Pesti Napló, 1874. szeptember (25. évfolyam, 199-223. szám)

1874-09-19 / 214. szám

214. szám. Szerkesztési iroda­, Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap Szellemi pénzét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézi­rátok nem adatnak vissza. Kk­ul­-hivat­all Barátok­ tere, Athenaeum-épület-A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Szombat, September 19.1874 REGGELI KI­AD­Á­S. Postán küldve, vagy Budapestem házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . ^ - 12 . ^— · Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 f­orint. Az előfizetés az év folytán­ minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 25. évi folyam, — Hirdetések ! szintúgy mint­ előfizetések a KIADÓ-HIVATALBA, Barátok-tere, Athenaeum-épült küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. $­0?" Mindazon t. előfizetőink, kiknek megrendelése a folyó September hó végével lejár, felkéretnek annak minél előbbi megújí­tására. A jelenleg folyó regény befejeztével ismét nagy érdekű regényeket közlünk mind a reggeli, mind az esti lapban. Előfizetési árak Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 frt. Negyed évre .... 0 frt. Egy hóra...........................2 frt. Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Ferencziek­­ tere, Athenaeum­­épület) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő-­tt kiadó-hivatala. Budapest, sept. 18. Az első szélesebb körű reformot, mely Ghyczy Kálmán pénzügyér­ zajtalan munkálkodásáról nyilvánosan tanúskodik, a hivatalos „Közlöny“ tegnapi száma s ennek nyomán mai lapunk is hirdeti a 29 kirá­lyi adóhivatal feloszlatásá­va­­. E rendelet értelmében a megnevezett adóhivatalok i. é. September 26-án feloszlat­­tatnak, illetőleg azok, a hozzájuk tartozó köz­ségekkel együtt, október 1-je napjától kezdve a fennmaradó kir. adóhivatalokhoz csatoltat­­nak, részint akként, hogy egy-egy feloszlatott adóhivatal valamennyi községe ugyanegy határos adóhivatalba kebleztetik, részben pe­dig oly módon, hogy a megszüntetett hivatal községei több szomszédos adóhivatal közt oszlatnak el. A pénzügyminiszter ezen intézkedése nagy jelentőségű úgy a takarékosság, mint a pénzügyi szolgálat szempontjából. Hogy mek­kora megtakarítást fog a ma 29 adóhivatal feloszlatása eredményezni, arra nézve csak nagyon hozzávető számítás tehető, mert a feloszlatandó hivatalok ügyköre átszállván a fennmaradókra, ezek a költségeknek is egy bizonyos részét öröklik, úgy hogy a megkí­mélendő összegek nagysága felett csak a ta­pasztalásból lehetene utólag eligazodni. Némi tájékozásra fölemlítjük, hogy az 1872. évi új szervezés szerint a rákövetkező évben a 332 adóhivatal költsége 1.659.000 forinttal irányoztatok elő , 1874-re pedig 1.654.000 írttal. A legutolsó zárszámadás azonban, mely rendelkezésünkre áll, az elő­irányzathoz képest kedvező eredményt tüntet elő az adóhivatalok költsége czimén, a­meny­nyiben a praeliminált 1.656.000 frtnál 47000 frtnyi megtakarítást mutat föl. E számok nagyban tájékoztathatnak a feloszlatott adó­hivatalok után elérhető megtakarításról, de túlvérmesnek tartanak mindenesetre azon szá­mítást, mely úgy találna érvelni, hogy közel 9 °/°-ot képezvén a feloszlatott adóhivatalok száma, a megtakarítás is, e hányadnak meg­­felelőleg 150.000 írtból fog állani. A kilenczes albizottság 40-nel véli apaszt­hatnak az adóhivatalok számát , és 40-nél