Pesti Napló, 1872. október (23. évfolyam, 226-252. szám)
1872-10-18 / 241. szám
241. szám,_________________________________Péntek, October 18.1872. 23. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: ^____ _____ _____ m ElölSzetéd feltételek* Hirdetések Formcziek-terg 7. ,a«ám. L .matat. Farancaiek-tar. 7.«, UU.*mL I I "TI Oj FlTj T T^T" /k TT Sí A«terigy mint elöntések A lap Melleim részét illat« mhita« A Up anyagi rémét Illat# kOalaftvj ft B I m ft B'^i W J kanapra . . . I írt 85 fa. * mányak (alcímtéal p&», kW* I H E I 1 M § I II i « A .* .’ NI [ ‘n KIABO'HTVATAJJiB £I— ' korflli panalak, hirdetmények) a JL «JLJI 1^^ «JL Wlftw flJL 1 aJL JL JL JU »• «V Bírmentetlen Uralok »*al Umer, kWe-UraUlha. UU-sdft. 17 fi AT? T T iTTAFlAQ .*22* »AA küldendők, kelektől fogadtatnak eL f\ Xb VJ ITT Jli Li 1 iUADAO. --------■---- ... raan ---- - --- -- - - - -_____________ Előfizetési felhívás „PISTI MPLIhra. Előfizetési árak: Egész évre ..................22 ft. Félévre...........................kft. Negyedévre...................5 ft 60 kr OTT* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala“ czím alatt Pest, ferencziek tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Alapló“ kiadóhivatala. Pest, oct. 17. A budgettárgyalások küszöbén állunk. A jövő évre ismét jelentékeny deficit van előirányozva nemcsak a rendkívüli,hanem a rendes költségvetésben is. Idején és helyén van tehát, hogy államháztartásunk viszonyait tüzetesen mérlegeljük; komoly kötelességérzet ösztönöz, hogy beható vizsgálat tárgyává tegyük egyrészt hazánk elutasíthatlan állami szükségleteit, másrészt az ország jövedelmi forrásait, mert csak így vagyunk képesek lelkiismeretes ítéletet mondani a fölött, hogy józan és üdvös határok közt mozog-e állami gazdasági politikánk. Könnyebb elhatározni, mert hiszen kiki érzi, hogy mik az országnak kielégítést sürgető igényei, de már nehezebb az állami szükségletek közt, ha mindanynyian fedezet hiányában egyszerre ki nem elégíthetők, a sürgősség fokai szerint a helyes egymásutánt eltalálni. Mindennél nehezebb feladat azonban az állami jövedelmek azon határát megszabni, amelyen ha túlmegyünk, megtámadjuk a nemzeti tőkét, ha pedig innen maradunk, számos égető közügyet elhanyagolunk. Csak a tapasztalat, és pedig a minél több évi tapasztalat szolgáltatja ezekre nézve kezünkbe a mérleget. Ilyen tapasztalatokat tüntetnek föl azon érdekes kimutatások, melyeket az 1868 — 1873-iki államháztartásokról mai és tegnapi reggeli lapunkban közlünk. Mielőtt azonban e számokat megszólaltatnék, jellemezzük az alapot, melyen az idézett kimutatások állanak. Mind a négy kimutatás feltünteti a tiszta jövedelmet és a valóságos költségeket. Kérdés már most, hogy helyes-e ezen alap a jövő iránti tájékoztatásra? Csak minap említettük, hogy beható ellenőrzést csupán bruttó budget mellett lehetséges gyakorolni. Az első rendszeres költségvetés, melyet 1868-ban ugyanezen évről Lónyay Menyhért, akkori pénzügyminiszter, benyújtott, inkább nettó, mint bruttó-budget volt. Az államvagyon, a kincstári uradalmak, az államerdőségek, a bányászatból stb. folyó jövedelmek ugyanis csak eredményeikben voltak föltüntetve, míg a pénzügy egyéb bevételeinél a kezelés is részletezve volt. Lónyay helytelennek és tévesztőnek nyilvánította annak idején a bruttó kimutatást, mert ebben — úgymond — a névleges bevétel sokkal nagyobbnak mutatkozik a valóságos jövedelemnél. A pénzügyi bizottság és véleménye nyomán a képviselőház nem osztozott eme fölfogásban s elrendelte, hogy azontúl a budget az összes bevételeket és összes kiadásokat tüntesse elő. És, helyesen. Mert a költségvetés megbírálása s megállapítása nemcsak a jövedelem és költség közti mérleg vonásából áll, hanem mindenekfölött — mint már fönnebb is érintettük — pénzügyi megítélése és megszabása az egész kormányzatnak. Ezen bírálat pedig csak úgy lehetséges, ha az államszolgálat , az állami gazdálkodás költségeit részletesen vizsgálhatjuk. Más tekintet alá esik azonban a befejezett eredmények latolgatása, s más szempont alá az állami igazgatás előzetes megbírálása. Ez utóbbi esetben a kezelési költségek ismerete, tehát brutto-budget szükséges, míg az első esetben a tiszta jövedelem és költség, tehát a nettobudget. Amidőn tehát a múltból, befejezett pénzügyi eredmények alapján, tanulságot kívánunk meríteni, s nevezetesen megtudni, hogy minő tiszta jövedelmet képes az ország előteremteni, és hogy mekkora valóságos költséget igényelnek állami intézményeink, minő növekedést várhatunk amazoktól és mily határig terjeszkedhetünk e mezekben , csupán a nettó számításon alapuló kimutatások szolgáltathatnak biztos vezérfonalat.Ez az oka, hogy miért történik a múltra visszatekintő öszszehasonlítás más alapon, mint amelyre a költségelőirányzatok fektettek. De hogy a kétnemű számeredmények különbségeit lássuk, és hogy észrevételeinket a bruttó tételekhez is viszonyíthassuk, fölsoroljuk egészben a következő rendes bruttó bevételeket és kiadásokat, mint befejezett eredményeket: Rendes bevétel: 1867- ben 115,989.000 1868- ban 129,745.000 1869- ben 187,781.000 1870- ben 142,127.000 1871- ben 147,817.000 Rendes kiadás: 1867- ben 114.996,000 1868- ban 119.612,000 1869- ben 125.050,000 1870- ben 143.599,000 1871- ben 145.073,000 Első tekintetre a nettó kimutatásokból is azt látjuk, hogy minden évben a rendes szükségletben is deficit volt előirányozva. 1868-ban 96 millió jövedelem ellenében 100 millió költség állott; 1869- ben 103 millió fedezésére 98 és fél millió volt előirányozva; 1870 ben 116 millió a szükséglet és csak 103 millió a biztos kilátásba helyezett jövedelem; 1871-ben 118 millió költséggel szemben áll csupán 113 millió jövedelem. E szerint az utóbb letelt négy év előirányzott deficitje 26 és fél millió. Lássuk, hogy minő eredmény felelt meg 17. előirányzatnak? A tényleges jövedelem meghaladta1868-ban az előirányzatot 12 millióval; a költség kisebb volt majdnem 3 millióval az eredményben mint az előirányzatban, úgy, hogy a zárszámadás mérlege 15 millióval kedvezőbbnek mutatja az eredményt, mint a budget bilanceja. 1869-ben a jövedelem 9 millióval kedvezőbb az eredményben, mint a költségvetésben; a költségben a póthitelek felfokozták az eredményt az előirányzat magasságáig, úgy, hogy ezen, valamennyi közt legkedvezőtlenebbévben, amelynek viszonyairól még részletesebben fogunk szólni, a végleges mérleg az előirányzattal szemben csak 9 millióval kedvezőbb. 