Pesti Napló, 1872. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1872-02-23 / 44. szám

sok alkalmával, úgy a választások összeírásá­nál, mint a választások lejártánál elkövettettek Három év telt el azóta: elegendő idő arra, hogy bádggadtabb színben lássuk az akkor történte­ket, de nem elegendő arra, hogy igazolhatná annak elfelejtését, legkevésbé pedig volna iga­zolható az ily mulasztás a kormány részére miután már akkor találkozott azon szemrehá­nyással, miért nem igyekezett az 1848. V. t. ez.­nek revisióját még a múlt országgyűlés alatt keresztülvinni. Nem lehet tehát kétségbe vonni, hogy a re­formnak alapfeltétele, t. i. az általános szüksé­gesség érzete megvan. Kérdés csak­is az, hogy mily mérvben változtassuk a reformálandó tör­vényt: valjon gyökeres átalakulás legyen alko­tásunk czélja, vagy csupán javítása és pótlása van-e a körülmények gondos számbavétele mel­lett indokolva ? A kormány ezen utóbbi állás­pontot foglal­ja el, és én igyekezni fogok felfo­gásának helyességét igazolni. (Halljuk!) A 48-ki V. t. ez. helyesen 4 részre osztható egyik az, mely a választási jogosultságra vonat­kozik; a másik az, mely a választó­kerületek felosztását tartalmazza ; harmadik, mely a vá­lasztók összeírására, a negyedik mely magára a választási eljárásra nézve a módozatot szabá­lyozza. Négy országgyűlés jött ezen törvény alapján létre, s így volt elegendő alkalma nemzetnek meggyőződnie annak hiányairól, an­nak előnyeiről; tisztán láthatjuk ma, hogy me­lyek ezen törvény azon részei, melyek kiha­gyandók, melyek a szabatosítandók, és melyek azok, a­melyek egészen pótlandók, javítandók Tagadhatlanul nagy előny, mert egy törvény­hozás legbiztosabban akkor haladhat előre, ha alkotásainak nem abstract theoria, hanem az élet és a tapasztalat szolgáltatnak alapot. E felfogásból indult ki a kormány akkor, mi­dőn ezen törvjavaslat alapelve felett tanácsko­zott. Hosszú és beható volt tanácskozásunk,gon­dosan megvizsgáltuk a törvény hiányait, lelkiis­meretesen számoltunk azon qualificatio megálla­pításainál a fenálló körülményekkel és viszonyok­kal (mozgás bal felől.) Megvizsgáltuk gondosan az akadályokat, melyek a törvénynek gyökeres átalakítását ma lehetetlenné teszik és azon meg­győződésre jutottunk, hogy míg az 1848. V. czikknek első része, mely a választói jogultságra vonatkozik, sok eltérő, sőt ellentétes magyará­zatokra adott alkalmat és így szabatosítandó, addig a törvénynek a választási eljárás és vá­lasztási összeírásra nézve czélszerűtlensége ki­tűnvén, elhatároztatott, hogy ez megváltozta­tandó. Ez volt a kormány határozata és hogy helyes volt-e, helyes-e annak kivitele, t. i. az előttünk fekvő­­javaslat, ez a kérdés. Kezdjük tehát a bírálatot az 1848-iki tör­­vényc­ikk és az általam beterjesztett törvény­javaslatnak első fejezeténél. Az 1848-iki tör­vényhozás­­nagyszerű alkotásainak legfontos hi­­ka az, mely a felelős kormányzati rendszerrel kapcsolatban a parlamentet a népképviseletre alapította. Oly­an ez te­ház, mely dicséretre nem szorul. Hisz a szabadság, melyet élvezünk, nagymérvű haladás, melyet el nem tagadhatunk anyagi és szellemi fejlődésünk, szóval minden vívmány, melyet az újabb korban, állami éle­tünkben felmutatni képesek vagyunk, mindezek összege képezi a babért, melyet a 48-iki törvény­hozók e törvény körül kiérdemeltek. (Élénk ál­talános helyeslés.) E nagyszerű eszme, mely a nemzetnek uj éle­tet adott, az 1848. V. t. sz. első fejezetében nyert kifejezést és alkalmazást. Nincs oly vakmerő az országban, ki e törvénynek alapeszméjét meg merné támadni, jelesen ki tagadná, hogy annak alapja az igazság, és hogy erejét a nemzet összes akarata képezi. De ha szent és sérthetetlen törvény alapeszméje, lehet és van is eltérés ezen alapeszme alkalmazása és valósítása körül. Van­nak, kik ez eszme alkalmazásánál sokkal szű­kébb határt kívánnak vonni, mint a 48-ki tör­vényhozás tévé; vannak olyanok, kik e vonal­nak kiterjesztését kívánják ; vannak végre olyanok, k­i e vonalnak helyes megvonását lát­ják és csakis oda törekszenek, hogy csak­is oly alakot nyerjen, miszerint a törvény