Pesti Napló, 1872. október (23. évfolyam, 226-252. szám)
1872-10-27 / 249. szám
§49. mmm* Vasárnap.. October §7.1872. b23. évi folyam. ■ atm■ na „a m , aiiiiií. i hu-ívm «■■■ • »'*• •- ^ immcyi aBw—OT——wmwhm».—«.MM, ...... 'o-a - |p"~nr-nn»nn—BwriffimiMn. .in, i r»iMrmifuj nn.i.i m rí-M>-I ■ una Szerkesztési iroda; Kiadó-hivatal; ____ W Előfizetési feltételek; Hirdetések Fer.neziek-ter. 7. szám. I. «neUt g«r»nc«iok-ter. 7.«. ftUsatal A UUta SK’rJgi ÄTk£ «iemit «itfMtfrck A lap szellemi részét illető A Up anyagi rtatfc CUtS k#at«x, f|NJ ff ági f %.|l I fL _ f f K | if***” ' * ’ ta* I Pin I 1 8 -I! H fi I 11 I iiA : : :¿I:wamtmuu. — JL Ac «JU «Sa m mmmmUm JL JtiiJ XJ *. a. M* «.l TI 17 n n I? T I pi » U i fl .*SA AS kezektől fogadtatnaV eL IxhisijrhLi 111 AU Ab. I I ilJIJnjjMWffWl1 1M 'iPU i nI r-- Vf Tf'ir ,|- ji J . t .... • -irnpirri^fi'riipfi aluij.m^r, Előfizetési felhívási „PESTI IMPLIhra. Hifizetési árak: fiiéra évre.........................22 ft. Félévre...........................lift Negyedévre....................5 ft 5© kr ■T" Külön előfizetési íveket nem küldünk szét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, ferencsáek ter az MS. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatalit. Pest, oct. 20. A bécsi lapok e napokban ismét igen érdekes mulatságot rendeztek maguknak. Észrevették már most e közlönyök is, hogy e mulatságnak ki fizeti meg költségeit, s legújabban mindegyre bizonyítják, hogy ez csak olyan „lux“ volt; — a dolog azonban megérdemli, hogy néhány szóval megemlékezzünk róla. Mint mondjuk, a mulatság meglehetősen érdekes volt. Új miniszteri névsor combináltatott, a „kamarilla“ ármányai lepleztettek le, szörnyűséges Burg-kisértetekről szólt a rege,melyek a budai kir. palota ódon folyosóit rémitgetik. S nemcsak azon lapok foglalkoztak e hírekkel, melyeknél egy hazugsággal több vagy kevesebb nem tesz számot, hanem komoly közlönyök is. Ez mindenesetre eléggé csodálatos volt. Akkor, midőn az osztrák delegátió körében oly kérdés tárgyaltatott, melynek eldöntésétől az Auerspergminiszteriurt. tényleg fennállását tette függővé, akkor a békelétszám ellenfelei a leghevesebben tromfoltak le mindenkit, aki őket arra figyelmeztető, hogy eljárásuk a minisztérium állását veszélyezteti. Ez csak pressio, mondák, melynek nincs más czélja, mint az ellenzéket megpuhítani. Egy kiváló képviselő s volt miniszter, ki Pesten a békelétszám fölemelése ellenfeleinek élén állt, egy itteni politikai körben nagy emfázissal jelentette ki:,,Ne vegyék számba e „Schrekkenberger“-eket. Én ismerem a döntő körök hangulatát, és meg vagyok győződve, hogyha a minisztereknek meg volna a bátorságuk annak kijelentésére , hogy az új rendszabály nem valósítható — abba maradna a dolog“. Akkor tehát a miniszterválság nem tartatott valószínűnek, bár a kormány által önként elvállalt kötelezettségeknél fogva a lehető legközebb állt; ma pedig, midőn a három kormány solidaritásának sikerült a békelétszám kérdésében fényes győzelmet kivívni, midőn ugyan e solidaritás a bankügyben is beválni készül, ma alkalomszerűnek találták rémképekkel ijeszteni a közönséget és megingatni az alkotmányos jogbiztonság érzetét. És mire építik e combinatiókat ? Azt mondják, hogy a fejedelem lehangolt az osztrák alkotmánypártnak a békelétszám kérdésében tanúsított magatartása miatt s e