Pesti Napló, 1874. október (25. évfolyam, 224-250. szám)
1874-10-19 / 239. szám, Esti kiadás
(Az csak sarki utazók.) Arad város közönsége nevében Vörös Pál polgármester úr következő távirati üdvözletet küldött tegnap a Budapestre érkezett északsarki expeditió tagjainak: »Szabad kir. Arad város közönsége az osztrák-magyar expeditió tagjait a tudomány érdekében tett f áradhatlan búvárkodásukért a legmélyebb tisztelettel üdvözli, és szerencsés hazaérkezőknek teljes szívből örülve, lelkéből óhajtja, hogy a vészedzett bajnokok, a tudomány és emberi előhaladás érdekében, Ausztria-Magyarország dicsőségére még sok éven keresztül ép egészséggel és tetterővel működhessenek. Vörös Pál, polgármester.«—Érsekújvárról írják nekünk, hogy nem Miklósfi járásbiró, mint tudósításunk tévesen mondja, hanem Drága József ügyvéd üdvözlé az ott átutazó Payert, Kepest és társait. (Ujházy Ede) betegsége annyira jobbra fordult, hogy a napokban teljes fölépülése várható. Onosai (Kelen József, józsefvárosi főorvos és Ladányi urak) a legnagyobb buzgalmat fejtették ki ápolásában s fáradozásaiknak köszönhető,hogy a nemzeti színház jeles fiatal színésze ma már minden veszélyen kívül van. (Az adóért.) Zsibóról, oct. 15-ről Írják nekünk : Ma itt adóért lefoglalt gabnát árvereztek, mely Sólymos községbeli lakosoktól volt elbecsülve. A katonai ellenőrzési szemlével megbízott közös 39 gyalog-ezredbeli kapitány, Springer József úr, az árverezők közé állván, nagy tűzzel belevegyült, míg jó drágán rásózták. Senki sem sejtette, mit akarhat a derék katona a három szekér csesmáléval? A kapitány egykedvűleg lefizette az 54 frt vételárt az adóvégrehajtó kezébe, s aztán-------a jelenlevő Solymosi papnak azt mondta, hogy ha szegények az adóhátralékosok, a mátét adja vissza nekik, ha pedig jómódúak, ossza ki a községi szegények közt. Nem kell commentár. Éljen a derék kapitány! (Az orsz. középiskolai tanáregylet)! szakosztálya f. hó 20-án d. u. 6 órakor az evang. gymnasium muzeum termében — II. emelet — ülést tart. Az ülés tárgya: A helyiség kijelölése. (Bécs belvárosában) az elhunyt Mayerhoffer helyére szombaton tartatott meg a reichsrath-képviselő választása. A jelöltek közül egy sem nyert absolut többséget, minek folytán a két legtöbb szavazatot nyert: Pollák és Seutter között szőkébb választás fog történni. Pollák a német alkotmányos párt, Seutter a »democraták« jelöltje. Személyi hirek. (Megérkeztek) szombaton este József főherczeg Erdélyből, Bittó min. elnök Somogyból, gr. Andrássy Gyula Terebesről, Orczy Béla báró Bécsből; vasárnap este gróf Zichy József közi.miniszter Tiszolczról és Haynad Lajos érsek Bécsből. (Ha tá ro zá s.) Általánosan tisztelt Schaflersteini Trettina János, kir. tanácsos és az államszámvevőség nyugalmazott főnöke szombaton oct. 17-én hosszas betegség után, 71 éves korában Budán meghalt. Temetése ma 4 órakor fog végbemenni. Béke poraira! Helyi hirek. (A fővárosi statistikai hivatal September havi kimutatásából) közöljük a következőket: Népesedési mozgalom. September hó öt hetében élve született 1293 gyermek, elhalt ugyanezen idő alatt 1038 egyén, a születések többlete tehát 255-öt tesz. Ez volna tehát márczius óta az első hónap, melyben a szülések száma a halálesetekét mégpedig jelentékenyen felülmúlja, és melynek köszönhető, hogy az. év kilencz havának népesedési zárlata csak 215-el több halálesetet tüntet föl, mint szülést. A halálesetek apadása nagyrészben arra vezetendő vissza, hogy a nyáron át uralgott gyomorhurutbajok, de különösen a tüdőbajok ritkábban fordultak elő, valamint hogy a csecsemők halandósága tetemesen alábbszállt. A September hó öt hetére eső 1038 halálesetet egész évre számítva és Budapest lakosságát 300.000-re téve 359°/ooo-nyi halandóságnak felelne