végrehajtói sem az innen maradást, sem a túllépést a vona­lak határozatlanságával ne igazolhassák. Ez utóbbiak közé számítja magát a kormány. Ez czélja a törvényjavaslatnak. (Jobbfelől helyes­lés.) Bátor leszek elmondani a kormány indo­kait. (Halljuk!) Hogy az 1848. V. t. czikknek első részét, mely a választók jogosultságára vonatkozik, a kor­mány nagyban és egészben változtatni nem akarja, ennek oka az, mert hiányzik először a változtatásra az alapos ok; hiányzanak másod­szor a változtatás alap­feltételei, egy parlament­ben nem lehet fontosabb kérdés, mint az, mely a parlament alapjára vonatkozik, hisz e kérdés az állam összes életének kérdése. A parlament nem egyébb, mint a nemzet akaratának kifo­lyása, a parlament az állam legmagasztosabb functióival megbízott orgánum, és azt hiszem nem megyek túlzásba, ezt állítva, hogy parlamentá­ris országban az egész törvényhozás képezi az egész államot. Midőn tehát egy országban ar­ról van szó, hogy a parlament összealkotásáról szóló törvény megváltoztattassák, akkor minde­nekelőtt a maga nagyszerűségében merül fel az a kérdés, hogy a fennálló törvény olyan-e, mely­nek természetes rezultatuma, t. i. maga a parla­ment, a nemzet­ akarat hamisíthatlan kifo­lyásának tekinthető,hogy nincs-e e fontos államér­dek a képviseltetéstől megfosztva,hogy nincs-e az államéletnek valamely oly fontos működő orgá­numa, mely nem érvényesítheti jogos befolyását a törvényhozásban, és hogy végre a választói jogosultság nincs e indokolatlanul szűk korlá­tok közé szorítva ? E kérdésekkel kell, te­hát, mindenekelőtt tisz­tába jutnunk az általam beterjesztett törvényja­vaslat első fejezetének tárgyalásakor és én azt hiszem, elegendő egy pillantást vetni a 48 új törvény V. czikkére, hogy meggyőződhessünk arról, hogy az szabadelvű és oly intézkedéseket tartalmaz, melyek szerint minden érdek a par­lamentben képviselve lehet, képviselve lehet pe­dig a választási censusnak oly alacsony, a vá­lasztói quatificatiónak oly tág mérvű meghatá­rozása folytán, hogy e tekintetben a törvény el­len világosan kifogást tenni nem lehet. Ott lát­juk mindjárt a törvény kezdetén az első sza­kaszban a jogvesztés és jogmegfosztásnak hatá­rozott elítélését; az első szakaszban t. i. a privilegiált osztályhoz tartozók választási képes­­sége jövőre is fentartatik, ha azt már egyszer törvényesen gyakorolták. Vannak sokan, kik azon nézetben vannak, hogyha 48-diki törvényhozás ezen intézkedését annak lehet tulajdonítani, mintha azon törvény­hozók azon félelemből, nehogy ellenszenvet kelt­senek, hagyják meg a privilegiált osztályok azon előjogát. Én azt hiszem, hogy ezen nézetet ha­tározottan tévesnek nevezhetni. A 48-diki tör­vényhozóknak volt elegendő bátorságuk, ennél sokkal­­fontosabb érdeket is figyelmen kívül hagyni, ha azt a szabadság és a haza érdeke úgy kívánta. Én ebben szabadelvű és nagylelkű intézkedést látok a­mit csak üdvözölni tudok. Ott látjuk a 48-diki törvény második szaka­szában a földbirtokot, a vagyont oly census mel­lett képesítve a választási jogosultságra, a­mely lehető legalacsonyabbnak nevezhető; ott látjuk az ipart, a kereskedelmet és a tőkét oly census mellett képviselve, mely mellett mindenki a leg­­kisebb szorgalommal és iparkodással megsze­rezheti a választói képességet; ott látjuk a tu­domány képviselőit minden census nélkül felvé­ve a választói képességgel bírók közé. A 48-iki törvények ezen intézkedéseivel szemben, tehát te­hát, nem lehet azt állítani, hogy léteznék egy fontos érdek, hogy léteznék az állami életnek egy fontos működő oly orgánuma, mely meg lenne fosztva a lehetőségtől, magát érvényesíte­ni és pedig érvényesíteni könnyű szerrel a tör­vényhozásban. Így állván a dolog, nincs ok arrra, hogy a 48. V-ik­­. czikknek a választói jogosultságra vonatkozó részét megváltoztassuk és mert nincs, nem osztozhatom azok nézetében, kik a válasz­tói jogosultságot illetőleg a census leszállítását már most szükségesnek tartják. De valamint nem osztozhatom ezek nézetében, úgy nem já­rulhatok azokéhoz sem, kik ma már czélszerű­nek tartják a census felemelését, s ezt úgy hi­szem