Pesti Napló, 1871. február (22. évfolyam, 26-48. szám)
1871-02-14 / 36. szám
Kedd, február 14.1871. 36. szám, 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: ferencziek tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Azrment.d.a levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre .... 6 , 60 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr Egy hóra ... 1 , 86 kr REGGELI KIADÁS. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyílttól: 6 hasábos petitsor 25 njkr. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az uj miniszterek. Pauler Tivadar 1816. ápril 9-kén Budán született, hol atyja a magyar főhadi kormánynál szolgált. Édesanyja a hazai jogirodalom történetében ismeretes Markovics Mátyás leánya. Iskoláit a budai főgymnasiumban s a pesti egyetemen kitűnő sikerrel végezte, s ez alatt tanárai (köztök Virozsil és Frankl) szeretetét és barátságát is megnyerte. Hosszas levelezése Virozsillal az évek során át csak szorosabbra fűzte e barátságot. 1832-ben a bölcsészet, 1836-ban pedig a jog és államtudományok tudorává avattatott fel, s miután 1838-ban Pesten a természeti jogot rövid ideig helyettesként tanította, ugyanazon évben a zágrábi akadémiához a természetjog s magyar közjog rendes tanítójává neveztetett; 1845-ben pedig Zágráb megye rendei által az ottani megyei törvényszék közbirájává választatott, s a rögtön itélőszék s megyei levéltár rendezésére kiküldött megyei választmány tagjai közé soroztatott. 1845. nov. 22-én választotta a m. tudományos akadémia az értekezései és előadásai által már akkor is kitűnő nevű tudóst levelező tagjai közé, majd 1855-ben rendes tagjai közé vette fel. Értekezése, melylyel székét elfoglalta: „Az álladalom jogalapjairól“ és „Az elévülésről“ —nagy hatást idézett elő a tudományos irodalomban. 1846. szept. 13-án a pesti királyi, 1847-ben pedig a grátzi cs. kir. egyetem jogtudományi karának tagjai közé vétetett fel. 1848-ban a pesti egyetemnél lett jogtanár, s 1867-ben a Lipót-rend keresztjével tüntetve ki, ott azóta a jog- és államtudományi encyclopadiát, az észjogot és büntető jogot tanította. 1869-ben ki lett nevezve a legfőbb itélőszék birájává, hol a büntető osztályban, mint kitűnő előadó biró, szintén nagy elismerésre tett szert; de a megnyíló iskolai új év ismét visszavonzotta legnagyobb diadalai szerzőjéhez, a tanári székhez, melyet csakugyan vissza is foglalt. Első magyar irodalmi munkái a Századunk, Athenaeum, a Tudománytár folyóiratokban jelentek meg; újabban pedig — bár a jogtudománnyi Szemle alapítói közt olvashattuk nevét, és csupán az Akadémiai Értesítőben jelentek meg dolgozatai. Értekezései közül két akadémiai székfoglalóján kívül nagyobb figyelmet keltettek a Tudománytár 1842—43-ks füzeteiben közlött czikkek „Az észjogtudomány fejlődése és jelen állapota“ czimmel. Emlékbeszédei — a legutolsók Mittermayer és Virozsil — felett ép oly mélységgel, mint szépséggel vannak írva, s legutóbbi értekezése az akadémiában az észjog tanárairól az egyetemnél, méltó társa ezeknek. Sokkal becsesebbek azonban ezeknél kézikönyvei, melyeknek mindegyike több kiadásban forog a közönség kezén. A jog- és államtudományok encyclopadiája, Észjogi elő- és alaptana, végül Büntetőjoga ismertek úgy a magyar mint a külföldi közönség előtt. A classikus rövidség és világosság, s mindenek felett az öszszes szakirodalom figyelemmel kísérése e művekben Pauler nevét maradandóvá teszik, és sajnáljuk, hogy e szobrok alighanem tetőzetlenül maradnak. Mit szóljunk a tanárról ? 