Pesti Napló, 1873. október (24. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-10 / 233. szám

Barátok-tere, Athenaeum-épület. ▲ lap Szellemi részit illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza, Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest Péntek, October 10.1878. 94. évi folyam. 933. sz. Szerkesztési iroda; REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra • . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .12»^— « Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 /ffrint. Az előfizetés az év folytán« minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elad napjától számittatik. — Hirdetések szintúgy mint*előfizetések a " KIADÓ HIVATALBA, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 fil. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . . . „ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló “ kiadó hivatalának (Athenaeum, ferencziek tere 7. sz. a.) küldendő. A „P. Sápié“ szerkesztő-és kiadó-hivatala. Budapest, oct. 9. A férfiú működését, kinek emlékét tegnapelőtt ünnepelték Egerben, elismeréssel jegyzé fel az egész napi sajtó s ha számára hely jut a történelemben, elismeréssel fogják nevét emlegetni a későbbi évtizedek is. Ő teljesité hazafiai tisztét s ő hive volt mindvégiglen egyházának is. Bartakovics élete és működése szigorun egyházias jellege által tűnt ki ; de ő e hűséget öszsze tudta egyeztetni a haza, s a nemzet iránti kötelmeivel. Egyházának vélt szolgálatot tenni, midőn tiltakozott a concordatum ellen, mely jogot sért s csorbítja a magyar kath. egyház függetlenségét. Szerette a hazát, a csöndben jót tett és sokak által megsiratva múlt ki. A szónok előtt, ki az egri székesegyházban e nagy halott felett az emlékbeszédet tartó, alig volt képzelhető ennél kedvezőbb alkalom arra, hogy az alkotmányos magyar főpap képét és kötelességeit tárja a hívek elé. S mily fényes társaság hallgató! Ott volt a prímás, vagy öt püspök, számos káptalanbeli küldött, s ott volt a hallgatók között a Deákpárt s a kormány egy kitűnő tagja, ki ez idő szerint , a belügyek tárczáját kezeli. S mindenek felett várható volt, hogy azon méltányos, leyális modor,melylyel Deák Ferencz az egyház-politikai kérdésekről jan. 28-diki halhatatlan emlékű beszédében nyilatkozott, az egyház részéről, különösen ily kiváló alkalommal hasonló leyális módon viszonoztatik. Haynald érseknek beszédét szó szerint még nem ismerjük, — de ismerjük eszmemenetét s az impressiót, melyet az elfogulatlan hallgatókra tett. Ezek után bátran mondhatjuk, hogy a várakozás nem teljesült. Haynald érsek inkább a küzdelemre való buzdítást, mint a kibékítést ismerte feladatának. A harczra tüzelt, ahelyett, hogy figyelmeztetett volna az ellentétek lehető megegyeztetésére. Mintha egy francziaországi püspök szólt volna, ki „megdolgozza“ híveit a jezsuita királyság javára. Az ultramontánok „receptje“ mindenütt ugyanaz. Haynald érsek némi pikánsabb lében föleresztve, föltalálta azt Egerben is, de hogy a hallgatóknak mily lelki épülésére szolgált , arról hallgat a krónika. A prímás s a püspök urak valószínűleg azt gondolták, hogy ők is tudnak úgy szónokolni, mint a hírneves kalocsai érsek. Csiky Sándor választói a sok szép szóból bizonyára nagyon keveset értettek — a belügyminiszternek pedig pompás alkalma nyílt, hogy meggyőződhessék a polgári házasság szükségességéről. Egyéb baj nem történt. S azt hiszszük, hogy jövőre sem történik, akármit