Pesti Napló, 1870. október (21. évfolyam, 237-263. szám)
1870-10-22 / 256. szám
256. szám Szombat, October 22 1870. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékről postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. negyedévre ... 6 , 50 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr. Egy hóra ... 1 , 85 kr. 21. évi folyam Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ujkr. PEST, OCTOBER 21. A háború után. II. Abban ma már alig kétkedhetni, hogy a következmények, melyeket a jelen háború az európai világrend megváltoztatásában maga után von, nem válhatnak a közszabadság javára. Hódító dynastiák,politikai rendszerük, eljárási módjuk sambitiójuknál fogva egyaránt szükségkép bizonyos távolban tartják maguktól mindazt, ami a nyers erő hódításainál magasabb czélokat is ismer, s az egyoldalú dynastikus érdekek súlya dermesztőleg nehezedik a közérzület minden szabadabb lüktetésére. A német egységet össze fogják forrasztani, anélkül, hogy a nemzetnek a szabadabb alkotmányos mozgás iránti egy vágya is teljesedjék, s a menhely, melyet ilyesminek egy-egy kisebb állam, a szövetség által megtizedelt függetlensége csekély kiterjedésében nyújthat, az eltűnésig jelentéktelen lesz ama nagy politikai áramlattal szemben, mely az összesség uralkodó rendszerét alkotja. A hatalmak egyáltalán nem szokták megtagadni eredetüket, s Bismarck műve, melyet az erőszakoskodás épített, csakis gyanakvás, bizodalmatlanság s folytatott erőszak által fogja egy időre a fennállhatását biztosíthatni. Ily kormányrendszer ép oly kevéssé képezi dicsvágyunk tárgyát, amint érdekeinkkel is homlokegyenest ellenkezik. Polyglott államban, melyet nem tarthat össze a fajegység természetes kapcsa, az institutiók szeretetének annál mélyebben kell gyökeredznie, s aki itt az absolutismus mellett akarna proselytákra vadászni, az nem csak azt mondaná, hogy lökjük vissza körünkben beláthatlan időre a haladást, hanem egyenest azt tanácsolná nekünk, hogy a lét jogait, föltételeit tegyük kockára. A belpolitika általános irányzatában tehát nemcsak nem fogunk találhatni semmi rokon pontokat, melyek Ausztria- Magyarországot Bismarck Németországához közelebb hozhatnák,hanem a pillanatban , melyben birodalmunk — bármely okoknál fogva — a porosz uralkodó politikai rendszerhez akarna közeledni, a pillanatban, mondjuk, birodalmunk saját önlemondását inaugurálná. De a belpolitika teljesen különböző volta még soha sem akadályozott országokat , hogy külviszonylataikban bizonyos közösségre törekedjenek; s ha ma még beláthatatlan is, hogy köztünk s az újon alakult Németország között hol kezdődik s hol éri véget ilyesminek lehetősége, bizonyos általános szempontok hangsúlyozása nem látszik indokolatlannak. Az természetesen fejtegetésre sem szorul, hogy amint az általános belpolitikai vonásokban nem képzelhető semmi rokonság, úgy birodalmunk szervezete az új Németország s a mai Ausztria-Magyarország között minden szoros viszonylatot egyenesen lehetetlenségnek tüntet fel. A prágai békekötés kizárta Ausztria befolyását a Majnán túl, s az azóta történtek, a jelen porosz-franczia háború, a birodalomnak e háborúban tanusított semleges magaviselete a legvilágosabban bizonyíták, hogy a maga részéről máris áthaladott pontnak tekinti, hogy Poroszország a Majnát átlépve, a prágai békekötésben stipulázott „nemzetközi viszonyt“ a déli német államokkal szoros friggyé változtassa át. A birodalom ennek cserében s a feladott befolyásért, saját belszervezetében, erői concentrálása, népei kibékítése s történelmi hivatása helyesb alkalmazásában keresett kárpótlást. Uj alapokon szervezte magát, s új szövetséget kötött népeivel, mely egyenesen kizárja azt, hogy egyik fele idegen államtömbbel oly szerződési viszonyba lépjen, mely a múlt minden sebének kifakasztását a megaláztatás keserűségével tetézné. Amint nem akarunk tehát zavarólag hatni Bismarck