Pesti Napló, 1870. október (21. évfolyam, 237-263. szám)
1870-10-10 / 246. szám
246. szám. Kedd, October II. 1870 Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a. szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetten levelek csak ismert kezektől forradtatnak el. Kiadó-hivatal. Ferencziek tere 7. ,ám földszint. A la)) anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendő!. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre . . . 22 frt. Félévre. ... . 11 frt. Negyedévre ... 5 „ 50 kr. Két hóra................. 3 „ 70 kr. Egy hóra .... 1 „ 85 kr. 21. évi folyam. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 új kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér : 5 hasábos petitsor 25 uj kr. 5W50STTOSTOE» Előfizetési fölhívás „PESTI NAPLÓ« 1870. évi utolsó évnegyedére. Oct.—dec. V. évre . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint 30 kr Külön előfizetési iveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal czélszerübb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 6árba kerül. A „P. Napló“ kiadó hivatala. PEST, OCTOBER 10. (B. Zs.) Ha azon okokat kutatjuk, melyek Ausztria consolidatióját még a franczia-német háború tapasztalatai daczára is a jámbor óhajtások közé sorozzák, bármily szempontból ítéljük is meg a dolgot, mindig csak azt fogjuk találni, hogy az összes államjogi és nemzeti ellenzék magatartását csakis az Ausztria gyöngeségére való speculatió sugallja. Azon öszszes tényezők, melyeknek kibéküléséről, s egy közös ponton való találkozásáról van szó, csakis azért állanak egytől egyig a rideg negatív álláspontjára, csakis azért képviselik folyton a végletek politikáját, minthogy mindnyájan azon meggyőződésből indultak ki, miszerint Ausztria már elannyira gyönge, hogy egy compact rész erős és rendszeres ellenszegülését nem bírja többé vallani. Ausztriának okvetetlen engedni kell: ez a jobbról is balról is táplált hit képezi az eddigi szomorú tapasztalatok egyedüli nyitját. Ha nem ez, akkor az Ausztriában történőkre egyáltalán nem található logicai magyarázat. Három oly politikai tényező kibékítéséről van szó, melyek mindegyike szorosan össze van nőve Ausztria lételével, és ennek daczára a kibékítés mindeddig lehetetlennek mutatkozott. Itt van a német elem, mely váltig azt hirdeti, hogy csak is ő képviseli leghtrbb kifejezésében az osztrák állameszmét. Évszázadok történetében uralkodó népfaj, túlárasztva ez előnynek összes politikai és társadalmi nyereményével. Még ma is vezérszerepre hivatott, s e vezér szerepet csak is az osztrák állam fönnállása mellett birhatva. Hi,loyalis, conservativ természetű nép, melyben határozottan mély gyökeret vert a máskülönben kissé fölszínen maradt osztrák állameszme. Ez az egyik tényező. A másik a lengyel. Az állami föltámadás eszméjét évtizedről évtizedre átplántálva, az Oroszország ellen folytatott utolsó küzdelmek, valamint az egész európai constellatió által egyesegyedül az osztrák monarchiára utalva. Ha a német Ausztriának hive traditióból, a történeti múlt összetartó erejéből, lojalitásból, a lengyeleknek azzá kellett válniok a nemzeti önérdek legegyszerűbb parancsai folytán. A lengyeleknek sorsa — akár a jövőnek nagy eszméjét tekintik, akár annak előkészületét, a tartományi autonómia minél szilárdabb megalapítását, Ausztriához, s egyedül csak ehhez van csatolva. Szemben Oroszországgal, és szemben azon Poroszországgal, mely a mostani háborúkból valószínűleg mint Európa első hatalma lépend ki, a lengyeleknek egyáltalán nincs többé sem választani való esélyük, sem habozni való idejök. A harmadik tényező a cseh. Csehország állása a német egységi eszme megdöbbentő hódításaival szemben oly kézzelfoghatólag világos, hogy arról kár is egy szót vesztegetni. A teljes német egységnek legislegelső áldozata minden kétségen kivül