Pesti Napló, 1872. október (23. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-18 / 241. szám

241. szám,_________________________________Péntek, October 18.1872. 23. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: ^____ _____ _____ m ElölSzetéd feltételek* Hirdetések Formcziek-terg 7. ,a«ám. L .matat. Farancaiek-tar. 7.«, UU.*mL I I "TI Oj FlTj T T^T" /k TT Sí A«terigy mint elöntések A lap Melleim részét illat« mhita« A Up anyagi rémét Illat# kOala­­ftvj ft B I m ft B'^i W J kanapra . . . I írt 85 fa. * mányak (alcímtéal p&», kW* I H E I 1 M § I II i « A .* .’ NI [­­ ‘n KIABO'HTVATAJJiB £­­I— ' korflli panalak, hirdetmények) a JL «JLJI 1^^ «JL Wlftw flJL 1 aJL JL JL JU »• «V Bírmentetlen Uralok »*al Umer, kWe-UraUlha. UU-sdft. 17 fi AT? T T iTTAFlAQ .*22* »AA küldendők, kelektől fogadtatnak eL f\ Xb VJ ITT Jli Li 1 iUADAO. -----­---■---- ... raan ---- - --- -- - - - -_____________ Előfizetési felhívás „PISTI MPLIhra. Előfizetési árak: Egész évre ..................22 ft. Félévre...........................k­ft. Negyedévre...................5 ft 60 kr OTT* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czím alatt Pest, ferencziek­ tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Alapló“ kiadóhivatala. Pest, oct. 17. A budgettárgyalások küszöbén állunk. A jövő évre ismét jelentékeny deficit van előirányozva nemcsak a rendkívüli,hanem a rendes költségvetésben is. Idején és helyén van tehát, hogy államháztartásunk viszonyait tüzetesen mérlegeljük; komoly kötelességérzet ösztönöz, hogy beható vizsgálat tárgyává tegyük egyrészt ha­zánk elutasíthatlan állami szükségleteit, másrészt az ország jövedelmi forrásait, mert csak így vagyunk képesek lelkiis­meretes ítéletet mondani a fölött, hogy józan és üdvös határok közt mozog-e ál­lami gazdasági politikánk. Könnyebb elhatározni, mert hiszen kiki érzi, hogy mik az országnak kielé­gítést sürgető igényei, de már nehezebb az állami szükségletek közt, ha mindany­­nyian fedezet hiányában egyszerre ki nem elégíthetők, a sürgősség foka­i szerint a helyes egymásutánt eltalálni. Mind­ennél nehezebb feladat azonban az állami jövedelmek azon határát megszabni, a­me­lyen ha túlmegyünk, megtámadjuk a nemzeti tőkét, ha pedig innen maradunk, számos égető közügyet elhanyagolunk. Csak a tapasztalat, és pedig a minél több évi tapasztalat szolgáltatja ezekre nézve kezünkbe a mérleget. Ilyen tapasz­­talatokat tüntetnek föl azon érdekes ki­mutatások, melyeket az 1868 — 1873-iki államháztartásokról mai és tegnapi reg­geli lapunkban közlünk. Mielőtt azonban e számokat megszó­laltatnék, jellemezzük az alapot, melyen az idézett kimutatások állanak. Mind a négy kimutatás feltünteti a tiszta jöve­delmet és a valóságos költségeket. Kér­dés már most, hogy helyes-e ezen alap a jövő iránti tájékoztatásra? Csak minap említettük, hogy beható ellenőrzést csupán bruttó budget­ mellett lehetséges gyakorolni. Az első rendszeres költségvetés, melyet 1868-ban ugyanezen évről Lónyay Menyhért, akkori pénzügy­­miniszter, benyújtott, inkább nettó, mint bruttó-budget volt. Az államvagyon, a kincstári uradalmak, az államerdőségek, a bányászatból stb. folyó jövedelmek ugyanis csak eredményeikben voltak föl­tüntetve, míg a pénzügy egyéb bevételei­nél a kezelés is részletezve volt. Lónyay helytelennek és tévesztőnek nyilvánította annak idején a bruttó­ kimutatást, mert ebben — úgymond — a névleges bevétel sokkal nagyobbnak mutatkozik a valósá­gos jövedelemnél. A pénzügyi bizottság és véleménye nyomán a képviselőház nem osztozott eme fölfogásban s elrendelte, hogy azontúl a budget az összes bevételeket és összes kiadásokat tüntesse elő. És, helyesen. Mert a költségvetés megbírálása s megál­lapítása nemcsak a jövedelem és költség közti mérleg vonásából áll, hanem min­­denekfölött — mint már fönnebb is érin­tettük — pénzügyi megítélése és meg­szabása az egész kormányzatnak. Ezen bírálat pedig csak úgy lehetséges, ha az államszolgálat , az állami gazdálkodás költségeit részletesen vizsgálhatjuk. Más tekintet alá esik azonban a befe­jezett eredmények latolgatása, s más szempont alá az állami igazgatás előzetes megbírálása. Ez utóbbi esetben a keze­lési költségek ismerete, tehát brutto-bud­get szükséges, míg az első esetben a tisz­ta jövedelem és költség, tehát a netto­­budget. A­midőn tehát a múltból, befejezett pénzügyi eredmények alapján, tanulságot kívánunk meríteni, s nevezetesen megtud­ni, hogy minő tiszta jövedelmet képes az ország előteremteni, és hogy mekkora va­lóságos költséget igényelnek állami intéz­ményeink, minő növekedést várhatunk amazoktól és mily határig terjeszkedhe­tünk e mezekben , csupán a nettó­ számítá­­son alapuló kimutatások szolgáltathatnak biztos vezérfonalat.Ez az oka, hogy miért történik a múltra visszatekintő öszszeha­­sonlítás más alapon, mint a­melyre a költségelőirányzatok fektettek. De hogy a kétnemű számeredmények különbségeit lássuk, és hogy észrevéte­leinket a bruttó­ tételekhez is viszonyít­hassuk, fölsoroljuk egészben a következő rendes bruttó­ bevételeket és kiadásokat, mint befejezett eredményeket: Rendes bevétel: 1867- ben 115,989.000 1868- ban 129,745.000 1869- ben 187,781.000 1870- ben 142,127.000 1871- ben 147,817.000 Rendes kiadás: 1867- ben 114.996,000 1868- ban 119.612,000 1869- ben 125.050,000 1870- ben 143.599,000 1871- ben 145.073,000 Első tekintetre a nettó­ kimutatásokból is azt látjuk, hogy minden évben a ren­des szükségletben is deficit volt előirá­nyozva. 1868-ban 96 millió jövedelem ellenében 100 millió költség állott; 1869- ben 103 millió fedezésére 98 és fél millió volt előirányozva; 1870 ben 116 millió a szükséglet és csak 103 millió a biztos ki­látásba helyezett jövedelem; 1871-ben 118 millió költséggel szemben áll csupán 113 millió jövedelem. E szerint az utóbb letelt négy év előirányzott deficitje 26 és fél millió. Lássuk, hogy minő eredmény felelt meg 17. előirányzatnak? A tényleges­ jö­vedelem meghaladta­­1868-ban az elő­irányzatot 12 millióval; a költség kisebb volt majdnem 3 millióval az eredmény­ben mint az előirányzatban, úgy, hogy a zárszámadás mérlege 15 millióval kedve­zőbbnek mutatja az eredményt, mint a budget bilanceja. 1869-ben a jövedelem 9 millióval kedvezőbb az eredményben, mint a költségvetésben; a költségben a póthitelek felfokozták az eredményt az előirányzat magasságáig, úgy, hogy ezen, valamennyi közt legkedvezőtlenebb­­év­ben, a­melynek viszonyairól még részlete­sebben fogunk szólni, a végleges mérleg az előirányzattal szemben csak 9 millióval kedvezőbb. 