meg.s September hó folytán tehát a halandósági arány tetemesen csökkent. A halálokok közt leggyakoribb volt e hó öt hetében a tüdőgümő és a tüdő- és mellhártyalob, számos áldozatot követelt azonban a béllhurut is. Az előbbi 204, az utóbbi 148 esetben volt halálos kimenetelű. Hagymáz okozta haláleset a múlt hóban 25 fordult elő. Septemberben csak 15 , himlőben ellenben a múlt hóban 52, a mostaniban 69 halt el. Az elhaltak több mint egyharmadát — i. i. 399 esetet — egy éven aluli gyermekek tették, kik közül 66 veleszületett gyengeségben halt el. A törvénytelen gyermekek száma e hóban az összes születések 31°/o-ját teszi. A fiszületések 19 esettel múlják felül a leány születéseket. Esketés az egész hóban 167 fordult elő, s így 90-el több, mint a múlt augusztus hóban. Az esketett párok közt volt 35 vegyes vallású. Utólagos házasság által törvényesíttetett 3 fiú 3 leány. Forgalom és kereskedelem. Az összes vasúti és hajós forgalom September hó öt hetében 4.207.000 vámmázsát tett, tehát a tavalyi eredményhez képest e hóban ismét kilenczszázezer mázsával kisebbedett városunk forgalma. Ezen év kilencz havában összesen 28.109.000-et, 1873-ban ugyanezen időben 30.520.000 vámmázsát tevén a forgalom, e szerint az. év kilencz hónapjában 12.400.000 vámmázsával maradtunk el az 1873. év megfelelő korszaka mögött! Gabona ez év kilencz hónapjában 6.232.000 vámmázsa hozatott be, 1873-ban 6.678.000, vagyis 446 ezer vámmázsával több, mint a folyó évben. Gabonakivitelünk is vagy 160 ezer vámmázsával csekélyebb, mint a múlt évben volt ez ideig. A folyó év kilencz havában tett a kivitel 1.100.000 vámraázsát. Liszt e hóban több mint 113 millió vámmázsa szállíttatott el, a f. év kilencz havában 6.558.000 vámmázsa. Kőszénben ez év kilencz havában 3.774.000 vámmázsa hozatott be, s így 480 ezer vámmázsával több, mint a múlt évben A gabonatőzsdén September hó öt hetében 660 ezer vámmázsa gabona adatott el, 1873-ban ugyanannyi. Az árak a hó folytán valamivel apadtak, jelentékenyebben a rozsnál. A gabonatőzsde forgalma ez évben 4.660.000, 1873-ban ugyanazon időben 4.053.000 vámmázsa. A marhavásáron e hó öt hetében 39.000 darab állat adatott el, az év elejétől eddigelé 198 ezer, az 1873. év megfelelő szakában 205 ezer darab, a folyó évi forgalom e szerint 7 ezer darabbal csekélyebb mint a multévi. Pénzintézetek. Az összes budapesti pénzintézeteknél e hóban 8.725.387 forint tétetett be, és 9.493.419 forint vétetett ki, e szerint az augusztus hó 31-én 65.915.000 forintot tevő betét állapot e hó végén 65.147.000-re apadt. Az intézetek váltótárczája csak mintegy 360 ezer forintnyi emelkedést mutat fel. Az osztrák nemzeti bank budapesti fiókjának váltótárczája pedig feltűnően csökkent, t. i. 29 millióról 20-ra. Az értékpapírokra adott előleg állapota a múlt hóhoz képest változatlan maradt. Az intézetek pénzkészlete vagy 500 ezer forinttal csökkent, állapota 2.66.000 forintot, tesz. A takarékpénztári betétek után fizetett kamat volt r1g Budapesti őszi lóversenyek. (Második nap.) Budapest, oct. 19. A rákosi gyepen nagyon rég lehetett oly pezsgő élet, mint tegnap délután ; aki csak tehette, felhasználta a gyönyörű időjárást, hogy megnézhesse a főváros ünnepelt vendégeit, viszontláthassa a királynét, ki hosszú távollét után ismét visszatért körünkbe , hogy egy vasárnapi délutánt a sport mulatságával töltsön el. Egy óra körül a szénatéren sűrű csoportok állottak már, hogy megnézzék a Rákos felé tartó fogatokat, melyek jóval egy óra előtt kezdtek már a versenytér felé indulni és egész két óráig hosszú, véget nem érő sorban robogtak el. Megtörtént ezúttal az is, hogy a lovaregylet felöntöztette a Rákos határába eső kocsiutat is, hogy a por ne legyen oly kiállhatlan, mint volt pl. múlt pénteken. Künn