Pesti Napló, 1873. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1873-07-10 / 157. szám

157­ sz. Budn­­pest Csütörtök, julius 10.1878. 84. évi folyam. Szerkesztési iroda; Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeaus-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza.­­ Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetés, pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÓ& Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 » — » Az esti kiadás postai kul­raküldéséért felü­lfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán * minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint­ előfizetések a KIADÓ-HIVATALBA, ■ -1­8(W­­­H­IÁ ! Barátok-tere, Athenaeum-épü­let küldendők. Előfizetés 99PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak : Egész évre .­s . 24 frt. ^Félévre . . . 12 „ Negyedévre . . . „ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Athenaeum, fe­­rencziek tere 7. sz. a.) küldendő. A „P. Sápié“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest, július 9. A mikor e sorokat írjuk, akkorra az igazságügyi enquete valószínűleg befejezte vagy befejezendi tanácskozásait.Tárgyalásai bezárvák, ad­ái együtt lesznek s a közönség, mely nagy várakozásokat kötött hozzá, mig össze nem jött, s lanyha figyelemmel kisérte, mig együtt volt,meghozhatja felette kedve­ző vagy kedvezőtlen ítéletét, mikor munkáját bevégezé. Sajátságos állapot az a mi igazságügyi állapotunk. Bírók, ügyvédek, felek, törvény­­hozás, az egész világ tudja, hogy igazság­szolgáltatásunk se nem könnyű, se nem gyors, se nem olcsó. Azt se mondhatjuk,hogy jámbor óhajtásoknak, jóakaratú törekvések­nek s nagy választékú javaslatoknak özöné­vel ne találkoznánk, melyek egyedül csak arra irányulnak,hogy igazságügyi politikánk eredendő bűnei eltöröltessenek, folyton sza­­poruló félszegségei, nyomorúságai megorvo­­soltassanak. Sőt még illetékes fórumok sem hiányoznak, melyek részint a baj felismerésé­re, részint a segédeszközök megszerzésére, részint a hiányok pótlására lennének hi­vatva. Nem oly nagyon rég volt, alig 4 hó­napja, midőn a képviselőház a folyó évi költ­ségvetés tárgyalásánál beható vizsgálat alá vette az igazságügy átalános egészségi álla­potát. Alig végezé a consultatiót, összejött az országos jogászgyűlés, hogy ő is megálla­pítsa diagnosisát, legalább egyes kórtüne­tekben s megjavítsa azt, a­mit a kép­viselőház elrontott s elrontsa azt , a­mit az megjavított. — Ez sem volt elég , szükséges volt egy enquetet összehívni, s szakértőket megkérdezni múltról és jövendő­ről, megtörtént és megtörténhetett dolgokról, s italában az orvoslás azon módjáról, mely­nél elvégre meg lehessen állapodni. S várjon mind e nagy előkészület után mi az eredmény? Ismervé!e-e a bajnak gyö­kerei? Tájékozva van-e a közvélemény a do­log természetének megfelelő azon sorrend iránt, a­melynek szigorú megtartása­­okvet­lenül szükséges a fokozatos és egészséges fejlődés biztosítására ? Megvan-e nyugtatva az ország, hogy minden intézkedés, mely ezentúl történik, egy előre és jól átgondolt rendszernek organikus részét képezi? Számít­hat-e arra, hogy mindazon­­ intézkedés, mely egy rendszeres és gyakorlati igazságügyi po­litikához szükséges, valósággal mielőbb meg fog tétetni? Alig merünk e kérdésekre megfelelni. Hogy codexünk nincs, eddig is tudtuk. Hogy perrendtartásunk hiányos, eddig is éreztük. Hogy a bírói kar tagjait, s különösen a já­rásbíróságok számát szaporítani szükséges volna, ezen óhajtás