Pesti Napló, 1871. november (22. évfolyam, 252-276. szám)
1871-11-08 / 257. szám
Országgyűlés. A képviselőház ülése november 7-kén. (Folytatás esti lapunkhoz.) (Kérvények." Orbán Balázs interpellál Udvarhelyszék közgyűlésének törvénytelen eljárása tárgyában. Andrássy Gyula gr. miniszterelnök felel Tisza K. és Helfy I.-nak az osztrák válságot illető kérdéseire. A közp. bizottság benyújtja jelentését a telepítvényesekről szóló törvényjavaslatról. A bírósági végrehajtókról szóló törvényjavaslat tárgyaltatik.) Elnök: Somssich Pál. Jegyzők : Majláth, Széll, Jámbor. Kormány részéről: Andrássy, Wenckheim, Tisza, Szlávy, Pauler, Bittó, Kerkapoly. Esti lapunkban a tárgyalások folyamát Andrássy Gyula gr. miniszterelnök beszéde kivonatos ismertetésénél zártuk be. A beszéd így hangzik : Andrássy Gyula gr. miniszterelnök. Két interpelláló intéztetett hozzám távollétem alatt, az egyik Helffy Ignácz, a másik Tisza Kálmán t. képviselő úr által. Mindkettőre lesz szerencsém ezúttal felelni. Amennyiben pedig, habár a szempontok különbözők, mégis a feltevések, melyekből a két interpelláció kiindul, tökéletesen azonosak, a t. ház engedelmével mindkettőre egyszerre fogok válaszolni; csak azt kívánom elválasztani, amit a két t. interpelláló úrnak külön-külön kívánok figyelmébe ajánlani. (Halljuk! Halljuk!) Chronologicus rendben Helffy urat illeti az elsőbbség. Engedje meg tehát a t. képviselő úr, hogy csodálkozásomat fejezhessem ki a felett, hogy épen a szélső bal egy képviselője, (felkiáltások a szélsőbalon: A 48-as párt!) tehát a 48-as párt egyik tagja (Derültség) tartotta feladatának e téren a kezdeményezést megragadni, ugyanazon párt egy tagja, mely azt állította és állítja ma is, hogy a 67-iki kiegyezés által Magyarország elvesztette eddigi befolyását, hogy osztrák provincziává sülyedett, hogy nem bírván azon kellékeivel az államéletnek, melyek nélkül egy nemzet sem létezhetik, sem saját sorsára, sem a monarchia közös ügyeire befolyása nem lehet, a magyar miniszterek pedig nem egyebek, mint a bécsi közös minisztérium akarat nélküli végrehajtó orgánumai stb. Bocsásson meg a t. képviselő úr, ha most azt kérdem a t. képviselő úrtól, várjon meggodolta-e, hogy mindezen, nem annyira a parlamentben, mint künn és a választásoknál sikert mutatott érvek egyszerre megsemmisülnek akkor, midőn a t. képviselő úr szükségesnek tartja itt a házban azt állítani, hogy a magyar kormány, de nem a magyar kormány, hanem annak egyes tagja, anélkül, hogy az országgyűlés támogatását csak igénybe is vette volna, közbírói szerepben döntött egy idegen ország sorsa felett, ő és egyedül ő. (Tetszés a jobboldalon.) l£n nem hihetem, hogy ezt a t. képviselő úr néhány prágai lap tudósításai alapján hajlandó lett volna komoly interpelláció tárgyává tenni, kellett, hogy legalább valószínűnek, vagy lehetőnek tartsa, és ha valószínűnek, lehetőnek ismerte, akkor világos, hogy anélkül, hogy a parlamentáris illem ellen vétenék, jogom van feltenni azt, hogy a t. képviselő úr azt, amit pártja és pártja nevében ő hirdetett és valószínűleg még hirdetni fog, belsejében valónak nem tartja. (Tetszés a jobboldalon.) Annyi bizonyos, hogy e ház többségének és a kormánynak jogában állana, némi becset tulajdonítani azon körülménynek, hogy a magyar törvényhozás terméből, melynek kebeléből jogosan lehetett hallani oly sokáig azon panaszt, hogy Magyarország saját sorsára sem bír befolyással, most először hangoztatja a szélsőbal egy tagja, hogy a magyar kormány oly döntő befolyást gyakorol a monarchia másik részében is, hogy őt és egyedül őt illeti a felelősség az ott történtekért is. Azonban nyugodjék meg a tisztelt képviselő úr, amily teljesen alaptalanok voltak a tisztelt képviselő úrnak és azoknak állításai, kik vele együtt hirdették és hirdetik, hogy a 67-ei kiegyezés Magyarországot egy minden befolyás nélküli