egységesítési erőlködéseire, úgy másrészt aktív részt sem kérünk e processus bármelyik fázisából, s lehető legnagyobb távolban akarunk maradni minden oly kísérlettől, mely a birodalom jelen alapjait megrázkódtatva, a legbizonytalanabb eshetőségeknek nyitná meg útját. Semlegességünk összes következményeit elfogadva, figyelő, passiv áltást foglalunk el tehát Németország újjászületésének vajúdásaival szemben, s miután ünnepélyes nemzetközi szerződéseket mégsem lehet egyszerű ignoráltatással az útból ellökni, alkalmasint Poroszországon lesz a sor, hogy tárgyalásokat kezdeményezve, külügyi hivatalunknak alkalmat ad azon viszony végleges rendezésének előmunkálataira, melyet birodalmunk az új Németországgal szemben elfoglalni fog. Ez előmunkálatokhoz kivontató erős lélek, gyors elhatározás, s a pillanatnyi előny sikeres felhasználása, a kellő informatióban remélhetőleg nem lesz hiány. Gróf Beust sokat tart reá, hogy a németországi viszonyoknak a titkos és legtitkosb tervekig ható beavatottsága az európai diplomatában páratlanul áll és ebbeli jó szerencséje, melynek gyakorlatilag különben eddig nem sok hasznát vettük, talán most sem hagyja el. Gr. Beust csak a birodalom újjáalkotása óta követett általános politikai felfogás és rendszerhez marad hű, ha minden imitatív, a tárgyalások sikerét már előre is lehetlenítő elővélemény nélkül fog e tárgyalásokhoz. A birodalom jó nagy részének rokonszenve ugyan nem kísérte a porosz fegyvereket, sőt megdöbbenve fordul el a dynastikus háború embertelensége s határt nem ismerő vandalizmusától; de politikai érzékünk soha sem kívánt a német nemzet egyesülésének gátakat emelni, s ha az egyesülés módjában nem ismerhetjük fel sem a haladást, sem a közszabadság előmozdítását, ez nemhathat zavarólag Németországgal való nemzetközi viszonylatainknak sem barátságossá tételére,sem arra, hogy a közös külacióban megtalálhassuk ama pontokat, melyekben a két birodalom érdekei természetszerűleg találkoznak. A „P. L.“ czikkírója, kinek főbb érveit a múlt alkalommal mutattuk be, azon nézetben van, hogy Poroszország Ausztria- Magyarország irányában ez alkalommal minden számítás szerint, kiváló jó akaratot fog tanúsítani. E „jó akarattal“ az, ki figyelembe veszi, hogy Poroszország lesz az a fél, melynek elsősorban, és kiválólag van kívánni valója, s nem hagyja tekintetbevétlenül azt sem, hogy Poroszország, minden győzelme daczára, a franczia hadjáratból pillanatnyilag tetemesen meggyöngülve és aligha egy közelebbi háborúra hangolva, fog kikelni, csakhamar tisztában lehet, de nem szabad elfelednünk azt sem, hogy mind e „jó akarat“ practicus következményeinek részünkre való kellő kizsákmányolása, mint általán a birodalom állásának fentartása nélkülözhetlenül elénk szabja saját háztartásunkban a béke, a megegyezés, a birodalom különféle néptörzsei összetartozásának megerősbitését, mint oly előfeltételt, mely nélkül parthienkat minden irányban már előre is elvesztek. Az 1836-diki hadjárat még legkonokabb ellenfeleinket is meggyőződteté a Magyarországgal való kiegyezés nélkülözhetlenségéről. Tekintve a jelen háború következményeit, s összes világhelyzetünket, mindenekfölött kívánnunk kell, hogy ennek tanulságai sorában az ausztriai belzavarok kiengesztelő kiegyenlítésének nélkülözhetlensége is helyet foglaljon, s akkor — talán — a jelen háború a közszabadságra, habár csak közvetve, kedvező következményeket is mutathat fel!nek indokait a győztes hadviselő fél gyanúsítani fogná! Tudni véljük, hogy a bécsi kabinet nem mulasztotta el megkísérleni, hogy Oroszországot, mint az erre egyedül alkalmas hatalmat, a békeközvetítést célzó diplomatiai actio vezetésének átvételére birja, de hogy Pétervárott legvégső esetben — , és még abban is alig csak egy, a német főhadiszálláshoz intézendő együttes nyilatkozatban lettek volna hajlandók részt venni, de hogy minden olyan lépést visszautasított és arról