lehangoltságot a rendszeren fogja éreztetni. Csak megemlítjük ez okoskodást anélkül, hogy tapintatosnak tartanók a részletezésébe való bocsátkozást.Egyet azonban mondhatunk szomszédainknak. Addig, ameddig a kormány solidaritását fenntartja be- és kifelé,vagyis ameddig a kormány kebelében öszhang uralt, s a párt, amelyből származott,nem hagyja el, addig nem is tarthatni attól, hogy a rendszer, melyet képviselmegrendül. Természetes azonban, hogy ha az osztrák alkotmánypárt egy része csak az imént tanúsított magatartását nyugodtan fontolóra veszi, be kell vallania, hogy a maga részéről mindent elkövetett a válság létrehozására. Hogy nem így történt, az a nap kedvező eseménye. Szívesen elhiszszük, hogy a minisztérium körében zavartalan az összhang és semmi sem bizonyítja, hogy a korona bizalma e minisztérium iránt megingott volna. Ha az osztrák alkotmánypárt érti , a részletes kérdésekben netán fennforgó nézetkülönbségek daczára, ép úgy támogatni a kormányt, mintezt a Deákpárt a magyar kormány irányában teszi,a párt fogja megerősíteni a kormányt s csak is ez erősítheti.Az egyetlen veszély, mely a kormányt érheti, csak azon oldalról jöhet, melynek a pártszempontból a jelen régimével solidárisnak kellene lennie. S még egyet. Mily czélt akarnak elérni e lapok az által, hogy minduntalan új mesét találnak fel, új neveket szórnak a nyilvánosságba, melyeket a könnyen hívő megragad? Az ily személyiségek vagy barátjai a mostani kormánynak, vagy nem. Ha barátjai, úgy az ily gyűlöletes insinuatiók azokat csak elidegeníthetik,ha valóban sem Magyarországban,sem Ausztriában nincs arra szükség, hogy elvtársaink számát apaszszuk. Ha pedig az illetők a jelen kormányrendszer ellenfelei, de nem látjuk, hogy miért kell épen oly lapoknak ezeket felbátorítani , melyek magukról azt tartják, hogy liberálisok, meg alkotmányosok? Az egész történet különben eszünkbe juttatja azt a hirhedett Burgkisértetet. Amint akkor felizgatták a közvéleményt, a mint akkor cinicus könnyelműséggel borzasztóbbnál borzasztóbb históriákat közöltek a monarchia első családjáról, körülbelül így történt ez most is. Akkor kisült, hogy 30 ezüst pénz volt ama rémséges kisértet megjelenésének indoka; — az újabb történetre nézve a különbség valószinüleg csak az árban rejlik. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (Egy adófizető.— Lábas és Láby. — Láby élményei. A rémalak. — Megoldás.) Ajtóm megnyílt s egy ismerősöm toppant be, fáradtan, kimerülten. — Megütődve tekintek rá. „Mi lett?“ kérdem, „tán a bankkérdést kellett megoldanod?“ — Arczom feldúlt, az igaz — mond ő halkan — de nem a bankkérdéstől. Egy történetet fogok neked elmondani, három évi keserves üldöztetésem történetét. „Ki üldözött?“ válaszolok részvétteljesen. Ismerőm hallgat, aztán felsóhajt s maga elé dadogja : — egy kisértet, egy rémkép ! Ne csodálkozzál szavaimon, hanem figyelj reám. Történetem crime: egy adófizetőnek kalandjai szárazon és vizen. Ismét elhallgat, szivarra gyújt és aztán újult erővel folytatja. — Magyar ember vagyok,azon nemzet tagjainak egyike a kik Palaczky jóslata szerint már csak 1011 évig fognak megélhetni. Vagy három éve egy szép este lakásomba érkezem s gyanútlanul lépek íróasztalomhoz. Egy darabka papír ötlik szemembe, ránézek s meglepetve látom, hogy az adóintés. Egy pillanatra lelkem mélyébe bocsátkozom, de ott