1870-ben 12 millióval na­gyobb a jövedelem tényleg, a költség pedig 5 millióval kisebb, s így 17 millió­val kedvezőbb az eredmény az előirány­zatnál; végre 1871-ben 4 millióval na­gyobb a bevétel, mint az előirányzat, a költség pedig 6 millióval tényleg kisebb, mint a budget szerint, s igy az eredmény a föltevésnél 10 millióval kedvezőbb. Féltünk tehát 26 és fél millió deficit­től, az eredmény azonban 51 millióval meghazudtolta az előirányzatot, és a tiszta vagyon­szaporodás ezen négy év végével tesz 11 milliót, a rendes bruttó­­bevételek pedig meghaladták a kiadáso­kat 24 millióval. Ez nagyban azon kép, melyet a la­punkban közlött kimutatások mindjárt első tekintetre nyújtanak. Nézzük már most a részleteket. A „PESTI NAPLÓ11 TÁRCZAJA. A jezsuiták Magyarországon. Irta : T­o­­­d­y István. I. (1561—1608.) (1. Folytatás) *) 1588-ban kitiltattak a jezsuiták Erdélyből. De Báthory már teljesen hatalmakban volt, s a törvény által kitiltott rend a fejedelem udva­rában talált titkos, majd nyílt menhelyre. Ca­­rigli élte végéig oldalán volt és rész szelleme vola Zsigmondnak. Tanácsára 1595 ben a je­zsuiták ismét behozatták, s mind nagyobb be­folyásra és hatalomra vergődtek. Hálából a szent atyák erélyesen működtek Báthory udvarában országának a Habsburg ház kezébe való játszá­sán. Azt már megmutatta a tapasztalás, hogy Erdély,a­míg saját akarata szab benne törvényt, a szerzetet meg nem tűri kebelében. Idegen ha­talom alá kellett tehát az országot juttatni, hogy a Jézus-társaság benne szabadon terjeszkedhes­­sék Carigli Alfonz ezt tette élete czéljává. Erre kiváló alkalom nyílt, midőn Erdély trónján sa­ját nevelésük: Báthory Zsigmond, Magyaror­szágon pedig azon szintén jezsuiták által nevelt Rudolf ült, kinek trónralépte után első dolga *) Lásd a »P. N.«­2*0. reggeli kiadását, volt a jezsuitákat minden támadás ellen biztosí­­tani. Carigli rávette a fejedelmet, lépjen szövet­ségre Rudolffal, trónjának természetes ellensé­gével. Báthory megtette, sőt 1595-ben elvette Mária Kristierna főherczegnőt. A szövetség czélja csakhamar kitűnt, midőn a fehérvári országgyű­lés kényszerittetett a jezsuitákat ismét bebocsá­­tani az országba. De ezzel még biztosítva nem valának. Az állhatatlan,hiú és hitszegő fejedelem uralkodásában,mind a rész tulajdona daczára nem láttak maradandó garancziát. Havasalföldi had­járata után tehát rávették, űzze el magától ne­jét, kinek elvétele a Rudolffal kötött szövetsé­get megpecsételte, mondjon le Erdélyről a csá­szár javára, a legyen pappá. Báthory mindjárt csináltatott is magának reverendát s 1597-ben Erdélyt eladta Rudolfnak. Lemondott a trónról s Carigli kíséretében 1598 ban elment Oppelnba, mely egyik részét képezte Erdély vételárának, s várta a bibornoki kalapot, melylyel a jezsuiták lemondása esetére biztatták. De a szent atyák nagy befolyása daczára a véres kalap sokáig nem akart megérkezni. A fejedelem egy szép napon megunja a várakozást, ■ Erdélybe utazik, hogy a még üresen álló trónt elfoglalja. A rendek több feltét alatt, melyik egyike az volt, hogy a jezsuitákat pusztítsa el Gyulafehérvárról, ismét elismerik fejedelemnek. Zsigmond feláldozta je­zsuitáit, hogy a trónt megtarthassa. De ezek, a gyulafehérvári eset után, még kevé­bbé bízván benne, ismét körülveszik, s csakhamar annyira veszik a jellemtelen bábot, hogy az egy év múlva ismét alkudozni kezd Rudolffal Erdély eladása iránt. De most már a rendek megsokallták a dolgot s Báthory Endre trónralépése meggátolta az ország másodszori elkereskedését. A szeren­csétlen, tanítói s gyóntatója által demorali­­zált fejedelem Lengyelországba