22 év alatt a haza fiatalságának nagy része, legalább tízezer férfi került ki kezei alól, s ezek közt egy sincs, ki a „kis öreg“ iránt a legnagyobb tiszteletet ne érezte volna. Most elmondottuk , mit vesztett benne az egyetem és a tudományos irodalom. Balassa után ő legnagyobb nevű tanárunk volt: azt a halál, ezt a politika rabolta el, nagy hátrányára egyetemünknek. A politikai életben csak egyszer szerepelt, midőn a ráczkevei kerületben fel akarták léptetni, miről azonban lemondott; s bár mennyire tiszteljük benne az embert és tanárt, — a miniszterrel szemközt kétkedve állunk, — bár működése alaptalannak tüntetné fel kételyeinket ! —gy—e — * * * Tóth Vimos, az új belügyminiszter, a képvikölökben népszerűséggel dicsekedhetik, ő még fiatal ember, jelenleg 39 éves. Született Nyitra megyében, a Nyitra városától egy órányi távolra levő Ivánkán. Atyját még gyermekkorában veszte el, s anyja másodszor egy Kövér nevű birtokoshoz menvén férjhez, Tóth Vilmos mostoha atyja birtokán,a temesmegyei Szécsányban nevekedett.1848-ban tért vissza Nyitrára, hol mint serdülő ifjú részt vett a H urbán elleni expeditióban. 1852-ben megnősült, neje Dezseő Judit s jelenleg egy fiú s két leányból álló családja van. 1861-ben Tóth Vilmost Nyitramegye másodfőjegyzőjének, a a nyitrai kerület orsz. képviselőnek választotta meg. A provisorium bekövetkeztével Tóth Vilmos tisztviselői állásáról lemondott s 1863-ban letevén az ügyvédi vizsgálatot, ügyvédeskedett. 1865 ben ismét orsz. képviselőnek választatott. 1867-ben b. Wenckheim belügyőrsége alatt miniszteri tanácsos lön, s vál. kerülete őt, kineveztetése után ismét megtisztelte bizalmával, szintúgy 1868-ban is. Rajner minisztersége alatt államtitkár lön, mint ilyen, hosszabb ideig vezette a belügyminisztériumot, míg febr. 10-én miniszterré nevezteti ki. Nyitrában még most is beszélik róla a következő esetet, mely vele az ötvenes években történt meg. Akkor ugyanis, midőn a nemzeti három szint olyannyira üldözték, egy nap próbára akarta tenni, hogy mennyire rúg az osztrák rendőrség túlzása. Összebeszélt két barátja, Babóthy Márton s Bacskády Károlylyal, s az egyik fehér, a másik vörös, s a harmadik zöld nyakkendőt kötött fel s úgy mentek ki is Nyitrán az utczára. A rendőrségnek a három nyakkendő csakugyan feltűnt s a következés az jön, hogy mind a három sétáló elfogatott. —..— * * # Gr. Pejacsevics Péterről a már közlött adatokon kívül nem szerezhettünk többet. Azt tudjuk, hogy élte világában levő férfiú, a magyar-szlavón mágnások egyik kitűnősége, a horvát kiegyezésben élénk része volt, s bánná vagy horvát miniszterré kineveztetése már a kiegyezés megkötésekor czélba volt véve. EK2A3BQ FEST, FEBRUÁR 13. A kormány kiegészíttetett, hamarább, mintsem vártuk volna. Minden habozás nélkül jelentjük ki e tény fölötti őszinte örömünket. Már-már oly körökben is elharapózott a pessimismus, melyeknek elkedvetlenedése, s habár csak múló elernyedése közügyeinkre nézve valóságos calamitás. Minél hozzáférhetlenebb az ily napról-napra jobban terjengő nyugtalanság forrása, minél kevésbé kézzelfogható az idegesség oka , annál nagyobb erőt vesz az a kedélyeken, annál szélesebb körben érezteti erőt bénító hatását. Az ij miniszterek kinevezése sok tekintetben határozottan jótékonyan hatott. S midőn így mindenekelőtt megelégedésünket fejezzük ki a minisztérium kiegészítésének ténye fölött , egyúttal egy ily óhajtásnak is adunk kifejezést, mely ezzel kapcsolatban