provinciává szállította le, és oly alaptalan azon állítása is, mely szerint a magyar kormány szakította volna meg a lajthántali egyezkedések fonalát. (Halljuk ! Halljuk!) És ezzel áttérek azon állításokra, vagyis feltevésekre, melyeket a t. képviselő urak alkalmasint a prágai lapokból merítettek, és melyek egy iránt szolgáltak alapul mindkét interpellációnak. Az első állítás az, hogy a magyar kormány, mint olyan, beavatkozott egy lajtántúli kérdésbe és abban a közbíró szerepét vette át. Erre nézve bátor vagyok válaszolni, hogy én nem a magyar kormány nevében, hanem mint a korona egyik tanácsosa vettem részt a tanácskozásban, nem döntő szavazattal, még kevésbé mint közbíró, hanem a tárgy természetéhez képest, mely közös volt, csatlakoztam a közös minisztérium álláspontjához, melyet teljesen helyesnek kellett elismernem. Ez oly tény, melyet senki sem fog kétségbe vonhatni. Midőn erre hivatkozom, kijelentem, hogy semmi fontosságot sem tulajdonítok annak, hogy a magyar kormány nevében vettem e részt, vagy mint a korona tanácsosa, csak a tényállást kívánta . konstatálni Szólottam a magam saját nevében, mert nem láttam külön magyar, hanem egy közös kérdést, de volt jogom szólani a magyar kormány nevében. A 2-dik állítás, melyre a tisztelt képviselő urak interpellációjukat alapítják, az, hogy a válság, melybe én beleavatkoztam, tisztán ausztriai belügyi kérdés volt. Ez állítás az egyedüli fontos, mert ez döntő az iránt, várjon helyesen jártam-e el, akár mint a korona tanácsosa általában, akár mint a magyar kormány képviselője vettem részt a tanácskozásban. Ezen állításra nézve van szerencsém kijelenteni , hogy azon álláspont, melyet én a közös minisztériummal együtt elfoglaltam, nem volt egyéb, mint az, hogy azon szerződési erővel biró törvények, melyeket egyrészről a magyar korona országai, más részről ő felsége többi országai és tartományai elfogadtak, és ő felsége szentesített, és melyek a birodalom két részének egymáshozi viszonyát befelé, és állását kifelé szabályozzák, melyeket az egész világ ilyeneknek ismert el : nem hozhatók kétségbe sem utólagos jóváhagyás, sem feltételekhez kötött elismerés által, (Helyeslés jobb felől), és igy nem vonhatók ma ez, holnap amaz országgyűlés ha-táskörébe — ha nem akarjuk a monarchia szétbomlását előidézni. Ez volt az álláspont, melyet a közös minisztérium elfoglalt, és melyhez én teljes határozottsággal csatlakoztam, amint tetszik, akár a magam, akár a magyar kormány nevében. De ez nem lajthántali belügyi, nem magyar, nem cseh , hanem törvényeink értelmében világosan a monarchia két része közti közös kérdés. (Helyeslés jobbfelől.) És mármost kérdem, ha én ezt nem teszem, vájjon nem több joggal mondhatta volna-e az ellenzék, mit már többször hallottunk: „mi ezen törvényeket nem szeretjük és nem szerettük, elleneztük még lehetett, de tiszteletben tartjuk, mióta törvényerőre emelkedtek, és ime a kormány oly gyönge, annyira befolyás nélküli, hogy azon törvényeket nem képes tiszteletben tartatni, melyeket saját maga hozott.“ (Tetszés jobbfelől.) És kérdem, nem több joggal következtette volna-e az ellenzék akkor, mint azt teszi ma, hogy a mostani közjogi alap fentartható nem lévén, azt mással kell felcserélni ? Én ezzel, tisztelt ház, bebizonyítván azt, hogy tévesek azon állítások, melyekre a tisztelt képviselők urak interpellációikat alapíták, világos, hogy ezzel együtt megszűnnek az azokból vont következtetések is, — és így itt be is zárhatnám válaszomat, ha Debreczen városa 1. képviselője nem intézett volna hozzám egy kérdést, melyre válaszolni kötelességemnek tartom, már azért is, mert a házszabályok értelmében, a ház a vitától el lévén zárva, nem szeretném, hogy a közvélemény azon benyomás alatt maradjon,mintha a választ e kérdésre akár a ház, akár a kormány kerülni akarná (Halljuk! Halljuk !) A kérdés így hangzik : nem