beszéljen is Haynald érsek Egerben. Lehet, sőt valószínű, hogy a francziaországi legújabb és legközelebbre várható események folytán világszerte megtörténik a szárnypróbálgatás az egyházi reactio nagyobb mérvű megkísérlésére. A bécsi nunciatura magyarországi erőlködései is valószínűleg ismétlődni fognak, s tán ép oly nyomással, mint a concordatum sötét napjaiban. Lehet az is, hogy az erőlködések egy néhány magyarországi püspökben a a legifjabb clerus azon tagjaiban, kik a jezsuita tanok menhelyein növekedtek, valamint az ultramontán sajtóban támogatásra talál. De csak némi figyelemre kell méltatnunk a helyzetet, hogy az éber őrködésre igen sok, de az aggodalomra nagyon kevés okot találjunk. Azt a kérdést egészen tekinteten kívül akarjuk hagyni, hogy a restaurált jezsuitakirályság Francziaországban meddig tarthat ? Ki határozhatja meg, hogy e vulcanicus országban a trón, a kormányforma meddig állhat fenn? Annyi bizonyos, hogy minél nagyobb lesz a nyomás, annál élénkebb majd a visszahatás, annál rövidebb tartamú az egész pünkösdi királyság. De mindezt nem véve számba, ma kétséget sem szenved, hogy az egyházi reactio nálunk ép oly kevéssé számíthat a trón támogatására , amint legélénkebb visszautasításra talál a nemzet nagy zöménél és az egyházi köröknek is némely kiváló tagjainál. S ha a mi törvényhozásunk lomhán is maradna, vagy ha gondját egyelőre kizárólag csakis az ország anyagi viszonyainak rendezése venné igénybe, s nem volna meg benne a szellemi téren teendő kezdeményezés bátorsága, az Ausztriában tapasztalható örvendetes mozgalom szükségképen fog visszahatni mi reánk is. A májusi törvények voltak anyi hatással Eötvösünkre, hogy tett kísérleteket a vallásszabadságról szóló törvények előterjesztésére ; a májusi törvények természetes, törvényes consenquenti életbe léptetésének szintén meg lesz a maga elodázhatlan hatása. S hogy Ausztria e téren nem fog késni, hogy a népválasztottjaiból egybeülendő Teichsrathra e tekintetben becsületbeli kötelességek háramlanak, melyek elől nem lehet és nem szabad kitérnie : erről meggyőzhet mindenkit a már most is tapasztalható mozgalom, a mely mind nagyobb arányokat ölt, — akármily compromissumok is álljanak fenn az Auersperg-minisztérium s a bécsi bíbornokérsek között. De van még egy fontos, döntő okunk. Ránk nézve európai helyzetünk által diétáit szükségesség, hogy az egyházi reactio áramlatával szembe álljunk. Az Olaszországgal és a német birodalommal szövetkezett monarchia nem szolgálhat a reactio táborhelyéül, mely elsősorban küzd említett szövetségeseink ellen. Ha eddig nem vettünk e küzdelemben tényleges részt, a miénk volt a fegyveres semlegesség állapota, és legalább ezt az állapotot fenntartjuk jövendőre is. A harczi jel, melyet Haynald érsek hangoztatott, ezen nem fog sokat változtatni. Annál kevesebbet, mert szembe állítható vele egy, csak e napokban nyilvánosságra jutott püspöki nyilatkozat, (a szathmári püspöké), Budapest, oot. 9. (Házassági törvényeink) illustrátióját nyújtja a „ Jogt. Közlöny“ utóbbi száma, melyben az 1868. 53. t. cz.