Pesti Napló, 1874. szeptember (25. évfolyam, 199-223. szám)
1874-09-19 / 214. szám
214. szám. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap Szellemi pénzét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Kkul-hivatall Barátok tere, Athenaeum-épület-A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Szombat, September 19.1874 REGGELI KIADÁS. Postán küldve, vagy Budapestem házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . ^ - 12 . ^— · Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 25. évi folyam, — Hirdetések ! szintúgy mint előfizetések a KIADÓ-HIVATALBA, Barátok-tere, Athenaeum-épült küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. $0?" Mindazon t. előfizetőink, kiknek megrendelése a folyó September hó végével lejár, felkéretnek annak minél előbbi megújítására. A jelenleg folyó regény befejeztével ismét nagy érdekű regényeket közlünk mind a reggeli, mind az esti lapban. Előfizetési árak Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 frt. Negyed évre .... 0 frt. Egy hóra...........................2 frt. Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Ferencziek tere, Athenaeumépület) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő-tt kiadó-hivatala. Budapest, sept. 18. Az első szélesebb körű reformot, mely Ghyczy Kálmán pénzügyér zajtalan munkálkodásáról nyilvánosan tanúskodik, a hivatalos „Közlöny“ tegnapi száma s ennek nyomán mai lapunk is hirdeti a 29 királyi adóhivatal feloszlatásáva. E rendelet értelmében a megnevezett adóhivatalok i. é. September 26-án feloszlattatnak, illetőleg azok, a hozzájuk tartozó községekkel együtt, október 1-je napjától kezdve a fennmaradó kir. adóhivatalokhoz csatoltatnak, részint akként, hogy egy-egy feloszlatott adóhivatal valamennyi községe ugyanegy határos adóhivatalba kebleztetik, részben pedig oly módon, hogy a megszüntetett hivatal községei több szomszédos adóhivatal közt oszlatnak el. A pénzügyminiszter ezen intézkedése nagy jelentőségű úgy a takarékosság, mint a pénzügyi szolgálat szempontjából. Hogy mekkora megtakarítást fog a ma 29 adóhivatal feloszlatása eredményezni, arra nézve csak nagyon hozzávető számítás tehető, mert a feloszlatandó hivatalok ügyköre átszállván a fennmaradókra, ezek a költségeknek is egy bizonyos részét öröklik, úgy hogy a megkímélendő összegek nagysága felett csak a tapasztalásból lehetene utólag eligazodni. Némi tájékozásra fölemlítjük, hogy az 1872. évi új szervezés szerint a rákövetkező évben a 332 adóhivatal költsége 1.659.000 forinttal irányoztatok elő , 1874-re pedig 1.654.000 írttal. A legutolsó zárszámadás azonban, mely rendelkezésünkre áll, az előirányzathoz képest kedvező eredményt tüntet elő az adóhivatalok költsége czimén, amenynyiben a praeliminált 1.656.000 frtnál 47000 frtnyi megtakarítást mutat föl. E számok nagyban tájékoztathatnak a feloszlatott adóhivatalok után elérhető megtakarításról, de túlvérmesnek tartanak mindenesetre azon számítást, mely úgy találna érvelni, hogy közel 9 °/°-ot képezvén a feloszlatott adóhivatalok száma, a megtakarítás is, e hányadnak megfelelőleg 150.000 írtból fog állani. A kilenczes albizottság 40-nel véli apaszthatnak az adóhivatalok számát , és 40-nél csak 100.000 frtnyi megtakarítást tart valószínűnek. A 21-es bizottság tárgyalásai folyamán az e téren elérhető megtakarítás