Pesti Napló, 1871. február (22. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-14 / 36. szám

Kedd, február 14.1871. 36. szám, 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: f­erencziek­ tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Az­rment.d­.a levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre .... 6 , 60 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr­ Egy hóra ... 1 , 86 kr REGGELI KIADÁS. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­­detésn­él 9 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyílttól: 6 hasábos petitsor 25 njkr. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az uj miniszterek. Pauler Tivadar 1816. ápril 9-kén Budán született, hol atyja a magyar főhadi kormánynál szolgált. Édes­anyja a hazai jogirodalom törté­netében ismeretes Markovics Mátyás leánya. Iskoláit a budai főgymnasiumban s a pesti egye­temen kitűnő sikerrel végezte, s ez alatt tanárai (köztök Virozsil és Frankl) szeretetét és barát­ságát is megnyerte. Hosszas levelezése Virozsil­­lal az évek során át csak szorosabbra fűzte e barátságot. 1832-ben a bölcsészet, 1836-ban pedig a jog és államtudományok tudorává avattatott fel, s miután 1838-ban Pesten a természeti jogot rö­vid ideig helyettesként tanította, ugyanazon év­ben a zágrábi akadémiához a természetjog s magyar közjog rendes tanítójává neveztetett; 1845-ben pedig Zágráb megye rendei által az ottani megyei törvényszék közbirájává válasz­tatott, s a rögtön itélőszék s megyei levéltár rendezésére kiküldött megyei választmány tag­jai közé soroztatott. 1845. nov. 22-én választotta a m. tudományos akadémia az értekezései és előadásai által már akkor is kitűnő nevű tudóst levelező tagjai kö­­z­é, majd 1855-ben rendes tagjai közé vette fel. Értekezése, melylyel székét elfoglalta: „Az álla­­dalom jogalapjairól“ és „Az elévülésről“ —nagy hatást idézett elő a tudományos irodalomban. 1846. szept. 13-án a pesti királyi, 1847-ben pedig a grátzi cs. kir. egyetem jogtudományi karának tagjai közé vétetett fel. 1848-ban a pesti egyetemnél lett jogtanár, s 1867-ben a Lipót-rend keresztjével tüntetve ki, ott azóta a jog- és államtudományi encyclopadiát, az észjo­got és büntető jogot tanította. 1869-ben ki lett nevezve a legfőbb itélőszék birájává, hol a bün­tető osztályban, mint kitűnő előadó biró, szin­tén nagy elismerésre tett szert; de a megnyíló iskolai új év ismét visszavonzotta legnagyobb diadalai szerzőjéhez, a tanári székhez, melyet csakugyan vissza is foglalt. Első magyar irodalmi munkái a Századunk, Athenaeum, a Tudománytár folyóiratokban je­­­­lentek meg; újabban pedig — bár a jogtudomán­­­nyi Szemle alapítói közt olvashattuk nevét, é­s csupán az Akadémiai Értesítőben jelentek meg dolgozatai. Értekezései közül két akadémiai székfoglalóján kívül nagyobb figyelmet keltet­tek a Tudomány­tár 1842—43-ks füzeteiben köz­lött czikkek „Az észjogtudomány fejlődése és jelen állapota“ czimmel. Emlékbeszédei — a legutolsók Mittermayer és Virozsil — felett ép oly mélységgel, mint szép­séggel vannak írva, s legutóbbi értekezése az akadémiában az észjog tanárairól az egyetemnél, méltó társa ezeknek. Sokkal becsesebbek azonban ezeknél kézi­könyvei, melyeknek mindegyike több kiadásban forog a közönség kezén. A jog- és államtudo­mányok encyclopadiája, Észjogi elő- és alap­tana, végül Büntetőjoga ismertek úgy a magyar mint a külföldi közönség előtt. A classikus rö­vidség és világosság, s mindenek felett az ösz­­szes szakirodalom figyelemmel kísérése e mű­vekben Pauler nevét maradandóvá teszik, és sajnáljuk, hogy e szobrok alighanem tetőzetlenül maradnak. Mit szóljunk a tanárról ? 