Pesti Napló, 1874. augusztus (25. évfolyam, 175-198. szám)
1874-08-07 / 180. szám
180. szám. Szerkesztési iroda; Sarátok-tere, Athenaeum-épület. A lap i selemi részét illeti minden Lysslaniely a szerkesztöség hez intézendő. Birmentetlen levelek csak fercart kezektől fogadtatnak el. Kézir átok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Baritok tere, Athenaaum-épillek A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) 4 kiadó-hivatalhoz intézendő ki Budapest, Péntek, augusztus 7.1874. REGGELI KIADÁS Előfizetési feltételeit? Poetin küldve, vagy Budapestet, hiúhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 8 hónapra . . . 6 frt — ki 6 hónapra . . 12 » — » Az esti kiadás postai különkiadásáért felülfizetés évnegyedenként 1orint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első lápjától számittatik. 25. évi folyam. — Hirdetések szintúgy mint*előfizetések a KIADÓ-HIVATALBA. Barátok-tere, Athenaeum-ápril küldendők. 1j Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre.........................24 frt. Fél évre.............................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hóra...........................2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadóhivatalának (Ferencziek - tere, Athenaeumépület) küldendő.k / Hajló"inesek tratf-Antala. Budapest, aug. 6. Az ülésszak végén. in. Budapest, aug. 6. A kilenczes albizottság három év alatt és olyan belügyi politika feltétele mellett vélte az államháztartás egyensúlyát helyreállíthatónak, mely nemcsak öntudatos és következetes, hanem egyúttal erélyes is. Két utat jelölt meg az albizottság: tudniillik egyrészről a megtakarításoknak s más részről az államjövedelmek finantiális természetű szaporításának útját. Szóljunk egyelőre a megtakarításokról s szóljunk arról, vájjon ez irányban tett és kezdeményezett-e valamit a letelt ülésszak ? A számbavehető megtakarítások előfeltételét bizonyos intézmények reformja s ha úgy mondhatjuk, reductiója képezi. Nem akarunk itt reflectálni sem a honvédségre, sem a közlekedési ügyre, noha budgetünk tételei közt e kettő csaknem a legtekintélyesebb terjedelemben szerepel. Nem akarunk reflectálni azért, mert e kettőn mélyreható reformokat s nagy reductiókat eszközölni részint nem rajtunk áll, részint soha el nem ejthető magas érdekek határozottan tiltják. Csaknem hasonló tekintetek alatt áll a közoktatási ügy budgete is. A reductióra előleges áttekintés után csak két tér látszik alkalmasnak. A beadministratió szervezete s az igazságügy. Már a Szlávy-kabinet mindjárt az országgyűlés elején szükségesnek látta az összes beladministratio szervezetét s különösen a központi kormányzat és közigazgatás rendszerét éles bírálati szemle alá venni. A 72-ik év végén a következő évi budget tárgyalása alkalmával tett is ez irányban határozott nyilatkozatot s nyilatkozata egyúttal a képviselőház határozatává emelkedett. Mi történt e kérdésben az előmunkálatok terén, arról kevés tudomásunk van. De tudjuk azt, hogy a megyék területi kikerekítésének projectuma már ez irányban folytatott tanácskozások eredménye. E projectum sok részletes ellenvetéssel, sok helyi ellenszenvvel találkozott. Megvalósítására mindamellett szakadatlanul folytak az előkészületek, a bizalmas eszmecserék, az érdekeltségek nézeteinek s törekvéseinek tanulmányozása. Lesz-e ezeknek az országgyűlésen látható sikere , e fölött korai volna most véleményt nyilvánítani. Hogy jelentékeny pénzügyi sikere sem most nem lesz, sem később: e fölött kár volna csalódásban ringatni magunkat. — Igaz, hogy a területrendezés eszméjét nem is pénzügyi tekintetek tették jogosulttá. Azon