Pesti Napló, 1870. október (21. évfolyam, 237-263. szám)

1870-10-22 / 256. szám

256. szám Szombat, October 22 1870. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékről postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. negyedévre ... 6 , 50 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr. Egy hóra ... 1 , 85 kr. 21. évi folyam Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ujkr. PEST, OCTOBER 21. A háború után. II. Abban ma már alig kétkedhetni, hogy a következmények, melyeket a jelen há­ború az európai világrend megváltoztatá­sában maga után von, nem válhatnak a közszabadság javára. Hódító dynastiák,po­litikai rendszerük, eljárási módjuk sambi­­tiójuknál fogva egyaránt szükségkép bizo­nyos távolban tartják maguktól mindazt, a­mi a nyers erő hódításainál magasabb czélokat is ismer, s az egyoldalú dynasti­­kus érdekek súlya dermesztőleg neheze­dik a közérzület minden szabadabb lük­tetésére. A német egységet össze fogják forrasz­tani,­­ a­nélkül, hogy a nemzetnek a szabadabb alkotmányos mozgás iránti egy vágya is teljesedjék, s a menhely, melyet ilyesminek egy-egy kisebb állam, a szö­vetség által megtizedelt függetlensége csekély kiterjedésében nyújthat, az eltű­nésig jelentéktelen lesz ama nagy politi­kai áramlattal szemben, mely az összes­ség uralkodó rendszerét alkotja. A hatalmak egyáltalán nem szokták megtagadni eredetüket, s Bismarck műve, melyet az erőszakoskodás épített, csakis gyanakvás, bizodal­matlanság s folytatott erőszak által fogja egy időre a fennállha­­tását biztosíthatni. Ily kormányrendszer ép oly kevéssé képezi dicsvágyunk tárgyát, a­mint érde­keinkkel is homlokegyenest ellenkezik. Polyglott államban, melyet nem tarthat össze a fajegy­ség természetes kapcsa, az institutiók szeretetének annál mélyebben kell gyökeredznie, s a­ki itt az absolu­­tismus mellett akarna proselytákra va­dászni, az nem csak azt mondaná, hogy lökjük vissza körünkben beláthatlan időre a haladást, hanem egyenest azt tanácsolná nekünk, hogy a lét jogait, föltételeit te­gyük koc­kára. A belpolitika általános irányzatában tehát nemcsak nem fogunk találhatni semmi rokon pontokat, melyek Ausztria- Magyarországot Bismarck Németországá­hoz közelebb hozhatnák,hanem a pillanat­ban , melyben birodalmunk — bármely okoknál fogva — a porosz uralkodó po­litikai rendszerhez akarna közeledni, a pillanatban, mondjuk, birodalmunk saját önlemondását inaugurálná. De a belpolitika teljesen különböző volta még soha sem akadályozott orszá­gokat , hogy külviszonylataikban bizo­nyos közösségre törekedjenek; s ha ma még beláthatatlan is, hogy köztünk s az újon alakult Németország között hol kez­dődik s hol éri véget ilyesminek lehe­tősége, bizonyos általános szempontok hangsúlyozása nem látszik indokolat­lannak. Az természetesen fejtegetésre sem szo­rul, hogy a­mint az általános belpolitikai vonásokban nem képzelhető semmi rokon­­ság, úgy birodalmunk szervezete az új Né­metország s a mai Ausztria-Magyarország között minden szoros­ viszonylatot egye­nesen lehetetlenségnek tüntet fel. A prágai békekötés kizárta Ausztria befolyását a Majnán túl, s az azóta tör­téntek, a jelen porosz-franczia háború, a birodalomnak e háborúban tanusított sem­leges magaviselete a legvilágosabban bi­­zonyíták, hogy a maga részéről már­is áthaladott pontnak tekinti, hogy Porosz­­ország a Majnát átlépve, a prágai béke­kötésben