Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)
1870-09-17 / 223. szám
a PEST, SEPTEMBER 16. A Hónapok óta Páris fölött lebegett a forradalom kísértete. Nem egyszer várták megjelenését, a viharjógok folyton beszéltek közeledtére. Azonban előbb a császárság azon kísérlete, hogy végre valahára az alkotmányos kormányzat inaugurálásával elégítse ki az ország szabadságvágyait, utóbb ama szerencsétlenség,mely azt a csatamezőn váratlanul érte, folyton tétlenségre kényszerítette az elégedetlen elemeket. A wörthi és saarbruekeni csapások után Páris nemcsak nem tűzte ki a forradalom lobogóját , hanem önkéntesen s készséggel vetette alá magát a vaskerti Palikao-kabinet uralmának. A legzavargóbb férfiak fejéből sem vézett ki az ősi franczia hazaszeretet csodás érzete. „A haza veszélyben van" — ehang, ez eszme háttérbe szokta a forradalom, a szabadság után kiáltó szellemeket. Még azok is, kik a bukott kormányban csak az imperialismusnak vak eszközét látták,meghajoltak parancsai előtt, mert az ország elleni árulásnak hitték azt, hogy a kormány honvédelmi tevékenységét az alkotmánykérdések elővonszolása által meggátolják vagy csak föltartóztassák. Azonban a September legelső napjaiban lefolyt szomorú események leránták nemzet szeméről a hálót. A császári kormány a csatatéren oly szégyent hozott az ország fegyver becsületére, mely példátlanul áll a világtörténet lapjain. A régi hadsereg lerakta fegyverét vagy Metz bástyái közé záratott. Az ellenség végtelen légiói feltartóztatás nélkül rohanhattak a kormánya erélyében bízó franczia főváros felé, mely kormány a rendelkezésére álló négy heti időt, nem csak czélszerűen föl nem használta, de az országot hamis hírek terjesztése által tévhitben tartotta védelmi erői felől. E tévhitből villámcsapásként vert fel mindenkit a sedani catastropha rémhire. Ekkor végre gyújtott a villám. Az örvény szélére vitt nemzet magához ragadta az uralom gyeplőit és belátva, hogy a jelen kormány vétkes könnyelműséggel pazarolta el az időt, önmaga kisérte meg megmentését. Soha forradalom jogosultabb nem volt, mint ez, mely szeptember 4-én a franczia nemzet szívében,Párisban kitörésre jutott. Egyfelől egy tehetetlen, az események rohama felett uralkodni nem képes, lejárt nagyságokból és problematicus értékű ifjabb erőkből álló kormány, másfelől egy végtelen számú, jól fegyelmezett, jól vezetett, diadalittas ellenség állt előtte, a veszély folyton növekedett, minden pillárban közelebb jött hozzája. A szégyen, a düh, a rég elfojtott keserűség voltanként tört ki a nemzet kebeléből, egy percz alatt összedönté a létező kormányt, kikiáltá a köztársaságot, ama nagy államintézményt, mely egykor hasonló viharok közt, hasonló örvény szélén megmenté Francziaországot. Az önvédelem köztársasága, az 1792-ki köztársaság, mely minden franczia előtt egyenértelmű a szabadsággal, a győzelemmel, a dicsőséggel s az invasio kiűzésével — ma fényes meteorként ismét Francziaország egén tündököl s ismét síkra hívja a nemzet minden tetterejét, erélyét és bátorságát. Győzelemről győzelemre vezetendi-e ismét a nemzetet, szégyenteljes visszavonulásra kényszerítendi-e az ország centrumáig behatolt ellenséget? Mint 1792, ma is minden emberi számítás határán kívül áll a nemzeti lelkesedés ereje és hatalma. A franczia zászlókat, melyek akkor a szabadság és jogegyenlőség eszméit képviselék, a három év óta kül- és dekatastrophák által fölizgatott, nagy férfiak által hallatlan módon fokozott nemzeti önfentartási ösztön vitte diadalról diadalra. Leirhatlan, néha az őrültség határain is túlnyomó szenvedély, a