Pesti Napló, 1871. november (22. évfolyam, 252-276. szám)

1871-11-22 / 269. szám

269. szám. Szerda november 22.1871. 22. évi folyam Szerkesztési iroda: Ferenc­iek-tere 7. ..4m. L emelet E 1*P szellemi innét illet« minden kS.lemdny a aierkeeiten­gbe. intérend«. Bormentetlen levelek e.ak rámért kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Fweneaiek-tere 7. §*im fkldiaint A lap anyagi ríszét illető köite­­mények (előfizetísi pin., kiadja korfili panas iok, hirdetmínyek) a kiadó-hivatalbon intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Tidékre, pe.tint ▼•«7 Melyben, hizlirz hordva . Egi­. ívre ... 77 frt. Félévre .... 11 frt. Xegyedívre ... fi . 60 kr. Két hóra .... * , 70 kr­így hóra ... 1­­­85 kr­ Hirdetmények dija: • haerbo. petitsor egyszeri hir­detésnél 9 njkr. Bélyegdij külön SO njkr. Nyílttéri 6 hasábos p.tripor 76 njkr. Előfizetési felhívás „PESTI MPLO'ra. Előfizetési árak: Egész évre...........................22 ft. Fél évre................................k­ft. Negyed évre...........................5 ft 50 kr.­ ­" Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt Pest, Ferencziek­ tere, 7. sz. alá küldendők. sz. Pest, nov. 21. A belügyminiszter által a ház elé ter­jesztett választási törvényjavaslat fő jel­lemvonásaként azt hoztuk fel, hogy az kerülve az egy és általános census külső előnyeit, nem akarva ily fontos kérdésben provisoriumot hozni létre, megmaradt az 1848-diki törvény választói minősítvé­­nyeinél, mely sokféleségében azon min­den esetre kiváló eredményt hozta létre, hogy minden választásnál tényleg az egész nemzet lép a választási urnához. Kifejtettük, hogy az általános szavazat­jog csak az elméletben szabadelvű, practi­­cus következményeiben pedig vajmi gyak­ran megijesztőleg reactionárius. Lieber hír­neves munkájában: a polgári szabadság és az önkormányzat,a különféle választói mi­­nősítvényekről következőleg nyilatkozik: „A polgári szabadságnak követelménye: a népképviselet igazságos aránya. A nép­­képviselőknek csakugyan a népet kell képviselniük, a­mi csupán általános sza­vazatjog által nem épen okvetetlen el­érendő. Kétségkívül az állambölcsészet­­nek úgy mint a valódi államművészetnek legmagasabb feladataihoz tartozik a nép­képviselet alapját meghatározni, s azt a viszonyok követelései szerint megváltoz­tatni.“ Ily szempontból indult ki, mint látszik a belügyminiszter is, midőn a választói jo­gosultság jelenleg fölálló föltételeit egész­ben véve érintetten hagyja, s nem hoz indítványba semmi olynemű változtatást, mely a jelen rendszer megbontását vonná maga után. Ez azonban nem zárja ki, hogy az, a­mi az 1848-diki törvényben határozatlan és mindenféle félremagyará­zásra alkalmat nyújtó, szabatosabban szer­­kesztessék, hogy a változott viszonyok által alkalmazhatlanná vált részek szük­ség szerint módosíttassanak, s hogy álta­lában a törvény minden részleteibe egy­öntetűség és következetesség hozassék be. Az 1848-diki választási törvény első módosítása kétségkívül határozottan sza­badelvű. Mindjárt kezdetben egy nagy elvet mond ki, azt tudniillik, hogy vá­lasztói jog jövőre senkit sem illet egyedül azon alapon, mert az 1848. előtti kivált­ságos osztályok valamelyikéhez tartozik. Közvetlenül utána azonban egy kivételt statuál, mire azonban a törvényhozót a viszonyok kényszeritették. Az 1848. V. 1. §. ugyanis, mely azon igazságos elvből indul ki, hogy politikai jogélvezetet azoktól, kik annak addig birtokában voltak, nem lehet elvonni, oly kétes szerkezetű, hogy többféle ellen­tétes magyarázatokra adott