menekült, majd ismét visszajött a fegyverrel akarta a trónt elfoglalni, míg végre menekülnie kellett saját hazájából. Sorsa, s uralkodása, melynek minden lapját hitszegés, ártatlan vér­ontása s önérdekből szitott polgárháború fertőztetik be, intőpéldájául szolgálhatott minden népnek s uralkodónak, hangosan óva mindkettőt a jezsui­ták veszedelmes tanácsadásától. A jezsuiták, kik az országot ennyi zavarba döntötték, Báthory Endre halála után ismét kiűzettek belőle. De az ezt követett bonyodalmak, polgárháborúk és Básta György véres tyrannismusa alatt újra behatoltak. A bécsi udvar gondoskodása : a katholicismust Erdélyben bármily eszközökkel terjeszteni, valóban megható látvány volt, mely­nél szívemelőbbet csak a két jezsuita fejedelem: Rudolf és Báthory Zsigmond viselt dolgai nyúj­­tanak. Mialatt Erdélyben már ily befolyásos szerepet játszottak a jezsuiták, mialatt a jezsuita növen­dék, Báthory Erdélyt elárulta, a jezsuita tanács­­adó Carigli az ország önállása ellen intriguálts a jezsuita Rudolf tábornoka, Básta György tűzzel s vassal pusztította a szerencsétlen tartományt, Magyarország is viszontagságos napokat élt. A vallási üldözés karöltve a politikai elnyomás­sal, főleg Rudolf trónralépte óta mind nagyobb mérveket öltött. Saját királya ellenségképen bánt a nemzettel, saját papjai egymás ellen izgatták a népet, mely ezenfelül a török folytonos be­csapásainak volt kitéve. E zavarok alatt a je­zsuiták is mindinkább megfészkelték magukat, hatalmuk s befolyásuk napról-napra növekedett. A rend, a pápa alapító levele értelmében,kolduló szerzet volt, de azért az egyháztörténet már a 16. században kénytelen volt azt a „jószágos szerzetek“ közé sorolni. Vagyonban , befolyásban gyarapodva a je­zsuiták, éltető lelke valának azon reactionárius mozgalomnak, melyet a katholikus hierarchia Oláh Miklós óta a protestantismus ellen megin­dított, s melyet az udvar békés és erőszakos eszközökkel támogatott. Az egyházi és világi reactió Magyarországon csakhamar öntudatára jött érdekei közösségének s egymást segítette azon küzdelemben, mely az ország politikai sza­badsága, s a magyar protestantismus létezése ellen vitatott. Végre csordultig telt a pohár,a az 1604. 22. törvénycaikknek a törvénykönyvbe való becsempészése jelt adott az első szabadság­­harczra,melyre a nemzet a dynastia eljárása által kényszerittetett. Nem volt ez egy felekezet val­lási háborúja, mely fanatismusból fog fegyvert a más vallásunk ellen. Bocskay zászlaja alatt egy sorban küzdtek katholikusok és protestánsok nem Luther vagy Kálvin tanaiért,hanem az em­ber vele született jogáért: istent a maga módja szerint imádhatni, s az­ orszá­g politikai szabad­ságáért, mely az udvar által naponként meg­sértetett. És az 1604-iki felkelők tudták, hol kell a vallási szabadság legkiengesztelhetlenebb elleneit keresni. Egyhangúlag kívánták a je­zsuiták eltávolítását az országból. A korponai gyűlésből 1605-ben tizenöt pontba foglalva küldték fel követeléseiket Rudolfhoz, s ezek közt a 8-dik pont a jezsuiták kiűzését kívánta, „mert a közbékét zavarják.