Pesti Napló, 1872. október (23. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-27 / 249. szám

§49. mmm* Vasárnap.. October §7.1872. b23. évi foly­am. ■ atm■ na „a m , aiiiiií. i hu-ívm «■■■ • »'*• •- ^ immcyi aBw—OT——wmwhm».—«.MM, ...... 'o-a - |p"~nr-nn»nn—BwriffimiMn. .in, i r»iMrmifuj nn.i.i m rí-M>-I ■ una Szerkesztési iroda; Kiadó-hivatal; ____ W Előfizetési feltételek; Hirdetések Fer.neziek-ter. 7. szám. I. «neUt g«r»nc«iok-ter. 7.«. ftUsatal A UUta SK’rJgi ÄTk£ «iemit «itfMtfrck A lap szellemi részét illető A Up anyagi rtatfc CUtS k#at«x, f|NJ ff ági f %.|l I fL _ f f K | if***” ' * ’ ta* I Pin I 1 8 -I! H fi I 11 I iiA : : :¿I:wamtmuu. — JL Ac «JU «Sa m mmmmUm JL JtiiJ XJ *. a. M* «.l TI 17 n n I? T I pi » U i fl .*SA AS kezektől fogadtatnaV eL IxhisijrhLi 111 AU Ab. I I ilJIJnjjMWffWl1 1M 'iPU i nI r-- Vf Tf'ir ,|- ji J . t .... • -irnpirri^fi'riipfi aluij.m^r, Előfizetési felhívási „PESTI IMPLIhra. Hifizetési árak: fiiéra évre.........................22 ft. Félévre...........................lift Negyedévre....................5 ft 5© kr ■T" K­ülön előfizetési íveket nem küldünk szét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hiva­tala“ czim alatt Pest, ferencsáek­ ter a­z MS. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatalit. Pest, oct. 20. A bécsi lapok e napokban ismét igen érdekes mulatságot rendeztek maguknak. Észrevették már most e közlönyök is, hogy e mulatságnak ki fizeti meg költsé­geit, s legújabban mindegyre bizonyít­ják, hogy ez csak olyan „lux“ volt; — a dolog azonban megérdemli, hogy néhány szóval megemlékezzünk róla. Mint mondjuk, a mulatság meglehető­sen érdekes volt. Új miniszteri névsor combináltatott, a „kamarilla“ ármányai lepleztettek le, szörnyűséges Burg-kisér­­tetekről szólt a rege,melyek a budai kir. palota ódon folyosóit rémitgetik. S nem­csak azon lapok foglalkoztak e hírekkel, melyeknél egy hazugsággal több vagy ke­vesebb nem tesz számot, hane­m komoly közlönyök is. Ez mindenesetre eléggé csodálatos volt. Akkor, midő­n az osztrák delegátió körében oly kérdés tárgyalta­tott, melynek eldöntésétől az Auersperg­­miniszteriurt. tényleg fennállását tette füg­gővé, akkor a békelétszám ellenfelei a leg­hevesebben tromfoltak le mindenkit, a­ki őket arra figyelmeztető, hogy eljárásuk a minisztérium állását veszélyezteti. Ez csak pressio, mondák, melynek nincs más czélja, mint az ellenzéket megpuhítani. Egy kiváló képviselő s volt miniszter, ki Pesten a békelétszám fölemelése ellenfe­leinek élén állt, egy itteni politikai kör­ben nagy emfázissal jelentette ki:,,Ne vegyék számba e „Schrekkenberger“-eket. Én ismerem a döntő körök hangulatát, és meg vagyok győződve, hogyha a minisz­tereknek meg volna a bátorságuk annak kijelentésére , hogy az új rendszabály nem valósítható — abba maradna a do­log“. Akkor tehát a miniszterválság nem tartatott valószínűnek, bár a kormány által önként elvállalt kötelezettségeknél fogva a lehető legközebb állt; ma pedig, midőn a három kormány solidaritásának sikerült a békelétszám kérdésében fényes győzelmet kivívni, midőn ugyan e soli­­daritás a bankügyben is beválni készül, ma alkalomszerűnek találták rémképekkel ijeszteni a közönséget és megingatni az alkotmányos jogbiztonság érzetét. És mire építik e combinatiókat ? Azt mondják, hogy a fejedelem lehangolt az osztrák alkotmány­pártnak a béke­létszám kérdésében tanúsított