stipulázott „nemzetközi viszonyt“ a déli német államokkal szoros­ frig­gyé változtassa át. A birodalom ennek cserében s a feladott befolyásért, saját belszervez­etében, erői concentrálása, népei kibékítése s törté­nelmi hivatása helyesb alkalmazásában keresett kárpótlást. Uj alapokon szervez­te magát, s új szövetséget kötött népei­vel, mely egyenesen kizárja azt, hogy egyik fele idegen államtömbbel oly szer­ződési viszonyba lépjen, mely a múlt minden sebének kifakasztását a megaláz­tatás keserűségével tetézné. A­mint nem akarunk tehát zavarólag hatni Bismarck egységesítési erőlködé­seire, úgy másrészt aktív részt sem kérünk e processus bármelyik fázisából, s lehető legnagyobb távolban akarunk marad­ni minden oly kísérlettől, mely a biroda­lom jelen alapjait megrázkódtatva, a leg­bizonytalanabb eshetőségeknek nyitná meg útját. Semlegességünk összes következmé­nyeit elfogadva, figyelő, passiv áltást foglalunk el tehát Németország újjászü­letésének vajúdásaival szemben, s miután ünnepélyes nemzetközi szerződéseket még­sem lehet egyszerű ignoráltatással az út­ból ellökni, alkalmasint Poroszországon lesz a sor, hogy tárgyalásokat kezdemé­nyezve, külügyi hivatalunknak alkalmat ad azon viszony végleges rendezésének előmunkálataira, melyet birodalmunk az új Németországgal szemben elfoglalni fog. Ez előmunkálatokhoz kivontató erős lélek, gyors elhatározás, s a pillanatnyi előny sikeres felhasználása, a kellő infor­­matióban remélhetőleg nem lesz hiány. Gróf Beust sokat tart reá, hogy a német­­országi viszonyoknak a titkos és legtit­­kosb tervekig ható beavatottsága az euró­pai diplomatában páratlanul áll és ebbeli jó szerencséje, melynek gyakorlatilag kü­lönben eddig nem sok hasznát vettük, ta­lán most sem hagyja el. Gr. Beust csak a birodalom újjáalko­­tása óta követett általános politikai felfo­gás és rendszerhez marad hű, ha minden imitatív, a tárgyalások sikerét már előre is lehetlenítő elővélemény nélkül fog e tár­gyalásokhoz. A birodalom jó nagy részének rokonszenve ugyan nem kísérte a porosz fegyvereket, sőt megdöbbenve fordul el a dynastikus háború embertelensége s határt nem ismerő vandalizmusától; de politikai érzékünk soha sem kívánt a né­met nemzet egyesülésének gátakat emelni, s ha az egyesülés módjában nem is­­mer­­hetjük fel sem a haladást, sem a közsza­badság előmozdítását, ez nem­­hathat za­varólag Németországgal való nemzet­közi viszonylatainknak sem ba­rátságossá tételére,sem arra, hogy a közös külac­ióban megtalálhassuk ama ponto­kat, melyekben a két birodalom érdekei természetszerűleg találkoznak. A „P. L.“ czikkírója, kinek főbb érveit a múlt alkalommal mutattuk be, azon né­zetben van, hogy Poroszország Ausztria- Magyarország irányában ez alkalommal minden számítás szerint, kiváló jó akara­tot fog tanúsítani. E „jó akarattal“ az, ki figyelembe ve­szi, hogy Poroszország lesz az a fél, mely­nek első­sorban, és kiválólag van kívánni valója, s nem hagyja tekintetbevétlenül azt sem, hogy Poroszország, minden győ­zelme daczára, a franczia hadjáratból pil­lanatnyilag tetemesen meggyöngülve és aligha egy közelebbi háborúra hangolva, fog kikelni, csakhamar tisztában lehet, de nem szabad elfelednünk azt sem, hogy mind e „jó akarat“ practicus következ­ményeinek részünkre való kellő kizsák­mányolása, mint általán a birodalom állá­sának fentartása nélkülözhetlenül elénk szabja saját háztartásunk­ban