nagyságáról számszerűleg csupán gr. Lónyay Menyhért nyilatkozik, azt állítván, hogy ha gyökeresen átalakíttatik a pénzügyi igazgatás rendszere, akkor a pénzügyi igazgatóságok és adóhivatalok költségeiből, melyek most 3.103.000 forintot tesznek, legalább is 20—25 százalékot lehet megtakarítani. Nem vitatjuk ezúttal, hogy váljon a pénzügyi administrate azon átalakítása, melyet gr. Lónyay a 21-es bizottságban megérintett, csakugyan az e czimen szükségelt költségek legalább egynegyedének megtakarítását eredményezné-e ; de azt bátran állíthatni, hogy az adóhivatalok összes költségének ama quotája, mely az elrendelt feloszlatásból a kincstár javára megkiméltetik, felét sem fogja megütni azon százaléknak, melyet gr. Lónyay említ. Ghéczy Kálmán a képviselőház május 13-ai ülésében előadott expozéjében sem nyilatkozik a pénzügyi igazgatás átalakításáról, sőt egyenesen kimondja, hogy nem óhajt ez alkalommal e kérdéssel foglalkozni, hozzátévén, hogy »felületesen szólni e tárgyakról csak félreértésekre vezethet. A megtakarítás szempontján túl figyelmet érdemel azon reform, mely az adóhivatalok számának reductiója folytán a pénzügyi szolgálat terén előkészíttetik. Az adóhivatalok ugyanis, minden egyéb tekintetet mellőzve, már azon okból is kevesebb számra leszállithatók és ennélfogva le is szállitandók, minthogy ügykörükből egy bonyolult és fontos feladat okvetlenül kiválasztandó s külön közegekre ruházandó. A kilenczes bizottság a nézeteknek ritka összhangzását tolmácsolja, midőn kijelenti, hogy az adóhivatalok ügyköre anynyiban mindenesetre azonnal módosítandó lesz, amennyiben az illetékszabási ügynek ellátására külön illetékszabási hivatalok lesznek felállítandók. Ez által az adóhivataloknál mintegy 164000 frt lesz megtakarítható, mely összeg azonban, miután az illetékszabást külön közegek díjazására fogna fordíthatni, nem vehető megtakarításnak. Hasonló nézetet vallott Ghyczy Kálmán a 21-es bizottságban még a 9-es albizottság kiküldetése előtt és mint pénzügyminiszter, említett expo fejében kijelenti, hogy lehet czélszerűen intézkedni oly irányban, miszerint az illetékkiszabási teendők az adóhivataloktól elvonassanak és külön e végre megyénként felállítandó közegekre bízassanak. »Az illetékszabás — úgymond — bizonyos jogi tudományt és ismereteket igényel, melyeket az adóhivataloknál nem kívánnak meg. Szorosan vett megtakarítás ezen újabb intézkedés által alig fog elévetni , de el fog érezni az, hogy az illeték szabása jobban és gyorsabban fog megtörténni, meg fognak szűnni a sok felebtkezési esetek, melyek a mostani rendszer mellett elkerülhetlenek és általában az ország jövedelme e czímen növekedni fog. Az adóhivatalok száma különben ezúttal másodízben csökkentetik. Az absolut kormány idejében ugyanis Magyarországon 255 és Erdélyben 40, összesen 295 adóhivatal létezett, melyet a magyar kormány a pénzügyi kezelés átvételekor azonnal 14-gyel leszállított ; Horvát-Szlavonországban felállittatott 27 adóhivatalt , tehát a létszámot itt ismét 15-tel apasztotta ; — a magyar határőrvidéken végül felállittatott 8 adóhivatal. — Az 1872-dik évi szervezés szerint pedig a fönnálló adóhivatalok a következőkép oszlanak el: Magyarország és Erdélyben 289, Horvát-Szlavonországban 27, a horvát határőrvidéken 16. 