Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-12 / 210. szám

H­IRDETÉSEK. Nyomatik kiadótulajdonos , Athenae­m. irodalmi és nyomdai részvénytanulat nyomdájában. Barátok tere 7. u. 1872.­ ­ * ,ad‘ I Haszonbéri hirdetés. A Nagy-Kun-Kisszállás város rendelkezése alatt álló város piaczi térségén fekvő emeletes nagy vendégfogadó és öt községi korcsma, és egy külső csárda, a bennük gyakorlandó bor, sör és pálinkamérési joggal; továbbá a vásár- és piacz­­hely pénzszedési jog és egy bolti helyiség a hozzá tartozó épületekkel s udvarral, ugyszinte a községi úgynevezett nagy és kis mészárszéki helyiség felszerelvényeivel s az erre rendelt épületekkel együtt a városházánál folyó évi október 6-án tar­tandó nyilvános árverés utján három egymásután következő évre, azaz 1873.ik év január 1-től 1875-ik év dec. 31-ig külön­­külön haszonbérbe adatnak. A bérleni kivánók figyelmeztetnek, hogy a mostani évi haszonbéri összeg 10°jo­t tevő bánatpénzzel magukat ellássák, s hogy a bérleti feltételeket a városi jegyzői hivatalban bár­mikor tudomásul vehetik. Kelt Kis-ujszálláson a városi képviselő testületnek 1872. évi sept. 5-én tartott üléséből. Molnár Albert, 1475 3—2 h. főbíró. SS y» G* OS fiú Ipt­onisz 5 s» SCHIMP LAJOS ajánlja újonnan nyitott műhelyét mindennemű kocsiépitő munkákra jótállás mellett. HG2 Kivonatra mintarajzok vidékre ingyen küldetnek. Lóvast Tarnowban, Galicziában (vasútállomás) az idei második lóvásár, melyre Lengyelország méneseiből a legnemesebb angol és arab származású lovak hozat­nak, 1872. septem. 23-ik és következő napjain leend. Tarnow, 1872. sept. 5. 1470 3—3 tus­tt képlet tehetetlenséget (elgyengült férfiéről) gyógyít gyökeresen fényes és tartós siker biztosítása mellett Dr. Handler mór orvos- és sebésztudor, szülész és szemész Rendel naponkint délelőtt 11 ór&től 1-ig és délután 3 ór&től 5-ig. Lakik Pesten, Lipót­város, Nádor­­utcza 13. szám, I-ső em. 14. sz. g^gT’Díjjal ellátott levelekre azon­nal válasz adatik, kivonatra, külön órákban is rendeltetik. 1481 3—1 Eladó vetőgép. Egy Garret-féle 14 soros vetőgép eladó Nagy-Perkátán az uradalmi gépész Bajzáth Ignácznál. Ára 350 frt o. o. Megjegyzendő, hogy a nehéz öntött vasak helyett a lehető­ségig kovácsolt vassal van el­látva könnyebbség miatt. Eladó szántóföld. Szolnok mellett, Puszta- Szögszentiványon 222 hold 1200­­ öllel számitott, Filó Mária és Ferencz tulajdo­nához tartozó szántóföld elő­nyös feltételek mellett eladó. A feltételek alulírottnál meg­tudhatók. 1473 3—1 Himfy József, köz- és váltó-ügyvéd Gyöngyösön. KERMUMW F. 1072 I Bécs, Hernals, Hauptstraße 115 a lóvasut mellett, [kerti-és tűzoltó fecskendő-tömlők, [ tűzoltó-vödrek és tűzoltó-szerelé- Ekek , mindennemű szivattyúk, kut- s meri­tő­müvek, minden mélységre, jót­­[állás mellett. A­­gyár most is, mint eddig raktár t­art legjobb hírnevű műszerei és se­géd­gépeiből, vas- és érezmunkák­, fel­építményi eszközök, kőfaragó-műszerek­­­ből etb 471 552 Árjegyzékek ingyen. Beküldetett: Dr. LEITNER 29 év óta fennálló