van. A jelenlegi minisztérium — úgy, amint az most előttünk áll — vagy egy teljes, kész egész, vagy mint hírlik, még újabb, és pedig mélyre ható változásoknak leend kitéve. Ha az alternatíva első része áll, úgy adja ennek bizonyságát a kormány mihamarább, mégpedig oly módon, mely mindnyájunkat megnyugtat. Ha azonban még nem állunk végén a változásoknak, úgy legyen az átmenet bizonytalansága, minél rövidebb. Ez ép annyira érdekében áll a parlament, mint a kormány sikeres tevékenységének. Ami az új minisztereket illeti, mi velük szemben már azon néhány szóban, melyet esti kiadásunk róluk közlött, állást foglaltunk. Az uj miniszterek — bármilyen legyen is egyikőjük múltja s egyéni tulajdonsága feletti felfogásunk — a többség által támogatott kormánynak tagjai, s ez, ha mást nem, ez egyik ellen is legalább a reservált várakozás kötelességét rója reánk. In ultima analysia parliamentary többségeknek rendesen oly kormányaik vannak, amilyeneket megérdemelnek. A kormányok befolyása az őket támogató pártra, a törvényhozás működésére véghetetlen nagy, de ha a többség olyan, amilyennek lenni kellene, a hatásnak kölcsönösnek és arányosnak kell lennie. A többség kezében áll, hogy a kormánynak oly tagja, mely nincs helyén, vagy mely közügyeink fejlődésére káros befolyást gyakorol, ezt ne sokáig tehesse. A feladatainak színvonalán álló többség befolyása alatt az erélyes miniszter erélye nő, a gyöngének gyöngesége mihamarább helyreállíttatik. Ez egyébiránt távolról sem akar plaidover lenni az akaratnélküli, habozó miniszterek mellett, kik minden befolyásnak engednek, minden reájuk ható erő alatt meghajolnak. Mi legjobban szeretnék, ha az uj miniszterek mindegyikét oly könynyü szívvel fogadhatnék, mint a mikép fogadta az uj cultusminisztert a ma este megjelent „Magyar Állam.“ Az uj belügyminisztert üdvözöljük s azt kívánjuk neki, hogy a mily rohamosan futotta át szép parlamenti pályafutásának eddigi egyes állomásait, oly tartós legyen megállapodása az utolsó pontnál, mely azonban minden inkább mint „nyugvó“ pont. Tóth Vilmostól a közvélemény igen sokat vár, s e várakozásnak kielégítése semmi esetre sem leend könnyű munka. Ő saját erejének embere, ki csak önmagának köszönheti magas állását, s az ily egyéniségekkel szemben a közvélemény rendesen inkább túlkövetelő, mint engedékeny. Az új belügyminiszter Magyarország belszervezkedésének egyik válságos pontján lép hivatalába. A munka oroszlánrésze valószínűleg az ő vállaira fog nehezedni, az ő feladata lesz ama szervezkedési nagy mű kivitele, Magyarország egész közigazgatási rendszerének megállapítása. Azt mondják, hogy az új belügyminiszter magas mérvű becsvágygyal bír; előtte áll a tér, melyen hazája érdekében kiváló érdemeket szervezhet. Hogy a tarpeji szikla sincs meszsze, azt Tóth Vilmosnak nem is kell mondanunk. Kinevezését mi az erélyes, öntudatos, szakadatlan munka inauguratiójakép fogadjuk. A harmadik a sorban Pejacsevich Péter gróf, az uj horvát miniszter. Reá csendes működés várakozik,melynek azonban mind szűkebb hazájára, mind az egész magyar államra igen jótékony hatása lehet. Benne örömmel fogadjuk a szilárd hazafit, a tiszta, önzetlen jellemet, a két testvérnemzet frigyének kiváló barátját. A horvát nemzet most egy nagy horderejű állami adtió előestéjén áll. Legyenek ezen változások, melyek Horvátország kormányzatában az utolsó napokban véghezmentek, egy mindnyájunkat kielégítő eredmény biztosítékai. Tóth Vilmos belügyminiszteri