a mai felületességgel már régebben is fennállott. S várjon e három kér­désen kivül van-e még egyéb, melyre az igaz­­ságügyi enquete egybehangzó nézetet nyil­vánított volna ? Az, hogy speciális hazai viszonyaink között minő jogelvekre alapittassék s minő jogintézményeket alapítson meg egy modern polgári codex — ma is eldöntetlen, sőt nagy részt megvitatlan kérdés. Nemcsak, de az enquete még azon módszer iránt sem jutott megállapodásra, a­mely szerint egy codex­­j­avaslat készítendő volna. A receptio, revisio, codificatio üres differ­entiáinak labyrintjában annyira eltévedett, hogy feladatának magas­latára emelkedni s az egyedül gyakorlati kérdések iránt tisztába jönni végkép elfe­lejtette. Együtt ment az uralkodó vélemények áramlatával. Hogy e vélemények önmaguk­ban s a létező viszonyok között teljesen iga­zoltak-e, azt megvitatni nem mert, földeríteni képtelen volt. Azon — önmagában helyes — eszmétől megszabadulni nem tudott, hogy az igazságügyi állapotok végleges rendezését rendszeres codexxekkel kell betetőzni s épen azért nem jutott eszébe a kérdés vájjon jog- és birtokviszonyaink országszerte annyira ren­­dezettek-e, hogy azok a rendszeres codexek nivellírozó hatását teljesen megfúrhatják s minden rázkódás nélkül áldással aknázhat­ják ki? Mi a Savigny-féle iskolának feltétlen kö­vetői nem vagyunk. Ez iskolának merev ta­nain túl ment már az idők folyása s a jog­életnek vissza nem terelhető fejlődése, de e tanok mindamellett a nemzeti jogélet bizo­nyos fejlődési stádiumában figyelmen kivül nem hagyhatók. S ha eszünkbe jut, hogy az ősiség és úrbér letűnt korának még mindig vannak nálunk némi maradványai, hogy az udvartelkesek és bérföldesek,a királyi kisebb haszonvételek és határőri házközösségek jog­viszonyai máig is rendezetlenek, hogy az ará­nyosítás és tagosítás keresztülvitelére zárha­táridők kikötésével szigorú törvények még mindig nincsenek alkotva , s hogy még mindig ezrei vannak a községeknek, melyek a birtokrendezést végrehajták ugyan, de te­lekkönyveik a végrehajtott rendezési állapo­tot évekig, sőt évtizedekig képtelenek vissza­tükrözni, ha mindez eszünkbe jut, kénytele­nek vagyunk bevallani, hogy mi a codificatió­­terén még csakugyan nem késtünk el s hogy az enquete legalább is üdvös dolgot cseleke­dett volna, ha tanácskozásait e kérdésekre, mint az észszerű codificatió elengedhetlen ,előföltételeire, is kiterjeszti. Nem tévé. Talán nem akarta, talán nem merő, vagy talán úgy sem bízott véleményé­nek sikerében. Pedig kitűnő férfiak voltak tagjai közt a jogtudománynak úgy elméleti, mint gyakorlati mezejéről. Ha azt kérdeznék tőlünk, mi az oka hát a kielégítő siker hiá­nyának, hajlandók volnánk akként felelni: az elmélet emberei beszéltek a gyakorlati szükségekről, a gyakorlat emberei pedig át­száguldoztak az elmélet régióiba — így ma­radhattak csak kiaknázatlanul mind az elmé­let, mind a gyakorlat érvei. Mind az, mi az enquete codificationalis vitáinak s tanácskozásainak végső és összes eredményét képezi, a semmitőszék elnöke által ekként állíttatott össze­s mondatott ki: »világossá lett előttünk, hogy helyzetünkben a re­ceptio olyan revisio, mely valósággal nem egyéb, mint codificatio.