22 év alatt a haza fiatalságának nagy része, legalább tízezer férfi került ki kezei alól, s ezek közt egy sincs, ki a „kis öreg“ iránt a legnagyobb tiszteletet ne érezte volna. Most elmondottuk , mit vesztett benne az egyetem és a tudományos irodalom. Balassa után ő legnagyobb nevű tanárunk volt: azt a halál, ezt a politika rabolta el, nagy hátrányára egyetemünknek. A politikai életben csak egyszer szerepelt, mi­dőn a ráczkevei kerületben fel akarták léptet­ni, miről azonban lemondott; s bár mennyire tiszteljük benne az embert és tanárt, — a miniszterrel szemközt kétkedve állunk, — bár működése alaptalannak tüntetné fel kételyein­ket ! —gy—e — * * * Tóth V­i­­­m­o­s, az új belügyminiszter, a képvi­köl­ökben népszerűséggel dicsekedhetik, ő még fiatal ember, jelenleg 39 éves. Született Nyitra megyében, a Nyitra városától egy órányi távolra levő Ivánkán. Atyját még gyermekko­rában veszte el, s anyja másodszor egy Kövér nevű birtokoshoz menvén férjhez, Tóth Vilmos mostoha atyja birtokán,a temesmegyei Szécsány­­ban nevekedett.­1848-ban tért vissza­ Nyitrára, hol mint serdülő ifjú részt vett a H u­r­b­á­n elleni expeditióban. 1852-ben megnősült, neje Dezseő Judit s jelenleg egy fiú s két leányból álló családja van. 1861-ben Tóth Vilmost Nyitramegye másod­­főj­egyzőj­ének, a a nyitrai kerület orsz. képvise­lőnek választotta meg. A provisorium bekövet­keztével Tóth Vilmos tisztviselői állásáról le­mondott s 1863-ban letevén az ügyvédi vizsgá­­latot, ügyvédeskedett. 1865 ben ismét orsz. kép­viselőnek választatott. 1867-ben b. Wenckheim belügyőrsége alatt miniszteri tanácsos lön, s vál. kerülete őt, kineveztetése után ismét megtisz­telte bizalmával, szintúgy 1868-ban is. Rajner minisztersége alatt államtitkár lön, mint ilyen, hosszabb ideig vezette a belügyminisztériumot, míg febr. 10-én miniszterré nevezteti ki. Nyitrában még most is beszélik róla a követ­kező esetet, mely vele az ötvenes években tör­tént meg. Akkor ugyanis, midőn a nemzeti há­rom szint olyannyira üldözték, egy nap próbá­ra akarta tenni, hogy mennyire rúg az osztrák rendőrség túlzása. Összebeszélt két barátja, Babóthy Márton s Bacskády Károlylyal, s az egyik fehér, a másik vörös, s a harmadik zöld nyakkendőt kötött fel s úgy mentek ki is Nyitrán az utczára. A rendőrségnek a három nyakkendő csakugyan feltűnt s a következés az jön, hogy mind a három sétáló elfogatott. —..— * * # Gr. Pejacsevics Péterről a már köz­lött adatokon kívül nem szerezhettünk többet. Azt tudjuk, hogy élte világában levő férfiú, a magyar-szlavón mágnások egyik kitűnősége, a horvát kiegyezésben élénk része volt, s bánná vagy horvát miniszterré kineveztetése már a ki­egyezés megkötésekor czélba volt véve. EK2A3BQ FEST, FEBRUÁR 13. A kormány kiegészíttetett, hamarább, mintsem vártuk volna. Minden habozás nélkül jelentjük ki e tény fölötti őszinte örömünket. Már-már oly körökben is el­harapózott a pessimismus, melyeknek elkedvetlenedése, s habár csak múló el­ernyedése közügyeinkre nézve valóságos calamitás. Minél hozzáférhetlenebb az ily napról-napra jobban terjengő nyugtalan­ság forrása, minél kevésbé kézzelfogható az idegesség oka , annál nagyobb erőt vesz az a kedélyeken, annál szélesebb körben érezteti erőt bénító hatását. Az i­j miniszterek kinevezése sok tekintetben határozottan jótékonyan hatott. S midőn így mindenekelőtt megelé­gedésünket fejezzük ki a minisztérium kiegészítésének ténye fölött , egyúttal