magatartása miatt s e lehangoltságot a rendszeren fogja éreztetni. Csak megemlítjük ez okoskodást a­nélkül, hogy tapintatos­nak tartanók a részletezésébe való bocsát­­kozást.Egyet azonban mondhatunk szom­szédainknak. Addig, a­meddig a kormány solidaritását fenntartja be- és kifelé,vagy­is a­meddig a kormány kebelében ösz­­hang uralt, s a párt, a­melyből szárma­zott,nem hagyja el, addig nem is tarthatni attól, hogy a rendszer, melyet képvisel­­megrendül. Természetes azonban, hogy ha az osztrák alkotmánypárt egy része csak az imént tanúsított magatartását nyugodtan fontolóra veszi, be kell valla­nia, hogy a maga részéről mindent elkö­vetett a válság létrehozására. Hogy nem így történt, az a nap kedvező eseménye. Szívesen elhiszszük, hogy a minisztérium körében zavartalan az összhang és semmi sem bizonyítja, hogy a korona bizal­ma e minisztérium iránt megingott volna. Ha az osztrák alkotmánypárt érti , a részletes kérdésekben ne­tán fennforgó nézetkülönbségek daczá­­ra, ép úgy támogatni a kormányt, mint­ezt a Deákpárt a magyar kormány irányában teszi,a párt fogja megerősíteni a kormányt s csak is ez erősítheti.Az egyetlen veszély, mely a kormányt érheti, csak azon oldal­ról jöhet, melynek a pártszempontból a jelen régimével solidárisnak kellene lennie. S még egyet. Mily czélt akarnak elérni e lapok az által, hogy minduntalan új mesét találnak fel, új neveket szórnak a nyilvánosságba, melyeket a könnyen hívő megragad? Az ily személyiségek vagy barátjai a mostani kormánynak, vagy nem. Ha barátjai, úgy az ily gyűlöle­tes insinuatiók azokat csak elidegenít­­hetik,ha valóban sem Magyarországban,sem Ausztriában nincs arra szükség, hogy elv­társaink számát apaszszuk. Ha pedig az illetők a jelen kormányrendszer ellenfelei, de nem látjuk, hogy miért kell épen oly lapoknak ezeket felbátorítani , melyek magukról azt tartják, hogy liberálisok, meg alkotmányosok? Az egész történet különben eszünkbe juttatja azt a hirhedett Burgkisértetet. A­mint akkor felizgatták a közvéleményt, a mint akkor cinicus könnyelműséggel borzasztóbbnál borzasztóbb históriákat közöltek a monarchia első családjáról, kö­rülbelül így történt ez most is. Akkor kisült, hogy 30 ezüst pénz volt ama rémséges kisértet megjelenésének indoka; — az újabb történetre nézve a különbség valószinüleg csak az árban rejlik. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (Egy adófizető.— Lábas és Láby. — Láby élményei. A rémalak. — Megoldás.) Ajtóm megnyílt s egy ismerősöm toppant be, fáradtan, kimerülten. — Megütődve tekintek rá. „Mi lett?“ kérdem, „tán a bankkérdést kel­lett megoldanod?“ — Arczom feldúlt, az igaz — mond ő halkan — de nem a bankkérdéstől. Egy történetet fo­gok neked elmondani, három évi keserves ül­döztetésem történetét. „Ki üldözött?“ válaszolok részvéttelj­esen. Ismerőm hallgat, aztán felsóhajt s maga elé dadogja : — egy kisértet, egy rémkép ! Ne cso­dálkozzál szavaimon, hanem figyelj reám. Tör­ténetem crime: egy adófizetőnek kalandjai szá­razon és vizen. Ismét elhallgat, szivarra gyújt és aztán újult erővel folytatja. — Magyar ember vagyok,azon nemzet tagjainak egyike a kik Palaczky jóslata szerint már csak 1011 évig fognak megélhetni. Vagy három éve egy szép este lakásomba ér­kezem s gyanútlanul lépek íróasztalomhoz. Egy darabka papír ötlik szemembe, ránézek s meg­lepetve látom, hogy az adóintés. Egy pillanatra lelkem mélyébe