csak 100.000 frtnyi megtakarítást tart­ való­színűnek. A 21-es bizottság tárgyalásai fo­lyamán az e téren elérhető megtakarítás nagyságáról számszerűleg csupán gr. L­ó­­n­y­a­y Menyhért nyilatkozik, azt állítván, hogy ha gyökeresen átalakíttatik a pénzügyi igazgatás rendszere, akkor a pénzügyi igaz­gatóságok és adóhivatalok költségeiből, me­lyek most 3.103.000 forintot tesznek, leg­alább is 20—25 százalékot lehet megtaka­rítani. Nem vitatjuk ezúttal, hogy váljon a pénzügyi administrate azon átalakítása, me­lyet gr. Lónyay a 21-es bizottságban meg­érintett, csakugyan az e czimen szükségelt költségek legalább egy­negyedének megta­karítását eredményezné-e ; de azt bátran ál­líthatni, hogy az adóhivatalok összes költsé­gének ama quotája, mely az elrendelt felosz­latásból a kincstár javára megkiméltetik, fe­lét sem fogja megütni azon százaléknak, me­lyet gr. Lónyay említ. G­h­é­c­z­y Kálmán a képviselőház május 13-ai ülésében előadott expozéjében sem nyilatkozik a pénzügyi igaz­gatás átalakításáról, sőt egyenesen kimondja, hogy nem óhajt ez alkalommal e kérdéssel foglalkozni, hozzátévén, hogy »felületesen szólni e tárgyakról csak félreértésekre ve­zethet.­ A megtakarítás szempontján túl figyel­met érdemel azon reform, mely az adóhiva­talok számának reductiója folytán a pénzügyi szolgálat terén előkészíttetik. Az adóhivata­lok ugyanis, minden egyéb tekintetet mellőz­ve, már azon okból is kevesebb számra le­­szállithatók és ennélfogva le is szállitan­­dók, minthogy ügykörükből egy bonyo­lult és fontos feladat okvetlenül kiválasz­tandó s külön közegekre ruházandó.­­ A kilenczes bizottság a nézeteknek rit­ka összhangzását tolmácsolja, midőn kije­lenti, hogy az adóhivatalok ügyköre any­­nyiban mindenesetre azonnal módosí­tandó lesz, a­mennyiben az illetékszabási ügy­nek ellátására külön illetékszabási hivatalok lesznek felállítandók. Ez által az adóhivata­loknál mintegy 164000 frt lesz megtakarít­ható, mely összeg azonban, miután az illeték­szabást külön közegek díjazására fogna for­díthatni, nem vehető megtakarításnak. Hasonló nézetet vallott Ghyczy Kálmán a 21-es bizottságban még a 9-es albizottság kiküldetése előtt és mint pénzügyminiszter, említett expo fejében kijelenti, hogy lehet czél­­szerűen intézkedni oly irányban, miszerint az illetékkiszabási teendők az adóhivataloktól el­vonassanak és külön e végre megyénként felállítandó közegekre bízassanak. »Az ille­tékszabás — úgymond — bizonyos jogi tu­dományt és ismereteket igényel, melyeket az adóhivataloknál nem kívánnak meg. Szorosan vett megtakarítás ezen újabb intézkedés által alig fog elévetni , de el fog érezni az, hogy az illeték szabása jobban és gyorsabban fog megtörténni, meg fognak szűnni a sok felebt­kezési esetek, melyek a mostani rendszer mellett elkerülhetlenek és általában az ország jövedelme e czímen növekedni fog.­ Az adóhivatalok száma különben ezút­tal másodízben csökkentetik. Az absolut kor­mány idejében ugyanis Magyarországon 255 és Erdélyben 40, összesen 295 adóhivatal lé­tezett, melyet a magyar kormány a pénzügyi kezelés átvételekor azonnal 14-gyel leszállí­tott ; Horvát-Szlavonországban felállittatott 27 adóhivatalt , tehát a létszámot itt is­mét 15-tel apasztotta ; — a magyar ha­tárőrvidéken végül felállittatott 8 adóhi­vatal. — Az 1872-dik évi szervezés sze­rint pedig a fönnálló adóhivatalok a kö­vetkezőkép oszlanak el: Magyarország és Er­délyben 289, Horvát-Szlavonországban 27, a horvát határőrvidéken 16. 