egy ily óhajtásnak is adunk kifejezést, mely ezzel kapcsolatban van. A jelenlegi minisztérium — úgy, a­mint az most előt­tünk áll — vagy egy teljes, kész egész, vagy mint hírlik, még újabb, és pedig mélyre ható változásoknak leend kitéve. Ha az alternatíva első része áll, úgy adja ennek bizonyságát a kormány mihama­rább, még­pedig oly módon, mely mind­nyájunkat megnyugtat. Ha azonban még nem állunk végén a változásoknak, úgy legyen az átmenet bizonytalansága, minél rövidebb. Ez ép annyira érdekében áll a parl­ament, mint a kormány sikeres tevékenységének. A­mi az új minisztereket illeti, mi ve­lük szemben már azon néhány szóban, melyet esti kiadásunk róluk közlött, állást foglaltunk. Az uj miniszterek — bármilyen legyen is egyikőj­ük múlt­ja s egyéni tulajdonsága feletti felfogá­sunk — a többség által támogatott kor­mánynak tagjai, s ez, ha mást nem, ez egyik ellen is legalább a reservált vára­kozás kötelességét rója reánk. In ultima analysi­a parliamentary többségeknek rendesen oly kormányaik vannak, a­mi­lyeneket megérdemelnek. A kormányok befolyása az őket támogató pártra, a tör­vényhozás működésére véghetetlen nagy, de ha a többség olyan, amilyennek lenni kellene, a hatásnak kölcsönösnek és ará­nyosnak kell lennie. A többség kezében áll, hogy a kormánynak oly tagja, mely nincs helyén, vagy mely közügyeink fej­lődésére káros befolyást gyakorol, ezt ne sokáig tehesse. A feladatainak színvona­lán álló többség befolyása alatt az eré­lyes miniszter erélye nő, a gyöngének gyöngesége mihamarább helyreállíttatik. Ez egyébiránt távolról sem akar plaidover lenni az akaratnélküli, habozó miniszte­rek mellett, kik minden befolyásnak en­gednek, minden reájuk ható erő alatt meghajolnak. Mi legjobban szeretnék, ha az uj miniszterek mindegyikét oly köny­­nyü szívvel fogadhatnék, mint a mikép fogadta az uj cultusminisztert a ma este megjelent „Magyar Állam.“ Az uj belügyminisztert üdvözöljük s azt kívánjuk neki, hogy a mily rohamosan futotta át szép parl­amenti pályafutásának eddigi egyes állomásait, oly tartós legyen megállapodása az utolsó pontnál, mely azonban minden inkább mint „nyugvó“ pont. Tóth Vilmostól a közvélemény igen sokat vár, s e várakozásnak kielégítése semmi esetre sem leend könnyű munka. Ő saját erejének embere, ki csak önma­gának köszönheti magas állását, s az ily egyéniségekkel szemben a közvélemény rendesen inkább túlkövetelő, mint enge­dékeny. Az új belügyminiszter Magyar­­ország belszervezkedésének egyik válsá­gos pontján lép hivatalába. A munka oroszlánrésze valószínűleg az ő vállaira fog nehezedni, az ő feladata lesz ama szer­vezkedési nagy mű kivitele, Magyaror­szág egész közigazgatási rendszerének megállapítása. Azt mondják, hogy az új belügyminiszter magas mérvű becsvágy­­gyal bír; előtte áll a tér, melyen ha­zája érdekében kiváló érdemeket szer­­vezhet. Hogy a tarpeji szikla sincs mesz­­sze, azt Tóth Vilmosnak nem is kell mondanunk. Kinevezését mi az erélyes, öntudatos, szakadatlan munka inaugura­­tiójakép fogadjuk. A harmadik a sorban Pejacse­vich Péter gróf, az uj horvát miniszter. Reá csendes működés várakozik,melynek azon­ban­­ mind szűkebb hazájára, mind az egész magyar államra igen jótékony ha­tása lehet. Benne örömmel fogadjuk a szilárd hazafit, a tiszta, önzetlen jellemet, a két testvérnemzet frigyének kiváló ba­rátját. A horvát nemzet most egy nagy horderejű állami adtió előestéjén áll. Le­gyenek ezen változások, melyek Horvát­ország kormányzatában az utolsó napok­ban véghezmentek, egy mindnyájunkat kielégítő eredmény