-nek a vegyes házasságokra vonatkozó intézkedéseit tárgyalja. Midőn — úgymond — az 1868. t. cz. 12. §-a véget vetendő azon hátrányos és egyenlőtlen helyzetnek, melyben a kath. egyházzal szemben a többi vallás felekezetek a vegyes házasságból született gyermekek vallásos nevelése szempontjából álltak, azt rendeli, hogy az ily házasságbeli fiuk okvetlenül atyjuknak, a leányok pedig anyjuknak vallását tartoznak követni, s ezen szabálytól semminemű eltérést nem tűr ; mindegyik vallásfelekezetet egyenlő jogban akarván részesíteni, s igy mindegyiket kielégíteni óhajtván, oly intézkedést tesz, melynek kiindulási pontja mindenesetre méltánylandó, de a mely nemhogy az említett czélnak megfelelne, sőt ellenkezőleg ugyanazon trczikk előbbi §-aival egyesülten alkalmas arra, hogy a hazában levő vallásfelekezetek közti viszály magvait szaporítsa. A lap egy találó példával igazolja ezen állítását. Egy katholikus nőtlen ifjú ugyanis házasságot akar kötni egy olyan katholika nővel, ki férjétől szentszékileg, életfogytig elválasztva jön. Hogy a terv sikerüljön, a nő protestánssá lesz. Élve az 1868. 53. tcz. által ily esetben nyújtott kedvezményekkel, a kihirdetést és az elbocsátó levél kiadását megtagadó kath. lelkész daczára, a házasság egy arra mind egyháza törvényei által teljesen feljogosított — protestáns lelkész közreműködésével megköttetik. A házasságból egy leány születvén, teljesen törvényesnek ismertetik el, s a protestáns egyház kebelébe fel is vétetik. Tehát a dolog eddigelé teljesen rendben van. Egészen az ellenkező történik azonban a később szintén ugyanazon házasságból származott fiúval. Ugyanis az, az 1868. 53. tcz. 12. §-a értelmében, a protestáns lelkész által meg nem keresztelhető, s ettől ugyan pogány is maradhatna; a kath. lelkész pedig egyházának isteni törvényei szerint az ilynemű házasságnak még érvényét sem ismeri el, sőt a példánál maradva — a viszonyt, mint többférjiséget, az abból származó gyermekeket pedig mint törvénytelen ágybéliakat, sőt mint házasságtörésbelieket tekinti. Hogy pedig még ezen esetben is mi történjék a szerencsétlen fiúval, — arra nézve az 1868. 53. -tov. 16. qáudív azunlemlelete, mely szerint a »házasságon kívül született, s igy törvénytelen gyermekek, ha atyjuk által elismertetnek, hasonlóul a törvényes gyermekekkel, egyenlő szabály alá esnek; ellenkező esetben anyjuk vallását követik« — még átláthatlanabb homályt idéz elő, így tehát ezen törvény meghozatala után nemcsak ott nem vagyunk, hol annak megalkotása előtt voltunk, — midőn mindenki tisztában lehetett az iránt, hogy oly esetekben, minőt felhozott példánkban is említettünk, az állam támogatására a kath. egyházzal szemben épen nem számolhat, de sőt ezen törvény, látszólagos kedvezményeinek csalétkével még roszabb helyzetet teremtett, amennyiben egy minden kivétel nélküli átalány a szabály felállítása által a vegyes házasságra lépőket gyakran azon kényes helyzetbe hozza, hogy vagy vallási meggyőződésük ellenére is okvetlenül más egyház kebelébe tereltetnek, vagy az állam törvénye értelmében egyik nemű gyermekeiket, mint törvényteleneket kell felnevelniük; vagy végre, a mi az államnak teljességgel nem állhat érdekében, s ami az általa alkotott törvénynek sem lehetett valódi célzata. Meddig kell még ily szomorú tényekkel illustrálnunk az egyház és állam közt jelenleg fenálló viszonyok tarthatlanságát ? Meddig kell még egy oly törvény hozatalát sürgetnünk, mely a fennemlített és még hozzá hasonló számtalan anomálián valahára már gyökeresen segíthetne ? Már elérkezett hozzánk speciálisviszonyainál fogva a legvégső idő (A balközép vidéken.) Míg a balközépi orgánumok Pesten a delegációk és közös minisztériumok szükségessége mellett nyilatkoznak, a vidéken (Udvarhelyszéken) balközépi orsz. képviselők patronátusa alatt, a nép között a