gondolom-e én időszerűnek, hogy a túlsó rész bonyodalmainak itteni következményei kikerülése végett a personal unió alapjára áttérjünk ? Erre határozott válaszom az, miszerint általában nem hiszem, hogy a personal unióra való áttérés bármi okból akár most, akár máskor hasznos vagy szükséges legyen, (Nyugtalanság balfelől. Halljuk! Halljuk!) de legkevésbbé azon okokból, melyekkel azt a tisztelt képviselő úr támogatta (Halljuk ) , . ...... Igyekezni fogok ezt bebizonyítani, mielőtt azonban ezt tenném, legyen szabad néhány általános megjegyzéseket tennem a personal unió fogalmára nézve. (Halljuk !) T. ház! Én általában azon nézetben vagyok, miszerint felette bajos meghatározni, hol végződik a personalunió és hol kezdődik a realunió. Az újon alakult német szövetség tagjai között personalunió nem létezik, mert külön dynastiákkal bírnak, és mégis sokkal több közös ügyeik vannak, mint az osztrák-magyar monarchia két részének, mert közös sereg, közös vámszövetség, közös vasúti rendszer mellett még mindezekre nézve közös törvényhozásuk is van, a mi törvényeink szerint pedig a delegációk törvényhozási joga határozottan ki van zárva. Általában azon nézetben vagyok, hogy minden oly politika, mely egy jelszó körül forog, rendesen meddő szokott maradni, és azon stádiumot jelzi, midőn az emberek nem tudják, hogy mit kívánnak tulajdonképen, és ezt rejtik egy szó mögé. Legyen szabad egy példát idéznem. Midőn a német államok a régi szövetség bonyolódott és folytonos összeütközést előidéző formái között mozogván, egy életrevalóbb alakot kerestek, de nem tudták hol találják, a pártok jelszavakban kerestek menedéket. Évtizedeken keresztül számtalan beszédeket tartottak, vastag könyveket írtak a felett vájjon a német szövetség államai, Staatenbund vagy Bundesstaatot képeznek-e együtt? Mindnyájan emlékszünk arra is, hogy a vita a szomszéd államokra, melyek egy erős Németországot nem akartak, eléggé kielégítő volt, Németország egyesítését azonban épen nem mozdította elő. Most végre gyakorlati államférfiak más után megalakíták azon államot, mely Európa egyik legnagyobb hatalmává nőtte ki magát, és senki sem kérdi, váljon ezen szövetség Staatenbund vagy Bundesstaat természetével bire ? beérik azzal, hogy a czélnak megfelel. (Élénk tetszés a jobboldalon.) így volt ez nálunk is addig, mig Magyarországnak jogi formái voltak ugyan, de azokat érvényesíteni nem tudta, az ország minden pártja csakis a jogi formák körül mozgott, mig 1867. megköttetett azon egyesség, mely most a monarchia két részének egymáshozi viszonyát rendezi. A különbség a mi ellenzékünk és a német tudósok között csak az, hogy azok addig mozogtak a jelszavak terén, míg a megoldás nem létezett, a mi ellenzékünk pedig akkor fordul a jelszavakhoz, midőn ez már meg van. Mi engem illet, én nem kérdem, hogy a viszonyra, mely a birodalom két része ezött fennáll, melyik jelszó illik jobban, a personalunió, vagy reál unió; elég ez, hogy tudom, hogy e viszony helyes, mert sem többet, sem kevesebbet közös ügynek nem ismer el, mint amire mindkét résznek szüksége van, hogy az egész szövetség a czélnak megfeleljen; (helyeslés a jobboldalon) hibás volna, ha több ügyet tenne közösnek és hiba volna, ha kevesebbet. Hogy ez így van, bizonyítja azon körülmény, hogy nemcsak a magyar, hanem a másik rész delegációja is, szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy a gyakorlat által sem több,sem kevesebb a közösségbe fel ne vétessék, mint amit a törvény határoz. Ezért a theoria kedvéért tehát a personalunió terére áttérni, mely sem több önállást, sem kevesebb terhet, hanem legfeljebb, mint be fogom bizonyítani, nehezebb formákat vonna maga után, sem helyesnek, sem czélirányosnak nem hiszem. (Helyeslés a jobboldalon.) És most általánosságban előrebocsátván a personalunio feletti nézeteimet, részletesen fogom indokolni, miért