1867. elején tehát 360, az alkotmány helyreálltával, 332 és a f. é. October 1-sejével 303 a kir. adóhivatalok száma a magyar korona összes tartományaiban. A reductió nem fog egyébiránt e számnál megállapodhatni. A kilenczes albizottság — mint említők — 40 nel véli rögtön, minden gyökeres reform nélkül felszállíthatónak az adóhivatalok számát; czélszerűbb és a helyzetnek megfelelőbb berendezésük mellett pedig még nagyobb mérvű csökkentést is helyén levőnek lát. Bizonyosnak vehetjük, hogy a tüzetes vizsgálat és tanulmányozás meggyőzte a pénzügyminisztert arról, hogy a 29-nél nagyobb mérvű reductió rögtön az adóhivatalok gyökeres átalakítása nélkül hátrányára lenne a pénzügyi szolgálatnak, és azért egyelőre, a mihamarabb érvényesítendő megtakarítás végett, csak 29 adóhivatal megszüntetésére szorítkozott. Meg vagyunk azonban győződve, hogy mihelyt az illetékszabás az adóhivatalok ügyköréből kiválasztva, a pénzügyi igazgatóságok és adóhivatalok reorganizálva lesznek, és végre az adók kirovása s beszedése körül a törvényhatóságok nagyobb tevékenységben fognak részesíttetni . Ghyczy Kálmán tovább is fog haladni az adóhivatalok számának apasztásában, és ezúton jelentékeny megtakarítások mellett a pénzügyi szolgálatot hatékonyabbá teendi. Addig is, mint első erélyes lépést a pénzügyi reformok terén, elismeréssel registráljuk a 29 adóhivatal feloszlatását. A „Pesti Napló“ tárczája. Egy szív története. Regény két kötetben. Irta : Castelar Emil. Spanyolból: Bekgics Gusztáv. MÁSODIK KÖTET. VI. FEJEZET. Vihar. (Folyt.) A természet és a lélek viharai közt csak azon különbség van, hogy az égbolton dúló viharok múlok, míg a szív viharai örökké tartanak; a természet viharai megtisztítják a légkört, helyreállítják a légáramlatok egyensúlyát, az erkölcsi viharok pedig rombolnak, ölnek. Carolinát épúgy megremegtette a villámok, mint eszméinek harcza ; a mennydörgés csattanása, mint lelkiismertének dörgő szózata; elmerült a légkör villámtüzének hullámaiba ép úgy, mint könyeinek óczeánja. Föld és ég, gondolatai és emlékei, múltja, jelene és jövője, mind-mind hegyes tövisekkel szúrták, övezték Carolinát, Carolina szivét. Egyetlen tiszta pontot sem látott sem az égboltozaton, sem lelkiismeretének egén. Mindenfelé széttekintett lelkében, s mindenütt csak szemrehányást, átkot, s gyötrelmeinek viharzó tenderét látta, melyet lelkiismeretfurdalásának borzasztó viszfénye világított meg. Mért vétettél boldogtalan lélek a természet törvénye ellen ? A szerelem a mindenség alaptörvénye, mert minden ellentétet kiegyenlít: gyengeséget és erőt, vágyat és a vágy kielégítését, halált és halhatatlanságot. A szerelem összeköti mi elválasztódnak, kiegészíti, mi tökéletlennek látszik; felgyújtja az isteni eszme világát a legsötétebb értelemben, s a szenvedélyek pusztító tüzét a fagyos kebelben. Mindent, ami szeret, felemészt a szerelem tüze, mint gyertyát a láng; a szerető szív ösztönszerűleg meg akar halni szerelme tárgyáért. A szerelmet nem lehet alkatrészeire bonczolni. Érezzük, de nem értjük meg. A szerelem világosság, mely titkot rejt méhében. Aki a szerelmet bonczolgatni akarja, Psyché sorsára jut, ki meggyújtotta lámpáját, hogy lássa kedvesét, ki az éj sötét fátyola alatt jött érdemi szerelmét; szerelme tárgya azonban — hogy megbüntesse kíváncsiságát — szétoszlott, eltűnt, illat gyanánt felszállt a légbe, fénysugár gyanánt