Pesti Napló, 1873. szeptember (24. évfolyam, 200-224. szám)

1873-09-18 / 214. szám

»14. SB. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét, illeti, minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest. Csütörtök, September 18.1873. 24. évi folyaira. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA, Barátok-tere, Athenaeum-épület küldendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Bu­dapesten há­zhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 » — » Az esti kiadás postai küllönküldéséért felfdlfizetés évnegyedenként 1 ftfrint Az előfizetés tíz év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. E­lőfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Azon olvasóinkat, kiknek meg­rendelése sept. végén lejár, figyelmeztetjük előfizetésük minél előbbi megújítására, hogy a lap megküldésében fennakadás ne tör­ténjék. Előfizetési árak: Egész évre . 24 frt Félévre . . 12 n Negyedévre . . 6 „ |||§!?“ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Athenaeum, fe­­rencziek tere 7. sz. a.) küldendő. a „P. Sápié“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest, sept. 17. A sajtót néhány nap óta az új államköl­csön foglalkoztatja. Mi részünkről hetek előtt kifejtettük nézeteinket és előadtuk óhajtásain­kat a közelebb bekövetkezendő hitelművelet módozatai iránt. Kétségtelennek látszott előt­tünk, hogy a magyar állam egy nagyobb mérvű, az eddig kibocsátottak mindegyiké­nél jóval tetemesb kölcsön kötésére lesz utal­va ; óhajtottuk is, hogy mondjon le a kor­mány, mondjon le a törvényhozás a függő adósságokkal való gazdálkodásról és ne hagyja a véletlenre a hiány fedezetét; kife­jeztük azon kívánságunkat, hogy térjen át a kormány a tőketörlesztéssel és jelzálogi biz­tosítékkal terhelt kölcsönökről a rente-adós­­ságok rendszerére; és végre kifejezést adtunk azon reményünknek, hogy a pénzügyminisz­ter nagyobb szerencsével fogja megválaszta­ni a c­égeket , melyek a magyar kincs­tár hitelműveleteit a pénzpiac­on közve­títik. Mindaz, a­mi eddig az új hitelműveletre nézve köztudomásra jutott, lényegében meg­felel eme várakozásoknak, míg az ezen álta­lános körvonalakon túl­menő részletek alig haladták meg az előzetes megbeszélés stádiu­mát, így azon eltérés, a­mely a kötendő köl­csön nagyságát illetőleg a különböző lapok­­ban sokféleképen variáltatik, némileg igazol­va lehet az­által, hogy erre nézve még nem történt végleges megállapodás. Egyébiránt a szóba jöhető kölcsönösszeg­nek csupán maximuma képezhet nyílt kér­dést, mert hogy a folyó­t a jövő évi hiány ne külön két kisebb kölcsönnel fedeztessék, hanem hogy egy művelet útján szereztesse­nek be a kellő pénzösszegek, erre nézve nem térhetnek el a nézetek, és így a kölcsön mi­nimumát pozitív tényezők szabják meg. Több igen jelentékeny momentum azt ajánlhatná azonban, hogy a kincstár ne szo­rítkozzék a közvetlenül beálló szükséglet mér­vére, hanem vegye számba előre a közeli években múlhatlanul­ bekövetkező és csakis a hitel fedezetére utalt állami kiadásokat, így ki tagadná, hogy ez ország 1875-ben még nem lesz képes a részben megindított,­­ részben pedig eutasithatlan beruházásokat­­ rendes bevételeiből fedezhetni ? Ki tudja hogy­­ nem fog-e csakhamar