programmja. Pest, febr. 13. A Deák-párt ma este tartott értekezletén a párt éljenzése közt bemutatá az elnök az új belügyminisztert, ki erre a következő programmbeszédet tartá: Tisztelt párttanácskozmány! A magyar miniszterelnök előterjesztése folytán ő császári és királyi apostoli felsége engem belügyminiszterré kegyeskedett kinevezni. Engedelmeskedtem a királyi parancsnak, s meghajlok ezen legfelsőbb bizalom előtt. Ezen elhatározásom első perczében azonban feltettem magamban, hogy mielőtt működésemet megkezdeném, a párt azon tisztelt tagjait, kik a kormányt eddig támogatni szívesek voltak, egy találkozásra mély tisztelettel felkérjem, nemcsak azért, hogy új helyzetemben magamat önöknek bevautasaa és ezáltal eleget tegyek a parlamentáris illemnek, hanem azért is, hogy a tisztelt többség előtt, melynek támogatása nélkül nem működhetem, elmondjam röviden, hogy miképen akarom működésemet megkezdeni és folytatni, és végre azért, hogy, azon esetben, ha programmam a párthelyeslésével találkoznék, elmondhassa az új belügyminiszter azt is, hogy mi az, mit viszont ő kér a párttól, hogy működését a kívánt siker követhesse. Tisztelt párttanácskozmány ! Működésem kettős természetű lévén, törvényhozási és administratív, elmondom előbb azt, hogy mit vélek én a törvényhozás terén tárczámat illetőleg még ezen országgyűlésen, mely mindössze is alig tart ötnegyed évig — okvetlenül elintézendőnek. Ezek a következők: A községi törv., a főváros rendezése, a királyföld rendezésére szólgáló viszonyok megalkotása és a választási törvény revisiója, vagy egy újnak alkotása. Szándékosan különböztetem meg a két módot, mert habár nyíltan bevallom, hogy én az 1848. V. törv. czikk revisióját ez idő szerint czélszerűbbnek tartom, mégsem látok lehetetlenséget arra nézve sem, hogy egészen uj választási törvény alkottassék. A községi törvény átment az osztályok tárgyalására, s a központi bizottság is beadta már jelentését a háznak, nincs egyéb hátra, mint az, hogy ezen törvényjavaslat törvény erejére emeltessék. És e pontnál bátor vagyok egy kérést intézni a tisztelt párthoz, és ez az, hogy a törvényhatóságok rendezésével szerves összefüggésben álló ezen törvényjavaslatot a költségvetés tárgyalása után azonnal tárgyalás alá venni méltóztassék. Mert különben én a mindnyájunk által annyira óhajtott megyerendezést a nyáron végre nem hajthatom, s ha ezt a nyáron sem teszszük, akkor az valószínűleg két évre is elmaradna. Elmondom okát, miért. A megyerendezés oly fontos dolog, melynek keresztülvitelére szükséges az, hogy a t. képviselő urak otthon legyenek. Ezt pedig csakis a nyári hónapokban lehet eszközölni, midőn a törvényhozás szünetel. Ha tehát a nyáron ezt el nem végezhetnők, miután a mondott oknál fogva a rendezést a jövő télen keresztülvinni nem lehet, akkor a jövő nyárig kellene azzal várni. Ámde mandátumunk a következő év tavaszán lejár, s ha ő felsége az országgyűlés berekesztése után új országgyűlést hívand rövid idő alatt össze, akkor a jövő képviselőválasztások valószínűleg a nyári hónapokra fognának esni. Márpedig t. párttanácskozmány azt, hogy a képviselőválasztások, 1. megyék rendezése és a községek szervezése egy és ugyanazon időre essék, én részemről tanácsosnak soha sem tartanám. Ezért szükséges, hogy a községi és a bíróságok szervezésére vonatkozó törvényjavaslatokat a ház minél előbb tárgyalás alá vegye. A főváros rendezésére nézve már a napokban fogok enquétet összehívni, s igyekezni fogok oly férfiak szíves részvétét