Pesti Napló, 1873. szeptember (24. évfolyam, 200-224. szám)
1873-09-26 / 221. szám
I W. SI. Szerkesztési iroda? Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Köziától, nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest. Péntek, September 36.1873. ü4k ért folyaafc Hirdetések szintúgy" mint a előfizetések a KIADÓHIVATALBA, Barátok-tere, Athenaeum-épület küldendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . . 12 . — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1orint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik, előfizetési „PESTI NAPLÓ“-ra. Azon olvasóinkat, kiknek megrendelése sept. végén lejár, figyelmeztetjük előfizetésük minél előbbi megújítására, hogy a lap megküldésében fennakadás ne történjék. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 frt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . . 6 „ ) Az előfizetés Pestre. a „Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Athenaeum, ferencziek tere 7. sz. a.) küldendő. 4 „P. Sápié“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest, sept. 25 A franczia monarchicus pártoknak az utóbbi napok folytán kifejtett tevékenységek közepette meglepő tünemény a bonapartisták hallgatagsága. Lemondtak volna hát reményükről a Napoleon-dynastia hívei, hogy az angol katonai akadémiák ifjú növendékét valaha apjának trónjára juttathassák? Vagy talán épen nagyon is résen állanak, s a látszólagos csend és tevékenység csak következménye annak a figyelemnek, melylyel a fusionált királyságiak napról-napra növekedő confusióját szemlélik? Mi inkább ez utolsót vagyunk hajlandók hinni, s ezt erősíti meg a Timesben is egy indiseret hang: „Chambord gróf azzal fogja nevezetessé tenni magát a történelemben, hogy ő lesz a császárság visszaállítója. “ Bármily meleg rokonszenvvel kisértük is a franczia köztársasági párt törekvéseit, hogy a franczia viszonyok között legszabadelvűbb, legemberibb, legjózanabb s legtöbbet ígérő államformát meggyökereztesse, bármennyire el kell is ismernünk, hogy Thiers két évi kormánya csudás eredményeket tudott fölmutatni a szerencsétlen hadjárat és a polgárháború által szétmarczangolt nemzet ujjáteremtésében: azt a reményt — fájdalom — soha nem tudtuk táplálni, hogy az ország a köztársaság eszméjét őszintén, becsületesen, végleg elfogadja s azzal szerencsésen átessék e valódi életkérdésen. Nagyon kegyes istennek kellene mosolyogni annak a franczia köztársaságnak születésénél, mely a megerősödés és fejlődés éveinek oly sok halálos bajait meglábolva a férfikorra eljutni tudjon, s az a kegyes isten nem volt ott , midőn az 1870. év September 4-én a köztársaság Párisban kikiáltatott; de bent volt az országban a főváros felé közeledő győztes ellenség. A köztársaság hősiesen fölvette a császárság kezéből kiesett kardot, s mindenesetre e harcz sikere vagy bukása volt az, mely legdöntőbben határozott az új kormányforma létjogosultsága, vagy csak időlegessége fölött a nemzet jövendő közvéleményében. Egy diadalmas köztársasági kormány nagyszerű traditiókra fogja vala építni a maga erősségét, ha pedig vereséget szenved— s tudjuk, hogy mily nagyott szenvedett — egy vele elvileg ellentétes pártot sem fegyverez le. Giambetta bukása s Thiers kormányra lépése első jele volt már a republicánus eszme hanyatlásának , — nem azért, mintha Thiers — régi monarchicus elveit okosan félretéve — őszintén ne szegődött volna azon zászló alá, melyet kibontott, hanem azért, mert amaz eszme elvesztette benne erősen pronunciált jellegét. A polgárháború, habár elősegítette is azt, hogy az áradat forrongásával