költséggel, melyet a belügyi közigazgatás s általában a központi kormányzat ma igénybe vesz, lehet teremteni a területrendezés s a vele járó reformok szerencsés keresztülvitele által olyan közigazgatást, mely az államérdekeknek s a cultur igényeknek teljesen megfelel, de azon költséget semmiféle reformmal jelentékenyen leszállítani nem lehet. Ez a mi meggyőződésünk. Más tekintet alá esik az igazságügyi szervezet. Itt tág tér nyílik nemcsak czélszerű reformoknak, hanem jelentékeny megtakarításoknak is. Ez irányban azonban kevés mozgalom volt észlelhető a letelt ülésszaknak hosszú folyamán. Igaz, hogy a novelláris reformok egész hosszú sora állott előttünk a javaslatokban. Az is igaz, hogy az ügyvédség rendezéséről szóló törvényjavaslat helyes elvek nyomán dolgoztatott ki, kellő alakban terjesztetett elő s a képviselőház által, kisebb mérvű hibák leszámításával, elég jól fogadtatott el. De már nem mondhatjuk ezt a közjegyzőségi intézmény felállítása iránt előterjesztett s elfogadott törvényjavaslatról. E kérdésben nézeteinknek kifejezést adtunk a kellő időben. Mi bizonyos mértékig a kényszer híveivalánk. Előttünk mathematicai bizonyosságként áll, hogy akkor, ha a közjegyzői kényszert a telekkönyvi jogok átruházásáról szóló okiratokra ki nem terjesztjük , nem kapunk a járásbíróságok mellé alkalmas közjegyzőket, nem decentralizálhatjuk a telekkönyvi intézményt, nem teszünk erőteljes lépést a praeventiv institutio intézményeinek meghonosítására, nem veszszük elejét a hógomolyként szaporodó pereknek, nem reducálhatjuk a bíróságok ügykörét, nem szállíthatjuk le sem a bíróságok, sem a bírák létszámát — más szóval sem lényegesen nem javíthatjuk az igazságszolgáltatást, sem a szükséges megtakarításokat el nem érhetjük. Igaz, hogy e kettős nagy czélra még más eszközök is igénybe veendők, de a közjegyzői kényszer nélkül minden eszköz hiábanvalónak fog bizonyulni. A kormány mellékes fontosságú, bár tiszteletre méltó indokokból nem vélte helyesnek ez álláspontot elfoglalni. Hogy az államháztartás egyensúlyának nagy kérdésében minő szerepe lehet most már az igazságügyi budgetnek s illetőleg e budget reductiójának, azt belátni képesek nem vagyunk. Az a körülbelül egy millió forint, mely a kilenczes albizottság elé megtakarításként terjesztetett, a pénzügyek rendezéséhez minket aligha fog közelebb vezetni. Általában a lefolyt ülésszak is újabb bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy törvényhozásunk az intézmények alkotásának terén a kellő gyakor i „Pesti Napló“ tárczája. Egy szív története* Regény két kötetben. Irta : Castelas* Emil. Spanyolból: Beksics Gusztáv. ELSŐ KÖTET. VII. FEJEZET. A szenvedély kitörései. Éj volt. A boldogtalan mulat virrasztott szobájában. Carolina lakása, az álom eme templomának csendjét csak a mulat lázas lélekzete, a mező csendjét pedig csak a fülemile dala zavarta meg. A szerelmes, álmatlanságtól gyötört ifjú azáltal akarta megkönnyíteni szivét, hogy leveleket irt a hálátlannak, leveleket, melyeket magában elolvasott, s elhatározta, hogy átadja, s nem mervén átadni, dühösen összetépte. Egyik igy szólt: »Carolina! Szeretlek ! Ha elutasítod Szerelmemet, meghalok, de előbb meghalsz — te! Holt testeden verek tőrt szivembe. Nem halhatok meg, mielőtt szivemhez nem szorítottalak. Rádrohanok, szétnyitom karjaidat, tőrömet szivedbe mártom, s nem törődve halálos vonaglásoddal, ajkaimat ajkaidhoz forrasztom. Midőn lelked aczélom pengéje alatt kireppent testedből, mozdulatlan tetemeid örökre enyéim lesznek. Együtt élhettünk volna. Te nem akartad. Haljunk meg együtt!