1870-ben 12 millióval nagyobb a jövedelem tényleg, a költség pedig 5 millióval kisebb, s így 17 millióval kedvezőbb az eredmény az előirányzatnál; végre 1871-ben 4 millióval nagyobb a bevétel, mint az előirányzat, a költség pedig 6 millióval tényleg kisebb, mint a budget szerint, s igy az eredmény a föltevésnél 10 millióval kedvezőbb. Féltünk tehát 26 és fél millió deficittől, az eredmény azonban 51 millióval meghazudtolta az előirányzatot, és a tiszta vagyonszaporodás ezen négy év végével tesz 11 milliót, a rendes bruttóbevételek pedig meghaladták a kiadásokat 24 millióval. Ez nagyban azon kép, melyet a lapunkban közlött kimutatások mindjárt első tekintetre nyújtanak. Nézzük már most a részleteket. A „PESTI NAPLÓ11 TÁRCZAJA. A jezsuiták Magyarországon. Irta : Tody István. I. (1561—1608.) (1. Folytatás) *) 1588-ban kitiltattak a jezsuiták Erdélyből. De Báthory már teljesen hatalmakban volt, s a törvény által kitiltott rend a fejedelem udvarában talált titkos, majd nyílt menhelyre. Carigli élte végéig oldalán volt és rész szelleme vola Zsigmondnak. Tanácsára 1595 ben a jezsuiták ismét behozatták, s mind nagyobb befolyásra és hatalomra vergődtek. Hálából a szent atyák erélyesen működtek Báthory udvarában országának a Habsburg ház kezébe való játszásán. Azt már megmutatta a tapasztalás, hogy Erdély,amíg saját akarata szab benne törvényt, a szerzetet meg nem tűri kebelében. Idegen hatalom alá kellett tehát az országot juttatni, hogy a Jézus-társaság benne szabadon terjeszkedhessék Carigli Alfonz ezt tette élete czéljává. Erre kiváló alkalom nyílt, midőn Erdély trónján saját nevelésük: Báthory Zsigmond, Magyarországon pedig azon szintén jezsuiták által nevelt Rudolf ült, kinek trónralépte után első dolga *) Lásd a »P. N.«2*0. reggeli kiadását, volt a jezsuitákat minden támadás ellen biztosítani. Carigli rávette a fejedelmet, lépjen szövetségre Rudolffal, trónjának természetes ellenségével. Báthory megtette, sőt 1595-ben elvette Mária Kristierna főherczegnőt. A szövetség czélja csakhamar kitűnt, midőn a fehérvári országgyűlés kényszerittetett a jezsuitákat ismét bebocsátani az országba. De ezzel még biztosítva nem valának. Az állhatatlan,hiú és hitszegő fejedelem uralkodásában,mind a rész tulajdona daczára nem láttak maradandó garancziát. Havasalföldi hadjárata után tehát rávették, űzze el magától nejét, kinek elvétele a Rudolffal kötött szövetséget megpecsételte, mondjon le Erdélyről a császár javára, a legyen pappá. Báthory mindjárt csináltatott is magának reverendát s 1597-ben Erdélyt eladta Rudolfnak. Lemondott a trónról s Carigli kíséretében 1598 ban elment Oppelnba, mely egyik részét képezte Erdély vételárának, s várta a bibornoki kalapot, melylyel a jezsuiták lemondása esetére biztatták. De a szent atyák nagy befolyása daczára a véres kalap sokáig nem akart megérkezni. A fejedelem egy szép napon megunja a várakozást, ■ Erdélybe utazik, hogy a még üresen álló trónt elfoglalja. A rendek több feltét alatt, melyik egyike az volt, hogy a jezsuitákat pusztítsa el Gyulafehérvárról, ismét elismerik fejedelemnek. Zsigmond feláldozta jezsuitáit, hogy a trónt megtarthassa. De ezek, a gyulafehérvári eset után, még kevébbé bízván benne, ismét körülveszik, s csakhamar annyira veszik a jellemtelen bábot, hogy az egy év múlva ismét alkudozni kezd Rudolffal Erdély eladása iránt. De most már a rendek megsokallták a dolgot s Báthory Endre trónralépése meggátolta az ország másodszori elkereskedését. A szerencsétlen, tanítói s gyóntatója által demoralizált fejedelem Lengyelországba menekült, majd ismét