Pesti Napló, 1870. december (21. évfolyam, 289-313. szám)
1870-12-03 / 291. szám
291. szám Szombat, deczember 8. 1870. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény »szerkesztőséghez intézendő, térmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Kiadóhivatal: REGGELI KIADÁS: 21. évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ajkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér : 5 hasábos netűsor 25 ujkv Előfizetési feltételek: Vidékre, postám T*Sz Helyben, házhoz hordva Egész évre ... 22 frt. Félévre . . . 11 frt. Negyedévre ... 5 , 50 kr. Két hóra .... 8 . 70 kr Egy hóra . . . 1 85 kr Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“-ra December hóra . . . 1 frt 85 kr. Dec.—mart. 4 hóra . . 7 fit 35 kr. Az esti kiadás postai különküldéseért felületetes havonkint 30 kr. A „P. Napló“ kiadóhivatala. PEST, DECZEMBER 2. f.|Míg a hadügyminiszter előterjesztései a delegátiókban megdöbbentő képét mutatják annak, hogy az évenkinti óriási hadi budgetek daczára hadikészültségünk mily fogyatékos, a „Das Jahr 1870 und die Wehrkraft der Monarchie“ czímű, általunk már bőven ismertetett röpirat szerzője számos reformeszmét ad elő , melyek valósításával hadszervezetünket sok részben átalakíthatnók. Elmondjuk mindkét dologról, a rendelkezésünkre álló térhez mérten nézeteinket. Éspedig először is tekintsük az idézett röpiratot. Alkotmányunk helyreállítása után a monarchia védképességének fokozása volt első gondunk, és ma már büszkén mondhatjuk, hogy a veszély órájában 70 ezer, saját költségünkön szervezett, felfegyverzett és begyakorlott honvéddel szaporíthatjuk ő Felsége mindkét állama által közösen a népesség aránya szerint kiállított hadsereget. Ezt elismeri az idézett röpirat magas szerzője is, midőn sajnálkozását fejezi ki, hogy a lajtántúli állam, sem honvédsége felállításában, sem hadászati vasúthálózatának kiépítésében korántsem jár el oly erélyességgel, mint a magyar kormány és országgyűlés. A röpirat mindenekelőtt a gyalogsággal foglalkozik, és annak szaporítását óhajtja. Ezt mi is teszszük, de vájjon nem kerülne-e kevesebbe , a zászlóaljak hadi létszámát 1000 szuronyra emelni, mint minden ezrednél még 3 századot felállítani, melyeknek cadre-ei békében újra szaporítanák a hadügyéri budgetet. A poroszoknál szintén 1002 ember képezi a 4 századból álló gyalog zászlóalj hadi létszámát, és nálunk legfölebb minden századhoz háborúkor még egy fővagy alhadnagyot kellene kinevezni. Ez eljárás harczászati szempontból is előnyösebb lenne, mint a mostani, mert a századok nem apadnának oly hamar őszre, és miután tiszttel lennének ellátva, nem fordulna elő oly sűrűen az az eset, miszerint a század tiszt nélkül marad. Ellenben magunk is óhajtjuk, hogy az ezredek 4-dik és 5-dik zászlóaljai oly állapotba helyeztessenek, miszerint azok, hadveszély idejében és oly gyorsan legyenek mozgósíthatók, mint az első három zászlóalj. Különös figyelmébe ajánljuk a közös hadügyérnek a röpirat ama részét, melyben ajánltatik, hogy úgy mint Poroszországban, nálunk is, már béke idején minden katonai egyénnek ki legyen jelölve az az állás, melyre egy netalán kitörő hadjárat alkalmával hivatva lesz. A hadügyérségnél annyi ember van alkalmazva, hogy biz e munka teljesítését