“ A király nem en­gedett, s a harcz tovább folyt. A kassai gyűlé­sen a felkelt rendek erre maguk dekretálták a szerzet kiűzetését, s Bocskay még halálos ágyán is lelkekre kötötte híveinek, ne mondjanak le a rend eltávolításáról. Végre, midőn Rudolf konoksága már komo­lyan veszélyeztette a dynastia létezését, Mátyás főherczeg, hogy az uralkodó házat kritikus helyzetéből megmentse, nemzet és király közé lépett, hogy véget vessen a belső háborúnak. Mátyás erélye­s ef°zélyessóge,m­ely végre Rudolf trónlemondására vezetett , a magyar szabadság­­harc­ot is némileg kielégítő eredményre vezette. Mátyás már 1606-ban kezdett alkudozni a fel­kelőkkel. Tett nekik engedményeket sok tekin­tetben, csak a jezsuiták ügyében nem. Ez első szerződést Rudolf helybenhagyta, de a felkelés nem fogadta el. Újabb csatározások,­s alkudozá­sok után végre létrejött Mátyás és a felkelők közt a bécsi békekötés. Az alkudozásokban leg­több nehézséget a végvárak, s a vallás ügyei, ez utóbbiak közt ismét a jezsuiták okoztak. Az ud­var, nem ok nélkül, legösökönyösebb volt a ka­tonai kérdésekben s a jezsuiták dolgában. E tekintetben a békealkudozás nem is vezetett eredményre, s a békeokmányba e pont iktat­tatok : „Nem egyeznek meg a magyarok abban, hogy a jezsuiták Magyarországon állandó jogo­kat és birtokokat bírjanak. Azonban ő felsége jogaihoz ragaszkodik.“ A jezsuita-kérdés meg­oldása azáltal a jövő országgyűlésre halasztatott. A szerbügyi kir. biztos első tette. (Saját levelezőnktől.) Újvidék, oct. 16. Tegnapi távsürgönyöm magyarázatával tar­tozom. Sept. 2-án tudattam önnel s tudósításom a „P. N.“ 205. számában megjelent, hogy Újvi­dék szerb egyházközségi gyűlése szept­ 1-én a feloszlatott karloviczi congressus jelentést tevő tagjának, Mileticsnek bizalmat szavazott, s egyszersmind elhatározta, hogy ő felségéhez felirat intézendő, melyben megkérettessék, hogy az 1870—71. zsinat még szentesitlen szervezési szabályzatait is megerősítvén, azoknak alapján mielőbb uj congressust hivna egybe; továbbá a minisztérium törvénytelen eljárása ellen a ma­gyar országgyűléshez kérvény adassék be stb. Hasonló határozatok hozatalára aztán Mile­­tics párthívei lapokban és egyébként felszólí­tották a többi szerb egyházközségeket is, hogy annál több port verhessenek. A felhívásnak azonban , tudóinkkal, eddig csak Szt.-Tamás, Ürög, Becse, Futak, Zimony, Bacinci, Dálya, Plaski és Kosztajnicza feleltek meg. Mivel pedig a szerb egyházközségek hatás­körét szorosan körülíró 1868-diki jóváhagyott szabályzat 19. §-a az ily politikai tüntetést nem tűri meg, mi természetesesebb tehát, minthogy K. Majthényi kir. biztos, mielőtt a baj általános elterjedést vett volna, első kötelességének is­­mere betiltani e politikai izgatást, s a már ho­zott határozatokat megsemmisíttetni. Ugyanazért ő az újvidéki nevezett egyház­­községet tegnap rendkívüli gyűlésre hivta egy­be, s titkárát, M­a­r­s­ó Istvánt küldvén e gyű­lésbe, — miután átiratában rászalta az egyház­­község hatáskörén való túlkapásait, — a kifogá­solt jegyzőkönyveket s a congressusi „Izbestáj “t (jelentést) előadatni és kir. biztosi hatalmánál fogva megsemmisíttetni rendelte. Miletics, ki csak az­nap reggel érkezett meg Pestről, s a gyűlésben jelen volt, természetes, hogy — ámbár a kir. biztos rendelete tárgyalás alá vételét meg nem engedhetőnek nyilvánít­tatta ki — rögtön kezdett az ellen izgatni, két­­ségbe vonta a kir. biztos beavatkozási­ jogát, s a gyűlés általában megtagadta a jegyzőköny­vek előadását. Mire a kiküldött tisztviselő katonaságot re­­quirált, Miletics uraimék azonban jónak látták előbb szétoszolni, ott hagyván Marsét, hogy te­gyen, a­mi nekik tetszik, ő pedig kötelességé­hez híven