elreppent a végtelenségbe, s Psychét özvegyen, magánosan hagyta a földön. Vallásosan s érdek nélkül kell engedelmeskednünk ezen természeti törvénynek , mely tovább terjeszti a fajokat, uj lényeket hozva létre, s féltékenységével, kielégithetlen vágyaival,örök szomjúságával elnyeli az élő lényeket, mely megnépesiti a bölcsőket és sírokat, mely felemészt és éleszt, teremt és gyilkol. Szegény Carolina, a végzet ártatlan áldozata vagy ! Férjhez mentél, mielőtt szerettél, szerettél miután férjhez mentél, de nem azon férfiút szeretted, ki férjed volt; élő bizonyítéka vagy, hogy az érdek nem pótolhatja a szerelmet, valamint az analisis nem teremthet új hitet, sem vissza nem állíthatja az elvesztet hit fényét, melegét és isteni termékenységét. Carolina ellentmondva a természet parancsának, s azt képzelve, hogy egész életét központosíthatja házassága első napjainak nyugodt barátságára, oly férfiú nejévé lett, kit nem szeretett, s most életének pusztasága, otthonának rideg tele közepett felismerte a szerelmet, s a pokol gyötrelmeire lévén kárhoztatva, hogy még inkább kétségbeessék, mély örvényéből megpillantotta a paradicsom távoli határát, az ég viszfényét, az örök boldogság hajnalderűjét. Így történt, hogy a természetben dúló vihar e gyötrelmes pillanatokban, megegyezett lelkének viharával, mely ép úgy rombolt, mint a természet vihara, de ennél sokkal tartósabb volt. A menydörgés csattogása oly hatalmas, ha villám fellobbanása oly gyakori, a villanynyal telített szél üvöltése a fák sudarai közt oly rémes volt, hogy Carolina gondolatait csakhamar egészen magára vonta a vihar tombolása. Ha azon gondolat, miszerint a villámhárítók megvédik a házat minden veszedelemtől, nem nyugtatta vala meg, félt volna, nem önmaga, hanem fia miatt. Alig villant át ezen gondolat agyán, midőn iszonyú villámlás gyújtotta fel baljóslatú fénynyel az eget. Ugyanazon pillanatban bőszült tűzkígyó gyanánt czikázott és csapott le a ház tetejére a villám, melyet a menydörgés tompa, egymást érő csattanása követett, mintha számtalan ágyú adott volna sortüzet. A mezei lak alapjában megrázkódott, mint hajó a háborgó tengeren. Néhány pillanat múlva, midőn Carolina még magához sem tért azon borzadályból és rémületéből, melyet a villám lecsapása felkeltett testében és lelkében, félig magánkívül szemeit őrjöngőn kimeresztve megjelent Panchita, ki eleintén nem volt képes szóhoz jutni, s csak emberfeletti erőfeszítés után tudta kimondani e szavakat: Tűz! ------villám!-------villám--------Ricardito megég! Carolinának ezt hallani, s fia szobája felé rohanni, egy perez műve volt. Az ajtó azonban lángban áll, a lángnyelvek érintésére Carolina elájult, mintha villám sújtotta volna, eszméletlenül rogyott össze. Akarata azonban erősebb volt a természetnél, midőn a földre bukott, iszonyú görcsös vonaglása daczára is erős hangon ezt kiáltá: Segítség, segítség ! A szél alig vette szárnyaira e szavakat, Antonio máris megjelenik, megpillantja Carolinát, megragadja, s hevesen melléhez szorítja ennek kezét, s így kiált fel: Meghalok fiáért! Antonio megjelenése magához téríté Carolinát, ki most felkel, mintegy megkövülve áll, s borzalommal néz a hálóterem ajtajára, melyen Antonio áttört. Antonio, mintha szárnyai volnának, a lángok közé repül, a füst által környezeti ágyhoz rohan, karjai közé