minden költség nélkül megvárhatnék. A röpirattal nem értünk egyet, midőn „emberiségi szempontból“ a hadosztályokat nem kívánja egy nemzetiségű ezredekből összeállítani. Midőn az állam léte forog szóban, csak egy szempont tekinthető helyesnek, és ugyanaz, melyből kiindulva a czél biztosabban érhető el; ennek egyik alapfeltétele azonban a gyors mozgósíthatás , mely megint azt kívánja, hogy az ezredek minél közelebb feküdjenek kiegészítő kerületükhöz, e feltételnek teljesítése esetében pedig a hadosztályokat nem lehet tarkázni. E mellett beszél azonban még egy mélyebben fekvő ok is. Az emberek mindig csak emberek maradnak. Gépekké csak néhány felületesen gondolkozó elméjében válnak, márpedig az egy osztályban együtt küzdő csapatok nem ritkán jönnek abba a helyzetbe, hogy egyik kényszerítve lesz a másikért áldozatot hozni, erre pedig honfitársak iránt a katonát mindig inkább lehet késztetni, mint más fajbéli csapatokért. Ez okból kívánjuk szintén, hogy a honvédségi állományba áthelyezett tüzérek bealakíttassanak honvédütegek, nem pedig a tüzérezredekhez tartozó tartalékütegek, amint azt a röpirat kívánja, elfelejtve, hogy a törvény értelmében nem lehet egy honvédet sem kényszeríteni,hogy a közös seregnél tegyen újra szolgálatot. Ami a monarchia erődítési rendszerének kiegészítését illeti, be kell vallanunk, hogy épen a franczia-német háború tapasztalásai csak megerősítették bennünk a meggyőződést, hogy a határszéleken épített várak csakis „támadó“ jellegű, azonnal az ellenség földjére a háború fáklyáját vivő hadseregeknek válhatnak hasznosakká; a mi seregünk különösen Csehországban még eddig — és alkalmasint még sokáig — mindig csak védő szerepre lesz hivatva, és azért igen czélszerű, hogy a röpirat Prágának erődítését hozza javaslatba, amint is okvetlenül szükségessé fog válni Bécs és Budapest átalakítása erődített táborrá. Tudjuk, hogy ez nem egy haragos képet fog előidézni Pesten is, és még inkább Bécsiben, hol 1866-ban ugyancsak nem mutatkozott nagy hazafiság ; de meg vagyunk győződve, hogy a budapestiek legalább ezt az áldozatot is szívesen meghoznák, mert hiszen ettől függhet majdan monarchiánk és honunk sorsa, és ezzel együtt Pestnek jövője is. A röpiratnak a határszél bekebelezését illető részét általában mindenki helyeselni fogja , de nagy politikai hibát követne el a hadügyminiszter, ha a röpiratnak ama tanácsát követné, mely szerint Magyarországnak kevesebb újonczot kellene adni a tüzérséghez és a műszaki csapatokhoz, e helyett még egy huszárezredet állítván fel. Ezt Magyarhonban mindenki bizalmatlanság jeléül venné, pedig kölcsönös bizalom állami létünknek alapfeltétele , mert azt hiszszük, jogunk van követelni, hogy a bizalmatlanság minden árnyéka is száműzessék az épen szőnyegen forgó tárgyalásoknál; azt tartjuk, itt volna ideje, hogy a delegátió, midőn számba veszi, köréhez mérten, az itt, a röpirat fonalán jelzett reformeszméket, a hadügyi budget kritizálásában emelkedjék fel azon magaslatra, melyről nem foltozgatási művet, hanem valóban gyökeres reformot létesíthet Mi a múltat illeti, az elkövetett mulasztások oly mérvűek, hogy az eddigi rendszer minden tekintetben tarthatlannak bizonyult be. Mit használ nekünk az egész katonai bureaucratismus, ha