kétségtelen igazság­nak elismertetni, hogy az országos fontos­ságú vasútvonalak czéljuknak csakis az ál­lam kezében felelhetnek meg ? Más oldalról is kívánatosnak látszhatik a kölcsönösszeg minimumán túl provideálni. Azon pénzhatalmak, melyek a magyar állam­hitel emelésére szolgálataikat felajánlják, és készek az államadósságok mostani rendszer­telenségének megváltoztatásával az újabb magyar papíroknak elhelyezést biztosítani, a megbízható pénzerők nagyobb mérvű szövet­kezésére s kezdetben nagyobb erő kifejtésére lesznek utalva. Az ily erőkifejtés csakis na­gyobb pénzműveleteknél lehet úgy az államra, mint hitelének közvetítőire nézve jutalmazó. E ponton az állam és a pénzerők érdeke ha­tározottan összevág. A közvetítő pénzerők ép úgy lesznek érdekelve Magyarország hitelének folytonos emelkedése körül, mint maga az állam. A bankházak pénzügyi operaciókkal, az ország pedig intézményeivel és józan gazdálkodásá­val fognak összeműködni arra, hogy a magyar államkötvények illő áron keresettek legyenek. A fokozatosan emelkedő árfolyam szabályoz­ná azután a későbbi részleges emissióknak feltételeit. Az államhitel gyarapodása első­sorban javára esnék a kincstárnak, de méltá­nyos, hogy a másik tényező, mely a javulásra közrehatott, szintén arányos részt nyerjen működése s koc­kázata fejében. Világos,hogy eme kölcsönös érdekek szabályozására több­féle módozat kínálkozik, de az állam és a közvetítő pénzt­dők közt mindenesetre megál­lapítható oly solidaritás, mely mindkét félre nézve közössé teszi úgy a hasznot, mint a kárt. Ily alapon a jövőben eszközlendő hitel­műveletek számbavétele csakis előnyt hozhat úgy az államra mint a kölcsönt közvetítő pénzerőkre. Nem aggaszt bennünket azon gondolat, hogy ha a kiadások fedezhetésének módja előre biztosítva lesz, könnyelmű gaz­daságra ragadtatná magát a kormány és a tör­vényhozás.­ Hisz eddigelé mi sem volt bizo­nyosabb annál, hogy a kiadásoknak nincs meg a fedezetük és ez meg sem tartóztatta az államot, hogy az elutasíthatlanoknak vélt ki­adásokat el ne rendelje. És végre is a kölcsönöknek fölvétele egyre fokozza a növekedő kamatteherrel a rendes kiadásokat. A rendes államháztartás­ban pedig haladéktalanul helyre kell állíta­nunk és állandóan biztosítanunk az egyen­súlyt , mert a­míg a rendes budgetben a ki­adásokat saját rendes bevételeinkből fedezni képesek nem leszünk, a­mig a pénzvilág tisz­tán nem látja, hogy a közhitelt kizáró­­lag gyümölcsöző beruházásokra fordítjuk és — a­mi nem kevésbbé fontos momentum — a­mig az államhitelre visszaható oly bo­nyodalmak, minek a keleti vasút ügyét meg­rontották, elintézve nem lesznek, addig nem lesz képes bármily hatalmas pénzerők szövet­kezése sem Magyarország hitelét fönntartani vagy épen fokozni. Sok ágy e szerint a feladat, mely a köl­­csönmű­velet sikeres megoldásával összefügg. A­mint említik, alig hiszszü­k, hogy mindezen Budapest, sept. 17 (Victor Emanuel olasz király megérkezése) képezi azon tárgyat, melyről a mai reggeli bécsi lapok legtöbbje vezérczikkezik. Ezúttal a nagyobb lapok nyilatkozatait akarjuk is­mertetni. A „Presse“ a látogatást következőleg méltányolja: »A német katonai állammal s az autokrata Oroszországgal való barátságos viszony helyreállitását mint szilárd békebiztositékot öröm­mel nézhettük; de még elfogulatlanabbul üdvözölhet­jük azt, hogy olyan perezben, midőn a fekete reac­­tio vakmerőbben mint valaha emeli fel fejét s nálunk is emeltyűket keres, hogy velök a modern államot megdöntse, császárunk az ultramontanoktól elitélt, egyházi átokkal sújtott fejedelmet, ki főleg a mi ro­vásunkra s diadalaink ellenére nőtt nagyra, vendé­géül meghívta.