rendelési­ intézetében külön szobával nők és urak számára, 3 dob­utcza 14. szám alatt, titkos, sőt idült betegsé­geket, tehetetlenséget s bőr­bajokat, rá két óra alatt leveli­­leg is biztosan, alaposan és gyorsan gyógyít anélkül, hogy a beteg hivatásában akadá­lyozva volna és csak bevégzett és sikerült gyógy után fogad el tiszteletdíjat, a­mi számos, bárki által betekinthető hála­iratokkal bebizonyittatva, a szenvedők érdekében nem hoz­ható elég gyakran nyilvános­ságra. Rendes naponkint reggeli 8 óráig és d. u. 1­5-ig. 1071 Pályázat tanári állomásra. Szentes város gymnasiumi tanfolyammal egybekött pol­gári iskolájánál a f. évi októberrel kezdődő tanévre egy új rendes és állandó tanári állomás szerveztetik. Ez állomáshoz kötött előadandó tantárgyak: számmértan, földrajz és latin nyelv az I. és II. osztályban hetenként 24 órán. A polgári ta­noda hatodik osztályának egy év múlva történő beállításakor azonban a tantárgyak eme beosztása a mindenkorra kötelezett 24 óra megtartásával változni fog. Miért is az iskolaszék szí­vesen veendő a pályázóktól, ha pályázatukban megjelölendik, mely szak előadására éreznének kiválóbb hivatást. E tanári állomáshoz kötött javadalom 800 frt rendes évi fizetés és 140 frt lakbér, az 1868. évi XXXVIII. t. ez. 145. §. megrendelt 2% levonásával. A pályázatok Szentes város iskolaszéke elnökségéhez f. évi septemb. 20-ig adandók be. Szentes, 1872. aug. 31. Csukás Benjámin, 1876 3—1 a városi iskolaszék elnöke. Árverési hirdetmény. Folyó évijuliuadó 19. kelt 22462/1216 számú ta­nácsi határozat folytán több kőbányai ligeti telek fog f. é. szeptember hó 26-án délelőtt 9 órakor a helyszí­nen tartandó nyilvános szóbeli árverés útján örök áron eladatni. Felhivatnak tehát a venni szándékozók, hogy e czélra mondott napon a helyszínen megjelenni szíves­kedjenek. A legkedvezőbb ajánlatot tevők kötelesek az árverési jegyzőkönyv aláírása alkalmával a vételár 10%-át bánatpénzül letenni. Az árverési feltételek időközileg a városházán, első emelet 35. sz. a. megtekinthetők. Pesten, 1872. szeptember 5-én 1471 3-3 A gazdasági bizottmány* f i 1 1 i ilftllliPanll ilf nevelőket, társalkodónőket, komornákat, könyvvivőket, I 1A111T Alllin UT A illTllT DWIIIIv Ul&illf Iroda- és gazdasági hivatalnokokat, gyakornokokat, HvállI II i­*I IB A IB I dl JIB/ A I tanonczokat s minden szakmában foglalkozó egyéneket ajánl UVlaalliaiÜJÜ VAUI, ievhami b. elhelyező-intézete, ____ _ Pesten, kigyó-utcza 6. szám. 1485 Genf­ben saját elhelyező-intézetemet egy év előtt nyitom meg s azon helyzetben vagyok, hogy bonne-okat, komornákat és játszó­­társakat, úgy fiu-, mint leányokat 10 — 15 éves korukig szerződésileg 2 egész 3 évre biztosíték mellett egyenesen Schweizból alkalmazhatók. Vasúti sínek harántrudak és oszlopvasak helyett a legolcsóbban kaphatók K . M­ .A. M. vaskereskedőnél, Pest, Terézváros, három mozsár-utcza 10-dik szám alatt. US?" Ócska vasakésérczek a legma­gasabb áron bevásároltatnak. 