1867. elején tehát 360, az alkotmány helyreálltával, 332 és a f. é. October 1-sejével 303 a kir. adóhivatalok száma a magyar korona összes tartomá­nyaiban. A reductió nem fog egyébiránt e szám­nál megállapodhatni. A kilenczes albizottság — mint említők — 40 nel véli rögtön, min­den gyökeres reform nélkül felszállíthatónak az adóhivatalok számát; czélszerű­bb és a helyzetnek megfelelőbb berendezésük mel­lett pedig még nagyobb mérvű csökken­tést is helyén levőnek lát. Bizonyosnak vehetjük, hogy a tüzetes vizsgálat és tanulmányozás meggyőzte a pénzügymi­nisztert arról, hogy a 29-nél nagyobb mérvű reductió rögtön az adóhivatalok gyökeres át­alakítása nélkül hátrányára lenne a pénzügyi szolgálatnak, és azért egyelőre, a mihama­rabb érvényesítendő megtakarítás végett, csak 29 adóhivatal megszüntetésére szorítkozott. Meg vagyunk azonban győződve, hogy mi­helyt az illetékszabás az adóhivatalok ügykö­réből kiválasztva, a pénzügyi igazgatóságok és adóhivatalok reorganizálva lesznek, és végre az adók kirovása s beszedése körül­ a törvény­­hatóságok nagyobb tevékenységben fognak részesíttetni . Ghyczy Kálmán tovább is fog haladni az adóhivatalok számának apasztásá­­ban, és ezúton jelentékeny megtakarítások mellett a pénzügyi szolgálatot hatékonyabbá teendi. Addig is, mint első erélyes lépést a pénzügyi reformok terén, elismeréssel regi­­stráljuk a 29 adóhivatal feloszlatását. A „Pesti Napló“ tárczája. Egy szív története. Regény két kötetben. Irta : Castelar Emil. Spanyolból: Bekgics Gusztáv. MÁSODIK KÖTET. VI. FEJEZET. Vihar. (Folyt.) A természet és a lélek viharai közt csak azon különbség van, hogy az égbolton dúló viharok mú­lok, míg a szív viharai örökké tartanak; a termé­szet viharai megtisztítják a légkört, helyreállítják a légáramlatok egyensúlyát, az erkölcsi viharok pedig rombolnak, ölnek. Carolinát épúgy megremegtette a villámok, mint eszméinek harcza ; a mennydörgés csattanása, mint lelkiismertének dörgő szózata; el­merült a légkör villámtüzének hullámaiba ép úgy, mint könyeinek óczeánja. Föld és ég, gondolatai és emlékei, múltja, jelene és jövője, mind-mind hegyes tövisekkel szúrták, övezték Carolinát, Carolina szi­vét. Egyetlen tiszta pontot sem látott sem az égbol­tozaton, sem lelkiismeretének egén. Mindenfelé szét­tekintett lelkében, s mindenütt csak szemrehányást, átkot, s gyötrelmeinek viharzó tenderét látta, melyet lelkiismeretfurdalásának borzasztó viszfénye világí­tott meg. Mért vétettél boldogtalan lélek a természet törvénye ellen ? A szerelem a mindenség alaptörvé­nye, mert minden ellentétet kiegyenlít: gyengeséget és erőt, vágyat és a vágy kielégítését, halált és hal­hatatlanságot. A szerelem összeköti mi elválasz­tódnak, kiegészíti, mi tökéletlennek látszik; fel­gyújtja az isteni eszme világát a legsötétebb érte­lemben, s a szenvedélyek pusztító tüzét a fagyos ke­belben. Mindent, a­mi szeret, felemészt a szerelem tüze, mint gyertyát a láng; a szerető szív ösztönsze­­rűleg meg akar halni szerelme tárgyáért. A szerel­met nem lehet alkatrészeire bonczolni. Érezzük, de nem értjük meg. A szerelem világosság, mely titkot rejt méhében. A­ki a szerelmet bonczolgatni akarja, Psyché sorsára jut, ki meggyújtotta lámpáját, hogy lássa kedvesét, ki az éj sötét fátyola alatt jött érdem­­­i szerelmét; szerelme tárgya azonban — hogy meg­büntesse kíváncsiságát — szétoszlott, eltűnt, illat gyanánt felszállt a légbe, fénysugár gyanánt elrep­­pent a végtelenségbe, s Psychét özvegyen, magáno­san hagyta a földön. Vallásosan s érdek nélkül kell engedelmeskednünk ezen természeti törvénynek , mely tovább terjeszti a fajokat, uj lényeket hozva létre, s féltékenységével, kielégithetlen vágyaival,örök szomjúságával elnyeli az élő lényeket, mely meg­­népesiti a bölcsőket és sírokat, mely felemészt és éleszt, teremt és gyilkol. Szegény Carolina, a végzet ártatlan áldozata vagy ! Férjhez mentél, mielőtt sze­rettél, szerettél miután férjhez mentél, de nem azon férfiút szeretted, ki férjed volt; élő bizonyítéka vagy, hogy az érdek nem pótolhatja a szerelmet, valamint az analisis nem teremthet új hitet, sem vissza nem állíthatja az elvesztet hit fényét, melegét és isteni termékenységét. Carolina ellentmondva a természet parancsának, s azt képzelve, hogy egész életét köz­pontosíthatja házassága első napjainak nyugodt ba­rátságára, oly férfiú nejévé lett, kit nem szeretett, s most életének pusztasága, otthonának rideg tele közepett felismerte a szerelmet, s a pokol gyötrelmei­re lévén kárhoztatva, hogy még inkább kétségbees­sék, mély örvényéből megpillantotta a paradicsom távoli határát, az ég viszfényét, az örök boldogság hajnalderűjét. Így történt, hogy a természetben dúló vihar e gyötrelmes pillanatokban, megegyezett lelkének vi­harával, mely ép úgy rombolt, mint a természet vi­hara, de ennél sokkal tartósabb volt. A menydörgés csattogása oly hatalmas, ha villám fellobbanása oly gyakori, a villanynyal telített szél üvöltése a fák su­­darai közt oly rémes volt, hogy Carolina gondolatait csakhamar egészen magára vonta a vihar tom­­bolása. Ha azon gondolat, miszerint a villámhárítók megvédik a házat minden veszedelemtől, nem nyug­tatta vala meg, félt volna, nem önmaga, hanem fia miatt. Alig villant át ezen gondolat agyán, midőn iszonyú villámlás gyújtotta fel baljóslatú fénynyel az eget. Ugyanazon pillanatban bőszült tűzkígyó gya­nánt czikázott és csapott le a ház tetejére a villám, melyet a menydörgés tompa, egymást érő csattanása követett, mintha számtalan ágyú adott volna sortü­­zet. A mezei lak alapjában megrázkódott, mint hajó a háborgó tengeren. Néhány pillanat múlva, midőn Carolina még magához sem tért azon borzadályból és rémületéből, melyet a villám lecsapása felkeltett testében és lelkében, félig magánkívül szemeit őr­­jöngőn kimeresztve megjelent Panchita, ki eleintén nem volt képes szóhoz jutni, s csak emberfeletti erőfeszítés után tudta kimondani e szavakat: Tűz! ------villám!-------villám--------Ricardito megég! Carolinának ezt hallani, s fia szobája felé ro­hanni, egy perez műve volt. Az ajtó azonban láng­ban áll, a lángnyelvek érintésére Carolina elájult, mintha villám sújtotta volna, eszméletlenül rogyott össze. Akarata azonban erősebb volt a természetnél, midőn a földre bukott, iszonyú görcsös vonaglása daczára is erős hangon ezt kiáltá: Segítség, segít­ség ! A szél alig vette szárnyaira e szavakat, Anto­nio máris megjelenik, megpillantja Carolinát, meg­ragadja, s hevesen melléhez szorítja ennek kezét, s így kiált fel: Meghalok fiáért! Antonio megjelenése magához téríté Caroli­nát, ki most felkel, mintegy megkövülve áll, s bor­zalommal néz a hálóterem ajtajára, melyen Antonio áttört. Antonio, mintha szárnyai volnának, a