rémuralom hatása alatt minden halálfélelemtől megtisztult elszántság ragadta magával a társadalom minden rétegét. Magán kívüli állapotban volt Francziaország, de a nemzet ifjúi ereje megmente őt. A köztársaság ma is kikiáltatott. A háromszinű zászlók ma is a szabadság és j°gegyenlőség eszméit képviselik, a nemzet ma is kész minden áldozatra, a külvilág rokonszenve még inkább kiséri azt, mint egykor, mert egy csöpp polgárvér sem vet reá árnyékot — azonban a köztársaság csak tizenegy napos s ha sokat is tett lételének csekély tartamában az ország védelmére, nem tehetett mindent, nem volt ereje a szenvedély felkorbácsolására, azon minden polgárt, minden francziát magátal ragadó halálos elszántság felélesztésére, mely 1792-ben csodás módon mente meg a hazát. A köztársaság későn született meg. Ha négy hét előtt jö létre, ma fél milliónyi jobbára begyakorolt harczost vethetett volna az ellenség elé. Most a rendelkezésére álló seregek csekélyek s hogy impozánssá emelje őket,legalább négy hétre van szüksége. Azonban a porosz emberözön, mely ma már Páris határait is ellepte, alig fogja neki a kellő négyheti időt engedni. A porosz vezénylet nem retten vissza az emberáldozatoktól, mert hiszen van katonája elég. A franczia főváros erődítvényei alatt valószínűleg a német nemzet ezer és ezer fia fog elvérzeni, de helyükbe mindig új erők jőnek, s előbb-utóbb bizonyára hatalmukba kerítik Párist és vele Francziaországot. Az ifjú köztársaság a császárságtól átvett iszonyú örökség nyomása alatt számba vette ez eshetőséget és első nyilatkozatában békevágyaival lépe a világ elé. A legsúlyosabb föltétektől sem rettent vissza, oly békét ajánlott, melyet a szorongatott Carthagón kivül állam még sohasem. Csak egyet — az ország területi épségét — a két század viharaiban és örömében egygyé forrt földet akarta megmenteni. Ajánlatát a győző nem hajlandó elfogadni. Hogy ily viszonyok közt a háborús hara még mindig dühöng, nem az ő bűnéül fogja felróni a történelem. Európától elhagyatva, hadsereg, jóformán hadvezérek nélkül a kérlelhetlen porosz fegyvereknek van átengedve Francziaország. Ha az ország integritásának árán békét köt, a köztársaság eszméjét compromitálja, a háborút pedig Páris bukásával fölytatnia lehetetlen. Borúsak, sötétek a franczia nemzet kilátásai a jövőre mindenképen, de talán a bajok csekélyebb részét választaná, ha a reménytelen küzdelemmel fölhagyva, megmentené azt, mit épen megmenthet. Nagy szerencsétlenségek az életerős nemzeteket meg nem törik, mutatja azt Poroszország példája. Évek, legfölebb évtizedek múlva megnő az elvesztett erő. Francziaország előbbutóbb visszanyerendi az európai népcsaládban azon állását, melytől a váratlan szerencsétlenségek hosszú sora ma megfosztani látszik őt. A Páris környékén levő erdőket a szabad lövészek és mozgó nemzetőrök fölgyurták. Az égés két nap óta folyton tart s a poroszok előnyomulását nem kis mértékben akadályozza. Mindazon áru készlet mely a Párishoz közel eső vaspályák raktáraiban le volt téve a főváros belsejébe szállíttatott. A lakosság naponkint jobban beleszokik a helyzet nehézségeibe s folyton erélyesebben mutatja szándékát, hogy kész védelmezni magát. Páris postai összeköttetése Ausztriával, mely a háború alatt Svájczon és Olaszországon át ment, meg van szakítva, miután a poroszok elfoglalták a franczia déli vaspályát. Most térjünk át az Olaszországi csatamezőre. 