a cseh nemzetiség volna. És daczára az érdekek azon találkozásának, mely e három államalkotó tényezőt hasonló mérvben s kétségbe nem vonható solidaritással Ausztria felé utalja : a kibékítés ma, a Potocky-kormánynak féléven túli, az engedmények, a közeledés legszélsőbb határáig menő működése után ott van, hol azelőtt volt, és talán még roszabbul áll, mint midőn Giskra és Herbst gyönge kezeiből majdnem önmagából kiesett a kormány gyeplője. Ausztriában ott vannak, hogy egy Potockynak kellett azon eszközhöz folyamodnia, melytől még Giskra is irtózott, hogy a parlamentáris gépezetnek a gúnytól és nevetségtől való megóvására sistálni kellett működését, hogy az államjogi ellenzékhez csatlakozott a feudális és clericális ellenzéknek fekete serege, hogy még a tisztán német tartományokban is feltűnő módon szaporodott azoknak száma, kik Ausztria megmentését egyedül a középkor állami és társadalmi viszonyaiba való visszalépésben merik ajánlani. És mi e mód nélkül szomorú látványnak magyarázata ? In ultima analysi — mint elején említettük — csakis az összes pártoknak azon meggyőződése, hogy Ausztria bármely oldalról jövő erélyes ellenszegülésnek nem bír többé ellenállani. A mi meggyőződésünk szerint mindenekelőtt e veszedelmes, a legerősebb állami alkotást is szétmállasztó hitet kell alapjaiban megdönteni. Ébreszteni és általánossá kell tenni a meggyőződést,hogy Ausztriának még van ellentállási ereje úgy kifelé, ha a külmegtámadás visszautasításának órája itt, mint befelé, a consolidatio belső ellenei ellen. És ehhez mindenekelőtt egy önmagával tiszta, czéljaiban és eszközeiben határozott, vas következetességgel eljáró politika szükséges. Mi részünkről — mert tagadnak — a Potocky kormány megjöttét és politikai célzatait szükségesnek tartottuk, s e minisztérium első lépéseit annak idején a rokonszenv jeleivel kísértük. Még most is azt mondjuk, hogy a Potocky minisztérium az Ausztria consolidatiójára vezető kísérletekben oly fasist jelzett, melyet lehetetlen voltkikerülni. Hanem azt hiszszük, hogy e fasis ideje lejárt, hogy a Potocky minisztérium betöltötte a viszonyok által reá mért hivatást. Föladatát nem oldhatta meg ugyan, hanem legalább elmondhatja magáról, hogy a nagy munkában becsülettel, önfeláldozó hazafisággal járt el. Vannak politikai missiók, melyeket illetőleg nemcsak a siker, nem csupán a kivívott eredmény dönt. Ily missió jutott Potocky grófnak. Az ily föladatnál, ha végére jutottak, nem szabad tovább időzni, nem szabad azt apró-cseprő csinyekkel, időt nyerő leleményekkel egész jelleméből kiforgatni. Potocky gróf a viszonyok vas kényszerűsége alatt a közvetlen választások kiírására volt kényszerítve — s ezzel a tények ellenállhatlan sundájával kijelentette, hogy feladatának végére ért. A mi meggyőződésünk szerint most oly politikát kell inaugurálni, mely többé nem az összes centrifugális erők teljes kiszabadításában bírja tételének föltételét. A Giskra-Herbst kormány csakis egy elemre támaszkodott, a többit üres szóval akarta féken tartani. A Potocky - minisztérium kibékülést akart az összes pártok között. Ez két véglet, közötte van biztos, járható ösvény. Ezt kell megpróbálni, de nem futólag,csak hogy ez is megtörtént legyen, hanem erélylyel és következetességgel. Az alkotmányos, a szabadságnak visszaadott állam ellenállási erejét tényekkel kell bebizonyítani. A „Pesti Napló" tárczája, Versaillesban. Wachenhusen J., e kiváló porosz katonai iró, ki a német hadseregeket nyomról-nyomra követi s tapasztalatait a „Köln. Ztg.