a béke, a megegyezés, a birodalom különféle nép­törzsei összetartozásának megerősbitését, mint oly előfeltételt, mely nélkül parthienkat minden irány­ban már előre is elvesztek. Az 1836-diki hadjárat még legkono­kabb ellenfeleinket is meggyőződteté a Magyarországgal való kiegyezés nélkü­­lözhetlenségéről. Tekintve a jelen háború következményeit, s összes világhelyzetün­ket, mindenekfölött kívánnunk kell, hogy ennek tanulságai sorában az ausztriai belzavarok kiengesztelő kiegyenlítésének nélkülözhetle­nsége is helyet foglaljon, s akkor — talán — a jelen háború a köz­szabadságra, habár csak közvetve, kedve­ző következményeket is mutathat fel!­nek indokait a győztes hadviselő fél gyanúsíta­­ni fogná! Tudni véljük, hogy a bécsi kabi­net nem mulasztotta el megkísérleni, hogy Orosz­országot, mint az erre egyedül alkalmas hatal­mat, a békeközvetítést c­élzó diplomatiai actio vezetésének átvételére birja, de hogy Pétervá­­rott legvégső esetben — , és még abban is alig csak egy, a német főhadi­szállás­hoz intézendő együttes nyilatkozatban let­tek volna hajlandók részt venni, de hogy minden olyan lépést visszautasított és arról lebeszélt, mely valahogyan pressiohoz hasonlí­tott volna. Hasonló nyomást, mint Ausztria-Ma­­gyarországra, Olaszországra is gyakorolt az orosz kabinet, mely Anglia már elejétől fogva egészen visszavonult, így tehát a bécsi kabinet passivitásra volt kényszerítve, a­mennyiben semmiféle kezde­­ményezést nem tehetett, mely pont különben a már említett tanulmányokban (Randglos­sen zum preusisch-französischen Kriege) jelesen és kimerítőleg tárgy­altatott. Valóban,bár­mennyi­re sajnos is a semlegesek tétovázása és passivitása a háború alatt, a bécsi kabinetet ezért a felelős­ség legkisebb része sem terheli. Sikeres fellépése a luxemburgi kérdésben a mellett tanúskodik, hogy most, habár a közvetítés hasonlíthatlanul több nehézséggel jár oly esetben, mikor már vér folyt, talált volna talán utat és módot, hogy békét hozólag közben járjon, ha nem kelle vala attól félni, hogy egészen magára hagyatik, a­mi a helyzet természeténél fogva tevékenységét ele­jétől kezdve megbénította és meddővé tette. Sőt még azon állítást sem lehet fentartani, hogy a bécsi kabinet nem követett el mindent a háború kitörésének megakadályozására. A há­ború iszonyú dúlásaival és a vele járó beláthatlan nyomorral szemben talán megbocsátható a ne­heztelés, melyet azon gondolat kelt, hogy a há­borút a semlegesek vétója megakadályozhatta volna. De a nyugodt megfontolás és vizsgálat megc­áfolhatlanul bebizonyítja — csak az emsi esetre gondoljunk — hogy a már csapásra emelt kár nem volt többé visszatartható, és hogy azon részről, mely a háborút provokálta, a katastro­­phának ép oly bizonyos, mint gyors bekövetke­zése sokkal jobban elő volt készítve, sem hogy másoknak választást engedett volna, vagy visz­­szavonulni vagy pedig elkészülni arra, hogy a bonyodalomba bevonussanak. Lehet ugyan, hogy a nem érdekelt hatalmak együttes lépése, ha helyes pillanatban történik, sikert vívott volna ki, de midőn tudvalevőleg a londoni orosz követ ily lépést javaslatba hozott, már késő volt. Hogy osztrák-magyar részről minden elkövettetett arra, hogy a franczia kor­mány a józanság útján megtartassék, most már eléggé ismert és elismert tény. De a kormány vészteljes elvakultságot tanusított. Nem hiányoz­tak barátságos erőfeszítések, hogy ez