnek látszik előttem, várjon Tisza Kálmán vérmes paripáján kielégítőbb eredményeket tudott volna-e kivívni ! Igaz, hogy Ausztria a 66-iki, reá nézve oly szerencsétlenül lefolyt hadjárata után kényszerült népeinek engedményeket tenni, de abból még nem következik, hogy azokból a magyaroknak jutandott volna a főrész. Mit teendett vala Tisza Kálmán, ha Ausztria megsokalva a magyarokkali kiegyezkedésnek nagy árát, de a szükség által szorítva, azon gondolatra jön, a feudalismust támogatni, azaz: megadni a horvátok, tótok, szerbek, ruthének, rumenek és a magyarországi németeknek külön jogokat ? talán kielégítette volna ez a magyarokat, vagy talán a nevezett nemzetiségek Tisza Kálmánnal tartottak volna? Én legalább ellenkező véleményben vagyok; a nemzetiségek ki lettek volna elégítve, míg Magyarország eldarabolva, a magyar minden barátjától megfosztva, elkeseredett lélekkel lassú, de bizonyos végtenyérzetéhez és sírjának szélére erőtlenül közelgett vala. Ezen veszélyen Isten segítségével és az országgyűlés többségének bölcs eljárása által túl vagyunk ugyan, de azért korántsem állunk oly biztos lábon, hogy elbizakodhatnánk magunkban, sőt, mire a jelek mutatnak, még sokkal nagyobb veszély vár reánk a nemzetiségek részéről. Hiába ringatja a „Magyar Újság“ olvasóit azon hisz traben, hogy a törzsökös magyar nép talán megüti a kilencz milliót, és így bízhatik önerejében, összeirathatja ő a magyar törzset nem csak a kormány, de saját emberei által is, mégsem fog 6 millió magyarnál többet lenni. A magyar faj csak a most már szabad Ausztria népeinek barátsága és szövesége mellett tarthatja fenn önállóságát. Nézzük az idegen ajkú nemzetiségeket: a horvátokat csak hatalmas barát pártfogásának hiánya fűzte utóbbi időben Magyarországhoz ; a szerbek Belgrádon keresik a súlypontot ; mit mondjak a rumenekről, csak tényeket kellene elősorolnom, hiszen országszerte ismeretes dolog, hogy ezek a Dunafejedelemségekből veszik a vezényszót, mely szerint Dacoromániának a Tisza fogja határát képezni; hát a ruthenek ? tudjuk, hogy ezeket a hitszertartás, nyelv és a kalendárium összeköti Oroszországgal. Jelenleg azonban csak a felső magyarországi tótokról akarok bővebben szólni. Tudvalevő dolog, hogy a Kárpátok alját Pozsonytól kezdve egész Zemplénig tiszta tótajku nép lakja — a szepességi németek csak elenyésznek közöttük. Az 184819-iki szabadságharczban az elégedetlenek alig bírtak egynéhány önkéntes századot — azt se saját költségökre — kiállítani. Hogy állunk most e megyékkel ? nevezzük meg azokat: Pozsony, Nyitra, Trencsén, Árva, Turócz, Zólyom, Liptó, Gömör, Szepes, Sáros, Abauj, és Zemplén; ezek közül talán csak a három utolsó békésebb hajlammal, a többi mind nagyobb kisebb mértékben ellenszenvvel viseltetik nemcsak a magyar kormány, de a magyar elem iránt is. Hogy ők az 1865-ki követválasztásnál nem mozogtak, egyedüli oka, mert nem tudták még magukat tájékozni, és maguknak irányt adni; jelenleg már nagyobb része a baloldal felé hajlik, nem mintha annak elveit osztanák, hanem, hogy a kormányt megbuktassák, és úgy czéljukat, melyet most még nem akarok kimondani, elérhessék. Ők ugyan most még időelőttinek tartják alapelveiket nyilván kihirdetni, de elvrokonaik körében semmit sem mulasztanak, hogy a magyarok elleni