Pesti Napló, 1869. október (20. évfolyam, 225–251. szám)
1869-10-10 / 233. szám
233 szám Vasárnap, october 10.1869. 3*erkesztési iroda: ÍVendek tere 7. azim. I. ameUt. E laP “ellemi réssét illet« minden kSdlemény a s*erkewít«aégh«s intenende. Wnentetlen terelek csak ismért keeektöl fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. «óm föld»»sat. Kiadó-hivatal: A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési peng, kiadra kerüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési föltételek: Vidékre, pontra: »Hi belibru, hárhos kordra ! Egész évre ... 21 frt. Félédre...................11 frt Negyed évre ... & „ 50 kr. Két hóra.................. 3 „ 70 kr. Egy hóra .... 1 „ 80 kr. 20. évi folyam. Hirdetmények díja: 7 haséból petittor egynem hirdetenil 7 aj kr. Bélyegdíj külön 39 aj kr. Nyílt-tér : 6 hasábos pititeer 26 aj kr. járnak érvényt szerezni. Midőn ezen túl ment a köztársasági párt, felelősséget vállalt a világtörténet előtt — a katonia dictatura elrendeléséért is. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1869-ki julius—deczemberi folyamára. Előfizetési feltételek : vidékre poétán küldve . . . 11 frt. . . . 5 frt 50 kr. . . . 1 frt 85 kr Pesten házhoz kozám. A julius—deczemberi fél évre . . . A julius septemberi negyedévre . . Egy hónapra ........................................ A s „Athenaeumi, Irodalmi -a nyomdai részványtársulat, mint tulajdonos és kiadó. • «. Pest, oct 8 1860 A magunk érdeke. Hol kezdjük ? Annyi a mondani valónk , a gondolatok úgy hemzsegnek körülöttünk, mint egy rendezetlen könyvtár köteteit nem bírjuk beszorítani a logikai abcatalógusi rendjébe. Panaszkdni akarunk, s a szívből jött panasz nem ismer systemát: gyakran azon kezdi az ember, ami a legkisebb baj, s csak később önkéntelenül fakad ki belőle, ami legjobban nyomja szivét. Meglehet, mi is úgy járunk s azért előre is bocsánatot kérünk az olvasótól, ha kissé össze-vissza megy és netalán későn kerülne csak a szó a fődologra. Ebben a mai állapotban a jellemző az, hogy sürög , forog , pezsg és halzik minden, az emberek gyülekeznek, tanácskoznak , veszekednek és mennek össze vissza, mindenki roppantul el van foglalva s ami történik, igen kevés. Oka alighanem az, hogy tettképes embereink igen kevesen lévén, mindenki akar mindent és gyakran ugyanazon egy ember személyiben kergeti egymást a költő, a publicista, a politikus, a részvényes, a népszónok és az iparos. Nálunk nincs munkafelosztás; a szakdolgokhoz mindenki ért. Ez örvendetes tüneménynek azonban az az egy árnyoldala van, hogy "elkerülvén azután oly ügy, mely igazán mindenkié, mely csak is minden erő s , kárát vállvetett összeműködése által juthat győzelemre, a mű kivitelén hivatott „mindenki“ saját sokféle dolgával lévén elfoglalva, a körös mű rá eső részét „mindenkinek“ engedi át és csak maga marad távol. Semmit sem szoktunk inkább és nagyobb joggal mindnyájunk ügyének tekinteni, mint fajunk nemzeti érdekeit; semmiben sem mutathat fel büszkébb és hangosabban szóló emlékeket a nemzeti genius, mint a magyar nemzeti öntudat ébresztésének és védelmének mezején ; a nemzeti színház, az akadémia, a múzeum, a Vörösmarty-adomány mindannyi tanúsága annak, hogy a magyarság családi ügyeiben ki tudja fejteni mindazon nemes tulajdonokat, melyeket becsmérlői tőle elvitatnak : gyakorlatiságot, kitartást, s mindenek fölött összetartást. A magyarság ügye politikai helyzetünk szerencsés változása által annyiban nem változott, hogy az most is mindnyájuuké, hogy az most sem számíthat protétióra, védelemre és előmozdításra senkinél, csak a magyarok összegénél, mert ha ez elhagyná, a protectió csak látszólagos életet adhat neki. De a magyarság nem mozog, a azon ügyek, melyeket csak az általános rész-vét segíthet diadalra, gazdátlan maradnak, árván, mint a nagyvárosi zsibajban eltévedt gyermek. Tény, hogy a magyarosodás dolgában helyzetünk újabb fordulata nem igazolta a reményeket és