következő kérvény köröztetik aláírásra: Mélyen tisztelt képviselőház ! Azon számos csapások között, melyek hazánkat közelebbi időkben sújtják, kétségtelenül legnagyobb az, hogy a közös ügyes kiegyezés óta hazánkra egy oly teher nehezült, mely sem nemzetgazdászati érdekeinkkel,sem pedig elszegényítő adórendszerünkkel ki nem egyeztethető mindaddig,míg önálló pénzforrásról nem rendelkezhetünk. Nem elég, hogy a nemzet vagyona és vére fölött egy, az alkotmányos fogalomba nem illő cs. kir. közös minisztérium a hongyalés minden befolyása nélkül rendelkezik, s nem elég, hogy legfontosabb államérdekeinket egy, minden felelőség nélküli úgynevezett delegátió az osztrák nagyhatalom kénye-kedve szerint kezeli, — mindezekre betetőzésül bekövetkezett a félve rettegett nemzethitelnek oda sülyedése, hogy ma már az ország legválságosabb napjaiban saját államszükségleteinek fedezésére 20°/» alól kölcsönt nem tud kapni, hát még a magánkölcsönzéseknél az uzsoráskodók mennyire kizsákmányolják főleg a szegény népet, mely már a cholerajárvány és szűk termés miatt alig képes mindennapi szükségletit fedezni. Ily aggasztó viszonyok között a hazai kormány nemcsak hogy mit sem tesz, sőt a nemzet jogosult kívánalmai és az ország világos akarata elöl elég merész füleit bedugni, mit már azon szomorú tényadat is eléggé bizonyít, hogy Szlávy miniszterelnök a budapesti idei augusztus 20-án megtartott néPSyűlésen hozott kérvényezést illetéktelennek nyilvánította, és ezen eljárásával eleget vélt tenni hazafi kötelességének, ahelyett, hogy a népgyűlés által kifejezett országos óhajtásnak az önálló nemzeti jegybank létesítése iránt megnyugtató ígéretet tett volna. Épen azért a hatalom szigorától nem rettenvén vissza, hazafi kötelességünket véljük teljesíteni, midőn a felelős kormány megbocsátatlan mulasztásáért kénytelen vagyunk addig, míg nem késő, közvetlen a hongyűléshez folyamodni, és a képviselőházat mély tisztelettel kérni , miszerint aggasztó hazai viszonyainkat komolyan megfontolva, a minisztériumot egy önálló magyar nemzeti jegybank létesítése iránt mielőbb megfelelő törvényjavaslat beadására utasítani, s ezáltal hazánkat még nagyobb válságtól megmenteni méltóztassék. (A mostani és a leendő új törvényhatóságok beosztásának helyrajzi térképe ma a belügyminisztérium által átadatott a miniszterelnöknek, ki azt holnap ő felségének fogja átnyújtani. (Magyarország a bécsi kiállításon.) A bécsi „Presse“ constatálja, hogy a nemzetközi kiállítás látogatóinak sorához — Bécset természetesen kivéve — Magyarország szolgáltatá a legnagyobb contingenst. Ha a magyarok az ily utazás költségeit megtakarított filléreikből fedezték, igen helyesen jártak el. De létezik egy másik lehetőség is, s erről a »Presse“ a következőket írja: »Még ma nincs kizárva azon föltevés, hogy Magyarországon még nem vetkőztek ki régi hibákból, hogy mindenki valamely, habár magában véve tisztességes vágyának kielégítése végett kifacsarja a czitromot az utolsó csappig, magánhitelét a végsőig megfeszíti, hogy az egyik száron álló búzáját, a másik tővön levő borát előre eladja, szóval, hogy Magyarország merész anticipatiók segélyével, azaz „puffra“ rendezte felrándulásait a bécsi kiállításra. Mint mondok, ez is képzelhető, akkor azonban a Bécsben szerzett tapasztalatait nemcsak Magyarország fizette volna meg drágán, ma barátságos véleményt is, melyről fentebb szóltunk, tetemesen alá kellene szállítani, és Magyarországra nézve