« De mi czélra fenyegetem őt ? szólt magában. Várjon nem neveti-e ki fenyegetéseimet ? Nem küld-e el más, távol, nagyon távol levő telepítvényre, miként elűzi kutyáját ? Nem parancsolja-e meg, hogy borzasztó büntetést mérjenek rám, s ő tudja, hogy a legnagyobb büntetés nem látni őt. . . . Félre a fenyegetődzéssel. Forduljunk könyörgéshez. Megindítandom résztvevő szivét. Szánni fog. A szánalom néha szerelemmé változik. »Úrnőm ! Miként irhatok én — önnek ? Mióta merész és czimerének ágaskodó oroszlána szentséges kebléhez jogot tartani ?« Oh mily fagyos hang, kiáltott fel a mulat, összetépve levelének e bekezdését. Ez a képlet méltó lehet valamely tanulóhoz, de nem szerelmes férfiúhoz. Kisértsünk, kisértsünk meg más hangot. »Carolina! Szeretlek , őrjöngve szeretlek. Ne nevesd ki szerelmemet. Ha úgy akarod , büntesd gyűlöleteddel, de ne megvetéseddel. Különben semmiképen sem kellene büntetned azt. Nem vagyok bűnös, mert nem felelhetek azért, mi végzetes, szükségképem. Látni és nem szeretni téged — óh hidd el, lehetetlen. Féken tartani szívemet, s mondani neki, hogy ne imádjon téged, hidd el, sikertelen. Szemeim ép oly kevéssé követnek önkénytesen, mint az ajtód előtt levő napraforgó a napot. Fájó gondolatom lelkedhez repül,mint szerető madár fészkéhez.Legkevésbé akkor látlak, midőn előttem állsz. Ha távol vagy, mindenütt a te arczodat látom,önmagamban,igen önmagamban is téged látlak, s gyakran azt gondolom, hogy kiloptad belőlem lényemet, mert azelőtt találkoztam önmagammal lelkiismeretemben, képzeletemben, s most mindenütt csak veled találkozom. Mi bűnöm van nekem? Isten, egyedül csak isten bűne ez, ki oly szépnek alkotott. El akartalak feledni. Lehető távol futottam tőled. Elhatároztam, hogy soha sem térek vissza. Hosszú,őrült futásom közben ki akartam szaggatni szívemet. S te mindenüvé követtél, üldöztél. A csillagokra tekintettem : a te szemeid voltak ott. Hallgattam a pálmafák lombjainak suhogását: a te ruhád suhogása volt az. Ittasan figyeltem a fülemile dalára : ez a dal a te hangod utánzása volt. Visszatértem hozzád, mert kevésbé látlak, ha előttem állsz. Ez nem tarthat, nem szabad tartani, nem fog tartani soká. Egyik részről ily nagy szeretet, másik részről ily nagy szeretetlenség , ez szükségképen előidézi a katastrófát. Meghalok, de előbb téged gyilkollak meg. Ha már átlépted a túlvilág határát, csak akkor megyek utánad , én. Addig, nem, nem, s ezerszer nem! Míg e földön maradsz, én is itt maradok,mint büntetésed,mint lelkiismereted — gyalázatos! Eladtad magadat. Pénzvágyból egy aggastyánhoz kötötted ifjú életedet. Szépséged virágára, mely a lepke csókját, a méh dongását, a tavasz melegét óhajtotta, csak ha esett Ha tudnád, ha felfoghatnád, mi a szerelem! Ha hallanád e szerelemmel csordultig telt szív nyögését, "látnád mily nagy bűnt követtél el, midőn a természet ellen fellázadva, a halállal egyesültél. Nem felelhetek magamért, nem felelhetek. Mindig azt hittem, hogy a világmindenségben mi sem jö létre czél nélkül. Ha a természet e szerelmet teremtette, szüksége van reá. S ha szüksége van reá, eléri czélját akaratom és akaratod ellenére is. Midőn a természet minket alkotott, egymásnak szánt bennünket. E két szív közé azonban egy fösvény, kártyás rabszolga-kereskedő aranya lépett. De a természet nem hajt a társadalom álnokságaira. Karjaim közé fogsz hanyatlani, mint a madár beleszédül a kígyó torkába. Szemeim örökös lángjában fogsz elégni. S habár akaratod oly erős, hogy ellenáll szerelmemnek, tested elég gyenge arra, hogy karjaim közé essél. Visszaszerzem tulajdonomat, mit elraboltál tőlem. Isten előtt enyém leszesz. Isten törvényének a szívek ép úgy engedelmeskednek, mint a