számításokat. Pest inkább németesedik, a politikai életnek eddig inkább a német lapok szaporodását köszönjük, mint a magyarokét ; a politikai lapok különben is inkább felhasználják, mint szolgálják a nyelvet; szépirodalmi lapjaink roszabbak a politikaiaknál; a kormányzati és törvénykezési nyelv magyar, de ez nem hat a felekre, kik ügyvédek által érintkeznek a hatóságokkal , igyarosodik lassan a távirda és postaszolgálat is, és sok becses csirát táplál a jövő számára a magyar közoktatás; de ez mind csak felülről jó és lassan érik : a jelenre nézve, saját keblünkben kevés erő, semmi tevékenység ; mutatja ezt mindennél hathatósban a pesti magyar népszínház tengerkígyószerű természete. Maradjunk e példánál, hogy concret tárgyról szólva, jobban érthessük meg egymást. Azt mondják, hogy a magyarságból a nyomással együtt elveszett az erő, melyet ez benne felkeltett : a vis resistentiae. Szomorú mentség, de hála az égnek, magyarázatnak silány. Nem hihető, nem is természetes, hogy valaki oly térről, melyet századokon át vérrel és szenvedéssel kiküzdeni iparkodott, leszoríttassa magát, alig hogy elfoglalta. Pedig szorítanak ! Nem : a tömegből (nemes értelmében véve a szót), a tömegből nem veszett ki az erő, a lelkesedés, mely benne volt és benne nagyokat mivolt, hanem amit ti tőle most követeltek, az sohasem lehőlt benne, hanem mindig egyesekből, vezéreikből indult ki. Azt hiszszük, ez a dolog nyita Tekintsünk körül és nézzük, hol vannak, mit csinálnak vezéreink ? ! Ott vannak a miniszteri székekben, ott a jobboldali párttanácskozmányokban, néhányan a baloldaliban is, mindnyájan viszik az ország dolgát. De az országot lakják különféle nemzetiségek, melyek elég szeretetre méltók a Lgképesebb fajnál, a magyarnál meghagyni ez állam dolgait, s a mellett a közös szabadság oltalma alatt és ellenünk kigyót békát kiáltva külön individuális fejlődésük után látni, de nem elég szeretetreméltóak bennünket azon erők elvesztéséért, melyeket mi az állam közös érdekeire szánunk, csak legkevésbé is kárpótolni. A nemzeti színház segélyének esete az idő legvilágosabb jele; államférfiaink a képvislői és a miniszteri székeken az államot szolgálják s nem szolgálhatják a magyar nemzetet; pedig mi nem vagyunk oly gazdagok vezértehetségekben hogy őket egyhamar substituálhassuk. Ebből az következik, hogy vezérférfiaink iránt azon határozott követeléssé kell fellépnünk, hogy országos teendőit mellett is keressenek, találjanak időt és erőt szőkébb értelemben vett nemzeti hivatásuknak is eleget tenni. A pest népszinház ügyéről szólottunk mely a német színházé mellett oly törpés és keservesen érik meg. Nézzük a kibocsátott aláírási íveket, melyeken a szükséges csekély tőkének csak egy negyede jegyeztetett. Megtaláljuk-e itt azoknak neveit, kiket eddig ily közügyekben első helyen látni megszoktunk ? Ott vannakazon magyarok, kiket a nemzet bizalmi oly magas állásra helyzett, honnan példájuk az egész országban látható és örömmel követhető? Nem azt kívánjuk mi, hogy a kormány mint ilyen, segítsen a nehézségeken, ha nem óhajtanék, hogy p. o. a miniszterei azért mert miniszterek, érjenek reá mi magánemberek is érdeklődni fogunk minden mivelődési, irodalmi és művészeti édeke iránt. Kivánjuk, hogy írják be meveiket minden ívre, hol nemzeti czéle érésére kell seregelnie a közönségnek, nem az összeg miatt, melyet áldoznak, hanem a példa kedvéért, mely hat és termék •nyit. Kivánnak, hogy pártférfiaink és tekintélyeink emlékeznének meg arról, mit kevesen vagyunk és mily kevéssé nélkülözheti vezéreit a nemzet, melynek helyzete legújabban, főleg abban változott, hogy sokat tehet, ha jól vezérlik. Ezen általános észrevételekkel beérnék, ha küszöbön nem volna az alkalom, melyen azok haszonnal értékesíthetők. A népszínház ügyében nemsokára tanácskozmány fog tartatni, mely alighanem döntő lesz e nagyfontosságú kérdésben. A „Pesti Napló“ nem hízeleg magnak avval, hogy egymaga űzhesse el a