lebeszélt, mely valahogyan pressiohoz hasonlított volna. Hasonló nyomást, mint Ausztria-Magyarországra, Olaszországra is gyakorolt az orosz kabinet, mely Anglia már elejétől fogva egészen visszavonult, így tehát a bécsi kabinet passivitásra volt kényszerítve, amennyiben semmiféle kezdeményezést nem tehetett, mely pont különben a már említett tanulmányokban (Randglossen zum preusisch-französischen Kriege) jelesen és kimerítőleg tárgyaltatott. Valóban,bármennyire sajnos is a semlegesek tétovázása és passivitása a háború alatt, a bécsi kabinetet ezért a felelősség legkisebb része sem terheli. Sikeres fellépése a luxemburgi kérdésben a mellett tanúskodik, hogy most, habár a közvetítés hasonlíthatlanul több nehézséggel jár oly esetben, mikor már vér folyt, talált volna talán utat és módot, hogy békét hozólag közben járjon, ha nem kelle vala attól félni, hogy egészen magára hagyatik, ami a helyzet természeténél fogva tevékenységét elejétől kezdve megbénította és meddővé tette. Sőt még azon állítást sem lehet fentartani, hogy a bécsi kabinet nem követett el mindent a háború kitörésének megakadályozására. A háború iszonyú dúlásaival és a vele járó beláthatlan nyomorral szemben talán megbocsátható a neheztelés, melyet azon gondolat kelt, hogy a háborút a semlegesek vétója megakadályozhatta volna. De a nyugodt megfontolás és vizsgálat megcáfolhatlanul bebizonyítja — csak az emsi esetre gondoljunk — hogy a már csapásra emelt kár nem volt többé visszatartható, és hogy azon részről, mely a háborút provokálta, a katastrophának ép oly bizonyos, mint gyors bekövetkezése sokkal jobban elő volt készítve, sem hogy másoknak választást engedett volna, vagy viszszavonulni vagy pedig elkészülni arra, hogy a bonyodalomba bevonussanak. Lehet ugyan, hogy a nem érdekelt hatalmak együttes lépése, ha helyes pillanatban történik, sikert vívott volna ki, de midőn tudvalevőleg a londoni orosz követ ily lépést javaslatba hozott, már késő volt. Hogy osztrák-magyar részről minden elkövettetett arra, hogy a franczia kormány a józanság útján megtartassék, most már eléggé ismert és elismert tény. De a kormány vészteljes elvakultságot tanusított. Nem hiányoztak barátságos erőfeszítések, hogy ez elvakultságból kiragadtassék — de hasztalan — a sors határozatának teljesednie kellett. APesti Napló" tárczája. Más világokban. — Proctor »Other Worlds than ours“-ja után. — A világegyetem alkotásának ptolemai fogalma szerint minden égi test a földet szolgálta. Kopernikus nevezte először planétánkat a nap függelékének, amiért is az egyház tanait kezdetben kárhoztatá, s üldözését Galilei, Kopernikus utódjára is kiterjesztő. Az újabb kutatások azonban a földnek váratlanul ismét nagyobb rangot biztosítottak, mert nagy valószínűséget nyújtnak nekünk a mellett, hogy földünk az élet jelenségeinek egyetlen, vagy legalább kiváló színhelye. Orthodox lenne tehát azt bebizonyítani hogy végül a nap, mint az élet felkeltője, csakis a földnek szolgál. E bizonyítás sokkal könnyebb is, mint annak ellenkezője.Minden újabb tapasztalás arra tanít, hogy a világtestek anyaga mindenütt ugyanaz,s így mindenki mellett igen nagy valószínűség harcol, aki azt állítja, hogy a szerves élet feltételeinek mindenütt ugyanazoknak kell lenniük. Tudjuk azonban, hogy e feltételek nem léteznek bizonyos melegségi fokokon belül s nem kívül. Hol a víz, a meleg hiánya folytán megfagy, s a tojás fehérnye, az igen nagy meleg miatt megalvad, szerves élet nem fejlődhetik ki. Ily élet nem virulhat a föld sarkainak közelében, igen magas hegycsúcsokon vagy igen meleg forrásokban.Tudjuk továbbá, hogy a világosságnak is igen nagy része van az élet legtöbb, vagy legalább is magasb mozzanataiban. Valamely égitest felületének átmelegedését mindenesetre attól teszik függővé, hogy vájjon gőzkörrel van-e bekerítve, s hogy ez mily viszonyban áll a hátra felé vetett sugarakkal. Azt lehetne tehát gondolni, hogy a Venus igen nagy közelsége és Jupiter kelleténél nagyobb , távolsága kiegyenlíttetnek a különösen megfelelő gőzkör által. De ennek daczára a kissé önmagától világló, tehát nagyon átmelegített Jupiter alig lehet szerves élet színhelye. Venusnak van ugyan világosságtörő légköre, de nem tudjuk, hogy vájjon sokat vagy keveset tart-e vissza a reflectált melegségi sugarakból.