14-én a negyedik olasz hadtest egy dzsidászászlóalja kémszemlélőn, s három kilométernyire Rómától váratlanul egy pápai zuáv előőrs csapatra akadt, mely őt sortüzzel fogadta. Az olaszok megtámadták a zuávokat s visszavonulásra kényszerité őket. E csetepaténál a zuávok 3 halottat és három sebesültet, az olaszok egy halottat és három sebesültet vesztettek, így tehát a csatatéren is folyt már ember vér. Bix’o tábornok Cornetoba ért 20 kilom. Civitavecchiától. Ugyanaznap az olasz hajóhad is Civitavecchiába jött s parancsnoka Del Carretto tengernagy érkezett Bixioval. Angioletti tábornok 14-én Arpagnát, tegnap Velletrit és Valmontét szállotta meg. Számos csendőr, vámőr s néhány dragonyos önkénytesen megadta magát. Más helyeken olasz érzelmű tüntetések fordultak elő, a az olasz csapatok mindenütt lelkesedéssel fogadtattak. Állítólag az olasz kormány felszólíta Beust grófot, hogy nyíltan jelentse ki helyeslését a felett, hogy az olasz csapatok Rómát megszállják. Az osztrák-magyar kormány visszautasítá e felhívást, valamint a pápai nuntius azon kívánságát is, hogy tiltakozzék a csapatok bevonulása ellen. 223. szm. Szerkesztési iroda: Ferenciek tere 7. siám. I. emelet. Nap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Szombat, September 17 1870 21. évi roham. Hirdetmények dija: Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva: Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 , 60 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr. Egy hóra ... 1 , 85 kr. 9 hasábos petitsor egyszeri híretdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujjkr. Nyílttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. A „Pesti Napló“ előfizetési ára: September hóra .... 1 frt 85 kr. Sept. —decemberre (4 hóra) 7 frt 35 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint 30 kr. A „P. Napló“ kiadó hivatala: A háború. Míg az ágyuk Páris előtt újra megdördülnek, e rovat alatt kell összeállítanunk azon híreket, melyek a diplomatának a béke helyreállítása körül tett fáradozásaira vonatkoznak. Sivár munka ez jelenleg és eredménye egészen a helyzet feszült, szomorú jelleméhez illő. Londoni hírek szerint kétségtelen,hogy Vilmos király a közvetítést megkísérlő diplomatáknak határozatlan azt felelte, hogy Páris bevétele előtt békéről szó sem lehet. A porosz király véleménye szerint csakis a franczia fővárosban fog napirendre kerülni az a kérdés, kivel kössék meg a békét. E minden ellenmondást kirekesztő határozott nyilatkozat után a semleges hatalmak megszüntettek minden további diplomatiai interventiót. Thiers azonban mindezek daczára Pétrvárra utazik, hogy ott kísértse meg szerencséjé Londoni működéséről több oldalról érkező összhangzó tudósítások azt állítják, hogy teljesen sikertelen maradt. A franczia császárságot illetőleg két érdekes hir fekszik előttünk. Az egyik szerint Wilhelmshöhe és a porosz főhadiszállás között folyvást sűrű levelezés foly. E hir egészen beleillik azon politikába, melyet jelenleg a porosz félhivatalú lapok hirdetnek az egész világ nagy ámulatára. Szintén Napóleon császárról szól a „Journal de St.Petersburg“ egy táviratilag jelzett czikke, mely azon nézetnek ad kifejezést, hogy Napoleon restauratiója által nem fog állandó béke létrejöhetni. E lap szerint legjobb volna, ha Vilmos király a franczia alkotmányozó gyűléssel kötné meg a békét. Ezt természetesen fegyverszünetnek s praeliminaréknek kellene megelőzni. Pest, szeptember 16. Francziaország készül a végharczra. Párisban a Loire mögött és a lyoni erődített táborban erélyes kezek szervezik a védseregeket, melyekkel a köztársaság valóban barbár módon hadakozó ellenségeivel szembe akar szállni, vagy legalább azt előnyösebb békefeltételekre kényszeríteni. Lázas sietséggel szedik