bocsátkozom, de ott a tiszta öntudat gyöngyházán kívül egyebet nem sike­rülvén fölfedeznem, nyugodtan mélyedem el a lap olvasásában, melyből értesülök, hogy Lábas Elemér, kereskedő, bizonyos hátralékos forintok lefizetésére — a különbeni végrehajtásra való félreérthetlen c­élzat mellett — hivatalos barát­sággal figyelmeztetik. Lábas Elemér kereskedő nem én vagyok, mi­után engem Láby Tihamérnak hívnak és magán­zónak születtem. E szerint a baráti felszólítás té­ves czimzethez intéztetett s távollétemben szol­gai közegemtől vigyázatlanságból elfogadtatott. Az önértekezlet vége az jön, hogy az adóvi­­tést tisztelettel fiókomban töltendő magánfog­ságra ítéltem, magam pedig nyugodt lélekkel feküdtem le, miután a reám és Lábyra r­ótt adót azon pontossággal szoktam lefizetni, melyet nemcsak polgári, hanem deákpárti mi­nőségemben is kimutatni kötelességemül is­merek. Hónapok múlnak. Egykor haza érkezvén, Íróasztalomon ismét egy lapocskát pillantok meg, mely közelebbi megtekintésre Lábas Elemérhez czimzett adó­intésnek bizonyul. Tartalma a régihez hasonló. A dolog boszantani kezd, és vizsgáló bizottság­gá alakulván, kiküldöm magamat a mibenlét szoros kifürkészetére, melynek eredménye: a szolgai közegnek hivatalos megfeddésében áll az adóintésnek — mint nem ide szólónak — el­fogadása végett. Csak én tudnám, ki lehet az a Lábas Elemér .... Egész nap úgy üldözött e név, mint egy ismert dallam, mely megfészkeli magát a fülben. Fali naptáromról sok levelet tépett le a mú­landó idő, s én már tökéletesen megfeledkeztem volt azon ismeretlen boszantómról, ki oly saját­ságos módon juttatja létezését felebarátjának eszébe, midőn egyszerre az íróasztalon ismét feltűnik a végzetes adóintés. Lábas Elemért a városi adóhivatal a legújabb kelettel újból fi­gyelmezteti polgári kötelességének teljesítésére. A szolgaközeg előlegezett korholás után kije­lenti, hogy a városi biztosnak ő váltig erősítget­­te a czédulának ide nem tartozását, hanem­­ a törvény kötelességhű eme szalasztottja könyör­telenül itt hagyta az ezen lakásra czimzett czé­­dulát. Adta Lábasa, hát mindhalálig kísérteni fogsz? Itt tévedésnek kell lappangani, nyomára járok — gondolom magamban — midőn eszembe jut, hogy hiszen nekem másnap utaznom kell. Nem tesz semmit, beadványt intézek a városhoz, melyben felvilágosítom a tévedés iránt — s fölkérem, kíméljen meg további látogatá­saitól. Megírom s elalszom Lábasról való tűnődések között. Kiállhatatlan ember lehet­ szőke-e vagy barna, kicsiny-e vagy magas ? Tépelődéseim vége az lett, hogy alkottam magamnak képet erről a Lábasról — no az a kép hízelgőnek ugyan nem mondható. Valami szélbal­, vastag­­nyakú, zömök, torzomborz lénynek rajzolta le képzeletem, a­ki a kiegyezés elleni boszuját szabadalmazott nemzeti utalódon: adó nem fize­téssel akarja kitölteni. Másnap elutaztam, a folyamodvány beadatott, s én a külföld képei között többé rá sem gondol­tam erre a torzomborz arczra. Hónapok múlva megérkezem — na­pjaim rendesen folynak ; egy­szer véletlenül eszembe jut Lábas barátom, mi­dőn az utczán az övéhez hasonló torzomborz arcz­­c­al találkozom. Akár a folyamodvány retegtet­­te hatását — most már nem keresik rajtam azt az embert. Időközben kiköltözöm. Az új lakásban meg sem melegszem, midőn egy reggel egy városi biztos betoppan. Ez egé­szen új alak az én falaim közt, csak nem keres­nek nálam játékbankot ? Ugyan jó