nem szükség hosszabban indokolnom. (Bi­zony nem ! bal felől. Halljuk! jobbfelől.) A census felemelése minden országban igen nehéz és csak nagy megpróbáltatásoknak lehet következménye. Ott azonban, hol a törvényho­zás üdvösen működik, hol a törvényhozás a re­formkérdéseket a netalán sérthető érdekek gondos kímélésével oldja meg, ott,hol a törvény­­hozás nem a rombolás, hanem a józanul kimért haladás útját követi, mint ez nálunk észlelhető. (Ellentmondás, zaj a baloldalon igaz ! Igaz ! Halljuk­­ jobb felől) ott kétséget sem szenved, hogy a törvényhozás igazságos alapon nyug­szik, és ott a census emelése nem lenne egyéb mint a nép, öntudatos érzelmeinek könnyelmű kihívása. Én tehát nem csatlakozom azok néze­téhez, kik a census felemelését kívánják, vala­mint nem oszthatom azokét sem, kik a census leszállítását már ma kívánják. Tudom, hogy vannak sokan e házban, kik ve­lem e tekintetben nem értenek egyet, a­mit igen természetesnek is tartok, mert hisz a census le­szállításának vagy felemelésének kérdése körül folytonos éles harcz és küzdelem vitatik a világ minden alkotmányos országában. Az okok és ellenokok léteznek minálunk is, melyekkel ezen harcrot vívják, és én azért ezen küzdelem jogo­sultságát minálunk sem akarom megtagadnni, sőt igen természetesnek találom, hogy ezen tör­vényjavaslat tárgyalása alkalmával ezen elvi harc­ itt is fel fog merülni, és ha mindamellett ezen kérdés elvi fejtegetésébe nem bocsátko­zom, ezt nem azért teszem, mintha a jelenlegi censust örök időkre fenn akarnám tartani, ha­nem nem teszem azért, mert a­mint már bátor voltam kijelenteni, én a census megváltoztatásá­nak alapos okát nem látom, nélkülözöm a census megváltoztatásának két alapfeltételét, melyek egyike az, hogy a megváltoztatott censusnak igazságosnak kell lenni, és hogy másodszor olyannak kell lenni, hogy életképességgel bír­jon, vagyis hogy maradandóságra számíthasson. E két alapfeltétel, t. ház, egymástól el nem választható. Kérdem, van-e valaki e házban, ki tagadni merné azt, hogy nincs semmi veszélye­sebb az alkotmányos élet folytonosságára és fej­lődésére, mint az, hogy ha a parl­ament alapja gyakori változtatásoknak van kitéve ? Oly axió­ma ez, melyet senki sem tagad,­és épen azért, midőn a census megváltoztatásáról van szó, ak­kor mindenekelőtt fő tekintettel kell lenni arra, hogy a census, melyet újból megállapítunk, ma­radandó legyen. Ámde, te hát, maradandó csak az lehet, a­mi igazságos alapon nyugszik. Kér­dem, lehet-e a mi ideiglenes és nem jó adórend­szerünk mellett igazságos kulcsot feltalálni a census megállapítására ? Pedig utóvégre mégis csak az adórendszer lehet egyedül biztos alapja a censusnak. A mi adórendszerünknek, melynek ideiglenességét mindenki elismeri, megváltozta­tását mindenki óhajtja, mert azt az önkény ál­­lapította meg, sőt igen gyakran egyes alárendelt pénzügyi közegek önkénye. Ugyan kérdem, van-e valaki, ki ne tudná, hogy a jelenlegi föld­­adó-cataster elkészítésével a föld termőképessé­ge némely vidékén a tulajdonosra nézve kedve­zően, más vidéken túl a mértéken kedvezőtlenül ezt megállapítva ? Már­pedig ha ez így van, te Hát, ugyan kérdem, ki az a bölcs, a­ki ily adó­rendszer alapján igazságos censust fel tudna ál­­ítani, és a­nélkül, hogy derogálni akarnék vala­kinek, bátran merem állítani, hogy sem e házon felül, sem e házon kívül nincs oly vakmerő, ki erre­ nyugodt lelkiismerettel vállalkozhatnék.(He­­geslés.) Igazságos censust tehát nem tudunk felállíta­ni. Bármit alkotunk ma e részben, az maradan­dóságra nem számíthatna. És miután nekem erős meggyőződésem, hogy e téren experimentumokat csinálni annyit tenne, mint az alkotmányos élet természetes fejlődését megzavarni, és azért a census megváltoztatásához semmikép sem járul­­tatok. Ezek után azon kérdés merül fel igen termé­szetszerűleg, hogy ha már a censust megváltoz­tatni nem akarjuk, szükségesek-e azon intézke­dések, melyek ezen törvényjavaslat első fejeze­tében foglaltatnak ? Én azt hiszem, hogy minden törvénynek fő kelléke az, hogy tiszta, szabatos és félre nem magyarázható rendeleteket tartal­mazzon, hogy így azután a végrehajtás az egész országban egyöntetű és következetes lehessen. Nincs kétség benne, hogy az 1848. V. t. cz.