Pesti Napló, 1869. szeptember (20. évfolyam, 200–224. szám)

1869-09-12 / 209. szám

20 209 szám Vasárnap, sept. 12.1869. dli lulyam. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: gnBria Feren­csiek­ tere 7. étim. L emelet. E­gp­ellemi részét illető minden törte­ény a szerkesztőséghez intézendö. BtrBüntetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. síim földszint. A­ lap anyagi részét illeti kitdle­mények (előfizetési pénz, kiadis körüli panaszok, hirdetrpények) a kiadó-hivatalboz intézendők. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, r*ey helyben) hi­hoi hordvai figéss évre ... 22 frt. Félévre................11 frt Negyed évre . . Két héra. . . . Egy héra .... 1 „ 85 kr 6 „ 50 kr. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 7 nj kr. Bélyegdíj killön 80 pjkr. Nyilt-tér : 8 hasibos petit-sor 25 ty kr. Mai számunkhoz egy fél iv melléklet van csatolva. 1­ ­0 Ix Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1869-ki julius—deczemberi folyamára. Előfizetési feltételek: Pesten húshol hordva, vidékre postán küildve A julius—deczemberi fél évre .... 11 frt. — A julius septemberi negyedévre .... 6 frt 50 kr. Egy Hónapra........................... 1 frt 85 kr Az „Athenaeu­m“, Irodalmi da nyomdai részvénytársulat, mint tulajdonos és kiadó. Pest, sept 11 1869. Tény, hogy alig van aránylag több tag­ból álló parliament mint a miénk, s e par­­liamentben annyi szónokol, a menny­ meg tudott bizonyos szóbőséget szerezni­ a megy egy ülésekben. S ki ne szerzettből-­ meg ott többet, mint a­mennyi le ne szorítsa a tartalmasságot a szélesség ked­véért. A­ki nem tudj­a, mennyire tartozik nem­zeti szokásunkhoz a száj hatalmát a köz­helyeken fitogtatni, nem hihet mást, mint azt, hogy országgyűlésünk semmi előké­szítő eszközöket, semmi napirendre kitű­zést nem használ, nem tart pártkonferen­­cziákat, osztályokra nem oszlik fel, hogy minden részleteket megvitasson, még a szöveg helyesírását is. Másik sajátsága országgyűléseinknek, hogy míg a külföldi parl­amentekben a párttekintélyek nem hiszik a közvélemény által magukat kötelezve a szószékből kül­dőiknek beszélni, a­helyett, hogy az or­szágnak akarjanak szólani, addig nálunk szüntelen foly a kaczérkodás a küldőkkel. Harmadik sajátsága a mi parl­amentünk­­nek, hogy a képviselők minden felmerülő tárgyban véleményeiket a közönség elébe akarják terjeszteni, még akkor is, ha idejök vagy alkalmuk sem volt a tárgyat, mely szőnyegre jött, komolyan tanulmányozni. Kivételek vannak ugyan nálunk is, ltatni lehet padj­ainkon tisztelt egyéneket, kik csak akkor emelnek szót, midőn a tárgyat, mely szőnyegen van, tökéletesen ismerik, tanulmányozták, szívükön hord­ták, mert életök és törekvésük fő czéljai közé vegyült, s politikai kielégíttetések csak ezen áron érezhetik el. Azonban ha néhány tekintélyünk oly magas értelemben szónok és törvényhozó­i, mint akár az angol parliament vezetői, s a kivételek nem biztosíthatnak minket­­rról, hogy divatos szópazarlás és idővesz­tegetés miatt képviseletünk a fecsegés, a duzzadó szóáram miatt nem veszti el te­kintélyét. Ha a hajdani dicasterialis kormány­zat alatt nem haladhattunk, az természe­tes volt; a rendszer maga is gátolt, s le­nyomott, aléltságban tartott a bécsi kor­mány. Most a kormányzat egész gépezete rendelkezésünkre áll. A miniszterek érez­vén, hogy a kor szelleme