1480 1546 Hirdetmény. Néhai téthi Takács Sándor ur tulajdonához tartozott következő ingatlanok, u. m. a) a téthi 11. sz. tervben foglalt 246. h. r. sz. és 4 éssz. sz. ház, udvartér és gazdasági épületekkel; a 247. h. r. sz. és 3 ossz. sz. ház udvartérrel; a 248,249 h. r. és 2 ossz. sz. ház, udvartér és kerttel; végre a 944 h. r sz. mintegy 92 hold (1200 Q öllel) szántóföld az árpás kertben ; továbbá b) az ugyancsak a töb­i 11. sz. tikben felvett 752—753. h. r. sz. mintegy 1700 hold (1200­­ öllel) kiterjedésű szántó­föld, rét- és erdő a sárdosi és csererdőben gazdasági épületek­kel ; valamint c) az.­sz.-mihályi 84. számú tjkben felvett mintegy 86 holdnyi homorodi, és d) a mérgesi 47. sz. tjben foglalt mintegy 12 hold­nyi m­érgesi ingatlanok, a jelenlegi tulajdonosok közmegegye­zése folytán szabad kézből eladandók lévén , felszólittatnak a venni szándékozók, hogy irásbani zárt ajánlataikat legkésőbb f. évi október 25-ig Pesten alulirtnál (2 sas utcza 8. sz. a.), vagy pedig október 27. reggeli 9 óráig Győrött (angos Ányos István úr házánál) nyújtsák be, meg­jegyeztetik : 1. hogy az ajánlatok a fennebb a) b) c) és d) alatt fel­sorolt ingatlanokra együttesen, vagy pedig azok közül külön is egyre vagy többre tehetők. 2. A hagyatékot megillető tébhi kbr, kisebb haszonvé­telekből részjárandóság, valamint a közbirtokossági javadal­makból­ rész illetőség is a b) alatti nagy taghoz csatoltatván, azzal együtt bocsáttatik árub­a. 3. A vételár 10°|0-a a szerződés aláírásakor, 250|0-a a kiskorú eladók részéről nyerendő gyámi helybenhagyás után azonnal; 35°|*-a a most említett 2-ik részlet lejártától számí­tandó 3 hó alatt; végre 3O° 10-a a 3-ik részlet lejártától folyó további 3 hónap alatt lesz lefizetendő. 4. A szerződés érvénye a gyámi helybenhagyástól téte­zik függővé — melynek megtagadása esetén a vevő által a szerződés aláírásakor lefizetett 10°j*, az időközbeni 5°­, kama­tokkal vevőnek visszaadatik. 5. Vevő a szerződésnek gyámhatósági megerősítése nap­jától birtokba lép ; ez időtől viseli a birtoklással járó terheket, veszélyeket és elemi csapásokat, de élvezi viszont annak jöve­delmeit is ; tulajdonjogának bekebeleztetését azonban csak a vételár teljes lefizetése után követelheti. 6. A birtokon alkalmazott gazdasági cselédeket vevő átvenni köteles. 7. A b) alatti töb­i nagy tagra vonatkozó haszonbéri szerződést vevő átvállalni tartozik. 8. Minden ezen adás-vevés folytán felmerülendő illeté­keket és nyugtabélyegeket vevő, sajátjából fizeti s végre meg­­emlittetik­­, hogy a beérkezendő írásbeli ajánlatok i. é. október hó 27-én d. e. 9 órakor Győrben, Ányos István kir. tanácsos úr házában (megyeház-utcza) fognak nyilvánosan felbontatni, minek megtörténtével az érdekelt tulajdonosok az ajánlatok el- vagy el nem fogadása iránt azonnal határoznak, a miért is a t. ez. ajánlattevők az emlitett helyen és időbeni megjelenés­re ezennel felkéretnek. — Pesten, 1872. szept. 