Általában csak egy égitest létezik, melyen emberi fogalmak szerint a szerves élet előfeltételei feltalálhatók, s ez Mars. A teleologicus babona zavarba jön, mert nem tud feleletet adni a kérdésre, hogy miért létezik a többi égitest, ha azok nem lakhatók ? Hogy a lakhatóság igen gyér kivétel, a lakhatlanság ellenben a szabály, az majd minden tényből kiderül, melyet újabb tapasztalatok constatáltak. Lakhatlanok ugyanis rendszerünk testei, melyeket mi legjobban ismerünk, és legkivált a meteorkövek, melyek planétánk vonzó erejének körébe jutnak. Továbbá meglehetős bizonyossággal állíthatjuk, hogy a hold lakhatta. A legtávolabbról sincs körülvéve világosságtörő légkörrel, mert ha feülete elborítja a csillagokat, az állócsillagok eltűnése és felcsillogása pontosan, a mathematikailag előre kiszámított időben történik, míg ha a holdnak ily légköre lenne, a csillagnak később kellene eltűnni, és hamarább felcsillogni, mert akkor mintegy a hold szélein át még látnunk kellene. A Spektroskop , mely az összehasonlíthatlanul távolabb Marson és Jupiteren ily gőzkör jelenlétét mutató semmi ily hasonlatost nem fedezhetett fel a holdvilágon. A holdnak vize sem lehet. A nap és éj ugyanis a holdon mindenkor 14-szer 24 földi óráig tart Az első lunáris délutáni órákban így a hold felülete annyira átmelegíttetik, hogy a víz felforrna. Ekkor pedig ottlétét elárulná a távcsőnek, de még inkább a spektroskopnak. Amily kevéssé gondolható a holdról, hogy az lakható, és oly kevéssé teljesítheti ezelőtt a föld ama feltételeket, melyeket a szerves élet igényel. A vulkanisták, kik a földet kihűlt parázsgolyónak tekintik, azt tantják, hogy előbb a megmerevedésnek kellett beállnia, amíg a víz csak le is csapódhatott. De ha Proctorral azt teszszük föl, hogy a föld meteor-anyagok összehalmozódásából képződött,s úgy akkor, midőn csak asteroid nagyságú volt, semmi esetre sem bírhatott oly mély és oly sűrü jégtengerrel, mint a mostani melynek mély és sűrü volta a legszigorúbban összefügg a mai forgási sebesség és felületének A szerves életnek tehát a földön minden esetre kezdete volt és végének is kell lenni. Adams, a j lenkor legnagyobb britt mathematicusának számításai bebizonyíták, hogy a hold az apály és dagály felköltése által a föld forgási sebességét folyton csökkenti, s hogy végül a saját tengely-körfogásnak is teljesen meg kell szűnnie. Ekkor a föld a nap felé csak egyetlen egy forgást vinne végbe körforgásában, vagyis a nap az aequinoctiai országokban hat hónapig, az éj szintén hat hónapig tartana, s ezzel a szerves élet minden előfeltétele megsemmisíttetnék. Gondolhatunk tehát időt, melyben a föld még sem volt lakható, és egy másikat, melyben már nem lesz az, ez azonban végtelen kicsiny leend, összehasonlítva azzal, a mi planétáink egyéniségét megelőzte. Ha azon kérdéssel fenyegetnek minket, hogy mire használhatók a Jupitér, Saturn, Uranus, Neptun s az asteroidák, ha nem lakhatók, úgy arra először is azt lehet felelni, hogy talán rájuk nézve is beáll a lakhatóság múló korszaka, másodszor pedig azt, hogy minden ily kérdés már magában véve együgyű, mert a hasznosság emberi, és pedig igen finsteries fogalom, mélyet a Cosmosra egyáltalán nem lehet alkalmazni- A cosmosi anyag minden egyénítése, annak létezése már maga a czél. Ily eszmemenet azonban Proctornak épen nincs ínyére, inkább azzal akarja vigasztalni olvasóit, hogy ha e vagy ama előfeltétel itt vagy ott léteznek, a földön kívül más világtesteket is lakottaknak gondolhatunk. Előadásába