lángok közé repül, a füst által környezeti ágyhoz rohan, karjai közé kapja Ricardot, egyik ablakot kinyitja, a gyermekkel a kertbe ugrik, a terrassa ajtaján át ismét visszatér a terembe, s Ricardot épen, egész­ségesen anyja karjai közé helyezi. Carolina magán­kívül rohan Antonio elé, hogy fiát átvegye, kit a mulat csókjaival halmoz el, s e pillanatban Antonio és Carolina arc­a érintkezik a gyermek arc­án. Carolina áradozó gyönyörében Antonionak nyújtja kezét, hogy köszönetet mondjon neki fia megmentéséért, a mulat azonban kijelenti, hogy nem elégszik meg Ricardo megmentésével, mert meg akarja menteni még a gyermek holmiját is, mi ennek szülei előtt netán kedves lehet. Carolina hiába iparkodik visszatartani őt. A szerelmes férfiú meg akarja mutatni, hogy nem törődik az élettel, midőn szerelme tárgyáért kell azt veszélyez­tetnie, sőt föláldoznia. A szerelem fenntartja, élteti, sérthetlenné, ég­etlenné, halhatatlanná teszi, mint a középkori csodálatos lovagokat. Úgy történt, Anto­nio nyugodtan rohanva a lángok közé, megvetve a halált, füstfelhők közepett, hol a lélekzés lehetet­len, összeszedte s megmentette azon tárgyakat, me­lyeket a tűz még nem emésztett meg. A villámhárí­tó vezetője, mely Ricardo hálókamarájához közel volt, elszakadt, s igy csapott a villám Ricardo szo­bájába. Azon ágyacska, melyben Ricardo aludt, he­gyi kristályból készült, a művészet csodája volt, az ágynemű pedig mind selyemszövetből állott, s igy Ricardot a villám nem érinthette. A villám által okozott tűzvész azonban már majd csaknem eléget­te, a füst majd csaknem megfojtotta, midőn Antonio hatalmas karja megmentette. A fali szőnyegek, a ké­pek, az ágy mennyezete, függönyök mind, mind ég­tek. Ricardo játékszereit, gazdag ruhatárát Antonio, nyugodt bátorsága és szilárdsága segítségével, meg­mentette. S miután mindezen tárgyakat, hihetetlen szerencsével, biztonságba helyezte, a tűzvész elfojtá­sához látott; a rabszolgák közül senki sem merte életét úgy koc­káztatni, senki sem mert oly veszélyes helyezetbe rohanni, mint Antonio. Több órán át tartott az elemekkel vívott ezen uitáni harc­. Itt füstfelhő fojtotta el lélekzetét, ott a tűzvész lángnyelvei nyalták testét; itt valamely, nagy erővel és zajjal lezuhanó égő tárgy fenyegette a fejét, amott az izzó talaj égette talpait. Az ameri­kai erdők e fia, ezen ügyes vadász, nagy testgyakor­ló azonban a tűzben úgy mozgott, mint éltető elemé­ben, mert tagjai érczből voltak öntve : a természet érczből alkotja az erősöket. A szolgaszemélyzet, mely csak távolról segített neki, visszhangozta Anto­nio dicsőítését, bámulta bátorságának és erejének csudáját. Végre, miután megmentette Ricardot a bizonyos haláltól, Carolinát a bizonyos szeren­csétlenségtől, a mezei lakot a hamuvá égés bizonyos veszedelmétől, miután órákon át dulakodott a lán­gokkal, miután mindezt bevégezte, minden tárgyat helyére tett: a kimerültség legyőzte erejét, s Caroli­na szobájában a nehézkórság egy neme lepte meg. Carolina megparancsolta, hogy gyermeke megmentő­­jét saját ágyába helyezzék, hogy személyesen ápol­hassa, s Panchitát berendelte, hogy vele virraszszon Antonio felett. S az úrnő rabnőjével virrasztott ezen éjjel rabszolgája felett, mi nagyon megbotránkoztat­ta a jószágigazgatót, ki még a történtek után sem értette meg, miként lehet ily nagy tiszteletben része­síteni egy szolgát, egy­­ mulatót. VH. FEJEZET. Kérlelhetetlen! Carolinának Antonio iránti érzelme most valóságos szenvedélylyé változott. A boldogtalan hölgy átlátta, hogy férjéhez kötelességérzete, s a mulathoz szive kötötte. Midőn meggyőződött e szomorú valóságról, agya szédülni kezdett, mintha megmérhetlen mélységbe tekintett volna le. Belátta hogy egyedül, férjétől oly hosszú időre elhagyatva, s erénye és lelkismerete ellen támadt égő szenvedélye miatt, csak remény és eredmény nélkül harczolhat. Feltétlenül, azonnal el kellett válnia Antoniotól. A mély mérvben növekedett Antonio iránti szerelme, és oly mérvben belátta a válás szükségességét. De Antonio gondviselés gyanánt őrködött felette, őran­gyalaként védelmezte, Antonio mentette meg szerel­me szerelmét, fiát. Mi lett volna belőle fia nélkül ? Fia, ezen piros, szép gyermek helyett, kinek szemei rá nézve a vilá­gosság forrását képezték, kinek mosolya életének egyedüli boldogsága volt, megszenesedett, elégett hullát talált volna. S egyedül csak Antonionak kö­szöni fia életét, Antonionak, ki életét koczkáztatta érte és fiáért. E gondolatra eszmék által ostromolt agya lüktetett, érzelmekkel telt szive feldobo­gott ; ereit, mint vulkán tölcsérét, tűz árasztotta el, s fogai közt e szavakat mormolta: nem, nem le­het győzedelmeskednem Antonio, lényem e győzel­mes hódítója, és bűvös szenvedélyem felett. Azon me­leg ragaszkodás, melylyel a mulat kezdettől fogva viseltetett iránta, Antonio vallási kegyelete, szenve­délyes szerelme, veszélyben forgó fiáért hozott leg­újabb áldozata, mely által — hősiessége csodájának segítségével — új élettel ajándékozta meg azt: mind­ez szétrombolta akaratának gátjait, s esztelenséggel határos szenvedélyének áradatába sodorta őt. — Gyenge, bűnös leszek, — szólt — de nem állhatok ellent ezen embernek. Akaratom talán bűn­társa vétkemnek, nagy erőfeszítéssel talán legyőz­het­­ném, megmenthetném magamat. Akaratom azon­­ban nem óhajtja a győzelmet, s megmentésemet. E kitört zivatarom éje közepett még csak egy világosságom maradt, mely azonban közel áll a kialváshoz: lelki­ismeretemnek pislogó világa. De ez is kialhatik őr­jöngésem valamelyik pillanatában, s minden ismét feléled csak erényem és becsületem romjait fogja be­világítani. Nincs más mód megmentésemre, mint An­tonio azonnal való eltávolítása, nincs más mód. Sür­gősen kell alkalmaznom ezen végső gyógyszert. De úgy válni el Antoniotól, hogy gyalázata to­vább tartson, hogy rabszolgaságának új folytatása következzék, hogy kényszermunka legyen jövője, láncz sebezze meg lábát, s korbács szaggassa fel há­tát : igy válni el Antoniótól lehetetlennek, teljesen lehetetlennek tartotta szive. Életének fő öröme volt,­­ midőn mozgékony, fogoly s kalitkájának sodronyai­­ közt vergődő madárkát szabadon bocsátott, hogy A közös miniszteri értekezlet. Budapest, sept. 18. Az osztrák és a magyar kormány tagjai ma déli 1 órakor ő felsége elnöklete alatt közös érte­kezletre gyűltek össze. Jelen voltak magyar részről a beteg Bittó min. elnök s az alcsuthi hadgyakor­latokra elutazott Szende honvédelmi miniszteren kívül a magyar kormány összes tagjai , osztrák rész­ről hg Auersperg mint elnök, P­r­e­u­­­s, Banhaus és Lasser miniszterek. A tanácskozás tárgyát, mint alkalmunk volt előre jelezni, a g­a­b­o­n­a­v­á­m­o­k kérdése ké­pező. Hétfői esti lapunkban elmondottuk az ezen ügyben folytatott tárgyalások eddigi menetét és ki­jelentettük