gyűlöletet szítsák és terjeszszék, sőt annyira kezdik vinni némely vidéken a dolgot, hogy a mérsékeltek kénytelenek magukat visszahúzni, és az áramlatnak egészen szabad tért engedni. Hogy ezen párt, mely most politikai okok által kényszerítve, magát még csak Tiszapártinak nevezi, a balközépnek nem fogna hasznára válni , abból kitetszik, mert elődük minden, mi a magyar névre emlékeztet, gyűlöletes. Ők először a magyar többséget a kisebbség segélyével akarják legyőzni, jól számítva, ha az sikerül, a kisebbséggel a többi elégedetlen pártokkal egyesülve könnyen elbánhatják. Tisza Kálmán és pártjának, kiknek nincsen alkalmuk e szélsőbaloldaliakkal érintkezésbe jönni, nem lehet fogalma azon veszélyről,mely a hazát ezen oldalról fenyegeti, és épen ez indított engem ezen czikk megírására. Félre tehát magyar hazafiak minden kisebbszerű vitával, egyesüljünk a mérséklet ezégére alatt a haza javára. És most utoljára hozzátok, magyarországi németek, mint nyelvrokonaimhoz fordulok. Hozzá vagytok szokva az ősmagyar szabadság élvezetéhez, részesültetek mindig magyar testvéreink jó és bal sorsorsában, a pártok mindig a mérsékelt párthoz tartoztak. Jegyezzétek meg magatoknak kiváltképen ti erdélyországi szászok, hogy körül vagytok véve idegen ajkuaktól, és hogy egyedül egyetértés és összetartás magyar testvéreinkkel hozhat mind a két nemzetre üdvöt. Tiszteljük a törvényt, mely egyedül képes jólétünket biztosítani. WAAGNER LIPÓT: A magyarországi zsidó-congressus. A „the jewish chronicle,“ mely pedig az úgynevezett orthodox elveket vallja és roppant kiterjedéssel bír, febr. 13-diki számában a következő czikket hozza : Midőn legutóbb e tárgyról szóltunk, kifejeztük aggályainkat a haladó párt irányában, mely a congressusban többséget képezve, hatalmával visszaél , oly határozatokat erőszakol az orthodox pártra, melyek okvetlenül szakadásra vezetnek. Igen örülünk, hogy azon mérséklet, melyet mi tanácsoltunk, túlsúlyra vergődött, s aggályaink nem látszanak többé igazolva. Valóban immár a radikálisok követelik hangosan az elválást, mert véleményük szerint túl nagyok az engedmények , melyek az orthodoxia részére tétettek. Mai számunkhoz egy féliv melléklet van csatolva, Választási mozgalmak. Pest, febr. 19. Az óbecsei Deák-párt tegnap Kiss Péter képviselőjelöltet táviratilag arról értesítette , miszerint egy bizalmi férfiút kíván hozzá küldeni, azon czélból, hogy a választókerületben megjenésre felkérje s a további teendők iránt vele értekezzék. Ennek folytán főtisztelendő Bende József ur 1861-ki volt képviselő, óbecsei plébános és kerületi esperes Kiss Péter képviselőjelölt urnái mai napon megjelenvén őt felhívta, hogy a választókerület értelmiségének óhajtására körükben megjelenni szíveskedjék, biztosítván ünnepélyes fogadtatásáról, valamint a Deák-párti értelmiség támogatásáról és osztatlan bizalmáról. , Tudva van, hogy Ó-Becsén Kiss Péter úr mellett még ifjú Magyar Imre úr is szintén Deák-párti képviselőjelöltül fellépett. A kérdése szerint a párt érdekében az, hogy melyik jelöltnek kelljen visszalépni ? Erre a feleletet megadja az, hogy Kiss Péter úr 17 évig óbecsei lakos volt, s nem csak Óbecsén, hanem a kerület másik jelentékeny meA bihari választókerület jobboldali választói következő, Pestről