fölszínre kerülni szokott szennyes és ártalmas elemektől meg-, tisztuljon az állam, szintén nem segíthette elő azon alakulás megszilárdulását, melynek számadásába ellenfelei nem minden ok nélkül róhatták föl a commune rémnapjainak lehetővé tételét is. — S Thiers kormánya, csakugyan fényes sikerei és a nemzet osztályainak naponként növekvő rokonszenve daczára is folytonos küzdelem volt a kamara reactionárius többségének megújuló támadásai ellen, melyek végre a múlt május 24-iki válságban érték befejezésüket Mac-Mahonnak az elnöki székre emelésével. Az ábrándos, de nagy, lángoló lelkű Grambetta, az államférfim bölcsességgel kitűnő erélyt párosító Thiers s a nemes becsületes jellemű Mac-Mahon tábornagy, kik a franczia köztársaság három éves fönállása alatt annak képviselőiül szerepeltek, mindegyik legjobbja talán saját pártjának, mindegyik igazán szereti hazáját, de mindegyik egy-egy fokkal való lejebbszállását mutatja a republicánus kormányalak reményének s bizodalmának ; s a szabad tetőről lassanként leereszkedő lejtő már egészen alá, Frohsdorfba vezette azon férfiakat, kik a franczia állam sorsát jelenleg intézik. Meg fogják-e ott találni, a kit keresnek: a királyt, ki legitimitása mellett számot tudna vetni azzal, hogy 1789 óta mégis csak sokat változott a világ s a francziaországi viszonyok is? — még most bizonytalan, Chambord gróf — az inspe V. Henrik mint látszik nem hajlandó semminemű alkotmányos concessiókra s kész inkább trónigényét is áldozatul hozni conservativ elveinek. A Bourbon-trónkövetelő e szilárdsága lehet jellemesség is , — lehet megrögzött absolutisticus hajlam, de lehet előrelátó eszélyesség is. Francziaország nagyon sokat várt attól, aki jövő sorsának intézését kezébe veszi. Kivétel nélkül minden párt várja, hogy a német birodalmon veendő „revanche“ mielőbb megtörténjék, a hálátlan Olaszország megfenyítését még azok se néznék rosz szemmel, akik a pápa világi hatalma visszaállításának nem barátai. Mindettől pedig Francziaország hatalmi állása még ma, s legalább még néhány évig nagyon messze van, és a királyság, mely ily igények s a pártok támadásainak közepébe lenne beültetve, lobogtassa bár akár a fehér zászlót, akár a tricolort, csak arra volna jó, hogy rövid idő alatt végkép lejárja magát, s egy takaros forradalomnak nyújtson mielőbb staffaget. Ez az, amit Chambord gróf valószínűleg jól tud, s ami legalább is annyira készti csöndes kastélyának nyugalmából ki nem lépnie, mint a legitimitási scrupulusok. De még a fusionált Bourbon és Orleanságak praetendens tagjai átalában egy nagy hibában szenvednek: nem támogatja őket sem népszerű traditio a franczia történelemben, sem egyéni kiválóság. Középszerű, vagy a középszerűségen is alól álló egyének; jók legfölebb arra, hogy elvetégül szolgáljanak ; sem a nép, sem a polgárság, sem a katonaság nem rokonszenvez velők; a régi nemesség viseltetik csak irántok történeti remini-sentiák kegyeletével, ennek és az ultramontán papságnak érdekei lehetnek csak öszhangzók az övékével. Ilyen viszonyok közt, ha a frohsdorfi értekezletek eredményre vezetnének is, V. Henrik királysága alig lenne egyébb, mint egy újabb lépcső a császárság felé. A Napóleon-család barátainak száma, mind a hadseregben, mind a munkásosztályban és a földművelő népben valószínűleg sokkal nagyobb, mint a három év előtti elkábító események hatása után történt pártalakulásból következtetni lehetne, mindenesetre pedig sokan vannak, akik, ha a köztársaság bukása és a királyság közt kénytelenek választani,választják a császárságot. Amint azonban egyelőre látszik, a