sziklák. Rabszolga, a következőleg nem vagyok szabad. A végzet eszköze lévén, teljesítenem kell a végzet akaratát. Hozzád vagyok kötve, mint hold a földhöz. Semmi sem választhat el egymástól bennünket. Önkényt vagy erőszakkal, de enyém leszesz. Megesküdtem erre istennek: teljesítem eskümet. Azután haljunk meg. Ha a szűkkeblű erkölcs, ha a nyomorult világ, a mesterkélt társadalom, önkényes törvény, conventionális igazságszolgáltatás bűnös érzelemnek mondja, mit a természet kifogástalannak teremtett, hadd sújtsa ránk büntetését. "Van-e nagyobb büntetés a halálnál ? Nincs. Minden büntetés közt legnagyobb a halálbüntetés. Mondja ki ránk e büntetést. Haljunk meg, de csak akkor, ha már szerettük egymást. Betöltőm hivatásomat, mely ebből áll: szeretni és bírni téged. Betöltőm az emberek és istenek daczára is. Hidd el, érzem hogy van elég erőm hivatásom betöltésére, igen, én érzem ezt. Antonio:« Miután megírta eme, borzasztó eszméi által sugallt levelet, miután szivének és elméjének zűrzavarát festve rohanó tollával tépte, szaggatta a papírt, megállt s felkiáltott: — Mit mivelek én, boldogtalan! Miért fenyegetem ? Könyörgő levelet akartam írni, s parancsolok. Tehát igaz, hogy a mély, kiolthatlan szerelem sem írni, sem beszélni nem tud ? Fenyegetésemmel felingerlem magam ellen. Várjunk, írjunk más, gyengéd, szerelmes, alázatos levelet. Az előbbi, rohamosan összetépett, levél darabkáit elkapta a szellő. Másikat kezdett írni: »Asszonyom, úrnőm ! Bocsássa meg isten mindazon roszat, melyet elkövetett ellenem. Ártatlan vagyok. Óhajtom, hogy ne szeressem, de nem tudok ellenállni szenvedélyemnek. — Vájjon a százados czedrus ellenáll-e a szélvésznek ? — Mily gyönyörű ésön alszik, mig én virrasztok; fia mellette szendereg, s édes álmot ad önnek, mig mellettem az ön képe van, mely felgyújtja véremet, s tüzes fogóval marczangolja szivemet. Ha e mélabús hold fényénél, ez illatos szellőben, a szerelmes fülemile dalánál, fehér leplében, sir szelleme gyanánt megjelennék előttem ,s igy szólna : »Sajnállak!« meghalnék gyönyörömben-------« — Ez meg csupa erkölcs, szólt Antonio, s eltépte utolsó kisérletét is. Szavak, üres szavak. Megmutatom, hálátlan, szenvedélyem valódi lángját. Egész valóságában fogod látni, amint fellobban szivemből. Ha eléget -------égessen el. Vagy tán a vulkán által kivetett izzó láva gondol vele, hogy elégeti a szegény szőlőtővenyigéit? Kielégítem szenvedélyeimet, s aztán jöjjön, minek jönnie kell. Előre! Eldobta tollát, lement a kertbe, hogy az éj üdítő csókjait fogadja. IX. FEJEZET. Ittasság. Megvirradt, s a mulat még mindig nem szűnt meg bolyongani a roppant kertben; gondolataiba mélyedt; gondolatainak szemlélete elragadta; e gondolatok számtalan esztelenebbnél esztelenebb érveket koholtak agyának izzó kemenezéjében. Szivében most a szerelem haraggal egyesült, melyhez ama vágy járult: a düh és bosza érzelmeihez képest elégítem ki szerelmét. Majd összecsókolta tőrét, melyet soha sem tett le oldaláról. Majd gépiesen virágot tépett, művészi csokrot kötött, melyet úrnőjének lakosztálya és a kert közt levő nyílt márvány lépcsőzeten akart elhelyezni. A nap arcza bár még nem jelent meg keleten, Carolina lakásának ajtaja mégis felnyílt, s a nyilas keretében Carolina jelent meg. Elragadóan szép volt. Ragyogó fehér gyolcsból készült kendő csüngött le vállairól keze fejéig, s oly festői ránczokat vetett, melyek a görög nők által viselt tunikákhoz hasonlítottak. Sápadt arcza mintegy kicsillámlott fekete, selyemfinomságú, szétbomlott hajzatának fürtjei közül, melyek fátyol gyanánt fedték be őt. Gyulladt szemeiben futólagos könny csillámlott, mely halavány arczának