Pesti Napló, 1871. december (22. évfolyam, 277-301. szám)
1871-12-03 / 279. szám
279. szám. Vasárnap deczember 3.1871. 22. évifolyam. Szerkesztési iroda: Ferancalaktera 7. isim. La maid B lap szellemi régiót illat« minden közlemény a aaerkeisztraighaa inténendí. Mrmantatlen levelek csak iamart keaaktol fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Farén ed *k-Ur* 7. aaáaa AUlilit A lap anyagi rétjét illető költemények (előfizetési pém , kiadva kSrflli panaszok, hirdetmények) • kiadó-hivatalhoz intézendök. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Tidékre, páriáit helyben, kiadva hordva ! Egén érre ... SS írt. Félédé . ... 11 írt. Negyedévre ... 1 , 60 b. Két hóra .... * . 70 krígy hóra ... 1 , 86 kr Hirdetmények dija: • haeáhos petitaor egyszeri hirdetésnél 9 ajkr. Bélyegdij külön SO ajkr. Nyílttéri 6 hasábos pszicot SO ajkr. Előfizetési felhívás „PESTI ÉIPLba. Előfizetési árak : Egész évre..........................22 ft. Fél évre..............................lft. Negyed évre.........................5ft60kr. ■V“ Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere, 7. sz. alá küldendők. Pest, decz. 2. Két vallomással kell kezdenünk e czikket. Egyik az, hogy ami Nógrádban történt, kétségkívül kortesfogás volt. Másik vallomásunk pedig az, hogy habár e fogás a jobboldalnak kedvezett, ép polititikai okok folytán semmi örömünk sincs benne. Az összes megyei szervezkedésnél az ország intelligenciájának túlnyomó nagy többsége amaz elvek mellett nyilatkozott, melyeket a Deák-párt vall. Dicsünk meg gyarapodva kél ki e választásokból. Elveink, tanaink ismét fényes diadalt ülnek. S ha végigtekintünk el nagyszerű manifestatiókon, valóban csak fájlalhatjuk, hogy ezek között Nógrádban olyasmi is történt, mi elkeserítheti a kedélyeket, pillanatra megzavarhat diadalaink nyugodt constatálásában. Az őszinteség, melylyel e sorokban szólunk, tán bizonyítékát adja annak, hogy elfogultság nélkül tekintjük a nógrádi történetet. Ott pártunk megingatva látszik, s a szigorú pártfegyelem azt követelné, hogy teljesen azonosítsuk magunkat a nógrádi jobboldal vezéreivel, s ha ezt termék, csak ellenzéki laptársaink példáját követnék, kik bizonyára soha sincsenek zavarban, a midőn arról van szó, hogy a baloldal salto mortalejait tapsaiks helyeslő ujjongásaikkal kövessék. Mi azonban bevalljuk, hogy ami Nógrádban történt, az, ha úgy tetszik, incorrect dolog, ha úgy tetszik, kortesfogás volt. Az ellenzékkel e részben tehát egy alapon állunk. A különbség köztünk az, hogy az ellenzék a nógrádi esetet egyszersmind törvénysértésnek tartja, mi pedig oly fogásnak, mely törvényt nem sért, melyhez hasonló dolog — hol erősebb, hol gyöngébb kiadásban — akárhányszor előfordult, s további véleményünk az, hogy ilyen eseteknek kormányhatalommal való megakadályozása csak úgy történhetnék meg, ha a megye nem volna más, mint kormányközeg. Be fogjuk bizonyítani állításunkat. A köztörvényhatóságok rendezéséről szóló t. ez. 92. §-a így hangzik: „A helybenhagyott határozatok alapján egy újabb közgyűlés megválasztja az igazoló és bíráló választmány WWW"?» választás alá eső tagjait, megválasztja a választások vezérletére hivatott egyes küldötteket, kitűzi a választások határidejét , általában megtesz mindent, amit a jelen törvény életbeléptetése megkíván.