tényeket, meg­lepő eredményeket követel, csengő sza­vak helyett, egymásra készítik a refor­moknak, alkotmányunk szabadelvű átala­kulásának, terveit. De a munkálatok a tárczákban hever­nek ; nem jött sor rájuk a múlt üléssza­kon, a bő­beszédesség miatt. S vájjon biz­tosítva van-e évekig a világbéke, s vájjon oly helyzetben van-e Magyarország, hogy ha fractus illabatur orbis, még akkor is őt épen semmi se bánthassa ? Bár emelkedhetnénk azon magasságára a belátásnak és hazafiaságnak, hogy a megint nem­sokára megnyílandó ország­­gyűlésen, ily beszédek helyett tényeket mutathatnánk fel oly bőséggel, mint a múlt ülésszakon szavakat! Én nem voltam soha barátja a parl­a­mentekben többnyire divatos azon szo­kásnak, mely megengedi a vitát, midőn a tárgy már kimerítettnek mutatkozik s bezárni bizonyos formák mellett, még akkor is ha a szónok nem akar a beszéd­től elállani. De alig hihetem, hogy előbb utóbb ne szoruljunk ily korlátozásokra. KEMÉNY ZSIGMOND: A horvát bán beiktatása. Pest, September 11. Valamint a kiegyezés Magyarország és az osztrák örökös tartományok közt formaszerű befejezését, s mintegy ünne­pélyes hitelesítését a buda­pesti király­­koronázásban lelte, úgy képezi a magyar­­horvát kiegyezés zárkövét azon nemzeti ünnep, melynek hullámai Zágrábban a napokban oly magasan jártak: a bán ünnepélyes beigtatása. Jelen ünneplő szózatunkkal szándéko­san késtünk addig, míg a zsid­ók, a hur­­vál­k utolsói hangzanak a Dráván át hozzánk, hogy csak mintegy ha echoja legyünk a zágrábi eseményeknek. Ezen örömünnep előkészítésében vet­tünk oly cselekvő részt, hogy az ered­mény ünnepnapján, ha nem is maradha­tunk egészen néma szemlélők, de leg­alább nem kell előtte járnunk a díszme­­netnek szózatunkkal. A szerető anya, ki egész éven át szó­­talan gonddal, önfeláldozó szeretettel ápol­ja, neveli gyermekeit, talál az év végén egy szent ünnepet, melyen meglepetések­ben gyermekei és a világ szeme elé tárja nehéz hivatása fáradalmainak motorát, szeretetét; s ha láttatok ily jelenetet, tudni fogjátok, hogy a gyermekek öröm­zajában,midőn az anyai szív repes a gyö­nyörben, a nő néma, szótalan kéjjel, moz­dulatlan, részvétlenül, de arcza, szeme kifejezésében mohón élvezi szeretete gyö­nyörét. A viszony köztünk s horvát testvéreink között nem ez, de az érzelem részünkről hasonló. Gyönyörködünk az örömben, mely a Dráván túl oly főn kelt ünne­pélyben nyilatkozott, mert van benne ré­szünk, és reméltük, vártuk, de némán szemléltük, midőn megjött, hallgatagon engedtük beköszönteni s lefolyni, mert megjött. Az ünnep politikai oldalát, magának a beigtatási cselekvénynek politikai jelentő­ségét fejtegetni nem e sorok feladata. A kiegyezés perfectiója nem ez ünnepélytől függött, noha tán bizonyos tekintetben csonka volna nála nélkül. Ez alkalommal ment úgyszólván az út a köztudalomba, a közvélemény most vett róla tudomást, s egy nagy fontosságú politikai esemény, mely eddig jogilag érvényes okmányok­ba volt letéve, átadatott egy minden ok­mánynál, minden ércznél maradandóbb monumentumnak :a hagyománynak. Ez ünneptől fogja keltezni a nép, mely látta a lobogókat, hallotta az üdvlövése­ket, s épült az ellenállhatlan örömön, a kiegyezést, és át fogja adni unokáinak, és unokáról-unokára fog szállani a tény és meg fog izmosulni, s a diplomatia, a visz­­szavonás, ha a gondviselés még egyszer elfordíthatná tőlünk arczát, eltépheti