nem tartanám időszerűnek a jelenlegi jogi alapot elhagyni és a personalunio alapjára térni át. (Halljuk.) Nem hiszem, hogy időszerű volna a mostani viszony helyébe, a personalunióra térni át, mert ezáltal egyike sem volna megoldva azon kérdéseknek, melyek ma a lajthántúli nehézségek okait képezik, és következményeikben — mint a tisztelt képviselő úr mondotta — mi reánk is veszélyt hozhatnak, hanem csak azon egyedüli intézmény volna megszüntetve, melyet a cseh országgyűlés fundamental pontjai sem elleneznek elvileg, és melyhez a monarchia minden népei ragaszkodnak, t. i. a delegációk és a közös minisztérium, és így ez által egy nehézség sem volna megoldva, hanem egy új kérdés volna felállítva Magyarország részéről, és pedig olyan melyben a magyar ellenzéken kívül az egész monarchiai követelésünkkel egyenes ellentétben állana. (Helyeslés jobbfelől.) Nem hiszem, hogy időszerű volna a personalunióra vagy bármely más jogalapra áttérni, mert a mostani jogviszony megszüntetése és annak helyébe egy új viszony megállapítása kétségen kívül csak úgy jöhetne létre, mint létrejött a mostani, t. i. mindkét résznek beleegyezésével. Ebben van mindkét rész garanciája, szükséges volna tehát, hogy előbb a két minisztérium egy ily új alap felett megegyezzék, azt a két rész törvényhozása elé terjeszsze, az ott elfogadtassák, és azután a korona szentesítését megnyerje. Már most én azt állítom, hogy oly új jogviszonyt, melyet ezen az után a két rész által el lehetne fogadtatni, nevezze azt a t. képv. ur personal uniónak vagy másnak, sem én nem ismerek, sem a t. képv. ur vagy pártja eddig felmutatni nem tudott, és feltalálni nem is fog, legkevésbé pedig, midőn az egyik szerződő fél illetékessége annak egyes országgyűlései által kétségbe vonatik. Nem hiszem, hogy időszerű volna a mostani kölcsönös egyezségen alapuló közjogi állapotot mással akarni felcserélni, mert amint az egy részről kétségbe vonatik, kétségbe fog vonatni igen sok oldalról, amint ezt az utolsó események különböző mozzanatai igenis tisztán mutatják. (Élénk helyeslés jobbfelől. Nem hiszem, hogy időszerű volna a personal unió terére átlépni a czélból, hogy oly eset, mint a mostani, melyet a t. képviselő úr veszélyes praemissának nevez, t. i. hogy a két rész miniszterei együtt tanácskoznak, és ez által egyes miniszter a másik fél ellenszenvét magára és mintegy az általa képviselt országra vonja, jövőben kikerültessék, mert ha a personal unió terére lépnénk, épen az ellenkező fogna történni. (Halljuk !) Be fogom bizonyítani. Azon törvények értelmében, melyek ma a monarchia két része közti viszonyt szabályozzák, a közös ügyeket közös miniszterek kezelik, kik ott nem egy állam, hanem midkét fél érdekét képviselik. A közös ügyek felett döntenek a delegátiók, melyekben a monarchia mindkét része képviselve van. Meglevén így fóruma azon érdekeknek, melyek a birodalom mindkét fele között közösek, ő felsége mindkét kormánya külön-külön és egymástól függetlenül kormányoz , és így döntő erejű közös tanácskozmány a két minisztérium között csak akkor szükséges, ha az alaptörvények módosításáról van szó. Egészen máskép állana, ha a tisztelt képviselő úr nézete szerint a közös minisztérium és a delegáció feláldoztatnék a personal unió formáinak. Én nem tudom, hogy képzeli magának a tisztelt képviselő úr a personal unió alapján levő viszonyt, de azt hiszem, úgy, mint azt ő és elvbarátai a 67-ik évben a kisebbségi véleményben formulázták; e formulatióban az, ami most rendkívülileg, kivételesen történik, csak rendes permanens állapottá válnék. (Halljuk !) Legyen szabad ezen állításom bebizonyítására ezen javaslatnak néhány pontját felolvasni. Ezen javaslat egyik pontja így szól: „A magyar korona országainak és őfelsége többi országai és tartományainak minisztériumai kölcsönös értekezés folytán elkészítik az egyértelmű javaslatokat és azokat, vagy ha megegyezni nem tudtak volna, az eltérő javaslatokat és az azokra vonatkozó észrevételeket és ellenészrevételeket mindenik az illető törvényhozás elé terjeszti.