­És pedig a Victor Emanuelhez inté­zett meghívás nemcsak egészen átalános, tisztán for­mális módon történt, mint az ultramontánok elhitetni szeretnék, hogy vendégünket­ kényelmetlen tolakodó­nak tüntessék fel, hanem biztosan állíthatjuk, hogy császárunk a legszivélyesebb s a legsürgetőbb han­gon hívta meg az olasz királyt. Keserű emlékeket háttérbe kelle szorítani, talán személyes meggyőző­déseket,hajlamokat és ellenszenveket el kelle fojtani s nem egy, különben hatalmas befolyásnak ellenáll­ni, mig ténynyé vált az, mi még nem rég lehetetlen­ségnek mutatkozott. Ausztria azonban ezzel uj bizo­­nyitékot nyert,hogy sorsát nem egyes emberek tetszé­­se, nem egyetlen párt s főleg nem ama párt óhajai szerint intézik, mely az­ állam javát a legféktelenebbül alárendeli saját külön érdekeinek, hogy ellenkező­leg politikája határozottan és minden utógondolat nélkül lépett a modern államélet pályájára s iránya­dójául egyedül az általános érdekek szolgálnak. Az olasz király Bécsben: ez kétségkívül olyan tény, mely azok reményeit tönkre juttatni alkalmas, kik Ausztria utolsó időbeli kül és belpolitikáját csak rö­vid tartamú epizódnak tekintették, s arról álmodoz­tak, hogy egy szép napon a dolgokat nemcsak nálunk fogják a régi állapotba visszaterelni, hanem Ausztriát az átalános európai restaurátió eszközé­nek is fogják használhatni. Ama coulissa-diplomaták,kik nemrég oly nagy és sikertelen erőfeszítéseket tettek, hogy a császárt és Andrássy gróf külügyminisztert a franczia fusióban részvétre bírják, mely alapja lett volna az átalános restauratiónak, az olasz király látogatásában merész terveik sorsát megpecsételnek lesznek kénytelenek elismerni.«­­ Ugyanily szellemben nyilatkozik a »Tagespresse.« „Az olasz király látogatása— mond­ja a többek közt — az illemszerű látogatásokat messze túlhaladó jelentőséggel bír. A király azon szándékkal jön, hogy Ausztriával őszinte barátságos viszonyba lépjen.“ A „Deutsche Ztg.“ azt várja a látogatástól, hogy Ausztria-Magyarország, Német- és Olaszország szilárd fin egyesülni fognak Európa békéjének fenn­tartása érdekében. »Victor Emanuel utazása­­— mondja a czikk végén — szerencsét jelentő esemény s hogy létrejött, azért Ferencz József császárnak, kinek mint fejedelemnek és férfiúnak önmagával nehéz küzdelmet kelle vívnia, Andrássy grófnak, ki az eszmét ép oly eszes mint ügyes közreműködésé­vel előmozditá és megérlelé, mindazok köszönetét fejezzük ki, kik a békét és haladást igazán akar­ják.