« E tudománynyal let­tünk gazdagabbak. Budapest, július 9. (A magyar hitelsegélyegylet végrehajtó bizottsága) mai napon tartott ülésében az egyleti tevékenységnek mielőbb leendő megkezdését határozván el, az alapszabályok 3. és 6. §-ai értelmében ezennel felszólítja a t. ez. ta­gokat, miszerint az aláírásaiknak megfelelő 20%-t készpénzben, a pénzek átvételével ideiglenesen meg­bízott átalános hitelbank főpénztárába e hét folytán fizessék be. E 20°/0 készb­efizetések ellenében adott ideiglenes nyugták, annak idején az ideiglenes rész­jegyekkel fognak kicseréltetni. Egyszersmind felkéresének a t. ez. tagok, hogy az egylet elnökét Wen­inger Vincze urat írásbeli nyilatkozatban értesítsék az iránt, hogy miben szán­dékoznak a további 80° to-nak alapszabályszerű biz­tosítékot nyújtani, hogy a végrehajtó bizottságnak, az alapszabályok 6. §-a szerint, e biztosítás minő­ségének megbirálása és a biztosíték elfogadása vagy visszautasitása iránti határozásra alkalom nyujtas­­sék. Budapesten 1873. julius 8-án a magyar hitel­segélyegylet végrehajtó bizottsága. (Az igazságügyi enquet­e-b . 1.) Az igazságü­gyminiszter d. u. 5 órakor megnyitván az ülést, Körny­ei Ede a bagetell polgári ügyek­nek a köztörvényhatósági tisztviselőkre leendő bí­zása ellen nyilatkozik. Hosszasan fejtegetvén a jo­­gászgyűlésnek e kérdésben hozott határozatát, azon meggyőződését fejezi ki, hogy az angol békebírói intézményt nálunk meghonosítani lehetetlen. Azóta, hogy meghozatott az 1869-iki IV. t. sz., mely szerint a közigazgatás teljesen elkülöníttetett a törvényke­zéstől, nem lát oly változást a viszonyokban, melyek az idézett törvényezikkben kimondott elvnek meg­változtatását tették volna szükségessé. Ily körülmények közt legczélszerűbbnek tar­taná, ha a kisebbszerű polgári ügyek a járásbírósá­gokra bízatnának, a felebbezési jog kizárásával s a perrendtartásban megszabott formalitások mellőzé­sével. A bizonyítékokat szabadon kívánná a biró által (a közös iratok kivételével) méltányoltatni s czélszerűnek tartaná, ha a feltételes fizetési eljárás honosíttatnék meg. V a­v r­­­k egyenesen azon körülménynek tu­lajdonítja a magyar nép jogérzetének kevésbé ki­fejlődött, sőt megrendült voltát,hogy ezelőtt közigaz­gatási tisztviselők intézték el nagy részben peres ügyeit. E szempontból indulva ki, határozottan rosz­­szalja azt, hogy a kisebbszerű polgári ügyek köz­­igazgatási tisztviselőkre bizassanak.A közig, tisztvise­lők teendői magukban véve is oly alapos készültséget feltételeznek, hogy emberfeletti dolgot követelne a törvényhozás, ha jogi ismeretek szerzésére akar­ná őket kényszeríteni. E mellett saját, viszonyainkra utalva, figyelmeztet arra, hogy a közigazgatási tiszt­viselők rendszerint választás alá vették, a­mi szintén indok arra, főleg jogszolgáltatásunk jelenlegi álla­pota mellett, midőn a pervitel körülbelül lettem­ a já­ték, hogy a feltett kérdésre nem­mel feleljen. Leg­czélszerűbbnek tartaná, ha a járásbíróságokra bízat­nék a kisebbszerű polgári ügyek elintézése, némi a per befejezésének gyorsaságát biztosító intézkedések tétele mellett. B­r­o­d­e Lipót még azon esetben sem bízná a kisebbszerű polgári ügyek elintézését közigazgatási tisztviselőkre, ha a békebírósági intézmény behozat­nék, mert jogi képzettség nélkül lehetetlennek tarta­­­ja az alapos igazságszolgáltatást a legkisebbszerű ügyekben. A feltett kérdés tekintetében czélszerű­nek tartaná, ha a kisebbszerű polgári ügyek elinté­zése tekintetében bizonyos határvonal állapíttatnék meg, kimondatván, hogy pl. 30 írton aluli perekben­­ a járásbíróság az eddigi alakszerűségek és a feleb­­bezés kizárásával járhasson el. Ennek és pedig egy­előre csak ideiglenes keresztülvitele czéljából külön törvényt kívánna alkottatni. T­i­s­z­t Gyula közigazgatási tisztviselőkre kívánná