Pesti Napló, 1873. október (24. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-18 / 240. szám
*40. ss. Budapest Szombat, October 18.1873. *4. évi folyam. Szerkesztési iroda, Biírtok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadát körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1orint. Az előfizetés az év folytán * minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától kiámutatik. Hirdetések szintúgy mint*előfizetések a KIADÓ-HIVATALBA. Barátok tere, Athenaeum-éplTa küldendők. Előfizetés „PESTI NAPUHra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 frt. Félévre ... 12 „ Negyedévre . . 6 „ gf^. Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Athenaeum, ferencziek tere 7. sz. a.) küldendők J. Sápie, szerkesztő-céh kiadó-hivatala. Budapest oct. 17. Minő lábon áll az ország egyik és másik részében, sőt minő lábon áll az ország egész területén az igazságszolgáltatás ügye: e kérdés épen olyan érdekes, amily biztosan ismeri erre a feleletet minden illetékes egyén, sőt maga az országos közvélemény is. Nem is bajlódunk most sokat e kérdéssel s az erre adandó felelettel, hanem egy és más idevonatkozó dolgot mégis legalább érinteni akarunk most, amikor az igazságügy rendezésére vonatkozó törvényjavaslatoknak már egész sora áll készen s amikor az igazságügyminisztérium kebelében a beható szaktanácskozmányok újra élénk folyamatba jöttek. A perrendtartás revisiója tárgyában készült törvényjavaslatot nem ismerjük. Érintetlenül hagyja-e, vagy kiterjeszti-e a járásbíróságok illetőségi körét, kevesbíti-e a sommás és rendes eljárás alakszerűségeit, szabatosítja-e a semmitőszék hatáskörét, egyszerűsíti-e a hagyatéki eljárást, mindezt nem tudjuk. Azt sem tudjuk, vajjon kész-e gyökeresebb reformokra is ? Tesz-e lépést a közvetlenség és szóbeliség felé, számításba veszi-e a közjegyzőség s a bagatelleljárás behozatalát s az administrativ-contentiosus ügyek elkülönítését ? Számít-e arra, hogy a hagyatéki eljárásban mindaz, ami nem tisztán és kizárólag közigazgatási teendő, a törvényhatóságoktól elvonassék, s az egész eljárás súlypontja a lehetőség határáig egy bírói illetőségre és pedig a járásbíróságra fektettessék ? Minderről nincs legkisebb tudomásunk sem. És mégis — és mégis nyugodtan nézünk az új törvényjavaslatok elé. És akkor is nyugodtan néznénk, ha tudnók, hogy azok nem felelnek annyira meg az általuk megoldandó feladatnak s a hozzájuk kötött várakozásoknak, mint amennyire a helyzetismeret s a gyakorlat nyújtotta bőséges tapasztalatok után megfelelniök kellene. Nyugodtan nézünk eléjük, mert tudjuk, hogy igazságszolgáltatási viszonyainkon s az állampénztárnak az igazságügyre vonatkozó érdekein az új törvényjavaslatok bizonyára csak javíthatnak. Mindez azonban még nem az, amiről ezúttal beszélni akarunk. Annál sem akarunk késlekedni sokáig, hogy a törvények, az ügyviteli rendszabályok s a központi felügyelet hiányainak daczára is sokkal jobb lehetne az igazságszolgáltatás, ha az ennek gyakorlására hivatott bírói kar minden tagja teljes öntudattal jó indulattal s elég képességgel birna feladatának teljesítésére. Elhagyjuk ethemát, pedig ez vajmi bőséges alkalom volna érdekesnél érdekesebb elmélkedésekre. Hanem e helyett pár gyakorlati fontossággal bíró körülményre akarjuk az illetők figyelmét felhívni. Egyik mindenesetre az, hogy az igazságszolgáltatás