helyen ke­reskednek ! „Alasszolgája Lábas úr,“ mond a belépő. Ereimben megfagy a velő e név hallatá­ra. Megint Lábas! Hát a világnak semmiféle zuga sem nyújt biztos helyet e rém elől ? A biz­tos igen udvarias úri­ember volt és megnyugta­tott, hogy csak—az adóintéssel jön. Alig tudott — n. m. — megtalálni, végre a régi házban va­lakitől még is csak kitudta új tartózkodásom helyét. Mindegy, most már legalább szemben állok veled a hatóság, s igazolhatom magamat előtted, ki rejtelmes módon megjelensz és az íróasztalon hagyogatod az adóintéseket. Ennek folytán ki­jelentem a folyamodvány tartalmát a biztosnak is, megmondom, hogy szíveskedjék zsebrerakni az adóintést, én ez meg ez vagyok, és nem az meg az, íme az adókönyvecském, s ha ennek sem hiszen, idézem a végítélet napjára a terem­tő színe elé, hol kilétem felől csalhatatlanul meg fog győződhetni. A jóindulatú biztos bocsánatkérésekkel tá­vozik. Több nap — mint kolbász; több biztos — mint nap. Másnap reggel hajnali álomban épen a pesti népszínház századik évfordulóját ünnepeltem meg, midőn a szolga-közeg felkelt s értésemre adja, hogy valaki beszélni óhajt velem. Lever-t fogok tehát tartani, hadd lépjen be a láto­gató. Belép egy biztos, de nem a tegnapi. „Jó reggelt Lábas úr!“ Mindent tudtam — az én üldözöm, az én ma­kacs rémem, titkos ellenségem kísért újra, meg újra. A biztos bocsánatot kér, hogy ő ugyan hallja, hogy itt Láby­s nem Lábas lakik, hanem hiába — ő alattas közeg, neki engedelmeskedni kell, neki meg van hagyva, hogy erre a lakásra rájárjon, neki a föld alól is ki kell teremteni azt a Lábast, s itt hagyja a c­édulát, ő nem te­het róla. Kínszenvedéseim nőttön nőttek. Mit tettem én ellened a alkotmány, hogy reggeli álmom­ban, a népszínház ünnepélyének kellő közepén megzavarj ? Resignatióval lelkemben vettem át az intést. Most már elmegyek a városhoz, az igazgatósághoz, a . . . . Szóval, hogy is énekli Bánk : El a királyhoz, el, Elégtételt nekem! Gyűlölettel lelkemben azon borzasztó Lábas iránt, ki rejtélyes létet, fölfedezhetetlent folytat az élők sorában, ki az adóhivatalnak csalárd ködképekben jelenik meg az én formámmal — siettem a városházára. A városházán mindent rendben találok, mél­­tánylattal fogadják carmen lugubre-mat, sajná­lattal constatálják Lábasi üldöztetésemet, hanem ők nem tehetnek róla, az igazgatóság kivetette árva fejemre az adót, az igazgatóság „írhatja le,“ az igazgatóság az egyetlen fórum, mely raj­tam segíthet. El az igazgatósághoz. Ott minden rendben van, méltánylattal fogadják panaszomat, tudnak folyamodványomról és tettek is róla; meghagy­ják a városnak, hogy ne keresse Lábast Láby­­nál, hanem keresse Lábasnál; ők tisztelik, becsü­lik L­íbyt, a világért sem bántanak, hanem a lajstromokban él neve egy Lábasnak, s ezt meg kell találni. Ez helyesen van, el is ismerem az okoskodás igazságosságát, de egyúttal csak gyászos szív­vel tapasztalhatom, hogy az a lajstromokban élő rejtelmes lény nálam kerestetik. Többé nem esik hántásom, ez a vigasztaló végszó, melynek folytán eltávozom. Az igazgatóság azonban hiába vigasztalt meg, nem tudtam már hitelt adni szavainak; képze­letemben megfészkelte magát Lábas undok alak­­------------------------------------.