-nek választói jogosultságra vonatkozó része sok eltérő és ellentétes magyarázatokra adott alkal­mat. Láttuk, hogy némely törvényhatóságokban egy bizonyos census mellett az állampolgárok fel­vétettek a választók sorába, egy más törvény­hatóságban ugyanazon census alapján nem vé­tettek föl. Ebből kitűnik világosan, hogy e tör­vény kétértelmű rendeleteket tartalmaz, és így azok szabatosítása okvetlenül szükséges. A második hiány,mely az 1848-ik évi V. t. sz. erre vonatkozó részében feltalál­tatik, az hogy a választói jogosultság alapjául szolgáló földbirtok és vagyoni becsértékének meghatározásánál, úgy­szintén az alapul szolgáló jövedelem meghatá­rozás­­ánál biztos kulcsot nem tűz ki. És ez igen természetes. 1848-ban az ország polgárainak nagy része adómenteséget élvezvén, és a közte­­hermivelés elve körülbelül azon időben lévén kimondva, mikor a törvény megalkottatott, ter­mészetes, hogy az akkori törvényhozásnak a vagyon értéke és az attól húzott jövedelem biz­tos kimutatása, t. i. az adó,nem állván rendelke­zésére a becslés rendszerére kellett fektetni a törvény intézkedését, a­minek azon kellemetlen következése lett, hogy az ily becslésnél nem mindig az igazság, hanem rendesen a pártérdek határozott. Ebből következett az, hogy egy tör­vényhatóság által, egy és ugyanazon census és qualification mellett az állampolgárok egy része felvétetett, a választók névsorába, míg a másik törvényhatóságba nem vétetett fel. Ha ez így van, a­mit tagadni nem lehet, ez elegendő ok annak bebizonyítására, hogy az 1848. évi E. t. ez. erre vonatkozó részét szabatositani kell. Vég­re az 1848 IV. t.-czikknek ma már egy nagy hiánya azon szakaszból keletkezik, a mely az 1/1 úrbéri telkek tulajdonosaira vonatkozik. Az „ telkek[feloszthatlansága meg lévén szüntetve, annak helyettesítéséről kellett gondoskodni. íme, te hát, ezek azon hiányok, melyek a tör­vény ezen fejezetében feltalálhatók, és melyek­nek pótlására terjesztettem én be az előttünk fekvő törvényjavaslatot és igyekeztem e hiányok pótlását azzal eszközölni, helyesen-e, vagy nem helyesen, annak megbírálására szükséges a rész­letekkel foglalkozni. Az 1848. V. törvényczikk azt mondja : „Po­litikai jogélvezetet azoktól, kik annak eddig gyakorlatában voltak, elvenni, a jelen ország­­gyűlés hivatásának nem érezhetvén, mindazok, kik a megyékben és szabad kerületekben az országgyűlési követek választásiban eddig sza­vazattal bírtak, a jog gyakorlatában ezennel meghagyatnak.“ Méltóztatnak tudni, hogy ezen törvény alap­ján két egymással homlokegyenest ellenkező el­járás lépett gyakorlatba. Némely törvény­­hatóságok e törvényt úgy értelmezték, hogy az 1848-iki törvényhozók csakis a privilegiált osztálynak­ azon nagykorú tagjaira értették e törvényt, kik e jogot már egyszer törvényesen gyakorolták, és ez értelmezés folytán csakis ezek vezettek be a választási lajstromba. Más törvényhatóságok a törvényt úgy értelmezték, hogy az 1848-iki törvényhozók az osztálynak mint osztálynak kívánták a jogot meghagyni és igy 1869. évig fölvétetett a választási lajs­tromba minden nagykorúvá lett nemes ifju.Hogy ez utóbbi értelmezés helytelen, hogy ez nem egyezik meg az 1848-ki törvény­ szellemével, az kétséget nem szenved, de nem egyezik meg a törvénynek magának alapelvével sem, mely nem más, mint az egyenlőség, és mely egy leghatáro­zottabb ellentéte minden osztály privilégiumá­nak. De bármennyire helytelen ezen magyará­zat, mégis a gyakorlati élet által csaknem szen­­tesíttetett, sőt a törvényhozás is némileg sanctio­­nálta azt, miután az ezen alapon választott kép­viselők igazolását meg nem tagadta. Ha azt látjuk, hogy a kétértelmű törvény helytelen magyarázatából kifejtett gyakorlat ne­­gatíója kezd lenni a jogegyenlőségnek, itt az ideje annak, hogy a törvény e részét szabatosít­­suk és helyesen magyarázzuk. Az általam be­nyújtott törvényjavaslatban e kérdés oly meg­oldást nyer, mely egyrészt megfelel a méltányos­ságnak, megfelel másrészről az 