alkalmat. Az egyik magyarázat szerint a szavazati jog a régente kizárólag jogosított osztály­nál hagyatott meg, míg a másik azt egyedül azon egyének körére kívánta szorítani, a­kik a törvény meghozatala időpontjában a választási jogot már gya­korolták, vagyis arra képesítve voltak. E két magyarázat mindegyike a gyakor­latban alkalmaztatott, s a képviselőház mindkét magyarázat alkalmazását jóvá­hagyta. Tóth Vilmos előtt most azon kér­dés állt : a magyarázatok melyikét teszi magáévá ? Az elsőnek alkalmazása és min­den kétséget kizáró törvény erejére eme­lése egy oly elvnek kimondását jelentené, mely ha nem ellenkezik is a negyven­­nyolc­adik­ törvény szándékaival, de el­lentétben van azon alapelvekkel, melyek­re e törvény alkotásai fektetve vannak; viszont a második magyarázat adoptálása által igen számos egyén, kik a jogot már jóhiszemüleg gyakorolták, s kiket az or­­g egyik jelentékeny része ma is jo­gosítottaknak tekint, szavazatától meg­úsztatnék. Úgy az egyik mint a másik magyarázat kíséretében az anomáliáknak egész sorozata jelentkezik. A belügyminiszter javaslata, a véglete­ket kerülve, egy compromissumban álla­podik meg. Javaslata az osztály­nak, mint ilyennek jogát, telje­sen eltörölte, de meghagyta azt azon egyéneknél, kik a legutóbbi választások alkalmával a választók közé beírattak, így az eddigi gyakorlatok mindegyiké­nek kétségbevonhatlan hátrányai kikerül­tettek. Az osztály előjoga teljesen meg­szűnt, a választói jogosultság csak az egyéneknél maradt meg, s így proviso­­rius, múló természetű. Évről-évre csök­kenni fog azok száma, kik a régi jogosult­ság alapján választói jogot gyakorolnak. E mellett azonban e javaslat nem fosztja meg joguktól azokat, kik azt már tettleg gyakorolták. Úgy hiszszük, hogy e meg­oldás mind az igazság, mind a szabadel­­vűség szempontjából határozottan szeren­csésnek mondható. Az 1848-diki törvény második módo­sítása az azóta változott viszonyoknak kö­vetelménye. Az 1848. V. tcz. 2. §-a sze­rint az egy úrbéri negyedtelek vagy az azzal hasonló kiterjedésű birtok választói jogosultságot ad mindazon községekben, melyek nem sz. k. városok, sem rendezett tanácscsal nem bírnak. A törvénynek e rendelete is azok közé tartozik, melyek az alkalmazásban már eddig is számos eltérésekre adtak alkal­mat. Ehhez azonban még egy más körül­mény is járul, melynek kényszerítő termé­szetét mindenki rögtön átláthatja. A te­­lekföldarabolási tilalomnak megszünte­tése csak igen rövid idő kérdése többé, s igy a törvény említett pontja ezentúl tel­jesen alkalmazhatla. Ennélfogva szükséges volt a kelléket egy más oly feltétellel pótolni, mely meg­szabja, hogy az ily községekben minő földbirtok jogosít választásra, s mely to­vábbá ép úgy, mint a negyedtelek, me­lyet helyettesit, a különböző vidékek sze­rint változik. Tóth Vilmos törvényjavas­lata itt igen egyszerű módhoz folyamodik. A­zt kérdi : mi a negyedtelek, mit kíván külsőségekben és belsőségekben az 1836. V. tcz. 1. §. alapján készült urbárium azon községben egy negyedtelki állomány­hoz és tartozékaihoz? A­ki a törvény­szabta igényeknek megfelel, az válasz­tói jogosultsággal bír. A belügyminiszter javaslatának ez újítása tehát voltaképen nem is az, hanem csak a többé alkalmaz­­hatlanná vált név elejtésével visszatérés a dolog lényegéhez. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A régi magyar alkotmány és az 1848. és 1867-iki évek közjogi alkotásai. Irta Oalllagh Gyula. — Pest, 1871. — Kiadja az „Athenaeum.