ma azt halljuk, hogy hadseregünknek a határhoz juttatására legalább is nyolc hét követeltetik, vagy ha azt tapasztaljuk, hogy egy megveretés esetében nincs semmi segélyforrásunk, melyből egy második hadsereget fölfegyverezhetnénk ? Ily körülmények között a foltozgatást újabb milliókkal folytatni: valóban a leghálátlanabb „takarékoskodás,a valóságos pazarlás! A pénzügyi szempont itt csak másodérdekű. A vagy-vagy egész élességével áll előttünk, s a nemzet joggal megkövetelheti, hogy a delegációk azt a kormánynyal szemközt is egész erélylyel felállítsák. Ha eddig oly sokat áldoztunk azért, hogy végre is minden hiányosnak bizonyuljon be, áldozatainkban nem fogunk fukarkodni, ha tudjuk, hogy azokat valóban a birodalom védképessége s a nemzet óhajainak teljesítése igényeli. Követeljük tehát, hogy a delegatió a legszigorúbb vizsgálatot rendelje el a múltra nézve, s a leggyökeresebb reformokat alkalmazza a jövőben. Követeljük a rendkívüli 60 millió szükséglet oly beosztását, vagy eshetőleg szaporítását, hogy abból ezredeink lehetséges dislocatiója valósíttassék; követeljük a hadsereg fölszerelésének a már a múlt delegatiókban megpendített elvek szerinti újjáalkotását, a bureaucratiai slendrián elmellőzését és számos oly intézkedés megtételét, melyek a hadsereg szellemét felvillanyozhatnák. Ha a delegatió ezekben késedelmeznék : részese lenne azon bűnös gazdálkodásnak, melyet az eddigi eljárás eredményei elénk tárnak. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az Írói jogok. Oly ügyben szólalunk fel, mely egy időben, még pedig a közelmúltban a legélénkebb törvényhozási óhajok tárgyát képezé, s melyet mind a kormány mind a közvélemény jó idő óta megfoghatlan apathiával elejteni látszik, jóllehet azt kezdetben első rangú helyre téve a „függő kérdések“ napirendjének sorozatában. A legutóbbi időben felmerült s irodalmi körökben többszörösen ventilált eset, egy szerkesztőnek confliktusa a kiadótársasággal, s a kérdéses ügyben keletkezett arbitrium több irányban külön értelmű vitát idézhetett ugyan elő; ámde a divergáló nézetek minden esetre találkoztak azon meggyőződésben, hogy immár kiáltó szükséggé vált egy törvényhozatala az irósjogok biztosításáról. Ezen meggyőződés nyilvánítása által épen nem fejeztünk ki új óhajtást, hanem azon sajnos jelenségekre utalunk, melyek a törvény hozatalának elhalasztása folytán szakadatlanul felmerülnek. Épen harmincz éve annak, hogy Tody Ferencz egy korszerű és még mai nap is figyelemre méltó munkájában ráutalt azon bajokra és anomáliákra, melyek az irótjogok szabályozatlanságából erednek és sürgető egy törvényjavaslatnak alkotását. És a magyar törvényhozás, ezen több oldalról nyilvánított óhajnak megfelelendő, az 1844-ik évben szorgalmasan dolgozott a törvényjavaslat alkotásán, mely a szerzői jogok kérdésének szabadelvű megoldására irányult s mindenkép méltó társa leendett ezen országgyülés büntető javaslatának, a melynek ismeretes sorsában is részesült. Ily körülmények között még csíráiban létező Irodalmunk munkásai megfosztva maradtak azon igazságos oltalomtól is, melyet az állam minden tulajdonnak megőrzésére nyújtani köteles; a legrutább visszaéléseket a törvény hallgatása által sanctionálni látszott, sőt azon egyetlen