a tiszta öntudat gyöngyházán kívül egyebet nem sikerülvén fölfedeznem, nyugodtan mélyedem el a lap olvasásában, melyből értesülök, hogy Lábas Elemér, kereskedő, bizonyos hátralékos forintok lefizetésére — a különbeni végrehajtásra való félreérthetlen célzat mellett — hivatalos barátsággal figyelmeztetik. Lábas Elemér kereskedő nem én vagyok, miután engem Láby Tihamérnak hívnak és magánzónak születtem. E szerint a baráti felszólítás téves czimzethez intéztetett s távollétemben szolgai közegemtől vigyázatlanságból elfogadtatott. Az önértekezlet vége az jön, hogy az adóvitést tisztelettel fiókomban töltendő magánfogságra ítéltem, magam pedig nyugodt lélekkel feküdtem le, miután a reám és Lábyra rótt adót azon pontossággal szoktam lefizetni, melyet nemcsak polgári, hanem deákpárti minőségemben is kimutatni kötelességemül ismerek. Hónapok múlnak. Egykor haza érkezvén, Íróasztalomon ismét egy lapocskát pillantok meg, mely közelebbi megtekintésre Lábas Elemérhez czimzett adóintésnek bizonyul. Tartalma a régihez hasonló. A dolog boszantani kezd, és vizsgáló bizottsággá alakulván, kiküldöm magamat a mibenlét szoros kifürkészetére, melynek eredménye: a szolgai közegnek hivatalos megfeddésében áll az adóintésnek — mint nem ide szólónak — elfogadása végett. Csak én tudnám, ki lehet az a Lábas Elemér .... Egész nap úgy üldözött e név, mint egy ismert dallam, mely megfészkeli magát a fülben. Fali naptáromról sok levelet tépett le a múlandó idő, s én már tökéletesen megfeledkeztem volt azon ismeretlen boszantómról, ki oly sajátságos módon juttatja létezését felebarátjának eszébe, midőn egyszerre az íróasztalon ismét feltűnik a végzetes adóintés. Lábas Elemért a városi adóhivatal a legújabb kelettel újból figyelmezteti polgári kötelességének teljesítésére. A szolgaközeg előlegezett korholás után kijelenti, hogy a városi biztosnak ő váltig erősítgette a czédulának ide nem tartozását, hanem a törvény kötelességhű eme szalasztottja könyörtelenül itt hagyta az ezen lakásra czimzett czédulát. Adta Lábasa, hát mindhalálig kísérteni fogsz? Itt tévedésnek kell lappangani, nyomára járok — gondolom magamban — midőn eszembe jut, hogy hiszen nekem másnap utaznom kell. Nem tesz semmit, beadványt intézek a városhoz, melyben felvilágosítom a tévedés iránt — s fölkérem, kíméljen meg további látogatásaitól. Megírom s elalszom Lábasról való tűnődések között. Kiállhatatlan ember lehet szőke-e vagy barna, kicsiny-e vagy magas ? Tépelődéseim vége az lett, hogy alkottam magamnak képet erről a Lábasról — no az a kép hízelgőnek ugyan nem mondható. Valami szélbal, vastagnyakú, zömök, torzomborz lénynek rajzolta le képzeletem, aki a kiegyezés elleni boszuját szabadalmazott nemzeti utalódon: adó nem fizetéssel akarja kitölteni. Másnap elutaztam, a folyamodvány beadatott, s én a külföld képei között többé rá sem gondoltam erre a torzomborz arczra. Hónapok múlva megérkezem — napjaim rendesen folynak ; egyszer véletlenül eszembe jut Lábas barátom, midőn az utczán az övéhez hasonló torzomborz arczcal találkozom. Akár a folyamodvány retegtette hatását — most már nem keresik rajtam azt az embert. Időközben kiköltözöm. Az új lakásban meg sem melegszem, midőn egy reggel egy városi biztos betoppan. Ez egészen új alak az én falaim közt, csak nem keresnek nálam játékbankot ? Ugyan jó helyen kereskednek ! „Alasszolgája Lábas úr,“ mond a belépő. Ereimben megfagy a velő e név hallatára. Megint Lábas! Hát a világnak semmiféle zuga sem nyújt biztos helyet e rém elől ? A biztos igen udvarias úriember volt és megnyugtatott, hogy csak—az adóintéssel jön. Alig tudott — n. m. — megtalálni, végre a régi házban valakitől még is csak kitudta új tartózkodásom helyét. Mindegy, most már legalább szemben állok veled a hatóság, s igazolhatom magamat előtted, ki rejtelmes módon megjelensz és az íróasztalon hagyogatod az adóintéseket. Ennek folytán kijelentem a folyamodvány tartalmát a biztosnak is, megmondom, hogy szíveskedjék zsebrerakni az adóintést, én ez meg ez vagyok, és nem az meg az, íme az adókönyvecském, s ha ennek sem hiszen, idézem a végítélet napjára a teremtő színe elé, hol kilétem felől csalhatatlanul meg fog győződhetni. A jóindulatú biztos bocsánatkérésekkel távozik. Több nap — mint kolbász; több biztos — mint nap. Másnap reggel hajnali álomban épen a pesti népszínház századik évfordulóját ünnepeltem meg, midőn a szolga-közeg felkelt s értésemre adja, hogy valaki beszélni óhajt velem. Lever-t fogok tehát tartani, hadd lépjen be a látogató. Belép egy biztos, de nem a tegnapi. „Jó reggelt Lábas úr!“ Mindent tudtam — az én üldözöm, az én makacs rémem, titkos ellenségem kísért újra, meg újra. A biztos bocsánatot kér, hogy ő ugyan hallja, hogy itt Lábys nem Lábas lakik, hanem hiába — ő alattas közeg, neki engedelmeskedni kell, neki meg van hagyva, hogy erre a lakásra rájárjon, neki a föld alól is ki kell teremteni azt a Lábast, s itt hagyja a cédulát, ő nem tehet róla. Kínszenvedéseim nőttön nőttek. Mit tettem én ellened a alkotmány, hogy reggeli álmomban, a népszínház ünnepélyének kellő közepén megzavarj ? Resignatióval lelkemben vettem át az intést. Most már elmegyek a városhoz, az igazgatósághoz, a . . . . Szóval, hogy is énekli Bánk : El a királyhoz, el, Elégtételt nekem! Gyűlölettel lelkemben azon borzasztó Lábas iránt, ki rejtélyes létet, fölfedezhetetlent folytat az élők sorában, ki az adóhivatalnak csalárd ködképekben jelenik meg az én formámmal — siettem a városházára. A városházán mindent rendben találok, méltánylattal fogadják carmen lugubre-mat, sajnálattal constatálják Lábasi üldöztetésemet, hanem ők nem tehetnek róla, az igazgatóság kivetette árva fejemre az adót, az igazgatóság „írhatja le,“ az igazgatóság az egyetlen fórum, mely rajtam segíthet. El az igazgatósághoz. Ott minden rendben van, méltánylattal fogadják panaszomat, tudnak folyamodványomról és tettek is róla; meghagyják a városnak, hogy ne keresse Lábast Lábynál, hanem keresse Lábasnál; ők tisztelik, becsülik Líbyt, a világért sem bántanak, hanem a lajstromokban él neve egy Lábasnak, s ezt meg kell találni. Ez helyesen van, el is ismerem az okoskodás igazságosságát, de egyúttal csak gyászos szívvel tapasztalhatom, hogy az a lajstromokban élő rejtelmes lény nálam kerestetik. Többé nem esik hántásom, ez a vigasztaló végszó, melynek folytán eltávozom. Az igazgatóság azonban hiába vigasztalt meg, nem tudtam már hitelt adni szavainak; képzeletemben megfészkelte magát Lábas undok alak------------------------------------.