kapja Ricardot, egyik ablakot kinyitja, a gyermekkel a kertbe ugrik, a terrassa ajtaján át ismét visszatér a terembe, s Ricardot épen, egészségesen anyja karjai közé helyezi. Carolina magánkívül rohan Antonio elé, hogy fiát átvegye, kit a mulat csókjaival halmoz el, s e pillanatban Antonio és Carolina arca érintkezik a gyermek arcán. Carolina áradozó gyönyörében Antonionak nyújtja kezét, hogy köszönetet mondjon neki fia megmentéséért, a mulat azonban kijelenti, hogy nem elégszik meg Ricardo megmentésével, mert meg akarja menteni még a gyermek holmiját is, mi ennek szülei előtt netán kedves lehet. Carolina hiába iparkodik visszatartani őt. A szerelmes férfiú meg akarja mutatni, hogy nem törődik az élettel, midőn szerelme tárgyáért kell azt veszélyeztetnie, sőt föláldoznia. A szerelem fenntartja, élteti, sérthetlenné, égetlenné, halhatatlanná teszi, mint a középkori csodálatos lovagokat. Úgy történt, Antonio nyugodtan rohanva a lángok közé, megvetve a halált, füstfelhők közepett, hol a lélekzés lehetetlen, összeszedte s megmentette azon tárgyakat, melyeket a tűz még nem emésztett meg. A villámhárító vezetője, mely Ricardo hálókamarájához közel volt, elszakadt, s igy csapott a villám Ricardo szobájába. Azon ágyacska, melyben Ricardo aludt, hegyi kristályból készült, a művészet csodája volt, az ágynemű pedig mind selyemszövetből állott, s igy Ricardot a villám nem érinthette. A villám által okozott tűzvész azonban már majd csaknem elégette, a füst majd csaknem megfojtotta, midőn Antonio hatalmas karja megmentette. A fali szőnyegek, a képek, az ágy mennyezete, függönyök mind, mind égtek. Ricardo játékszereit, gazdag ruhatárát Antonio, nyugodt bátorsága és szilárdsága segítségével, megmentette. S miután mindezen tárgyakat, hihetetlen szerencsével, biztonságba helyezte, a tűzvész elfojtásához látott; a rabszolgák közül senki sem merte életét úgy kockáztatni, senki sem mert oly veszélyes helyezetbe rohanni, mint Antonio. Több órán át tartott az elemekkel vívott ezen uitáni harc. Itt füstfelhő fojtotta el lélekzetét, ott a tűzvész lángnyelvei nyalták testét; itt valamely, nagy erővel és zajjal lezuhanó égő tárgy fenyegette a fejét, amott az izzó talaj égette talpait. Az amerikai erdők e fia, ezen ügyes vadász, nagy testgyakorló azonban a tűzben úgy mozgott, mint éltető elemében, mert tagjai érczből voltak öntve : a természet érczből alkotja az erősöket. A szolgaszemélyzet, mely csak távolról segített neki, visszhangozta Antonio dicsőítését, bámulta bátorságának és erejének csudáját. Végre, miután megmentette Ricardot a bizonyos haláltól, Carolinát a bizonyos szerencsétlenségtől, a mezei lakot a hamuvá égés bizonyos veszedelmétől, miután órákon át dulakodott a lángokkal, miután mindezt bevégezte, minden tárgyat helyére tett: a kimerültség legyőzte erejét, s Carolina szobájában a nehézkórság egy neme lepte meg. Carolina megparancsolta, hogy gyermeke megmentőjét saját ágyába helyezzék, hogy személyesen ápolhassa, s Panchitát berendelte, hogy vele virraszszon Antonio felett. S az úrnő rabnőjével virrasztott ezen éjjel rabszolgája felett, mi nagyon megbotránkoztatta a jószágigazgatót, ki még a történtek után sem értette meg, miként lehet ily nagy tiszteletben részesíteni egy szolgát, egy mulatót. VH. FEJEZET. Kérlelhetetlen! Carolinának Antonio iránti