a versenytéren már fél kettőkor nagyszámú közönség tolongott a pénztárak körül, melyek folytonos ostromnak voltak kitéve; a versenypálya kerítése körül sűrű népség iparkodott minél közelebb jutni a gyephez. Két órakor fokozottabb mozgalom volt észrevehető, a turira két fényes négyes fogat vágtatott. Mindenki közelebb tolakodott a feljáró felé, hol a fogatok megállottak, mindenki lehető közelről akarta látni a vendégeket; a két fogat elsejében Payer és Kepes ültek a főpolgármesterrel, Payer egyszerű polgári ruhában, Kepes honvéd ezredorvosi egyenruhában, a második fogatban Wilczek és Zichy Ödön grófok a polgármesterrel, a többi fogatokban a főváros és a földrajzi társulat ünnepélyi bizottságainak tagjai. Valamivel később megérkezett a királyné ő felsége egy udvari hölgy és Nopcsa báró kiséretében. A közönség mély hódolattal fogadta a királynét, ki azonnal páholyába ment kíséretével és onnan nézte végig a versenyt. A királyné ő Felsége sötét kék posztó ruhát, hasonló kis felöltönyt és kerek kalapot viselt. Kecses meghajtással viszonza a zajos éljeneket; mint látszik, a legvirulóbb egészségnek örvend. Néhány percz múlva, a miután helyet foglalt, b. Nopcsa főudvarmesterrel tudata, hogy az észak sarki utazókat óhajtaná bemutattatni. Azok, gr. Wilczek kiséretében,azonnal megjelentek a páholyban s ő Felsége által kegyteljesen fogadtattak. B. Nopcsa s gr. Wilczek a páholy hátterébe vonultak. Payer s Kepes közvetlenül a királyné ő Felsége előtt állottak. Ő Felsége magyarul több kérdést intézett Kepeshez, majd németül Payerhez. A társalgás, mely néhány perczig tartott, természetesen az északi sarkutazás dolgaira vonatkozott. A királyné ő Felsége megköszönte a nyert feleleteket s az utazókat kegy teljesen elbocsátá. Ezután a verseny végéig gr. Andrássy Gyulával beszélgetett. Mialatt a közönség a vendégeket várta, a gyep felől már szólt a zene, a totalisateur körül, a páholyok előtt, a zártszékekben, a felső páholyokban, a királyi páholytól jobbra s balra igen díszes és nagy számú közönség gyűlt össze, a hazai sport megannyi ismert férfia együtt volt; ott láttuk a miniszterek közül Szapáryt, Wenckheimet, később gróf Andrássy Gyula is eljött, itt voltak Edelsheim-Gyulay báró és neje, gróf Szapáry István, Pest megye főispánja, gr Károlyi György stb;az alsóbb páholyokban azonban a főrangú hölgyvilág csak kis számban volt jelen, míg a felső páholysorban igen díszes hölgykoszorút láttunk együtt a fővárosi társaskörök legkiválóbb szépeiből. A zártszékek zsúfolásig teltek meg, és ritka szép látványt nyújtottak ; a pénteki lóversenyeken uralkodott csendet most hangos, pezsgő elevenség váltotta fel. A látcsövek természetesen leggyakrabban az északi sarkutazókat követték lépten-nyomon. Sok szem fordult a királyné felé, de a felséges asszonyt alig lehetett látni a zártszékekből. Payer és Kepes urak az ünnepélyi bizottságok tagjaival a királyi páholy mellett balfelől levő páholyokban foglaltak helyet, s a királyné ő Felségénél történt bemutatás után, azonnal lementek a gyepre, hol az Andrássy gróf, Edelsheim báró és Zichy Ödön gróf által képzett cercleben mutattattak be, s itt hosszabb időn át élénk társalgást folytattak, majd a főpolgármester a belügyminiszternek mutatta be őket. Továbbá Zichy Ödön bemutatta Kepest gróf Károlyi Györgynek és mágnási köreink számos más kitűnőségeinek. Mindenütt igen előzékeny, szívélyes fogadtatásban részesültek. A futtatások után a közönség ismét kisietett, hogy távozni lássa őket és rokonszenvének zajos lelkes éljenekkel adjon kifejezést. Csak ezután gondolt a közönség a hazatérésre, akiknek nem volt fogatuk, a gyepről az országút felé mentek, hol egy czélszerű reformmal lepte meg őket a rendőrség. Az omnibuszok állása ugyanis eddig