administrationális részét csak annyira szeretnék a perrendtartás s az ezzel összefüggő ügyviteli szabályok revisiójánál kiterjeszteni, amennyire azt az államnak az igazságügyben rejlő érdeke szigorúan megköveteli. Tudjuk mi s nem is hunyunk szemet az előtt, minő becscsel bírnak bizonyos statistikai adatok az abstract tudomány előtt, de hogy ezért is az állam gyakorlati érdekein felül sőt gyakran ezek mellőztével csak ezért a járásbíróságokat egyúttal statistikai hivatalokká is tegyük, őket bírói teendőjük gyors és pontos teljesítésében hátráltassuk, örökös kimutatásokkal, nyilvántartásokkal halmozzuk el, ezt mi helyeselni egyátalán nem tudnók; összefügg ezzel az, hogy amenynyire lehetséges, bírákat csak bírói teendőkkel ruházzunk fel s a kezelést bízzuk a kezelő személyzetre. Nem vagyunk oly gazdagok sem pénzben sem munkaerőben, hogy minősített munkaerőket kezelési szakmáért pazaroljunk és fizessünk is. Ha valaki a királyi ügyészségek és járásbíróságok administrationális munkakörét úgy, amint annak ma kellene lenni, alaposan megvizsgálja, lehetetlen hogy velünk lelke mélyében egyet ne értsen. A másik, mire egyelőre is figyelmeztetői akarunk, a hagyatéki eljárás elengedhetlen egyszerűsítése s ezzel gyorsítása. Hogy a gyorsításra mennyi szükség van, arról csakugyan felesleges volna bővebben szólani. Hogy az egyszerűsítés miként lehetséges , erre csak annyit jegyzünk meg, hogy ez idő szerint járásbíróság, törvényszék és megyei árvaszék, tehát három hatóság van sok olyan teendő elvégezésére utasítva, melyet egyetlen hatóság sokkal jobban, gyorsabban, sőt igen gyakran alaposabban is tudna elvégezni. A gyakorlat emberei ismerik a fontos okok azon hosszú sorát, mely minket különösen e körülmény hangsúlyozására indított. Még egy körülmény van, melynek újra és újra felemlítését el nem mulaszthatjuk. A szóbeliség és közvetlenség ma még nálunk egész merevségében be nem hozható. De egyszerűsíthető a sommás eljárás, kiterjeszthető az egyes bíróságok hatásköre s egyúttal elvehető tőlük a közigazgatási vitás kérdések egész nagy halmaza. Ha a codificatió előtt olcsóbbá, de egyúttal jobbá és gyorsabbá tehetjük a iustitiát, ez az út az, mely bizonyos föltételek mellett s a mi viszonyaink között ma erre képesít bennünket. Ez atés egyéb aligha. A „Pesti Napló“ tárczája. Bárnim európai körúton, Bécs városának s meglehet, hogy Budapestnek is nemsokára igen érdekes vendége lesz, ki a maga nemében szinte „nevezetességnek“ mondható. Értjük ezalatt Barnumot, a hírneves Barnumot, a humbug „törvényes apját.“ Múlt héten Amerikából Londonba érkezett, hogy a londoni tudósokkal tanácskozzék a léghajózás lehetőségéről az atlanti óceánon át. A londoni kapacitások nem elégítették ki Barnum tudványát, úgy, hogy Londonból Párisba utazott és pár nap múlva már Bécsben lesz. Alig van ember, kinek nevét a lapok annyiszor említették volna, mint Barnumét, pedig a világ ennek daczára is eddig keveset tudott Barnum múltjáról és személyiségéről. Mindkettő pedig eléggé érdekes. Taylor Barnum jelenleg 63 éves. Connecticut a híres ember születéshelye. Pályáját mint journalista kezdő, később egy radicális lapot alapított, melynek iránya őt nem egyszer bajba sodorta. A meggazdagodás ez után lassan haladt előre, miért is elhatározta, hogy más pályát fog választani. Huszonnégy éves korában egyszer gondolatokba mélyedve bolyongott a mezőn. Útjában egy vén négernőre bukkant, ki dohányleveleket szedett az útfélen. — Hány éves vagy ? kérdi Barnum, kinek találékony agyában csodálatos eszme fogamzott meg. — Nyolczvan éves vagyok. — Nyolczvan meg nyolczvan az százhatvan... Ki a te urad ? Félórával később Barnum megvette ezer dollárért a néger nőt, s alig telt beleegy hét, megtudta mind az öt világrész, hogy egy bizonyos Barnum úr fölfedezte „Washingtonnak százhatvan éves dajkáját.