visszajött a fegyverrel akarta a trónt elfoglalni, míg végre menekülnie kellett saját hazájából. Sorsa, s uralkodása, melynek minden lapját hitszegés, ártatlan vérontása s önérdekből szitott polgárháború fertőztetik be, intőpéldájául szolgálhatott minden népnek s uralkodónak, hangosan óva mindkettőt a jezsuiták veszedelmes tanácsadásától. A jezsuiták, kik az országot ennyi zavarba döntötték, Báthory Endre halála után ismét kiűzettek belőle. De az ezt követett bonyodalmak, polgárháborúk és Básta György véres tyrannismusa alatt újra behatoltak. A bécsi udvar gondoskodása : a katholicismust Erdélyben bármily eszközökkel terjeszteni, valóban megható látvány volt, melynél szívemelőbbet csak a két jezsuita fejedelem: Rudolf és Báthory Zsigmond viselt dolgai nyújtanak. Mialatt Erdélyben már ily befolyásos szerepet játszottak a jezsuiták, mialatt a jezsuita növendék, Báthory Erdélyt elárulta, a jezsuita tanácsadó Carigli az ország önállása ellen intriguálts a jezsuita Rudolf tábornoka, Básta György tűzzel s vassal pusztította a szerencsétlen tartományt, Magyarország is viszontagságos napokat élt. A vallási üldözés karöltve a politikai elnyomással, főleg Rudolf trónralépte óta mind nagyobb mérveket öltött. Saját királya ellenségképen bánt a nemzettel, saját papjai egymás ellen izgatták a népet, mely ezenfelül a török folytonos becsapásainak volt kitéve. E zavarok alatt a jezsuiták is mindinkább megfészkelték magukat, hatalmuk s befolyásuk napról-napra növekedett. A rend, a pápa alapító levele értelmében,kolduló szerzet volt, de azért az egyháztörténet már a 16. században kénytelen volt azt a „jószágos szerzetek“ közé sorolni. Vagyonban , befolyásban gyarapodva a jezsuiták, éltető lelke valának azon reactionárius mozgalomnak, melyet a katholikus hierarchia Oláh Miklós óta a protestantismus ellen megindított, s melyet az udvar békés és erőszakos eszközökkel támogatott. Az egyházi és világi reactió Magyarországon csakhamar öntudatára jött érdekei közösségének s egymást segítette azon küzdelemben, mely az ország politikai szabadsága, s a magyar protestantismus létezése ellen vitatott. Végre csordultig telt a pohár,a az 1604. 22. törvénycaikknek a törvénykönyvbe való becsempészése jelt adott az első szabadságharczra,melyre a nemzet a dynastia eljárása által kényszerittetett. Nem volt ez egy felekezet vallási háborúja, mely fanatismusból fog fegyvert a más vallásunk ellen. Bocskay zászlaja alatt egy sorban küzdtek katholikusok és protestánsok nem Luther vagy Kálvin tanaiért,hanem az ember vele született jogáért: istent a maga módja szerint imádhatni, s az ország politikai szabadságáért, mely az udvar által naponként megsértetett. És az 1604-iki felkelők tudták, hol kell a vallási szabadság legkiengesztelhetlenebb elleneit keresni. Egyhangúlag kívánták a jezsuiták eltávolítását az országból. A korponai gyűlésből 1605-ben tizenöt pontba foglalva küldték fel követeléseiket Rudolfhoz, s ezek közt a 8-dik pont a jezsuiták kiűzését kívánta, „mert a közbékét zavarják.