királyság visszaállítására tett törekvések hajótörést fognak szenvedni Chambord gróf nyakasságán. Ez esetben a köztársaság mai formájában fönnmaradhat még néhány évig, s Mac-Mahon tábornagynak az a rendeltetése lesz, hogy IV. Napóleon számára tartsa melegen a helyet. Mi ugyanis vérmesnek tartjuk azon reményt, hogy a köztársasági párt egy kedvező alakulása s az új választásokkal való megerősödése a nemzetgyűlés következő ülésszakában újra Thierst helyezhetné vissza az ország kormányára; vérmesnek tartjuk e reményt, bár, mint a franczia nemzet őszinte barátját, óhajtanak hogy pessimismusunkat hazudtolják meg a jövendő események. A „Pesti Napló“ tárczája. Párisi tárczalevél. (Francziaország felszabadulása. — Thiers. — Körmenetek. — Egy szabó története és Sedan. — Anna Deslious. —- Bazaine pőre. — Waterloo. sept. 19. Csak egy esemény foglalkoztatta egész Francziaországot a lefolyt hét alatt, de ezen esemény Francziaország szabadsága volt! Ki tudná leírni az örömet, melyet éreztek a felszabadult részek, hogy dobogott szívük büszkén és szabadon ? Örömnapok voltak ezek a keserű, de tiszta és mélyen érzett örömnek napjai ! S a nép öröme majd forrongásnak tekintetett a kormány ellen, mely Thiers nevét a feledékenységnek szerette volna áldozatul dobni. E törekvés nem sikerült. A felszabadult kerületekben háromszinü zászlók lengtek, melyeken Thiers neve fénylett. Sajátságos nép ez, melynek azon rosz szokása van, hogy hű maradt azokhoz, kikhez bizalommal viseltetett s megőrizte keblében azon érzelmet, melynek neve: háladatosság. Clermont, Etain, Verdun, Constans polgárai a nap emlékéhez méltón ülték meg az ünnepet, melyen visszanyerték függetlenségüket, s büszkén lengeni látták hazájuk zászlaját. Nem volt lárma, , nem vigalom, nem hallottak zajt; ünnepet ült mindenki saját szivében méltóságteljesen. A gyászos emlékek árnya még nem vonult el egészen a franczia földről, — az öröm nem lehetett teljes. Az új franczia határokon túl lakó francziák, most már német polgárok bucsufeliratot intéztek Thiershez. Mily szomorú jelenség a nagy öröm közepette ! Francziaország tehát ismét saját sorsának ura s nem függ senkitől. Vájjon tanult-e sokat a lefolyt három év tanulságain ? Vájjon meggyőződött-e arról hogy a győzelmet ép úgy, mint a hatalmat, meg kell érdemelni munkával, meg kell vásárolni, mint minden más emberi dolgot és főként, hogy egy nemzetnek, legyen az bármily nagy és dicső, nem szabad mozdulatlanul, mereven megállnia saját körében, imádnia saját magát, tudomást sem vévén az őt környező nemzetekről. Ma még van időnk kérdezni, a jövő meg fogja adni e kérdésekre a feleletet. Az új korszak napjai nem bíztatólag kezdődnek. Ugyan, képzeljék el csak önök, minő feladat jutott osztályrészekül Verdunban a 94-ik sorezred katonáinak? Rézonville és Saint-Privat hőseinek? Kisérniök kellett a templomi körmenetet,mely a székesegyházi templomból kiindulva Saint Victorba ment, hogy ott imádkozzék egy csodatevő szűz előtt. A tisztek a papokat követték, akik megszokták az ágyuk dörgését, ájtatosan hallgatták végig a zsoltárok énekét. De hagyjuk e szomorú dolgokat. Páris nagyon távol esni látszik a felszabadult részektől, s így nem igen érzi azok örömét. Valóságos szigetet képez e város, körülvéve az áthatolhatlan világtengertől, csak önmagának s önmagában él, nem létezik, csak saját maga miatt. A napokban egy híres embert temetett el. Szerény, kis körű ismeretségre szorított ember volt, kinek neve egy kis történelmi nevezetességre tett szert. Dusautoy-nak hívták, különben mesterségére nézve szabó volt. Ki sejtette