a kocsiút mellett levő homoktengeröbölben volt,ahonnét mindig csak szörnyű zsivaj és a lovak nagy erőfeszítései közt tudtak kijönni, most azonban az országút két felén hoszszú sorfalat képeztek és békés rendben indulhattak a város felé. A futtatások sok érdekes mozzanatot mutattak és következőleg folytak le: 1. Kis handicap, 800 frt egyleti dij, táv. 1 mfld; a második ló a tételek és bánatok harmadát nyeri. Nevezve volt 26 ló, tízért kis bánat jelentetett 30 fttal, a többi 16 közül futott hat ló, t. i. Liechtenstein János hg »Hohenau« és »Themenau«ja, ifjabb gróf Henckel Hugo »Purveyor«-a, gr. Festetics Pál »Farsang«-ja, Blaskovich Ernő »Bajnok«-a és Sz. György lovag »Aschenbrödel«-je. »Bajnok« azonnal átvette a vezetést, és azt az utolsó fordulóig meg is tartotta, de itt Purveyor és Hohenau közt heves küzdelem támadt, melyben elhagyták Bajnokot, úgy hogy ez már nem is erőlködött, hanem a harmadik helyet is átengedte Farsangnak. A díjat gr. Henckel Hugo »Purveyor«-a nyerte, másodikat Liechtenstein János hg »Hohenau«-ja; Aschenbrödel mindvégig hamupipőke maradt. 2. Kancza-dij, 500 arany, államdij 13 arany értékű szelenczében; táv: 1 és fél mértföld; a második ló a tételek és bánatok felét nyeri; 10 nevezés. Futott 4 ló : gr. Festetics Tasziló »Wienerin«-je, gróf Forgách László »Firefly«-ja, id. gróf Henckel Hugo »Novelle«-je és Baltazzi Arisztid »Lady Patroness«-e. A lovak csak háromszori start után tudtak indulni, de azután igen szép futás kezdődött, melyben lady Patroness vezetett. Wienerin visszatartotta magát és tartózkodó állásából csak akkor iparkodott kijutni, mikor már késő, és minden erőfeszítés hasztalan volt. A díjat Baltazzi Arisztida dy Patronesse nyerte el, gr. Henckel Hugo »Novelle«-je második lett; Wienerin csak harmadik. 3.1mport-díj, 2000 frt, táv. 13/1 angol mild, a második ló 500 frtot kap, a harmadik tételét menti. 6 nevezés. Futott három ló : gr. Festetics Pál »Kedvencz«-e, gr. Eszterházy Miklós »Vértes«-e és gr. B a 11hány Elemér »Tápió«-ja. Tápió nagy tűzzel indult és átvette a vezetést; ezt egy időre átengedte ugyan »Kedvencz«-nek, de az utolsó fordulónál ismét előkerült és gyönyörű futás után a közönség éljenei által fogadtatva elsőnek ért a czélhoz. 4. Mezei gazdák versenye. Épen tucatjával jöttek. Mit nem próbál meg az ember ilyen ínséges időben, hogy egy százas bankóhoz jusson! Némelyiknek a lova meg sem érte a díjat. Jó kedvvel indultak meg, mint a fergeteg dübörgött el a kis hadsereg a nézők előtt. Kettő mindjárt kitört a pályából, a többi folytatta ki hogy tudta, egy tüzes szürke elsőnek indult, nyilván hogy valamennyi versenytársát láthassa eldefilrozni, azután jó maga utolsónak maradva, kikapja a maga részét azokból az éljenekből,melyeket a kerítés publikuma, versenyzőknek ma szánt. Hogy kik nyertek, azt talán meg se kellene írni. Ki is lett volna egyéb, mint Herédi Mihály az ismert sárga pejjel, azután Sáska István tarka csikójával és harmadik Herédi István pejcsikója. 5. Akadály-verseny, 1000 frt, táv: 4 mfld, a második ló a tételek és bánatok harmadát nyeri. 8 nevezés: futottak gr. Eszterházy Miklós Krenreiber»-je, gr. Nádasdy Ferencz »Goodnight«-ja és gr. Ugarte »Franc Macon«-ja. The lest the best. Ez volt a nap legérdekesebb futása, mindhárom ló az összes akadályokon pompásan haladt át, »Goodnight« egyszer elesett ugyan, de azért a futást nem hagyta abba, hanem oly szépen iparkodott nagy hátrányát lehetőleg csökkenteni, hogy megéljenezték, bár utolsónak jött. Franc Macon és Krenreiber közt változó szerencsével folyt a küzdelem, melyben az előbbi különösen az akadályok átugrása után hagyta el versenytársát; szépen, könnyen ugrott és a megerőltetés minden feltűnő nyoma nélkül 3—4 lóhoszszal zajosan éljenzett