“ A király nem engedett, s a harcz tovább folyt. A kassai gyűlésen a felkelt rendek erre maguk dekretálták a szerzet kiűzetését, s Bocskay még halálos ágyán is lelkekre kötötte híveinek, ne mondjanak le a rend eltávolításáról. Végre, midőn Rudolf konoksága már komolyan veszélyeztette a dynastia létezését, Mátyás főherczeg, hogy az uralkodó házat kritikus helyzetéből megmentse, nemzet és király közé lépett, hogy véget vessen a belső háborúnak. Mátyás erélyes ef°zélyessóge,mely végre Rudolf trónlemondására vezetett , a magyar szabadságharcot is némileg kielégítő eredményre vezette. Mátyás már 1606-ban kezdett alkudozni a felkelőkkel. Tett nekik engedményeket sok tekintetben, csak a jezsuiták ügyében nem. Ez első szerződést Rudolf helybenhagyta, de a felkelés nem fogadta el. Újabb csatározások,s alkudozások után végre létrejött Mátyás és a felkelők közt a bécsi békekötés. Az alkudozásokban legtöbb nehézséget a végvárak, s a vallás ügyei, ez utóbbiak közt ismét a jezsuiták okoztak. Az udvar, nem ok nélkül, legösökönyösebb volt a katonai kérdésekben s a jezsuiták dolgában. E tekintetben a békealkudozás nem is vezetett eredményre, s a békeokmányba e pont iktattatok : „Nem egyeznek meg a magyarok abban, hogy a jezsuiták Magyarországon állandó jogokat és birtokokat bírjanak. Azonban ő felsége jogaihoz ragaszkodik.“ A jezsuita-kérdés megoldása azáltal a jövő országgyűlésre halasztatott. A szerbügyi kir. biztos első tette. (Saját levelezőnktől.) Újvidék, oct. 16. Tegnapi távsürgönyöm magyarázatával tartozom. Sept. 2-án tudattam önnel s tudósításom a „P. N.“ 205. számában megjelent, hogy Újvidék szerb egyházközségi gyűlése szept 1-én a feloszlatott karloviczi congressus jelentést tevő tagjának, Mileticsnek bizalmat szavazott, s egyszersmind elhatározta, hogy ő felségéhez felirat intézendő, melyben megkérettessék, hogy az 1870—71. zsinat még szentesitlen szervezési szabályzatait is megerősítvén, azoknak alapján mielőbb uj congressust hivna egybe; továbbá a minisztérium törvénytelen eljárása ellen a magyar országgyűléshez kérvény adassék be stb. Hasonló határozatok hozatalára aztán Miletics párthívei lapokban és egyébként felszólították a többi szerb egyházközségeket is, hogy annál több port verhessenek. A felhívásnak azonban , tudóinkkal, eddig csak Szt.-Tamás, Ürög, Becse, Futak, Zimony, Bacinci, Dálya, Plaski és Kosztajnicza feleltek meg. Mivel pedig a szerb egyházközségek hatáskörét szorosan körülíró 1868-diki jóváhagyott szabályzat 19. §-a az ily politikai tüntetést nem tűri meg, mi természetesesebb tehát, minthogy K. Majthényi kir. biztos, mielőtt a baj általános elterjedést vett volna, első kötelességének ismere betiltani e politikai izgatást, s a már hozott határozatokat megsemmisíttetni. Ugyanazért ő az újvidéki nevezett egyházközséget tegnap rendkívüli gyűlésre hivta egybe, s titkárát, Marsó Istvánt küldvén e gyűlésbe, — miután átiratában rászalta az egyházközség hatáskörén való túlkapásait, — a kifogásolt jegyzőkönyveket s a congressusi „Izbestáj “t (jelentést) előadatni és kir. biztosi hatalmánál fogva megsemmisíttetni rendelte. Miletics, ki csak aznap reggel érkezett meg Pestről, s a gyűlésben jelen volt, természetes, hogy — ámbár a kir. biztos rendelete tárgyalás alá vételét meg nem engedhetőnek nyilváníttatta ki — rögtön kezdett az ellen izgatni, kétségbe vonta a kir. biztos beavatkozási jogát, s a gyűlés általában megtagadta a jegyzőkönyvek előadását. Mire a kiküldött tisztviselő katonaságot requirált, Miletics uraimék azonban jónak látták előbb szétoszolni, ott hagyván Marsét, hogy tegyen, ami nekik tetszik, ő pedig kötelességéhez híven az időközben