* — Hat esztendeje múlt, mióta az elvek, a me­lyek az 1867-ki törvényeknek alapul szolgálnak, a közönség elé terjesztettek, és szünetlen vi­ta tárgyát képezik. Az alkotmány­történetben alig létezik példa arra, hogy valamely po­litikai eszme folytonosan hosszasabb és több oldalú támadásokat szenvedett, körülménye­sebben és változatosabb szempontokból igazol­tatott volna. A húsvéti czikket gr. Andrá­sy utolsó beszédétől, a 15-ös bizottság ki­sebbségének különvéleményét Kossuth minapi leveleitől az időknek is, de az eseményeknek még nagyobb sora választja el; e közt pedig a legkülönneműbb hadjáratok, az ostrom, a véde­lem minden alakjai töltik be. Tekintélyes része azoknak, a­kik a kiegyezés alkalmával ellenfe­lekként állottak egymással szemben, annak most egyesült támogatói, legelkeseredettebb, legko­nokabb tagadói, a kik azt törekvéseik, létük sír­jának tartották s bekövetkeztét váltig hátráltat­ták, most benne telik nemzeti kifejlődésük, pol­­gárosultsági fölényük rendületlen biztosítékát; viszont sokan, a­kik kezdetben csak remény­­teljes aggodalommal várták érvényesülését s in­kább alaki kifogásokat emeltek, mintsem tény­leg megakadályozni törekedtek, jelenleg hatá­rozott ellenségeivé váltak, a kik megdöntését el­ső, főfeladatuknak ismerik s összes politikai hit­vallásukat megsemmisítése szükségének hirde­tésében foglalják össze. Épen azért az érvek is, a melyek az 1867-ki mű alkotására indítottak és fentartásánál döntők­ maradtak, úgy a jog, va­lamint a czélszerűség elméleteiből, úgy az alkot­mány folytonosságának, valamint a politikai körülményeknek tekinteteiből meríttettek. A jogvesztés tanának egyrészt, másrészt egy el­múlt kor soha nem valósult eseményének hívei­vel szemközt az ország közvéleményének vezé­re feltüntette a hazai közjog egész rendszerét, s kimutatta, megállapította abban a tervezett al­kat illő arányait, kellő helyét, a beteljesedett nemzeti északaratot kifogásolók, a bevégzett tények következményeinek nem előmozdítására, hanem felbontására törekvők ellenében a győ­zedelmes többség kormánya a sikerdús ered­ményeket, a nemzeti hatalomnak, az ország po­litikai nyomatékának növekvését érvényesítette. Nem csodálatos, hogy évek múltával az utób­bi indokok mindinkább túlsúlyra emelkedtek ; az emberi természetben fekszik, hogy a valódi siker nagy vonzerővel, bizonyítási fontossággal bir; — bár gyakran a phrasisé sem tekintetik kisebbnek, ezt pedig, tagadhatatlan, az 1867-ki kiegyezés nélkülözni, ellenfeleinek átengedni kényszerült; és a puszta tagadással, elvont el­méletekkel szemben amaz mindenesetre leg­­czélszerűbb fegyver; a kézzelfogható tény mel­lett mindig kitűnik ezeknek tarthatatlan, üres volta. Mindazonáltal az alkotmány ügyének sohasem tesz rosz­szolgálatot, a­ki azt a jog szempontjából tárgyalja. A politikai siker által felköltött érzet nem állandó, nem változatlan, a pillanatnyi kö­rülményeknek megfelelő eljárás csak pillanatnyi elismerésre számíthat; a meggyőződés szilárd­sága tartamától is függ; a jövő­ sejtelmét csupán a múlt átnézete folytán nyerhetjük. Ha a politikai viszonyok mérvet nyújtanak is az alkotmány gyakorlati alkalmatosságának, életrevalóságának megbírálására, állandóságának, valószínű sor­sainak megítélésére egyedül a történet, a jog nyújt adatokat. A szerves kapcsolat minősége, melyben valamely intézmény a nemzet hagyo­mányaihoz áll, a fordulat, a­melyet életében je­lez, a csirák, a­melyekből fejlődött, a változások, a­melyeket a nemzet testének többi, úgyszólván társtagjaiban feltételez és előidéz, megannyi kér­dések tárgyai, a­melyek megfejtésére csak tudo­mányos módszer