“ Világos, hogy aki e törvény betűit tekinti, azokból azt olvassa ki, hogy miután a belügyminiszter a megye által kidolgozott statútumokat helybenhagyja, újabb közgyűlés tűzendő ki, mely a §-ban érintett választásokat megtegye. Ezenkívül az idézett t. ez. 91. §-a azt rendeli, hogy a választások előtt a virilisek névsora megállapítandó. Nógrád megye octoberi közgyűlése azonban, melyen a baloldal volt többségben, megtette a választásokat, mielőtt a megye munkálata a belügyminiszter által véglegesen helybenhagyatott s a virilisek névsora megállapittatott volna. Ennek folytán a novemberi közgyűlés, melyen a jobboldal volt többségben, megsemmisíté az octoberi közgyűlés minden határozatát, minden választását, s a megye baloldala a kormányhoz folyamodott, hogy az viszont semmisítse meg a novemberi határozatokat. E történetet két dolog még bonyolultabbá teszi. Világos ugyanis, hogy ama stádium meghatározása, melyben a megyemunkálatok a kormány által helybenhagyottaknak tekintendők, többféle magyarázatot enged. A munkálat lényegét a kormány helybenhagyhatja , de annak egyes alárendeltebb pontjai, mint például a szolgabírák száma, a kerületek meghatározása stb. a megye és kormány között további tárgyalás anyagát képezheti. Ily körülmények között felfogás dolga a munkálatot helybenhagyottnak tekinteni, vagy nem. Ezenkívül a belügyminiszter egy köríratában felhívta a municipiumokat, hogy a rendezkedési intézkedéseket a lehetőleg siettessék, s több megye ennekfolytán részben úgy járt el, mint Nógrád oktoberi közgyűlése; előbb tette meg ugyanis a választásokat, mielőtt munkálata véglegesen helybenhagyatott volna, de nem előbb, semhogy a virilisek névsora megállapíttatott volna. Mint e tény vázlatból látszik, itt tulajdonképen csak egy fontos dologról van szó. Ez az, hogy Nógrádban az octoberi gyűlésen a baloldalé volt a többség, a novemberi gyűlésen pedig a jobboldalé. Ezért azonban a kormány nem tehet, s részünkről csak a felett sajnálkozhatunk, hogy a jobboldal, melyé Nógrádban egyáltalában a többség, már octoberben nem fejtett ki annyi erélyt, mint novemberben, így megakadályozhatott volna minden zavart, s a párt magát is megmenti oly kellemetlen kortesfogástól, melyet később jónak látott alkalmazni. Hogy ez eljárás elkeserítheti a baloldalt, nem tagadjuk. Hogy elkeserítette oly mértékben, miszerint a megyei autonómia ellenében a kormányhoz folyamodott, azt látjuk. De hogy a kormány mindennek daczára be nem avatkozhatik és nem semmisítheti meg a nógrádi novemberi határozatokat, az kétséget sem szenved. A novemberi határozattal ellentétben van a belügyminiszter egy köriratának intenziójával, tán sérti a gyakorlatot, de nem törvénytelen. S a kormánynak nincs joga ily tulajdonképen jelentéktelen ügyben a megye jogkörébe avatkozni, és hivatását meg épen nem képezheti az, hogy a municipiumok illetékességének megcsorbításával a baloldalnak biztosítsa a többséget. A képviselőház mai ülésében e nézeteket fejtegette a belügyminiszter. Fejtegeté azokat a minisztertanács megállapodása és megbízása nyomán, és az összes Deák-párt egyhangú helyeslése között. Ez impozáns nyilatkozat a baloldalt kihozta sodrából. A pártszenvedély megkövetelte áldozatait. S a jelenet érdeke nőttön-nőtt. Először is Prac by szólalt fel. Előadásában volt bizonyos bensőség, melylyel ritka baloldali szónok bír. Egyszerűn szólt, de szenvedélylyel, s ha néhány képtelen phrasist is alkalmazott, ezzel csak pártja ízléséhez járt közel. A baloldal tapsolt, tapsolt Plachynak. Tisza Kálmán igen nyugtalan jön. A taps növekedett, az éljen mind zajosb lett, s az még mindig Plachynak szólt. Tisza Kálmán az elnöki emelvényhez rohan. Szólni akar, de előbb a belügyminiszteren a sor. Amint azonban a belügyminiszter elhallgat, amint a ház kissé lecsöndesedik, feláll Tisza Kálmán, az a Tisza, kitől a budget-ügyben Grhyczy, a nógrádi kérdésben Plachy elszed majd minden babért, és megteszi a nagy indítványt — a belügyminiszter vád alá helyezésére. Ez indítványról igen tüzetesen szólunk a tárczában. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (Orczy védelme. — A végzet. — A guardián keze. — Egy baloldali dráma, mely megbukik.) A közönség nem méltányos, a sajtó szeszélyes, Reményi elkapatott, midőn a színház igazgatói székét rángatva, a rajta oly kényelmesen ülő nemes bárónak helyzetét kényelmetlenné tenni igyekszik. Mily időjárás! Valóságos vihar zug és söpör a nemzeti színház körül! „Fütyöl a szél,és pedig oly mérvben, hogy Aeolus-Thaisz kénytelen a tömlőket bekötni; minden órában ut meg uj sirályfalkák durrannak föl a színház udvarán s röpködnek szét a városban ; a belügyi audiendum villámként csap le; a sajtó elemei féktelenül dörögnek és a közvélemény árad és hullámzik. Ebe zagyva zűrzavarban, e tombolásban, csattogásban csak egy alak nem ingott, csak egy férfi állott szilárdan, és ez alak maga b. Orrczy (rész életkovácsok kettőzteték meg az „r“ betűt, meddő czélzásból a belügyi kihallgatásra). Nem meglepő, nem tiszteletet gerjesztő e makacs erély ? Dicsérik a hajóparancsnokot, ki a sülyedő naszádról nem távozik, hanem a kedves deszkákon szembeszáll minden esélylyel. Ha őt dicsőítik, K. Orrczy fokozott mérvben szerzett érdemet a magasztaláéra. Az ő hajója is sülyed, minden lékén tomi be a vizát, haragva sötéten vonulnak el a láthatáron fekete fellegek és ő mégsem tágít. Helyesen teszi! Mi a vád, melyet ellene emelnek ? Vegyük sorra. Egy herczegnő botrányosan énekelt s ő e herczegnőt föllépteté. Bármennyire tiszteljük a közvéleményt, bármennyire sietünk minden jogos felszólalás, pártolni — e föllépésre nézve Orczy b. tökéletesen tisztázta magát. A „Budapesti Közlöny“ felvilágositá a közönséget és a szeszélyes tömeg még sem elégszik meg. A „Budapesti Közlöny“ kijelenté, hogy a fátum rejtélyes keze működött közre (díjtalanul, ennyiben különbözve a georgiai herczegnőtől), hogy a végzetes estén minden balul sikerüljön. A fátum két alakban jelentkezett, tehát kevesebb átalakuláson ment keresztül a géczi boszorkánynál. Nevezett fátum mindenek előtt palaczkalakot öltött és megtöltötte magát ármányosan erős szeszes itallal. Aztán lábra kelvén, „Vanília” álnév alatt, az éber színházi őr figyelmét kijátszva, belopózott a színfalak mögé s ott kutatta magát a gyanútlan és a magyarországi spirituázok hőfokát nem ismerő idegennel. , Az ármányos Végzet ezt sem elégelte meg. Átöltözött és hirtelen a színházi szolga alakjába bujt s Orczy bárónak útját állotta, midőn ez a művésznő első jelenései után a színpadra sietett. Orczy b. azon hiszemben, hogy az égiek az újabb korban a földi dolgok administrátiójáról lemondván, a világi ügyek tárczáját letették, az álnok Végzetet valóságos színházi szolgának nézte s azon hamis hirre, hogy a Szapáry-ház ég, megfeledkezvén intendánsi hivataláról, a tűzoltót érezte magában fölébredni. E csalódása annyira ment, hogy előadás végéig azon álhitben maradt miszerint ő nem b. Orczy Félix, hanem Széchenyi Ödön gróf, minélfogva a művésznő rögtöni helyettesítését nem rendelheti el, hanem csupán a tűz mikénti oltogatásáról kell gondoskodnia. .A Végzet elégült vihogással eltűnt. És tehetett-e Orczy másképen ? írva áll, hogy : „ember végzetét el nem kerülheti.* A helyzet tehát világos. Az „ember* a színház udvarán áll, a Végzet eléje lép. Mit csináljon az ember ? Kerülje-e, midőn tudja, hogy ki nem kerülheti? Orczy okosan s férfiasan nem kerülte, hanem eléje lépett és — a fátum utolérte.— Fatális eset ugyan, de Orczyt vigasztalhatja az, hogy e tekintetben már nagy elődökkel bir, a szép Helena óta, kit Offenbach hiteles tanúsága szerint a „sors keze” nem került ki, Benedekig, kinek köd alakban jelent meg Chlum alatt. Ily természetes okok működtek közre a „rendkívüli előadás” sikerében, s valóban a mi sajtónk és közönségünk elfogultsága kívántatik hozzá, hogy e kielégítő magyarázat után is pálczát törjön oly érdemes igazgató felett, mint Orczy Félix. De a végzet szerepe itt még nem végződik. A múlt héten a fátumnak több dolga is akadt, különböző alakokban különböző egyéneknek megjelenvén. Mikor a színház udvaráról eltávozott, az országházba sompolygott, és ott Majoros István képében megjelent a