azt is, hogy a Banhaus osztrák kereskedelmi miniszter s a magyar miniszterek kö­zött folytatott tanácskozások nem vezettek ered­ményre, a­mennyiben a két kormány között fennfor­gó nézetkülönbségek nem egyenlíttettek ki. E nézet­­különbségek újabb megbeszélésére tartazott a mai min. értekezlet, melyben mindkét fél ismét fejtegető álláspontját és nézeteit. A mai értekezlet alkalmával, mint halljuk, az osztrák miniszterek czélszerűségi szempontból azt sürgették, hogy a magyar kormány egyeznék meg abban, hogy a gabnavámok csakis a magyar hatá­ron léptettessenek ismét életbe; az osztrák határon azonban nem. Ez a terv az, mely a bécsi lapokban s különösen a »Presse«-ben már korábban fölmerült s melynek elfogadása természetesen teljesen hatály­talanná tenné a gabnavámokat. A magyar kormány tagjai, e terv ellenében, azon állásponthoz ragaszkodtak, melynek a f. é. aug. 19-től ő felségéhez intézett s általunk már szin­tén említett fölterjesztésben kifejezést adtak. A ma­gyar kormányférfiak kijelenték, hogy a törvény szigorú alkalmazásához kell ragaszkodniok, s kije­lentik azt is, hogy a gabnavámok revisiójának kér­dését akkor vélik a legczélszerűbben tárgyalhatónak, midőn a vámszövetség megújításának­­kérdése és a fennálló vámtariffának általános revisiója kerülend országgyűlési tárgyalás alá. A magyar kormányférfiak által felhozott okok, melyek döntő volta mindenki által könnyen felismer­hető, méltánylatra találtak, s azon fontos jelentést tehetjük, hogy a gabnavámok a tör­vényben kitűzött határnap lejár­tával, vagyis oct. 1-jén ismét életbe léptettetnek és pedig nemcsak a magyar határszéleken, hanem az osztrák határon is. Ez volt a mai min. értekezlet eredménye. A vámok szedésére vonatkozó hivatalos rendelet leg­közelebb megjelenik. A min. értekezlet alkalmával nem egy nyilat­kozat történt, mely a monarchia két állama közötti közös érdekek élénk tudatát árulta el. S meg va­gyunk győződve, hogy a­mint ma inkább a törvényes szempont volt a döntő, úgy majd, ha a vámszövetség revisiója kerül szőnyegre, a közös érdekek helyes és elfogulatlan méltánylásával, kölcsönös jó­akarattal, mindkét részre nézve megnyugtatólag fognak elin­­téztetni a differenciákt, melyek a két állam között a vámok kérdésében fennforognak. A mai min.­érte­kezlet csak elnapolta e kérdések érdemleges tárgya­lását, s mert törvény intézkedvén, el kellett na­polnia, reméljük, hogy az eredmény Ausztriában is megnyugvással fog fogadtatni.­­ Budapest, sept. 18. (Magyar földhitelintézet.) A darm­­stadti bank, mely a bécsi hitelintézettel együtt az arany-záloglevelek átvétele iránt a magyar földhitel­intézettel üzleti összeköttetésbe lépett, fölkérte az említett magyar intézetet arra, hogy a Magyaror­szágban fönnálló telekkönyvi törvények és rendele­tek ismertetését és átnézetét részére küldje el. E ké­relemnek egyéb c­élja nem lehetett, mint hogy Ma­gyarországban fönnálló telekkönyvi és jelzálogi in­tézmények ismeretének tovább terjesztése által a bank az intézet iránti bizalmat és a záloglevelek hi­telét emelje. (A magyar honvédségről a »Neue Fr. Press­e«.) A bécsi »N. Fr. Presse« ma érkezett számában a lajta­brucki hadműveletekről egy közös hadseregbeli táborkari tiszt tollából igen érde­kes és szakszerű leírást hoz, melyben czikkíró a gya­korlatokban részt vett magyar honvédségről követ­kezőleg nyilatkozik : »Eléggé ki nem emel­hető, mily rendben mozgott a ma­gyar honvédség, s mily szabatosan folytatta a tüzelést az ütközetben.