visszaérkezett városi rendőr hivatalnok előtt, lakatos által kinyittatá a levéltári szekrényt; a kérdéses jegyzőkönyvi határozatokat megsemmisítette s az „Izvestáj“t elégeté. Nem a laptudósító feladata mérlegelni azon engedelmetlenséget, melyet az egyházközségi gyűlés a kir. biztos rendelete iránt tanúsított. b. Majthényi ennek orvoslására kivételes politikai tartalmán kívül a hivatkozott szabályzatban is bizonyára meg fogja találni a kellő eszközöket. Ezúttal pedig kézzelfogható jelét adta ő Miletics uraiméknak, hogy rendeleteit végre tudja hajtani, ha kell, fegyveres erővel is. A holnapi képviselő választás az egész várost már ma lázas izgalomban tartja. A „Bácskaer Bete“ magyar és német nyelven még egy lelkes szózatot intéz a Kondorossypárt híveihez; a „Zasztavában“ pedig Pavlovics mellett a választási központi bizottság elnöke, Poith Mihály nem átallja saját neve alatt korteskedni. A felfolyamodó választók iránt a minisztérium rendelete tegnapelőtt érkezett le s azt a központi bizottság többsége csak félig vette tekintetbe s midőn ezen sérelem miatt a kisebbség óvást tőn, a többség nem szégyenlő nyíltan bevallani, hogy azt hiszi, miszerint ha mi volnánk többségben, mi is hasonlag tennénk. — Gyönyörű illustratiója az 1848-ki választó törvényeknek. Az ily eljárás azonban esetleg mégis csak tárgyát fogja képezni a vizsgálatnak.* U. i. Tudósításom bezártával vettem a hirt Karloviczáról, hogy ott tegnap Radovánovits Sándort, gúnynevén az „Ex-Knéz“-t befogták. Egyik főhive volt Mileticsnek. Pest, oct. 17. Tengerészeti felszerelésünk egyik vitás kérdésére nézve, mely a magyar delegátióban egyelőre eldöntetlen maradt, egy szakférfiú tollából a következő sorokat veszszük: Tengeri haderőnk fő feladata Dalmátországot, Fiumét, Istriát, Triestet védeni, t. i. az ellenség invasiójától megmenteni. Ezen czélra háromféle eszközöket használhatunk : katonai csapatokat, parti erődöket, vagy egy hatalmas hajókból álló flottát. A következő sorokban rövideden csakis azon kérdést akarjuk fejtegetni, hogy felsorolt vadeszközeink melyikére fektessük a fősúlyt ? 300 tengeri mértföld hosszúra nyúló, keskeny és hegyes, a monarchia védrendszerével csak igen laza összefüggésben álló tengerpartjaink védelmére rendelt hadseregnek igen számosnak kellene lenni. Vaspályás összeköttetés nélkül, tehát elszigetelten felállítva,ezen csapatok nemcsak hogy könnyen megsemmisíthetők, hanem a főcsatatéren a monarchia sorsára nézve döntő pillanatokban érzékenyen hiányozni fognak. Elavult tengerparti erődeink a szükséges védelmet nem nyújthatják, miután azok csak a part egyes pontját és pedig csak azokat képesek megvédeni, melyek lövegeik körébe esnek, ezenkívül egy jelenleg már 300—600 fitos ágyukkal felszerelt időszerű hajóraj ellen fennem állhatnak. A jelenkornak megfelelő átalakításuk pedig óriási összegeket igényelne, melyet semmi arányban sem állanak azon összeggel, mely egy hajóhad felállítására szükséges, kivált ha tekintettel vagyunk arra, mikop Istria és Dalmátország egész hosszában számtalan mély kikötőt kellene erődökkel ellátni, melyek így az ellenségnek mintegy rendelkezésére állanak. Egy hatalmas hajókból álló hajóhad azonban a part minden fenyegetett pontján megjelenhet. Egy biztos kikötőben vízalatti tűzaknákkal, (torpedo) és itt csakugyan szükséges vértezett időszerű