sok vallásos elmélkedést is vegyít. Ez azonban nem véletlen, hanem úgy igazán korunk sajátja. Az exact tudományok ugyanis már annyira meg- tértek, hogy nem csak az inexact „tudomány“ vagy a régibb idők speculatiós bölcsészetének képzeteit tökéletesen halomra döntötték, hanem már ezen térre is merészkednek. így a tagadhatlanul jámbor és szigorú hitű Proctor azt mondja: „Adós lesz megjegyezni, hogy miután Isten mindenben, ami körülöttünk van, csak másodlagos okok által működik, nincs okunk tért és időt határozni, amidőn másként cselekedett volna; más szavakkal, mi nem jelölhetünk meg időt, mikor ő a mindenségre közvetlenül behatott volna. Továbbá sokkal nagyobb fogalmat szerzünk a felfogási tehetségünket felülmúló örök bölcseségről, ha oly tökélyeseknek tartjuk Isten törvényeit, hogy mindig alkalmasak akaratát végrehajtani, különös beavatkozásának szüksége nélkül, mint ha a testi világ jelenségeiben mindig valamely tevékeny kezet akarunk felfedezni.“ Egy félig tudományos, félig vallásos zárfejezetben bebizonyítja Proctor, hogy egy physice valami, tudniillik személyiségünk láthatósága, a síron túl végtelen ideig tarthat. Az anyagok, milyekből állunk, már életünkben és még határozottabban halálunk után visszatérnek a hemríkai keringésre, ezen anyagok idoma azonban, tudniillik az alak, végtelen időkre meg nem rontható. Az igen egyszerű bizonyítás következő tényeken alapul. Egy másodpercz alatt a világosság egy jéggel telt térben oly utat tesz, mely a föld nyolczszoros kerületével egyenlő. A hold fénye 11/* másodpercz alatt jut el hozzánk. Mi tehát meglehetős pontossággal veszünk hírt mellékbolygónkról. De már a nap sugarainak nyolcz percz kell, hogy lázidegeinket ingereljék, a Jupiter fénye, a bolygó állása szerint 35—50 perez alatt, a Saturnusé körülbelül 1 óra és 20 percz alatt jut el hozzánk, és két vagy három annyi idő alatt Uranus és Neptun világossága. E szerint tehát már a naprendszeren belül sem lehet szó a szemlélés egyidejűségéről, hanem a hosszabb vagy rövidebb múlt reánk nézve jelenné lesz. A hozzánk legközelebb eső álló csillagról három év kell a világosságnak, hogy Földre érjen, a hattyúban levő 61. számú csillaghoz pedig tíz évre van szüksége. A két nevezett álló csillag közel van, a távolabbak és legtávolabbaknál pedig már nem is évek, hanem csak évezredek szerint kell számítanunk. Azért szabad volt Humboldt Sándornak oly mély igazsággal mondania, hogy a világosság a létezőnek legrégibb okmánya. Az ember látereje igen korlátolt, mégis érselműséggel annyira fokoztuk, hogy most a holdban már jelentékeny építményeket, nagy városokat különböztethetnénk meg, ha ilyenek létezhetnének rajta. A világosság, mely a földből kisugárzik, nem visz el, hanem folytatja útját a végtelen térben. Képzeljünk most már oly lényt, mely a mindenség belátására alkalmas láterővel van megáldva,és képzeljünk e lényben oly mozgási képességet, mely a világosságénak megfelel, úgy valahol a mindenségben most és egy időben találkozni fog oly pont, hol még olyannak lehetne látni a Waterlooi csatatért,amilyen az 1815. június 18-án délután azon pillanatban volt, mikor a gárdák St. Jean ellen rohamra indultak. Ha a néző mozgása oly gyors marad,mint a világosságé, úgy mindkét hadsereg egy merev viaszalakokkal teli roppant tért mutatna, vagy ha a szemlélő egyidejűleg, a föld körülforgásának és pályájának megfelelőleg helyét megváltoztatná és a világosság terjedése mögött kissé hátra maradna, akkor a gárda puskáiból a golyókat látná röpülni, oly lassan, mint egy csiga mászása. Megfordítva, ha egy ilyen lény végtelen távolból a föld felé közelednék, bolygónk minden geológiai változásai hét nap alatt mehetnének előtte végbe. Ez értelemben tehát állíthatjuk,hogy örökkévalóságok perezekké,perezek örökkévalóságokká lehetnek, és hogy minden, ami megtörtént, még följegyezve létezik. Annak, ki már elvesztette azt, mi előtte legdrágább volt, mily vigaszt nyújthat, hogy a szeretett képe még mindig létezik, még valahol utolérhető. A semlegesek magatartása a németporosz háborúban. m. Bécs, oct. 18. („P. C.