1848-as törvény szellemének, ki lévén mondva benne az, hogy jövőre azon a czímen, hogy valaki a privile­giált osztályhoz tartozik, szavazati képességgel nem fog bírni, ez­által az osztályok privilégiu­ma egy tollvonással el van törülve és elég van téve az 1848-as törvény szellemének. Megha­­gyatik azonban az általam beterjesztett törvény­­javaslatban azon jog, hogy azok, kik ezen jo­got 1869-ik évig „bona fide“ gyakorolták, hogy azok jövőre is e jogban meghagyassanak, s ez ismét igazságos eljárás és megegyezés az 1848. törvény azon értelmével, mely kimondja, hogy senkit ok nélkül törvényesen egyszer élvezett politikai jogától megfosztani a törvényhozás fel­adatának nem ismeri. Íme, te hát, ez a törvényjavaslatnak egyik lényeges pontja, mely az eddigi eltéréseknek s ellentétes magyarázatoknak elejét veszi. És oly igazságos az általam beterjesztett törvény­­javaslatnak 2-ik §-a, mely az */* úrbéri telke­sekre vonatkozik, és mely, miután az V4 telek feloszthatlansága a törvény által megszüntetett, kimondja, hogy jövőre választási joggal bírnak ily községben mindazok, kik egynegyed telek és ennek tartozékai kiterjedésének meg­felelő birtoknak tulajdonosai, vagy kik oly föld­birtokot bírnak, mely után az ugyanazon köz­ségben legkevésbé megrótt hé­telek tulajdono­sával egyenlő adót fizetnek. Ebben, t. hát, én a census felemelését egyáltalában nem látom. Ti­sza Kálmán képv. ur a census felemelésének ál­lítja azt, hogy p. o. oly községben, a hol már a tagosítás megtörtént, most talán 18 — 20 hold után nyer csak választási képességet, holott ez­előtt 8 hold után birt már választási képesség­gel. Ezen y4 teleknek a tagosítás előtt is meg voltak a tartozékai, az */« telek birtokosa a le­gelőt s erdőt is használta és nádlási joggal is birt, ez tartozéka volt a teleknek, mely tagosí­tás folytán megszűnt, és mely az által lett kár­pótolva, hogy a tagosítás után bizonyos mennyi­ségű földet nyert az illető, mely­­a teleknek megfelel. Ebben tehát a census felemelése egy­általában nem foglaltatik. Az 1848. V. törvényczikk 2. szakasza továbbá kimondja azt, hogy szavazati joggal bírnak vá­rosokban mindazok, kik 300 frtnyi értékű házat vagy földet bírnak, továbbá azon iparosok, kik egy mesterlegénynyel dolgoznak, kiknek önálló gyártelepük s kereskedésük van, s végre azok, kik tőkéjük után, földbirtokuk után 100 ezüst forintnyi jövedelmet képesek kimutatni. Mind­ezen census az én általam beterjesztett törvény­­javaslatban megtartatik, csupán annak alkalma­zása körül oly eljárási módot alkalmazok, mely a csalásoknak, visszaéléseknek, a törvény kiját­szásának elejét veszi. Ennekelőtte annak meg­ítélésére, hogy mennyit ért egy ház, alapjául a becsülést vették, s annak azután, mint méltóz­tatnak tudni, az volt a következménye, hogy jobboldali becslők jobboldali ember tulajdonát tevő legelhagyatottabb kunyhót 300 frt értékű­nek mondották, s ismét ha baloldaliak voltak a becslők, baloldali ember kunyhóját felbecsülték 300 frtra; ennek folytán beírták választónak. Ezelőtt annak bebizonyítására, hogy valaki mes­terlegénynyel dolgozik-e, elég volt, ha a válasz­tók összeírása alkalmával fogott magának segé­det ; annakelőtte annak bebizonyítására, hogy bir-e valaki 100 frtnyi jövedelemmel, elég volt 2000 írtról szóló állampapír előmutatása,s beíra­tott választónak ; pedig a legtöbb esetben nyílt titok volt, hogy az állampapírt akkor adták ke­zébe, mikor az összeíró küldöttség ajtajának küszöbén belépett, hogy azt ott bemutassa s on­nan kilépvén, elvették tőle a papirt s átadták másnak hasonló czélra. (Igaz! ügy van!) Így játszták ki a törvényt a legnagyobb szemérmet­lenséggel, s igy zavarták meg a népben a tör­vény és a becsület iránti fogalmakat. (Élénk he­­lyeslés jobbfelől. Mozgás balfelől). így lett sok­szor a legnemesebb politikai jogok gyakorlása teljes nyilvánossággal űzött csalás forrásává. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás balfelől). Az általam benyújtott törvényjavaslat mind­ezen visszaélésnek elejét veszi, mert úgy a föld­birtok, mint a ház értékének meghatározásánál, valamint a jövedelem kiszámításánál, nemkü­lönben azon kérdés megítélésénél, várjon dolgo­zik-e valaki mesterlegénynyel, vagy nem ? a birtok, az érték, a vagyon jövedelmétől beval­lott és fizetett adót veszi fel egyedül bizonyí­tékul, és azt hiszem, hogy ennek jogosultságát semmiféle igazságos ember el nem tagadhatja. (Helyeslés jobbfelől.) Van azonban, t. hát, a törvényjavaslat kereté­ben egy oly intézkedés, mely tökéletesen eltér az 1848-as törvénytől, és ezt bevallom. Az erdé­lyi törvények szerint az úgynevezett honora­­tiorok, ha külön képviseleti joggal felruházott városokban laktak, felvétettek a választók közé, míg ha nem ilyen községben laktak, nem bírtak választási jogosultsággal. Ezen semmiképen sem igazolható anomália megszüntetésére tör­ekedett a törvényjavaslat az­által, hogy jövőre a külön képviseleti joggal felruházott városok lakóinak ezen előjoga kiterjesztetett, helyre való tekintet nélkül mindazokra, kik ezen osztályhoz tartoz­nak. Ez az egyedüli eltérő módosítás, mely a törvényjavaslatban foglaltatik, de azt hiszem, hogy azért a t. ház részéről szemrehányással ta­lálkozni nem fogok. A központi bizottság javaslatom első fejezetét még néhány szakaszszal megtoldotta. Az előadó el­mondotta ezen toldalék indokait, én azokat ma­gam részéről szintén elfogadhatóknak tartom, annyival inkább, mert az semmi egyéb, mint a kifejlett gyakorlatnak törvényesítése. És ezzel, te­hát, befejeztem volna előadáso­mat a törvényjavaslat első fejezetére nézve, és azt hiszem, sikerült három dolgot bebizonyíta­nom: először azt, hogy az 1848-as törvény választási jogosultságra vonatkozó részének megváltoztatása sem nem szükséges, de lehetet­len is ma; másodszor azt, hogy ezek szabatosí­­tásának okvetlenül be kell következnie; és har­madszor, hogy az általam javaslott szabatosítás általában nem villálja az 1848-ban kimondott nagyszerű elvet. (Helyeslés jobbfelől.) A törvényjavaslatnak második fejezete a vá­lasztók összeírásáról és az állandó névjegyzék elkészítéséről szól. E fejezetre nézve, daczára annak, hogy az gyökeres átalakítása az 1848- as törvénynek, csak kevés mondani­valóm van; mert az, hogy a névjegyzék állandó legyen, s hogy ez ne képezze mindig a választási harcrok előjátékát, melyekben a pártfondorlatok játszák a főszerepet, annyira egyhangú követelménye a közvéleménynek, hogy annak szükségességét fejtegetnem nem kell, s így a törvényjavaslat második fejezetének csak néhány pontját kíván­nám kiemelni, melyekben a választók összeírása s a panaszok orvoslása közül az 1848-diki tör­vénytől eltérő intézkedések foglaltatnak. Itt mindenekelőtt ki kell emelnem, hogy a névjegyzék összeállítása ezentúl hivatalból fog történni. Méltóztatnak tudni, hogy az eddigi el­járás szerint csak azok írattak be, a­kik jelent­keztek, és így a névjegyzék teljes soha nem le­hetett. Azonkívül két ferhe következése volt a 48 kj törvény ezen intézkedésének : egyik az, ha pl. egy kerületben nem lévén több jelölt, a választók nem íratták be magukat; később az­után, halálozás vagy más esemény folytán üre­sedésbe jővén a képviselői állás, új választás kö­vetkezett ; akkor már szerették volna jogaikat gyakorolni a névjegyzékből kimaradtak, de nem tehették, mert a választók összeírása 3 évre szólott, és így történt, hogy igen sok esetben a választóknak csak egy kis töredéke választotta meg a képviselőt, gyakran a többség véleménye és akarata ellenére. A másik ferde következés volt vagy lehetett volna legalább a jelen törvény alapján, hogy az ország lakóinak nagy része megfosztatott volna választói jogától. Méltóztatnak tudni, hogy az ország lakóinak egy része az év bizonyos sza­kában, aratás és kaszálás idején tömegesen el­vonul dolgozni, hogy élelmét kereshesse. Ha már ily időben történt volna az összeírás, akkor igen természetes, az illetők meg lettek volna fosztva választási joguk gyakorlatától. Jövőre ez nem fog megtörténhetni, mert először hiva­talból történik a névjegyzék összeállítása, má­sodszor az állandó lesz. Van azonkívül az állan­­dó névjegyzéknek nagy előnye és ez az, hogy míg a régi­­ törvények alapján az országgyűlést