“ A „N. W. Tagblatt“ így nyilatkozik: „Nálunk az utóbbi napokban a legalávalóbb szándékból né­melyek nem az érdekekre, hanem az é­r­­zelmekre appelláltak. A régi sebeket felszán­tották, a régi sírokat feltúrták,hogy a kialudt gyűlö­letnek megint tápot nyújtsanak. De ha a politikában nincs feledés, akkor az olasz népnek is igen nehezére kellene esni, hogy gyűlöletét Ausztria iránt lerázza. A „Pesti Napló“ tárczája. Akkor és most. Nem egyszer olvasom lapokba : Jobb volt Bach és Schmerling alatt, Egy jobb idő e­gész napokban Reményül mégis fenn maradt, ám most minden feladva önként. Becsület, jog, hit és remény Ott sülyedeznek, tört hajóként, Egy gyáva rendszer tengerén. A rosznál még roszabbat értünk, Csupán czifrább ruhát cseréltünk, Veszendő hajh! az ősi kincs, S erősb a régi rab-bilincs. Ha sorsuk egyszer jobbra válik, A népek úgy mint egyesek, Szenvedtek bár sokat sokáig, Ok mily hamar felejtenek ! A jelent nem a múlthoz mérik, Leikék képzelt jövőben él, S ha mindazt könnyen el nem érik, Mit büszke vágyuk hőn remél: Megszállja őket a búbánat, Egy pár könycsepp tengerré árad, 8 oly fájó, átkos a panasz, Mintha vala­kin volna az. Nem igyen, sőt nem is beszéltünk Negyvenkilenez őszén, telén. Szent isten, mily időket értünk! Köny­­s vérbe falt hit és remény. Mi szent a honfi szívnek, dúlva, Bennünk, közülünk mennyi rom, Oh mennyi minden porba hullva, S mi mély és néma fájdalom ! S a­mit most már csak mondunk szóval, Siralmas hangon, nagy hűhóval. Mintegy rajta kapva is talán. Akkor éreztük igazán. Bp. Szemle. Gyulai Pál: Az amerikai, angol és magyar uni­­táriusok találkozása Budapesten. Ez év június hónapjában történt, hogy Bu­da­­pesten több amerikai, angol és magyar unitárius közös értekezletet tartott. A lapokban ez értekezlet­ről csak hiányos, töredékes tudósítások jelentek meg, míg most a „Keresztény Magvető” czímű uni­tárius folyóiratban részletes jelentést találunk e nem minden érdek nélküli gyűlésről,mely a magyar és az amerikai unitáriusok között bizonyos összeköttetést, hogy ne mondjuk, solid­arit­ást állapított meg. A jelentést ama értekezlet elnöke, Hajós János és jegyzője, Buzogány Áron írták s mi ebből a következő részleteket reproducáljuk, melyek átalános érdekkel bírnak. A találkozásnak Mr. John Fretwell junior, te­kintélyes angol kereskedelmi házak ügynöke, egy lelkes, buzgó unitárius férfiú, volt az indítványozója, kit unitárius buzgalma indított arra is, hogy magya­rul megtanuljon, csak azért, hogy a magyarországi unitáriusokkal közelebbi érintkezésbe jöhessen s ál­lapotaikról s viszonyaikról minél több ismeretet sze­rezhessen. E derék, mivel a férfiú a bécsi kiállításra meg­jelent több angol és amerikai hitrokonunkat meg­nyerte arra, hogy Budapestre társaságban lejöjje­nek egy a magyar unitáriusokkal tartandó érte­kezletre. Ezen tervét Buzogány Áron, vallás és közok­tatási m. kir. ministeri titkárnak több levélben meg­írta, alaposan felfejtvén ezen találkozásnak czélját s azon következményeket, melyek reánk, magyar unitáriusokra nézve egy ily találkozásból várhatók. Ugyan e tárgyban itt Hajós János, orsz. képviselő és m.kir. belügyminiszteri oszt. tanácsosnak is, — és erdélyi barátaink, Kovács János és Simén Domokos tanároknak. Nevezettektől Frettwell azon egyhangú biztosítást vevén, hogy egy ily találkozás a magyar­­országi unitáriusoknak forró óhajtásuk és hogy szívből fognák őket maguk közt üdvözölni, csak­­ugyan jelezte is, hogy mintegy 24 tagból álló társa­ság, angol és amerikai unitáriusok, férfiak és nők, i. I­­. junius 14-én