barátcsuklyának. Általános rémülés terjedt el az ország kolostoraiban, midőn Majoros javaslat kezével megkopogtatá a döngő ajtókat. A kedélyes vacsorákra egyszerre a gond gyászfátyola borult, a guardián felemelt keze, mely csillogó poharat tartott, hirtelen lehanyatlott, a jó széles képek elnyúltak és a hosszú refectoriumon végig egy hangos sóhaj rezgett végüsvégig. Le a kolostorokkal ! Utolsó kedélyes maradványai az áldott középkornak, midőn kiváltságolt intézetek keletkezhettek csendesen költői, nyugalmas életre, hol a telt gyomor békésen szemlélődött a világi hiúságokon, nektek el kell múlnotok ? Nem lehet már egy életre biztosítani a gyomrot, ezt a napfogyasztót, gond és szűk ebédek ellen ? De a zárdának nemcsak anyagi oldala van, bir az költőiebbel is. A zárda csendes zugot képezett sebzett nagyúri szívek és érzelmes úri világfájdalmasok számára, hogy kellemes vidékeken a magány gyógytapaszával enyhítsék szenvedéseiket. És Majoros nem akar többé közköltségen ily zugokat meghagyni a szenvedő főúri kedélyeknek! Majoros tán azt is meri mondani, hogy ha a zárda közkórházul szükséges érzelmes kedélybetegek számára, keletkezzenek zárdák vállalkozóktól alapítva, mint amilyenek a testi betegeknek kínálkoznak . . . Egyébiránt a refectoriumok ijedelme csillapulni fog és derék barátaink eszükbe fogják venni, hogy szerencsére oly országban élnek, melyben a szabadelvűség mint járvány nem igen szokott fellépni; oly országban, mely tisztelettel viseltetik hajlottkorú intézmények és megőszült, totyakos hagyományok iránt. Ha ezt tekintetbe veszik, nem kétlem, miszerint a guardian hanyatlott kezét újra felemeli, a telt poharat megcsenditi szomszédjával, az arczok kiderülnek és kolostori szélességüket visszanyerik s a hosszú asztal mellett ülő vendégek vig torokkal kiáltják: ergo bibamus! A Végzet tehát nem mutatkozott veszélyes alakban, midőn Majoros képét viselte, s ennél is ártatlanabb eredménynyel szerepelt Tisza Kálmán jelmezében. Ez utóbbi szereppel a görög fátumot akarta játszani és megjelent Tóth Vilmos belügyminiszternek, azon hiedelemben, hogy egy nagyszabású tragoediát teremt, melyben a nógrádi baloldal Erynniái utolérik Nyitrát és nagy tabloauban megölik. S valóban nagy ideje, hogy e tragoedia szinre kerüljön. Már öt éve van alkotmányunk és minden miniszterünk csak természetes uton vált meg tárczájától, pedig az nem eléggé regényes. Az angol történelem regényese. Ott letérdelteik a minisztert a ház előtt. Mily pompás képlet volna egy térdelő jobboldali miniszter! Eddig ugyan nincs térdeltető törvényünk, de azt meg lehet hozni. Tehát vád alá vele. A baloldal képezendi a vésztörvényszékeket, irgalom nem létezik! A darab meg volt componálva, meg is íratott, a Végzet föllépett Tisza Kálmán alakjában; az I. felvonás eljátszatott, de egyelőre azon alázatos véleményben bátorkodunk lenni, hogy a mű többi felvonásai meg fognak bukni. Már ez a baloldali drámák közönséges sorsa. Lucanus szelleme kisérti Argus. Mai számunkhoz egy ív melléklet van csatolva. Pest, decz. 2. (A költségvetés általános tárgyalása) a jövő hét első ülésein még foglalkoztatni fogja a házat.A jobboldaldalról feljegyzett szónokok (Trefort, Kautz stb.) ugyan elállottak, de az ellenzéki szónokok hajthatlanok szónoklási szándékukban. Ezen oldalról a következő képviselők vannak még feljegyezve : Simonyi Ernőn kívül Csanády Sándor, Schwarcz Gyula, Péchy Tamás, Vukovics Sebő, Orbán Balázs b., Helfy Ignácz, Lázár Ádám, Madarász József. A szónokok nevei után ítélve a vita fontosabb, tanulságosabb részén a ház már túlesett (A képviselőház osztályai) a legközelebbi napokban a német birodalommal kötött távirdai egyezményt és a főrendiháznak a vadászati törvényjavaslatra tett módosításait veszik fel. E tárgyban a II. és IV. osztály ma (vasárnap) d. e. 10 órakor, az I. osztály pedig