« (Az ó és új cse­h­ p­árt) közti eddigi ellentét a­z ifjú csehpárti követnek az országgyű­lésbe való belépése által még élesebbé vált. Mialatt a »Národny Listy« a hét követ tettét »hazafias tett­nek« nevezi, a »Pokrok« ugyanazt »fekete tettnek« czímezi, úgy tüntetvén elő a dolgot, mint hazaáru­lást. Egyébiránt az ifjú cseh pártiak nem sokat tö­rődnek az ellenük szótt vádakkal s az ellenpártia­kat, különösen azok vezérét, dr. Riegert kigúnyol­­ják, hogy a passiv politika mellett kardoskodik meg most is, midőn pedig az teljesen sikertelennek bizo­nyult. Az ifjú csehek nagy reményeket kötnek a két követ beléptéhez az országgyűlésbe s bizton remény­ük, hogy működésük majdan nemsokára szaporítani fogja azoknak számát, kik hasonlóképen fognak cse­lekedni, mint ők. Hogy a két párt közti nézetkü­lönbség mindkét részről éles czikkekben és másnemű nyilatkozványokban fog nyilvánulni, az előre várható. Angolország 1874 ben. (Három közlemény.) in. Ha az európai államokat tekintjük, azt talál­juk, hogy Angolország valamennyi közt még a leg­józanabb, az ellentétes irányok antagonismusa itt még a legmérsékeltebb; de épen ezért észlelhetjük itt a legjobban a válság súlyos voltát; legbiztosabban mérhetjük meg azon különbséget, mely a századunk által egyedül portált ismeretek és az emberi termé­szet szükségletei közt létezik. Az antagonismus nem szenvedélyes, de a küzdelem azért nem kevésbé fo­lyik tudomány és vallás közt. Az ellenségeskedéseket a methodista pietis­­mus kezdte meg, mely maga is csak a rationalismus elleni reactio volt, és ugyanazon szerepet játsza a protestáns országokban, mint az ultramontanismus a katholikus államokban. A pietismus daczolt az ér­telmiséggel, spiritualista theurgiára, lázas jámbor­ságra ragadtatta magát, nem egyéb, mint hit oly bű­vös hatalomban, a­mely az embereket feloldja bűneik alól, az igazak áldásában részesíti őket anélkül, hogy ők is teljesítenének valami feltételt. Erre aztán az ész megadta az ismert feleletet; nem a pietismus azon esztelen modorát ítélte el, melylyel az isteni akara­tot és az emberi kötelességet képzeli, hanem a ter­mészetfölötti hatalomba helyezett hitet magát. E radicalismus által az ész arra szorította a hitet, hogy a középkor nézeteihez hátráljon. A vallástalan, ma­terialista positivismusra az lett a felelet, hogy a pu­­seyismus, a ritualismus amuletekben, térdhajtások­­ban, vak babonában keresi az üdvösséget, és ter­mészetfeletti hatalmat tulajdonít a lelkésznek. A haladás két tényezője eszerint tusára kelt egymás ellen. Kitört a háború múlt és jelen, a mindent mysticus befolyásokból származtató theo­­logia és a természet törvényeire hivatkozó esz­közt. Haladás a vallástalanság által, erkölcsiség az eszte­­lenség által: ezek a két tábor jelszavai. A küzdtéren az egyház és a laboratórium férfiai arról vitatkoznak, hogy ezentúl csak a tudomány, vagy csak a hit le­gyen-e az egyedül, hogy gyermekek vagy érett fér­fiak legyünk-e, hogy a megállapított ismeretek mel­lett meg nem állható hit, vagy az értelmetlenek ne­velésére képtelen tudományi bölcselet uralkodjék-e. A tudósok eszünkbe juttatják azon indiánokat, kik bálványuk elleni daczból öklöt mutatnak az égnek. Egyik-másik ember babonáján megütköznek, és azért kijelentik, hogy balgaság egyáltalán hitet vallani, és

Next