az is érzékeny hátrány lenne. Aki akkor, midőn a szükség kopogtat ajtaján, a mesebeli tücsök szerepében leli kedvét, az csak magának tulajdonítja, ha majd annak idején kopogtatásával zárt ajtókra talál. Az elősorolt két eshetőség közül melyik a valószínűbb ? Erre ma még nem lehet felelnünk. A válasz azonban be fog következni és szét fogja oszlatni a kételyeket, majd e választ a magyar adóhivatalok adják meg. Ha az adók csakis azon zavarokkal és akadályokkal fognak befolyni, amelyek Magyarországon már szokásosakká váltak, akkor Magyarországnak minden tekintetben csak nyeresége leend a kiállítás látogatásából. De ha a jelentések csak üres pénztárakról fognak beszélni, melyek minden végrehajtások daczára sem akarnak megtelni, akkor Magyarország nemcsak hogy sokat teendett a jóból, hanem azt kimenthetlen meggondolatlansággal is teendezte, a higgadt üzér szellem pedig ebből le fogná vonni a logikai következtetéseket.« A „Pesti Napló“ tárczája. B i s m a r k. — Élet és jellemrajzi tanulmány.— Első közlemény. A világtörténelem azon nagy szabású alakjainak száma, kikről III. Napoleon, az író azt tartotta volt, hogy missiójuk van, Bismarkban egygyel szaporodott. A fényes nevek közé, melyekhez századunk története fűződik, az utőkor historikusa habozás nélkül fogja följegyezni annak nevét is, mely e sorok homlokán olvasható, s akiről már életében anynyi czikk, tanulmány, élet- és jellemrajz s önálló kötet látott napvilágot, hogy az maga egész kis irodalommá növekedett. E művek részint egyéni tulajdonait, vagy politikai működését tárgyalják. Szellemét, életének sajátképi fejlődését komoly törekvéssel még eddig vajmi kevesen tanulmányozták, s a mivel e téren találkozik, nem hogy használt volna, de ártott azon ferde fölfogás által, melyben Bismark képét bemutatva látjuk, s ez oka, hogy a nagy államférfial jellemképe még mind e mai napig „von der Parteien Hass und Gunst verwirt“ jelenik meg a történet keretében. Németország mostani alakja Bismark keze munkája. Ő nem tartozik azon államférfiak közé, kiknek egyénisége teljesen elvész a nagy műben, melynek életüket szentelék. Jellemző sajátság és tőzsgyökeres eredetiség nyilatkozik minden szavában, tettében. És épen ez adja meg életpályája saját borsát. A róla megjelent könyvek között még legérdekesebb Hesekielé.*) De ő is egyoldalúan világítja meg alakját, már pedig minden egyoldalú, pártszempontból készült jellemrajz. Prokrustes agyként magát a jellemet csonkítja meg. Bismark 1815. ápril 1-én Schönhausenben, Szászország jerichowi kerületében született. A Bismarck név 1309-ben jelenik meg először a történet lapjain, s maga a hatalmas kanczellár is Bismark Rufot tartja a család törzsfájának, ki mint a szabó ezéd elöljárója, tekintélyes szerepet játszott Stendal városkában. A hagyomány szerint erélyes és nyugtalan vérű ember volt, ki igen sok dolgot adott a stendali káptalannak, s végre is egyházi átokkal terhelve hajtotta fejét örök nyugalomra. A stendali szabó ezéh elöljárója minden bizonynyal büszkén tekinthet alá utódjára, ki a tizenkilenezedik században a német birodalom számára egészen új ruhát szabott. Bismark eldődei közül itt csak azok fölemlítésére szorítkozunk, kikben nagy nevű utódjuk jellemzetes sajátságait már kinyomódva látjuk. Ugyanis tudjuk, hogy egyes jellemző családi vonások néha nemzedékeken keresztül csaknem teljesen elmosódnak és aztán egyszerre eredeti frisseségükben, s mintegy tömörülve