erődök által védve, minden pillanatban kitörhet. Hatalmas hajókat kívánunk pedig, mert tengerpartjaink általában meredek alakúak, ennélfogva a legnagyobb hajóknak is megengedik, hogy egészen a parthoz közeledjenek. Egy kisebbnemű parti hajó vagy monitor sehol sem talál menhelyet, ahol csekély mély járata előnyére válhatnék és visszavonulása ál Pest, October 17. A belügyminisztériumjövő évi költségvetésének előirányzata a folyó évre megszavazott összegekhez iparkodik ragaszkodni s ezen czélját csaknem mindenütt el is érte. A rendes szükséglet öt czimből áll, közülök 4 csekélyebb s csak egy nagyobb a folyó 1872. évre megajánlott szükségletnél. A rendes szükséglet összesen 6.784,046 ftra — a jelen évre megadatott 6.783,700 ft; a nyugdíjak 626,610 ftra — megadatott 631,965 ft; a rendkívüli szükséglet 579,818 ftra — megadatott 773,432 ft van előirányozva; a szükséglet a jelen évvel szemben több mint 800 ezer ftnyi apadást, ellenben a fedezet 5000 ftnyi növekedést mutat. A központi igazgatás czimén 1872-re megszavaztatott 280 120 ft; a jövő évi előirányzat 278,760 ft. A belügyminisztériumban van jelenleg: 1 miniszter (12.000 ft és természetbeni lakás), 1 államtitkár, 5 miniszteri, 13 osztálytanácsos, 18 titkár, 22 fogalmazó, 7 segédfogalmazó stb., a szolgákkal összesen 173. A megyék, kerületek, vidékek és székek közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadása mindenben a jelen évre megszavazott összegekhez ragaszkodik ; a szükséglet mostan is összesen 4.510.684 főra megy. Ugyanez áll azon czímről, melyben a főispánok stb. szükséglete szerepel. 57 megyei főispán fizetése (egyenként részint 4000, részint 3500, részint 3000 ft) tesz összesen 218,000 ftot; hat kerületi főkapitány (egyenként 4000 és 3000 ft) fizetése 20,000 ft; öt székely főkirálybiró fizetése 16,500 ft; a szász ispán (4725) és személyzetének költségei összesen 8525 ft; 18 városi főispán(egyenkint 3000 ft) 54,000 ft; 3 határőrvidéki főispán (egy 4000 ft, kettő 3000 frttal) 10,000 frtot. A magyar határőrvidék közigazgatása 124,807 frttal van előirányozva és pedig a kir. biztosság (vagy a kir. biztos működési pótléka 4,800 ft) 27,668 fttal, az országos közigazgató hatóságok szükséglete 47,139 fttal van fölvéve. A királyi biztosságnál 13,a közigazgatási hatóságoknál 86 egyén van alkalmazva. E czimen 1872-re megszavaztatott 125,250 ft. Az általános közigazgatási költségek czimén 1.491,545 ft, vagyis a jelen évre megszavazott összegnél 7,182 fttal kisebb szükséglet van fölvéve. Ez összegből a betegápolási költségek maguk 745.000 ftot emésztenek föl, éspedig következő tételekben. Van egy országos kórház Pozsonyban, melynek szükséglete 16,930 ft, Bujafenyves kórház van eddigelé öt, és pedig Lugoson (szükséglet 4,200 ft.) Szinyérváralján (5,300), Marmaros-Szigeten (4,600 ft.) Mátészalkán (4,900 ft.) Éleiden (2,600 ft.) A vészes betegség tovább- HHHHRMess tal a csekélyebb vízbe, egy nagy hajó elgázoltatása veszélye elöl menekülhetne. Tengerpartjaink semmikép se hasonlíthatók az északi Európa és azamerikai egyesült államok kikötőihez, melyek a folyók torkolatában feküdvén, keskenyek és nem mélyek. ff A magyar osztr. tengermellék általában meredek partjainak védelmére feltétlenül tehát csak oly hajók szükségeltethetnek, melyek a jelenleg létező csatahajókkal minden tekintetben megküzdhetnek.