« Mikor a tiszteletreméltó „dajka“ meghalt, Barnum már 40 ezer dollár tiszta hasznot húzott volt belőle. Barnum fényesen temettette el, altán hazafias beszédeket tartatott (egy beszéd tíz dollár) és ünnepélyes halotti tort rendezett (egy teríték egy dollár.) A négernő halála nagy veszteség volt Barnumra nézve. Mihez fogjon most ? —Öt éven át csak amúgy éldegélt a »nagy« ember, mig végre sikerült New Yorkban „hitelbe“ egy curiositásokból álló gyűjteményt vennie, melynek »American Muzeum« nevet adott s melyben potomárért a leghajmeresztőbb és legképzelhetlenebb szörnyeket mutogatta. Gyors egymásutánban volt ott látható egy vízözönelőtti állat hat szárnynyal és nyolcz lábbal; egy úgynevezett sirén, mely igen szépen tudta elfütyölni a Yankeedoodlet s melyet, mint mondá, külön gőzhajón kapott a fidsehi-szigetről; láthatók voltak továbbá szarvakkal biró patkányok és hadi díszbe öltözött indusok. 1855-ben Barnum, ki múzeumában évenként átlag 100 ezer dollárt vett be, Tom Thumb nevű csodagyermeket fedeze föl. Tom Thumb később »Tom Ponce tábornok« (Hüvelyk Matyi, Borsszem Jankó) név alatt jutott „hírnévre». Az öt éves gyermekkel, ki bevált volna tizenöt évesnek is, Barnum Európába is jött és ez alkalommal szerencsés volt legújabb humbugját „koronás fők“ előtt is mutogatni. Midőn Tom Thumb ideje lejárt, Barnum más szakmára adta magát. Lind Jennyvel, a svéd csalogánynyal beutazta Amerika főbb városait s százötven estén léptette fel a divát. A szerződés letelte után (egy év múlva) visszavitte őt Párisba a Grand Hotelbe, itt megszámlálta nyereségét és úgy találta, hogy az nem kevesebb, de nem is több 3 millió dollárnál. Új eszme villant meg az ámító ágyában! „Shakespeare tagadhatlanul nagy ember volt,“ mondá magában egy szép napon. »Tegyük föl, hogy Shakespeare Amerikában született és mutogassuk a házat, mely bölcsője volt a drámai múzsa eme csillagának. Az angolok ugyan neheztelni fognak ezért, de annál jobban örvendenek majd az amerikaiak, ha megtudják, hogy Shakespeare Amerikában született.“ Shakespeare házával azonban Barnum nem jó üzletet csinált. Ekkor eszébe vette, hogy szülővárosában megválasztatja magát a „fehér házba.“ A választásnál szerencsésen megbukott s újra newyorki múzeumát hozta felszínre és éneklő halakat, krokodilokat, betanított kutyákat, óriás törpéket stb. mutogatott benne. A következő adoma igen alkalmas arra, hogy fogalmat adjon e személyiségről. Egy alkalommal valamelyik rokona, ki nem tudta mivel foglalkozik Barnum, egy fiát küldte hozzá, kérvén őt, hogy e fiúnak valami állomást szerezzen. Barnum igen szívélyesen fogadta a fiatalembert. Amint ez másnap reggel öltözködni akar, egy néger lép szobájába és több festékedényt, valamint újcaledoniai ruhát hoz magával. Az ifjú nem akarja e ruhát magára venni; a néger odahívja mesterét. — Ez nem tetszik ? Jó. Barátom ne mondhassa, hogy