vezethet, nem a pártszenvedé­lyes vita, a­melyeket illetőleg a higgadt kutatás­nak sokkal nagyobb szerep tulajdonítandó, mint a lélekindító ékesszólásnak. Elismeréssel kell tehát Csillagh Gyula tehetsé­ges fiatal írótársunk művét fogadni, a­melyben teljes részrehajlatlansággal és szigorú itészettel adja régibb alkotmányjogunknak vázát, s újabb módosulásainak teljes átnézetét. Munkája nem polemikus, hanem ismertető; nem politikai, ha­nem történelmi kísérlet. Eltekint egészen a vitá­tól, a­melyben az egyik fél a nemzeti akaratnak a létező viszonyok határai közt lehető leghat­­hatósb érvényesítésére törekszik, amíg a másik főleg az ország önállóságának külalakjait kere­si ; egyedül adatokat, a vita anyagát közli rend­szeresen, kimerítőleg. Hogy a meggyőződés te­hát, a­melyre figyelmes olvasóját juttatja, inkább a jobboldal elveihez, mint az ellenzék álláspont­jára vezet, csak amazok logikai helyességének, nem az író tárgyilagossága netalán­­ hiányának tulajdonítható. A mű irányát egyébiránt világosan jelzi a bevezetés, a­melyben szerző kimondja, miszerint fő czélja a magyar alkotmánynak nemcsak kül­ső, alaki, hanem belső, fejlődési folytonosságát bebizonyítani. S ez teljesen sikerült. Igaz, a fel­adat nem volt uj s az anyagot megoldásához sem első ízben találja az olvasó itt összegyűjtve. Ez azonban nem csökkenti a szerző érdemét, midőn az ismertet is oly észfoglalatban adja elő, a mely érdekes következtetésekre ad alkal­mat s oly oldalait világosítja fel kiválólag, a­melyek eddig csekélyebb mérvű figyelemben részesültek. Maga a tanulmány a királyi hatalom körének fejtegetésével kezdődik 1848 előtt. Kimutatja szerző, mily nagy ellentét állott fenn az alkot­mánynak nem annyira elmélete, mint érzete és hivatalos magyarázata közt; mily nagy űr léte­zett azon elvek közt, a­melyek törvényeinkben letéve bár, de biztosítva nem voltak, s a hatalom tényleges gyakorlásának módjai közt. Kimu­tatja, hogy a kormányhatóságok lényegükben udvari tisztségek voltak, amelyek eljárását csak a múltban hozott törvények határai s nem foly­tonosan éber ellenőrzés korlátolta, hogy a közös ügyeket illetőleg nehézség, vita cs­upán azért nem támadt, mivel azokra az összeütközés lehetségét a közös fejedelemnek a birodalom mindkét felében ezek tekintetében tényleg ab­solut hatalma zárta ki. A bírói függetlenség, a megyei rendszer az ország belszabadságát biz­tosították, a felelős kormányzat eszméjének szá­mos törvényben lerakott csíráit megóvták, de az ország önállóságát nem védhették, sőt épen azon arányban nyertek a megyék a nemzet éle­tében fontosságot, azon arányban öszpontosult bennük az alsóbbrendű közigazgatás és politi­kai hatóság, a­melyben a nemzet nagyobbszerű általános pénz, kül- és hadügyi jogosítványai mindinkább a királyi hatalom kezére szállottak. Egy szóval a régi megyék a szabadság menhe­­lyei voltak, de nem biztosítékai. Mindezen hátrányok daczára azonban a régi magyar alkotmány fejlődésképes volt, s akadá­lyul inkább a fenforgó viszonyok, mint a tör­vények maguk szolgáltak. A felelősség alapfo­galmai léteztek, a hatalom felosztásáról szóló tan tiszta kifejezésre nem talált ugyan, de még­is léteztek garantiák, s a vészteljes administra­tív bíráskodásnak nyomai sem látszanak; a képviselet rendi volt, de tág alapú. Az 1848-iki korszakot megelőző reformtö­rekvések épen azért nem voltak felforgató ter­mészetűek, hanem hagyományon, a nemzet múlt­ján s szakadatlan alkotmányos gyakorlaton ala­pultak. S midőn a korszellem, a külföldi esemé­nyek kedvező fordulatai által