a kisebbszerű polgári ügyek elintézését bí­zatni. A tárgyalás rovatolt jegyzőkönyvbe röviden beigtattatnék, a felebbezést pedig csupán a tör­vényszékekhez engedné meg. F­á­b­r­y azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy oly szolgabirák, kik saját teendőikkel is el vannak látva,a legjobb akarattal sem volnának képe­sek az igazságszolgáltatásnak reájuk bízatni szándé­kolt részét teljesíteni; ha pedig vannak oly közigaz­gatási tisztviselők, kik épen nem lévén elfoglalva, idejüket a kisebbszerű ügyek elintézésére fordíthat­nák, akkor azt hiszi, legczélszerűbb volna ezen tisztviselői állomásokat megszüntetni, s a megtaka­rított pénzt a bíróságokra fordítani. Nagy akadályt lát e mellett abban, hogy a bírói fegyelmi hatóság, mely ily ügyekben sem mellőzhető, a közigazgatási tisztviselők felett nem volna az eddigi törvények szerint gyakorolható. Ha a békebíráskodás hatósági obligatórium volna, azon esetben miután a felek a tényleges viszonyok tanúsága szerint 2 frtos pert felebbeznek a legutolsó fórumig, daczára annak, hogy ez­által 50 frtot koc­káztatnak, nem lesz oly drága bíróság Európában,mint lesz ezen új intézmény Magyarországon, ha pedig permissiv lenne, hatósága ez esetben alig vétetnék, főleg a kisebb ügyekben igénybe, s ha igen, akkor is előre láthatólag siker­telenül. Határozottan a közigazgatási bíráskodás el­len nyilatkozik. V­a­­­k­a­i Károly elismeri, hogy a feltett kérdés megfelel a képviselőház határozatának , de azon meggyőződését fejezi ki, hogy annak alakja csupán szebb színben kívánja feltüntetni a dolog lényegét, mely abból áll, hogy a bíráskodás egy része a közigazgatás hatás­körébe kívántatik áttétetni. Szóló határozottan e szándék ellen­­nyilatkozik, s azért a feltett kérdésre határozottan nemmel felel. E­z meg­győződésében megerősíti szólót még azon körülmény, hogy a közigazgatási tisztviselőnek, ki teendőit lel­kiismeretesen teljesíti, alig lehet ideje arra, hogy bírósági teendőkkel foglalkozzék. A több szónok által hangsúlyozott teljes fe­­lebbezhetlenséget károsnak tartja, de ha ily kisebb polgári ügyek a járásbíróságra bízatnának, az eljá­rás egyszerűsítése mellett a felebbezést nem ruház­ná fel a végrehajtást felfüggesztő joghatálylyal. Csupán rendőri ügyeket kíván a közigazgatási tiszt­viselőkre bízatni. Eötvös Károly arra figyelmeztet, hogy a kérdéseknek egész sora van, melyekben a közigaz­gatási tekintet rendkívül szoros összeköttetésben van a juridikai szemponttal. Az ily ügyeket, melyek­nél a ténykérdés tisztába hozatalával a jogi kérdés kétségbevonhatlanul felismerhető és alkalmazható, két hatóság illetékességi körében külön külön akar­ni elintéztetni, szóló szerint nem felel meg az ily ügyekben kívánatos egyszerűségnek, s főként nem felel meg azon czélnak, melyet a képviselőház hatá­rozatával elérni akart. A békebírói intézmény meg­honosítását szóló sem tartja czélszerűnek, de azt hi­szi, hogy a létező közigagaztási tisztviselők, pl. a szol­­gabírák körútjukban, midőn ily ügyekben a ténykér­dést különben is elintézik, egyúttal a jogkérdést is czélszerűen elintézhetnék. A közigazgatási tisztvise­lők bírói eljárása ellen felhozott panaszok tekinteté­ben azon meggyőződését fejezi ki, hogy az ellen alig intéztetett több felebbezés, mint történik jelen­leg a rendes bíróságok eljárása ellen. Igaz, hogy a fegyelmi eljárás nem bízathatnék a törvényszékre, de utal e tekintetben ama különb­ségre, hogy míg a bíró ellen indítandó fegyelmi el­járásra az alakszerű