elvakult­­ságból kiragadtassék — de hasztalan — a sors határozatának teljesednie kellett. A­­Pesti Napló" tárczája. Más világokban. — Proctor »Other Worlds than ours“-ja után. — A világegyetem alkotásának ptolemai fogalma szerint minden égi test a földet szolgálta. Koper­­nikus nevezte először planétánkat a nap függe­lékének, a­miért is az egyház tanait kezdetben kárhoztatá, s üldözését Galilei, Kopernikus utód­jára is kiterjesztő. Az újabb kutatások azonban a földnek váratlanul ismét nagyobb rangot biz­tosítottak, mert nagy valószínűséget nyújtnak nekünk a mellett, hogy földünk az élet jelensé­geinek egyetlen, vagy legalább kiváló színhe­­lye. Orthodox lenne tehát azt bebizonyítani hogy végül a nap, mint az élet felkeltője, csakis a földnek szolgál. E bizonyítás sokkal könnyebb is, mint annak ellenkezője.Minden újabb tapasz­talás arra tanít, hogy a világtestek anyaga min­denütt ugyanaz,s így mindenki mellett igen nagy valószínűség harc­ol, a­ki azt állítja, hogy a szer­ves élet feltételeinek mindenütt ugyanazoknak kell lenniük. Tudjuk azonban, hogy e feltételek nem léteznek bizonyos melegségi fokokon belül s nem kívül. Hol a víz, a meleg hiánya folytán megfagy, s a tojás fehérnye, az igen nagy meleg miatt megalvad, szerves élet nem fejlődhetik ki. Ily élet nem virulhat a föld sarkainak közelében, ige­n magas hegycsúcsokon vagy igen meleg forrásokban.Tudjuk továbbá, hogy a világosság­nak is igen nagy része van az élet legtöbb, vagy legalább is magasb mozzanataiban. Valamely égi­test felületének átmelegedését mindeneset­re attól teszik függővé, hogy vájjon gőzkörrel van-e bekerítve, s hogy ez mily viszonyban áll a hátra felé vetett sugarakkal. Azt lehetne tehát gondolni, hogy a Venus igen nagy közelsége és Jupiter kelleténél nagyobb , távolsága kiegyen­líttetnek a különösen megfelelő gőzkör által. De ennek daczára a kissé önmagától világló, tehát nagyon átmelegített Jupiter alig lehet szerves élet színhelye. Venusnak van ugyan világosság­törő légköre, de nem tudjuk, hogy vájjon so­kat vagy keveset tart-e vissza a reflectált meleg­ségi sugarakból.­­Általában csak egy égi­test lé­tezik, melyen emberi fogalmak szerint a szerves élet előfeltételei feltalálhatók, s ez Mars. A te­­leologicus babona zavarba jön, mert nem tud feleletet adni a kérdésre, hogy miért létezik a többi égi­test, ha azok nem lakhatók ? Hogy a lakhatóság igen gyér kivétel, a lak­­hatlanság ellenben a szabály, az majd minden tényből kiderül, melyet újabb tapasztalatok con­­statáltak. Lakhatlanok ugyanis rendszerünk testei, melyeket mi legjobban ismerünk, és leg­­kivált a meteorkövek, melyek planétánk vonzó erejének körébe jutnak. Továbbá meglehetős bizonyossággal állíthatjuk, hogy a hold lakhat­ta. A legtávolabbról sincs körülvéve világosság­­törő légkörrel, mert ha fe­ülete elborítja a csilla­gokat, az állócsillagok eltűnése és felcsillogása pontosan, a mathematikailag előre kiszámított időben történik, míg ha a holdnak ily légköre lenne, a csillagnak később kellene eltűnni, és hamarább felcsillogni, mert akkor mintegy a hold szélein át még látnunk kellene. A Spektros­kop , mely az összehasonlíthatlanul távolabb Marson és Jupiteren ily gőzkör jelenlétét mu­­tató semmi ily hasonlatost nem fedezhetett fel a holdvilágon. A holdnak vize sem lehet. A nap és éj ugyan­is a holdon mindenkor 14-szer 24­ földi óráig tart Az első lunáris