megnyerni, kik egyrészt ismerik a főváros viszonyait, másrészt bírnak elegendő tágas látkörrel annak megítélésére, hogy mi kell egy fővárosnak arra, hogy hivatásának megfelelhessen. A Királyföld rendezésére vonatkozólag bátor vagyok jelenteni, hogy a szász egyetem kebelében máris készül egy javaslat, melyre nézve előre is nyilvánítom, hogy azon esetben, ha —mint remélem — az állam czéljaival nem ellenkezik, szívesen fogadom el az általam beterjesztendő javaslat alapjául. Volna még ezenkívül, t. párttanácskozmány, tárczámat illetőleg sok fontos ügy, melyekre nézve javaslatokat kellene a ház elé terjeszteni. De azok, melyeket említek, okvetlenül szükségesek arra, hogy a felelősséget mint belügyminiszter elvállalhassam. Sokkal nehezebb — és nem csalódom tán, ha azt mondom — épen oly fontos feladatom azon része, mely a végrehajtás terén a maga ijesztő nagyságában tárul fel előttem. Nehezebb azért, mert senki sem tagadhatja, hogy a belügyminiszter felelőssége a végrehajtás körül sokkal nagyobb mint befolyása és jogi része az autonóm municipiumokkal szemben. Fontos azért, mert köztudomású dolog, hogy az administratió jelenleg oly hiányos, a panaszok e miatt oly sűrűek és alaposak, hogy a bajon segíteni, és pedig lehető legrövidebb idő alatt segíteni a kormányra és a kormányzó pártra nézve életkérdés. Mert meg vagyok győződve arról, hogy nem a közjogi kérdések azok, melyek a pártnak állását megingathatják.Hisz hogy e téren a párt politikája a lehető leghelyesebb volt, arról meggyőződtek azok is, kik eddig annak ellenkezőjét vallották. Hanem ami a kormányt és a pártot megingathatja, az a rosz politikai administratió, mely az elégületlenek számát szaporítja. És ez természetes, mert míg pl. a rosz igazságszolgáltatást — mi egyébiránt bizonyára nagy calamitás egy államra nézve, mégis csak a perlekedő felek érzik, addig az utak járhatlanságát a policiális rendetlenségeket napról-napra, óráról-órára látja és érzi az ország minden polgára, gazdag és szegény egyiránt. Hogy e bajon addig, míg a törvényhatóságok új törvény alapján szerveztetni fognak, lehetőleg segítve legyen,arra egész erőmből törekedni fogok. Ki kell azonban jelentenem, hogy eredményt csak úgy remélhetek, ha a főispánok, mint a kormánynak a törvényhatóságokban levő közegei teljes mértékben és folytonosan fogják gyakorolni a törvény és törvényes gyakorlat által részükre biztosított felügyeleti jogot, s mintegy tűzpontját képezve a megyei értelmiségnek, képesek lesznek felébreszteni a közadministratió iránt jelenleg szunnyadó érdekeltséget. Helyén látom itt kijelenteni azt is, hogy én az üresedésben levő főispáni helyek betöltésénél oly javaslaslatokat fogok legfelsőbb helyre felterjeszteni,amelyeknél a kiindulási pontul sem aristocratikus, sem democratikus tekintetek nem lesznek irányadók. Hanem igyekezni fogok oly férfiakat megnyerni ezen állások betöltésére, kik képesek lesznek és akarják is a felügyeleti jogot, és pedig folytonosan gyakorolni. De még egyrészről elismerem, hogy az erélyes és tapintatos főispánok sokat képesek a közigazgatás terén létesíteni, másrészről el kell ismernem azt is, hogy feladatuknak csak úgy felelhetnek meg, ha a törvényhatóságokban az egyesek által támogattatnak. És itt eljutottam ismét egy ponthoz, melynél kérést kell intéznem a t. képviselő urakhoz. Én, uraim, Önök tanácsát nagy mértékben fogom igénybe venni, s azon kegyes jóakarat után ítélve, melyet csekély személyem iránt eddig is tanúsítani