“) Oroszország magatartása a németfranczia háború tekintetében, mint mi azt leírtuk, alig fog ellenmondásra találni. De ha e leírás találó, az által az is kiderittetik, hogy az Oroszország által maga elé tűzött tartózkodás hatalmas és döntő akadályt képezett a többi semleges hatalmakra,különösen Ausztria Magyarországra nézve. Amire Poroszország köztudomású barátja nem mert vállalkozni, hogyan vállalkozhatott volna reá azon kabinet, melynek el kellett készülve lennie arra, hogy cselekvése Pest, oct. 21. Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. A berlini lapok hiába cáfolgatják jobb ügyre méltó buzgósággal a békehíreket, ezek mégis folyvást föntartják magukat, sőt napról-napra bővebb megerősítést nyernek. Egy ma este érkezett távirat szerint az „Indépendance beige“ a következőket írja : A diplomatiai világ rendkívüli buzgalommal foglalkozik a béke helyreállítása körül. Bazainenak fölhatalmazottja nem a capitulatió, hanem a békefeltételek felett alkudozik. Olvasóink emlékezni fognak, hogy mi — Boyer utazásának első hírére — azon nézetnek adtunk kifejezést, hogy itt nehezen lesz capitulatióról szó. Bazaine-nak erre nincs még semmi kényszerítő indoka, s a dicsvágyó tábornok jól tudja, mily szerep várakozik reá, ha Francziaország „szűz“ várát mindaddig kezében tartja, míg maguk a németek is érezni kezdik a béke szükségességét. Ez idő pedig — ha minden jel nem csal — nincs többé messze. Egy másik brüsseli távirat szerint Boyernak versaillesi missiója összeköttetésben van azon alkudozásokkal, melyeket Burnside tábornokkal Párisban a béke helyreállítása körül folytattak. A szóban levő terv a körül forogna, hogy Bazaine odahagyja Metzet azon esetre, ha a párisi kormány Bismarckkal a békepraeliminarek körül megegyezik, melyek azután az alkotmányozó gyűlés elé terjesztetnek. Ez az alkotmányozó gyűlés igen sok gondot szerez a jó Bismarcknak. Kezdi érezni, hogy mit jelent az, ha a kormány Francziaország meggyalázásának árán nem akar békét kötni, s a párisi közvélemény e szándékában még megerősíti. Versaillesból azt híresztelik, hogy a nemzeti védelem minisztériuma roppant terrorizmus súlya alatt görnyedez , s saját maga akaratából egy lépést sem tehet. Pedig a dolog nem így áll. Párisban mindeddig a legnagyobb rend uralkodik, s maga a lakosság a rendkívüli kisebbségben levő szélső párttal szemben oly imponáló állást foglal el, hogy az teljesen meghunyászkodott, s még a hírlapi támadásokat is kerüli. A vörös socialisták lapjai majdnem mindnyájan megszűntek, vagy olvasók hiánya miatt, vagy a polgárság indignatiója előtt hátrálva. Titkos bonapartista közlöny Párisban természetesen nem mer megjelenni. Ezek új álarcz alatt, de a régi gondolatokkal, Toursban űzik galád mesterségüket, s ott intézik Gambetta s a delegált kormány ellen mérges nyilaikat. E megtámadásokat azután a porosz sajtóiroda nyalábra szedi, s mint Francziaország jogos közvéleményét úgy ismerteti meg a világgal. Olvasóinkat ezúttal figyelmeztetjük a Brüsselből és Londonból eredő táviratok hazug, tendentiosus jellemére. Innen küldik már hetek óta azon ocsmány koholmányokat világgá, melyek az európai közvéleményt Francziaország védelmi ereje fölött teljesen megzavarják. Hogy a belga lapok egy része rendelkezésére bocsátja magát a porosz sajtóiroda machinatióinak, az még hagyján, de hogy ugyanezt előkelő angol lapok, mint a Times és Daily News, szintén megteszik, ez már botrány. Chandordy gróf, a franczia helyettes külügyér, a city-lapot egyenesen Bismarck gróf közlönyének nevezi utolsó köriratában. Chandordynak tegnap közlött köriratára — távirati hír szerint — ma már felelt Bismarck gróf félhivatalos lapja, a „Norddeutsche Allgemeine.“ A válasz