győztes lett. A verseny 4 órakor véget ért. * A galamblövészeten, mely a lóversenyt megelőzte, igen kisszámú közönség volt jelen. Az első számnál 14 lövész közül gr. Zichy Jenő nyerte az első, gr. Festetich Vilmos a második díjat, egy-egy Napoleon d’ort minden lövés után, amely talált. A második számnál gr. Eszter- Iházy M. és gr. Kegevich B. tűntek ki. .. Vegyesek. — A pesti közúti vaspálya személyforgalma szept. hóban 564,912. A budai közúti vaspályáé 91,582 személy. — A gőzsikló forgalma 33,697 személy. — A svábhegyi fogaskerekű vaspályáé 31,167 személy — A lánczhid kocsiforgalma 90,751, személyforgalma 733,400, az összes bevétel 37808 frt 93 */2 kr. — Az alagút kocsiforgalma 31,198 , személyforgalma 123,495, összes bevétel 4876 frt 14 kr. A fővárosi adópénztárba sept. hóban 411,673 frt 16 */2 kr. folyt be. Az adóbehajtási hivatal részéről 18,461 adóintés küldetett szét, és 1979 zálogolás eszközöltetett 177,400 forint 71 kr. erejéig. (Utczaszabályozási ügy.) A közmunkatanács azt indítványozta volt, hogy a 3 bárány- és Podmaniczky utczákra nézve megállapított szabályozási vonal változtassák meg úgy, hogy kevesebbe kerüljön. A középítési bizottság ezen indítványt elfogadhatónak találja, de csak amennyiben ebből a városra kár nem hárul. Több év előtt ugyanis Gschwindtnek ezen tervezett vonalban telket jelöltek ki, hogy azon építkezhessék, sőt újabb időben is adtak el telket. Egyébiránt kiderült, hogy a Gschwindtnek adott építési jog nem lesz akadály, mert ezen jog — az építési határidő meg nem tartása következtében — már elenyészett. (A tegnapi lóversenyre a soroksári vámvonalon 178 fogat, 149 kétlovas bérkocsi, 58 egylovas, 59 omnibusz, 30 más kocsi, összesen 474 jármű haladt el. (T .z.) Tegnap este 9 órakor Buda-Ujlakon a Zulauf-féle ház leégett. A „Pesti Napló“ táviratai: Zágráb, oct. 19. Tegnap Pauler miniszter, továbbá a petrinyai és laibachi dalárdák, Costa és Barbo szlovén pártvezérek, Randa tanár Prágából s sok más vendég megérkezett. A színházban díszelőadás tartatott. Strossmayer püspököt ovatiókkal fogadták. Ma reggel riadó volt taraczklövésekkel. Lissabon, oct. 18. Gróf Arnim német követ a családjában történt esemény folytán Németországba fog visszatérni, mihelyt utódja ide érkezik. Stettin, oct. 18. Prutz elhunyt költő emlékszobrának ünnepélyes leleplezése ma délben ment végbe számos egylet és az elhunyt barátjainak nagy részvétele mellett. Páris, oct. 18. Egy estellai carlista sürgöny jelenti: Don Carlos értekezett Elio és Mendini tábornokokkal, s Parma herczeget az első castiliai ezred parancsnokává, Caserta grófot tüzérezredessé, Bárdi és Bari grófokat lovassági kapitányokká nevezte ki. A biscayai carlisták elpártolásáról szóló hír megcáfoltatik. A franczia kormány 32 carlistának megtiltotta a tartózkodást minden Spanyolországgal határos megyében, miután a spanyol consul azoknak bekeblezését kívánta. Bécs, oct. 19. A berlini városi törvényszék megkeresése folytán az itteni »Neues Fremdenblatt« szerkesztője és kiadója az Arnim-ügyben holnapra a bécsi orsz. törvényszék előtti tanúvallomásra idéztetett. A tett kérdés hivatalos iratok félretételére vonatkozik. Bécs, October 19. (Előbörze.) Hitelrészvény 241.25. Magyar földhitel 74.75. Angol-magyar 32.— Angol-osztrák 162.50. Magyar hitelrészvény 233.50. Franco-magyar —.— Államvasut 308. — . Lombard 142.—. Magyar sorsjegy —.—. Municipalbank —.— Union bank 128.—. Általános építő bank 51.50. Angol építő bank 58.50. 1860-as —.— 1864-es —.—. Ezüst —.— Napoleon d’or .—. Rente —.