9-én. 1472 3—2 Ghyczy Gyula, h. ügyvéd. m I­I Minden betegeknek erő és egészség gyógyszer és költség nélkül: Bevalesciére Du Barry Londonból. Az ízléses gyógyszer Bevalesciére du Barry eltávolít minden betegséget, mely a gyógyászatnak ellentáll; minek gyomorbajok, idegbajok, mellba­jok, tüdő-, máj-, mirigy-, nyálkhártya-, légzési, hó­­lysg­­s vesebajok, gyümőkór, ászkor, aszhma, köhögés, erjeszthetlenség, dugulás, hasmenés, álmatlanság, gyen­geség, aranyér, vízkór, láz, szédülés, vértolulás, fülzu­­gás, roszullét és hányás a terhesség alatt is, diabetes, mélakór, elsoványodás, csűz, kösz­vény. Kivonat 72 ta­núsítványból, oly felgyógyulásokról, melyek a gyó­gyászatnak ellenállottak. 68.471. számú bizonyítvány. Pru netto (Mondovi mellett) 1869. október 26-kán. Uram! Biztosíthatom önt, hogy, a mióta a cso­dálatos Bevalesciére du Barryt használom azaz két év óta a kór nedélyeit sem a 84 év terhét nem érzem. Lá­baim ismét nyúlánkak; látásom oly jó, hogy alig van szükségem szemüvegre ; gyomrom oly ép, mintha csak 30 éves volnék — röviden megifjultnak érzem magam; prédi célok, gyóntatok, betegeket látogatok, megle­hetős g­álágutakat teszek, értelmem tiszta, értelmem felfrissült. Kérem önt ezen nyilatkozatomat közzéten­ni, a hol és a hogy tetszik. Alázatos szolgája Castelli Péter abbé Theol. bach. és lelkész Pru­­netton, mondovii kerület. Nagyszombat, 1869. május 10. Sokáig szenvedtem étvágytalanságban és ebéd utáni hányásban. Az ön jeles Revalesciére chocoládé­­ja a hányást végleg eltávolította és étvágyamat hely­reállította. Meggyőződvén az ön Revalesciére-jének jelességéről arra indít, hogy más szenvedőknek is ajánljam. Berger Károly: W­o 11 e­­­n, 1869. márczius 1-én. Rendkívüli szenvedő és beteg állapotban voltam nem birt­om sem emészteni, sem aludni. Az ön Revales­­ciére du Barrija által javulás útján vagyok és kérek a mellékelt 10 írtért abból egy itt fontos szelenczét kül­detni. Tisztelettel vagyok Hamza Alajos. Táplálóbb lévén mint a hús, a Revalesciére felnőttek és gyermekeknek 60-szeres árát megtakarittatja gyógy­szerekben. Bádogszelenczékben fél fontos 1.50, 1 fontos 2.50, 2 fontos 4.50, 5 fontos 10 frt, 12 m­s 20 frt, 24 m­s 36 frt. Eevalesciére biscuitek szelenczékben 2 ft 50 és 4 ft 50 kr. Eevalesciére chokolatée s­or- és tábla­ alakban 12 csészére 1.50, 24 csészére 2.50, 48 csészére 4.50, porban 120 csé­szére 10 frt, 288 csészére 20 frt, 576 csészére 36 frt. —­l kapható : Barry du Barry és társánál BÓCS, Walldsch*­gasae S. sz. Pesten : Török, Prágában: Fürstle J., Deb­­reczenben : f.li háló vice István gyógysz. D.-Földvárt: Nad­­hera Pálnál, Károlyváros : Brill­ F.-nél, Kanizsán : Lo­vak Károlynál, Kolozsvárt : Binder Károlynál, Maros- Vásárhelyt : Fogarasi Dömötörnél, Pozsonyban : Pisztori Felixnél, Székes-Fehérvárott: Dseballa Györgynél, Vág­­újhelyen : Conlegner Ignácznál, Vinkovceben , Popovic S.-nél, Varasdon, dr. Halter A.-nál, Zágrábban. Irgalmasok gyógyszertárában, azonkívül a bécsi ház postai utalvány vagy utánvét mellett szétküldi. 