összehívó királyi rendelet kibocsátása és a kép­viselőválasztás közt legalább három hó telt el, mely időnek legnagyobb részét a választók ösz­­szeírása vette igénybe, addig most már 30 nap­pal az összehivó kir. leirat után az országgyűlés működhetik, a­minek alkotmányos szempontból csak örvendeni lehet. Végre ki kell emelnem a tvjavaslat azon intéz­kedését, mely szerint jövőre a választásai felett jogosultaknak választáskor felmerült panaszra a magyar kir. curra fog ítélni. Elvétetik a bel­ügyminisztertől a bíráskodás, ki pártember lé­vén, érdekei és pártállásánál fogva is már ke­vésbé van hivatva ezen esetekben bíráskodni, mint az országnak legfőbb és a politikai moz­galmaktól távol álló bírósága. (Helyeslés a jobb­­oldalon.) Ezek a második fejezet alapeszméi,amelyekre nézve és úgy, mint az első fejezetre nézve az én javaslatom és azon javaslat közt, melyet a köz­ponti­­bizottság beadott, lényeges eltérés nem létezik, azonban lényeges eltérés van a harma­dik fejezetre nézve, mely a választási eljárást szabályozza. Úgy voltam és vagyok ma is meg­győződve, hogy a választási eljárás körül tapasz­talt rendetlenségek és az ezek folytán felmerült panaszok leginkább a választási eljárásra vonat­koznak, és ezt az eljárás hiányainak tulajdoní­­tom. Épen azért szükségesnek tartottam egy oly törvényjavaslatot terjeszteni be, mely a vá­lasztási eljárást gyökeresen átalakítja. Hogy ezen felfogásom helyes volt, arra néz­ve elég egy pillantást vetni a kérvények halma­zára, mely a képviselőházhoz benyújtatott és melynek legnagyobb része nem a választási ösz­­szeírás, hanem épen a választási eljárás ellen volt irányozva. Három irányban mutatkozott az eljárás czélszerűtlennek. Az első az, hogy a vá­lasztási elnök hatalmi és működési köre nem lé­vén szabatosan körülírva, az az önkénynek tág tért nyitott. A második az, hogy az eddigi el­járás folytán nagy népösszecsődülés nem volt elkerülhető, és hogy a felizgult pártszenvedé­lyek folytán az összecsapást nem lehetett kike­rülni. A harmadik az, hogy a szavazás egy kül­döttség előtt eszközöltetvén, a választásoknak néha éjjelen át is kellett folyni­uk, mely időszak­ban rendetlenségek és kihágások fokozott mérv­ben fordultak elő. E három bajon kívántam én beterjesztett törvényjavaslatom által segíteni, részint azzal, hogy a választási elnök hata­lom­köre szorosan körül van írva, részint azzal, hogy a választási jelöltek szerint egymástól távol eső helyiségekben eszközöltetvén, a pártok összecsa­pása s nagyobb rendetlenségek kikerülhetők lettek volna, s végre azzal, hogy az éjjeli szava­zás abrogáltatott volna. A központi bizottság az osztályokban nyilvánult nézetek és ott hozott határozatok alapján az általam beterjesztett tör­vényjavaslatnak 3-ik fejezetét el nem fogadta és helyébe új 3-ik fejezetet hozott be. Én te­hát, nem tagadhatom meg azon nézet jogosultságát, miszerint igen nehéz a népnél egy megszokott választási eljárást módosítani. Elis­merem, hogy alig lehet, sőt nem is lehet oly vá­lasztási eljárást feltalálni, mely tekintettel az ország különböző viszonyaira, mindenütt jónak bizonyuljon s épen azért, mert nem vagyunk ké­pesek olyant proponálni, mely absolut jónak lenne nevezhető, a kormány már akkor, midőn a tvjavaslat fölött tanácskozott, elhatározta, hogy a javaslat e részéhez mereven ragaszkodni nem fog és szívesen hozzájárul a képviselőházban netalán nyilvánítandó minden olyan eljáráshoz, mely jobbítmányt foglal magában. A t. előadó úr elmondta alapeszméj­ét a közp.