s nehezen megszerezhető bizo­nyítékok egész sora kívántatik, addig a közigazga­tási tisztviselő ellen, az autonóm hatóság kebelében történt egyszerű felszólalásra, megindítható a vizs­gálat. (A franczia és az osztrák-ma­­gyar kabinetek és az olasz ko­lostor­törvény.) Azon lépésekről, melye­ket a bécsi és a versaillesi kabinetek az olasz kor­mánynál a kolostortörvény ügyében tettek, a A Per­se­veranta­lmák Bécsből azt­ írják, hogy a két kor­mány a kérdésben teljes önállósággal s minden elő­­leges megállapodás nélkül járt el. Megjegyzéseik áta­lában egész bizalmas s nem hivatalos jelleműek.Vol­tak s lényegesen eltérnek egymástól. A franczia kor­mány azt jelenti ki, hogy nem akar ugyan Olasz­ország belügyeibe avatkozni, de minthogy e törvény­nek a parlament által elfogadott szövege kevésbé megnyugtató, mint az eredeti kormányt­a­vaslat, jövőre, ha szükséges lenne, nagyobb éberséget­ fog azon intézmények fenntartása körül tanúsítani, me­lyek iránt közvetlen érdekkel viseltetik. Az osztrák­­magyar követ az ügyről egész máskép nyilatkozott. Bizalmas modorban csak azon nézetét fejezte ki, „hogy az osztrák-magyar kormány az ultramontá­­nok igényeivel szemben nem hivatkozhatik többé azon biztosítékokra, melyeket a­­ kormány eredeti javaslatának második pontja tartalmazott volt; ez okból azon kérelemre látja magát kényszerítve, hogy a törvény végrehajtásában az olasz kormány a lehető legnagyobb elővigyázattal járjon el, nehogy egyik barátságos kormánynak mi nehézségeket tá­­maszszon. (A­lbán hódolat­a.) A Russki Invalid szerint június 22-én (a styl)a kaukázusi hadsereg főparancsnokától a következő távirat érkezett Pé­­tervár­ra::„Lomakin ezredes f. hó 4-éről jelenti, hogy a megszökött chivai cbán viszszatért s összes mi­­nisztereivel együtt Kaufmann tábornoknál jelent meg hódolatának kifejezése végett. A­bbán tisztességes őrizet alatt van.« A „Pesti Napló“ tározója. Egy üstökös története. (Flammarion könyvéből.) (Folyt.) • V. Kelet. Üstökösünk, mely eddig anyai figyelemmel szemlélte a földi teremtés lassú fejlődését, azt vette észre, hogy az utóbbi időkben a haladás sokkal na­gyobb mérvben történik. Mindazonáltal háromezer esztendő oly rövid időköz, hogy az ily idő alatt tör­tént haladás még­sem volt igen jelentékeny. Az ész­lelő égi­test csak háromezer évenként vizsgálhatván földünket, képes volt a haladás fokát meghatározni és világosan látta, hogy földünk tökéletesedő­ben van. Ez ízben igazoltabbak voltak reményei, mint valaha, azért bölcsész-barátunk nagyobb figyelmet szentelt India­­patriarchalis néptörzseinek. Mily messze állottak e földi emberek a más világok lakói mögött, kikkel korábban megismerkedett! Mily messze volt még a­ tulaj­donképeni emberi korszak, melyben a tudomány, irodalom és művészet képezi a nemzetek műveltségét! Habár a még keskeny ko­ponya alatt a szellem már fölébredt és öntudattal birt, az még nem lépett ki ama sötét éjből, melyben az ábrándok uralkodnak. Az emberi szellem foly­tonos félelemben él; az elemekhez, a lelketlen lé­nyekhez, a természeti tüneményekhez mint maga­sabb hatalmakhoz folyamodik; de már ábrándozik és a költészetből, e kimeríthetlen örök forrásból már merít! Üstökösünk időszámításunk előtt csak a tizen­háromezer - ötszáz negyvenedik évben látott vá­rosfélét ; ez kőböl rakott sátrak rendetlen csoport­jaiból állott. El sem mondhatjuk, mily lelkesedéssel üdvözölte ezt is; mily szerencsésnek érezte magát, hogy a földi értelmes lények haladásának’ e jelét észlelhette.