roszul bántam fiával. Mit szólsz ahhoz, ha például patkányfarkot temetnék orrlyukaidba ? Az ifjú megrémül. —■ Nem ! nem! Látom, hogy másra nem használhatlak, mint hogy eleven halakat rágassak általad. Kár! Barátom fiának szebb jövőt akartam szerezni. A fiatalember nem tudott hova lenni ijedtségében, meg akart szökni Barnumtól, de szökési terve nem sikerült. Barnum megesküdött arra, hogy barátja fiát nem hagyja állomás nélkül. Egy év letelte után az új múzeumi tárgy atyja Barnumhoz jött és rémülve kellett néznie, mily mesterileg játszania a betanított kutya szerepét. Barnum győzedelmeskedett. Legeredetibb eszméje nemrég ezelőtt látott volna napvilágot. A sedani csata után Barnum azon kéréssel fordult Bismarkhoz, hogy engedje át neki az elfogott III. Napóleont, kit egy dollár bemenetdíjért akart mutogatni a világban. Barnum ezért arra akarta magát kötelezni, hogy a poroszoknak megtéríti összes hadiköltségeiket. III. Napoleon „látatlanul“ halt meg Chislehurstban. Barnum pedig, a nagy Barnum pár nap múlva Bécsbe jön, — új tervvel fejében. Úgy látszik , nem rész helyre jön. Budapest, opt. 17. (Az országos magyar iparegyesület) közgazdászati szakosztálya ma este 5 órakor az egyesület helyiségeiben ülést tartott. Horn Ede, mint a szakosztály elnöke, megnyitván az ülést, felemlíti az ország zilált közgazdasági viszonyait, a bécsi börzeválság által előidézett pénzviszonyokat, a rész aratást, melyek tekintetében azon reményének ad kifejezést, hogy ennek folytán a nemzetgazdaság tanai tágabb körben az eddiginél nagyobb figyelembe fognak vétetni. Napirenden van a földművelés-, ipar- és kereskedelmi minisztériumnak levele a vám- és kereskedelmi szerződés tárgyában. A miniszter azon kérést intéz az egyesülethez, hogy az eddigi tapasztalás alapján beható és részrehajlatlan bírálat alá vevén a kereskedelmi és vámszövetség határozatait, azoknak közgazdasági fejlődésünkre való hatásáról kimerítően nyilatkozzék, s jelentésében, amennyire lehet, a szerződés egyes czikkeinek sorrendjét követvén, ha lelkiismeretes bírálat mellett annak bármely határozmányát az ország közgazdasági fejlesztésére káros hatásúnak ismerné, nézetét a lehető legkimerítőbb és legbiztosabb adatokkal támogatva adja elő, s egyúttal határozott javaslatot tegyen az illető pont mikénti módosítása iránt. Mudrony Soma egy bizottságot kíván kiküldetni, mely e kérdés felett az e tekintetben gyűjtendő adatok nyomán nyilatkoznék. Csak ezen bizottság munkálata folytán kívánja azon kérdést eldönteni, vájjon a közös vámterület, melynek különben szóló ellene van, fenntartassék-e vagy sem? Horn Ede azon meggyőződésben van, hogy a szakosztálynak mindenekelőtt az elvi kérdés felett kell nyilatkoznia. Fenyvessy Adolf ellenzi az előzetes elvi discussiót azon kérdés felett, várjon legyen-e közös vámterület jövőre is; ha a szakosztály a miniszteri felhívásnak megfelelőleg,a szerződés minden egyes czikkénél előadja megjegyzéseit, feladatának az ezekből önként resultáló eredmény által sokkal inkább fog megfelelni. Horn Ede határozottan a közös vámterület mellett nyilatkozik, mely főleg hazai viszonyaink szempontjából de a tudomány jelenlegi állásánál fogva is pártolandó. A tárgyalási mód felett folyt vita után elhatároztatott, hogy Horn Ede elnöklete alatt Modrony Pál és Matlekovics urakból álló választmány fog megbizatni,hogy e kérdés