ugyanazon varázst kölcsönözte, minőt a kis harmatcsepp ad a rózsának. Carolina, mivel egyedül volt a nagy mezei lakban, több ízben beszélgetett a mulattal, noha mindig csak közönséges, vagy közönyös dolgokról. A társasági hajlam oly kiegészítő része lényünknek, hogy legyőzhetlen, állandó társulási hajlamot érzünk mindazok iránt, kik bennünket környeznek. S Jura távozta óta senki sem volt a telepítvényen, kivel Carolina jobban szóba állhatott volna, mint a mulat. — Korán kel úrnem! szólt ez, asszonya felé sietve. — Roszul aludtam. — Fájdalom. — Köszönöm. — Az álmatlanság néha vihart jósol. — Nem hiszem. — Mondom, hogy vihart jósol, mert én sem aludtam. — S a kertben töltötted az éjét ? — Ott töltöttem asszonyom. — Roszul tetted. — Miért ? — Mert majd minduntalan félre kell menned kissé ledőlni, s nem láthatsz kellő erélylyel kötelességed után. — Ne emlékeztessen úrnőm kötelességemre, hisz tudja, hogy mindig betöltöm azt; a felhőtlen ég alatt töltött és nem bágyaszt el annyira, mint egy zivataros nap. Ha valamennyi álmatlanul töltött éjem után álmot leendettem, úgy már mindenkibe és mindenbe beleütköztem volna. — Nyugtalanságomat nem a zivatar előérzete okozta, szólt Carolina, ki a társalgást el akarta terelni azon irányból, mely felé Antonio indította azt. — Azt hittem------— Az volt oka, hogy uradtól tegnap nem kaptam levelet. — Óh! Antonio dühösen harapott ajkába. — Mi történhetett vele, hogy nem itt ? — Néha valamely szórakozás, feledékenység------- lati tekinteteket még mindig hajlandó az eszmék abstractióiért gyakorta feláldozni. Azon javaslatok, melyek a pénzügyminiszter által előterjesztettek, a kényszerhelyzet kifolyásai valónak. Elvi bírálat épen azért irányukban alig volna a helyzetnek megfelelő. De mindamellett ezek is nagy tanulságokat nyújthatnak az előttünk álló utolsó ülésszakra. Ezekről legközelebb. Budapest, aug. 6. (A főrendiház jogügyi bizottsága) ma tartott ülésében folytatván a választási törvényjavaslat tárgyalását, az 5-ik szakaszban Erdélyre vonatkozólag a füstök szerinti választás elejtezvén, a census alapjául tisztán a földadó fogadtatott el minden járulék kizárásával. A 12-ik szakaszban kimondatott, hogy akik becstelenítő bűntett miatt elítéltettek, sem nem választhatnak, sem meg nem választathatnak; ennek megfelelőleg módosíttatott a 73-ik szakasz is,mely azokról szól, kik időközben vesztik el a qualificatiót. A 82-ik szakaszban kimondatott, hogy ha a két jelölt közül az egyik időközben meghal, új választásnak van helye. A törvényjavaslat többi pontjai változatlanul elfogadtattak. (Az erdélyi választási census tudvalevőleg hosszabb vitát idézett elő a képviselőházban. A központi bizottság a 8árt 40 kvnyi censusba csak a földtehermentesítési járulékot nem kívánta beszámíttatni, míg Kemény Gábor b. csupán a törzsföldadót, minden járulék kizárásával ajánlotta elfogadás végett. A képviselőház a központi bizottság javaslatát fogadta el. A főrendiház jogügyi bizottsága ma tartott ülésében, mint föntebb közöltük, Kemény Gábornak a képviselőházban elvetett indítványa értelmében szerkesztette a választási törvényjavaslat megfelelő szakaszát. Az egész kérdés megvilágítása tekintetében érdekesnek tartjuk a »P. Lloyd« ezen ügygyel foglalkozó czikkéből kiemelni a következőket: »Mindazok, — úgymond a czikk, — a kik a képviselőház által elfogadott szöveget ellenezték, a harczot a főrendiházba igyekeznek átvinni s annak tagjai előtt bizonyítgatják, hogy az elfogadott census Erdélyt el fogja »temetni«. Az 1848-ki erdélyi II. t. ez. kimondja, hogy a ki földbirtoka után 8 ftnyi adót fizet, az választó. Ezen törvényt az egymásután