----------------- Fest, October 26. (A deficit) nagyságát sokfélekép variálják. Van olyan epés vezérczikkező is, aki még ma, ötödnapja, hogy a kérdést szellőztetik, nemcsak 75 millióról beszél, hanem úgy tünteti elő,mintha ezen egész hiány csupán az 1873.költségvetés terhére volna rovandó. Azután keserű szemrehányásokkal halmozza el a pénzügyminisztert, hogy miért titkolta el expozéjában a Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva a deficit ezen nagyságát. Lehetetlennek tartja, hogy a pénzügyminiszter már a költségvetés előterjesztésekor a pénzügyi helyzetet nem ismerte volna; vagy ha azon időtájban a helyzet kedvezőbb volt, ugyan mi váratlan jöhetett közbe — úgymond — a mita deficitet oly óriássá növelte? Mi sem tudjuk, hogy mi lényeges jött volna közbe az exposé előterjesztése óta; de azon egy bizonyosan nem jött közbe, hogy amaz elkeseredett kritikus az incriminált expozét elolvasta volna. Mert ha eztteszi, sem 75 millióra nem rúgtatja a deficitet, sem egyetlen év hiányául nem tünteti föl, sem szemére nem lobbantja a pénzügyminiszternek, hogy eltitkolta a deficit nagyságát. És mert nem remélhető, hogy az érdemes bíráló,miután a kritizált expozét September 18-ika óta el nem olvasta, ezután erre ráadja fejét, helyén lesz az ő s a nyugtalanított közvélemény épülésére a tényállást emlékezetükbe visszaidézni. A folyó évi költségvetésben 26 milliónyi deficit van előirányozva, ennek fedezése végett a kormány függő adósságra van utalva. Ezenfelül a közös aktívákból bevételként előirányzott mintegy 4 millió nem fog az idén befolyni. Ennélfogva a jelen év hiánya 130 millió. A jövő év rendes költségvetésében 45 millió hiány van praeliminálva, mintegy 5 millióra megy a közösügyi rendkívüli szükséglet, mely az előirányzatból egyelőre egészen elhagyatott azon többlettel együtt, melylyel a jövő évi közösügyi rendes szükséglet a jelen évit meghaladja. Ez összesen vagy 10 millió. A rendkívüli szükséglet kevés híján 75 millióra van előirányozva; ebből 22.655.000 hitelmaradvány, melynek fedezetéről a folyó évi költségvetés gondoskodott, leütendő. Marad 52.284.009 frt. Ennek fedezésére a pénzügyminiszter a 30 milliós kölcsönből 7 millióval, a sorsolási kölcsönből 5.075.000 írttal, a gömöri záloglevél kölcsönből 3.400.000 frttal, és végre egyéb biztosan felvehető rendkívüli bevételekből 8.522.000 frttal, összesen tehát 3000 frt híján 24 millióval rendelkezik. E szerint az 52 millióból fönnmarad fedezetlenül 28 millió, ehhez adva az említett 10 milliót, az 1873. évi deficit, ha a 8.500.000 frt rendkívüli bevételt csupán 6 milliónak veszszük, legföljebb 40 millóra tehető. S igy az 1872-iki 30 milliónyi hiánynyal együtt mindkét év deficitje összesen 70 millióra tényleg elő is van irányozva. Mindez Kerkapoly exposéjában igen világos szavakban és határozott számokkal elő van adva. A titok leple tehát csak azon kritikusok szemén fekszik, kik olvasatlanul kósza hír után bírálják a budgetet. De a pénzügyminiszter nemcsak hogy a deficitet egész nagyságában föltárta, hanem határozottan nyilatkozott annak fedezéséről is. Mondotta, hogy mihelyt a szükséglet meg lesz állapítva, javaslatot fog tenni arra nézve, miszerint „vagy a czélba vett építkezéseknek megfelelő összegek — miután azok nem az év kiadásai s az év terhei, hanem egyszer mindenkorra szaporítása az állam birtokába eső vasutaknak, kiköttőknek és hidaknak — előteremtendők a jövő rovására, vagy ezen terhek egy része megfelel kombinatiók által az állam vállairól le lesznek emelendők.