hétfőn d. u. 4 órakor ülést tartasd. (Magyar kölcsön.) A „N. fr. Pr.” következőket írja. A magyar kölcsön kibocsátása iránt az előkészületek majdnem befejezvék. Aláírási helyekül tudvalevőleg többnyire külföldi piaczok, és különösen London is, vannak kijelölve.A kibocsátási árfolyam valószínűleg 82- et fog tenni, ha csak a végső pereben, a börze- s constellátióra való tekintettel meg nem változtatják ezt. Az ez idő szerinti börzeáramlatot és a tőke bizakodását mindenesetre jellemzi azon körülmény, hogy egy helybeli, a műveletben kiválólag részes banknak azt az ajánlatot tették, hogy a magyar kölcsön 10 millió forintját a nevezettnél magasabb árfolyam mellett átveszik szilárd számlára. Ez ajánlat eddig nem fogadtatott el. Egy második, ugyane tárgyra vonatkozó verzió a visszautasítást bizonyos terhes feltételekkel indokolja, melyek ezen magában véve kecsegtető üzlethez köttettek.“ (Báró Gablenz tábornok) tegnap délelőtt 11 órakor fogadta a pesti tiszti kasinóban a helyőrség tábornokainak, törzs- és főtisztjeinek, és valamennyi katonai hivatalnokának bucsutisztelgését. A tábornok meleg szavakban köszönte meg az uraknak közreműködésüket itt tartózkodása ideje alatt, és sajnálkozását fejezé ki a fölött, hogy egészségi tekintetek miatt váltnia kell. A budai főhadparancsnokság ideiglenes vezetésével az új főparancsnok, gróf Huyn megérkezéséig Jakobi altábornagy bízatott meg. B. Gablenz tábornok, ki mindig igen derék, szeretetreméltó főparancsnoknak mutatta magát, a budapesti helyőrségnek kedves emlékezetében fog maradni. Néhány szó a közlekedési minisztérium költségvetéséről. (y) A közlekedési minisztériumnak az országgyűlésén legközelebb tárgyalás alá kerülő költségvetéséről akarunk mondani néhány szót. Kissé nehéz ugyan, miután nálunk a közrészvét, a nagyközönség részéről kiválólag a közlekedési eszközök fénypontja, a vasutak felé irányul, találni még elég érvelést arra, hogy a közlekedés másodfokú eszközei, nevezetesen az országos (s ha úgy tetszik állami) közutak érdekében is szót emelhessünk; de midőn ezt megkísértjük, azon remény által buzdíttatunk, hogy a nagy közönség méltányolni fogja fontos indokainkat, melyeknél fogva a közutak kezelésének mostoha viszonyait megismertetni kötelességszerűnek tekintjük. Mindenekelőtt megjegyzendőnek találjuk, hogy hazánknak jelenleg fejlődő anyagi viszonyai mellőzhetlenül megkövetelik a legélénkebb forgalmú állami útvonalak jó karban fentartását, ami is célszerűen csak úgy eszközölhető, ha a közlekedési minisztérium az utak kezelésének évek óta sürgetett újból szervezését mielőbb életbe léptetni kötelességének ismerendi. Itt önként azon kérdés merül fel: miért nem történt ezen szervezés mostanig, miután a minisztériumnak öt évi fennállása óta elég ideje volt e tárgy felett gondolkozni, egy minden irányban tökéletes tervezetet elkészíteni, s azt az országgyűlésnek szentesítés végett előterjeszteni. Mi volt tehát az oka, hogy jelenleg a minisz- térium az 1872-ik évi budget keretén át még mindig csak távol perspectívában engedi látni a kérdéses szervezést, s a helyett központi építészeti felügyelőkkel akarja szaporítani a központi személyzet számát, mely tervezgetés a pénzügyi bizottság tagadó véleménye folytán valószínűleg dugába dőlt már, amennyiben az a ház előtt szintén elutasító véleményre számíthat, és ezek szerint az utak kezelésének jelen mostoha állapota egy újabb hosszú év folytán semmi változásnak, maga a közutakon való közlekedés érdeke legcsekélyebb lendületnek sem nézhet elébe. Hogy azon nagymérvű felelősséget, mely ezen ügynek, úgyszólván, szándékos késleltetése folytán a minisztérium illető osztályára nehezedik, kellően felfoghassuk, szükségesnek látjuk megjegyezni, hogy az államutak kezelési rendszere lényeges hibáival egyetemben a Bachrendszerből származott át a minisztérium