délutáni órákban így a hold felülete annyira átmelegíttetik, hogy a víz fel­forrna. Ekkor pedig ottlétét elárulná a távcső­nek, de még inkább a spektroskopnak. A­mily kevéssé gondolható a holdról, hogy az lakható, és oly kevéssé teljesítheti ezelőtt a föld ama feltételeket, melyeket a szerves élet igényel. A vulkanisták, kik a földet kihűlt parázs­golyónak tekintik, azt tantják, hogy előbb a megmereve­désnek kellett beállnia, a­míg a víz csak le is csapódhatott. De ha Proctorral azt teszszük föl, hogy a föld meteor-anyagok összehalmozódásá­­ból képződött,s úgy akkor, midőn csak asteroid nagyságú volt, semmi esetre sem bírhatott oly mély és oly sűrü jégtengerrel, mint a mostani melynek mély és sűrü volta a legszigorúbban összefügg a mai forgási sebesség és felületének A szerves életnek tehát a földön minden esetre kezdete volt és végének is kell lenni. Adams, a j lenkor legnagyobb britt mathematicusának számításai bebizonyíták, hogy a hold az apály és dagály felköltése által a föld forgási sebes­ségét folyton csökkenti, s hogy végül a sa­ját tengely-körfogásnak is teljesen meg kell szűnnie. Ekkor a föld a nap felé csak egyetlen egy forgást vinne végbe körforgásában, vagyis a nap az aequinoctiai országokban hat hónapig, az éj szintén hat hónapig tartana, s ezzel a szerves élet minden előfeltétele megsemmisíttet­­nék. Gondolhatunk tehát időt, melyben a föld még sem volt lakható, és egy másikat, melyben már nem lesz az, ez azonban végtelen kicsiny leend, összehasonlítva azzal, a mi planétáink egyéniségét megelőzte. Ha azon kérdéssel fenye­getnek minket, hogy mire használhatók a Jupi­­tér, Saturn, Uranus, Neptun s az asteroidák, ha nem lakhatók, úgy arra először is azt lehet fe­lelni, hogy talán rájuk nézve is beáll a lakható­ság múló korszaka, másodszor pedig azt, hogy minden ily kérdés már magában véve együgyű,­­ mert a hasznosság emberi, és pedig igen fin­s­­teries fogalom, mélyet a Cosmosra egyáltalán nem lehet alkalmazni- A cosmosi anyag minden egyénítése, annak létezése már maga a czél. Ily eszmemenet azonban Proctornak épen nincs ínyére,­­ inkább azzal akarja vigasztalni olvasóit, hogy ha e vagy ama előfeltétel itt vagy ott léteznek, a földön kívül más világtesteket is lakottaknak gondolhatunk. Előadásába sok val­lásos elmélkedést is vegyít. Ez azonban nem vé­letlen, hanem úgy igazán korunk sajátja. Az exact tudományok ugyanis már annyira meg- t­értek, hogy nem csak az inexact „tudomány“­­ vagy a régibb idők speculatiós bölcsészetének­­ képzeteit tökéletesen halomra döntötték, hanem már ezen térre is merészkednek. így a tagad­­hatlanul jámbor és szigorú hitű Proctor azt mondja: „Ad­ós lesz megjegyezni, hogy miután Isten mindenben, a­mi körülöttünk van, csak másodlagos okok által működik, nincs okunk tért és időt határozni, a­midőn másként csele­kedett volna; más szavakkal, mi nem jelölhe­tünk meg időt, mikor ő a mindenségre közvet­lenül behatott volna. Továbbá sokkal nagyobb fogalmat szerzünk a felfogási tehetségünket fe­lülmúló örök bölcseségről, ha oly tökélyesek­­nek tartjuk Isten törvényeit, hogy mindig al­kalmasak akaratát végrehajtani, különös beavat­kozásának szüksége nélkül, mint ha a testi világ jelenségeiben mindig valamely tevékeny kezet akarunk felfedezni.