az okmányokat; de a­mit a közlelkesedés rakott le a nép szívébe, azt onnan ki nem tépheti többé egyhamar. Hármas üdvözlettel tartozunk ez alka­lommal horvát testvéreinknek. Üdvözöljük a Dráva mentén lakó né­pet, melynek barátsága, testvéri indulata annál drágább nekünk, mentül fájdalma­sabb, szomorúbb volt a visszavonás, az egyenetlenség, melynek egyikünk sem volt gyűlöletes oka, s szentül hiszszük an­nál tartósabb lesz, mentül véresebb a szo­morú napok emléke. Hogy ez úgy lesz, annak kezességét látjuk a most lefolyt ünnep egyik fő jelentőségében. Ez ünneppel a nép vissza van önmagá­nak adva. Középkori fénynyelületett meg hagyományos formák közt a modern át­alakulás egyik eszméjének ünnepe.­­ A horvát nép sorsának vezérletét, ügyeinek kezelését nem a tábornoki kard, hanem az országgyűlés törvényeinek felelős kö­zege, nem a katonai bán, hanem a pol­gári bán intézi. A kor szelleme megtörte a feudalizmus erejét, s a XIX. század eszméit, a középkor homályának bukását ünnepli Zágrábban a középkor fénye. — A horvát nép ismét a magáé, sorsát maga intézi, és ezért erős és megdönthetően azon hitünk, hogy utolszor békültünk. Üdvözöljük Horvátország képviselő testületét. Mi láttuk őket küzdeni, láttuk őket nehéz munkájuk közepette. Nehéz harcz, nehéz küzdelem volt, nem ritkán az ókor, s legalább is a lőfegyver előtti idők mo­dorában. Nem ritkán személy személy ellen, hol nem csak a fegyver csattogott, nem csak a férfias múlt feküldt mellnek, hanem szent érdekek, a család érdekei vettettek a küzdők közé pajzsul s a pol­gári állás, a magánviszonyok hurczoltat­­tak a csatatérre. Sokat áldozott nem egy bátor küzdő az eszméért, de magasan és tépetten hozta ki a harczból a zászlót, melyre „Unió“, volt írva, s melynek nyo­mában a mostani nemzeti ünnep kelt. Üdvözöljük Horvátország képviselő tes­tületét. És üdvözöljük harmadsorban azon fér­fiút, ki e nemzeti ünnepnek központját képezi: a nemes bárót, Horvátország első polgári bánját. Az ő neve, az ő viselt dolgai a történeleméi, s ha mi melegeb­ben emlékezünk meg róla e napon, mint élőkről szokás, ha részben anticzipáljuk ítéletünkben a hazai történészek föladatát, essék az azon érzet rovására, melyet az oly nagy lelkesedéssel megült ünnep kel­tett mi bennünk is. Rauch Levin báró kényes helyzeté­nek nehézségeit a pártok oly elkeseredett harcza közt, minőt nem­régiben — hisz­szük utólszor — kisértettek meg azok fölidézni, kiknek szerény fogalmai lehet­nek az ismeretes „suprema lex“-ről — oly fényesen küzdötte le, s oly tapintato­san tudta megoldani, hogy személyes tu­lajdonainak ismerete nélkül nem volna egyéb hátra, mint szerencséjét dicsér­nünk. Szereplése azonban nem szerencse dolga. A detail-életben, ha szabad ily ki­fejezéssel élnünk, a szerencse, mely in­kább nagy contúrokban fest, nem szeret az emberek szolgálatába állani. A szeren­cse, nyerő sorsjegyhez,egy csata diadalá­hoz s más többé kevésbé véletlen ered­ményekhez juttat bennünket; de a­hol a siker előfeltétele a szivek s kedélyek meg­nyerése, ott magasabb értékű szövetséges kell, mint minő a szerencse. És Rauch Levin bárónak sok ily szövetségese van, mert ritka embernek sikerült magát ke­vésbé nehéz helyzetben is fölfelé és le­fele hozzá hasonlóan megkedveltetni. Neve népszerű , működése emlékezetes lesz közös történelmünkben, és nem utol­só kritériuma a jelen állami