“ A pénzügyi bizottság kebelében tett előterjesztésében, úgy vagyunk értesülve — Kerkapoly mindenekelőtt egy állósított adósság kötésének szükségét jelentette ki, melylyel a 70 milliónyi szükséglet fedezendő lesz.Fönnmaradna még oly combinatió létesítése, melynek segítségével a nagyobb mérvű beruházások súlya a kincstár vállairól leemeltessék. S erre nézve is, úgy hiszszük,a kormánynak tisztán körvonalzott programmja van. (A horvát országgyűlés elnapoltatása.) A zágrábi hivatalos „Narodne Novini“ legutóbbi lapja élén a következő hivatalos közleményt hozza: „Ő cs. és apostoli királyi Felsége 1872. évi október hó 15-dik napjáról kelt legfelsőbb elhatározásával elrendelni vááltóztatott, hogy a horvát-szlavón országgyűlés, melynek hozott határozata folytán folyó évi november hó 3-dik napján kellett volna üléseit folytatni, további intézkedésig elnapoltassék. A kir. horvát-szlavon dalmát országos kormány elnöksége. Zágrábban, 1872. október 23-án. A bankügy. A „N. Fr. Presse“ mai számában közli a magyar és osztrák kormány között a bankügyre vonatkozólag létesített megállapodásokat. Ezek három pontól állanak, melyek szövege a következő : „1. pont. Az érték egysége mindkét államra nézve elismertetik; ki van zárva minden intézmény, mely ez egységet megzavarja, vagy pedig az osztr. nemzeti bankkal a szabadalomnak a monarchia mindkét felére nézve érvényes meghosszabbítása iránti tárgyalások megindítását gátolja; ezen tárgyalások legelőbb is a bécsi osztrák nemzeti bankkal kezdendők meg.“ „2. pont. A nemzeti bank az osztrák kormány közbelépte mellett felhívandó, hogy a magyar fiókok számára azonnal megadja a dotatiók azon felemelését, melyet az osztrák fiókok 1867 óta kaptak. (Ezen fölemelés, aránylag kiszámítva Magyarországra nézve négy millió(?) forintot tesz.)“ „3. pont. Mindkét kormány által kiküldendő bizottságok a nemzeti bank bizottságával tárgyalás végett össze fognak ülni. (Ezen bizottságok Bécsben fognak ülésezni és munkájukat körülbelül két hét múlva kezdik meg.)“ E pontokhoz a „N. Fr. Presse“ még a következőket fűzi: „A bankkérdésről szóló tárgyalási jegyzőkönyv nem tartalmaz semmit nyolcvan millió adósságra, a bank vezetésére, a valutakérdésre, a bankalapra s még azon részletekre vonatkozólag sem, melyek államjogi természetűek és a kormányok által tárgyalandók. Ezen részletek egyenesen mellőztettek,hogy mindenekelőtt a főelvekre nézve jöjjön létre a megállapodás. Az államjogi részre vonatkozó tárgyalások ezzel nem tekintetnek befejezetteknek. Mielőtt folytattatnának, magával a bankkal folynak a tárgyalások, nehogy az alatt, míg a kormányok a részletek iránt bajjal megegyeznének, maga a bank más kívánságokkal álljon elő és a részletes tárgyalásokat újból meg kelljen kezdeni. Mindkét kormány a részletek elkerülése által jól utat vélt követni, minthogy a megállapított alapelvek logikai folyományaként meg lehet állapítani a részleteket is. Minden részletes kérdés tehát a későbbi tárgyalások alkalmával mindig az értékegység elfogadott alapjára, a két államban egységes (?) bankjegy alapelvére lesz visszavezetendő.Erre minden egyéb viszony rendezése után,mint zárka egy bankakta és ezelőtt a 80 millió adósságra vonatkozó feltétlen megegyezés fog következni. A magyar fiókok dotatiójának fölemelése 4 millióval az előzékenység bizonyítékául és annak jeléül tekintendő, hogy a nemzeti bank nem akarja folytatni a hadi állapotot. Ezen négy millió már november 1-én fog Magyarországba érkezhetni.