­­ Ama smaragdzöld hullám síkból, mely a föld nagyobb részét borítja, egy szabály­talan agyagsárga háromszög emelkedik ki. Ez a terület kevésbé termékenynek látszott, mint az, mely jobbján elterült,­és hol szintén ind nép­törzsek tartózkodtak, de észak felé még gazdagabb vidék terült el, úgy látszik, hogy az ember, beka­landozván az egész földfelületet és összehasonlítván a különböző vidékeket, épen a legszebbet és legkel­lemesebbet választotta tartózkodási helyéül, s ebből is láthatni, hogy mily fejlett értelmi tehetségekkel volt már ekkor felruházva. A kiváltságolt vidéket kellő közepén széles folyam hasította ketté, mely maga is két ágra oszlott, mielőtt a tengerbe szakadt. E kettészakadás által keletkezett háromszög alján feküdt a fennebb említett kezdetleges város. Ez Memphis volt, mely nemsokára kénytelen volt a királyi fensőbbséget Thisnek,Felső-Egyptom egyik városának átengedni, ez utóbbit később Théba hala­­ványította el fénye által. Égi szemlélőnk, az igaz, eddig még nem vette észre a fehér emberfaj nyomát, de azt látta, hogy az eddigi emberfaj is már nagy haladásokat tőn. Meg­győződött arról, hogy az emberek bizonyos munká­latokra szövetkeztek és hogy az egyes családokat már bizonyos kapocs egy nemzetté, egy néppé fűzte össze. Este, midőn üstökösünk teljes fényében ragyo­gott a láthatár fölött, látta, hogy az emberek a Nílus partjára mentek, ott térdre borultak és csodálva szem­lélték a csendes víz tükrén képét, éven­te i­smét má­sok előkelő öltönyökbe burkolva,a dombok tetejéről vizsgálták üstökösünk helyzetét a többi égi­teste­k között. Ez volt a tudományos kutatások kezdete, de egyszersmind ez volt kezdete a tudatlan, babonás és félénk népek elnyomatásának szemtelen és zsarnok emberek által, kik a tudatlanságot szándékosan ápolták. Üstökösünk, mint tudjuk, csak felette nagy időközökben látogatott el földünk táj­ára, azért köny­­nyen megérthetjük, hogy nagyon hiányos fogalma volt arról, a­mit az ember Ifjú fölfuvalkodásában a világtörténet nagyhangzású nevével földiszített. égi vándorunk a teremtésnek egymásra következő ese­ményeit magasabb szempontból, égi jelentőségük szerint vizsgálta; nem­ nézte azokat azon nagyon is csalékony szemüvegen át, melyet az emberek ren­desen használnak, hogy azt nagyítsák, mi reájuk vonatkozik és kicsinyítsék, mi reájuk nézve idegen. Üstökösünk nem hizeleghetett magának azzal, hogy a történelem aprólékosságait ismerte, ebben termé­szete gátolta, hanem igen is képes volt (a­mit va­lóban meg is tett) a föld történetének tolmácsaként szerepelni más égi testekkel szemben, és e tisztét pártoskodás nélkül teljesítette, mivel nem élt a föld lakóinak csalódásaiban. Azért nem kell csodálnunk, hogy szemlélőnk ezentúl sem törődött a földi élet ezer meg ezer apróságaival; észlelési módja nem változott meg. Ennélfogva üstökösünk nem volna képes el­mondani, hogy midőn a tíz­ezer négyszáz negyven­­kilenczedik évben Krisztus születése előtt tájunkra jött, az egyptombeli papi uralkodók az éveket a Phra korszak, vagy Phré korszak szerint, vagy ta­lán a Chunb vagy Seb korszakok szerint számítot­­ták-e; de igenis azt tudja jól, hogy egy hatalmas, szép szomszéd nap, a fényes Sirius, melyről oly sok szépet hallott az arra járó üstökösöktől, alsó és felső Egyptom papjainak figyelmét magára vonta és a csillagászattal foglalkozó kiváltságos papi rendet sokáig foglalkoztatta. Szintúgy nem képes megmon­­­dani azt, váljon Manuantarák időszámítása állatövi eredete alkalmával