kiegyezések­nek a jelesek azon névsora, mely a Lajta és a Dráva két partján e kiegyezések­hez kötve van. Zágráb, sept. 9. Tegnap a déli órákban már elláthatlan néptö­meg hullámzott az utczákon, melynek gyapontja mégis az u­tca és Jellasics tér volt, honnét az első küldöttség indult Luznica felé a bán üdvözletére. D. u. 3 óra tájban a tolongás még élénkebb lett. Ekkor már a második küldöttség indult Cerno­­merec felé.Vele egy időben a lovasság és a bandé­rium is megindult. A bán Luznicát, hol az első küldöttség által üdvözöltetett, d. u. 3 óra tájban hagyta el, s közeledett Cernomerec felé, hol a második küldöttség tisztelgett előtte. E küldött­ség soraiban voltak láthatók Lónyai M. és gr. Festetics miniszterek is. D. u. 5 órakor érkezett meg a menet Zágrábba, hol az Ilk­án emelt dia­dalív előtt, a városi tanács tagjai élükön a pol­gármesterrel, üdvözölték a bánt. A menetet a bandérium díszöltönyü lovassága nyitotta és zárta be, fénypontját pedig a bán környezete képezte, mely valóban festői csoportozatot ké­pezett. A bán maga nyitott díszkocsiban ült, s nemzeti díszöltözet pompázott rajta. A báni épü­let két szárnyán zenekarok és díszcsapatok vol­tak felállítva, úgy szintén a Mark templom előtt, hol a turopoljai ezred képezte a homlokzatot. A bán átvonulása valóságos viharos lelkesedést idézett elő. Szűnni nem akaró „éljen“-ek üdvö­zölték az első polgári bánt. A báni épü­let bejáratánál, fehérbe öltözött hölgyek élükön Dutkovics kisasszonynyal, ki fehér ca­­melia-csokrot nyújtott át a hán leányai nevében, üdvözölték a bánt. A bán érzékenyen köszönte meg a hon leányainak e szeretetreméltó figyel­mét. Erre a nagy terembe vonult a menet, ma­gába foglalva a képviselőház tagjait, az egyházi és világi méltóságokat, egyletek és testületek képviselőit stb. Lónyai M. és Festetics gr. is je­len volt. Vakanovics melegen üdvözli a bánt a képviselőház és a nemzet nevében; be­szédét több ízben viharos „zsivnó“-k szakiták meg. A bán szintén melegen,s átérzett szavakkal válaszolt. Kiemelve, hogy csak a nemzet által tá­­mogattatva, lesz képes megoldani azon magasztos czélt, melyet a koronás fejedelem jó akarata s a nemzet jólléte egyaránt elé tűznek. Szűnni nem akaró „éljen“-ek közt vonult erre a bán kísére­tével a Mark-téren felállított csapatok megte­kintésére. Beláthatlan néptömeg hullámzott szakadatla­­nul az utczákon, kiváncsian szemlélve a törté­­nendőket. 7 órakor adott jelre, millió és millió lány lobogott fel a város minden részében, kez­dődött a kivilágítás. A­ki látta a tavasz folytában ő Felségük ittléte alkalmábóli nagyszerű kivilá­gítást, ez este mégis nem egy meglepetés élve­zetében részesült. A nemzeti és magyar zász­lókkal, szőnyegekkel, koszorúkkal felékesített házak impozáns tekintetet nyújtottak. A magán­­házak vetélkedtek a kivilágítás és pompa kifej­tésében egymást felülmúlni. Sajnos, hogy itt csak azok rövid leírására kell szorítkoznunk, melyek leginkább szembe tűntek. A felső Ili­án a Pruk­­ner vendéglő, az alsón a Bothe-, Keglevich-, Brabanics-, Pavlekovics-, Peles- és Pristerházak vonták magukra a közfigyelmet. A „Magyar koronához” czímzett vendéglőn két transparent volt szemlélhető, melyek egyikén a bán czimere volt kivilágitva, a másikon a magyar korona ily aláirással: „Budi stitom slobode nam“ (Ez által virul fel szabadságunk.) A Diana-fürdő szintén két transperentjével király ő Felsége és a bán sikerült arczképét világította ki. A Mark- és Katalin-templomon szintén ezer és ezer lány lo­bogott. A postaépület azonban leginkább magára vonta a közfigyelmet, melynek ablakai és ajtói számtalan különféle színű lampionokkal voltak ékítve, s kristályokkal díszített transparentek­­kel kedves öszhangba hozva. Pont 8 órakor a zenekarok megindultak, s a város utc­áin vidám dallamaikat visszhangoztatták, melyeket nem némított el a tömeg üdvkiáltása. 