össze e három ponton Francziaországnak még meglevő védeszközeit, melyeket aligha számolgattak ki nyugodtan a porosz főhadiszálláson, mikor ama kérdést, Napóleon és a köztársasági kormány közt, licitátióra akarták bocsátani, kijelentvén, hogy azzal a féllel kötik meg a békét, amelyik a németekre nézve előnyösebb feltételeket fogad el! E gondolatról úgy látszik, már lemondtak. Aligha ki nem józanodtak már a sedani győzelemittasság szülte mámorból s trónnal kezükben kissé számítgatva, meggyőződtek, hogy a franczia tényleges kormány még annyi erő fölött rendelkezik, hogy azt még sem lehet egészen ignorálni. Francziaország eddig körülbelől 260 ezer embert veszített, kik részint elestek vagy megsebesültek, részint hadifogságba jutottak. Van tehát még körülbelől 250 ezer kitanított rendes katonája, kikből ugyan mintegy 150 ezer Metzben, Strassburgban és a többi várban van bekerítve, de mind a mellett Francziaország védelmére tetemesen közreműködnek , mert saját erejüknél legalább is felével több ellenséget foglalkoztatnak. A várakon kívül közvetlenül a kormány dispositiójára állhat tehát még 100 ezer régi katona. Ezekhez most már bátran számítható még az idei 90 ezer újoncz, és így már 190 ezer emberből álló rendes sereggel találkozhatnak a németek , ha ugyan egyetlenegy már kiszolgált régi katona most be nem lépett volna, de az a franczia nemzet elkeseredettségét figyelembe veszi, az aligha túlzásnak fogja nevezni, ha e cathegóriához tartozó háború tartamára önként belépők számát 60 ezerre teszszük. Összesen tehát a franczia rendes sereg létszámának, — Bazaine seregét és a többi vár helyőrségeit ide nem számítva, — legalább is 250 ezer emberből kell állania. Ehhez az erőhöz csatlakozik a mozgó nemzetőrség, mely már ez év elején, tehát a háború kitörése és a nagy nemzeti calamitások bekövetkezése előtt 164 ezer emberből állott. Összesen 404 ezer harcros működhetik a Páris falai alatt megjelenő ellenség ellen,melynek összeköttetési útjai azonkívül több szabad lövészcsapat által folytonos támadásoknak lesznek kitéve. E számításomra azt az ellenvetést lehetne tenni, hogy Francziaország nem fegyverezheti föl hátultöltőkkel mindezeket az embereket, mert általában az a téves nézet uralkodik, hogy Francziaországnak nincs elegendő hátultöltő fegyvere. Ez nem áll. Igaz ugyan, hogy a volt franczia kormány e tekintetben korántsem tett annyit, mint amennyit tennie kellett volna, de azért a most tervezésben levő sereg számára még elég hátultöltő fegyver lesz. Hogy mennyi hátultöltő fegyverrel rendelkezhetik a franczia kormány, azt könnyen kiszámíthatjuk. Biztosan tudjuk ugyan, hogy 1868-ban összesen 398 ezer új hátultöltő készíttetett Francziaországban, 95 ezer vásároltatott külföldön és 216 ezer régi fegyver alakíttatott át hátultöltőkké. Föltéve, hogy 1869. és 1870- ben egyetlenegy fegyver sem készült volna el, — mi hihetetlen — mégis, a jelenlegi szervezés alatt levő seregnek elég jutna. De bátran feltehető, hogy 1869-ben legalább félannyit szereztek be, mint az előtte való évben. Ha tehát a csatatéren és a hadifoglyokkal elvesztett, — továbbá a Bazaine seregénél és a bekerített városőrségeknél levő fegyvereket leszámítjuk, látjuk,hogy a párizi hadügyministérium még amedig legalább is 500 ezer hátultöltővel rendelkezhetik. Ép ily számítás által meggyőződhetünk, hogy Francziaország még 700 tábori löveggel jelenhet a csatatéren meg. Hogy egyrészt a francziák katonai helyzete korántsem oly rosz, mint a minőnek porosz lapok hirdetik, másrészt a német sereg helyzete sokkal roszabb lehet, sem hogy a