biztosítékai. Tóth Vilmos belügyminiszteri programmja. Pest, febr. 13. A Deák-párt ma este tartott értekezle­tén a párt éljenzése közt bemutatá az el­nök az új belügyminisztert, ki erre a kö­vetkező programm­beszédet tartá: Tisztelt párttanácskozmány! A magyar mi­niszterelnök előterjesztése folytán ő császári és királyi apostoli felsége engem belügyminiszterré kegyeskedett kinevezni. Engedelmeskedtem a királyi parancsnak, s meghajlok ezen legfelsőbb bizalom előtt. Ezen elhatározásom első perczében azon­ban feltettem magamban, hogy mielőtt működésemet megkezdeném, a párt azon tisztelt tagjait, kik a kormányt eddig támogatni szívesek voltak, egy találkozásra mély tisztelettel felkérjem, nemcsak azért, hogy új helyzetemben magamat önöknek bevautasaa és ezáltal eleget tegyek a­ parl­amen­­táris illemnek, hanem azért is, hogy a tisztelt többség előtt, melynek támogatása nélkül nem működhetem, elmondjam röviden, hogy miképen akarom működésemet megkezdeni és folytatni, é­s végre azért, hogy, azon esetben, ha program­­mam a párt­­helyeslésével találkoznék, elmond­hassa az új belügyminiszter azt is, hogy mi az, mit viszont ő kér a párttól, hogy működését a kívánt siker követhesse. Tisztelt párttanácskozmány ! Működésem ket­tős természetű lévén, törvényhozási és adminis­tratív, elmondom előbb azt, hogy mit vélek én a törvényhozás terén tárczámat illetőleg még ezen országgyűlésen, mely mindössze is alig tart ötnegyed évig — okvetlenül elintézendőnek. Ezek a következők: A községi törv., a főváros rendezése, a királyföld ren­dezésére szólgáló viszonyok megal­kotása és a választási törvény re­­vi­siója, vagy egy újnak alkotása. Szándékosan különböztetem meg a két módot, mert habár nyíltan bevallom, hogy én az 1848. V. törv. czikk revisióját ez idő szerint czélsze­­rűbbnek tartom, még­sem látok lehetetlenséget arra nézve sem, hogy egészen uj választási tör­vény alkottassék. A községi törvény átment az osztályok tár­gyalására, s a központi bizottság is beadta már jelentését a háznak, nincs egyéb hátra, mint az, hogy ezen törvényjavaslat törvény erejére emel­tessék. És e pontnál bátor vagyok egy kérést intézni a tisztelt párthoz, és ez az, hogy a tör­vényhatóságok rendezésével szerves összefüg­gésben álló ezen törvényjavaslatot a költségve­tés tárgyalása után azonnal tárgyalás alá venni méltóztassék. Mert különben én a mindnyájunk által annyira óhajtott megyerendezést a nyá­ron végre nem hajthatom, s ha ezt a nyáron sem teszszük, akkor az valószínűleg két évre is el­maradna. Elmondom okát, miért. A megyerendezés oly fontos dolog, melynek keresztülvitelére szüksé­ges az, hogy a t. képviselő urak otthon legye­nek. Ezt pedig csakis a nyári hónapokban lehet eszközölni, midőn a törvényhozás szünetel. Ha tehát a nyáron ezt el nem végezhetnők, miután a mondott oknál fogva a rendezést a jövő té­len keresztülvinni nem lehet, akkor a jövő nyá­rig kellene azzal várni. Ámde mandátumunk a következő év tavaszán lejár, s ha ő felsége az országgyűlés berekesztése után új országgyűlést hívand rövid idő alatt össze, akkor a jövő kép­viselőválasztások valószínűleg a nyári hónapok­ra fognának esni. Már­pedig t. párttanácskoz­mány azt, hogy a képviselőválasztások, 1. me­gyék rendezése és a községek szervezése egy és ugyanazon időre essék, én részemről tanácsos­nak soha sem tartanám. Ezért szükséges, hogy a községi­ és a bíróságok szervezésére vonatkozó törvényjavaslatokat a ház minél előbb tárgyalás alá vegye. A főváros rendezésére nézve már a napokban fogok enquétet összehívni, s