nevezetesebb rendelet, melyet I. Ferencz 1793 ban közzétett, s melyben a művek egyszerű utánnyomását szigorúan tiltja, kijátszatott és de facto kijátszatik ma is az által, hogy a lelkiismeretlen plagiatorok csak a munka czimét s nehány fejezet titulusát változtatják meg, egyebekben változatlanul lenyomatják az eredeti szerzőnek sok fejtörésbe s költségbe került művét. És nem egy sol-disant „iró“ gyakorolta már scrupulusok nélkül e könnyű foglalkozást, gúnyára a tulajdoni jogok szentségének. Rendezettebb jogállapot e tekintetben csakis a polgári törvénykönyv uralma alatt volt, s különösen az 1858-ik évben kelt legfelsőbb határozat, mely a német szövetség szerző jogi törvényét honosította meg, adott az írói jog szabályozásának nevezetesebb, persze nem alkotmányos lendületet. Mit nyertünk azonban az országbírói értekezletnek azon szabálya, helyesebben mondva, enunciatiója által, hogy „az ész szüleményei is oly tulajdont képeznek, mely a törvény oltalma alatt áll ?“ — Hogy mit nyertünk ezen üres parázissal, arra megfelelhetnek azon írótársaink, kik egész meglepetéssel kénytelenek látni, miként reprodukáltalak terque quaterque engedély és sokszor még forrás idézet nélkül kiollózott czikkeik és költeményeik, és ők maguk arra kárhoztatvák, hogy jól szerzett jogaik galád megsértése ezen spectaculumának „jóakaró nézői“ legyenek! Az írói pálya nálunk úgyis csak szerényebb anyagi kilátásokat nyújthat, ha még azon jogvédelmet is elveszszük tehát a szerzők elől, melyet ők az államtól joggal megvárhatnak, ha jogaikat úgy a kiadók, mint egyéb harmadik személy irányában nem biztosítjuk, s ha utódaik részére is, kiknek sokszor nem hagyhatnak egyebet, mint néhány iv írást hátra, nem határozzuk meg a biztosítást, úgy indokolatlan szűkkeblűséggel s mostohasággal járunk el a tulajdonjogok ezen ágával szemben. Országunk úgy sem képes az irodalmat direct anyagi pártfogásban bővebben részesíteni, de e legszerényebb kívánságnak annál inkább megfelelhet, mert ez által hivatásának felel meg, igazságot gyakorol. Az igazságügyminiszter, ki magas fogalmakkal bir a tulajdon s a magánjogok szentsége felől, mint azt csak imént beterjesztett javaslatai tanusítják, jókorán felismerte e szükséget is, s a szerzői jog iránt még 1867-ben a polgári perrendtartással együtt javaslatot nyújtott be, mely akkoron a sajtóban élénken megvitattatok. Habár e javaslat lényeges hiányokkal bir, mégis megfelelő változtatások mellett — alkalmas alapul szolgálhatna egy czélirányos törvény hozatalára. Hová lett e javaslat, talán a felmerült ellenvetések folytán vonatott vissza ? nem tudjuk. Azonban, amint értesülve vagyunk, az igazságügyminisztériumban a roppant tárgyhalmaz közepette nem is gondolnak azzal,hogy egy ilyen irányú javaslatot egyhamar beterjeszszenek, éspedig annyival kevésbé, miután a közvéleménynek orgánumai türelmetlenségük jeleit e fölött épen nem mutatják, s a jelen helyzetbe szótlanul belenyugodni látszanak. Ideje volt tehát, hogy szavunkat emeljük egy ily irányú törvény mielőbbi hozatala mellett. Az észak-német szövetség törvényhozása működésének inaugurálását alig vélte méltóbban teljesíteni, mintha törvényt alkot a „szerzői és kiadói jogról.