volna mily nagy befolyást gyakorolt ezen ember Francziaország történelmére ? ő maga volt majdnem egész oka a Francziaországot ért rettenetes szerencsétlenségnek. Híres szabó volt különben Párisban s ruhái bámulatot arattak. Ő csinált Napoleon Lajosnak is ruhákat, midőn ez Páriába megérkezett. Napoleon Lajos tudvalevőleg nem volt gazdag Dusautou szabónál és oly arányban növekedtek a szabószámlák, amily kedvezőkké váltak a kilátások a császárságra a herczeg fejében. Kis dolgok nagy eredményeket hoznak gyakran létre. Ez régi dolog. Dusautovnak pénz kellett, Napoleon Lajosnak pedig nem volt. Hogy tehát pénzhez jusson, meg kellett dönteni a nemzeti képviseletet, a népet meg kellett szavaztatni, s meg kellett alapítani a császárságot. Mindez azért történt, hogy pere Dusautoy kifizettessék. Dusautoy megkapta pénzét, de Francziaország tönkre ment mellette. Régen megírták már, hogy Dusautoy számlái voltak oka annak, hogy Francziaország elvesztette Elsasst és Lotharingiát. Azon tintával, mely nyugtatványozta Dusautoy számláin a megtörtént fizetést, ugyanazon tintával írták Sedannál alá a capitulatiót. „Lo que puedem sastro« — mondja egy spanyol közmondás: „mit tud tenni egy szabó!« Úgy látszik, ennek a spanyol közmondásnak Francziaországban kellett megvalósulni. Dusautoy esete megerősíti e tényt. És ami még sajátságosabb! Dusautoy meghalt a terület felszabadulását követő napon! Be kellett neki végeznie a végzetteljes rendeltetést, melyre kiszemelte őt a soi-3 anélkül, hogy valaha tudatára jutott volna azon titokteljes szerepnek, amelyet eljátszania kellett a történelemieme nagy tragoediájában. Különben úgy látszik, — hogy e pillanatban Francziaország rendezi adósságait, s kifizeti régi számláit. Deslons Anna is, ki szintén félhivatalos szerepet játszott a múlt kormány alatt, meghalt ugyanakkor, midőn Dusautoyt temették. — Volt idő, midőn semmifsla drámai mű legelső előadása nem volt képzelhető, s nem volt tökéletesnek mondható, ha nem látta a közön ég Deslons Annát. — Ő a párisi high life kiegészítő, nékülözhetlen része volt. Páholyában látogatókat fogadott s nemvolt olyan ünnepelt olasz hölgy a milánói Skálában, ki annyi hódolót fogadhatott volna páholyában, mint a franczia nő Dumas fils, vagy Sardou valamely új darabja első előadásának szünetei közepette. Gyönyörű, szép, barna leány volt; kedves és büszke, fénylő és szerény, bájos és tündöklő, mint a régi ékkövek. Szemei egy egész világot kormányoztak ; halvány arcza szédületet okozottt; csábító mosolyában elvesztette nem egy nagy úr eszét. S valóban, Deskons Anna szép volt. Még senki sem tanulmányozta azon befolyást, melyet a rútság gyakorol az emberi szenvedélyekre. Pedig azon nők legnagyobb része, kik a világban napjainkban nagy szerepet játszottak, csúnya és rút volt. Úgy hiszem, Bécsben mutogatják viaszban Cora Pearlt, a hírneves odaliskát. A bámuló kor nem tudja megmagyarázni, miként képes e csúnya angol nő oly szenvedélyeket felkelteni az emberek szivében? Pedig e szenvedélyek nem regék meséi, hanem tények, melyekre bizonyítékok vannak. A rútság istennőjének lehet nevezni e nőt, kit imád egy egész serege a férfiaknak. Vájjon a divat hatalma-e ezen sajátságos jelenség, mely egy rút hölgyet helyezett oda, hol csak a szépség és báj lett volna hivatva uralkodni ? Vagy talán a rútságnak is vannak eredetiségei, melyek felkeltik az ember szenvedélyeit ? Da Deslions Anna nem birt ily eredetiséggel ; a szépség istene megajándékozta őt minden bájával s igy nem is csoda, hogy annyi imádója volt. És ezen asszonyok neveit megőrzi, ha nem is