igyekezni fogok oly férfiak szíves részvétét megnyerni, kik egyrészt ismerik a főváros viszonyait, másrészt bírnak elegendő tágas látkörrel annak megítélésére, hogy mi kell egy fővárosnak arra, hogy hivatá­sának megfelelhessen. A Királyföld rendezésére vonatkozólag bátor vagyok jelenteni, hogy a szász egyetem kebe­lében máris készül egy javaslat, melyre nézve előre is nyilvánítom, hogy azon esetben, ha —­­mint remélem — az állam czéljaival nem ellen­kezik, szívesen fogadom el az általam beter­jesztendő javaslat alapjául. Volna még ezenkívül, t. párttanácskozmány, tárczámat illetőleg sok fontos ügy, melyekre nézve javaslatokat kellene a ház elé terjeszteni. De azok, melyeket említek, okvetlenül szük­ségesek arra, hogy a felelősséget mint belügy­miniszter elvállalhassam. Sokkal nehezebb — és nem csalódom tán, ha azt mondom — épen oly fontos feladatom azon része, mely a végrehajtás terén a maga ijesztő nagyságában tárul fel előttem. Nehezebb azért, mert senki sem tagadhatja, hogy a belügymi­niszter felelőssége a végrehajtás körül sokkal nagyobb mint befolyása és jogi része az autonóm municipiumokkal szemben. Fontos azért, mert köztudomású dolog, hogy az administratió jelenleg oly hiányos, a panaszok e miatt oly sűrűek és alaposak, hogy a bajon segíteni, és pedig lehető legrövidebb idő alatt segíteni a kor­mányra és a kormányzó pártra nézve életkér­dés. Mert meg vagyok győződve arról, hogy nem a közjogi kérdések azok, melyek a pártnak állá­sát megingathatják.Hisz hogy e téren a párt poli­tikája a lehető leghelyesebb volt, arról meggyő­ződtek azok is, kik eddig annak ellenkezőjét vallották. Hanem a­mi a kormányt és a pártot megingathatja, az a rosz politikai administratió, mely az elégületlenek számát szaporítja. És ez természetes, mert míg pl. a rosz igazságszolgál­tatást — mi egyébiránt bizonyára nagy calami­tás egy államra nézve, mégis csak a perlekedő felek érzik, addig az utak járhatlanságát a poli­­ciális rendetlenségeket napról-napra, óráról-órára látja és érzi az ország minden polgára, gazdag és szegény egyiránt. Hogy e bajon addig, míg a törvényhatóságok új törvény alapján szervez­­tetni fognak, lehetőleg segítve legyen,arra egész erőmből törekedni fogok. Ki kell azonban jelentenem, hogy eredményt csak úgy remélhetek, ha a főispánok, mint a kormánynak a törvényhatóságokban levő köze­gei teljes mértékben és folytonosan fogják gyakorolni a törvény és törvényes gyakorlat által részükre biztosított felügyeleti jogot, s mintegy tűzpontját képezve a megyei értel­miségnek, képesek lesznek felébreszteni a közadministratió iránt jelenleg szunnyadó érde­keltséget. Helyén látom itt kijelenteni azt is, hogy én az üresedésben levő főispáni helyek betöltésénél oly javaslaslatokat fogok legfelsőbb helyre felterjeszteni,a­melyeknél a kiindulási pon­tul sem aristocratikus, sem democratikus tekinte­tek nem lesznek irányadók. Hanem igyekezni fogok oly férfiakat megnyerni ezen állások be­töltésére, kik képesek lesznek és akarják is a felügyeleti jogot, és pedig folytonosan gyako­­rolni. De még egyrészről elismerem, hogy az eré­lyes és tapintatos főispánok sokat képesek a közigazgatás terén létesíteni, másrészről el kell ismernem azt is, hogy feladatuknak csak úgy fe­lelhetnek meg, ha a törvényhatóságokban az egyesek által támogattatnak. És itt eljutot­tam ismét egy ponthoz, melynél kérést kell intéznem a t. képviselő urakhoz. Én, uraim, Önök tanácsát nagy mértékben fogom igénybe venni, s azon kegyes jóakarat után ítélve, melyet cse­kély személyem iránt