felett javaslatot terjeszszen elő, mely a jövő szakosztályi ülésen tárgyalás alá vétetik. (A magyar bányatörvényjavaslat tárgyalásával kapcsolatban kitűzött “bányajárás“ megtörtént. Megelőzte azt az e hó 10-én a salgótarjányi tájkép és a magaslatok viszonyait teljes alapossággal előtüntető térképek felett tartott szemle, mely alkalommal a földmivelési, ipar és kereskedelmi miniszter úr kiváló figyelmet fordított a magassági viszonyokat ábrázoló — a bécsi világtárlaton is kiállított — azon térkép eredetijére, melyről Hauslab cs. kir. táborszernagy úr (Stoll Károly képviselő állítása szerint az ő és többek jelenlétében) úgy nyilatkozott, hogy az a kiállított összes ilynemű térképek között a legkitűnőbb. A „bánya járás” az új aknába (Neu- Behacht) való hatolással vette kezdetét és ott a bányász ruhába öltözködött miniszter volt az első, ki negyed magával, közöttük Harkányi Frigyes képviselő, a nagyon kényelmetlen siklóra lépve néhány másodpercz alatt 24 ölnyi mélységbe szállott. A sikló kőszénhajtásra van berendezve és az üres csillét a földgyomrába, a megterheltet pedig napszinre szállítja. A járás azon irányában felette nehéz, miután a nyillámok a kőszéntelep 3—4 láb szélességéhez szabvák. A Mária, László és Rezsőtárnákban 6—9 láb szélességű a kőszéntelep, ott már a nyillámok is hasonló magasságúak és kényelmes a járás-kelés. A kőszéntelepek teljesen feltárva vannak és lefejtésre előkészítve, szóval a települési viszonyok és azoknak itt-ott egy a föld mélyéből felröppentett gránitszikla által történt megzavarása, áttörése oly kézzel fogható állapotba helyezve, hogy a települési viszonyok azonnal áttekinthetők. A kőszén az aknákból és tárnákból siklókon s vasutakon szállíttatik napvilágra, onnan szétágazó hosszú vasutakon a pályaudvarokba, melyek egyesek erejét felülmúló áldozattal építtettek, hogy az itt producált kőszén a külföldivel kiállja a versenyt. Fontos körülmény ez, melyet úgy, mint a nagy vállalat többi részleteit, nagy figyelemmel kísért miniszter úr és megszilárdította meggyőződését, miszerint a salygótarjányi kőszénbányászat csak kiterjedt széles alapon egyesített nagy erővel volt biztosítható, hogy ott kis bányatelkekkel foglalkozó vállalkozók nem boldogulhatnának. Hogy minő előnyöket biztosított a bányászat Salgótarjánnak, kitűnik már abból is, hogy az italmérési haszonbér évi 6 800 frtról 16 ezer forintra hágott 10 év alatt, majdnem hasonló mérvben a földérték, mely a kopár hegyoldalakon is mesésen nagy. A derék tisztikar vezetése alatt 1500 főre menő munkaedzetti rendszerező személyzet alakult, mely ép úgy teljesíti culturális missióját a jelenkorban, mint teljesítik azt elődeik és régi időkben, midőn a bányászok nyomában a járatlan vad rengetegekben is virágzó városok keletkeztek. A társulatot képviselő igazgatótanács tagjai a tiszti karral a miniszter úr beleegyezését kérték és megnyerték, hogy a kőszén szállítás lehető összpontosítására nyitott legújabb s legfontosabb aknát »Zichy« néven nevezhessék. Este több mint ezer főre menő egyenruhába öltözött bányász, kezében egy égő mécseses, zene kíséretében közeledett és tisztelgett, a főtiszti lak előtt. A miniszter úr 11-én reggel a raktárt, a sütődét és kórodát szemlélte meg, s teljes elismerését nyilvánítván a szilárd alapokra fektetett észszerűen berendezett és kitűnően vezetett magyar kőszénvállalat