—. KÖZGAZDASÁG Vegyes hirek. (A ferencz- és józsefvárosi takarékpénztár betevői tegnap a nemzeti lovarda termében népes gyűlést tartottak, melynek tárgya a takarékpénztár fölött kimondott csőd megszüntetése iránti tanácskozás volt. E tárgyban tudvalevőleg már számos gyűlés tartatott, eddig minden eredmény nélkül. A tegnapi gyűlést Krrnedits ügyvéd mint elnök megnyitván, hangsúlyozó, hogy most már ideje a csőd megszüntetése iránt folyamodni. A bukott intézet 800.000 forintnyi készpénzvagyonát bizonyos percenttétel szerint a betevők között kívánja feloszlatni. A többi részfizetések azután a váltók és ingatlanok értékesítéséhez képest három hóról három hóra történjenek a betéti hitelezők részére. Ami a csőd megszüntetését illeti, arra nézve többen figyelmeztetik a gyűlést, hogy azt addig megszüntetni nem lehet, míg csak egy hitelező ellenzi, a város pedig, mint a legnagyobb betevő, ellene van. Roth Márk tehát bizottságot indítványoz választani, mely az összes hitelezők aláírását a csőd megszüntethetősége tárgyában megszerezze. Az indítvány elfogadtatik és a bizottságba megválasztatnak : Paulovits, Herhall, Herman, Dobos, Herz, Sterk, dr. Jámbor, Dolai és Krenedits. Chorini indítványára a bizottság működése ingyenes lesz, és mihelyt valami eredményt lesz képes felmutatni, új közgyűlés fog egybehivatni. (Az országos magyar gazdasági egyesület igazgató- válaszmányi ülését f. é. octóber hó 29-én délutáni 4 órakor a köztelken fogja megtartani. Több tárgyak: folyó ügyek s téli teendő iránti intézkedés. (Hadi felszerelési ügy.) Az országos magyar iparegyesületnek a hadi felszerelés tárgyában működő bizottsága oct. 16-án, Ráth Károly elnöklete alatt ülést tartott. Mint sürgős intézkedést igénylő ügy tárgyalás alá vétetett azon kérdés, mit lehetne azon felszerelési szükségleteknek a hazai ipar általi szállítása érdekében tenni, melyek szabad versenynek vannak fenntartva, és melyekre az ajánlatok 1. évi november 30-áig adandók be. Tudomásul vétetett az iparos körnek egy átirata, mely egy ott tartott értekezlet eredményekép minden szállítandó csoportra több versenyképesnek ismert céget nevez meg. A határidő rövid lévén, oct. 25-ére nagyobb értekezlet határoztatott összehivatni, melyre az érintett cégeken kívül a lapok útján az összes érdekelt iparosok, továbbá különösen azon helybeli ipartársulatok, melyek a szállítandó tárgyak előállításával foglalkoznak, és siető kiváló gyrosok az egész országból (a bécsi kiállításon jutalmazottak jegyzéke alapján) meghívandók lesznek. Hogy ez értekezlet már kellőleg tájékozva lehessen, szükségesnek mondatott ki, hogy a szállítandó tárgyak mintái előmutattassanak, továbbá a szerződési minták s más nyomtatványok. — E végből újból kérvény határoztatott intéztetni a föld-. és kereskedelmi minisztériumhoz azoknak megszerzése és az iparegyesületnek leendő átadása végett. E kérvény átadására három tagú bizottság kéretett föl. (Új biztosító-társulat.) Kezdődnek az »alapítások.« A földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium f. évi október 7-én, a »Nemzetközi általános biztosítótársaság« czím alatt létesítendő biztosítási társaságot engedélyezte. Ezen társaság tűz-, jég- és életbiztosítási műveletekkel fog foglalkozni. Alaptőkéje 800.000 frt, melyekből egyelőre a tűzbiztosítási művelet megkezdésére 20,0000 frt fizettetik be. A Vett értesítés után egy külföldi társaság közvetítése mellett alakul, melylyel jövőre nézve is üzleti összeköttetésben fog állani. Így szól hozzánk beküldött tudósítás, mely sem azt nem mondja meg, kik az »alapítók,« sem azt, hogy melyik az a »külföldi társaság«, mely az új vállalat keresztapja. (Az osztrák előlegesési pénztárak.) A bécsi hivatalos lapban megjelent rendelet szerint az osztrák állami előlegezési pénztárak, melyek a hitelválság enyhítésére állíttattak fel, f. hó végével befejezik működésüket s ezentúl csak üzletük legombolyitásával foglalkoznak. Nagy hasznát ez intézeteknek nem igen vették. (A »M i n e r v a«) bécsi élet- és járadékbiztosító intézet a liquidatio alatt levő »Kronos« példájára megszünteti budapesti, prágai és brünni főképviselőségeit és ügynökök által végezteti a behajtást.