domborodnak ki a család valamelyik tagjában. A Bismarkok között nagy számmal találkozunk vakmerő erélyű diplomatákkal és katonákkal. Legtehetségesebb ezek között Bismark Klaus, ki mint a patritius párt előharczosa, heves küzdelmet folytatott a stendali democratákkal, s végre is számkivettetett a városból. Később a brandenburgi grófság tanácsosai között foglalt helyet, és Brandenburg önállóságát IV. Károly császár és tanácsosaival szemközt bámulatos kitartással és geniális ravaszsággal védelmezte. Öt évig tartott e küzdelem, a császári tanácsosok és udvaronczek egyenként kidőltek a harcrból, s végre maga a császár is belátta, hogy ily nagy eszű ellenféllel szemközt diplomatikus utón módon diadalra nem vergődhetik, s a vér és vas politikájához folyamodva, hatalmas seregének élén Brandenburgot beolvaszta a cseh koronába. A legyőzött diplomata azután visszavonult Stendalba, s mint apja, ő is kiátkozva hunyt el. Néhány századdal később két Bismark a habsburgi ház ellen harczolt, az egyik Bismark Ágost a harmincz éves háborúban a weimari herczeg seregének élén, a másik Bismark Frigyes, ki az első sleziai háborúban 1742-ben a véres chotusitzi ütközetben hős halált halt. Állítólag a mostani birodalmi kancellár csaknem vonásról vonásra hasonlít ezen dédapjához. Nem messze a helytől, hol ezen elődje örök álmát aluszsza, a königrätzi csatasík nyúlik el, s ha a vén ezredes árnya még ott lebegett a cseh föld fölött, az ősi hősi küzdelem nagyszerű és győzelmes megújulásán, melyhez dédunokája vetette el a koczkát, csak örömkönyeket sírhatott. Bismark herczeg ősei között találunk még „kalandort“ és „lyrikust“ is. Az egyiktől a kezdeményezés merészségét, a másiktól a természet iránti azon meleg benső érzelmet öröklő, mely úti leveleinek minden sorában nyilatkozik. A lyrikus nagyapja Bismark Sándor volt, kinek elhunyt nejét sirató franczia költeménye még most is meg van. Ritka lyrai hangulat és festés jellemzi, s ezenfelül az emberiség ritkaság gyűjteményeiben is helyet foglalhat, miután hitvese kulsiprédikácziójáért még senki ily forma elégtételt magának nem vett, s mindenesetre az irodalmi ritkaságok számát szaporítja. Mily költői természetimádás nyilatkozik ezen „Eloge on Monument“-ben, arra nézve legyen elegendő e néhány sor: „Mindenek előtt jelenj meg te felejthetetlen tavaszi est emléke, melyen imádottam és drága testvére társaságában a fönséges és nyugalmas erdő holdvilágitotta szélén bolyongtam, mig a patak halkan morajlott és a csalogány édes szavú dalra gyújtott. Szivem tele volt szerelemmel, s összehangzott a bűbájos környezettel. Éreztem a föld szépségét és még nagyobb báját az »ártatlanságnak, mely az engem szerető szívben lakott.“ A kalandor, Bismark Ludolf szilaj marezona katona volt, ki mint ezredes indulatában vagy mámorosan ledöfte egyik szolgáját, s bár kegyelmet nyert, ez eset mégis több ízben akadályul szolgált előléptetésénél. 1732-ben tehát orosz szolgálatba léppett, ott, mint a kurlandi herczeg rokona ennek, bá- s kásában ő is részesnek bizonyulván, Szibériába száműzetett. Később kegyelmet nyert, s mint orosz államférfin többszörös diplomatikai missióval bízatott meg, s mint parancsnokló tábornok hunyt el Pultavában. És miután később Bismark Frigyes a würtembergi lovas tábornok és Miklós czár meghívására Pétervárra ellátogatott, a Bismark név ott igen jó emlékben állt, s nem csoda, hogy Bismark Otto, mint porosz követ, az orosz udvarnál valóságos persona grata volt. A lyrikus és emlékezetesen megénekelt hitvesének legifjabb fia Ferdinánd Vilmos Károly, a mostani birodalmi kanczellár atyja. Katonának nevelve a testőr lovas ezrednél szolgált, és kapitányi ranggal hagyta oda a katonai pályát. 