gőzhajón Budapestre indulnak s este megérkeznek. Az erdélyi hitrokonok s nevezetesen a Ko­lozsvárit székelő egyházi képviselő tanács részéről Simén Domokos és Kovács János tanárok is megér­­­­keztek Budapestre, hogy e találkozáson részt ve­gyenek. Az e. k. tanács egyszersmind Hajós János és Buzogány Áron egyh. tanácsosokat is felhívta, hogy nevezett tanáraival egyetértőleg működjenek közre e találkozásnál. Nevezettek junius 14-én találkozván, meg is állapodtak közösen a találkozás mikéntjére nézve s a Budapesten levő többi hitrokonaikat felhívták a csatlakozásra, hogy az érkezendő vendégeket minél többen fogadhassák és üdvözölhessék. Junius 14-én est­e­felé a bécsi hajéval meg is érkeztek vendégeink, de csak részben, Amerikából Edw. E. Hale, bostoni pap és az »Old and New« czímű tekintélyes havi folyóirat szerkesztője, és Miss Emma Southwick, egy igen mivelt hölgy és írónő; Angliából nevezett J. Fretwell junior. Nevezettek nem csak a maguk nevében, hanem egyszersmind a Bécsben maradt amerikai és angol unitáriusok meg­bízottjaiként jöttek Budapestre, többi hitrokonaik állítólag azért maradtak Bécsben, mert király Ő Felségétől éppen az napra kaptak audentiát, s ott részt kívántak venni. Egyébiránt megbízták a meg­érkezetteket, hogy a Bé­csben maradtak nevében is üdvözöljék magyar hitrokonaikat s biztosítsák ro­­konszenvükről. Megérkezett vendégeinket már a gőzhajó-állo­másnál testületileg fogadtuk és Simén D. un. mind­nyájunk nevében röviden üdvözölte őket. Azután a »Hungária« czímű vendéglőbe kisér­vén vendégeiket, ott félórára visszavonultak, újból öltözködtek, aztán történt a fogadtatás. Mr. Fretwell német nyelven, Mr. Hale angol nyelven tartott üd­vözlő beszédben fejezték ki örömüket e találkozás felett, egyszersmind előadván idejövetelek czélját, mely abban áll, hogy velünk s viszonyainkkal meg­­ism­ekedvén, rólunk, magyarországi unitáriusokról, — mondja a jelentés — otthon saját hazájokban s különösen saját rokonaink közt minél többet s mi­nél részletesebben beszélhessenek, s esetleg anyagi és erkölcsi segélyt nyújthassanak abban, a­miben szükségünk van. Ugyanazért másnap, azaz június 15-kén a délelőtti órákban egy conferentiát óhajta­nak velünk tartani. A conf­erentia június 15-én d. e. 10 órakor említett szálloda egyik termében tartatott. Megjelentek: Mr. Hale, Mr. Fretwell, Miss South­wick, Simén Domokos, Kovács János; a pesti hitro­konok közül : Hajós János, Buzogány Áron, Sebes Pál, m. kir. kereskedelmi titkár, Sebes Károly, or­vostudor, Orbán Balázs, orsz. képviselő, Szinovácz Gyula, törvényszéki jegyző,­ Ürmösi Miklós, minisz­teri s. fogalmazó, Gaál Jenő, legfőbb törvényszéki fogalmazó, Farkas Sándor, tisztviselő, Vajna Lajos, írnok. A gyűlés Simén D. an. által tartott imával nyittatott meg. A mely az egész gyülekezetet buzgó­­ságra gerj­eszté Erre több szónoklat következett, melyek vé­geztével Fretwell magyar nyelven üdvözlé a jelen­levőket az angol és külföldi unitárius társulat nevé­ben eképen : Unitárius Magyarok ! Kedves keresztény test­véreim ! Ma, Istennek hála! megértem régóta ápolt óhaj­tásom teljesültét, azon alkalmat, hogy egyesülve né­hány amerikai szellemrokonunkkal kezet szori­thassak azokkal a magyar