a világ, legalább az utánuk következő néhány év történelme ! Hogy is ne ? Sokkal nagyobb szerepet játszott közölük nem egy, semhogy a közvetlen jövő eltemethetné emléküket. Néhány közülök; a politikában is nagy szerepet játszott. Volt köztük egy, kihez maga Cavour is szeretetreméltón, hogy ne mondjuk, alázattal közeledett , mert tudta, mily nagy befolyást képes elő gyakorolni egy magas állású fancziára, s ennek révén Olaszország sorsára. Mint a siker embere, Cavour ászéit tartotta szemei előtt, s eszközül felhasználta az emberi szenvedélyeket, s kizsákmányolta a politika s hazája érdekében az emberek gyenge oldalait. Nincs mit titkolni; ezen ember, kinek ily gyengéi voltak, nemm volt más, mint Napoleon herczeg. S ha valaha napvilágra kerülnek Cavour levelezései, melyeket hazája érdekében folytatott, bizonyára jobban fog bámulni a világ, mint Lamarmora leleplezésein. Lesz azonban nemsokára ismét egy nevezetes napja Francziaországnak. Bazaine perének tárgyalása nem sokára megkezdetik. A hadsereg aggodalommal néz e per tárgyalása elé; a tisztek félnek, hogy nem nagy előnyére lesz a fegyelemnek, ha oly tények fognak napfényre kerülni, melyek szigorúbb ítéletre fognak feljogosítani Bazaine eljárása fölött. Vájjon hányszor gondolhatta el magában Bazaine, hogy mily szerencse és dicsőség lett volna reá nézve, ha Rézonvillenél az ellenség golyói által neve szeplőtelenül adatik át az utókornak. Mily szomorúság fogja el az ember lelkét, ha a barettereken keresztülmenve látja a fehér kereszteket, melyek annyi hős porait jelzik. Waterloo tere nem oly szomorú. A francziák szive összeszorul e sírdombok láttái-, mely egy szerencsétlen hadjárat emlékét idézi fel. Mily szép egy hadsereget vezényelni és megmenteni azzal a hazát! vagy ha a balsors üldöz, legalább úgy meghalni, amint meghalnak a katonák. Budapest, sept. 25. (A budapesti főpolgármester.) Azon nevek között, melyek a budapesti főpolgármesteri hely jelöltjei neveiként emlegettettek, egyik sem ragadta meg annyira a közfigyelmet, mint Ráth Károly neve. A főváros ügyeiben való jártasság s az ezek előmozdítása körül számos éven át szerzett sok érdem, kiváló társadalmi állása, képzettsége, szónoki tehetsége és erélye egyaránt oly kiváló mértékben qualifikálják őt ez állomásra, hogy a kormány szerencsésebb választást alig tehetne. Meg vagyunk győződve, hogy ha az ő nevét a jelölt névsor tartalmazza, a közbizodalom olyannyira ki fogja tüntetni, hogy egyhangúlag választatik meg. S mert így ismerjük a viszonyokat, nem mondunk le a reményről, hogy őt a főváros élén üdvözölhetni fogjuk. Természetes ugyan, hogy azon sok gond és önfeláldozás, melylyel e hivatal jár, nem lehet oly kecsegtető,mint ama kitűnő hely, melyet Ráth Károly legfbíróságaink körében elfoglal; a közélet azonban bizonyos magas kötelességekkel is jár s e kötelességek elől nem fog kitérni az oly férfiú, a minőnek mi Ráth Károlyt ismerjük. (A budapesti rendőrség.) A fővárosi uj municipium megalakulása pillanatában a rendőrséget a kormány veszi át. Mint halljuk, az terveztetik, hogy újévig a rendőrség mostani szervezetében marad meg, azon túl azonban már életbe hiszik léptethetni az új szervezetet. Az egyesített főváros állami rendőrsége nyolcszáz személyből fog állani s az első fölszerelés költségei megközelítik az egy milliót. (Képviselőválasztások a volt határőrvidéken.) A választók összeírása október 1—14-ére van kitűzve, úgy, hogy a választások november közepén, vagy legkésőbben végén megtörténhetnek. Eddig a következő jelöltek kitűzése tekinthető körülbelül biztosítottnak: a volt