1806. július 7-én egybekelt Menken Louizával, Menken Lajos b. t. tanácsos leányával, ki eszerint a hírneves lipcsei tudós család sarjadéka. Érdekes tudni, hogy Bismark anyja, egy okos, finom, dicsvágyó, de kissé rideg nő — polgári származású volt. E tény kedvező bizonyítványt szolgáltat arra nézve, hogy atyja nem hódolt az előítéleteknek, daczára, hogy akkor a nemes és polgári családok közti házasságok még sokkal ritkábbak voltak, mint ma. Kétséget nem szenved, hogy a kapitány polgári születésű hitvesét a pomeri junkerek körében igen gyakran csak félvállról nézték, és nem egyszer sértő mellőztetéseket volt kénytelen eltűrni. Ebből kiviláglik, hogy a fiatal Bismark nem nevelkedett aristokratikus előítéletekben föl. Hogy Bis-mark ereiben nemcsak régi nemesi vér, hanem egy német patricitus és tudós család vére is lüktet, ennek minden bizonnyal igen jellemző jelentősége van. Anélkül, hogy ebből a jellem és lélek meghasonlására akarnánk következtetni, mint Seribe »Női -j harcz« czimű vígjátékában látjuk, midőn Gagnonban majd apja, majd anyja vére vergődik uralomra, mégis föltehető, hogy Bismarkban nemcsak az apai ősök harcz és életvidám vére, hanem az anyai nagyapa ritka lelke megelevenült. Egyébiránt az anya rendkívüli érzékkel volt megáldva, bizonyítja többek közt ezt az is, hogy legifjabb gyermekét már kis korában a diplomatiai pályára szánta, mely oly hervadhatlan koszorúkat termett számára. Hesekiel mondja: „Frankfurti, pétervári és párisi követ és külügyminiszter korában hányszor eszébe jutottak Bismarknak édes anyja szavai! Hányszor mondották a család idősebb barátai: „Bismark,ha ezt édesanyád megérte volna!“ Bismark Otto ifjú éveit nem Altmarkban, hanem Pomerániában tölte, hova szülei már 1816ban átköltöztek. E birtok örökösödés útján jutott kezükre, Kniephof igen barátságos vidék, igen szép kerttel és nevezetes harcsatóval. A szünidőkben itt játszta el Bismark gyermek csínytevéseit. A conservativ párt egy későbbi képviselőtársa Blankenburg Móricz, a szomszédos birtokon élt, és Bismark játszótársai közé tartozott. E gyermekkori barátság még a legkésőbbi években is szent maradt. Bismark korán elkerült a szülői háztól, legelőször is 1822-ben a berlini Plamann-féle neveldébe adták, hol azonban sehogy sem érezte jól magát. Innét a Frigyes Vilmos gymnasiumba lépett, hol csakhamar magára vonta dr. Bonnet figyelmét, kire még máig is kegyeletteljesen emlékezik vissza. Itt szorgalmasan tanult, tanárai, egy-kettő kivételével, nem panaszkodtak ellene, a történelmi tanulmányokon szenvedélylyel csüggött, de leginkább a porosz és német történeten, melynek keretében később neki is oly kiváló szerep jutott. A franczia és angol nyelvet korán elsajátította. 1832-ben a göttingi akadémiára ment, s itt volt első párbaja egy Wolff nevű zsidó fiúval, midőn ő is sebet kapott, míg ellenfelének szemüvegét törte össze. A lovagias gyakorlatokban jártas, ezenfelül hatalmas úszó és lovas, és kitűnő vadász lévén, Göttingában egyike volt a legszenvedélyesebb verekedőknek, úgy, hogy másfél év alatt húsz párbaja volt, anélkül, hogy egyszer megsebesült volna. A diákos hang, melyre Bismark akadémiai pályája alatt tett szert, lényének üde jovialitásában, magvas bursikog kifejezéseiben ma is nem egyszer *) Das Buch vom G ..fen Bismark. Von George Hesekiel. 