“ Meghatározza azután, hogyan tárgyaltatnak e javaslatok a két országgyűlés által, amely komplikált eljárás a mostani delegációk működését pótolná, és végre azt mondja: „Azon rendkívüli esetben pedig, ha a magyar országgyűlés és ő felsége többi országai és tartományai erre jogosított törvényhozó testülete között egyetértés ily módon sem jött volna létre, mindenik fölterjeszti megállapodását a közös fejedelem elé, ki is mindkét minisztérium meghallgatása után az egyiket vagy a másikat az eltérő pontokra nézve is szentesítheti, mely esetben az általánosan kötelező erejűvé válik.“ Ezután mondatik: „A külügyekre nézve a közös fejedelem az oldala mellé rendelt magyar miniszter és többi országai és tartományai hasonló minisztereinek tanácsával él“ stb. Tehát e szerint az országgyűlések tárgyalása előtt és után a két minisztériumnak együtt kell tanácskoznia, de miután a differenciákat kénytelenek az országgyűlések elé vinni, és miután továbbá, ha így sem jön létre az egyezség, a két minisztérium ismétt közös tanácskozása után, ő felsége döntene. Ezen törvények szerint, azon hálátlan közbírói szerepet, melyet helyesen jellemzett beszédében a tisztelt képviselő úr, nem egy miniszter vagy minisztérium vinné, és azon kétoldalú keserűség, melyet az ily döntő szó a közbenjáró bíróra hárítani szokott, nem egy miniszter vagy minisztériumra, hanem egyenesen a koronára esnék, és miután a két minisztérium az első stádiumban az illető törvényhozásokhoz tartoznék felebbezni, ezek pedig különösen parlamentáris minisztérium mellett valószínűleg illető minisztériumuk pártjára állnának : a gyűlölség nem egyes miniszterek közt maradna, hanem a törvényhozások állíttatnának egymással szemközt úgy, mint ez most kivételesen miniszterek között történhetik. (Helyeslés jobbfelől.) Akkor nem lehetne segíteni egy miniszter elbocsátásával, hanem minden perezben a két rész, vagy ha túl a foederatív eszme létesíttetnék, a sok rész közti harcz fenyegetné a monarchiát. (Helyeslés jobbfelől.) De ebből még az is következik, hogy ha a personal unió, úgy, amint a tisztelt ellenzék formulázta azt, és amint azt formulázni máskép nem lehet, vétetnék a közös viszonyok alapjául, akkor a két minisztériumnak folytonosan együtt kellene ülnie, a koronának mindig a döntő bíró gyűlöletét kellene viselnie. (Helyeslés jobbfelől, és azon eset, mely most csak az alaptörvények változtatása szempontjából jöhet elő, és melyből most sérelmet lát Debreczen városa 1. képviselője,permanenssé válnék annyira, hogy a két rész minisztériuma nem székelhetne egyik Bécsben, a másik Pesten, hanem együtt kellene ülniök vagy Bécsben, vagy Pesten. (Helyeslés jobbfelől.) No már most meg fog bocsátani nekem Debreczen város 1. képviselője, ha én ily eredményekkel szemben nem hiszem, hogy időszerű volna, bonyodalmak kikerülése végett, a personal unió alapjára áttérni. (Tetszés jobbfelől.) De van még egy ok, magyar szempontból fontosabb minden egyébnél, miért nem volna czélszerű azt tenni, és ez az, hogy ha Magyarország maga kívánná megváltoztatni azon közjogi állapotot, mely midőn egy részről alkalmasnak bizonyult a két rész közti legnehezebb kérdések megoldására, és az összes birodalmat nagy catastrophák után újjá tudta alakítani, másrészről annyi idő után Magyarországot ismét fontos tényezőként vezette be az európai népek korába: akkor többet vesztene, mint bármely más érdekelt fél, mert az egész világ kétségbe esnék Magyarország politikai érettsége felett. (Nyugtalanság balfelől. Igaz! Úgy van a jobboldalon. Összevonva a mondottakat, a personal unióra való áttérés által azt, amit Debreczen város képviselője akar, elérni nem lehet. Van