kelt sorokat vették Csengeri Antaltól: „A bihari választókerület választóinak egy része Kismama városában tartott értekezletéből kelt nagybecsű levelében felszólít, hogy azon kerület képviselői jelöltségét a jövő országgyűlésre is vállaljam el, habár a fölhívás nem is oly általános ezúttal, mint 1861. és 1865-ben volt. „Bármi kevéssé vágyom vissza a nehéz pályán, melynek én csak terheit viseltem, soha sem keresve dicsőségét: kötelességemnek tartom engedni a fölhívásnak, mely újabb munkára hiv; kötelességnek, nem csupán a haza, de azon polgártársaim iránt is, kik az elvekhez, melyeket három év előtt diadalra juttatni segéltek, mind maiglan híven maradtak. „Ez a legfőbb ok, amiért én a képviselőjelöltséget a bihari kerületben elfogadom, és épen csak e kerületben fogadom el. „Nem tartoztat ettől vissza az a tekintet sem, hogy a bizalom személyem iránt a választókerületben nem oly általános jelenleg, mint 1861. és 1865-ben volt. Nem személyes hiúság vonz a föllépésre, s bármit hozzon a választás esélye, készséggel osztozom azon választók sorsában, akik, az ellenkező vélemények oly erős áramlása közepett, elég erővel bírtak szilárdul megállani elveik mellett. „Bármi történjék egyesekkel, kik ez elveket képviselik, erős hitem, hogy az elvek maguk újólag diadalt ülnek. Bízom a nemzet többségében, bízom a gondviselésben, amelynek köszönhetjük nagyrészt, amit eddig kivívnunk sikerült. Isten megóvja a nemzetet attól, hogy a mit kitartása és bölcsesége oly hosszas, emésztő szenvedések után, annyi küzdelemmel kivívott, ismét kérdés alá vonassák, kérdés alá, részben hazánkfiai, részben ugyanazon logikával és alkalommal, hazánk ellenségei által. „Nem szeretném, ha félreértenének. „1861-ben is tapasztaltuk, hogy ellenzékünk tömegében is jobb elvénél. Visszariadt a koczkáztató lépéstől s többsége megtagadta önmagát. „De az események logikája erősebb az embereknél s nem egy mozgalom indíttatott meg a történetekben, a melynek utóbb nem voltak urai megindítói. „Az alapot, melyen állunk, egyezmények képezik. A mit 1849-ben kard nem tudott megoldani, az érdekek kiegyenlítése oldotta meg. S csalódik, aki azt hiszi, hogy a mi egyezkedésen alapszik, fölbontható az egyik egyezkedő fél ellenkező nyilatkozatával. S ugyanazon okok, melyek hazai ellenzékünket az egyik egyezmény felbontására indítják, fegyvert szolgáltatnak másoknak közjogi alapunk többi részei, a többi egyezmény vagy alaptörvény megtámadására. Ez egyezmények, amelyek együtt képezik a a magyar korona országainak jelen közjogi rendszerét, egymás után jöttek létre. De az, amelyik ez egyezmények közül mindegyiket megelőzte, nem csupán kezdete, hanem egyszersmind alapja mind a többieknek. A kiegyezésnek a nemzet és a fejedelem közt, az érdekek kiegyenlítésének Magyarország és ő Felsége többi országai közt, szükségkép meg kellett előznie az erdélyi unió valósítását, az egyezményt Horvát-Szlavonországgal. Az utóbbi egyezkedést előbb is megkísérlette a magyar törvényhozás, s habár a legszélsőbb engedményeket tette, többet, mint amennyi a létrejött egyezményben foglaltatik, volt-e sikere ? Üllő, febr. 18-án. A monori választókerület Deák-párti képviselőjelöltje, gr. Teleki Sándor ur ő méltósága, ma kezdé meg bemutatási körútját. Legelőször is Gyömrőt érte