1125 796 IV . A legbiztosabb és legkellemesebb szer­v a váltóláz ellen,­­ különösen gyermekeknél, kik a keserű Chinint más­kép bevenni nem képesek, a A | Chinin - csokoládé [ 1 Ch­inín-czukor 2 Rozsnay M. gyógyszerésztől Zombán Tolnamegyében, *r melyeket a magyar orvosok és természet­vizsgálók ffy­el nagygyűlése Ó Fiuméban || al koszoruzott. tífe­­grendelhető a birodalom min­­trában. 918 995 Bl­aktól óvakodni kell! "Sut a Rozsnyay M.-féle pálya- é­tményt kérje és fogadja el. ____________0WH00H00 20,000 darab különböző mintájú koczkás padlat (Parquetten) száraz fából igen szorgalmatosan dolgozva, jutányos áron és kedvező fizetési feltételek mellett eladó, SZABÓ JÓZSEF m. k. udvari és szabadalmas 1-ső magy. ablak, ajtó és padolat­gyárában, Budán főherczeg Albrecht­ után. 1474 ... ----­A magyar általános földhitel-részvérnytársulat (befizetett alaptőke 10 millió frt o. é.) 5Í2°16 és 6...-os záloglevelei, melyek közül az elsők 34, az utóbbiak pedig 24­2 év leforgása alatt félévenkint eszk­öz­­lendő kisorsolás utján névértékükön mulhatlanul beváltatnak s a melyek úgy biz­tosságuk, mint jó kamatozásuk folytán tőkeelhelyezésre kiválóan alkalmasak, a min­denkori napi árfolyam mellett kaphatók: PESTEN : a társulat főpénztáránál (Thonet-udvar II. em.); » a magyar leszámítoló és váltóbanknál, (előbb Mai vie­ux C. J.) ; » a franco-magyar bank váltóüzletében; » a pesti banknál; » Wahrmann és fiai czégnél (Deák-utcza, 14. sz.) » Fuchs J. ur magy. kir. udv. váltóházában (Deák-Ferencz-utcza); a Glatz, Holzwarth és Schubert uraknál a József téren ; valamint a vidéken az összes takarékpénztáraknál és bankoknál, melyek a zálogleve­lekre megrendeléseket is elfogadnak. A magyar általános földhitelrészvénytársulat záloglevelei a 1. m. magy. királyi pénzügyminisztériumnak folyó évi Julius 31-é 35058. sz. a. kibocsátott körrendelete értelmében minden pénzügyi hatóságnál és állampénztárnál biztosítékképen (cautio) elfogadtatnak. 1412 MERCUR nemzetközi technikai, gazdászati és iparügyi intézet Pesten, Th­onet-udvar, Duna oldal földszint, ajánlja mindennemű gazdasági és illargépeit, földfúróit, tűzmérőit (Pyrome­ter), legjobb minőségű boltozatvasait stb ; továbbá a legújabb angol Linó­leum-szőnyegeket, mely tartósságuk-, vízhatlanságuk-, szagtalanságuk­ és moshatóságuknál fogva fölötte jobbak a kaucsuknál s lépcső-, futó- és szobasző­nyegeknek különösen alkalmasak s igen ajánlhatók. Ugyanott igen díszes mű­kályhák és kandallók antik stylben, valamint fehérzománczozott vagy dú­san aranyozott fekete, legjobb szerkezetű, úgy koakis-, mint szénfűtésre alkalmas öntött vaskályhák , továbbá kapható a legjobb minőségű tömörített gép­olaj. Ajánlatok és próbák mindenkor rendelkezésre állanak. Vett számos megbízások folytán kisebb-nagyobb jószágok és erdő­ségek a legnagyobb titoktartás lelkiismeretes megtartásának igéret 0 mellett ke­restetnek megvétel végett. 1312 1394 Bérmentes levelekre díjtalanul válaszoltatik. Reeli, szigora, szilárd és mégis ölesé! E deviset valóságban egyedül KAUFER A. hírneves Imre és fizik­a­raktárában találhatni föl. Bécs, II. Praterstrasse 33. a sz. k. szab. Carl-Theater mellett. 