az első Manu­tua-Yambhára, ál­tal jött-e használatba és hogy ugyanazon 19,337rik évben Osiris gyermekei teljesen meg tudták-e kü­lönböztetni a nyári napállást Nackcbatra-Aswini és Nackcbatra-Barani között, de arról­­már határozot­tan tudna beszélni, hogy a napot, Agnyt, a tűz iste­nét forrón szerették, és hogy Indiától, a villám iste­nétől féltek. Egyenes észlelet által meggyőződött arról, hogy a kelet tiszta fénysugaraival az értelem bölcsőjéül szolgált , de ugyanazon nap a nyugatra is árasztó jótékony sugarait. Üstökösünk azt jól tudta, hogy bár földünk hivatva van magasabb szellemi életre, hogy méltó legyen legközelebbi szomszédaival, Jupiterrel, Sa­­turnus­sal stb. egy rangot elfoglalni, de egy nap alatt oda nem fejlődhetik, sőt ellenkezőleg, az em­beri nemnek hosszú tanulási időre van s­züksége. A világ művelődésének fejlődésére csakugyan nagy­ idő kell ! Üstökösünk elméleti számításai szerint föl­dünknek legalább is négy-öt évre volna szüksége, hogy gyermekkorából kilépjen; természetes, hogy saját évei szerint számított, melyek mindegyike, miként tudjuk, háromezer földi évvel ér föl. Négy üstökösi év annyi mint nyolczezer száz tizenegy év: vájjon csalódott-e üstökösünk? Gyakorlati észleletei után ismét azt látta, hogy alighanem hosszabb időre lesz szükség, ha ugyanis az emberek nem tartják czélszerűbbnek egymást művelni és tökéletesíteni, mint egymást megrontani. Hogy őszintén szóljunk, volt valami, a mi üstökösünket nagyon megszomorí­­totta, még pedig annál inkább, mert minden újabb megjelenése alkalmával ismét meggyőződött arról, hogy a föld barbárságából még nem vetkőzött ki. Midőn legelőször jelent meg földünk táján, öldöklést és gyilkolást látott, az erősebb a gyengébbet le­győzte és megsemmitette; mióta az ember a földön uralkodik, az emberek öldösik és gyilkolják egy­mást. Úgy látszott üstökösünknek, hogy az emberek csak azért születtek, hogy folyvást megmérkőzzenek egymással és gyakorolják erejüket; a­helyett, hogy — mint más világokban — szorosan egyesülten, egyetlen egy családot képezzenek, a föld emberei­­folytonos meghasonlásban éltek. Ezért gondolá üszö­­rkössünk, hogy elméleti számításainak eredményét­­meg kell négyszeresíteni, mire eljő az a kor, mely­ben az ember teljesen szabaddá lesz. Egy váratlan esemény, melyről itt csak zárje­lek között emlékszünk meg, megszakítá üstökösünk észleleteinek fonalát. Midőn a hétezer háromszáz­nyolc­vannegyedik évben világunk tájára érkezett, egész figyelmét a hold­ kötötte le, és a közelünkben töltött kilencz hónap eltűnt, a­nélkül, hogy a föld észleletét folytathatta volna. Az ötvenkilencz ezer száz­nyolczvankilenczedik évben, azaz tizenhét év­vel ezelőtt, a mi kísérőnkön, a holdon, egy áta­lános mozgalmat vett észre, mely­­a hold felü­­letét szokatlan módon két részre osztotta, és két félgömbjeinek mindegyikén sajátságos és egymástól merően különböző természet volt ész­lelhető ; a lakosok, kik az egyikről a másikra men­tek, azt hitték, hogy egészen más világba jutottak. Az történt ugyanis, hogy mivel a holdon a termé­szeti erők egyensúlyban nem állottak, a gazdagabb félgötöb lassanként fölemésztette a szegényebbet, mintha minden életnedvet kiszitt volna és e­gyedül akart volna uralkodni. Minden folyadék gázzá változván át, a hold­nak a föld felé fordított félgömbjéről a másikra vo­nult és abban a korszakban, midőn üstökösünk a hold vizsgálatával el volt foglalva, maguk a selen­i­­ták (holdi emberek) vándoroltak ki és az egyetlen lakható