szerb-bánsági ezred területén a Deákpárt részéről gróf Bissingen, a szerb-román párt részéről Babes Vincze; a volt német bánsági ezredben Stojankovics J. deákpárti és dr. Poit, a hirhedt moszkvai zarándok; a volt titeli csajkásterületen végre a Deákpárt jelöltje Stratimirovics Tódor újvidéki aljárásbiró (a tábornok öcscse), és Popovics, a nemzeti párté pedig dr. Kostics, ki mint szerb költő és Shakspeare-fordító ismeretes, de azonfölül ép oly fantastikus politikus, mint dr. Polit. (Az egyesült magyar gőzhajótársulat) tegnapi közgyűlése által kiküldött tizenötös bizottság, ma d. u. 3 órakor tartott ülésében megalakult és miután az eljárási módozatokat körvonalazta, három osztályra oszlott, a melyek a bizottságra ruházott teendőkben eljárandanak. Az első osztály a társulati könyveket és okmányokat, a második technikai osztály az összes üzleti állományt vizsgálja meg, a harmadik a pénzbeszerzéssel illetőleg a vállalat fenntartása'iránti teendőkkel lesz hivatva foglalkozni. A bizottság kijelentette, hogy a pénzbeszerzés iránt tett eddigi lépéseket helyesli s magáévá teszi; továbbá, hogy az e téren teendő további intézkedéseket már most a bizottság, mint a közgyűlés a végre megbízott közege, maga fogja folytatni. Budapest, sept. 24. Mielőtt ígéretünkhöz képest a magyarországi vasutak legújabb üzleti kimutatásait tüzetesebben ismertetnek, újból föl kell említenünk egy kérdést, melyet már akkor, midőn az üzleti kimutatások hivatalos közzétételét először sürgettük, mellékesen szóba hoztunk. Az a kérdés ugyanis,vájjon nem volna-e lehetséges a monarchia mindkét államát szelő vasutakról különválasztva kimutatni a magyarországi vonalakra eső üzleti eredményeket? A korábban ismertetett magánjellegű kimutatásokban e különválasztást nem találhatni fel és a tegnapelőtt közzétett, hivatalos kimutatásban is összefoglalva jelennek meg az úgynevezett közös vasutak. Az osztrák államvasút ugyanis 213mértfölddel szerepel a kimutatásban, holott Magyarországon csak 116 mértföldre terjednek vonalai; hasonlókép a déli vasút 294mértföldre számíttatik, míg magyarországi vonalai csak 99 mértföldet tesznek; ugyanez áll a kacsa-oderbergi és a töbi vasútról, amelyek idegen földön folytatják útjukat. Kérdés tehát: vájjon nem volna-e lehetséges, — mert hogy kívánatos lenne, az kétséget sem szenved — a magyarországi vonalok üzleti eredményeit elkülönözve kimutatni. A magyar királyi államvasutak nemcsak az össze nem függő északi s déli vonalak szerint, hanem az egységes hálózatot alkotó északi vonalnál is egyes szakaszonként részleteztetnek. Ugyancsak külön szokta az osztrák állami vasúttársulat a délkeleti (Bécs-Bazias) és a bécs-ajszőnyi vonalak adatait kimutatni; a déli vasúttársulatnak felső olaszországi s magyar-osztrák vonalai pedig egészen elválasztva kezeltetnek és mutattatnak ki. Elismerjük, hogy a párhuzam nem egészen congruens a felhozott példák és előadott kívánságunk közt, de a lehetőség némi jóakarat mellett az általunk jelzett irányban is meg van adva. Az osztrák államvasút, nem különben a déli vasúttársulat külön statisztikai irodákkal rendelkeznek, amelyek a megfelelő üzleti berendezés alapján könnyen eszközölhetik a kívánt szétválasztást. Megengedjük, hogy — miként ezt a közmunkaminisztérium által tavaly kiadott statisztikai munkálat fejtegeti — megengedjük, hogy a közös vasutak tisztán magyar vonalait az üzleti eszközök kimutatásánál azért nem lehet elkülöníteni, mert az így elért eredmény csak illustrius lenne.A déli vaspálya vonalai például — így folytatja a nevezett munkálat — a szerint, amint azok közül egyik több vagy kevesebb üzleteszközt szükséges, az üzleteszközök összes állományá-ból többet vagy kevesebbet kap, minél fogva a valóságban egyik vonalrészre több kocsi esik, mint a másikra. Az üzleteszközöket a hálózat mértföld arányában elosztva tehát, olyan eredményt érnénk el, mely a valóságnak nem felelvén meg, könnyen tévútra vezethetne.