“ban irja le, sept. 24-dikétől kelt soraiban Ferriérestől Versaillesig tett utazását ismerteti, és leírásai már azért is, mert mint egy porosz író vallomása a német hadak által Francziaországban tett pusztításokról kétségkívül hitelt érdemel, sok érdekkel bírnak. Levele következőleg hangzik: Ferriéresből Versaillesba csak nagy irgygyelbajjal juthatom. Nem azért, mintha a távolság valami nagy lenne, vagy hogy ama torlaszokon, árkokon és bástyákon, melyekkel a francziák a Versaillesba vezető nagy utat elzárták, csak végtelen nehézségekkel lehetett volna áthaladni, — hanem mert a félkörben, melyen át kelle jutnom, hol előre, hol hátra vonszoltak, s naponkint legalább egyszer egy*egy előőrs meghívott a bombáztatás szemlélésére. Ha aztán éjjel nyugalmat kerestem egy-egy elhagyott kastélyban, kora reggel a bombázás megint hátam mögött dördült meg. Több órán át kelle visszamennem, hogy az ágyúzásnál jelen legyek , ki tudja, mikor érkezem Versaillesba, ha végre el nem tökélem, hogy az ágyukat hátam mögött egykedvűen tovább bömbölni hagyom s tovább megyek. Ferriéreshan mély csönd uralgott, midőn a gazdag ember, Rotschild házát és kertjét elhagyom. E helyhez nem a legkedvesebb emlékek kötnek. A 6-dik hadtest törzstisztjei is tegnap a felett panaszkodtak, hogy Ferriéreshan s ők pedig ott az elsők voltak, nem a legjobb dolguk vala. Midőn a kastélyba jöttek, Rotschild egy hivatalnoka fogadá, ki azt mondá, hogy ura részéről a nemvárt vendégek fogadásával van megbízva. S az az ember úgy fogadott, hogy bizony nem volt köszönet benne.Az ebéd miserábilis volt és rosz marhahúsból állt. 24 tiszt számára négy palaczk bort hoztak és pedig legravanyabból. Alázatosan megígérte, hogy majd másnap hozat fáczánt, vadat stb., de azt megehette ő maga, mert másnap a tiszteknek már tova indulhalniok kellett. Mi engem illet, miattam ugyan ellophatnák e kastélyt keleties ízléstelenségeivel s örültem,midőn Ferriéres hátam mögött volt, hol a pap ír már egész csapat munkással házról-házra járt a faluban, kenyeret keresve. A főhadiszálláson senki sem mondhatá meg, hogy az ostromzároltatás köre mennyire terjed a kül erődöknél s igy mily utak még szabadok. Az amerikai követség titkárjának kíséretében tehát egyenesen mentem Croissyn át Villiers- és Champignybe, mindkettő a st. mauxi tábor és a nogenti erőddel szemben fekszik. Az egész út puszta és csöndes volt s a faluk mind elhagyvák, ajtók és ablakok szétzúzva, mert a lakók elég oktalanul elhagyták házaikat és azokat elzárták. Villiersnél elvonul a vasút s Nogenten alól átlépi a Márnét. Már a távolból elénk tekintettek a nogenti és rosnyi erődök,melyek a Marnevölgy felett uralkodnak. Áthaladtunk az utón a szőllök között a folyó felé , ott két würtembergi tisztet találtunk. Előttünk a legszélsőbb előőrs állott, két würtembergi őr, a római vízvezeték alatt, kik a francziákba épen belekötni kezdettek.Alig jelentünk meg az úton, midőn a chassepot-golyók már is fejünk felett fütyültek el. A franczia őrök itt is híven követték szokásukat és elpazarolták lőkészleteiket. A lövöldözés körülbelül egy órán át tartott. Az hirlett, hogy tüzérséget, melylyel Champignynél találkoztunk, előrendelve, kémszemlét akarnak tartani. Ezt várva, lefeküdtünk a szőllő aljában, a szőllőtőkék között és figyelemmel kísértük a francziákat a vízvezeték alatt. Treskow tábornok, a király szárnysegéde, erre lovagolt s minket az út mellett ülve talált. Miután a tábornok nyilatkozata szerint a kémszemléről szó sem volt, amerikai társammal felkészültünk s a bájos Marnevölgyön át mentünk Champignyből Ormesconba. A fával gazdagon beültetett s a legszebb villákkal fedett után a legmélyebb, halálcsend uralgott. A szürkület meglepett. Éji szállás után kellett nézni. Ej volt már, midőn az egyik legbájosb, legfényesb villát, a du Grand Val kastélyt elértük. A minket kisérő würtembergi katonák közül az egyik azt állítá, hogy a kastélyban még van ember, bor is van ott elég, de eleség semmi. Állítása csakugyan is igaz volt. Egy szolga szerpédes udvariassággal fogadott, a legfényesb termeken és szobákon át vezetett, panaszkodott a rombolás felett, melyet