közönyt, mindazon rétegekből, ahová az magát a nemzeti hűhóc napjaiban befészkelte. Ellenzéki laptársaink a Buchkorszakból felmaradt elhasználatlan blanquette-ekre fordítják figyelmüket, mert erre úgy látszik szükségük van a kormány 11- ben; a legszerencsésebb s a nemzet által legjobban jutalmazott magyar szót sem remélhetjük e szavainkkal elvonni azon fontos teendőitől, melyeknek czélja egy rész német lap és szerkesztő meghonosítása : azért — nolens volens — pártkérdést csinálunk a nemzeti ügyből és a Deákpárthoz fordulva, tőle várjuk és követeljük a cselekvést. Fölszólítjuk minisztereinket, hogy ne mulasszák el támogatni egy oly vállalatot, mely csak addig volt részvényvállalat, míg a nemzeti be-csület nem volt benne engagekozva; fölszólítjuk a Deákpárt gyülekező tagjait, hogy szenteljenek magán tanácskozmányaikból egy félórát azon határozat hozta ára, hogy a pesti népszínháznak létesülnie kell. „Kell“ — mondjuk, mert az ügy pártolása a törvényhozók többsége által, ha csak magán utón is, de imperative hat a nemzet közvéleményre és nem fog eltelni egy hónap és a szükséges öszszeget túl fogják haladni az aláírások. A felsőház hazafias tagjai sem maradhatnak hátra, a főispánok s főleg a derűs, mely sok faggató kérdésre azt a büszke feletet szereti adni, hogy„bármilyeneknek mondjatok bennünket, azt nem tagadhatjátok, hogy mindig tudtunk magyarok lenni.“ És végre is — rösteljük többet mondani oly ügyben, mely ha még sokáig függőben maradna, szégyenletesebbé válnék a nemzetre nézve, semhogy pirulás nélkül szólni lehetne róla. Ha ily, egészben véve apró dologban ennyi erőmegfeszütőre van szükségünk, akkor jobb volna beállani érdekes nemzetiségnek, mint nemzetet játszani , mely láncától szabadult karjait, csak arra használja, hogy örökösen nyújtózzék. A spanyol dictatura. (L.) Míg az egymásután megnyílt szász, dán és porosz országgyűlések elé az illető kormányok nagyfontosságú legislatív munkálatokat terjesztettek megvitatás és elfogadás végett, míg a legközelebb megnyílandó magyar, franczia és olasz parlamentek szintén arra hivatvák, hogy a törvényhozás terén teremtő munkásságot ejtsenek ki: két ország parliamentje azon kivételes és sajnos helyzetbe szoríttatott, melybe a törvényhozás művében vagy nem haladhat, vagy épen a törvényhozás eddigi művének ideiglenes lerombolására kárhoztatott. Az egyik parliament a bajor országgyűlés, a másik a spanyol cortesgyűlés. Bajorországban az országos két párt, a hazafias és a nagynémet párt, heves küzdelmet folytat egymás ellen, melyben mindegyik minden erejét és minden tehetségét arra fordítja, hogy magának biztosítsa a győzelmet, a többséget. Az utóbbi választásokból mindkét párt egyenlő időben kelt ki úgy annyira, hogy a megalakuláskor mindkét párt ugyanannyi szavazatokról rendelkezett Hétszer kísérlette meg a képviselőház az alakulást, mindig siker nélkül, mert a két párt elnökjelöltje mindig úgy annyi szavazatot kapott. Ily körülmények között a kormány nem tehetett egyebet, mint hogy az országgyűlés feloszlatásával új választásokat rendeljen el. Az egybehívott ülésszakban tehát a bajor országgyűlés nem felelhetett meg törvényhozási feladatának. Mikor a pártalakulás ily élesen érvényül az állami érdekek rovására csak sajnálkozással és aggodalommal constatálja a publicista, hogy ebben a parliamentarismus egyik nagy hátránya jelenkezik. Még megdöbbentőbb helyzetbe szorttatott a spanyol cortesgyűlés. Ennek nem csak szünetelni kell legislatív munkálkodásában, hanem lerombolni azt, amit annyi heves küzdelem után vívott ki: az alkotmányt. Az okt. 2-ikára egybehívott cortesgyűlésre azon feladat várt, hogy a „társadalom megmentése“ érdekében intézkedjék és fügeszsze fel az alkotmány leglényegesebb részét. A republikánus párt fegyveres kézzel támadta meg azon intézményeket, melyeket a nemzet képviselete önmagának alkotott; ezen merénylet ellenében a kormány kivételes eszközök megajánlást sürgette. A