unitáriusokkal, a kikkel az én angol atyámfiai sok év óta testvéries közlekedésben álltak. Ámbár csak néhány napja alkalmam vola Kriza püspöknek, s ottani tiszttársainak az Isten or­szága építésén való munkásságokat tapasztalni, s szerencsém vola a mi angol titkárunkat értesíteni, hogy milyen híven teljesítik feladatukat itten Erdély­ben azon tanulók, a­kiket önök Londonba küldöttek, hogy minket megismerjenek és iskoláinkban tanulja­nak. Amerikába is tehettem azt a tudósítást, hogy az a város, melynek jelszava ez: Fortior est, qui se, quam qui fortissima vincit Moenia, nec virtus altius ire potest, Erdélyre nézve az, a­mik a puritánok által ala­pított Harvard és Yale egyetemek Új-Angliára néz­ve, középpontja azon miveltségnek és erkölcsi erő­nek, melyek Amerikán túl messze a csendes tenger partjáig fénylének. De az nem vola nekem elég. a forró óhajtásom volt, hogy mind Új-Angliából, mind Ó-Angliából ná­­lamnál gazdagabb tapasztalással s mivolt ítélő tehet­séggel biró férfiak jőnének oda, hogy saját szemlél­t után ítélnének, ha váljon a lelkesedés, melyet én a székely-magyarok és az ő ügyök iránt szívemben ápolok, jogosult-e ? Ily férfiút mutatok én be jelenleg önöknek, a­kinek neve nem csak a mi egyházunk­ban, de az egész angolul beszélő Amerikában is tisz­­letben áll. Edward Everet Hale, a­ki mint hitszónok és író mindenütt szerencsés volt népét az Istennek or­szága ügyének terjesztésére buzdítani. Az idő, fájdalom, felettébb rövid arra, hogy mint én, ő is Erdélybe utazzék; de ő eljött velem Budapestre, hogy itteni szellemrokonainkat, a kiket mi a távolból becsülni megtanultunk, színről-szinte láthassa. Mi köszönjük önöknek, uraim, barátságos fo­gadásukat. Mi azt a kevés időt, melyet önökkel tölt­hetünk, arra kívánjuk felhasználni, hogy együtt nyu­godtan tanácskozhassunk, hogy angol és amerikai szellemrokonaink elébe tiszta, világos képet terjeszt­hessünk az önök törekvéséről, küzdelmeiről,reményé­­ről és aczélt akadályozó nehézségekről Az egy Atya Ur Istennek áldása kisérje a mi egységes törekvé­seinket. Mire Mr. Hale, az erdélyi unitáriusokhoz, Kriza János püspök úr utján, az amerikai unitáriu­sok nevében a következő latin üdvözletét intéző: Reverendissimo Johanni Kriza et Consistorio Rapraesentativo Ecelesiarum Unitariarum in Hun­gária, — Fr »trés Unitarii, Fratres in Christo; Concilium Ecelesiarum Unitariarum in Ame­rica vos salutat, et me cum aliis spem ac benevolen­­tiam nostram ecclesii vestris transmittere designavit. De prosperitate ecelesiarum vestrum, et se­­minarii Claudiopolitana, gratiaque in eas Dei opti­­mi, laeti audivimus. — Vos quoque ubique et semper veritatis semina, — verba optima optimorum sanctissimorumque disseminare, grate cognovimus. Patrem nostrum in coelis, Unum Deum indivi­­sibilem, cui nulla terra, cui nullum tempus distat, —­ javaslatok annyira megértek volna már, hogy az országgyűlés elé terjeszthetők legyenek. Az ország helyzete sürgeti azonban a meg­állapodást és azt hiszszük és óhajtjuk, hogy mihelyt e javaslatok megállapítva leendenek, és az ország érdeke azoknak elintézését sü­r­­getendő, a korona össze is fogja hívni az or­­szággyűlést. Máskép történt; a­mit ágyuk és szuronyok, a­mit a legszigorúbb törvények egyesíteni nem tudtak, azt közel hozta egymáshoz a szabad kiegyezkedés. Turinban Viktor Emánuel királyt tegnapi el­utazása alkalmával óriási néptömeg üdvözölte s az utazás Olaszországban népszerűvé vált.