a tegnap itt átvolt csapatok okoztak,hol „mon capitain,“ hol „mon colonel“ nehezimezett; de égre-földre esküdött, hogy az egész kastélyban és parkban egy falat kenyér sincs, annál kevésbé hús. Ennek daczára is asztalhoz ültünk. Az amerikai kipakolta sódarát, egy würtembergi katona lóháton kávét hozott utánunk, s ekkér úgy jártunk, mint ahogy Páris környékén minden porosz csapatnak dolga foly. A legdrágább damask-karszékekben ülünk, selyem függönyökkel beárnyalt pompás ágyakban alszunk,a legfényesb parqueten, legelegánsabb szalonok, biliárd-szobák, könyvtárak és boudoirokban járunk, legistenibb illatot szivjuk a parkokban; — de a ki nem hoz magával enni valót, éhen halhat e sardanapali fény közepette és sokszor, ha csodálkozva állunk a leggyönyörűbb festmények, szobrok, hímzések előtt, korog gyomrunk s egy darab száraz kenyérért szívesen oda adnók az egész kastélyt minden drágaságával. Még az este sétát tettünk a kastély összes emeletén, mert gyertyát találtunk, mi szintén nagy ritkaság. A látvány, mely szemeink elé ötlött, igen szomorú volt.A szekrények, állványok, tapet-ajtók összetörve ; a legdrágább boule bútorok szétrombolva, tartalmuk a földön szétszórva. Még a legelrejtettebb ajtót is megtalálták, a legtitkosb pinczelyukat kinyomozták, s a szegény zeneműveket és könyveket is széttépve elszórták a padlón. E rombolási düh, mely egészen haszonvehetően tárgyakat is ért, nyomait látni, igen vigasztalan kép. Amit a katonák találnak, azt szét is rombolják. Százezrekbe fog kerülni, míg csak egyetlen egy kastélyt is helyreállíthatnak. Lépjünk le a háziasszony, a felnőtt leányok termeibe. Minden parfuemot lehel, a bezárt ablakok között megmaradt még az a légkör, melyben a menekülők tán 24 órával ezelőtt a szobát elhagyták. De nagy isten, mily zűrzavar! Minden szekrény nyitva van. A crinolinok, a jupánok, a corsetek, a chignonok, az ingek s gallérok, a kézelők és harisnyakötők, mellfüzők és Szalagok, — nem, hallgassuk el a női toilette ama titkos és legtitkosb tárgyait, melyeket a durva katona keze vonszolt elő a szekrényekből és szórt el a padlón! Ott állanak még az ágy előtt a leány kedves picziny czipei; a legrémletesb sietségben húzott el másokat, midőn néhány huszár vagy dzsidás mutatkozott az utón. Meg ott állanak a „descente“-on, az elegáns ágyszőnyegen; egy harisnya mélabúsan függ le az ágyról, melyből a hölgy felriadva kikelt, s rémületében talán csak az egyiket húzta fel. A szekrényekben, a toilette asztal fiókjaiban fiatal urak és barátnők fényképei hevernek; e közben levelek fekszenek, melyekben igen szép dolgok olvashatók, érdekes, pikáns dolgok, mikről a papa és a mama alig tud valamit. Reggel legényeink egy élő kacsával leptek meg, melyre néhány katonával a park taván tartottak vadászatot. Mint előre látható volt, ez volt a legöregebb és legtapasztaltabb mindazon testvérei között, melyeket a csapatok előtte való nap fogtak el. Legalább e napra elegendő élelmül szolgált. Dél felé Bonneuil sur Marne-ra érkeztünk. Bricson ezredes tisztjeivel a kastély narancsfái alatt ült. Jules Favrenak ép akkor kellett itt áthaladni a páris ferrieresi nagy utón. Egyik kísérője igen szorongva várta a kastélyban. Midőn Ferrieresből Párisba visszatért, a hadparancsnoktól katonai kíséretet, vagy legalább egy parlamentairt kért a franczia előőrsökig, de kevés készségre talált. Azt mondták neki, hogy a francziák parlamentairjeinkre lőni szoktak, legjobb lesz tehát, ha maga megy, úgy amint jött, miután úgy is saját hadcsapataihoz megy. Jules Favre azonban ismételve kérte a parlamentairt, s alkalmasint egy asztalkendőt adtak neki parlamentair-lobogóul. (A poroszoknak kissé furcsa parlamentair-lobogójuk lehet. Szerk.) Szándékom, hogy Bonneuilből egyenesen menjek Choisy le Roi-ba, nem volt valósítható, mert ez után negyedóra