“ Az üzleteredményekre nézve ezen nehézség nem áll fenn. Elég lesz arra utalnunk, hogy a déli, valamint az osztrák állami vasúton a magyar határt átfutó vámköteles áruk mind föl kell hogy jegyeztessenek és köztudomású dolog, hogy Magyarországnak nyugatról eredő külkereskedelmi forgalma, ideérve az Ausztriával folytatott kereskedelmet is, csupán a szállító vállalatok adatai nyomán deríttetik ki. A lehetőség kétségen kívül megvan tehát, a kormány jóakaratán pedig nem kívánunk egyelőre kétkedni. Hogy a theoretikus jelentőségen túl minő becse lehet az ily elkülönített kimutatásnak, arra elégséges utalnunk a déli vasuttársulat hálózatának szétválasztására. Tényezőt képez a becslésnél az illető vonalakba befektetett tőke, de hason nyomatékú factor az egyes vonalak jövedelmezősége. Nem szándékozunk a kérdésbe ezúttal mélyebbre bocsátkozni s igy a legújabb üzleti kimutatásból néhány megnyugtató s a mai súlyos időkben vigaszt nyújtó adatokat kiemelni. A pályák ugyanis túlnyomólag kedvezőbb eredményt mutatnak ki úgy a lefolyt nyolc hó összes bevételeinél, valamint különösen a múlt hó adatainál, összehasonlítva mindegyiket a múlt év megfelelő szakával. És ami illeti az augusztusi bevételeket, úgy azok majd mindegyik pályánál nagyobbak a September elsejéig elért összes bevételek egy nyolcadánál. A magyar kir. államvasutak közt — ami különben természetes is — legjobb a Pestsalgótarjáni vonal eredménye: bevétele az idén : 2,081.184, tavaly 1,647.183 frt; augusztus havi bevétele 294.846, tavaly 215.400 frt; ami mérföldekre reducálva amott 26.525, itt 4.875 frtnyi szaporulatot képvisel tavalyhoz képest. Egészben véve a magyar kir. államvasutak éjszaki vonalai januártól kezdve 1,218.898 bevételi többletet mutatnak ki tavalyhoz képest, és e plusból az 1872 óta megnyitott 11 mfdnyi szakaszokra csak 180.501 frt esik. Ezen eredmények annyival örvendetesebbek, amennyiben a m. kir. vasúti igazgatóság által követett tarifa-politika helyességét igazolja. Kedvezők az osztrák államvasút, kedvezők továbbá a kassa-oderbergi, az erdélyi nyugati s a mohács-pécsi vasút üzleti eredményei , ellenben kedvezőtlenek a déli, a tiszavidéki vasút adatai, bár az évi átlag hiányát az augusztusi s az őszi hónapok eredményei előreláthatólag helyreütik. A háború ellen. Azörök béke” apostolai és mindazok, kik a háborúk iszonyainak enyhítésén fáradoznak, rég nem fejtettek ki oly élénk tevékenységet, mint jelenleg. A tudomány férfiai újra élénk vitát kezdenek e kérdésről, parlamenti tagok buzgólkodnak az ügy körül, férfiak, kik e téren nagyjelentőségű eredményekkel dicsekedhetnek, új eszméket teremtenek, új mozgalmakat keltenek. Néhány német tudós és hírlapíró csendes dolgozó szobájában, család nélkül lévén, könnyebb lélekkel írhatta ugyan le, hogy a háború necessariummalum, sőt Sedan után még az is érthető, hogy egy bécsi nagy német hírlap azt találta írni, hogy a háborúk elleni izgatás gyakorlatiatlan, czéltalan sőt nem is mondható helyesnek. Ezek az urak azonban a közvéleménynek mind hangosabb nyilvánulatait bajosan fogják hallgatásra bírni. Az eszme, melyet ők gőgös ferihájázással gúnyolnak, távol van ugyan megvalósulásától, de az emberiség úgy járt vele, mint az alchimiával. Meg-