Pesti Napló, 1869. szeptember (20. évfolyam, 200–224. szám)
1869-09-12 / 209. szám
20 209 szám Vasárnap, sept. 12.1869. dli lulyam. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: gnBria Ferencsiek tere 7. étim. L emelet. Egpellemi részét illető minden törteény a szerkesztőséghez intézendö. BtrBüntetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. síim földszint. A lap anyagi részét illeti kitdlemények (előfizetési pénz, kiadis körüli panaszok, hirdetrpények) a kiadó-hivatalboz intézendők. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, r*ey helyben) hihoi hordvai figéss évre ... 22 frt. Félévre................11 frt Negyed évre . . Két héra. . . . Egy héra .... 1 „ 85 kr 6 „ 50 kr. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj killön 80 pjkr. Nyilt-tér : 8 hasibos petit-sor 25 ty kr. Mai számunkhoz egy fél iv melléklet van csatolva. 1 0 Ix Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1869-ki julius—deczemberi folyamára. Előfizetési feltételek: Pesten húshol hordva, vidékre postán küildve A julius—deczemberi fél évre .... 11 frt. — A julius septemberi negyedévre .... 6 frt 50 kr. Egy Hónapra........................... 1 frt 85 kr Az „Athenaeum“, Irodalmi da nyomdai részvénytársulat, mint tulajdonos és kiadó. Pest, sept 11 1869. Tény, hogy alig van aránylag több tagból álló parliament mint a miénk, s e parliamentben annyi szónokol, a menny meg tudott bizonyos szóbőséget szerezni a megy egy ülésekben. S ki ne szerzettből- meg ott többet, mint amennyi le ne szorítsa a tartalmasságot a szélesség kedvéért. Aki nem tudja, mennyire tartozik nemzeti szokásunkhoz a száj hatalmát a közhelyeken fitogtatni, nem hihet mást, mint azt, hogy országgyűlésünk semmi előkészítő eszközöket, semmi napirendre kitűzést nem használ, nem tart pártkonferencziákat, osztályokra nem oszlik fel, hogy minden részleteket megvitasson, még a szöveg helyesírását is. Másik sajátsága országgyűléseinknek, hogy míg a külföldi parlamentekben a párttekintélyek nem hiszik a közvélemény által magukat kötelezve a szószékből küldőiknek beszélni, ahelyett, hogy az országnak akarjanak szólani, addig nálunk szüntelen foly a kaczérkodás a küldőkkel. Harmadik sajátsága a mi parlamentünknek, hogy a képviselők minden felmerülő tárgyban véleményeiket a közönség elébe akarják terjeszteni, még akkor is, ha idejök vagy alkalmuk sem volt a tárgyat, mely szőnyegre jött, komolyan tanulmányozni. Kivételek vannak ugyan nálunk is, ltatni lehet padjainkon tisztelt egyéneket, kik csak akkor emelnek szót, midőn a tárgyat, mely szőnyegen van, tökéletesen ismerik, tanulmányozták, szívükön hordták, mert életök és törekvésük fő czéljai közé vegyült, s politikai kielégíttetések csak ezen áron érezhetik el. Azonban ha néhány tekintélyünk oly magas értelemben szónok és törvényhozói, mint akár az angol parliament vezetői, s a kivételek nem biztosíthatnak minketrról, hogy divatos szópazarlás és idővesztegetés miatt képviseletünk a fecsegés, a duzzadó szóáram miatt nem veszti el tekintélyét. Ha a hajdani dicasterialis kormányzat alatt nem haladhattunk, az természetes volt; a rendszer maga is gátolt, s lenyomott, aléltságban tartott a bécsi kormány. Most a kormányzat egész gépezete rendelkezésünkre áll. A miniszterek érezvén, hogy a kor szelleme tényeket, meglepő