2. unveränderte A .1. Bielfeld und Leipzig Velbsgen und Klasing, melyet meleg hazafiui érzés hat át. Haynald érsek beszédét e szerint egész tisztelettel ad acta tehetjük — a törvényhozás munkálkodásait ez nem fogja megakasztani; — fájdalom, hogy sok egyéb baj és teendő miatt, nem is siettetheti, arra nézve, hogy a minden vallásfelekezetet egyformán felkaroló , mindegyiket egyaránt kötelező polgári házasság intézménye behozassék. Budapest, oct. 9. A bánya-törvényjavaslat tárgyalása a közgazdászati minisztériumban az oct. 7-én és 8-án tartott ülésekben befejeztetett. Pótlólag a múlt ülésekről szóló tudósításokhoz, következőkben adjuk elő a tanácskozmányok eredményét. Mindenekelőtt napirenden volt a XI. fejezet, melynek czíme: a bányatelek-díjról és a bélyegilletékről“,s ennek §§-ai csak arra nézve szenvedtek változást, hogy a négyszögölekre számított telekdíjak négyszög méterre változtattak. A XV-dik fejezet «a bányatörvény szabályainak áthágására szabott büntetésekről, több §-a és pedig az ipartörvény szellemében lett megváltoztatva, a régi 266-ik §. után pedig következő két új szakasz fogadtatott el: 20 írttól 200 ftig terjedhető bírságban elmarasztalandó : a) a ki a törvény- és munkarendnek a munkások felvételét, alkalmazását és a velők való bánásmódot, továbbá a nők és gyermekek alkalmazását (209. § ) szabályozó rendeleteit áthágja — vagy az ifjú munkások iskolai oktatására vonatkozó kötelességeit nem teljesíti; b) azon vállalkozó, ki a munkások bérét áruczikkekben szolgáltatja ki — vagy más szabályellenes eljárás által a munkásokat károsítja ; c) azon vállalkozó, ki a 221. §. ellenére bizonyítványt adni vonakodik, vagy oly munkást fogad fel, a ki az előbbi munkaadóval kötött szerződésnek törvényes megszűnését igazolni nem képes. Azon hivatalnok, felügyelő vagy munkás, ki szolgálatából jogtalanul kilép, közhatósági határozat alapján történendő visszahozatal által kötelessége teljesítésére szorítható, sőt ezen felül még 8 napig terjedhető fogsággal is büntethető. A régi 267. §. a) b) pontjai sorváltozást szenvedtek. A régi 268. §. után a következő új §§. fogadtattak el: Összebeszélések, melyek által a munkaadók azt czélozzák, hogy üzletük félbeszakítása vagy a munkások elbocsátása által ezeknek terhesebb munkafeltételeket szabjanak, különösen azoknak bérét leszállítsák , vagy melyek által a felügyelők és munkások oda törekszenek, hogy közös munkaszünetelés által a munkaadókat magasabb bér adására kényszerítsék s átalában tőlük jobb munkafeltételeket csikarjanak ki, úgy szintén mindazon egyezmények, melyek által azoknak támogatása czéloztatik, a kik az érintett összebeszélések mellett megmaradnak — vagy azoknak károsítása, akik azokkal szakítanak — jogérvénynyel nem bírnak. Aki a fennebbi §-ban meghatározott összebeszélések és egyezmények létesítésére, terjesztésére vagy foganatosítása czéljából a munkaadókat vagy munkásokat, illetőleg felügyelőket szabad akaratuk érvényesítésében fenyegetés vagy tettleges bántalmazás által akadályozza vagy akadályozni törekszik , az, amennyiben a büntetőtörvények szerint súlyosabb büntetésnek helye nem volna, a közhatóság által 300 írtig terjedhető bírsággal vagy két hónapig terjedhető fogsággal büntethető. Birságok, melyek esetleg közigazgatási uton beszedendők, a bányakapitányságnál befizetendők .