azon szerencse, hogy a nemes grófot fogadhassa, azonban helységünkön kelletvén az átvonulásnak történni, alkalmunk vett az ünnepélyben résztvenni. Számos kocsi, mintegy 80, nemzeti lobogókkal, s mintegy 36 lovas legény diszöltözékekben, szinte zászlókkal s több úri fogat képezék a menetet, mely Üllő és Vecsés között az országuton a jelöltre várt. Négy óra tájban pillantak meg a Pest felől jövő fogatot, mely hozzánk érve, a leglelkesültebb éljenzéssel fogadtatott, s azután helyét a lovasbanderium, és a kocsik között elfoglalván, a menet megindult. Üllőre érve, a helységházánál ezalatt összegyűltek a helység lakosai, kik a követjelölt grófot, szűnni nem akaró éljenzés- és üdvlövésekkel fogadták. A plébániánál pedig főtisztelendő Hegedűs Lajos esperest-plébános ur állitá meg a menetet, s a grófot üdvözölve s éltetve, önzéstelen, tiszta buzgalmu, megható szavakban adott kifejezést, saját s az értelmiség érzelmeinek. Néhányan a kocsikra fölkapván, elkísértük a menetet a közel Gyömrőre, hol az egész helység apraja nagyja szintén a helység házára gyűlve várakozott. A bevonulás ide nagyszerűen érdekes volt, a falu szüzei, fehérbe öltözve pompás virágbokrétát nyújtottak át az éljenzés lelkes zajában ő méltóságának, s karonfogva vezették be az udvarra, hol a helybeli bájos hölgykoszoru virágzáporral fogadá. Azután csend jön, s a gyömrői ref. lelkész, t. Szilágyi Benő ur tartott magyar zamata, emelkedett szép üdvözlő beszédet, melyben a közóhajt ő méltóságát nemcsak jelöltül, de majdan megválasztott követül is bírni — tolmácsolá. Beszédére a mélyen meghatott gróf válaszolt, s a nagy tömeg sí végeivé, feszült figyelemmel hallgatott; s hallá egy magyar főurnak nyájas szavait, ki nem képzeli magát egyébnek, mint a nép jó atyjának, szerető barátjának; hallá azon magasztos szavakat, melyek mindegyikét, a tiszta, lángoló honszeretet sugallta. Viharos éljenzések szakiták félbe, s kisérték szavait, midőn beszédét végzé, s azután a közel álló polgártársakkal kezet fogván, az egész lakosságot csendes szétoszlásra s vigalomra hivá föl, mely engedelmeskedvén, harsogó zene mellett, éltetve a grófot, hazát, s Deák Ferenczet, a napot valódi ünneppé emelték. Adja az Isten, hogy ő méltóságához, ki a következő napokban körútját folytatni szándékszik, mielőbb legyen nekünk is szerencsénk, s adja az Isten, hogy mihez alapos reményeink vannak, őt rövid időn, mint kerületünk legméltóbb képviselőjét üdvözölhessük. Monor, febr. 17-én. Monorról következő két esetről tudósítanak, melyek komolyabbak, semhogy az illetők figyelmét kikerülhetnék. „Az egyik az , hogy 16-án reggel több, szesztől lelkesült ember, az ellenjelölt, gr. Keglevich zászlajával, mentek helybeli, köztiszteletben álló, derék ref. lelkészünk lakára, s tőle a templom kulcsát követelték, hogy a toronyban zászlójukat kitűzhessék; s midőn e követelés erélyes visszautasításra talált, szitkok s rágalmak között hagyák el a parochiát, hogy rövid időn mintegy ötven-hatvanra szaporodva visszatérjenek ; s a bezárva talált kapun berontva, a templomkulcsot kierőszakolták, s a zászlót, daczára a megyei bizottmányi gyűlés határozatának, miszerint „templomokra a zászlók kitűzését betiltja“ — papramorgós dicsőséggel kitűzték. A másik eset az, hogy esteli 9 óra tájban