-----------------­ Fest, October 26. (A deficit) nagyságát sokfélekép va­riálják. Van olyan epés vezérczikkező is, a­ki még ma, ötödnapja, hogy a kérdést szellőztetik, nemcsak 75 millióról beszél, hanem úgy tünteti elő,mintha ezen egész hiány csupán az 1873.költ­­ségvetés terhére volna rovandó. Azután keserű szemrehányásokkal halmozza el a pénzügymi­nisztert, hogy miért titkolta el expozéjában a Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva a deficit ezen nagyságát. Lehetetlennek tartja, hogy a pénzügyminiszter már a költségvetés elő­terjesztésekor a pénzügyi helyzetet nem ismerte volna; vagy ha azon időtájban a helyzet kedve­zőbb volt, ugyan mi váratlan jöhetett közbe — úgymond — a mita deficitet oly óriássá növelte­? Mi sem tudjuk, hogy mi lényeges jött volna közbe az exposé előterjesztése óta; de azon egy bizonyosan nem jött közbe, hogy amaz elkese­redett kritikus az incriminált expozét elolvasta volna. Mert ha ezt­­teszi, sem 75 millióra nem rúgtatja a deficitet, sem egyetlen év hiányául nem tünteti föl, sem szemére nem lobbantja a pénzügyminiszternek, hogy eltitkolta a deficit nagyságát. És mert nem remélhető, hogy az érdemes bí­ráló,miután a kritizált expozét September 18-ika óta­ el nem olvasta, ezután erre ráadja fejét, he­lyén lesz az ő s a nyugtalanított közvélemény épülésére a tényállást emlékezetükbe vissza­idézni. A folyó évi költségvetésben 26 milliónyi de­ficit van előirányozva, ennek fedezése végett a kormány függő adósságra van utalva. Ezen­­felül a közös aktívákból bevételként előirány­­zott­ mintegy 4 millió nem fog az idén befolyni. Ennélfogva a jelen év hiánya 130 millió. A jövő év rendes költségvetésében 45 millió hiány van praeliminálva, mintegy 5 millióra megy a közösügyi rendkívüli szükséglet, mely az előirányzatból egyelőre egészen elhagyatott azon többlettel együtt, melylyel a jövő évi kö­zösügyi rendes szükséglet a jelen évit megha­ladja. Ez összesen vagy 10 millió. A rendkívüli szükséglet kevés híján 75 mil­lióra van előirányozva; ebből 22.655.000 hitel­maradvány, melynek fedezetéről a folyó évi költségvetés gondoskodott, leütendő. Marad 52.284.009 frt. Ennek fedezésére a pénzügymi­niszter a 30 milliós kölcsönből 7 millióval, a sorsolási kölcsönből 5.075.000 írttal, a gömöri záloglevél kölcsönből 3.400.000 frttal, és végre egyéb biztosan felvehető rendkívüli bevételek­ből 8.522.000 frttal, összesen tehát 3000 frt hí­ján 24 millióval rendelkezik. E szerint az 52 millióból fönnmarad fedezetle­nül 28 millió, ehhez adva az említett 10 milliót, az 1873. évi deficit, ha a 8.500.000 frt rendkí­vüli bevételt csupán 6 milliónak veszszük, leg­följebb 40 millóra tehető. S igy az 1872-iki 30 milliónyi hiánynyal együtt mindkét év deficitje összesen 70 millióra tényleg elő is van irá­nyozva. Mindez Kerkapoly exposéjában igen világos szavakban és határozott számokkal elő van ad­va. A titok leple tehát csak azon kritikusok szemén fekszik, kik olvasatlanul kósza hír után bírálják a budgetet. De a pénzügyminiszter nemcsak hogy a defi­citet egész nagyságában föltárta, hanem határo­zottan nyilatkozott annak fedezéséről is. Mon­dotta, hogy mihelyt a szükséglet meg lesz álla­pítva, javaslatot fog tenni arra nézve, miszerint „vagy a czélba vett építkezéseknek megfelelő összegek — miután azok nem az év kiadásai s az év terhei, hanem egyszer­ mindenkorra szapo­rítása az állam birtokába eső vasutaknak, kiköt­­­tőknek és hidaknak — előteremtendők a jövő­­ rovására, vagy ezen terhek egy része megfele­l kombinatiók által az állam vállairól le lesznek­­ emelendők.