alatt az ellenség hatalmába, vagy chassepotjainak lőtávkörébe esem. Vissza kellett tehát mennem Valentonra, onnan Villeneuvbe, s e helyről a hajóhídon át a Szajnán. Mindkét város elhagyva, halott. A Szajna majdnem kiszáradt. A poroszok életeltek a kis víz felett, melyről oly sokat képzeltek. A humor különben katonáinknál még nem apadt ki, s bár minden élelmiszert elzártak vagy elástak előlük, gyakran geniális ötletekkel jutnak azok nyomába. Kora reggel, midőn még a harmat ott fekszik a kertek és parkok zöldjein, kezdik a keresgélést. Ha oly helyre akadnak, hol zöldség van elszórva, vagy oly gyepre, melyen nincs harmat, rögtön hozzá fognak ott az ásáshoz. S a legtöbb esetben ily helyeken élelmiszert találnak. Minden ezrednek van ily nyomozója, s az úgy tájékozza magát a harmat és zöldség után, mint a beduin a puszták füve, vagy a csillagok járása nyomát). A helyett, hogy Sceauxban töltsem az éjt, mint szándékom volt, a szép Chatenay faluban Pest, oct. 10. ("Gróf Beust s gróf Andrássy.) A „Pester Loyd“ bécsi levelezője azt irja gróf Széchen külügyminiszterségét először is gróf Potocki hozta szóba, de nincs kilátása reá, hogy e jelöltséggel sikert arasson. Ezzel azonban — úgymond a levelező — gr. Beustra nézve még nem szűnt meg minden veszély. A pillanatban ugyanis, melyben gr. Andrássy hajlandónak mutatkoznék gr. Beust helyének elfoglalására, ez utóbbi, mint nagykövet Londonba küldetnék. Gr. Andrássyt azonban minden politikai barátja arra unszolja, hogy gr. Beust állomását ne vállalja el. Így szól a „P. L.,“ és híréhez még csak azt kell csatolnunk, hogy tudomásunk szerint gr. Andrássy nemcsak jogosult ambitiója, de elsősorban hazafias kötelességének is azt ismeri, hogy politikai elvbarátaival együttesen itthon teljesen megszilárdítsa azt a művet, melyek alkotásában oly kiváló része van. A veszély tehát, mely gróf Beustot az oldalról fenyegeti, épen nem zavarhatja a gróf nyugalmát. (Oláhországi consularis bíróság.) Köztudomású dolog, hogy az osztrák magyar állampolgárok jogügyei Romániában eddig a capitulatiók alapján felállított csász. és királyi consularis bíróságok hatáskörébe tartoztak. Ezen egyezménytől azonban, melynek érvényét a fejedelmi kormány elismerni mindig vonakodott, (a capitulatiók a portával kötöttek) annyiban eltérés történt az utóbbi időkben, a mennyiben a fejedelmi kormány még oly csődesetekben is melyekben a bukott osztrák-magyar állampol gár, a bírói illetékességet saját tribunáljai részére vette igénybe s ezen nézetéhez jövőre is szigorúan akar ragaszkodni. Minthogy pedig az ebbeli tiltakozások sikerre annál kevésbé számíthatnának, mivel a capitulatiók épen a csődesetekről egy szóval sem tesznek említést, ezen dolog mielőbbi tisztába hozatala pedig főleg Magyarország kereskedelmi viszonyaira roppant befolyással bír, a bukaresti osztrákmagyar főconsul javaslata folytán, a román fejedelmi kormánynyal alkudozások folynak ezen kérdés megoldása iránt. E megoldás most annál könnyebben eszközölhető, mivel épen Szerbiával is hasontárgyú alkudozások vannak folyamatban, s így — az ügynek csak javára szolgáló — egységes és gyors eljárás várható. Jelenleg ezen ügy a magyar igazságügyministeriumnál van véleményadás végett. — rr. A háború. Pest, oct. 10. Az ötödik porosz hadsereg főparancsnokának, Vogel von Falkenstein tábornoknak megérkezte előtt kezdi meg műveleteit Francziaország déli részei ellen. A poroszok Elsass több pontjáról özönlenek a déli departementokba. Főseregük Werder tábornok vezetése alatt Mulhouseból Besancon felé nyomul. Vele szemben Cambriel franczia tábornok áll az új „lyoni hadsereg“ egy osztályával, de úgy látszik, gyöngesége érzetében nem szándékozik ütközetet elfogadni. A német sereg jobb szárnya Strassbourgból a Vogöseken át nyomult Luneville és Epinal felé, hol a lyoni hadsereg balszárnya