következett kormányok különféleképen értelmezték. A Schmerling-Nádasdy kormány a 8 frtba az akkor fennállott fejadót is beszámította; későbben a megyék a megállapított adóösszeg alatt csak a tiszta effektív földadót értették, melybe azonban a ház és jövedelmi adót is beleszámították; míg viszont a pótlékok, járulékok és egyéb adónemek, — a személyes kereseti adót sem véve ki, — kizárattak. A czikk ezen adatok nyomán kétségtelennek tartja, hogy e kérdésben sem megállapodott, sem törvényes magyarázat nem létezik, s adórendszerünk is 48 óta máig oly változáson ment keresztül, hogy az 48-ks II. t. czikket ma már egyszerűen a viszonyoknak megfelelőleg alkalmazni nem lehet. Ezen kétségbevonhatlan ténynyel szemben kétségtelen, úgymond a czikk, hogy e kérdésben a törvényhozásnak nem pedáns törvény magyarázatból, a rabulistika szellemnélküli fogásaiból, hanem az eszélyes politika szempontjából kell kiindulnia. E szempont vezette a képviselőházat, midőn a központi bizottság javaslatát fogadta el, mely alíg egy részről megadja a földbirtoknak a kellő befolyást, más részről nem megy azon határig, hol már a proletariátus kezdődik. E mellett — jegyzi meg a czikk — nem szabad szem elől téveszteni azon megnyugtató hatást sem,melyet a képviselőház határozata a királyhágóntúli rész azon polgáraira gyakorol, kik 1805 óta a választási törvények alkalmazását az irányukban nyilvánuló bizalmatlanság kifolyásának tekintvén, nem is vettek részt a választásokban, vagy ha részt vettek, elhatározásukat nem a magyar állam érdekei sugallták. A czikk sajnálja, hogy a képviselőház határozata ellen agitatió indul meg a főrendek körében, hogy röpiratok osztogattatnak, melyek a főrendiház conservativ missiójára hivatkozva, a képviselőház határozatát úgy tüntetik elő, melyet csak egy lépés választ el az általános szavazatjogtól. Pedig, úgymond, a ki birtoka után 14—15 frtnyi adót fizet — s a képviselőház határozata értelmében más nem fog gyakorolhatni szavazati jogot, — az ott, hol a föld nincs magasan megadóztatva, nem proletár, kit szavazati joggal felruházni ártalmas lehetne.« Budapest, aug. 6. A főrendek bizottsága által az összeférhetlenségi javaslaton tett módosításoknál először is az tűnik szembe, hogy a főrendek azon osztályokat vették ki e javaslat szigorú határozatai alól, melyekkel közelebbi összeköttetésben állanak. Ilyenek a diplomaták, ilyenek a bérlők s ide sorozhatók a szerzetesrendek is, a főrendek egy részének ismert érzülete miatt. Az említett pontozatok három fontos módosítást tartalmaznak, melyek vitatása nagyon elhalaszthatja a javaslat törvénynyé emeltetését; van pedig egy negyedik is, a földhitelintézetre vonatkozó, melyet valószínűleg csak a személyes ellenszenv sugallt, s mely épen oly kevéssé indokolt, mint e módosítások legnagyobb része. Mi csak egy ponttal tudunk rokonszenvezni. Azzal, mely a bérlőkre vonatkozik. Mi az állami bérlők kizáratását nemzetgazdasági s kulturális érdekeknél fogva helytelennek tartjuk s a szövegben, melyet a képv. ház elfogadott, igazságtalannak is. A képv. ház által elfogadott javaslat ugyanis visszaható erővel is bír, pedig tudvalevő, hogy a bérlőnek nem áll hatalmában megszabadulni vagy másra átruházni a törvény meghozatala előtt kötött szerződést , hacsak érzékeny anyagi kárt nem akar vallani. Mi jóval a javaslat képviselőházi tárgyalása előtt kifogásoltuk e határozatot , s bár jobban szerettük volna, ha a javaslatot, az általunk óhajtott módon, a képv.ház módosítja, mert ez nem tartóztatta volna fel a javaslatnak törvényerőre emeltetését, nem lehet ellene kifogásunk, ha e változtatást most a főrendiház bizottsága