“ A pénzügyi bizottság kebelében tett előter­jesztésében, úgy vagyunk értesülve — Kerka­poly mindenekelőtt egy állósított adósság köté­sének szükségét jelentette ki, melylyel a 70 milliónyi szükséglet fedezendő lesz.Fönnmaradna még oly combinatió létesítése, melynek segítsé­gével a nagyobb mérvű beruházások súlya a kincstár vállairól leemeltessék. S erre nézve is, úgy hiszszük,a kormánynak tisztán körvonalzott programmja van. (A horvát országgyűlés e­l­­napoltatása.) A zágrábi hivatalos „Na­­rodne Novini“ legutóbbi lapja élén a következő hivatalos közleményt hozza: „Ő cs. és apostoli királyi Felsége 1872. évi október hó 15-dik nap­járól kelt legfelsőbb elhatározásával elrendelni vááltóztatott, hogy a horvát-szlavón országgyű­lés, melynek hozott határozata folytán folyó évi november hó 3-dik napján kellett volna üléseit folytatni, további intézkedésig elnapoltassék. A kir. horvát-szlavon dalmát országos kormány elnöksége. Zágrábban, 1872. október 23-án. A bankügy. A „N. Fr. Presse“ mai számában közli a ma­gyar és osztrák kormány között a bankügyre vonatkozólag létesített megállapodásokat. Ezek három pont­ól állanak, melyek szövege a kö­vetkező : „1. pont. Az érték egysége mindkét államra nézve elismertetik; ki van zárva minden intéz­mény, mely ez egységet megzavarja, vagy pe­dig az osztr. nemzeti bankkal a szabadalomnak a monarchia mindkét felére nézve érvényes meghosszabbítása iránti tárgyalások megindí­tását gátolja; ezen tárgyalások legelőbb is a bécsi osztrák nemzeti bankkal kezdendők meg.“ „2. pont. A nemzeti bank az osztrák kormány közbelépte mellett felhívandó, hogy a magyar fiókok számára azonnal megadja a dotatiók azon felemelését, melyet az osztrák fiókok 1867 óta kaptak. (Ezen fölemelés, aránylag kiszá­mítva Magyarországra nézve négy millió(?) fo­rintot tesz.)“ „3. pont. Mindkét kormány által kiküldendő bizottságok a nemzeti bank bizottságával tár­gyalás végett össze fognak ülni. (Ezen bizott­ságok Bécsben fognak ülésezni és munkájukat körülbelül két hét múlva kezdik meg.)“ E pontokhoz a „N. Fr. Presse“ még a követ­kezőket fűzi: „A bankkérdésről szóló tárgyalási jegyző­könyv nem tartalmaz semmit­­ nyolc­van mil­lió adósságra, a bank vezetésére, a valutakér­désre, a bankalapra s még azon részletekre vo­natkozólag sem, melyek államjogi természetűek és a kormányok által tárgyalandók. Ezen részletek egyenesen mellőztettek,hogy mindenekelőtt a főelvekre nézve jöjjön létre a megállapodás. Az államjogi részre vonatkozó tárgyalások ezzel nem tekintetnek befejezetteknek. Mielőtt folytattatnának, magával a bankkal folynak a tárgyalások, nehogy az alatt, míg a kormányok a részletek iránt bajjal megegyeznének, maga a bank más kívánságokkal álljon elő és a rész­letes tárgyalásokat újból meg kelljen kezdeni. Mindkét kormány a részletek elkerülése által jól utat vélt követni, minthogy a megállapí­tott alapelvek logikai folyományaként meg lehet állapítani a részleteket is. Minden részletes kérdés tehát a későbbi tárgyalások alkalmával mindig az értékegység elfogadott alapjára, a két államban egységes (?) bankjegy alapelvére lesz visszavezetendő.Erre minden egyéb viszony ren­dezése után,mint zárka egy bankakta és ezelőtt a 80 millió­ adósságra vonatkozó feltétlen megegye­zés fog következni. A magyar fiókok dotatiójának fölemelése 4 millióval az előzékenység bizonyítékául és an­nak jeléül tekintendő, hogy a nemzeti bank nem akarja folytatni a hadi állapotot. Ezen négy mil­lió már november 1-én fog Magyarországba ér­kezhetni.