1 db. légiin. chiffoning hossz­­ránczczal 1.25 frtól 2.50. 1 db. legfi. haránt 1.75 frt 3.75 1 db legfi. sima mell 4 szeres 2 frtól 3.50. 1 db valódi vászoning hossz­­ránczczal 3.50—5. 1 » valódi harántmell 4—6. 1 » legfi- rumburgi ing 6—8. 1 » légiin, rumburgi hímzett betétellel 8 frtól 12. 1 » színes percail vagy cret­­toning 1.50—4.50. 1 » angol oxford­ing dupla­gallérral 3.50—5.50. 1 » egészségi mellényke, úgy nadrág 1.50—5. 1 » selyemmellényke 6—10. 1 » chiffongatya, német vagy franczia 1.40—2. 1 » vászon ugyanaz 1.50—3.50. 1 » tett. vászonzsebkendő 3 —10. (féltuczatban is) 1 » fonal vagy pamut­haris­nya fehér vagy színes 3—10. 1 » gyapjú téli harisnya 5—12 Nagy választék chiffon- és vászongallérokban úgy­szintén kézelők 3—4 szo­rosak 1.80—5. Dusán felszerelt raktár an­gol­ és franczia nyakkendők­ben úri divatczikkekben, ker­­tyükben, esernyők, plaidek, takarók s minden itt meg nem nevezett a szakba vágó czik­­kek bámulatos ülésén. (Nyakbőség kéretik.) Vidéki megrendelések után­vét mellett pontosan és lelki­­ismeretesen. Nem tetsző czik­­kek ellenvetés nélkül vissza­­t vétetnek. 1406 12—4 91. kir. állam­vasutak. Hirdetmény. Egy rendezkedési pályaudvarnak és az állampályaud­vart a miskolczi rendezkedési pályaudvarral összekötő vágány­nak, továbbá a miskolczi állampályaudvaron eszközlendő nagyobbitási építmények előállítása iránt ezennel pályázat nyittatik. Az összes költségek 214140 forintot tesznek. Ezen építésekre vonatkozó tervek, költségvetések, fel­tétfüzetek és a szerződési tervezet, a magy. kir. államvasutak igazgatóságának építési osztályában (Budán, viziváros fő­­utcza 47. I. emelet­i osztályában) September 1­--től kezdve reggeli 8 órától délután 2 óráig tartó hivatalos órák alatt meg­tekinthetők. A törvényesen kötelező erejűleg szerkesztett, 50 krás bélyeggel ellátott lepecsételt s postai küldés esetében vevény mellett feladott ajánlatok ezen felírással: »ajánlat a miskolczi építések iránt« folyó évi September hó 30-án déli 12 óráig a magy. kir. államvasutak igazgatóságánál (Üllői út 5. sz. I. em.) az elnöki titkársághoz benyújtandók. Az ajánlattal egyidejű­leg 20.000 forint bánatpénz, készpénzben, vagy magyar érték­papírokban, magyar földtehermentesítési kötvényekben vagy magyar vasúti kölcsönpapírokban stb. főpénztárunknál le­teendő­ , Postán küldés esetében a bánatpénz nem az ajánlathoz melléklendő, hanem ezen megjelöléssel: a bánatpénz a miskol­czi építések iránti ajánlathoz,« külön boríték alatt a magy. kir. államvasutak főpénztárához küldendő be. Pesten, 1872. September hó 7-én. Az igazgatóság. 1067 b.3 EGGENBERGER-féle könyvkereskedésben megjelent, és minden hiteles könyvárusnál kapható . »(MERI) ERKÖLCSI M. Irta Zsoldos Ignácz. II. kiadás. 1872. Borítékba fűzve 20 kr o. é. Mint minden hitfelekezetesség nélkül irt munka, családi és iskolai olvasókönyvül valláskülönbség nélkül használható , és a népnevelés minden munkás barátjának ajánlható. 