porosz főhadiszállásban a háborúnak bosszúra nyújtását kívánhatnák. Német részéről összesen 846 ezer sorkatonával és 221 ezer honvéddel rendelkezhetnek. Eddig körülbelül 246 ezer német lett harczképtelenné, részint a csatatéren, részint betegségek következtében és e szám folyton növekedő arányban szaporodik csatákon kívül is, a hideg éjek, roppant fáradalmak stb. miatt keletkezett betegségek folytán. Marad tehát 600 ezer rendes harcrás. Ezekből legalább 60 ezer Németországban fekszik, hol a honvédségnek nagyobb része is a helyőrségi szolgálattal és a hadifoglyok őrzésével van elfoglalva. Jelenleg tehát Francziaországban körülbelől 540 ezer sorkatona és 60 ezer honvéd állhat, összesen 600 ezer ember. Bazaine seregének felügyelésére és Metz bekerítésére legalább is 150 ezer embert kell hátrahagyni. Strassburg, Toul és a többi franczia vár ostrománál, illetőleg bekerítésére szintén 50 ezer embernek kellett hátramaradni, úgy, hogy a porosz vezérkar csakis 400 ezer emberrel rendelkezhetik szabadon, kiknek, mindennebb láttuk, 404 ezer francziától kell Párist elvenniük. KÁPOLNAI. közeinek javítására berendezett műhelylyel bírnia, ezt az üzlet biztonsága s olcsó vág-, elengedhetlenül megkívánja. A kormány is szükségesnek találta az álampályák részére egy ily műhelyt felálltam, mely czélból : 1- er is 500.000 frtnyi összeget vett fel az 1870. évi költségvetésbe rendkívüli kiadások IV-ik fejezetének 5-ik czime alatt a hatvani pályaudvar nagyobbítására, miután a műhely felállítása eredetileg oda lett tervezve. 2- or az ugyanazon czim alatt a m. éjszaki vasút pest-salgótarjáni részének helyreállítására felvett 1.000,000 írtból 200,000 irtot szintén a műhely építésére előirányozott. 3- ot. Miután ezen műhely az épiülőfélben lévő salgó-tarján-ruttkai s az éjjitendő hatvan-szolnoki, valamint a miskolcz-bánrévei vasutak részére is szolgáland, ennélfogva a műhelyépítési költségeknek fedezése után megszükséglendő összegről még az ezen vasutak építésére a már említett czím alatt felet: 7 800.000 és 2.174.000, 1.935 000 frtnyi összegekből lett gondoskodva. A Hatvanban tervezett műhely, mely az érintett megszavazott összegekre lett volna építendő, 1.090.000 forintba került volna. A kormány e helyett czélszerűbbnek találta a két pesti gyárt megszerezni 1.050/00 frton, s igy már most csak is az lehetne a kérdés, vájjon jogában áll- e a kormánynak a pesti gyárakért azon összegeket fizetni , melyek egy a kormány által építeni tervezett műhelyre szavaztattak meg. A kormánynak ezen jogát azonban annál kevésbé lehet kétségbevonni, mert az 1870. évi költségvetésben a fentebbi összegek nem határozottan az építendő műhelyre, hanem az állampályák kellő kiépítésére, s a szükségesekkel leendő ellátására (tehát műhelyre is) lettek megszavazva, anélkül, hogy a kormány a műhely helyének kijelölését illetőleg szabad elhatározásában korlátoltatnék. A roácsaecskendi és valkosz.-lászlói birtokok megvételének felemlített ügye — a két gyár megvételének kérdésével — aligha állja ki az összehasonlítást , mert a vasutak műhelyei — a jelen esetben tehát a két gyár — az illető vasutak kiegészítő része — csak úgy, mint akármely állomási épület, őrház, vagy más építmény,amely nélkül rendes üzlet alig képzelhető. Azt pedig, hogy a kormány minden úton építendő bármilyen épület miatt etről esetre minden eddigi szokás ellenére a törvényhozás beleegyezését kérje ki, talán maga az „Ellenőr“ is kissé túlságosnak fogná találni. Pest, sept. 16. Néhány héttel ezelőtt az „Ellenőr“ szóba hozta a magyar-belga és a magyarsvájczi gyáraknak a