előmozdítva, 1848- ban eredményre vezettek, ez nem forradalmi, újonnan gyártott alkotmány volt, hanem egyez­kedő szellemű, tartalmilag és alakilag a régivel összefüggő törvényhozás, a­melynek folytán a koreszmék bizonyos mértékben, de épen nem a végletekig valósultak. Az 1848-iki törvények semmiképen sem tekinthetők eszményi alkat­nak, a felmerülő kérdések végmegoldásának; sem a törvényhozási, sem a közigazgatási, sem a magánjogi, sem a vallásszabadsági téren nem történt végleges, a szabadelvűség követelmé­nyeinek teljes mérvben megfelelő intézkedés, de történt mindegyiken nagy, az átalakulás , józan reményeit kielégítő haladás s a közös ügyek terén is kísérlet, a mely talán épen még a régibb kor eszméinek e téren fenmaradt túl­­nyomósága folytán hiúsult meg. Szerző fejtegetéseinek ugyanis alighanem leg­érdekesebb részét képezi, a melyben azon fel­adatra utal, a mely az 1848-ks törvények szel­lemében a nádort illeti. A közösügyi kérdés nehézségeinek azokban, ha nem is világos öntu­datával, de érzetével tagadhatatlanul találko­zunk, valamint a dualismus megalapításának nyomaira is, csak hogy nem a törvényhozás, ha­nem a végrehajtó hatalom körében. A nádor helytartói s egyeztető szerepe töltené be azon he­lyet, a­mely 1867-ben a delegatióknak jutott; hogy ez kellően nem történhetett, a következés mutatta. Az 1867-iki kiegyezés jellemzésével fejezi be szerző kísérletét. Előadja, mely felelőtlen köze­gek, törvénytelen hatóságok által kezeltettek 1848 előtt a közös ügyek, mint vesztette az ország tényleg ezek küráti jogait, mivel gyakor­latukat közvetítő intézményei nem voltak. Ezeket teremtette meg az 1867-diki törvény­­hozás. Az elintézendő ügyek, a viszonyok létez­tek előbb is; a felt­étlen personal-unió tényleg soha sem állott fenn. A magyar törvényhozás tudomással bírt a közös ügyek létezéséről régen­­ten is, s nem ignorálhatta az azokat intéző kö­zegeket sem; de midőn még a királyi hatalom föléjük kiterjesztett palástja által védve voltak, velük szemközt csupán túlkapásaik visszautasí­tására, idegen hatóságok tisztán belügyi kérdé­sekre való kiterjesztésének meggátlására szorít­kozhatott. Az 1867-ki kiegyezés által alkotmá­nyosakká, felelősekké váltak ; a nemzet alkot­mányos befolyása tehát nem csorbult, hanem tá­gult; régi alkotmányunk e téren is fejlődött, haladt. A fentebbiekben összefoglalva előadtuk Csil­lagh úr fejtegetéseit főtömbjeikben. A­mit nem adhatunk elő, nem ismertethetünk e szűk keret­ben, az adatok bősége, az összefüggő elmélke­dések lánczolata, a­melylyel minden állítását tá­mogatja ; az arányok helyessége, mi által művé­ben az alkotmányos átalakulás főmozzanatai kidomborodnak, s a mi folytán oldalszámra rö­vid, de tartalomdús kísérlete a magyar alkot­mányról irt munkák közt bátran a jobbak közé sorolható. PULSZKY ÁGOST, Fest, nov. 21. (A megye-bizottmányi választá­sok­r­ó­l) lapunk táviratai között is több jelen­tés foglaltatik s itt az „Ung“ után említhet­jük, hogy Ung megyében, bár a Deákpárt nem fejté ki a kellő erélyt, a választások eredménye mégis e párt előnyére ütött ki. Ezt fölemlítvén, a nevezett lap így szól: „Hol rejlik ezen körül­mény megfejtése, könnyű kitalálni. Valamint 48-ban, úgy 61-ben is még voltak vezérei az ellenzéknek, kik azt fegyelmezve s egy tömörült testületben összetartva oly befolyásra juttaták, miszerint kénye-kedve szerint beválaszthatott a bizottmányba, a­kit akart, míg jelenleg egyetlen egy vezére sem lévén, de még a nép nagy zöme is inkább ragaszkodván a rendszerető s loyális érzületű egyéniségekhez, meglepő többségben csakis ezekre adta szavazatát. Ez egy ecclatans bizonyítéka tehát annak, hogy Ung megyé­ben a nép épen nem ellenzéki, hanem általában deákpárti szellemű. Örömmel registráljuk továb­bá, hogy a választás az értelmiségnek biztosí­totta a megyei bizot­ságban a túl­súlyt; habár más részről méltó sajnálkozással kell megemlí­tenünk, hogy a volt bizottmány néhány jeles s pártunknak is kiváló tagja maradt ki az új bi­zottságból. Ezekről a pótválasztásoknál magá­nak a Deákpártnak kell gondoskodnia.