méltóztattak, tán szabad e tanácsra számítanom is; de hogy én erélyes és bátor végrehajtója lehessek a törvénynek és a parlamenti többség intenzióinak , arra a többség erélyes és bátor támogatására van szükségem. Éspedig nemcsak a törvényhozási teremben, hanem künn a törvényhatóságokban és községekben is, hol tanácsot adni, az irányt kijelölni azok vannak nézetem szerint elsősorban hivatva, kik egyrészt a nép választottai lévén, bírják annak bizalmát; másrészt parlamenti állásuknál folytonosan érintkezésben vannak az ország kormányával. Ez az, miért esedezem. Biztosítom önöket, hogy én érzem azon nehézségeket, melyek előttem állnak, s érzem főleg azért, mert — mint már említem — nagyobb a felelősségem, mint jogköröm. De elhatározván magamat, nem haboztam kitűzni a czélt, mely nem egyéb, mint javítani az ország közigazgatásán, s hogy javítani lehet, az meggyőződésem, ha nem tagadják meg önök amit kértem: tanácsukat és az erélyes támogatást. És midőn magamat önök, nagybecsű szívességébe ajánlanám, felhasználom az alkalmat azon ünnepélyes fogadás tételére, hogy működésem ideje alatt — legyen az rövid vagy Az őrültek bálja a Lipótmezőn. Február 11. A lipótmezei őrültek háza üdülő betegei az idén is részesültek a bál örömeiben. Az intézet igazgatója f. hó 11-én igen kedélyes mulatságot rendezett az ily betegek felvidítására. A főváros mivelt osztályából többen voltak meghiva és igen számosan jelentek meg,reggeli 7 óráig mulatván együtt az üdülőkkel, kiknek magaviselete egy pillanatra sem zavarta meg az éj mulatságát. Csak midőn az igazgató kíséretében Szlávy és Tóth Vilmos miniszter urak a terembe léptek s a bálban résztvevő intézeti tagok éljennel fogadák az igazgatót, ugrott egyet az egyik őrült s kiáltá kétszer: „hopp, hopp.“ A szegényt tüstént kivezették, pedig mint később értesültünk, e beteg csak örömét kívánta kifejezni Tóth V. ur kineveztetése felett. Ez tapintatlanság volt az igazgató részéről, s a belügyminiszter úr a beteg elvezettetését demonstratióul vette. Mondják, egyébként semmi baj sem történt. A betegek a legfesztelenebbül s a legvidámabban tánczoltak egymás közt s a vendégekkel, s a legudvariasabb kitüntetésben részesiték az egyik vendéghölgyet, S. kisasszonyt, ki tavaly még az intézetben gyógyittatott s most mint teljesen kigyógyult családja körébe tért vissza. 11 órakor a benlakók, 12 órakor a vendégek ültek a gazdagon terített asztalokhoz. A tánczban mintegy 40 pár beteg vett részt s a franczia négyeseket a legpontosabban egy üdülő rendező, ki azt, hogy őrült, csak az által árulta el, hogy a vezényszókat nem oly torokszakadtából orditva, s a közelállók füleit kimérve kiáltá, mint quadrille rendező urfiaink szokták. A füzértáncz rendezését két vendég vállalta el. Azon primitív öröm, melylyel a szegény betegek a mellekre aggatott papiros rendjeleket fogadák, megfoghatóvá tette előttünk azon ambitiót, melylyel a nem őrültek az ezüst, arany és gyémánt rendjelek után esnek. A füzértáncz alatt az igazgató úr szíves volt a betegek előéletéről, kórtörténetéről érdekes adatokat közölni velem. Ez üdülők lelkét még mindig, bár már ritkábban, hatalmába keríti a rögeszme, az egészséges emberek, főleg a politikai pályán élők ezreinek is ez átka. Az igazgató úr megismertetett a gyógymóddal, melylyel a rögeszme ellen küzd a tudomány, melynek segédje az emberszeretet. Most láttam be, miért gyógyulatlanok a politikai szereplők rögeszméi, mert elv-, nézetelleneink rögeszméinek gyógyításához (pardon dr. Argenti) többnyire hasonszenvileg, fogunk s alkalmazva a „similia similibus“ tanelvet. Figyelmemet a betegek közt főleg egy ékes nő vonta magára, ki ruhájának ékességéül férje (a híres Dessauer színész) térdszalagrendjelét használta. E nő az igazságot keresi még mindig. Közeléből távoltartják a többi beteget, mert a feletti kétségbeesése, hogy az igazságot meg nem találhatja, mindig keserű panaszban tör ki az isten ellen. Mennyivel okosabbak vagyunk mi nem őrültek e betegnél, kik ha az igazságot fel nem találtuk, alkura lépünk a hazugsággal is, amint érdekünk kívánja. De azért e beteg istenká- hosszu, •n egy perczre sem fogom feledni a felelősséget, melylyel a fejedelemnek és az országnak tartozom. E hatással elmondott és több helyi helyesléssel megszakított beszédet a párt szívélyes éljenzéssel fogadván, az értekezlet végét érte. Pest, február 13. Hitelt érdemlő forrásokból vett hírek szerint kétségbe vonhatlannak látszik, hogy gr. Beust miniszterségének napjai meg vannak számlálva, s ezzel karöltve lép fel a hír, hogy gr. Beust helyét gr. Andrássy foglalná el. Az utóbbi versré, tudvalevőleg, ma nem először merül felszínre, s az áramlatok, melyek azt majd előtérbe álliták, majd összeszokták, oly soknemű hullámzásnak voltak kitéve, hogy ezek képének egybeállítása nevezetes rajzát nyújthatná ama sokféle tényezők közreműködésének, melyek a monarchia sorsának alakultára döntőleg befolynak. Magunk is csak néhány nappal ezelőtt oly áramlatról voltunk kénytelenek szólani, mely gróf Szécsent tűzi ki a belügyminiszteri tárcza jelöltjéül, s hogy ez áramlat érvényesülése, e kinevezés mit jelentene, azt már ez alkalomkor tüzetesben kifejtettük. Meg vagyunk győződve, hogy eme fejtegetéssel körülbelül eltaláltuk az ország közvéleményét , de megjegyezzük, hogy, mint a fentebbiekből is kitűnik, okunk van hinni, hogy a helyzet legalább e részben változott, s ha csak azon nézeteket, ama híreket vennénk szemügyre, melyek magyar képviselői körökben „positív“ és „legpositívebb“ tényekként célportáltatnak, gr. Andrássy külügyminiszterségét máris bevégzett eseménynek kellene tekintenünk. Egy és más kérdést azonban mégsem fojthatnánk el. Egyrészről úgy tudjuk, hogy gr. Andrássy utódját illetőleg még korán sincsenek „befejezve az actók.“ Másrészt nem igen érthető, hogy mint akarná gr. Andrássy, a Hohenwarthminisztériummal egyetértésben vezetni a monarchia külpolitikáját? Mindezek,természetesen, a helyzetnek csak mintegy kimagasló kérdései, melyekhez számos más apróbb fűződik, s melyeket ezúttal csak azért nem sorolunk elő, mert — őszintén bevallva,a felelettel adósaknak kellene maradnunk mindaddig, míg újabb tények el nem oszlatják azt, mi a helyzetben érthetetlennek tűnik fel. Egészben véve úgy látszik, hogy a Hohenwarth-minisztérium keletkeztekor kifejezett sejtelmünk, mely szerint „a meglepetéseknek csak kezdetén állunk,“ teljesen valónak bizonyul be, s egyelőre nem tehetünk mást, mint hogy csak jelezzünk oly eseményeket, melyek részletes vonásai a távol bizonytalanságából még ki nem vehetők. Bécs, február 12. (Saját levelezőnktől.) 1.— A conferentia lefolyásáról érkező hirek kedvezők ugyan, de azért a „N. fr. Pressernek még sincs igaza, midőn azt állítja, hogy a zöld asztalnál az egész munkával készen vannak s hogy a fekete tenger semlegesítése már stipulálva van. Amint megbízható forrásból értesülök, a pontosi kérdés, az egész conferentia tulajdonképi tárgya még vitatás alá sem került, tehát