“ Egy félig tudományos, félig vallásos zárfeje­zetben bebizonyítja Proctor, hogy egy physice valami, tudniillik személyiségünk láthatósága, a síron túl végtelen ideig tarthat. Az anyagok, mi­­lyekből állunk, már életünkben és még határo­zottabban halálunk után visszatérnek a h­emrí­kai keringésre, ezen anyagok idoma azonban, tudniillik az alak, végtelen időkre meg nem ront­ható. Az igen egyszerű bizonyítás következő té­nyeken alapul. Egy másod­percz alatt a világosság egy jéggel telt térben oly utat tesz, mely a föld nyolczszo­­ros kerületével egyenlő. A hold fénye 11/* má­­sodpercz alatt jut el hozzánk. Mi tehát meglehe­tős pontossággal veszünk hírt mellékbolygónk­ról. De már a nap sugarainak nyolcz percz kell, hogy lázidegeinket ingereljék, a Jupiter fénye, a bolygó állása szerint 35—50 perez alatt, a Sa­­turnusé körülbelül 1 óra és 20 percz alatt jut el hozzánk, és két vagy három annyi idő alatt Uranus és Neptun világossága. E szerint tehát már a naprendszeren belül sem lehet szó a szem­lélés egyidejűségéről, hanem a hosszabb vagy rövidebb múlt reánk nézve jelenné lesz. A hoz­zánk legközelebb eső álló csillagról három év kell a világosságnak, hogy F­öldre érjen, a hattyúban levő 61. számú csillaghoz pedig tíz évre van szüksége. A két nevezett álló csillag közel van, a távolabbak és legtávolabbaknál pedig már nem is évek, hanem csak évezredek szerint kell szá­mítanunk. Azért szabad volt Humboldt Sándor­nak oly mély igazsággal mondania, hogy a vi­lágosság a létezőnek legrégibb okmánya. Az ember látereje igen korlátolt, mégis érs­­elműséggel annyira fokoztuk, hogy most a hold­ban már jelentékeny építményeket, nagy váro­sokat különböztethetnénk meg, ha ilyenek lé­tezhetnének rajta. A világosság, mely a földből kisugárzik, nem visz el, hanem folytatja útját a végtelen térben. Képzeljünk most már oly lényt, mely a mindenség belátására alkalmas láterővel van megáldva,és képzeljünk e lényben oly moz­gási képességet, mely a világosságénak megfe­lel, úgy valahol a mindenségben most és egy időben találkozni fog oly pont, hol még olyan­nak lehetne látni a Waterlooi csatatért,amilyen az 1815. június 18-án délután azon pillanatban volt, mikor a gárdák St. Jean ellen rohamra in­dultak. Ha a néző mozgása oly gyors marad,mint a világosságé, úgy mindkét hadsereg egy me­rev viaszalakokkal teli roppant tért mutat­na, vagy ha a szemlélő egyidejűleg, a föld kö­­rülforgásának és pályájának megfelelőleg helyét megváltoztatná és a világosság terjedése mögött kissé hátra maradna, akkor a gárda puskáiból a golyókat látná röpülni, oly lassan, mint egy csiga mászása. Megfordítva, ha egy ilyen lény végtelen távolból a föld felé közelednék, boly­gónk minden geológiai változásai hét nap alatt mehetnének előtte végbe. Ez értelemben tehát állíthatjuk,hogy örökkévalóságok perezekké,per­­ezek örökkévalóságokká lehetnek, és hogy min­den, a­mi megtörtént, még följegyezve létezik. Annak, ki már elvesztette azt, mi előtte legdrá­gább volt, mily vigaszt nyújthat, hogy a szeretett képe még mindig létezik, még valahol utolérhető. A semlegesek magatartása a német­porosz háborúban. m. Bécs, oct. 18. („P. C.“) Oroszország magatartása a német­­franczia háború tekintetében, mint mi azt leír­tuk, alig fog ellenmondásra találni. De ha e leí­rás találó, az által az is kiderittetik, hogy az Oroszország által maga elé tűzött tartózkodás hatalmas és döntő akadályt képezett a többi semleges hatalmakra,különösen Ausztria Magyar­­országra nézve. A­mire Poroszország köztudo­mású barátja nem mert vállalkozni, hogyan vál­lalkozhatott volna reá azon kabinet, melynek el kellett készülve lennie arra, hogy cselekvése­ Pest, oct. 21. Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. A berlini lapok hiába c­áfolgatják jobb ügyre méltó buzgósággal a békehí­reket, ezek mégis folyvást föntartják ma­gukat, sőt napról-napra bővebb megerő­sítést nyernek. Egy ma este érkezett táv­irat szerint az „Indépendance beige“ a következőket írja : A diplomatiai világ rendkívüli buzgalommal foglalkozik a béke helyreállítása körül. Bazainenak föl­­hatalmazottja nem a capitulatió, hanem a békefeltételek felett alkudozik. Olvasóink emlékezni fognak, hogy mi — Boyer utazásának első hírére — azon nézetnek adtunk kifejezést, hogy itt nehezen lesz capitulatióról szó. Bazaine-nak erre nincs még semmi kényszerítő indoka, s a dics­vágyó tábornok jól tudja, mily szerep vá­rakozik reá, ha Francziaország „szűz“ várát mindaddig kezében tartja, míg ma­guk a németek is érezni kezdik a béke szükségességét. Ez idő pedig — ha min­den jel nem csal — nincs többé messze. Egy másik brüsseli távirat szerint Boyer­­nak versaillesi missiója összeköttetésben van azon alkudozásokkal, melyeket Burn­side tábornokkal Párisban a béke helyre­állítása körül folytattak. A szóban levő terv a körül forogna, hogy Bazaine oda­­hagyja Metzet azon esetre, ha a párisi kormány Bismarckkal a békepraelimina­­rek körül megegyezik, melyek azután az alkotmány­ozó gyűlés elé terjesztetnek. Ez az alkotmányozó gyűlés igen sok gondot szerez a jó Bismarcknak. Kezdi érezni, hogy mit jelent az, ha a kormány Francziaország meggyalázásának árán nem akar békét kötni, s a párisi közvéle­mény e szándékában még megerősíti. Versaillesból azt híresztelik, hogy a nem­zeti védelem minisztériuma roppant ter­­rorizmus súlya alatt görnyedez , s sa­ját maga akaratából egy lépést sem tehet. Pedig a dolog nem így áll. Párisban mindeddig a legnagyobb rend uralkodik, s maga a lakosság a rendkívüli kisebb­ségben levő szélső párttal szemben oly imponáló állást foglal el, hogy az teljesen meghunyászkodott, s még a hírlapi táma­dásokat is kerüli. A vörös socialisták lap­jai majdnem mindnyájan megszűntek, vagy olvasók hiánya miatt, vagy a pol­gárság indignatiója előtt hátrálva. Titkos bonapartista közlöny Párisban termé­szetesen nem mer megjelenni. Ezek új álarcz alatt, de a régi gondolatokkal, Toursban űzik galád mesterségüket, s ott intézik Gambetta s a delegált kormány ellen mérges nyilaikat. E megtámadáso­kat azután a porosz sajtóiroda nyalábra szedi, s mint Francziaország jogos közvé­leményét úgy ismerteti meg a világgal. Olvasóinkat ezúttal figyelmeztetjük a Brüsselből és Londonból eredő táviratok hazug, tendentiosus jellemére. Innen kül­dik már hetek óta azon ocsmány kohol­mányokat világgá, melyek az európai közvéleményt Francziaország védelmi ereje fölött teljesen megzavarják. Hogy a belga lapok egy része rendelkezésére bo­csátja magát a porosz sajtóiroda machi­­natióinak, az még hagyján, de hogy ugyanezt előkelő angol lapok, mint a Times és Daily News, szintén megteszik, ez már botrány. Chandordy gróf, a fran­czia helyettes külügyér, a city-lapot egyenesen Bismarck gróf közlönyének nevezi utolsó köriratában. Chandordynak tegnap közlött körira­tára — távirati hír szerint — ma már felelt Bismarck gróf félhivatalos lapja, a „Norddeutsche Allgemeine.“ A válasz

Next