eredményeket követel, csengő szavak helyett, egymásra készítik a reformoknak, alkotmányunk szabadelvű átalakulásának, terveit. De a munkálatok a tárczákban hevernek ; nem jött sor rájuk a múlt ülésszakon, a bőbeszédesség miatt. S vájjon biztosítva van-e évekig a világbéke, s vájjon oly helyzetben van-e Magyarország, hogy ha fractus illabatur orbis, még akkor is őt épen semmi se bánthassa ? Bár emelkedhetnénk azon magasságára a belátásnak és hazafiaságnak, hogy a megint nemsokára megnyílandó országgyűlésen, ily beszédek helyett tényeket mutathatnánk fel oly bőséggel, mint a múlt ülésszakon szavakat! Én nem voltam soha barátja a parlamentekben többnyire divatos azon szokásnak, mely megengedi a vitát, midőn a tárgy már kimerítettnek mutatkozik s bezárni bizonyos formák mellett, még akkor is ha a szónok nem akar a beszédtől elállani. De alig hihetem, hogy előbb utóbb ne szoruljunk ily korlátozásokra. KEMÉNY ZSIGMOND: A horvát bán beiktatása. Pest, September 11. Valamint a kiegyezés Magyarország és az osztrák örökös tartományok közt formaszerű befejezését, s mintegy ünnepélyes hitelesítését a budapesti királykoronázásban lelte, úgy képezi a magyarhorvát kiegyezés zárkövét azon nemzeti ünnep, melynek hullámai Zágrábban a napokban oly magasan jártak: a bán ünnepélyes beigtatása. Jelen ünneplő szózatunkkal szándékosan késtünk addig, míg a zsidók, a hurválk utolsói hangzanak a Dráván át hozzánk, hogy csak mintegy ha echoja legyünk a zágrábi eseményeknek. Ezen örömünnep előkészítésében vettünk oly cselekvő részt, hogy az eredmény ünnepnapján, ha nem is maradhatunk egészen néma szemlélők, de legalább nem kell előtte járnunk a díszmenetnek szózatunkkal. A szerető anya, ki egész éven át szótalan gonddal, önfeláldozó szeretettel ápolja, neveli gyermekeit, talál az év végén egy szent ünnepet, melyen meglepetésekben gyermekei és a világ szeme elé tárja nehéz hivatása fáradalmainak motorát, szeretetét; s ha láttatok ily jelenetet, tudni fogjátok, hogy a gyermekek örömzajában,midőn az anyai szív repes a gyönyörben, a nő néma, szótalan kéjjel, mozdulatlan, részvétlenül, de arcza, szeme kifejezésében mohón élvezi szeretete gyönyörét. A viszony köztünk s horvát testvéreink között nem ez, de az érzelem részünkről hasonló. Gyönyörködünk az örömben, mely a Dráván túl oly főn kelt ünnepélyben nyilatkozott, mert van benne részünk, és reméltük, vártuk, de némán szemléltük, midőn megjött, hallgatagon engedtük beköszönteni s lefolyni, mert megjött. Az ünnep politikai oldalát, magának a beigtatási cselekvénynek politikai jelentőségét fejtegetni nem e sorok feladata. A kiegyezés perfectiója nem ez ünnepélytől függött, noha tán bizonyos tekintetben csonka volna nála nélkül. Ez alkalommal ment úgyszólván az út a köztudalomba, a közvélemény most vett róla tudomást, s egy nagy fontosságú politikai esemény, mely eddig jogilag érvényes okmányokba volt letéve, átadatott egy minden okmánynál, minden ércznél maradandóbb monumentumnak :a hagyománynak. Ez ünneptől fogja keltezni a nép, mely látta a lobogókat, hallotta az üdvlövéseket, s épült az ellenállhatlan örömön, a kiegyezést, és át fogja adni unokáinak, és unokáról-unokára fog szállani a tény és meg fog izmosulni, s a diplomatia, a viszszavonás, ha a gondviselés még egyszer elfordíthatná tőlünk arczát, eltépheti az