9 órakor a bán nejével a kivilágítás megtekintése végett rövid körutat tett a város utczáin. Még a késő éjjel sem csendesült el a várost örökös izgalomban tartó zaj. A még éjfél után is felhangzó via­da­lok jelezték az örömet, melyet a horvát nép alkotmányos bánjának beigtatása felett érzett. Ma kora reggel ágyúdörgés hirdette a máso­dik ünnepnap fölvirradását. Az elhagyott ut­­czák csakhamar megnépesültek. Mindenki a képviselőház felé sietett, mely fél 9 órakor már fulladásig megtelt. A horvát képviselők padjain lehetett látni a magyar küldöttségek tagjait is elsősorban. Pontban 9 órakor Lónyai, Fes­tetics és Bedek­ovics miniszerek jelentek meg a teremben, hol az elnöki székkel szemközt foglaltak helyet. Viharos „zsi­­ó“-val üdvözöl­­tettek. Elnök erre azonnal megnyitván az ülést, kijelenti, hogy napi­renden van a bán törvényes beigtatása. Erre olvassa a küldöttségek neveit, melyek egyike a királybiztost meghívja, másik a főbejáratnál, s a harmadik a gyülésterem be­járatánál fogadja.A királyi biztos S­o­l­cs püspök megérkezéséig az ülés fölfüggesztetik. A királyi biztos élénk éljenzés közt elfoglalván helyét, ol­vastatik a királyi leirat,melyben királyi biztos­sá történt kinevezés foglaltatik, p­a­i­z­n­e­r­jegy­ző olvassa a báni esküformát s a Rauch bárónak horvát bánná való kineveztetéséről szóló diplo­mát. Erre ismét három küldöttség választatik, melyek egyike a bánt meghívja, s a másik kettő pedig a főbejáratoknál fogadja. Az ülés a bán megérkeztéig ismét szünetel. 101­. órakor a nép­­hymnus ütényeinek erösbülése jelentette a kép­viselőház termében levőknek a bán közeledését. Kevéss­el rá a bejáratnál a bán csakugyan meg­jelent s a számára készített trónszerü emelvé­nyen viharos „zsi­­ók“ közt helyét elfoglalta. Erre a királyi biztos, hosszú és tartalomdús be­széddel üdvözlé a bánt, érdemei közt különösen hangsúlyozván a Magyarországgal való kiegye­zés körüli eredménydús fáradalmait. Az üdvöz­lő beszéd után történt az eskületétel, melynek tartama alatt üdvlövések dördültek meg, s a ze­­nekar a néphymnust játszá.Erre a bán székében háromszor felemeltetve installáltnak nyilatkoz­tatott ki a királyi biztos által, mire székében ülve a bán a lelkesedés kitörései által több ízben meg­szakított, hosszú beszédet olvasott fel, melyben midőn a béke politikájára és Magyarországgal való békés kiegyezésre tért át, a lelkesedés ha­tárt nem ismerő kitörései által több perczig aka­dályoztatott beszédjének folytatásában. A beszéd végezte után a Mark templomba történt a bevonulás, hol ünnepélyes „Te Deum“ vette kezdetét. Azon nagyszerű nemzeti ünnep, melylyel fény és pompa tekintetében nem sok hasonló esemény vetekedhetik, kiváló lelkesedéssel fogadtatott a lakosság minden osztálya ré­széről. Az egésznek kerek képét igen bajos vol­na adni, mert szebbnél szebb részletei mind meg­annyi centrumot képeztek a nagy közönség egy