felett, a szomorú helyzetben sinlődő mátrai fémbányákhoz utazott, hol tanulmányozván az új térképet, mely a települési viszonyt a hegy külfekvésével összhangzásban ábrázolja, a középső György tárnán át az éreztömzs — telep — feltárt részeibe ment. A tárna keresztpallójánál s onnan délnyugat felé 40 öl hosszúságban tisztán látható a tömzs csapása, a fedű. Kiváló figyelem tárgya volt a tömzstest, mely eddig 60 öl hosszúságban, 20 öl szélessségben, 25 öl magasságban van feltárva és lefejtésre előkészítve; jelenleg azonban erő és munkás kéz hiányában mivelésen kívül áll. Figyelem fordulatott a bányatermékek szállítását könnyítő vasútra, a folyamatban levő előpörkölésre, a rojtott érez rostállására, morzsálására, bhlorkózó pörkölésére, a lúgozásra egész a cementréz leveréséig. A miniszter úr megnézte még a parádi fürdő helyiségeit és erőltetett két napi munka után estefelé Kompoltra, onnan a kápolnai pályaudvarba utazott. A bányászok „jó szerencsét“ kívántak a miniszternek, ki nem sajnált semmi fáradságot, hogy a gyakorlatban is a bányászat részleteivel megismerkedjék, melynek érdekét képviselni, mint a főbányahatóság személyesítője, hivatva van. (A horvát országgyűlés) működéséről, Zágrábból, oct. 16-ról jelentik . Az országgyűlés szorgalmasan dolgozik s az 1874-diki budgetet kivéve, nem sokára ,az összes előterjesztések tárgyalását befejezi. E budgetet is már befejezte volna, ha a kormány az előterjesztéssel egyetértene. Ez azonban nem így van. Midőn a kormány az ügyek vezetését átvette, a költségvetést már készen találta, de a bán nem ért egyet annak minden részletével s ez ügyben tárgyalásokat indított meg. Csakhamar meggyőződtek, hogy e czél elérése, illetőleg egységes budget megalkotására át kellene dolgozni az egész költségvetést, mire azonban már nem lévén idő, azon kisegítő eszközben állapodtak meg, hogy a kormány a pénzügyi bizottságban fog indítványozni több törlést. A törlések czélja az, hogy helyreállíttassék a rendes kiadások és bevételek közötti egyensúly, mely utóbbiak, amennyiben azokról a horvát országgyűlés rendelkezik, a legjobb esetben 2.500.000 frtra rúgnak. A kormány ezenkívül még a határőrvidékre vonatkozó fejedelmi rendelkezések törvénynyé emeltetéséről, valamint a házközösségről szóló törvjavaslatokat szándékozik előterjeszteni, melyeket a horvát országgyűlés a pesti közös országyűlés összeülése előtt tárgyalhat le, s ekkor tanácskozásai véget érnek. Az osztályfőnöki helyek betöltése, ami a bánnak Pestre , Bécsbe utazását s igy az országgyűlés ,tanácskozásaitól való eltávolítását igényelné, az orsz. tárgyalások befejezéséig függőben marad. A mennoniták. Azon vallási felekezetek között,amelyek az ötödik parancs szigorú megtartása mellett buzgólkodnak, a közfigyelmet most különösen a mennoniták vonják magukra, kik azon idő óta,hogy Oroszországban behozatott az átalános védkötelezettség, tömegesen és majdnem mindnyájan kivándorolnak onnan Amerikába. A felekezet alapítója, Menno Simonis, a 15. század vége felé született Witmarsum faluban Friaiában. Kortársa volt Luthernek és 1524-ben kath. pappá szenteltetett. Mint ilyen kikelt a gyermekkeresztség ellen és kilépett a róm. kath. egyház költeléből. E miatt száműzetésbe küldetvén, huszonöt évig küzdött nyomorral, nélkülözéssel és üldöztetésekkel, végre Holsteinban talált menhelyet és kapott