okmányokat; de amit a közlelkesedés rakott le a nép szívébe, azt onnan ki nem tépheti többé egyhamar. Hármas üdvözlettel tartozunk ez alkalommal horvát testvéreinknek. Üdvözöljük a Dráva mentén lakó népet, melynek barátsága, testvéri indulata annál drágább nekünk, mentül fájdalmasabb, szomorúbb volt a visszavonás, az egyenetlenség, melynek egyikünk sem volt gyűlöletes oka, s szentül hiszszük annál tartósabb lesz, mentül véresebb a szomorú napok emléke. Hogy ez úgy lesz, annak kezességét látjuk a most lefolyt ünnep egyik fő jelentőségében. Ez ünneppel a nép vissza van önmagának adva. Középkori fénynyelületett meg hagyományos formák közt a modern átalakulás egyik eszméjének ünnepe. A horvát nép sorsának vezérletét, ügyeinek kezelését nem a tábornoki kard, hanem az országgyűlés törvényeinek felelős közege, nem a katonai bán, hanem a polgári bán intézi. A kor szelleme megtörte a feudalizmus erejét, s a XIX. század eszméit, a középkor homályának bukását ünnepli Zágrábban a középkor fénye. — A horvát nép ismét a magáé, sorsát maga intézi, és ezért erős és megdönthetően azon hitünk, hogy utolszor békültünk. Üdvözöljük Horvátország képviselő testületét. Mi láttuk őket küzdeni, láttuk őket nehéz munkájuk közepette. Nehéz harcz, nehéz küzdelem volt, nem ritkán az ókor, s legalább is a lőfegyver előtti idők modorában. Nem ritkán személy személy ellen, hol nem csak a fegyver csattogott, nem csak a férfias múlt feküldt mellnek, hanem szent érdekek, a család érdekei vettettek a küzdők közé pajzsul s a polgári állás, a magánviszonyok hurczoltattak a csatatérre. Sokat áldozott nem egy bátor küzdő az eszméért, de magasan és tépetten hozta ki a harczból a zászlót, melyre „Unió“, volt írva, s melynek nyomában a mostani nemzeti ünnep kelt. Üdvözöljük Horvátország képviselő testületét. És üdvözöljük harmadsorban azon férfiút, ki e nemzeti ünnepnek központját képezi: a nemes bárót, Horvátország első polgári bánját. Az ő neve, az ő viselt dolgai a történeleméi, s ha mi melegebben emlékezünk meg róla e napon, mint élőkről szokás, ha részben anticzipáljuk ítéletünkben a hazai történészek föladatát, essék az azon érzet rovására, melyet az oly nagy lelkesedéssel megült ünnep keltett mi bennünk is. Rauch Levin báró kényes helyzetének nehézségeit a pártok oly elkeseredett harcza közt, minőt nemrégiben — hiszszük utólszor — kisértettek meg azok fölidézni, kiknek szerény fogalmai lehetnek az ismeretes „suprema lex“-ről — oly fényesen küzdötte le, s oly tapintatosan tudta megoldani, hogy személyes tulajdonainak ismerete nélkül nem volna egyéb hátra, mint szerencséjét dicsérnünk. Szereplése azonban nem szerencse dolga. A detail-életben, ha szabad ily kifejezéssel élnünk, a szerencse, mely inkább nagy contúrokban fest, nem szeret az emberek szolgálatába állani. A szerencse, nyerő sorsjegyhez,egy csata diadalához s más többé kevésbé véletlen eredményekhez juttat bennünket; de ahol a siker előfeltétele a szivek s kedélyek megnyerése, ott magasabb értékű szövetséges kell, mint minő a szerencse. És Rauch Levin bárónak sok ily szövetségese van, mert ritka embernek sikerült magát kevésbé nehéz helyzetben is fölfelé és lefele hozzá hasonlóan megkedveltetni. Neve népszerű , működése emlékezetes lesz közös történelmünkben, és nem utolsó kritériuma a jelen állami kiegyezéseknek