1469 1533­­ Kimutatása az első erdélyi vasút üzleti bevételének. Bevétel:________ 1 «1 70 Az C 8­0 m a g'’ Tárgyakért a .. d. teher- és Szemé- csomag- teherszál-Udeti vonal “ «T—»• „«tó, “JUT °“““ 38Va mfld. mány mánynál nál __ 1 mázsa font frt kr " frt kr frt kr frt f r Augustus hó 1872. . . 4012 1 708835 9 4 44414 0 2 5204 1­6 1 55188 17 204806|35 Január 1 től július 31-éig 229937 4459558 30 224922 98 0424 31 847386­ 87 1083734116 Főösszeg 270058 5168394 24 266337|00| 19628147 1002575|014[ 1288540|51 . 187] Üzleti vonal 8812 mértföld. Augustus hó 1871. . . 24830 653878 78 30984 34 2451 55 89502 78 122938 67 Január 1-től július 31-éig . 208635 2950864 47 226549 41 16421 11|616744 88 858715140 Főösszeg : 233465 3604743| 25 |256533­ 75| 18872|66|706247|66| 981654|07,­ 1075 1173 Az első erdélyi vasút igazgatósága,­­ H Epilepticus görcsöket (eskórt) íg­­y gyógyít dr. Ku­llsch O. részletes orvos epilepticus bajokra nézve. Most ISI RÖSER N. nyilvános magasabb keresked. tan- és nevelőintézetében (Pest, ország-ut 4. szám) az uj iskolai év október 1-jén kezdődik. A beiratások f. hó 20-ikától naponta délelőtt 8—12, d. u. 2—4 óráig leendőek. Azon hallgatók, kik a kereskedelmi tanoda két magasabb osztályát jó sikerrel végezték, ama kedvez­ményben részesülnek, hogy mint 1479 1645 gp egyéves önkénytesek szolgálhatnak. — Programotok Ingyen adatnak. Esen cs. k. kizár, szabadalma­zott védszer a lámpaÜveget megóvja az elpattanástól, a lámpabélnek még oly erős felcaavará­snál is. | LÉpaftyeg- fj védd j jk­öwy/ \ S. B., i ■Ü r ' n'. A BECS, Uw , Krumbaumgasse | I­II-dik kerület, 16- szám. . | Főraktár a feltalálónál, Raktár Linzer M. és Kleinnál a Ováfl. Csak azon lámpaüveg'véd­ők a valódiak, melyekre nevem van feljegyezve. 1372___ I | ~h 51 / *'f 1 / e**l Sir- I I *4 | n, csl ,eSokm I mám “WbaMW Csak alapos, gyors és okszerű gyógyítást biztosit utóbajok ellen. Titkos betegségeket, tehetetlenséget! (elgyengült férfi-erőt) ? ) további n ♦ vd.i.v fej bőrbajokat, vizeleti bántalmakat, fi hanycsesztéset, gyakori magömléseket,­­ sőt a végképi tehetlenséget is,a katonai és polgári főkórházakban, mint a magán-­ gyakorlatban a legújabb tapasztalatok s buvárlatok nyo­­­­mán, sok ezer esetben fényesen kipróbált egyszerű mód- II, szerrel anélkül, hogy a beteg hivatása- vagy életmódja-B ban gátoltatnék, kiválóan tartós siker biztosítása mel-B lett, bámulatos gyorsan és alaposan gyógyít (az úton ke-H letkezetteket 48 óra alatt) W JSfiM.ftSSS­­B. fi gyak. orvos és szülész, az itteni cs. k. katonaiB főkórházban volt osztály-orvos, a magyar kir. tenné-fi szettudományi társulat rendes tagja JJ. RENDELŐ-INTÉZETÉBEN | Pest, belváros, Sebestyén tér 4. sz. (a „két huszárhoz“ H czimzett kávéház felett.) I. em. bemenet a lépcsőn, F. Naponkint regg. 7 órától 10-ig, délül. l-4ig.fi Várószoba minden egyes beteg részére elkülönítve. |||‘­­•W'Dijjal ellátott levelekre minden nyel­ven leggyorsab­ B ban válaszol, és a gyógyszerek használati utasítással­­ együtt elküldetnek, minthogy mindenkinek könnyű a ■ gyógyeljárást maga­ magán­ alkalmazni. B

Next