“ London, november 19. (Saját levelezőnktől.) Andrásy gróf és angol tisztelői. Nem mondok újat a „Pesti Napló“ olvasói­nak, midőn kijelentem, hogy az összes osztrák­­magyar miniszterek közül Andrásy gróf bízta Angliában a legtöbb tisztelőt; az a siker, mely nemzetiségi politikáját koronázta és külügyi politikája teljesen megnyerte részére az angol közvéleményt. Innen van az, hogy Beust távo­zása nem keltett az angol sajtóban nagy sajnál­kozást, mert itt tudták, hogy Andrásy Beustot fogja felváltani. Az itteni lapok az Andrásy-kormányhoz nagy reményeket kötnek és egy hosszantartó békét biztosítva látnak, egyszersmind remény­ük, hogy sikerülni fog ama fondorkodások nyo­mára jutni, melyek a szultán kormányát az an­goloktól elidegenítették és azt a pétervári befo­lyások alá helyezték, mi­által Anglia nemcsak európai kereskedelmi érdekeit sértve látja, ha­nem ázsiai alattvalóinak rokonszenvétől is meg­úsztatott, kik eddig Angliához csakis azért voltak hivek, mert benne a gyűlöletes oroszok ellen az izlám támaszát látták. Ha az osztrák magyar miniszternek sikerül, így számítanak a praktikus angolok, a Bosporus mellett az orosz befolyást megtörni, úgy a mos­­koviták erőtlenek lesznek nemcsak Európában, hanem Ázsiában is, mert ott egészen elszigetelve lesznek,itt pedig a szultán úgyis a lakosok legna­gyobb részének egyházi feje lévén, majd akad­na mód, hogy az orosz befolyás mértéken túl ne terjedjen. A­mi Beust grófnak nem sikerült, az Andrá­sy grófnak sikerülhet, mert ez utóbbi kedves egyéniség a szultán és miniszterei előtt azon ma­gatartása miatt, melyet mint magyar miniszter­­elnök Törökországgal szemben tanúsított, midőn elhallgattatta ama délszláv és román száj hősö­ket, kik folyvást Magyarország és ezzel kapcso­latban a török birodalom szétbomlásáról álmo­doztak, míg az előbbi korábbi kaczérkodása miatt Oroszországgal nem állott jó hírben; a törökök nem tudták elfelejteni azt a pompás jegyzéket, melyben Beust Európának azt a jó tanácsot adta, hogy az északi medvének azt a kedvezményt nyújtsa, melyről álmodni sem mert, t. i. a Fekete tenger semlegességét meg­szüntetni . Oroszország az intést nagyon is fel akarta használni, és a padisah barátságát kereste mindenekelőtt. Azért nyerte meg magának Andrásy az an­golok rokonszenvét, és az idő­ nincsen távol, melyben Andrásy az angol lapok és politikai clubbok kedvencz tárgya lesz. Már most is a napi politikai beszéd főtárgyát képezi és az an­golok az új osztrák-magyar külügyminisztert Európa legelső államférfiai közé sorozzák. Mennyire tisztelik itt Andrásyt, azt ítélje meg ön a következőkből. A City több nyilvános helyiségébe ma belépve, meglepetve láttam,hogy Andrásy gróf arczképét oda függeszték ki a leghíresebb európai diplomaták sorába, és nem sokára tapasztalni fogjuk, hogy Andrásy gróf és működése a londoni clubbok egyik leg­kedveltebb vitatárgyát fogja képezni. Az ünnepélyes mozzanatok tulajdonkép már szombaton megkezdődtek. E nap érkezett meg a déli vonattal Horváth Mihály­­ püspök, Sze­ged nagynevű