a jelesek azon névsora, mely a Lajta és a Dráva két partján e kiegyezésekhez kötve van. Zágráb, sept. 9. Tegnap a déli órákban már elláthatlan néptömeg hullámzott az utczákon, melynek gyapontja mégis az utca és Jellasics tér volt, honnét az első küldöttség indult Luznica felé a bán üdvözletére. D. u. 3 óra tájban a tolongás még élénkebb lett. Ekkor már a második küldöttség indult Cernomerec felé.Vele egy időben a lovasság és a bandérium is megindult. A bán Luznicát, hol az első küldöttség által üdvözöltetett, d. u. 3 óra tájban hagyta el, s közeledett Cernomerec felé, hol a második küldöttség tisztelgett előtte. E küldöttség soraiban voltak láthatók Lónyai M. és gr. Festetics miniszterek is. D. u. 5 órakor érkezett meg a menet Zágrábba, hol az Ilkán emelt diadalív előtt, a városi tanács tagjai élükön a polgármesterrel, üdvözölték a bánt. A menetet a bandérium díszöltönyü lovassága nyitotta és zárta be, fénypontját pedig a bán környezete képezte, mely valóban festői csoportozatot képezett. A bán maga nyitott díszkocsiban ült, s nemzeti díszöltözet pompázott rajta. A báni épület két szárnyán zenekarok és díszcsapatok voltak felállítva, úgy szintén a Mark templom előtt, hol a turopoljai ezred képezte a homlokzatot. A bán átvonulása valóságos viharos lelkesedést idézett elő. Szűnni nem akaró „éljen“-ek üdvözölték az első polgári bánt. A báni épület bejáratánál, fehérbe öltözött hölgyek élükön Dutkovics kisasszonynyal, ki fehér camelia-csokrot nyújtott át a hán leányai nevében, üdvözölték a bánt. A bán érzékenyen köszönte meg a hon leányainak e szeretetreméltó figyelmét. Erre a nagy terembe vonult a menet, magába foglalva a képviselőház tagjait, az egyházi és világi méltóságokat, egyletek és testületek képviselőit stb. Lónyai M. és Festetics gr. is jelen volt. Vakanovics melegen üdvözli a bánt a képviselőház és a nemzet nevében; beszédét több ízben viharos „zsivnó“-k szakiták meg. A bán szintén melegen,s átérzett szavakkal válaszolt. Kiemelve, hogy csak a nemzet által támogattatva, lesz képes megoldani azon magasztos czélt, melyet a koronás fejedelem jó akarata s a nemzet jólléte egyaránt elé tűznek. Szűnni nem akaró „éljen“-ek közt vonult erre a bán kíséretével a Mark-téren felállított csapatok megtekintésére. Beláthatlan néptömeg hullámzott szakadatlanul az utczákon, kiváncsian szemlélve a történendőket. 7 órakor adott jelre, millió és millió lány lobogott fel a város minden részében, kezdődött a kivilágítás. Aki látta a tavasz folytában ő Felségük ittléte alkalmábóli nagyszerű kivilágítást, ez este mégis nem egy meglepetés élvezetében részesült. A nemzeti és magyar zászlókkal, szőnyegekkel, koszorúkkal felékesített házak impozáns tekintetet nyújtottak. A magánházak vetélkedtek a kivilágítás és pompa kifejtésében egymást felülmúlni. Sajnos, hogy itt csak azok rövid leírására kell szorítkoznunk, melyek leginkább szembe tűntek. A felső Ilián a Prukner vendéglő, az alsón a Bothe-, Keglevich-, Brabanics-, Pavlekovics-, Peles- és Pristerházak vonták magukra a közfigyelmet. A „Magyar koronához” czímzett vendéglőn két transparent volt szemlélhető, melyek egyikén a bán czimere volt kivilágitva, a másikon a magyar korona ily aláirással: „Budi stitom slobode nam“ (Ez által virul fel szabadságunk.) A Diana-fürdő szintén két transperentjével király ő Felsége és a bán sikerült arczképét világította ki. A Mark- és Katalin-templomon szintén ezer és ezer lány lobogott. A postaépület azonban leginkább magára vonta a közfigyelmet, melynek ablakai és ajtói számtalan különféle színű lampionokkal voltak ékítve, s kristályokkal díszített transparentekkel kedves öszhangba hozva. Pont 8 órakor a zenekarok megindultak, s a város utcáin vidám dallamaikat visszhangoztatták, melyeket nem némított el a tömeg üdvkiáltása. 