“ Semmikép sem kívánnók tehát, hogy elmondhassák nemzetünkről azt, miszerint híven Nimród erkölcseihez, és ázsiai hagyományaihoz, a vadászati jog szabályozásáról ugyan jókorán gondoskodott, de nem tarta érdemesnek az iráni jogokat legalább is ugyanolyan biztosításban részeltetni. Irodalom. A királyföldi viszonyok ismertetése. Irta Jakab Elek. Kiadja Heckenast Gusztáv, Ara írt 60 kr. Ezen munka önálló hirlapczikkek alakjában először az „Uno“ czimű erdélyi politikai lapban látott napvilágot. Szerzőt művének önálló alakbani közrebocsátására a kedvező elismerés birta, melyben tanulmányait az olvasó közönség s a kormánykörök részesíték. A királyföldi autonómia fejlődését és mai állását, az alispáni hivatalnak, az egyetemnek, a tizennégy széki vidéknek s a központi városi hatóságoknak, mint az autonómia szegletköveinek alapos ismertetését nyújtja megfelelő történeti adatok, oklevelek, királyi s kormányrendeletek alapján. Szerző több helyen előadja saját indokait s nézeteit; különös figyelmet érdemel e tekintetben az utolsó (XXV.) fejezet. Itt elismeri a szász nemzetnek Erdély civilizatiójára való tényező befolyását s a közművelődés érdekében tett nagy szolgálatait, s azért kívánja, hogy a jövendőben is képesek legyenek saját municipális jogaikat a köztörvény határain belül érvényesíteni. De másfelől kimondja azt is, hogy e szép tulajdonok két nagy hibával vannak párosulva. Az egyik abban áll, hogy a szász a magyar nemzet iránt őszinte ragaszkodással ritkán viseltetett s a magyar nemzet s a német kormány közötti conflictusokban az utóbbi mellé állott, a második hibája önzésében s a haza többi nemzeteit kizáró szűkkeblüségében nyilvánul. E hibákat azonban nem annyira magában a nemzetben, mint inkább ennek egy osztályában —a bureaucratiában találhatni fel, ezen osztály logalitásában bizni alapos vizsgálat s elegendő javulási tények nélkül nem lehet. Annál inkább ajánljuk e biráló történeti megjegyzésekkel, részrehajlatlan ítélettel s alapos véleménynyilvánításokkal kísért művet az olvasóközönség, különösen a képviselő körök fgyelmébe, miután mind az unió-törvény, mind a köztörvényhatósági törvény kötelességévé tette a kormánynak, hogy az illetők kihallgatásával a királyföld rendezéséről törvényjavaslatot terjeszszen elő. E törvényjavaslat leendő előterjesztésénél és megvitatásánál az illetékes körök jó hasznát vehetik Jakab Elek ur e munkájának. Deák Ferencz- adomák, Rosenberg testvérek tulajdona. Ara 1frt 20 kr. Ezen adomák gyűjtője — úgy látszik jó ismerte munkája fogyatkozásait, midőn előszavában maga is elismeri „hogy a világért sem áll jót, hogy a közlött adomák az eredetiség hűségével vannak visszaadva“ de azt hiszi, hogy „hasznos eszmét“ pendített meg, mely „avatottabb kezekben, gondosabb munka mellett figyelemre méltó, becses művé gyarapodhatik.“ Ámde akkor minek vágta fejszéjét e munkába, s miért nem bizta e munkát avatottabb kezekre ? Mert ezen „adomák“ között nem egy olyan van, mely furcsa illustrátióba helyezi Deák humorát, s néhol izetlen elménczkedést vagy pláne arrogáns illetlenkedést ad Deák Ferencz szájába. Az ily munka „hasznos“ lehet talán a gyűjtőre nézve, de hogy általa „hasznos eszmét“ pendített meg, kereken tagadjuk. A jelen füzetben közlött adomák három osztályba sorozandók. Először politikai jelmondatok