engedélyt arra, hogy az igazi keresztény vallás felől iratokat terjeszszen. Ő 1561 jan. 13-kán halt meg Holsteinban. Követői különösen hollandok voltak, kik mennonitáknak nevezték magukat s vallási elveik szerint leginkább a baptistákhoz és quaekerekhez hasonlítottak. A 18. században már 160,000 volt a mennoniták száma Hollandban; községeik folyton gyarapodtak bevándorlások által Németországból és Svájczból. A mennoniták első kivándorlásai Amerikába 1683-ban történtek. Tény, hogy 1708-ban Pennsylvaniának Germantown nevű városában iskolát és vallásos összejövetelekre szánt épületet emeltek. Akkortájban már számos mennonita család lakott Pennsylvania, Maryföld, Ohio, Indiana, New York és Canada különféle vidékein. Hollandból sokan a mennoniták közül Poroszországba is költöztek; innen azonban 1780-ban Oroszországba vándoroltak, miután Nagy Frigyes fegyverhordozásra akarta őket kényszeríteni. II. Katalin déli Oroszországban jelölt ki számukra helységeket. A mennoniták itt munkás, de egyszersmind szabadságszerető népnek bizonyultak, különösen kitűntek a földmivelésben. 1871. június 4-kén egy orosz császári rendelet a gyarmatosokat s így a mennonitákat is katonai szolgálatra kötelezte, aminek az lett következménye, hogy a mennoniták kivándorolni kezdtek, mert lelkiismeretök tiltja a fegyverhordozást. A háborút ők az ötödik parancs megsértésének tekintik. Mindenekelőtt bizottságot küldtek Amerikába, hogy megtudják, vajjon bevándorlás esetében megengedtetik-e nekik, hogy régi szokásaik és hagyományuk szerint éljenek ? A bizottság bejárta Amerika nyugati és déli részeit és helyet szemelt ki új gyarmatokra Dakotában és Kanzasban. Az első nagy mennonita csapat f. év tavaszán indult Brémából New-Yorkba a „Hanzá“-val, az északnémet Lloyd legnagyobb hajójával; új csapatokkal kötött ki a new-yorki kikötőben „Hammerua“ gőzös aug. 14 én, »Holsatia« aug. 21-én. Ezáltal tetemes pénzösszeg hozatott az Egyesült Államokba, mert minden család átlag véve 210,000 dollárnyi vagyonnal birt. Magán a „Hanzá“-n voltak oly mennoniták is, kik New-Yorkba érkeztükkor 200000 dollárnál is többet váltottak be. A bevándorlott mennoniták nagyobb része a pórosztályba tartozik és a nyugati tartományokba veszi útját. Ép, erős, udvarias, értelmes és fölötte komoly emberek, kik a legkedvezőbb benyomást teszik az amerikaiakra. A férfiak nem viselnek szakást, mely szokást Oroszországban is megtartották. Igen jellemző, hogy ők koránsem oly levertek és búslakodók, mint a többi bevándoroltak. Ők a bevándorlást csupán vallási és üzleti szempontból veszik figyelembe. A keresztséget náluk csak akkor szolgáltatják ki, ha a keresztelendő kellő értelmiség által bebizozonyítja, hogy érti a kötelességeket, melyeket a keresztség felvétele által magára vállal. Papjaikat a községek legtiszteségesebb férfiai közül választják, kik tanításra képességgel birnak; előtanulmányok ehhez nem szükségesek. A papok átalában csak arra köteleztetnek, hogy szorosan alapítójuk tanait kövessék. Fizetést nem húznak, miután úgyis jobbára az előkelő osztályból valók Szegények egyátalán nincsenek a mennoniták között, mivel minden község gondot visel arra, hogy egyes tagjai vagy jövedelemmel bírjanak, vagy pedig közköltségen tartassanak fen. A mennoniták és úgy mint a quaekerek a béke barátai. Tanuk abban áll, hogy nincs oly mozgalom az egyházban