egy mód, egyetlenegy, kikerülni azt, hogy egyes bonyodalmak, egyes megoldandó kérdések az egész monarchiát veszélyeztessék, és ez a rendíthetlen ragaszkodás a fenálló jogalaphoz. Ezt ajánlom a baloldalnak. (Nyugtalanság balfelől. §Halljuk! Halljuk !) Ez érdekében van nemcsak Magyarországnak, hanem a birodalom minden népének egyformán, mert csak úgy teljesíthetők az egyes részek kívánságai az egész veszélyeztetése nélkül, ha elismertetik minden oldalról, hogy a monarchia alaptörvényei kérdésbe nem vonhatók. Ez volt álláspontom a korona tanácsában, és ez álláspontom itt, ennél tovább nem terjedt, és nem fog terjedni.Hosszasan tartó élénk tetszésnyilvánítások a jobboldalon.) Helffy Ignácz: A miniszterelnök először is álláspontját támadta meg. Szónok úgy van meggyőződve, hogy az 1867-iki törvények által oly helyzet teremtetett, melyben mihelyt a két fél egyik része mozogni akar, nekünk is mozogni kell, nem elég, hogy saját magunknak vagyunk osztrákjai, de kénytelenek leszünk a csehek és a többi nemzeteknek is osztrákjai lenni. A miniszterelnök úr mindjárt válaszának elején azt mondja, hogy nem tisztán osztrák ügy az, melybe beavatkozott, hanem közösügyi kérdés, a ez okból avatkozott be. Már ha igaz az, hogy mi nem vagyunk tartomány, hanem egészen önálló ország, és mégis mihelyt a túlsó félen valami kérdés felmerül, azonnal kénytelenek vagyunk beavatkozni, azonnal megtámadtatva látjuk saját alkotmányunkat, akkor ez jele annak, hogy a szélsőbal álláspontja az igazi és nem a miniszterelnök úré, mely azt hirdeti, hogy Magyarország önálló ország. (Helyeslés a szélsőbal felől.) Ha van valaki, kinek érdekében áll fel nem zúdítani a szláv elemet, úgy Magyarország az, érdekünkben áll, hogy Csehország nagy önkormányzattal bírjon. Hogy e fontos tárgyhoz a ház minden tagja szólhasson, ezt külön napirendre tűzni kéri. (Helyeslés a szélsőbalon.) Tisza Kálmán : Valamint akkor, midőn interpellátióját tette, úgy ez alkalommal is ahhoz,hogy Csehországnak követelései jogosak, alaposak voltak-e ? — szólani egyáltalában nem kíván, mert egyáltalában nem tartaná a maga felfogása szerint helyén levőnek, hogy akár egyik, akár másik félre nézve pártállást foglaljon el. Egyet pedig határozottan nyilvánít, egyénileg saját maga nevében, s ez az egy az, hogy Magyarországnak történelmi fejlése alapján megállapított jogait nem akarja sehaj és semmi szín alatt sem egyik, sem másik osztály provinciái jogviszonyaival összehasonlítani (Balfelől helyeslés), mert azokat mindenekfelett óriásilag felül állani látja. (Balfelöl helyeslés. Halljuk !) Áttérve az igen tisztelt miniszterelnök úr feleletére, ő azt nyilvánítja, hogy ő úgy vett részt a tanácskozmányokban, mint a koronának egyik tanácsosa , azonban arra nem fektet súlyt, hogy így-e, vagy pedig úgy, mint magyar miniszterelnök ? Szónok úgy van meggyőződve, hogy a korona bármely tanácsosának, ha a fejedelem tőle tanácsot kér, ezt megadni lehet, sőt kell is. Interpellációjában is épen a hivatalos részvételre fektette a fősúlyt, a magyar miniszteri minőségben a közös miniszteri tanácsban részvételre oly ügyben, mely meggyőződése szerint Ausztriának belügye. Ha nem azon minőségben vett részt a miniszterelnök, sajnálja, hogy ez iránt a közvéleményt fel nem világosította. Ki kell jelentenie, hogy nem a miniszterelnököt támadta meg, nem azt ő eljárását vesz ata , mert maga is azon meggyőződésben volt, hogy a beavatkozás ez esetben a közjogi alap okvetlen kifolyása volt, hanem rászalta a közjogi alapot,mely e helyzetet előidézte.