az időközben visszaérkezett városi rendőr hivatalnok előtt, lakatos által kinyittatá a levéltári szekrényt; a kérdéses jegyzőkönyvi határozatokat megsemmisítette s az „Izvestáj“t elégeté. Nem a laptudósító feladata mérlegelni azon engedelmetlenséget, melyet az egyházközségi gyűlés a kir. biztos rendelete iránt tanúsított. b. Majthényi ennek orvoslására kivételes politikai tartalmán kívül a hivatkozott szabályzatban is bizonyára meg fogja találni a kellő eszközöket. Ezúttal pedig kézzelfogható jelét adta ő Mile­tics uraiméknak, hogy rendeleteit végre tudja hajtani, ha kell, fegyveres erővel is. A holnapi képviselő választás az egész várost már ma lázas izgalomban tartja. A „Bácskaer Bete“ magyar és német nyelven még egy lelkes szózatot intéz a Kondorossypárt híveihez; a „Z­asz­tavában“ pedig Pavlovics mellett a válasz­tási központi bizottság elnöke, P­o­­­i­t­h Mihály nem átallja saját neve alatt kortes­kedni. A felfolyamodó választók iránt a minisztérium rendelete tegnapelőtt érkezett le s azt a központi bizottság többsége csak félig vette tekintetbe s midőn ezen sérelem miatt a kisebbség óvást tőn, a többség nem szégyenlő nyíltan bevallani, hogy azt hiszi, miszerint ha mi volnánk többségben, mi is hasonlag tennénk. — Gyönyörű illustratió­­ja az 1848-ki választó törvényeknek. Az ily eljá­rás azonban esetleg mégis csak tárgyát fogja ké­pezni a vizsgálatnak.* U. i. Tudósításom bezártával vettem a hirt Karloviczáról, hogy ott tegnap Radová­no­­v­i­t­s Sándort, gúnynevén az „Ex-Knéz“-t befogták. Egyik főhive volt Mileticsnek. Pest, oct. 17. Tengerészeti felszerelésünk egyik vitás kérdésére nézve, mely a magyar delegá­­tióban egyelőre eldöntetlen maradt, egy szakférfiú tollából a következő sorokat veszszük: Tengeri haderőnk fő feladata Dalmátországot, Fiumét, Istriát, Triestet védeni, t. i. az ellenség invasiójától megmenteni. Ezen czélra háromféle eszközöket használha­tunk : katonai csapatokat, parti erődöket, vagy egy hatalmas hajókból álló flottát. A következő sorokban rövideden csak­is azon kérdést akarjuk fejtegetni, hogy felsorolt vad­­eszközeink melyikére fektessük a fősúlyt ? 300 tengeri mértföld hosszúra nyúló, keskeny és hegyes, a monarchia védrendszerével csak igen laza összefüggésben álló tengerpartjaink védelmére rendelt hadseregnek igen számosnak kellene lenni. Vaspályás összeköttetés nélkül, tehát elszigetelten felállítva,ezen csapatok nem­csak hogy könnyen megsemmisít­hetők, hanem a főcsatatéren a monarchia sorsára nézve döntő pillanatokban érzékenyen hiányozni fognak. Elavult tengerparti erődeink a szükséges vé­delmet nem nyújthatják, miután azok csak a part egyes pontját és pedig csak azokat képesek megvédeni, melyek lövegeik körébe esnek, ezen­kívül egy jelenleg már 300—600 fitos ágyukkal felszerelt időszerű hajóraj ellen fennem állhatnak. A jelenkornak megfelelő átalakításuk pedig óriási összegeket igényelne, melyet­ semmi arányban sem állanak azon összeggel, mely egy hajóhad felállítására szükséges, kivált ha tekin­tettel vagyunk arra, mikop Istria és Dalmátor­­szág egész hosszában számtalan mély kikötőt kellene erődökkel ellátni, melyek így az ellen­ségnek mintegy rendelkezésére állanak. Egy hatalmas hajókból álló hajóhad azonban a part minden fenyegetett pontján megjelenhet. Egy biztos kikötőben vízalatti tűzaknákkal, (torpedo) és itt csakugyan szükséges vértezett