vagy az államban, mely az embert felebarátja megölésére kényszeríthetné. Az Egyesült Államok szívesen látják az új gyarmatosokat, mert nagy munkaerőt és sok tüskét nyernek általok. (A Budapesten székelő török főconsulatustól a következő sorokat vettük : „A Magyarországon levő török főconsulatus a következő módosításokat adja tudomásul, melyek az eddig érvényben volt egészségügyi szabványokban eszközöltettek : 1. A Varna, Baltschik és Küstendréből jövök ezentúl szabadon mehetnek Konstantinápolyba. 2. A vasúton Várnába érkezők nem vettetnek többé alá vesztegzárnak. 3. A balkán hegysoron alkalmazott egészségügyi vesztegzárak megszüntettetnek. 4. A Romániából és a felső Dunáról jövő utazók, addig, míg e vidékeken a járvány teljesen el nem tűnik, a Dunán és fekete tengeren levő ottomán kikötőkben rendes vesztegzárnak vettetnek alá.“ Budapest, oct. 17. Múltkori czikkünkben azon nehézségekre mutattunk, melyek a létezik körülmények közt csak a kőutakat engedik az ínséges közmunkák tárgyául választani. De ha igaz,hogy minden az adózók összeségének erszényéből fizetett közmunka valóban productiv legyen — s ezen elv meginltatlanságát minden kétségen kivülinek tartjuk — nem szabad ismét azon hibába esnünk, melyet az 1863 kinséges utak nagy részénél észlelhettünk, hogyt. i. a földmunkák megtétettek ugyan, de a burkolat rakatása vagy máig is elmaradt, vagy legfeljebb a legprimitivebb módon vitetett keresztül. Az ily építményekre költött pénz tisztán kidobott; az évek múltával vagy végképen enyésztek el ezen utak vagy vágányok és kátyúk miatt járatlanok. Itt az anyag hiánya vagy megszerzésének költségessége, mentségül nem szolgálhat; ki az-t mondja, annak a bét is kell mondania, és akármi áron kellett volna anyagról gondoskodni. Szükséges, hogy most ezen hibát elkerüljük, minden tétovázás és halogatás nélkül a hazai vasút társulatokkal és gőzvagy más hajózási vállalatokkal a köveknek lehető legjutányosabb áron szállítása iránt alkuba kell lépni, és kétséget nem szenved, hogy a kormány az említett intézeteknél kiváló előzékenységre találand. Nemcsak hogy ez utóbbiak a módos nyereséget az előttük álló tétlenségnél nagyobbra fogják becsülni, s félre nem ismerendik azon hasznot,mely minden állomásaikhoz vezető új útvonalból közvetve üzletükre háramlik. Ha a kőanyag köbelének súlya átlag 250 vázamázsával vétetik alapul, folyó öle az útnak legfeljebb fél köböl anyagot vévén igénybe, egy mértföld útra 500,000 mázsának hordatása szükséges, melyet ha 0,4 krajezár egységi árba számítunk, 2000, ha pedig és legfeljebb 0.5 krajezárba irányozzuk elő, 2500 forint viteldíjt tesz a hordatás mértföldjére. Ámde nem hiszszük, hogy akadna az országban oly vasúti vagy hajózási állomás, melynek távolsága valamelyik kőfejtésre alkalmas és ezen közlekedési vonalaktól érintett ponttól 25—30 mértföldnél nagyobb volna, míg másfelől igen tetemes része azon vidékeknek, melyek kőutakkal ellátandók, a kőbányákhoz igen közel vagy közvetlen szomszédságukban feküsznek. Ha tehát az ország ebbeli szükségleteinek átlagát veszszük, valóságon alkalmasint jóval túl megyünk, ha az átlagos hordatási távolságot 10 mérföldre becsüljük, s igy a kőanyag közép viteldija az épitendő utak mértföldjére legfeljebb 20 — 25000 forintra rúgna, maximumban pedig 60 — 75.000 forintot tenne. Ezen költség, mely az útépítés költségei