“* * * A „N. Fr. Presse“ e közleményéhez még több megjegyzést fűz, a­melyekben foglalt téve­dések közül ezúttal hármat említünk föl. Először is abban téved a bécsi lap, hogy az ezen ügyre vonatkozó összes jegyzőkönyvek, mint állítja, csak a föntebbi sorokból állanának. Ez csak a megállapodás , de nem az ezt meg­előzött exposék, melyek terjedelméről esti la­punkban szóltunk. A jegyzőkönyek e része a magyar pénzügyminiszter által még nincs aláírva s nem is terjesztetett még ő felsége elé. Téved továbbá a bécsi lap azon következte­tésében, mintha az itt foglalt megállapodások azt jelentenék, hogy kizárólag az osztrák nemz. bankkal történ­hetik csak egyezkedés. A megál­lapodások szövege világosan meghazudtolja ez állítást, mert e szöveg csak azt tartalmazza, hogy első­sorban az osztrák nemz. bank­kal kezdendők a tárgyalások, a­mit senki sem tagadott. Az is tévedés, midőn a „N. Fr. Pr.“ e megál­lapodásokból a monarchia mindkét államában „egységes bankjegy“ megállapítását olvassa ki. A fentebbiekben nem foglaltatik más, mint az egységes érték (Einheit der Währung) megálla­pítása, s nem az, a­mit a „N. Fr. Pr.“ „egységes bankjegy“ alatt érteni látszik. Különben e pillanatban nem tudjuk,­­s re­méljük, hogy a tárgyban a magyar kormány ré­széről is felvilágosítások fognak adatai), hogy váljon Szó szerint correct-e a „N. Fr. Pr.“ közlése; a­mi a fentebbiek lényegét illeti, azt e conferentiák eredményéül már ré­gebben tudata lapunk és a „P. Lloyd.“ Fest oct. 26. Ha egyedül a létező iskolák számától és mennyiségétől függene a nemzetek mű­veltségének virulása,akkor Magyarhonnak már eddig is­ kiváló helyet kellene elfog­lalnia a magas műveltségű európai nem­zetek sorában. A közoktatásügyi minisz­térium nagy jelentésének azon,­­ a nép­iskolai részhez hasonló gonddal és szor­galommal összeállított része, mely közép­­tanodáink állapotát ismerteti a Magyar- Erdélyországban létező gymnasiumok számát összesen 146-ra teszi; közülök 47 algymnasium, 99 főgymnasium. Az 1870- 71-ki tanévben ez intézetekben összesen 904 osztály, 1.624­­tanár és 30.992 tanu­ló volt. Ha csak a főgymnasiumokat,mert ezek a tulajdonképeni közép-tanintézetek, veszszük számításba, hazánkban minden 47 mértföldre s minden 133.657 lakosra esik egy gymnasium, minden 426 lélekre pedig egy gymn. tanuló. E téren elég tisztességgel állj­uk meg az összehasonlítást a külfölddel. Ausztriában csak minden 62 mértföldre és 240.978 lakosra, Bajorországban (a lyceumokat is a főgymnasiumokhoz­­számítva) minden 32 mértföldre, Poroszországban minden 132.931 lakosra esik egy gymnasiuma. Giymnasiumainak számát a területhez s népességhez­ arányosítva Magyarban a kül­földdel szemben elég kedvező állapotokat mutat. Sőt ha a gymnasiumok látogatóinak számát az osztrák és a porosz gymnasi­­umokéval összehasonlítjuk, sem lesz az eredmény reánk nézve kedvezőtlen. Ha­zánkban minden 426, Ausztriában csak minden 728, Poroszországban minden 380, Bajorországban (1867-ben) minden 8 — 900 lakóra esett egy gymnasiumi ta­nuló. Még kedvezőbb az arány, ha a gym­­nasiumba járók számát a Magyar-Erdély­­országban nemzetiségek számával vetjük egybe. Mindennek előtt kell constatálnunk, hogy a gymnasiumot látogatók óriási ré­sze a magyar faj kebeléből kerül ki. Míg

Next