kezelése alá, és annak fennállása óta lefolyt öt év alatt ezen hiányok helyrehozására mi sem történt. A minisztérium még most is merev elfogultsággal ragaszkodik ezen rendszerhez, s az alsó műszaki körökből reformokat követelő hangokat meg sem hallgatván, azok mint „kiáltó szó hangzanak el a pusztában“. Márpedig felismerhette a minisztérium azon tömérdek veszteségeket, melyek a kellő nyilvántartás hiányából, az utak helytelen kezelése, és az útszemélyzet gyarló szervezeténél fogva évenkint az államkincstárt sajtólag érintik, mely károsodás csak könnyű számítással az egész évi adomány 25° 1«-ját emészti fel. Tehát igen tetemes tőkét képvisel ez, melyet czélszerű kezelési rendszer mellett az államháztartásában másféle hasznos beruházásokra lehetne fordítani, — nem tekintve, hogy e mellett az utak állapota igen jó, vagy legalább tetemesen jobb lehetne, mint amilyennek azt jelenleg a legjobb műszaki erők alkalmazása, és az állam részéről az anyagszállításokra fordított nagy kiterjedésű összegek felhasználása mellett is, sajnosan tapasztaljuk. Engedjék meg, hogy itt az államutak kezelése körül tapasztalt hiányok legfőbb okait röviden körvonalazzuk, melyek szerintünk a következő 3 körülményből származtathatók le: 1- er. Az útkezelő kir. mérnöki hivatalok hatáskörének és felügyeleti díjainak csekély voltából ; 2- er az útkezelő útmesterek szervezetének czélszerűtlen voltából; 3- or a központi kormány és külső közegek közti nyilvántartás hiányos voltából. A minisztérium ezen három fő hiány orvoslatának egyszerre való keresztülvitele helyett egyedül a 3-ik pontra nézve látszik némi reformot akarni, a minisztériumban alkalmazandó építészeti felügyelők állomásainak alkotása által. Ezeknek feladatuk lett volna évenkint egyszer-kétszer végig futni a nekik kijelölendő kerületek államutain, és a tapasztalandott újdonságokat a minisztériumban referálni. Hogy mily céltalan intézkedés leendett ez, az utak nyilvántartási érdekét tekintve, a legavatatlanabb is könnyen beláthatja. Nem szándékunk ez alkalommal a minisztériumnak eme javaslatánál szembentartott czéljait feszegetni, nem is akarunk arra reflektálni, mily titkos összefüggésben állhat a pénzügyi bizottság tagadó válasza a minisztérium egyes tisztviselőinek e tárgyban táplált óhajaival, egyedül a tárgyilagosság korlátain belül kívánunk az ügy érdemében néhány szót kockáztatni. Az utak állapotának nyilvántartása mostanig is gyakoroltatott évenként, a központból egy vagy más alkalommal kiküldött biztosok által, akik azután a tapasztaltakról kötelesszerű jelentéseiket a központi hatóságnak előterjesztették. A központi hatóság tudomásul véve a jelentést, legföljebb kiválóbb esetekben, úgymint valamely rendkívül szembeötlő botrányos hibának felfedése alkalmával, (mely rendesen magán után hamarább jutott a hatóság tudomására) vette azon fáradságot magának, hogy a tárgyat bureaucraticus utón szellőztesse, melynek érdemleges elintézésében alig volt és lehetett egyéb része a kiküldött felügyelő közegnek, minthogy hiteles tanúként lépett fel a központi hatóság előtt. De ennek további hordereje sem lévén, az időszaki lusztratiók valóban ártatlan formaiság értékét képviselték, és az utak botrányos hiányaira legcsekélyebb orvoslati minőségben sem hatottak be. De hiszen ez igen természetes, és a dolgok rendjénél fogva más eredmény nem is volt elérhető , mert a felügyelő közeg 1-ör egyszeri utazásból nem meríthetett magának kellő tudomást a kerületében létező állapotokról; 2-er a mire fősúlyt fektetünk, a felelősség elve nem volt képviselve a felügyelő személyében, annak a központhoz való hivatalos viszonyainál fogva. Áttérve most már a szőnyegen forgó tárgyra, kérdjük: lehetséges-e, hogy a központban lakó felügyelő évenkint egyszer, legföljebb kétszeri körútja alkalmával felismerje a kerületében