s életek, melyek a kort világításba helyezik, másodszor régi adomák, melyeket Deák valamely mozzanatra alkalmazott, s harmadszor oly adomák, melyek Deákról szólanak. Az ilyes gyűjtemények hitelességének és értékének megítélésénél mindig a közlő személyisége mérvadó, s ki azon helyzetben van, hogy a mit ír, azért biztos tapasztalat és helyes informátiónál fogva kezeskedhetik is, azt szívesen fogjuk meghallgatni, míg igen problematicus hitelt és értéket tulajdonítunk e gyűjteménynek, melynek szerzője az anonymitás leple alá bujt, hogy elmondja, amit „barátja barátjának barátjától“ összevissza hallott Deák Ferenczről. — Ily minden becsnélküli kísérlet kiadásának nincs semmi értelme. Cornelius Tacitus Germaniája. Magyarázta Ponori Thewrewk Emil. Pest. Kiadja Aigner Lajos. Ára 60 kr. Hasznos kézikönyv, melyben szerző Tacitus e remekművét megfelelő magyarázatokkal kíséri, melyeket szerző az országos tanáregylet közlönyében indokolandó elvekre s adatokra alapított. Titi Livii ab urbe condits liber. II. Magyarázta Szénássy Sándor. Pest. Kiadta Aigner Lajos. Ára 60 kr. óhajtjuk, hogy ily modor szerint láttassanak el a többi classikusok is magyarázatokkal, nehogy tanulóink a külföldi commentárokra legyenek egyedül utalva. A középtanodai tankönyvek gyüjteményében Aigner Lajosnál megjelentek továbbá : Német tan- és olvasó Ponori Thewrewk Árpádtól. I. kötet. (A német irodalom emelkedésének kora.) Az egész mű,ára 1 frt 60 kr. Általános számtan és Algebra középtanodák számára. Irta Mauritz Rezső. Pest. Aigner Lajosnál. Ára 1 forint 60 krajczár. Pest, deczember 2. (A magyar delegatió hadügyi bizottsága) ma pénteken tartott ülésében megjelent a közös külügy-, közös hadügyminiszter és a m. k. ministerelnök,s az albizottság tagjai a jelen politikai viszonyokra vonatkozólag több kérdést intéztek a közös külügyminiszterhez és a katonai helyzetre nézve a közös hadügyminiszterhez, s a nyert felvilágosításokat tudomásul vették, anélkül, hogy az albizottság ezúttal bármit is határozott volna. Legközelebbi ülés ma, december 3-án lesz. (A 25-ös bizottság ma a Dunán inneni részszel foglalkozott. Megállapodásai a következők : Pest-Buda egy törvényszéket kap, miáltal némileg egy lépés van téve a testvérfővárosok egyesítésére. Ide tartoznak Ó-Buda és Új-Pest. Járásbíróságok: Alsó-Dabas, (telekk.) Vácz, (telekk.) Gödöllő (telekk.), Monor (telekk.) Nagy-Káta (telekk.), Ráczkeve (telekk.), Szent- Endre, (telekk.) Kecskeméten törvsz. Járásbíróságok: Czegléd (telekk.), Kecskemét, Nagy-Kőrös (telekk.), Kunszent-Miklós (telekk.), Félegybáza, (telekk.) Kalocsán, törvsz. Járásbíróságok: Kalocsa, Duna - Vecse, (telekk.) Kis - Kőrös (telekk.) Nógrád megyében: 1 törvsz. Balassa-Gyarmaton törvsz.Járásbíróságok: Balassa-Gyarmat, Rétság (telekk.), Szécsény, Szirák (telekk.), Losoncz (telekk.), Fülek, (telekk.) Zólyom megyében 1 törvsz. Beszterczebányán törvsz. Járásbíróságok: Beszterczebánya, Breznóbánya (telekk.), Ó-Zólyom (telekk.) Hont megyében 2 törv. Selmeczen törvsz. Járásbíróságok: Zsamócza (Barsból vétetik át), Selmecz, Korpona (telekk. Zólyomból), Körmöczbánya (telekk. Barsból.) Ipolyságban törvszék. Járásbíróságok: Ipolyságh, Ráth, Szobb (telekk.) Esztergom megyében 1 törvsz. Esztergom