teszi. Nem látjuk be azonban jogosultságát a földhitelintézet kizáratásának. Az nem nyereségre alapított, hanem országos intézet, s nem tartozhatok azon categóriák közé, melyekre az összeférhetlenség megállapíttatott. Még kevésbé rokonszenvezhetünk, hogy a »diplomatákra« az összeférhetlenség nem terjesztetik ki. Miért? Valóban nekünk volna jogunk a »Reform«-nak azt mondani, hogy ezt nem értjük. A »diplomata« a legszigorúbban a kormány utasításait tartozik követni, rendeltetési helye nem ugyanaz a magyar törvényhozás helyével s mint már helyesen megjegyeztetett, épen nem alkalmazhatók reá azon tekintetek, melyek a miniszter és államtitkár képv.helyét indokolják. A diplomatának adott előjog — a mi viszonyaink között — lehet egy érdekes főrendi »lux,« de komoly indokoltsággal nem bír és nem védhető. Ugyanez a véleményünk a szerzetesrendekről. Midőn e pont a képviselőházban tárgyaltatott, idéztettek az államok, melyekben a clerűs egyáltalában a törvényhozásból ki van zárva. Nálunk is hasonló indítvány létetett, a többség azonban, speciális viszonyainkra való tekintetből s figyelembe véve azt, hogy a magyar papság mind értelmiség, mind hazaszeretet s alkotmányos érzület dolgában a nemzet legderekabb osztályaival vetekedik, ez indítványt elveti. Elfogadta azonban a szerzetesek kirekesztését, úgy okoskodván, hogy aki a feltétlen engedelmességre fogadást tesz, az nem lehet független képviselő. S ha a »Reform« azt állítja, hogy e rendelkezésnek nincs gyakorlati jelentősége, akkor annál kevésbé érthető, hogy a főrendek ragaszkodnak egy olyan, nem gyakorlati jelentőséggel bíró határozathoz, melylyel megakaszthatják az egész javaslat törvénynyé emeltetését. S ez is egyik oka, amiért mi nem jó szemmel nézzük e módosításokat. Azok célja lehet a javaslat jobbítása, de lehet az is, hogy e javaslat végleg megbuktattassék. Ha a bizottság módosításai a főrendiház által elfogadtatnak, az mindenesetre hosszas tárgyalásokat fog szükségessé tenni, s e tárgyalások vége, eredménye beláthatlan. Mi akarjuk e törvényt, akarjuk minél előbb és épen azért nem helyeseljük, hogy létesülése bizonytalanná tétessék. Az incompatibilitási javaslat elfogadásával a képv.házban egy örvendetes reformáramlat érvényesült. Sajnálattal látjuk, hogy a főrendek bizottsága az áramlat elé akadályokat akar gördíteni. Ha a főrendek bizottsága helyesen akart volna eljárni, utat és módokat keresett volna arra, hogy az incompatibilitás a főrendiházra is kiterjesztessék. E helyett, a leggondosabban csak arra ügyelt, hogy minden érdek, mely a főrendekhez közelebb áll, szabad bemenetet nyerjen a képv. házba. Ez a főrendi törvényhozóktól igen helytelen lépés , — a magyar nagy földbirtokosoktól pedig, a képv. házzal szemben, épen fut dolog. Vasúti értekezlet. Zichy József gr. közmunkaminiszter elnöklete alatt ma d u. 4 órakor értekezlet tartatott a m. kir. államvasutak és az északi Németországban létező vasutak közt megállapítandó közvetlen díjszabás iránt, melyben részt vettek : Hieronymi államtitkár, Ribáry, Csörgő közmunkaminiszteri tanácsosok, Walter a főfelügyelőség részéről, Kammermayer polgármester, a magyar kir. államvasutak részéről: Fest, Weninger, Pallavicini őrgróf, Tonay igazgató, Beretvás, Obermayer, Kilényi ; és mint külön meghívottak : Strasser, Rebly, Mandello, Häutler, Fenyvessy. Zichy József gr. miniszter előadja, hogy az alsó- s felső-sziléziai vasutak, melyekkel a m. kir. államvasutak köteléki viszonyban állnak, és kiviteli forgalmunkat közvetítik, kijelentették, hogy nem tarthatnák fönn ama viszonyt, ha a m. kir. államvasutak nem lépnének be az osztrák és porosz vasutak