(Helyeslés balról, mozgás jobbról.) Megjegyzi még, hogy kérdései egyikére a miniszterelnök nem válaszolt, nem ugyanis arra, hogyan hiszi, hogy a jelen alapon, szemben az Ausztriában létező mozgalmak és bonyodalmakkal, Magyarország alkotmányos életének folytonosságát biztosítani lehet ? A miniszterelnök úr áttért ezután a personalunió kérdésére. Elmondotta igen helyesen, hogy a personaluniót és egyáltalában reál- és personáluniót többfélekép lehet érteni; felhozta például azt, hogy Németországban, melynek némely kiváltságai külön dynastiákkal is bírnak, melyeknél tehát personal-unió nincs, sokkal több közös ügy van,mint mennyi van nálunk.Tökéletesen igazsávan, de azt kérdi, azt tűzte-e a politikai feladatául, politikai czéljául, amit azok az általa igen méltán megdicsért praktikus politikusok ? Azt, hogy egység álljon elő, vagy azt, hogy legyen ugyan egy fejedelem, de legyen két állam. (Élénk helyeslés, balon zaj.) Azt is mondá a, miniszterelnök, hogy a personal-unió oly alakban, mint azt az ellenzék 67-ben proponálta, nem hogy könnyítené a dolgok elintézését, de lényegesen nehezítené azt, mert amint ő mondá még most a két ország, vagy mint ő szokta mondani, a két fél minisztereinek csak akkor kell együtt tanácskozniok, ha a közös alap támadtatik meg, vagy ha a közös alap megváltoztatása czéloztatik, addig azon javaslat szerint minduntalan kellene együtt tanácskozniok. Egyik állítás sem egyezik meg a valóval. Az egyik az, hogy most csak akkor kell a két ország minisztereinek együtt tanácskozniok, ha a közjogi alap megváltoztatásáról vagy megtámadásáról van szó ; ez nem áll, merthogy jött létre a véderőről szóló törvény, hogy jött létre minden kereskedelmi szerződés, hogy jött létre minden megállapodás az indirect adók iránt, kimutathatja azt a miniszter úr nyilatkozataiból, de nyilvánvaló dolog is, hogy a két állam minisztereinek tanácskozása folytán. Tehát nem áll az, hogy csak a miniszterelnök úr által említett esetekre nézve kell a két minisztériumnak érintkeznie. De nem áll a másik sem, mert azon javaslatok szerint, melyeket a kisebbség azon időben tett, nem hogy szaporítva lennének a kérdések, melyekre nézve egyértelmű intézkedés szükséges, de inkább szűkebb körre vannak szorítva, és így ritkább lenne az érintkezés. (Helyeslés balfelől.) Ami pedig azt illeti, hogy akkor az országgyűlések fognak egymással veszekedni, arra csak egy megjegyzése van. Ha van mindkétfélnek valódi parliamentarizmusa, és vannak minisztereik, kik a parlament bizalmát bírják, akkor nem lesz arra eset, vagy legalább igen ritkán, hogy az országgyűléseknek kelljen határozni. Ha pedig az, hogy az országgyűléseknek eltérő javaslatok felett kelljen határozniok, annyit tesz, hogy az országgyűlések egymásnak háborút üzenjenek, ez oly ellentétet mutat az érdekek közt, melyet szónok nem hisz, de melyet a ki hisz, lehetetlennek kell tartania azt, hogy együtt maradjon a fejedelem ugyanazonossága által egyesített két ország. A personalunió határozottan érdekében van a monarchia másik felének is, mert csak akkor és úgy lesz odaállítva a kérdés, hogy ha mindazon fontos ügyeket itt a magyar parlament tárgyalhatja, s annálfogva rájuk nézve is előáll a lehetőség, hogy ők maguk tárgyalhatják és nem delegáció útján, csak akkor fog előállani azon momentum, midőn az azon rész összetartozóságát biztosító és bizonyító birodalmi tanács ellen a birodalom egyetlenegy része semfog kifogást tehetni, mert ha tenne, tisztán elszakadási vágyát árulná el. A miniszterelnök azt mondotta, hogy a jelen alap azért is szükséges, mert nem lehet más olyan propositió, melyet el lehetne minden factor által fogadtatni. Szónok ezt elismeri, bizony nem előnyéül, de kifolyásául jelen helyzetünknek. Azonban azt mondani, hogy ha egyszer valamely törvény, mely közjogi helyzetet szabályoz, megalkottatott, soha semmi esetben ahhoz többé remény nem lehet, hogy alkotmányos úton meg lehessen változtatni, ez az elégedetleneknek a forradalomra utalása. (Helyeslés balról.) Azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy azon kell lenni, hogy ezen közjogi alap soha senki által meg ne támadtathassék, meg ne változtathassék. Szónok