egy részére nézve, azért mi is nem kísért­vén meg a benyomást összpontosítani, nehogy bármely rész iránt igaztalanok legyünk, króni­kás sorrendben adjuk a történteket, csupán azt emelvén ki, hogy jelentőség dolgában, s a­mi a lelkesedés hullámait is illeti, a központ minden­esetre az eskütétel volt. E kis élőbeszéd előre­bocsátásával, közöljük az ünnepről szóló ren­delkezésünkre álló következő tudósítást. Belföld. Pest, sept. 11. Pest, sept. 11. (Még egyszer a határ­őrvidékről.) Miletics Szvetozár lapja Újvi­déken, a „Zasztava,“ lankadatlan buzgalommal feszegeti tovább a szerencsésen superált kérdést, és kapkod fáhöz-fához, hogy valahogy mégis csak, ha ki nem is zökkentheti a haladó kocsit, legalább rögössé tegye az útját. Egyik utóbbi számában azt bizonyítgatja, hogy a határőrvi­dék kérdésének megoldása oly szellemben, mint a hogyan elkezdték, „rosz szándékot“ mutat, mert nemzetellenes irányban, más ur és más nemzet érdekében, nem pedig a szerb-hor­vát nemzet szabadsága és nemzetisége érdeké­ben oldatik meg. Gyűlés után kiált, közös gyűlés után, melyen a horvát-szlavon, „jobban mondva, a horvát-szerb határőrvidék önmaga határozna sorsa és jövője felett.“ Majd reflexiókba téved, és így okoskodik : „A magyarok némi tekintetben hasonlítanak az egész világ clericalisaihoz. A­mint ezek minden kérdésben, hol érdekeik rövidítése czéloztatik, az egyházat tolják azonnal előtérbe, úgy a ma­gyarok „szent István koronáját.“ Mindaz, mit ők keresnek, folytatja kissé kezdetleges gúny­nyal a „Z.“ nem kerestetik s nem történik az ő urbatnámságuk, nemzetisé­gük, nemzetük érdekében, a világért sem , ha­nem „csak „szent Istvá­n k­or­onáj­a érdekében“. A magyarok második phrasisa: az ország, a magyar korona országainak integ­ritása. Ez elv szerint a határőrvidék is odatarto­zik. Nem vagyunk ellene. De áll-e ez akkor is, ha az integritás elmélete in praxi valamelyik nemzetiség avagy nemzet sírja akar lenni. Nem áll.“ „A szerbeknek és horvátoknak — írja ismét alább — a horvát-szlavón határőrvidékből p­e­­titiót kellene intézni ő Felségéhez, mely­ben kinyilatkoztatnák abbeli vágyukat, hogy a politikai téren is közös sorsban osztozzanak, valamint a csatamezőn is egy volt a sorsuk, protestálnak tehát a határőrvidék darabonkénti feloszlása ellen, s kívánják, hogy „ha már csakugyan fel akarják14 oszlatni, egy­szerre oszlassák fel az egészet. A bács-bánát határőrvidéki szerbek ő Felségétől egy ad hoc egybehívandó congressust kérje­nek.“­­ „Ez a mi nézetünk — kiált fel a „Zasztava,“ ezek a mi szavaink, melyekkel a határőrvidéket sem az incorporatio elleni nyilatkozattételre nem hívjuk fel, sem az incorporatio elleni ellentál­­lásra — teszi hozzá mosolyt keltő naivsággal — hanem csak arra, a­mi a polgároknak felvilágo­sult államban petitiók és kérelmezések (panasz­­tétel) útján szabad.“ Sőt végül részletes utasítást is ad Miletics a „tanácstalanoknak,“ mondván czikke végén : „A bács-bánsági határőrvidéken Pancsova vá­rosa tegye meg az initiativát.“ k. Thurócz-Sz.-Márton, sept. 4. [Ered. tud (Az iskolatanács máso­dik ül­se; a s­z­t.-m­ártoni zsidó iskolai Dr. Haas Jakab: Magyaros d­á­l.) Az iskola­tanács megalakulása óta a második ülését is megtartotta, de ezt sem jó szerencsével, mint az elsőt: „Régi dal, régi gy­­örségről !“ Ugyan azon idegenkedés a közse iskoláktól, mint eddig. Ország esperest mi

Next