­bizottság által szerkesztett 3-ik fejezetnek, én részemről csak azt tartom kötelességemnek ki­jelenteni, hogy ahhoz a kormány részéről hozzá­járulok annyival inkább, mert hisz e 3-ik fejezet­ben is az én javaslatom alapeszméje t. i. a több küldöttség eszméje, ha nem is imperative, de — permissive bennfoglaltatik, mi­által a szavazás menete gyorsíttatni fog. Ez a mostani eljárásnak okvetlen javítását képezi. Bocsánatot kérek, te hát, hogy kissé hossza­san indokoltam törvényjavaslatomat. (Halljuk! Halljuk!) De szükségesnek tartottam azon oko­kat, melyeket a t. képviselő urak már az osz­tályülésekből eléggé ismernek, elmondani nyil­vánosan (Halljuk), hogy így a nagy közönség, melyet bizonyára e törvény igen érdekel, tájé­kozva legyen az én javaslatom czélszerűsége fe­lől, és tájékozva azon álláspont felől, melyet a kormány e törvényjavaslat alkotása körül el­foglalt. (Helyettés.) És most szabadjon áttérnem azokra, miket az én javaslatom ellen az igen t. előttem szóló fel­hozott. (Halljuk!) A t. képviselő úr nem fogadja el e törvényja­vaslatot még tárgyalási alapul sem, mert nézete szerint az ellen igen sok s igen alapos kifogásai vannak. Támadásában nagy súlyt fektetett min­denekelőtt arra, hogy ezen törvényjavaslat csak most tárgyalta­tik a házban, hogy e törvényja­vaslatot a kormány az országgyűlés utolsó sza­kában, tehát közvetlenül a választások előtt ter­jesztette be. Elismerem, hogy talán czélszerűbb lett volna e törvényjavaslatot néhány hónap előtt tárgyalni. De kérdem, lehet-e ezért igazsá­gosan a kormányt, vagy csak egyedül a kor­mányt okozni ? Én azt hiszem, nem , mert habár a kormány befolyást gyakorol is az országgyű­lés ügyeinek menetére, mégis e tekintetben nem egyedül őt illeti a szemrehányás. Midőn a jelen országgyűlés 69-ben megnyílt, igen fontos reform­kérdésekkel állottunk szem­ben, melyek elintézését a közvélemény egyhan­gúlag követelte. Fontos kérdések voltak ezek, melyeket elodázni nem lehetett, így pl. midőn az országgyűlés összeült, ott volt a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvényjavaslat (Halljuk!), melynek alapját az igazságszolgáltatás elválasz­­tatása képezte a közigazgatástól és itt emlékezte­tem a t. képv. ura feat, hogy ez a közvélemény­nek igen­is hangos követelménye volt. Az Or­szággyűlés ezen törvény alkotásával csaknem két hónapot töltött, munkálkodott ezen fontos törvénynyel mindaddig, míg az elnapolás ideje bekövetkezett; az elnapolási időnek pedig be kellett következnie részint azért, hogy a t. kép­viselő urak elodázhatlan magánügyeiket elvé­gezhessék, részint hogy a delegáció törvény­szabta működését elvégezhesse. Midőn őszszel a parlament ismét összegyűlt, folytatta a bírói ha­talom gyakorlásáról szóló törvénynyel kapcso­latos törvények tárgyalását, hozzáfogott azután a legközelebbi évi költségvetés tárgyalásához, mely tárgyalás majdnem a tavasz közepéig hú­zódott el. Ekkor ismét két igen fontos törvény került szőnyegre. Itt volt ugyanis a törvényhatóságok és a köz­ségek rendezése, melyeket a közvélemény s ezt be fogják vallani — szintén hangosan követelt. A törvényhatóságok rendezéséről szóló törvény­­javaslaton a t. ház ismét két hónapig dolgozott. Ekkor újra bekövetkezett az elnapolási idő. 1870. év őszén bekövetkezett e költségvetés tárgyalása és ez tartott a következő tavaszig, a­mikor a községi törvényjavaslat tárgyalásához kellett fogni, és azután bekövetkezett ismét az elnapolás ideje. A múlt őszszel, midőn összejöt­tünk, néhány hét múlva vagy talán néhány nap múlva bátor voltam beterjeszteni a most tárgya­lás alatt levő törvényjavaslatot, de hogy ez csak ma került tárgyalás alá, annak nem a kormány az oka, azért a kormány mulasztással nem vá­dolható, mert habár az ez évi költségvetés még a múlt évi septemberben adatott be, az csak legújabban lett elfogadva és szentesítés alá ter­jesztve. Nem fogadhatom el tehát azon szemrehányást, mintha a kormány lenne az oka, hogy ezen tör­vényjavaslat csak most került tárgyalás alá. De nem is osztozom a t. képviselő úrnak azon né­zetében, hogy ezen késedelemből valami hátrány származnék, bár készséggel elismerem, hogy ezen nézeteltérés indokolt, miután kiindulási pontunk különböző, a t. képviselő úr tudniillik már ma a census megváltoztatását óhajtja, csakhogy ehhez statistikai adatok kellenek, azoknak megszerzése pedig hosszabb időt vesz igénybe. A censusnak rögtöni megváltoztatását én nem kívánom a már elmondott okoknál fog­va, jelesen azért, mert adórendszerünk stabili­tásnak nem örvend. És így igen természetes, hogy közöttünk az ellentét fenáll. Ezen akadá­lyokkal azonban találkoztunk volna egy év előtt, úgy mint találkoztunk ma. Abból tehát.

Next