őz Üzleti hírek. (A budapesti gabna- és értékid ér 6 1.) Oct. 19. Búza 10—15 krt vesztett áraiból. — Az értéktőzsdén ma a hangulat határozatlan volt gyenge forgalom mellett. Az előtőzsdén magyar földhitel 74.75—75.75-ön fizettetett. A déli börzén magyar sorsjegyek 83.50, magy. hitel 231.50, magyar földhitel 76.50, municip. 34, takarék- és hitel 58.25, Luisa gőzmalom 185, Erzsébet gőzmalom 16 forinton fizettettek. Valuták változatlanok. 20 frcos arany 8.83, cs. arany 5.24, tallér 1.621/2. (A bécsi börzéről.) Octóber 17. A külföldi magasabb jegyzések folyama alatt és tekintettel azon körülményre, hogy a meghosszabbítás semmi nehézséggel sem járt, az előbörze igen barátságos hangulat mellett nyílt meg. Meglehetősen élénk forgalomban legtöbb érték nagyobb árfolyamjavulást ért el. A déli üzlet első felében az árfolyamok bizonyos állandóságot nyertek, az uralkodó irány igen szilárd maradt. Zárlat : hitelrészvény 241.50, anglo bank 162.25, unionbank 127.25, vereinsbank 17.75, franco bank 63.90, handelsbank 75.50, ottomán bank 104.50, egyptomi bank 130.50, verkehrsbank 109, alig. baubank 52.50, wiener baugesellschaft 60.50, bauverein 42.40, Károly Lajos vaspálya 240.50, lombardiai vaspályák 141.75. NEMZETI SZÍNHÁZ. Ma, oct. 19-én adatik :pénz és becsület* Színmű 5 felvonásban. Irta Ponsárd F. Fordította Ország Antal. Felelős szerkesztő: Urváry Lajos. Ropolphe — — — Feleki George — — — Náday Mercier — — — Szigeti Imre Ügyvivő — — — Komáromi Tőkebirtokos — — Benedek Belville — — — Bercsényi Öreg ur — — — Molnár ) — — Halmi George barátjai ) — — Kőrösmezei ) — — Eöry ) — — Vízvári — — Sántha Hitelezők ) _ _ Leövey ) — — Karikás Ügyvivő segéd — — Pongrácz Laura — — — Helvey Laura Luiza — — — Szigligeti Jolán Agg leány — — Szathmáryné Kezdete 7 órakor. Adva Tartva Adva Tartva ! s BÉCSI TŐZSDE. -- -- :::: »« jjj» ! o©t. 17. SA W :::::::::::::: : i i i SS? 8 8 ' . .. .. '.L:__■ i: ----- ■ ............. ■ - — Álampálya 500 frank 8% . .. . ... 186 50 136 75 | Ad.» Tartva E. Közlekedési vállalatok részvényei. ’ .’ Too so 1-* — *_ í IftOfi-t. .......................................... DéU vasat Januar Juli 8»/„ 500 fr............................ 108 7 5 109 — A. Aliaiuuu ossagavuiri.-----------------------Alföld-fiumei pálya 800 frt.................................................. ......... — — avril— okt 3% 500 108 75 109 — 70 — 70 S0 Albrecht pálya 100 frt........................................................ Old lía 6° 200 frt ez. 5% 1214 ' »460 Egységes Járadék, Jegyekben máj.—nov. 5 pro. ... ' Osztrák dunat-Szhajozasi társulat 500 p. ...................... 47b — 47b — 1875—1870 6% 600 fr.............................................................. . . . febr.-aug. 5 pro. ... 7® , TM J® Erzsébet-pály, 200 frt .. ................................................ 18u - 19# - ; 1877-1878 6% 500 „ -------------------„ „ ezüstben jan.—jul. b pro. ... '' I; ,? Eperjes-tarnov; 200 frt........................................................................— — Tiszavidéki . 5% -------85 -„ , » april oct. 5 pro. ... 71 “ “ P.rdinánd északi pálya 1000 frt ezüst............................lj»*1~ 1221 Tramway 22 év kisor. . ... .-----------------Sorsolással 1839-ből egész sorsj. p. p................................. Jr” L. Ferencz-József palya 200 frt ezüst.................................. 189 - 181 50 M gicsországi 200 frt e. . 5%...................... ...... 79 — „ 1889-ből ütöd ................................................. 