félgömbön ütötték föl tanyájukat­ Látni le­­hetett, a­mint az emberek összeszedik holdaijukat és sietve eltűnnek a láthatáron; örege, apraja, szegény és gazdag, vézna és kövér­ egyenlő sietséggel keres­te fölül hazáját, és az elhagyott félgömb azóta tel­jesen kihalt; puszta sziklák és néma csend jellemzi azokat. Egy más esemény majdnem ismét megakasz­totta üstökösünk esk­ezeit Égi kóborunk ugyanis napjainkig még háromszor jelent meg a föld táján , midőn e három utolsó látogatás­­ ege­cs­ej­e alkalmával megérkezett, csaknem azt hitte, hogy földünk vég-­ napjai érkeztek el. A föld felületét borzasztó özön­víz borította; a lapályok mindenütt, sőt a hegyek is víz alatt állottak, mintha a tenger partjain átcsapott volna és ismét elfoglalta régi birodalmát. De a­mint földünk tengelye körül megfordult,­­és másik felét fordítá az üstökös felé, az azonnal látta, hogy az­ özönvíz nem egyetemes, hanem ez csak Ázsia jól is­mert vidékeit borítja, míg Amerikának két óriási háromszöge a nap fényében tündökölve, gazdag nö­vényzetet, számos állatfajt, és — a­mi a legfőbb­' műveit, de a természet imádásában'elfogult emberi nemet tüntet föl. •­­ui s ■ ,p ■ Ezek voltak a hajdani töltetek, kiket később a chichimekek, azután az aztékok váltottak föl,kiket, ismét a tapanekek, kolbuk, tlateluluk stb. szorítottak ki; a töltetek épen Tenochtitban városát alapították Tezauco tó szigetein, mely szigetek később egyesí­­l­ve, a mai Mexikó városának területét képezték. Már látni lehetett azon hegyeket, melyeken később Man­­co Capae az inkák, a napimádók, köztársaságát ala­pította ; ezt az új korban Pizarro meghódítván, a­ perui alkirályságnak alapját vetette meg. A két amerikai nagy háromszög között nagyszámú kis szétszórt állam volt látható. Üstökösünk egészen helyesen úgy okoskodott, hogy ha az ázsiai szárazföld csakugyan a vizátoknak Szóló ennélfogva határozottan amellett nyilat­kozik,, hogy a kisebbszerű polgári ügyek elintézése a szolgabíróra bizassék. Fabinyi Theofil röviden azon meggyőző­dését fejezi ki, hogy a kisebbszerű polgári­ ügyek elintézése az igazságszolgáltatás érdekénél fogva nem bízható közigazgatási tisztviselőkre. Ezzel a tanácskozás befejeztetvén, holnapután d. u. 5 órakor fog folytattatok Budapest, július 9. Zaránd és Fogaras az „érdekes“ muni­­cipiumok közé tartoznak. Közigazgatásuk rész, közoktatásuk elhanyagolt, pénzkezelé­sük többször rendetlennek bizonyult be; a kormány, törvény és alkotmány elleni de­­monstrációkra azonban ez uraknak mindig akad idejük és alkalmuk. Zarándban, hol, h­­a mint alkalmaztatnék az elv, hogy a­ki nem tud magyarul, nem lehet megyei tisztviselő, az összes tisztikar a legvilágosabban bebizo­nyítaná, hogy magyarul jobban tud, mint románul, a magyar nyelv ellenében próbál­koztak egy demonstratióval. A­bogarasban pedig, miután a kormány részéről a legeré­lyesebben visszautasíttatott a tiltakozás, mely a képv. választások ügyében a törvényhozás illetékességi körébe akart vágni, küldöttséget, készülnek alakítani, mely a király­nál bepanaszolja a kor­mányt. Mindkét helyütt a nemzetiségi villongá­sokat a hosszú időn át elkövetett izgatás fej­lesztő ily tokra. Zarándban azok egy része, kik ez izgatás főelőidézői voltak, most maguk is törekednének ennek hullámait le­szorítani , de csak nagy nehezen bírnak az áradattal. Foga­dásban az izgatás élesz­tői azok voltak, kiknek hivatását, törvénysze­­rűleg, a magyar állam képviseltetésének kel­lett volna képeznie, s kik e működés­

Next