kormány által történt megvételét. Akkor hiteles forrás után közöltük az adatokat, melynek a vételre vonatkoztak. Ma az „Ellenőr“ visszatér a tárgyra s ez alkalommal erős támadást intéz a kormány ellen. Ugyanazon oldalról, melytől első ízben nyertük a fölvilágosító sorokat, ma a következő cáfolatot vettük : Az „Ellenőr,“ daczára annak, hogy már első felszólalása alkalmával részletesen felvilágosítottuk azon eljárásról, melyet a kormány a m. belga és m. svájczi gyár megvétele alkalmával követett — valamint szónokokról, melyek a kormányt e gyárak megvételére indították — mai számában utólag feleleveniti az ügyet, s úgy állítja oda olvasói elé , mintha a kormány az országgyűlés elhatározását egészen mellőzve a vételt alkotmányellenes módon létesítette volna. Ha azonban a czikk írója annyi fáradságot vett volna magának, hogy az 1870. évi költségvetést megvizsgálja, akkor bizonyára nem vádolta volna a kormányt törvényellenes eljárással, mert meggyőződést meríthetett volna magának a költsgvetésből, hogy a törvényhozás az állampályák részére szükséges műhely építésére a költségeket megszavazta. Minden nagyobb vasútnak kell forgalmi esz miként tárgyaltassanak a szegedi bűnügyek ? (y) A vizsgálat előre haladt, több bűnesetek megvilágítva vannak, az ítélethozatalnak kellene már most bekövetkezni, de egyszerre felmerül a kérdés: miként kelljen ezen roppant anyagot kezelni, letárgyalni, hogy az büntető eljárásunknak is megfeleljen s az ítélethozatalt is könynyitse. A pestmegyei delegált bíróság a „Pesti Naplónak“ f. hó 15-dik számában és ugyanakkor a a Jogtudományi Közlönyben megjelent nyilatkozata szerint a bűnesetek szerinti tárgyalást véli a legczélszerűbbnek, melynek folytán, minden bűneset külön tárgyalva, az abban bűnösök részben elítéltetnének, részben pedig az ítélet reájuk nézve függőben tartatnék. És ezen eljárás helyességnek indokolásául azon legyőzhetetlen nehézségeket hozza fel, melyek a bűnösök bűntényeinek összes megítélése folytán előállalnának. A legyőzhetőennek vélt nehézség tehát az, mely a t. bíróságot ezen eljárás követésére indítá, mert maga is beismeri amannak elsőbbségét. Lássuk ennélfogva, vájjon az ajánlott mód szerint csakugyan könnyebb lenne-e az ítélethozatal ? Minden bűnesetnél az illető bűnös a törvényszék előtt megjelenne, s meghallgatná, hogy bűnösnek mondatik ki, s mennyi az összeg mit kártérítésként fizetnie kell, azután ha főbenjáró lenne a bűne, megindittatnék ellene az írásabeli per, ha nem, várna még a másik büneset,ahol ő is részt vett tárgyaltatik , addig természetesen ismét elzáratnék. Ha később a vizsgálat más bűntényeket is derítene fel egy már a büntetésre nézve is elítéltre, akkor az ismét előhozatnék és előbbi büntetéséhez megint kapna valamit. Ha a bűnper megindíttatna az első bűneset tárgyalása után valaki ellen, akkor ennyi bűnpere lenne, ahány főbenjáró bűnesetben részes volt, ha nem indíttatnék meg, akkor reá és mindazokra nézve,kik főbenjáró bűnténynyel vádoltatnak az égés, eljárás eredmény nélküli és időrabló lenne. Ami ezen eljárással eleretnek egyedül az lenne, hogy az egyes bűnesetekben résztvevő kisebb bűnösök ítéletet nyertének s tán rövidebb büntetésük kiállta után a még kinnlevők számára hírmondók és az igazságszolgáltatásra nézve veszélyes közbenjárók lennének. Miként lenne még azután a fellebbezés! A felső bróság az egyes bűnesetek szerint nem ítélhetne, neki az összes iratokat kellene leírni, mert az első bírság bűnösségi ítélete nem adtó, de következmény, s ha már a felső bíróság enélkül nem ítélhetne, bevárandó volna a tárgyalások