eddig is tanúsítani méltóz­­tattak, tán szabad e tanácsra számítanom is; de hogy én erélyes és bátor végrehajtója lehessek a törvénynek és a parl­amenti többség intenziói­­nak , arra a többség erélyes és bátor támogatá­sára van szükségem. És­pedig nemcsak a tör­vényhozási teremben, hanem künn a törvény­­hatóságokban és községekben is, hol tanácsot adni, az irányt kijelölni azok vannak nézetem szerint első­sorban hivatva, kik egy­részt a nép­­ választottai lévén, bírják annak bizalmát; más­részt parl­amenti állásuknál folytonosan érintke­zésben vannak az ország kormányával. Ez az, miért esedezem. Biztosítom önöket, hogy én érzem azon nehéz­ségeket, melyek előttem állnak, s érzem főleg azért, mert — mint már említem — nagyobb a felelősségem, mint jogköröm. De elhatározván magamat, nem haboztam kitűzni a czélt, mely nem egyéb, mint javítani az ország közigazga­tásán, s hogy javítani lehet, az meggyőződésem, ha nem tagadják meg önök a­mit kértem: taná­csukat és az erélyes támogatást. És midőn magamat önök, nagybecsű szívessé­gébe ajánlanám, felhasználom az alkalmat azon ünnepélyes fogadás tételére, hogy műkö­désem ideje alatt — legyen az rövid vagy Az őrültek bálja a Lipótmezőn. Február 11. A lipótmezei őrültek háza üdülő betegei az idén is részesültek a bál örömeiben. Az intézet igazgatója f. hó 11-én igen kedélyes mulatságot rendezett az ily betegek felvidítására. A főváros mivelt osztályából többen voltak meghiva és igen számosan jelentek meg,reggeli 7 óráig mu­latván együtt az üdülőkkel, kiknek magavise­lete egy pillanatra sem zavarta meg az éj mu­latságát. Csak midőn az igazgató kíséretében Szlávy és Tóth Vilmos miniszter urak a terembe léptek s a bálban résztvevő intézeti tagok éljen­nel fogadák az igazgatót, ugrott egyet az egyik őrült s kiáltá kétszer: „hopp, hopp.“ A szegényt tüstént kivezették, pedig mint később értesül­­tünk, e beteg csak örömét kívánta kifejezni Tóth V. ur kineveztetése felett. Ez tapintatlan­ság volt az igazgató részéről, s a belügyminisz­ter úr a beteg elvezettetését demonstratióul vette. Mondják, egyébként semmi baj sem történt. A betegek a legfesztelenebbül s a legvidámab­ban tánczoltak egymás közt s a vendégekkel, s a legudvariasabb kitüntetésben részesiték az egyik vendéghölgyet, S. kisasszonyt, ki tavaly még az intézetben gyógyittatott s most mint teljesen ki­gyógyult családja körébe tért vissza. 11 órakor a benlakók, 12 órakor a vendégek ültek a gaz­dagon terített asztalokhoz. A tánczban mintegy 40 pár beteg vett részt s a franczia négyeseket a legpontosabban egy üdülő rendező, ki azt, hogy őrült, csak az által árulta el, hogy a vezényszókat nem oly torok­szakadtából orditva, s a közelállók füleit ki­mérve kiáltá, mint quadrille rendező urfiaink szokták. A füzértáncz rendezését két vendég vállalta el. Azon primitív öröm, melylyel a sze­gény betegek a mellekre aggatott papiros rendjeleket fogadák, megfoghatóvá tette előt­tünk azon ambitiót, melylyel a nem őrültek az ezüst, arany és gyémánt rendjelek után esnek. A füzértáncz alatt az igazgató úr szíves volt a betegek előéletéről, kórtörténetéről érdekes adatokat közölni velem. Ez üdülők lelkét még mindig, bár már ritkábban, hatalmába keríti a rögeszme, az egészséges emberek, főleg a poli­tikai pályán élők ezreinek is ez átka. Az igaz­gató úr megismertetett a gyógymóddal, mely­lyel a rögeszme ellen küzd a tudomány, mely­nek segédje az emberszeretet. Most láttam be, miért gyógyu­latlanok a politikai szereplők rög­eszméi, mert elv-, nézetelleneink rögeszméinek