törvsz. Járásbíróságok: Esztergom, Muzsla (telekk.) Barsmegyében 1 törvsz. Aranyos-Maróthon törvsz. Járásbíróságok: Oszlán (telekk.), Aranyos-Maróth, Léva (telekk.), Verebély (telekk.) (A képv. ház) I., II., Il, V., VII. és IX. osztálya holnap szombaton, d. e. 10. órakor ülést tartanak. (A képviselőház III.osztály köréből. Ez osztály a birtokviszonyok rendezéséről szóló javaslat tárgyalását ma folytatván, a 69. §-tól a 79. § ig haladott bezárólag. Lényeges változtatásokat tett a 70. és 71. §-nál, melyek a lelkészek fairási illetményére, továbbá a közös gyeplegelő elkülönítésére, nemkülönben az erdei és havasi legelő rendezésére vonatkoznak. A vitában, mely ezen, valamint a többi szakaszokban foglalt intézkedések felett kifejlődött, Deák, Csengery és Nehrebeczky képviselőkön kívül részt vettek még Tisza László, Benedek és Huszár, és az igazságügyminisztérium részéről jelen volt Gecző, osztálytanácsos. A 70. §. következő új szerkezetet nyert: „A hol az erdő illetmények kihasítása megtörténik, erdő illetménykép, a mennyiben más egyesség nem létezik, valláskülönbség nélkül a lelkészek számára egy egész, a tanítók számára féltelki illetmény hasítandó ki.“ Ezen szakaszban azon említésre méltó intézkedés történt, hogy az izraelita lelkészek és tanítók is erdő illetményben fognak részesíttetni, és ezen elv a magyarországi viszonyokra is alkalmaztatni fog. A 71. §. szintén újból szövegeztetett, és pedig ekként: „Az egy határbeli, 1848. évig közösen használt összes gyeplegelők a volt földesurak és a volt jobbágyok közt felosztandók. A felosztás az eddigi gyakorlat alapján rendszerint mindkét félre nézve, az általuk ugyanazon határban tulajdonjoggal birt földbirtokuk arányához, még pedig a földesurakra nézve majorsági birtokuk arányához, a volt jobbágyokra nézve pedig tulajdonukká vált összes földbirtokuk arányához képest, történik. Azonban az egykori földesur részére a közös legelőnek legalább is negyedrésze teljes tulajdonul fentartandó.“ Ha a volt jobbágyok számára ilymódon kihasítandó gyeplegelő-rész , azoknak nagyobb számú marháik tartására, az 1848. év előtt e részben fenállott gyakorlatot tekintve, elegendő nem lenne, és ha egyszersmind az egykori jobbágyok az 1848. évig erdei vagy havasi legelő használatában voltak, azoknak ezen erdei vagy havasi legelőből pótlásul oly mennyiség adandó ki, hogy a számukra kihasítandó összes legelő-tér az 1848. évig élvezett haszonvétel folytatására elegendő legyen. Ezen úrbéri illetményből csak annyi terület vonható le, amelynek közönséges becsértéke az eddig netalán fizetett taksa, vagy külön teljesített viszonszolgálmányok tőkéjének megfelel. E tőke az eddigi évi taksa vagy viszonszolgálmányok értékének húszszoros összegéből áll, melyből azonban egy hatodrész beszedési és kezelési költségek fejében levonatik. A havasi legelő-illetménynyel együtt az azon levő fák is, az illető felek tulajdonába mennek át. Egyebekben a megváltás iránt a jelen törvény 17—22. §§-nak határozatai ide is alkalmazandók. A 77-dik §. helyébe az osztály átvette azon intézkedéseket, melyek ugyan a javaslat 5-dik §-ában fogadtattak el. A 78. §. első bekezdését az osztály nem fogadta el, hanem annak helyébe azt mondotta ki, hogy a birtokrendezési eljárásról Erdélyre vo-