érzelme most valóságos szenvedélylyé változott. A boldogtalan hölgy átlátta, hogy férjéhez kötelességérzete, s a mulathoz szive kötötte. Midőn meggyőződött e szomorú valóságról, agya szédülni kezdett, mintha megmérhetlen mélységbe tekintett volna le. Belátta hogy egyedül, férjétől oly hosszú időre elhagyatva, s erénye és lelkismerete ellen támadt égő szenvedélye miatt, csak remény és eredmény nélkül harczolhat. Feltétlenül, azonnal el kellett válnia Antoniotól. A mély mérvben növekedett Antonio iránti szerelme, és oly mérvben belátta a válás szükségességét. De Antonio gondviselés gyanánt őrködött felette, őrangyalaként védelmezte, Antonio mentette meg szerelme szerelmét, fiát. Mi lett volna belőle fia nélkül ? Fia, ezen piros, szép gyermek helyett, kinek szemei rá nézve a világosság forrását képezték, kinek mosolya életének egyedüli boldogsága volt, megszenesedett, elégett hullát talált volna. S egyedül csak Antonionak köszöni fia életét, Antonionak, ki életét koczkáztatta érte és fiáért. E gondolatra eszmék által ostromolt agya lüktetett, érzelmekkel telt szive feldobogott ; ereit, mint vulkán tölcsérét, tűz árasztotta el, s fogai közt e szavakat mormolta: nem, nem lehet győzedelmeskednem Antonio, lényem e győzelmes hódítója, és bűvös szenvedélyem felett. Azon meleg ragaszkodás, melylyel a mulat kezdettől fogva viseltetett iránta, Antonio vallási kegyelete, szenvedélyes szerelme, veszélyben forgó fiáért hozott legújabb áldozata, mely által — hősiessége csodájának segítségével — új élettel ajándékozta meg azt: mindez szétrombolta akaratának gátjait, s esztelenséggel határos szenvedélyének áradatába sodorta őt. — Gyenge, bűnös leszek, — szólt — de nem állhatok ellent ezen embernek. Akaratom talán bűntársa vétkemnek, nagy erőfeszítéssel talán legyőzhetném, megmenthetném magamat. Akaratom azonban nem óhajtja a győzelmet, s megmentésemet. E kitört zivatarom éje közepett még csak egy világosságom maradt, mely azonban közel áll a kialváshoz: lelkiismeretemnek pislogó világa. De ez is kialhatik őrjöngésem valamelyik pillanatában, s minden ismét feléled csak erényem és becsületem romjait fogja bevilágítani. Nincs más mód megmentésemre, mint Antonio azonnal való eltávolítása, nincs más mód. Sürgősen kell alkalmaznom ezen végső gyógyszert. De úgy válni el Antoniotól, hogy gyalázata tovább tartson, hogy rabszolgaságának új folytatása következzék, hogy kényszermunka legyen jövője, láncz sebezze meg lábát, s korbács szaggassa fel hátát : igy válni el Antoniótól lehetetlennek, teljesen lehetetlennek tartotta szive. Életének fő öröme volt, midőn mozgékony, fogoly s kalitkájának sodronyai közt vergődő madárkát szabadon bocsátott, hogy A közös miniszteri értekezlet. Budapest, sept. 18. Az osztrák és a magyar kormány tagjai ma déli 1 órakor ő felsége elnöklete alatt közös értekezletre gyűltek össze. Jelen voltak magyar részről a beteg Bittó min. elnök s az alcsuthi hadgyakorlatokra elutazott Szende honvédelmi miniszteren kívül a magyar kormány összes tagjai , osztrák részről hg Auersperg mint elnök, Preus, Banhaus és Lasser miniszterek. A tanácskozás tárgyát, mint alkalmunk volt előre jelezni, a gabonavámok kérdése képező. Hétfői esti lapunkban elmondottuk az ezen ügyben folytatott tárgyalások eddigi menetét és kijelentettük azt is, hogy a Banhaus osztrák