gyógyításához (pardon dr. Argenti) többnyire hasonszenvileg, fogunk s alkalmazva a „similia similibus“ tanelvet. Figyelmemet a betegek közt főleg egy ék­es nő vonta magára, ki ruhájának ékességéül férje (a híres Dessauer színész) térdszalagrendjelét használta. E nő az igazságot keresi még mindig. Közeléből távoltartják a többi beteget, mert a feletti kétségbeesése, hogy az igazságot meg nem találhatja, mindig keserű panaszban tör ki az isten ellen. Mennyivel okosabbak vagyunk mi nem őrül­tek e betegnél, kik ha az igazságot fel nem találtuk, alkura lépünk a hazugsággal is, a­mint érdekünk kívánja. De azért e beteg istenká- hosszu, •n egy perczre sem fogom feledni a felelősséget, melylyel a fejedelemnek és az or­szágnak tartozom. E hatással elmondott és több helyi helyeslés­sel megszakított beszédet a párt szívélyes éljen­zéssel fogadván, az értekezlet végét érte. Pest, február 13. Hitelt érdemlő forrásokból vett hírek szerint kétségbe vonhatlannak látszik, hogy gr. B­e­u­s­t miniszterségének napjai meg vannak számlálva, s ezzel karöltve lép fel a hír, hogy gr. Beust helyét gr. Andrássy foglalná el. Az utóbbi versré, tudvalevőleg, ma nem elő­ször merül felszínre, s az áramlatok, melyek azt majd előtérbe álliták, majd összeszok­ták, oly soknemű hullámzásnak voltak kitéve, hogy ezek képének egybeállítása nevezetes rajzát nyújt­hatná ama sokféle tényezők közreműködésének, melyek a monarchia sorsának alakultára döntő­­leg befolynak. Magunk is csak néhány nappal ezelőtt oly áramlatról voltunk kénytelenek szó­lani, mely gróf Szécsent tűzi ki a belügymi­niszteri tárcza jelöltjéül, s hogy ez áramlat ér­vényesülése, e kinevezés mit jelentene, azt már ez alkalomkor tüzetesben kifejtettük. Meg vagyunk győződve, hogy eme fejtege­téssel körülbelül eltaláltuk az ország közvéle­ményét , de megjegyezzük, hogy, mint a fen­tebbiekből is kitűnik, okunk van hinni, hogy a helyzet legalább e részben változott, s ha csak azon nézeteket, ama híreket vennénk szemügy­re, melyek magyar képviselői körökben „posi­tív“ és „legpositívebb“ tényekként célportáltat­­nak, gr. Andrássy külügyminiszterségét máris bevégzett eseménynek kellene tekintenünk. Egy és más kérdést azonban még­sem fojthat­nánk el. Egyrészről úgy tudjuk, hogy gr. And­rássy utódját illetőleg még korán sincsenek „be­fejezve az actók.“ Másrészt nem igen érthető, hogy mint akarná gr. Andrássy, a Hohenwarth­­minisztériummal egyetértésben vezetni a mo­narchia külpolitikáját? Mindezek,természetesen, a helyzetnek csak mintegy kimagasló kérdé­sei, melyekhez számos más apróbb fűződik, s melyeket ezúttal csak azért nem sorolunk elő, mert — őszintén bevallva,a felelettel adósaknak kellene maradnunk mindaddig, míg újabb té­nyek el nem oszlatják azt, mi a helyzetben ért­hetetlennek tűnik fel. Egészben véve úgy lát­szik, hogy a Hohenwarth-minisztérium keletkez­­tekor kifejezett sejtelmünk, mely szerint „a meglepetéseknek csak kezdetén állunk,“ teljesen valónak bizonyul be, s egyelőre nem tehetünk mást, mint hogy csak jelezzünk oly eseménye­ket, melyek részletes vonásai a távol bizonyta­lanságából még ki nem vehetők. Bécs, február 12. (Saját levelezőnktől.) 1.— A conferentia lefolyásáról érkező hirek kedvezők ugyan, de azért a „N. fr. Pressernek még sincs igaza, midőn azt állítja, hogy a zöld asztalnál az egész munkával készen vannak s hogy a fekete tenger semlegesítése már stipulál­­va van. A­mint megbízható forrásból értesülök, a pontosi kérdés, az egész conferentia tulajdon­képi tárgya még vitatás alá sem került, tehát

Next