cortesgyűlés meggyőződött a kormány hazafias szándékairól és felfüggesztette az alkotmánynak személyes szabadságra vonatkozó rendelkezését, úgyszintén felhatalmazta a kormányt, az ostromállapot esetleges kihirdetésére. Kétséget sem szenved, hogy igaza volt Castelarnak, midőn azt állította, hogy ezen intézkedések Spanyolországot katonai dictatúra alá helyezik. Spanyolország tényleg katonai dictatura alatt áll. A septemberi forradalom művét sok veszély fenyegette mindenfelől. Nem volt mindenekelőtt kizárva azon aggodalom, hogy azon tábornokok egyike, kik a mozgalom élén állottak és amo győzelmet szereztek, felülkerekedve, katonai zsarnokságot fog alapítani. Attól is igen lehettt tartani, hogy az elűzött királyné vagy a bourbon család egyik tagja fog a tömegek és papok segedelmével ismét uralomra vergődni; végre félő volt az is, hogy a szomszéd Francziaország beleártja magát a spanyol ügyekbe és szuronyai segedelmével fog rendet csinálni a pyrenai félszigeten. Mindezen eshetőségek közül szerencsére egyik sem állott be, a tábornokok példás patriótáknak bizonyultak, a bourbon név által feltüzelt tömegek csakhamar legyőzettek, Francziaország magára hagyta a küzködő országot. Ezen kedvező fordulatok daczára Spanyolország ma katonai dictatura alatt áll, melyet nem egy nagyravágyó generális, nem az elűzött dynastia egyik kalandos tagja, nem egy külhatalmasság rakott nyakára, hanem melyet a nemzet képviselete, a nemzet souverainitás alapján tanácskozó cortesgyűlés, nyilvános tárgyalás és vitatás folytán — egyhangúlag rendelt el. Az államcsin nem külsőleg erőszakoltatott reá, hanem a nemzet akaratának kifolyása Spanyolország szerencsét kívánhatott magának, hogy a felsorolt külső eshetőségek közül egyik sem érte utól. Azonban még ezen legkedvezőbb körülmények között sem kerülhette ki a katonai diktaturát. A spanyol alkotmány, szabadelvűség tekintetében, nem esik megrovás alá; még a republicánusok is elfogadják, csak a betetőzés ellen van kifogásuk; a monarchikus Spanyolország helyett ők republicánus Spanyolországot akarnak. Mikor a bourbonok elűzéséről volt szó, a nemzet egyhangúlag egyetértőleg sorakozott. A forradalom negatív szereplése után következett a tevőleges működés, az új állam berendezése. Ekkor már szétváltak a pártok, a republicanus és a monarchikus párt. Mindegyik többségre törekedett a constituáló cortesgyűlésben. A monarchikus párt túlnyomó többséget szerzett és ehhez képest alkotta az alkotmányt. Az alkotmány kihirdetése és életbeléptetése után sem változtatta meg a republicánus párt támadó magatartását az alkotmány ellen. Ebben rejlett a válság oka, mely természetes következésében a katonai dictaturához vezetett. Szabad államban a pártok serénykelése szükséges és természetes. A pártoknak azonban mindenkor az alkotmány határain belül kell raozogniok. Ha a pártok egyike az alkotmányon kívül helyezi magát, az összeütközés elkerülhetlen. A septemberi forradalmat nem egy párt szervezte, hanem a spanyol nemzet, az új szabad alkotmányt nem egy párt alkotta, hanem a nemzet, melynek ellenében a törpe ellenzék teljesen eltűnt. Ezen monarchikus alkotmányt ismét csak a nemzet változtathatja meg, nem egy párt, még akkor sem, ha az utóbbinak élén oly ékesszóló egyén áll, mint Cistelar, és ha hozzá oly csőcselék tartozik, mely a vasutak és távirda megrongálásával és feldúlásával akar eszméinek diadalt szerezni. Amíg a nemzet elhatározza magát a köztársasági államforma elfogadására, addig a republicánus párt a fennálló alkotmány alapján törekedhetik felfogá A Hodgson -féle sodronypályarendszer és nemzetgazdászati jelentősége. A felnevezett és alább bővebben körülírt szállítási rendszert, melynek föltalálója — illetőleg tökéletesbitője Hodgson Károly, angol mérnök és gépész — hazánkba Tasner Géza úr hozta be. Ő ugyanis a Magyarország és kapcsolt részeire szóló pátenst megszerezvén, ezen a közgazdaság minden ágára nézve oly fontos találmány