9 órakor a bán nejével a kivilágítás megtekintése végett rövid körutat tett a város utczáin. Még a késő éjjel sem csendesült el a várost örökös izgalomban tartó zaj. A még éjfél után is felhangzó viadalok jelezték az örömet, melyet a horvát nép alkotmányos bánjának beigtatása felett érzett. Ma kora reggel ágyúdörgés hirdette a második ünnepnap fölvirradását. Az elhagyott utczák csakhamar megnépesültek. Mindenki a képviselőház felé sietett, mely fél 9 órakor már fulladásig megtelt. A horvát képviselők padjain lehetett látni a magyar küldöttségek tagjait is elsősorban. Pontban 9 órakor Lónyai, Festetics és Bedekovics miniszerek jelentek meg a teremben, hol az elnöki székkel szemközt foglaltak helyet. Viharos „zsió“-val üdvözöltettek. Elnök erre azonnal megnyitván az ülést, kijelenti, hogy napirenden van a bán törvényes beigtatása. Erre olvassa a küldöttségek neveit, melyek egyike a királybiztost meghívja, másik a főbejáratnál, s a harmadik a gyülésterem bejáratánál fogadja.A királyi biztos Solcs püspök megérkezéséig az ülés fölfüggesztetik. A királyi biztos élénk éljenzés közt elfoglalván helyét, olvastatik a királyi leirat,melyben királyi biztossá történt kinevezés foglaltatik, paiznerjegyző olvassa a báni esküformát s a Rauch bárónak horvát bánná való kineveztetéséről szóló diplomát. Erre ismét három küldöttség választatik, melyek egyike a bánt meghívja, s a másik kettő pedig a főbejáratoknál fogadja. Az ülés a bán megérkeztéig ismét szünetel. 101. órakor a néphymnus ütényeinek erösbülése jelentette a képviselőház termében levőknek a bán közeledését. Kevéssel rá a bejáratnál a bán csakugyan megjelent s a számára készített trónszerü emelvényen viharos „zsiók“ közt helyét elfoglalta. Erre a királyi biztos, hosszú és tartalomdús beszéddel üdvözlé a bánt, érdemei közt különösen hangsúlyozván a Magyarországgal való kiegyezés körüli eredménydús fáradalmait. Az üdvözlő beszéd után történt az eskületétel, melynek tartama alatt üdvlövések dördültek meg, s a zenekar a néphymnust játszá.Erre a bán székében háromszor felemeltetve installáltnak nyilatkoztatott ki a királyi biztos által, mire székében ülve a bán a lelkesedés kitörései által több ízben megszakított, hosszú beszédet olvasott fel, melyben midőn a béke politikájára és Magyarországgal való békés kiegyezésre tért át, a lelkesedés határt nem ismerő kitörései által több perczig akadályoztatott beszédjének folytatásában. A beszéd végezte után a Mark templomba történt a bevonulás, hol ünnepélyes „Te Deum“ vette kezdetét. Azon nagyszerű nemzeti ünnep, melylyel fény és pompa tekintetében nem sok hasonló esemény vetekedhetik, kiváló lelkesedéssel fogadtatott a lakosság minden osztálya részéről. Az egésznek kerek képét igen bajos volna adni, mert szebbnél szebb részletei mind megannyi centrumot képeztek a nagy közönség