erre egy példával válaszol. Volt a mesés korszakban egy — neve nem jut eszembe — görög város, melynek törvényhozója még nagyobb önfeláldozással bírván, mint az 1867-ki kiegyezés alkotói, megeskettette a várost, hogy mig ő vissza nem tér, meg nem változtatják a törvényt. Ő elment, meghalt, és a városnak lakói várták egy darabig, kerestették is, de végre mégis megváltoztatták a törvényt. A teljesen örök időre hozott meg nem változtatható törvény annyi, mint a halál (Helyeslés balfelöl) azt pedig, hogy meghaljunk, úgy hiszem a miniszterelnök sem kívánja. (Derültség.) A miniszterelnök azt mondotta,szükségesnek látja nyilatkozni a personal-unió irányában, mert a házszabályok szerint a discussió lehetetlen. A házszabályok a discussiót lehetetlenné nem teszik, sőt, hogy a minisztériumra nézve is lehetséges legyen e discussiónak elfogadása a nélkül, hogy ezáltal már rászólást vont volna magára, a házszabályok illető szakaszainak megalkotásánál kimondatott, hogy a tudomásul vétel, nem helyeslés és a discussió kitűzése nem helytelenítés, semmi gátja a házszabályokban tehát annak nincs, hogy a tárgy discussió alá bocsáttassék. Végre kijelenti, miszerint ragaszkodik azon óhajához, hogy ezen alap megváltoztattassák, és a miniszterelnök válaszával nem azért, hogy mily irányban avatkozott be, hanem azért, mert ez a napot megváltoztathatatlannak mondta, nincs megelégedve. (Helyeslés balfelől.) Andrássy Gyula gr. miniszterelnök: Nem fogok a t. képviselőház türelmével viszszaélni (Halljuk!) és újabb részletezésébe bocsátkozni annak, mit már egyszer elmondani szerencsém volt, és így nem fogom feladatomul tűzni azt, hogy mind arra válaszoljak, mit a t. képviselő úr előadásomra felhozott, csak néhány állítását kívánom rectifikálni. Azt mondá és ez volt köztünk a lényeges differentia, hogy mégis csakugyan belügye volt a monarchia másik felének, melyre nézve én a korona tanácsában akár mint a magyar kormány tagja, akár mint a korona tanácsosa nyilatkoztam ; belügyi kérdés csak az által mert a mostani jogállapot, azzá tette. (Felkiáltás balfelöl. Nem ez volt !) Én így értettem, legyen szabad ezt helyreigazítanom. Bátor voltam elmondani, mi volt a kérdés, az t. i. váljon a birodalom két része közt megkötött szerződés vagy illetőleg a két rész közt megállapított törvény, szentesített törvény fenáll-e, vagy nem, kétségbe vonható-e, vagy nem, más országgyűlés tárgyalása alá vonható-e, vagy nem. Ez volt a kérdés, ez pedig a világnak semminemű törvénye szerint nem lehetett ausztriai belügyi kérdés, hanem tisztán, határozottan a birodalom két részének közös kérdése volt,olyan, milyen egyik országnak másikkal akkor is lehetne, ha köztük semmi kapcsolat nem volna is, tehát a lényeges kérdés nem áll. Azt mondá továbbá a t. képviselő úr, hogy azon munkálat, melyet fölolvastam, nem az volt, mit később nyújtottak be a tisztelt képviselő urak a törvényhozás elé. Bocsánatot kérek, én azt nem tudtam, s ez engem meglep. De méltóztassék megengedni, ha ez mentségül szolgálhat nekem, hogy nem tudtam, hogy többet írtak alá. Ez azonban csak azt bizonyítja, hogy nem voltak tisztában magukkal, nem csoda tehát, hogy ha én is tévedtem s nem azt idéztem, mely az utolsó volt, hanem mást. (Derültség jobbfelől. Egy hang balfelől: A miniszterelnök is nyújtott be egyet!) Hogy én is nyújtottam be egyet, az meglehet, elvállalom érte a felelősséget, bár nem emlékszem a részletekre. De azt tudom, hogy olyan volt, ami a mostani jogalappal megegyező. Ezért jót állhatok. Méltóztatott megemlíteni azt is, hogy midőn a német szövetségről szóltam, rosz példát hoztam fel, t. i. hogy a példa csak akkor lett volna helyes, ha ugyanazon czélt akartam volna elérni, melyet ott kitűztek, t. i. az egységet. Alig hiszem, hogy az én előadásomból ily következtetéseket lehetett volna vonni. Én egyszer Folytatása a mellékleten.