“ Végül meg­említjük, hogy a feudálisok közlönye a „Water­land,“ mely kezdettől fogva a legepésebb hangon szólott e látogatásról, mai számában egész demon­­stratióra ragadtatá el magát. Fekete keretben jelent meg s olyan czikket közölt, mely miatt az állam­­ügyész a lapot lefoglaltatta s igy az ma este kezeink­hez nem juthatott. (A horvát országgyűlés­ mai ülésének tárgyairól a következő távirati jelentést veszszük: Az országgyűlés elintézte ma az egész 1873. évi költségvetést, azonban a pénzügyi bizott­ság által javasolt törléseket elfogadta. Ezután a pénz­ügyi bizottságba 3, az uj közgazdasági bizottságba 7 tag választatott, kivétel nélkül a középpártból. A legközelebbi ülés valószínűleg csak szombaton lesz, és abban a költségvetési törvényjavaslat harmadszor fel fog olvastatni, és a zsidók egyenjogúsítására vo­natkozó törvényjavaslat tárgyaltatni. (Az egyesült magyar gőzha­­j­ótársulat­ fönntartása körül fáradozó bizott­ság tegnap vagy ötszáz aláírási ívet küldött szét a megyei s városi hatóságokhoz és egyes nagyobb bir­tokosokhoz. Az eddig aláírt összeg kétszáz­hetven­ötezer frtra megy. A­mint a Pest városi mai köz­gyűlésről szóló tudósításunkból láthatni, indítvány létetett, hogy a város is támogassa a társulatot. (A szerb clerivális párt nyi­latkozata.) A »Szrbszki Národ« írja az állam és egyházról: Mi fölfogjuk a helyzet nehézségeit, melyekbe a szerb egyházi kérdés kormányunkat juttató; mindazáltal megvagyunk arról győződve, hogy e nehézségek egymásután fognak eltűnni, mi­helyt az első döntő lépés az egyház szellemében végrehajtatik. Mi szemben Miletics és híveivel a törvényekhez tartjuk magunkat, még­pedig az állam és az egyház törvényeihez. Mi az egyház képviselői leszünk, de minden időben a korona és a kormány kezére is járunk, hogy az egyház érdekei az állam legmagasabb érdekeivel öszhangzásba hozattas­­sanak.. ........................................................................................­ |~ r ....mtr' rnrnrnrir ~ Budapest, sept. 17. Egy hét választ el bennünket az egyesült magyar gőzhajózási társulat közgyűlésétől. Ezen időközben vagy összegyűl annyi pénz­segély, a­mely a vállalat fönntartására ele­gendő, vagy megásatik a közöny által ezen egyetlen magyar versenyző gőzhajózási tár­sulat sírja. És várjon remélhetünk-e az átalá­nos nyomor közepette annyi áldozatkészséget, a­mennyi szükséges arra, hogy ezen közgaz­daságilag országos fontosságú vállatot jobb idők beálltára megmenthessük? Áldozatról szóltunk, pedig a segély, mely most kéretik, távolról sem ajándék. El­sőbbségi kötvényekre kér a vállalat hitelt, és ha egy teljes milliót, érnének is el az aláírá­sok, és így egy újabb illióval szaporíttatnék a társulat elsőbbségi tartozása, ezen negyedik millióbeli prioritások is teljes biztosítékot találnának a társulat hajóparkjában, bányái­ban és egyéb ingatlanaiban. A társulat utóbbi mérlege szerint a hajó­­állomány mai értéke — szokásos 3 — 30%ig terjedő leírások után — 5.800.000 frt, a szén­bányáké egy