kereskedelmi miniszter s a magyar miniszterek között folytatott tanácskozások nem vezettek eredményre, amennyiben a két kormány között fennforgó nézetkülönbségek nem egyenlíttettek ki. E nézetkülönbségek újabb megbeszélésére tartazott a mai min. értekezlet, melyben mindkét fél ismét fejtegető álláspontját és nézeteit. A mai értekezlet alkalmával, mint halljuk, az osztrák miniszterek czélszerűségi szempontból azt sürgették, hogy a magyar kormány egyeznék meg abban, hogy a gabnavámok csakis a magyar határon léptettessenek ismét életbe; az osztrák határon azonban nem. Ez a terv az, mely a bécsi lapokban s különösen a »Presse«-ben már korábban fölmerült s melynek elfogadása természetesen teljesen hatálytalanná tenné a gabnavámokat. A magyar kormány tagjai, e terv ellenében, azon állásponthoz ragaszkodtak, melynek a f. é. aug. 19-től ő felségéhez intézett s általunk már szintén említett fölterjesztésben kifejezést adtak. A magyar kormányférfiak kijelenték, hogy a törvény szigorú alkalmazásához kell ragaszkodniok, s kijelentik azt is, hogy a gabnavámok revisiójának kérdését akkor vélik a legczélszerűbben tárgyalhatónak, midőn a vámszövetség megújításánakkérdése és a fennálló vámtariffának általános revisiója kerülend országgyűlési tárgyalás alá. A magyar kormányférfiak által felhozott okok, melyek döntő volta mindenki által könnyen felismerhető, méltánylatra találtak, s azon fontos jelentést tehetjük, hogy a gabnavámok a törvényben kitűzött határnap lejártával, vagyis oct. 1-jén ismét életbe léptettetnek és pedig nemcsak a magyar határszéleken, hanem az osztrák határon is. Ez volt a mai min. értekezlet eredménye. A vámok szedésére vonatkozó hivatalos rendelet legközelebb megjelenik. A min. értekezlet alkalmával nem egy nyilatkozat történt, mely a monarchia két állama közötti közös érdekek élénk tudatát árulta el. S meg vagyunk győződve, hogy amint ma inkább a törvényes szempont volt a döntő, úgy majd, ha a vámszövetség revisiója kerül szőnyegre, a közös érdekek helyes és elfogulatlan méltánylásával, kölcsönös jóakarattal, mindkét részre nézve megnyugtatólag fognak elintéztetni a differenciákt, melyek a két állam között a vámok kérdésében fennforognak. A mai min.értekezlet csak elnapolta e kérdések érdemleges tárgyalását, s mert törvény intézkedvén, el kellett napolnia, reméljük, hogy az eredmény Ausztriában is megnyugvással fog fogadtatni. Budapest, sept. 18. (Magyar földhitelintézet.) A darmstadti bank, mely a bécsi hitelintézettel együtt az arany-záloglevelek átvétele iránt a magyar földhitelintézettel üzleti összeköttetésbe lépett, fölkérte az említett magyar intézetet arra, hogy a Magyarországban fönnálló telekkönyvi törvények és rendeletek ismertetését és átnézetét részére küldje el. E kérelemnek egyéb célja nem lehetett, mint hogy Magyarországban fönnálló telekkönyvi és jelzálogi intézmények ismeretének tovább terjesztése által a bank az intézet iránti bizalmat és a záloglevelek hitelét emelje. (A magyar honvédségről a »Neue Fr. Presse«.) A bécsi »N. Fr. Presse« ma érkezett számában a lajtabrucki hadműveletekről egy közös hadseregbeli táborkari tiszt tollából igen érdekes és szakszerű leírást hoz, melyben czikkíró a gyakorlatokban részt vett magyar honvédségről következőleg nyilatkozik : »Eléggé ki nem emelhető, mily rendben mozgott a magyar honvédség, s mily szabatosan folytatta a tüzelést az ütközetben.