időszerű erődök által védve, minden pillanatban kitörhet. Hatalmas hajókat kívánunk pedig, mert ten­gerpartjaink általában meredek alakúak, ennél­fogva a legnagyobb hajóknak is megengedik, hogy egészen a parthoz közeledjenek. Egy kisebbnemű parti hajó vagy monitor sehol sem talál menhelyet, a­hol csekély mély járata előnyére válhatnék és visszavonulása ál­ Pest, October 17. A belügyminisztérium­­jövő évi költ­ségvetésének előirányzata a folyó évre megszavazott összegekhez iparkodik ra­gaszkodni s ezen czélját csaknem minde­nütt el is érte. A rendes szükséglet öt czimből áll, közülök 4 csekélyebb s csak egy nagyobb a folyó 1872. évre meg­ajánlott szükségletnél. A rendes szükség­let összesen 6.784,046 ftra — a jelen év­re megadatott 6.783,700 ft; a nyugdíjak 626,610 ftra — megadatott 631,965 ft; a rendkívüli szükséglet 579,818 ftra — megadatott 773,432 ft van előirányozva; a szükséglet a jelen évvel szemben több mint 800 ezer ftnyi apadást, ellenben a fedezet 5000 ftnyi növekedést mutat. A központi igazgatás czimén 1872-re megszavaztatott 280 120 ft; a jövő évi előirányzat 278,760 ft. A belügy­minisztériumban van jelenleg: 1 minisz­ter (12.000 ft és természetbeni lakás), 1 államtitkár, 5 miniszteri, 13 osztálytaná­csos, 18 titkár, 22 fogalmazó, 7 segédfo­galmazó stb., a szolgákkal összesen 173. A megyék, kerületek, vidékek és székek közigazgatási, árva- és gyámható­sági kiadása mindenben a jelen évre meg­szavazott összegekhez ragaszkodik ; a szükséglet mostan is összesen 4.510.684 főra megy. Ugyanez áll azon czímről, melyben a főispánok stb. szükséglete sze­repel. 57 megyei főispán fizetése (egyen­ként részint 4000, részint 3500, részint 3000 ft) tesz összesen 218,000 ftot; hat kerületi főkapitány (egyenként 4000 és 3000 ft) fizetése 20,000 ft; öt székely fő­­királybiró fizetése 16,500 ft; a szász is­pán (4725) és személyzetének költségei összesen 8525 ft; 18 városi főispán(egyen­­kint 3000 ft) 54,000 ft; 3 határőrvidéki főispán (egy 4000 ft, kettő 3000 frttal) 10,000 frtot. A magyar határőrvidék köz­­igazgatása 124,807 frttal van előirányoz­va és pedig a kir. biztosság (vagy a kir. biztos működési pótléka 4,800 ft) 27,668 fttal, az országos közigazgató hatóságok szükséglete 47,139 fttal van fölvéve. A királyi biztosságnál 13,a közigazgatási ha­tóságoknál 86 egyén van alkalmazva. E czimen 1872-re megszavaztatott 125,250 ft. Az általános közigazgatási költségek czimén 1.491,545 ft, vagyis a jelen évre megszavazott összegnél 7,182 fttal kisebb szükséglet van fölvéve. Ez összegből a betegápolási költségek maguk 745.000 ftot emésztenek föl, és­pedig következő tételekben. Van egy országos kórház Po­zsonyban, melynek szükséglete 16,930 ft, Bujafenyves kórház van eddigelé öt, és pedig Lugoson (szükséglet 4,200 ft.) Szi­­nyérváralján (5,300), Marmaros-Szigeten (4,600 ft.) Mátészalkán (4,900 ft.) Élei­den (2,600 ft.) A vészes betegség tovább- HHHHRMess tal a csekélyebb vízbe, egy nagy hajó elgázol­­tatása veszélye elöl menekülhetne. Tengerpartjaink semmikép se hasonlíthatók az északi Európa és az­­amerikai egyesült álla­mok kikötőihez, melyek a folyók torkolatában feküdvén, keskenyek és nem mélyek. ff A magyar osztr. tengermellék általában me­redek partjainak védelmére feltétlenül tehát csak oly hajók szükségeltethetnek, melyek a jelenleg létező csatahajókkal minden tekintetben meg­­küzdhetnek.

Next