millón fölül, a többi ingatlan értéke 95.000 frt, a­mi összesen hat millió 900.000 frtot közelít meg. De vegyük ugyan­ezen obj­étumok értékét akkorának, a­mint az osztrák gőzhajózási társulat becsülte, tehát­­ oly szigor szerint, a­mely a legnagyobb biz­tosság igényeit kielégíti, akkor is azt találjuk, hogy az újabban kibocsátandó egy millióig terjedhető prioritások elégséges hypothekát találnak. Az osztrák gőz­hajózási társulat ugyanis 5,097.133 frtot ajánlott föl a magyar társulat vagyonáért, e közt 4,907 133 frt a gőzösök, uszályok, szénbányák és állomási telkek és épületek értékének felel meg. A magyar tár­sulat elsőbbségi tartozása ma 2,981.300 frt, és így, ha egy újabb millióval szaporodnék, még mindig közel egy millióval haladná meg a hypotheka és pedig a legszigorúbb becsű szerint, a tartozást Ezek szerint valóságos áldozat nem is kéretik azoktól, a­­kikhez elsőbbségi hitelért fordul a társulat. Nagyobb joggal vindk­ál­­hatnának­ maguknak áldozatkészséget azon részvényesek, a­kik ellenzik a vállalat felosz­latását és­ az osztrák társulatnak való kiszol­gáltatását, mert az ekként szükségessé válan­dó újabb elsőbbségi kölcsön folytán még in­kább csökken a kilátás arra, hogy a részvé­nyek osztalékot élvezhessenek. Az újabb ki­bocsátású elsőbbségi kötvények aláírói leg­­fölebb azon lucrum cessans kárát szenvedik, hogy nem a mai árfolyam szerint, hanem teljes névértékben fizetik a prioritásokat. Ámde több oldalról halljuk az ellenve­tést, hogy e vállalat nem is magyar, hogy il­letéktelenül appellál a hazafiságra, hogy a szédelgés szüleménye, hogy hibásan és lel­kiismeretlenül kezeltetett; hogy végre lénye­gében oly egészségtelen szervezetű, miszerint üdvösebb volna azt veszni hagyni, s a netalán összegyűjthető tőkéket egy egészen új, ma­gyar gőzhajózási vállalat megalkotására for­dítani. E vádak mindegyikének megvan egy bizonyos mérvig jogosultsága, s azért nem állíthatni a priori, hogy a részakarat sugal­latai, de a végkövetkeztetés, mely ama vá­dakból levonatik, mégis tarthatatlan és teljes meggyőződésünk szerint elvetendő. Mindezen érvek azonban komoly figyelembe­vételt kö­vetelnek, mert végre is üzleti vállalat forog­ván szóban, nem szeretnénk a nemzeti s ha­zafisági tekinteteknek kelletén túl­súlyt en­­ge­dni, és azért gondosan kívánjuk latolgatni a reális érdekek, úgy a köz-, mint a magán­haszon követelményeit. Azon vád ellenében, hogy a vállalat nem magyar, csak egy-két megjegyzésre szo­rítkozunk. A társulat üzleti, szolgálati nyel­ve magyar, székhelye Budapest, elnöke, igazgatótanácsa,hi­vatali személyzete túlnyomó többségben magyar emberekből áll, kizáró­lag magyar lobogó alatt jár; az Alduna kivé­telével csupán magyar vizeket szelnek hajói; részvényei csakis Magyarországon vannak elhelyezve - olcsó tarifái a magyar termelők­nek és kereskedőknek hoznak előnyt; üzleti pangása vagy gyarapodása Magyarország termésétől függ egyedül. Mindezeknek — ta­lán egyedül az utolsó momentum kivételév­e — épen ellenkezőjét képviseli és cselekszi az osztrák társulat; német az minden izében, Magyarországból táplálkozik és Ausztriának szolgál, Bécsbe gravitál. De hisz — a mint mondók — üzleti ér­dekekről szólunk, nem hazafiságról, nem is

Next