méltó terjesztésére. Gr. Széchenyi Ödön és Gr. Festetics Béla urakkal szövetkezvén ugyan az emlitettekből consortiumot alakitott, mely consortium, a hazánkban első s mintegy mint a sodronypályát a Drasche-féle társulat pesti földunajori szénraktárában máris felállíttató. Mielőtt azonban e szállító rendszer szerkezetét s egyes gazdászati czéljainak megfelelő érdemeit és előnyeit közelebbről ismertetnék — ezen a gazdászati világban korszakot alkotó találmány jelentőségéről némi általános észrevételt kell előre bocsátanunk. A kérdéses szállítási eszköz ugyanis ismét egy új, az emberiség anyagi jólétének előmozdítására nyomós befolyást gyakorló találmánynyal gazdagító a 19-ik század gőzhajóinak, vasutasnak, távsürgönyzős egyéb gőz- és villámerővel dolgozó gépvívmányainak tárházát. Alig vannak találmányok, melyek a gyakorlati téren oly hathatósan s oly sokoldalúan mozdítanák elő a népek boldogságát s jólétét, mint épen a könnyű és gyors, olcsó és kényelmes társulhatást, anyagi és szellemi összköttetést a gondolatok és javak cseréjét eszközlő közlekedési és szállítási közegek. A jelen Hodgson-féle sodronyútrendszer pedig nemcsak hogy szaporítja a közlekedést és teherszállítást megkönnyítő találmányok számát, hanem még hozzá — s épen ez legnagyobb jelentősége a javak forgalmi életét előmozdító eszközük sorában — egy nagy, az őstermelést mindeddig majdnem általánosan — a földmivelést és gyári ipart pedig tetemes részben s igen elterjedt mérvben lenyűgöző hézagot tölt be. Különösen nyomasztó volt mindeddig ezen hézag először is mindazon országokra nézve, melyek különféle okokból származó anyagi hátramaradásuk és közszegénységüknél fogva a nagy tőkékbe kerülő, működtetésükhöz elkerülhetlenül szükséges általános ipar és forgalmi életet feltételező vasúthálózatot vagy legalább a fő közlekedési vonalakat táplálandó hengerezett kocsiutakat, kellő mérvben ki nem építhették. Minek következtében — föld- és egyéb nyersterményeik legnagyobb része egészen holt tőke maradván vagy tetemes szállítási költségek emésztő befolyása alatt legfeljebb igen csekély értéket szolgáltatván — sem belföldi gyári ipar s igy az ős és nyers termelésnek megfelelő mísfogyasztás és forgalom, sem pedig az egyiken vagy másikon vagy a mi még áldásosabb, mindkettőn alapuló külkereskedelem kellő mérvben nem keletkezhetett. Még ha az illető országok az általános felvirágzás és népgazdagodás természet adta és törvényszerű alapfeltételeivel vagy némely egyéb véletlen körülményekből eredő nemzetgazdasági kedvezményekkel bírnának is, a fennérintett hézag, a kellőleg szétágazó és a 19-ik század igényeinek megfelelő közlekedési rendszer hiánya minden esetre elegendő akadályt gördít az ily állapotban huzamosb ideig sintődő népek anyagi fejlődése elé. Mily fokozott mérvben szárnyaltatnak túl a népek a vasúthálózatokkal és chausséekkal beépített államok szerencsés lakói által. Általában nyomasztó volt továbbá az említett hézag mindazon hegyes-sziklás s. a. t. vidékekre nézve, melyeket természetes alkatuknál fogva az eddig alkalmazott közlekedési utakkal ellátni, vagy teljes physicai vagy pedig a megkívántató roppant tőke áldozatok miatt, teljes nemzetgazdászati lehetetlenség lett volna. De nyomasztó volt az végre nem csekély mérvben még a vasutakkal és kocsiutakkal teljesen behálózott országokban is az összes bányászatra s egyéb őstermelésre — jobbára az első stadiumi gyáriparra, sőt még igen sok helyütt a mezőgazdaságra is ; — miután a nyersanyagoknak, — félgyártmányoknak — s egyéb terheknek a természetes vagy mesterséges közlekedési csatornákhoz való s tengelyen ló vagy embererő által eszközölt szállítása, igen nagy idő és a munka — s igy értékveszteség. Hodgson úr találmányával sikerült a leleményes észnek, illetőleg a műiparnak,a forgalom számára — főleg ott, hol a vidék jó és könnyen hozzáférhető közlekedési vonalakkal nem bír, és a létesítési költségek nagysága miatt kilátás