“* * * A „N. Fr. Presse“ e közleményéhez még több megjegyzést fűz, amelyekben foglalt tévedések közül ezúttal hármat említünk föl. Először is abban téved a bécsi lap, hogy az ezen ügyre vonatkozó összes jegyzőkönyvek, mint állítja, csak a föntebbi sorokból állanának. Ez csak a megállapodás , de nem az ezt megelőzött exposék, melyek terjedelméről esti lapunkban szóltunk. A jegyzőkönyek e része a magyar pénzügyminiszter által még nincs aláírva s nem is terjesztetett még ő felsége elé. Téved továbbá a bécsi lap azon következtetésében, mintha az itt foglalt megállapodások azt jelentenék, hogy kizárólag az osztrák nemz. bankkal történhetik csak egyezkedés. A megállapodások szövege világosan meghazudtolja ez állítást, mert e szöveg csak azt tartalmazza, hogy elsősorban az osztrák nemz. bankkal kezdendők a tárgyalások, amit senki sem tagadott. Az is tévedés, midőn a „N. Fr. Pr.“ e megállapodásokból a monarchia mindkét államában „egységes bankjegy“ megállapítását olvassa ki. A fentebbiekben nem foglaltatik más, mint az egységes érték (Einheit der Währung) megállapítása, s nem az, amit a „N. Fr. Pr.“ „egységes bankjegy“ alatt érteni látszik. Különben e pillanatban nem tudjuk,s reméljük, hogy a tárgyban a magyar kormány részéről is felvilágosítások fognak adatai), hogy váljon Szó szerint correct-e a „N. Fr. Pr.“ közlése; ami a fentebbiek lényegét illeti, azt e conferentiák eredményéül már régebben tudata lapunk és a „P. Lloyd.“ Fest oct. 26. Ha egyedül a létező iskolák számától és mennyiségétől függene a nemzetek műveltségének virulása,akkor Magyarhonnak már eddig is kiváló helyet kellene elfoglalnia a magas műveltségű európai nemzetek sorában. A közoktatásügyi minisztérium nagy jelentésének azon, a népiskolai részhez hasonló gonddal és szorgalommal összeállított része, mely középtanodáink állapotát ismerteti a Magyar- Erdélyországban létező gymnasiumok számát összesen 146-ra teszi; közülök 47 algymnasium, 99 főgymnasium. Az 1870- 71-ki tanévben ez intézetekben összesen 904 osztály, 1.624tanár és 30.992 tanuló volt. Ha csak a főgymnasiumokat,mert ezek a tulajdonképeni közép-tanintézetek, veszszük számításba, hazánkban minden 47 mértföldre s minden 133.657 lakosra esik egy gymnasium, minden 426 lélekre pedig egy gymn. tanuló. E téren elég tisztességgel álljuk meg az összehasonlítást a külfölddel. Ausztriában csak minden 62 mértföldre és 240.978 lakosra, Bajorországban (a lyceumokat is a főgymnasiumokhozszámítva) minden 32 mértföldre, Poroszországban minden 132.931 lakosra esik egy gymnasiuma. Giymnasiumainak számát a területhez s népességhez arányosítva Magyarban a külfölddel szemben elég kedvező állapotokat mutat. Sőt ha a gymnasiumok látogatóinak számát az osztrák és a porosz gymnasiumokéval összehasonlítjuk, sem lesz az eredmény reánk nézve kedvezőtlen. Hazánkban minden 426, Ausztriában csak minden 728, Poroszországban minden 380, Bajorországban (1867-ben) minden 8 — 900 lakóra esett egy gymnasiumi tanuló. Még kedvezőbb az arány, ha a gymnasiumba járók számát a Magyar-Erdélyországban nemzetiségek számával vetjük egybe. Mindennek előtt kell constatálnunk, hogy a gymnasiumot látogatók óriási része a magyar faj kebeléből kerül ki. Míg