országgyűlési képviselője, O­s­z­­trovszky József legfőbb itélőszéki bíró tár­saságában. A vonatnál Dáni Ferencz főispán, a városi tanács, Kremminger prépost a papsággal, a szabadelvű kör alelnöke B­al­­­o­g­h János vezetése mellett és számos polgár fogadta a kitűnő vendégeket. Délután a honvéd tisztikar, élén Ascher­­m­a­n­n kerületi parancsnokkal,tisztelgett a zász­lóanyánál Dáni Ferenczné úrnőnél és H­or­vát­h Mihálynál, a Czazarevits ezred Temes­várról átrándult jeles zenekara pedig éjizenével lepte meg a zászlóanyát, Horváth püspököt és Aschermann ezredest. Az idő annyiban kedvezett a vasárnapi ünne­pélynek, hogy az egész héten szakadó eső e napon megszűnt, s Szeged utczáinak sártengerét vékony hólepel bor­ta. A házakon nemzeti zász­lók lobogtak, s a nép sűrű csoportokban húzó­dott az ünnepély színhelye, a belvárosi templom felé, melynek terén egy zászlóal­j honvédgya­logság s egy század huszár volt felállítva. A templomot városi képviselők, állami és városi tisztviselők, díszes női közönség s előkelő polgárok a zsúfolásig megteltek. Tíz óra tájban megérkezett a főispán és Osztrovszky legfőbb itélőszéki biró, majd előtűnt a zászlóanya Aschermann ezredes karján. Nemes alak volt, violaszinű moll­ ruhában, nyest­prémmel sze­­gélyzett fekete bársony felöltőben, s gazdagon aranycsipkézett magyar fejkötőben. Utána Sze­ged legszebb virágaiból 20 fehérbe öltözött, fe­jén narancsvirág koszorúval, vállán széles nem­zeti szalaggal ékített koszorúlány lépett egy-egy déli honvédtiszt által vezetve. A zászlóanya és koszorúlányok az oltár jobb oldalán foglaltak helyet. Ezek után jött a közös hadsereg és hon­védség tisztikara, az előbbiek közt Ziegler tá­bornok, az utóbbiak közt Pongrácz László ezredes, Szabó József honvéd alezredes és több törzstiszt, kik a számukra fenntartott első pado­kat foglalták el, míg a templom hajójában két oldalt honvédtisztek kivont karddal sorfalat képeztek. Végre tiz órakor pontban megérkezett Hor­váth püspök, a templom ajtajánál a papság által fogadtatva s fényes segédlettel a főoltárhoz lép­ve elmondá a szentmisét. Ezután a koszorú­­leányok egyike, a bájos Fiuk Mariska felketé a diszes fehér moll-zászlóra a zászlóanya ajándé­kát, a drága bibor-bársony szalagot, melynek egyik oldalát arany nyal hímezve e jelmondat: „Vezessen a haza szerelme, kisér­jen a nemzet hálája“, másik oldalát pe­dig e felirat díszíti : „A p e s t-c­s o n g r­á d­i m. kir. 3-ik honvédzászlóaljnak Dáni Ferenczné, szül. Korda T­erézi­a.“ A zászlószentelés szertartását Horváth püs­pök három negyedóráig tartó beszéddel nyitotta meg. E beszédben nemcsak az egyházi férfiú, hanem a nagy történetiró is szólt, s csak a szent hely tartóztatta vissza a jelenvoltak lelkesedé­sének kitörését. Vázolta a nemzet küzdelmeit, melyeknek vége nem szakadt, sőt sok és nagy küzdelmeink lesznek még, melyekre a jelen kedvező helyzet minél czélszerűbb felhasználá­sával kell előkészülnünk. Festette, hogy mily erőt és biztosítékot nyújt a honvédségi intéz­mény a nemzet jövendő küzdelmeiben. Buzdí­totta a honvédséget, hogy a képzettség legna­gyobb fokát elérni törekedjék. A jelen kor har­­czaiban — úgymond — két erő szokta biztosí­tani a győzelmet, azon erő, melyet a számok s melyet a hadfiak képzettsége szolgáltatnak. Mi a kisebb európai nemzetek közé tartozván. A 3-dik honvédzászlóalj zászló­­szentelési ünnepélye. Szeged, nov. 19. A 3-ik honvédzászlóalj zászlószentelési ünne­pélye ma vasárnap, a szeretett magyar király­né névnapján ment végbe Szegeden a legnagyobb ünnepélyességgel.

Next