állt. Hogy mi okból tolták elő e csekély csapatokat oly messzire a főhaderőtől, az nem világos. A franczia vezényletnek tudnia kellett volna, hogy e csekély sereget nemcsak megverheti, hanem könnyen el is vághatja s fegyverletételre kényszerítheti a nagyszámú ellenfél. Eddig ez eshetőségnek csak első része történt meg. A badenii hadosztály egy dandára Degenfeld tábornok vezetése alatt — mintegy 8—10,000 ember e hó 6-án megtámadta a Dupré tábornok alatt álló franczia csapatokat s a porosz tudósítások szerint hat órai kemény csata után megverte azt. A küzdelem St. Rémy és Nompatetvis közt folyt, s a németek több falvat rohammal vettek el. A németek állítása szerint a francziák összes vesztesége 2500, a badenieké 450 ember. Maga Dupré tábornok is megsebesült. A francziák állítása szerint azonban a küzdelem eldöntetlen maradt, s ők megtarták állásaikat. Ez az utóbbi napok harczainak legfontosabbja. Meglehet, hogy a francziák nem oktalanságból, hanem számításból tolták elő a csapatokat, s az egész lyoni hadsereg megkezdé előnyomulását, fia e föltevés megvalósul, már legközelebb komoly harczokra kell készen lennünk, melyekben Bazaine hadseregének nem csekély szerepe lesz. Ha Werder tábornok előnyomulását sikeresen fogja folytatni, úgy mindenesetre Belfort várát is ostrom alá véteti. Belfort nem csak vár, hanem erődített tábor is, és minden tekintetben igen nevezetes hely. 50,000 ember fér meg benne. Számos előretolt erőddel bir. Jelenleg 25.000 főnyi helyőrsége van s annyira ellátta magát lőszer- és élelmi készletekkel, hogy még a templomokat is raktáraknak rendezték be. A vár polgári lakossággal nem igen bir s igy bombáztatásától sincs mit tartani. Az északi departementek is nagyban készülnek. A Dep. du Nord maga 15 milliót szavazott meg fegyvervásárlásokra. Az ágyukat Lillében gyártják a fegyvereket, Belgiumban veszik. Eddig mintegy 15.000 darabot csempésztek át a határon. A parasztok minden fegyver áthozataláért 5 francot kapnak. Azon fegyverek egy részét, melyeket a francziák Sedannál eldobtak, Belgiumba vitték, kijaviták s most ismét Francziaországba csempészik. Belga hírek szerint Meziéres és Cocroy várak a belga határon kitünően el vannak látva eleséggel és lőkészlettel. Még az utolsó héten 20 vasúti kocsi lőszert szállítottak Givetből Mezieresbe, hova már előbb Lilléből kilencz kocsin 55.000 kil. szalonna érkezett. Givetben 100 vasúti mozdony van, közöttük egy pánczélos, pánczélozott fourgonnal,melyen lőrések vannak. A keleti vasút eddig 800 kocsit és 20 mozdonyt vesztett, de összesen 1000 mozdonya, 4000 személy és 20.000 podgyászkocsija van. St. Quentin városa legközelebb fényes példáját adta önfeláldozásának. A város egészen nyílt hely, nincs semmi erődítménye, de a polgárság azért mégis megtudta védeni a porosz invasiotól. Anatole de la Forge prefect fegyverre bívta a lakosságot, mely tömegesen sietett e felhívásnak eleget tenni. A munkások a fegyverkovácsoktól fegyvert requiráltak, s mindenki az ellenség elé sietett. Az egyik külváros csatornájánál torlaszt építettek, s öt órán át védték a porosz sorkatonaság ellen, mely végre visszavonult Soisson felé, honnan valószínűleg jött. A praefect karddal kezében vezette a védelmet, és lábán sebet kapott. Ha minden franczia város követné e dicsteljes példát, a porosz hadsereg nemsokára áldozatul esnék az ily apró népháborúnak. A szerb skapstina felirata, mely október 1-jén nyújtatott át, a szerb hivatalos lap szerint következőleg hangzik: Fejedelmi régensség! A trónbeszéd, melylyel a régensség a fejedelem nevében ezen első törvényhozó gyűlést megnyitotta, nagyon megörvendeztette a nemzet képviselőit, mert láthatták abból, hogy a nemzet óhajai és törekvései viszhangra találtak ő fensége kormányánál, és hogy a kormány buzgón gondoskodik drága hazánk minden oldalú hala-