egy egy részére nézve, azért mi is nem kísértvén meg a benyomást összpontosítani, nehogy bármely rész iránt igaztalanok legyünk, krónikás sorrendben adjuk a történteket, csupán azt emelvén ki, hogy jelentőség dolgában, s ami a lelkesedés hullámait is illeti, a központ mindenesetre az eskütétel volt. E kis élőbeszéd előrebocsátásával, közöljük az ünnepről szóló rendelkezésünkre álló következő tudósítást. Belföld. Pest, sept. 11. Pest, sept. 11. (Még egyszer a határőrvidékről.) Miletics Szvetozár lapja Újvidéken, a „Zasztava,“ lankadatlan buzgalommal feszegeti tovább a szerencsésen superált kérdést, és kapkod fáhöz-fához, hogy valahogy mégis csak, ha ki nem is zökkentheti a haladó kocsit, legalább rögössé tegye az útját. Egyik utóbbi számában azt bizonyítgatja, hogy a határőrvidék kérdésének megoldása oly szellemben, mint a hogyan elkezdték, „rosz szándékot“ mutat, mert nemzetellenes irányban, más ur és más nemzet érdekében, nem pedig a szerb-horvát nemzet szabadsága és nemzetisége érdekében oldatik meg. Gyűlés után kiált, közös gyűlés után, melyen a horvát-szlavon, „jobban mondva, a horvát-szerb határőrvidék önmaga határozna sorsa és jövője felett.“ Majd reflexiókba téved, és így okoskodik : „A magyarok némi tekintetben hasonlítanak az egész világ clericalisaihoz. Amint ezek minden kérdésben, hol érdekeik rövidítése czéloztatik, az egyházat tolják azonnal előtérbe, úgy a magyarok „szent István koronáját.“ Mindaz, mit ők keresnek, folytatja kissé kezdetleges gúnynyal a „Z.“ nem kerestetik s nem történik az ő urbatnámságuk, nemzetiségük, nemzetük érdekében, a világért sem , hanem „csak „szent István koronája érdekében“. A magyarok második phrasisa: az ország, a magyar korona országainak integritása. Ez elv szerint a határőrvidék is odatartozik. Nem vagyunk ellene. De áll-e ez akkor is, ha az integritás elmélete in praxi valamelyik nemzetiség avagy nemzet sírja akar lenni. Nem áll.“ „A szerbeknek és horvátoknak — írja ismét alább — a horvát-szlavón határőrvidékből petitiót kellene intézni ő Felségéhez, melyben kinyilatkoztatnák abbeli vágyukat, hogy a politikai téren is közös sorsban osztozzanak, valamint a csatamezőn is egy volt a sorsuk, protestálnak tehát a határőrvidék darabonkénti feloszlása ellen, s kívánják, hogy „ha már csakugyan fel akarják14 oszlatni, egyszerre oszlassák fel az egészet. A bács-bánát határőrvidéki szerbek ő Felségétől egy ad hoc egybehívandó congressust kérjenek.“ „Ez a mi nézetünk — kiált fel a „Zasztava,“ ezek a mi szavaink, melyekkel a határőrvidéket sem az incorporatio elleni nyilatkozattételre nem hívjuk fel, sem az incorporatio elleni ellentállásra — teszi hozzá mosolyt keltő naivsággal — hanem csak arra, ami a polgároknak felvilágosult államban petitiók és kérelmezések (panasztétel) útján szabad.“ Sőt végül részletes utasítást is ad Miletics a „tanácstalanoknak,“ mondván czikke végén : „A bács-bánsági határőrvidéken Pancsova városa tegye meg az initiativát.“ k. Thurócz-Sz.-Márton, sept. 4. [Ered. tud (Az iskolatanács második ülse; a szt.-mártoni zsidó iskolai Dr. Haas Jakab: Magyaros dál.) Az iskolatanács megalakulása óta a második ülését is megtartotta, de ezt sem jó szerencsével, mint az elsőt: „Régi dal, régi györségről !“ Ugyan azon idegenkedés a közse iskoláktól, mint eddig. Ország esperest mi