« (Az ó és új cseh párt) közti eddigi ellentét az ifjú csehpárti követnek az országgyűlésbe való belépése által még élesebbé vált. Mialatt a »Národny Listy« a hét követ tettét »hazafias tettnek« nevezi, a »Pokrok« ugyanazt »fekete tettnek« czímezi, úgy tüntetvén elő a dolgot, mint hazaárulást. Egyébiránt az ifjú cseh pártiak nem sokat törődnek az ellenük szótt vádakkal s az ellenpártiakat, különösen azok vezérét, dr. Riegert kigúnyolják, hogy a passiv politika mellett kardoskodik meg most is, midőn pedig az teljesen sikertelennek bizonyult. Az ifjú csehek nagy reményeket kötnek a két követ beléptéhez az országgyűlésbe s bizton reményük, hogy működésük majdan nemsokára szaporítani fogja azoknak számát, kik hasonlóképen fognak cselekedni, mint ők. Hogy a két párt közti nézetkülönbség mindkét részről éles czikkekben és másnemű nyilatkozványokban fog nyilvánulni, az előre várható. Angolország 1874 ben. (Három közlemény.) in. Ha az európai államokat tekintjük, azt találjuk, hogy Angolország valamennyi közt még a legjózanabb, az ellentétes irányok antagonismusa itt még a legmérsékeltebb; de épen ezért észlelhetjük itt a legjobban a válság súlyos voltát; legbiztosabban mérhetjük meg azon különbséget, mely a századunk által egyedül portált ismeretek és az emberi természet szükségletei közt létezik. Az antagonismus nem szenvedélyes, de a küzdelem azért nem kevésbé folyik tudomány és vallás közt. Az ellenségeskedéseket a methodista pietismus kezdte meg, mely maga is csak a rationalismus elleni reactio volt, és ugyanazon szerepet játsza a protestáns országokban, mint az ultramontanismus a katholikus államokban. A pietismus daczolt az értelmiséggel, spiritualista theurgiára, lázas jámborságra ragadtatta magát, nem egyéb, mint hit oly bűvös hatalomban, amely az embereket feloldja bűneik alól, az igazak áldásában részesíti őket anélkül, hogy ők is teljesítenének valami feltételt. Erre aztán az ész megadta az ismert feleletet; nem a pietismus azon esztelen modorát ítélte el, melylyel az isteni akaratot és az emberi kötelességet képzeli, hanem a természetfölötti hatalomba helyezett hitet magát. E radicalismus által az ész arra szorította a hitet, hogy a középkor nézeteihez hátráljon. A vallástalan, materialista positivismusra az lett a felelet, hogy a puseyismus, a ritualismus amuletekben, térdhajtásokban, vak babonában keresi az üdvösséget, és természetfeletti hatalmat tulajdonít a lelkésznek. A haladás két tényezője eszerint tusára kelt egymás ellen. Kitört a háború múlt és jelen, a mindent mysticus befolyásokból származtató theologia és a természet törvényeire hivatkozó eszközt. Haladás a vallástalanság által, erkölcsiség az esztelenség által: ezek a két tábor jelszavai. A küzdtéren az egyház és a laboratórium férfiai arról vitatkoznak, hogy ezentúl csak a tudomány, vagy csak a hit legyen-e az egyedül, hogy gyermekek vagy érett férfiak legyünk-e, hogy a megállapított ismeretek mellett meg nem állható hit, vagy az értelmetlenek nevelésére képtelen tudományi bölcselet uralkodjék-e. A tudósok eszünkbe juttatják azon indiánokat, kik bálványuk elleni daczból öklöt mutatnak az égnek. Egyik-másik ember babonáján megütköznek, és azért kijelentik, hogy balgaság egyáltalán hitet vallani, és