100 — 1010 Fécs-borpsl vA]yf 2°2 U essüst....................................... ~ - ” Magy. északkeleti 800 frt. . . 5%........................ 73 80 74 10 . 1854-ből 250 frtps 4%. ................................... 1“2 J jj tu Lajos-Karoly palya 200 frt .. .......................................... 240 51 241 — Magyar keleti 300 frt . . 5°A — - - 69 — 1860-ból 500 , 5%.................................... í®7 75 J®* ' J Kassa-oderbergi pálya 200 frt ...................................... 147 — 147 50 M _ n k)b jqq frt 6ey“........................................................ . 1860-ból 100 „ 5«/0n .................................... l1? 25 Lemberg-czernoviczi pálya 200 frt............................. 150 60 151 — M ' nyugati 200 frt 6»/........................................74 — ' 1864-ból 100 1 ............................................... .® 133 - osztrák-magyar Llyod 500 frt p. p........................ . 449 - 41 - Magyar nyugati 200 frt . . 5/........................ . , r omot járadékjegy 42 líra.............................................. Osztrák-északnyugati 200 frt........................................... 160 50 161 államjoszági jelzáloglevél 120 frt 5%............................ 120 20 120 60 * * (Lit. B.) 200 frt............................. 71 7.'172 25 Rudolf pálya, 200 frt........................................................ 152 7. 153 2£ I. MagAnSOrsje£JTek. Első erdélyi pálya 200 frt ezüst ................................. -- —------B. Földtehermentes. 100 frt p. p fer^frt P\P\ . i *. ui « «? - \ *. '. ’. i i | 1 | ( ‘SSZI ‘SS* pq 5f QQ _ Tiszai pálya 200 frt..............................................................194 fi 195 Dunagőzhajózási 100 frt p. p. . ................................ 91 — 92 — Csehországi 5%.............................................. 3 . _ Bécsi Tramway 200 frt.................................................... — -------Innsbrucki városi 20 frt................................................... 16- 1050 Bukovinai 50.................................................................. fr 15 Magyar-gácsországi első pálya 200 frt........................ ■- ~ - ~ Keglovich 10 frt ........................................................ 13 - 13 50 Gácsországi ...................................................................... . . észak-keleti „ 200 frt ezüst............................. 118 50 119 Krakkói sorsjegy külcsán 20 frt.................................... 16- 14 60 Krajnai, karinthiai és tengermelléki 5%........................ .® 5 , keleti-palya 200 frt................................................ 56 50 56 75 Buda vAr0S ksfc18 40 frt............................................... 25 — 26 — I Horvát,tótországi 5%........................................................ _ 'jj _ „ nyugati Székesfehérvár-grácz 200 frt................... 133 — 133 60 Pittty frt .. .................................................................. 24 — 25 — I Morvaország! 5%........................................................ ,o _ cg an Rudolf-alapitvány ló frt..........................!!! 13— 1358 | Alsó-ausztriai 5............................................................... 94 _ ra _ Salm 40 frt p. pf . . •............................• ) . . 32 - 33 -Felső-ausztriai ................................................................. _ _ __ F. Záloglevelek. Salzburgi dijsors. 20 frt............................................... 17 50 18 — Salzburgi S . . .................................................... ____ gt. Genois 40 frep. ......................................................... 21 75 26 25 Sziléziai 50......................................................... vi. oa 74 7a ... _ Stanislao városi 20 frt ..... ............................ 15 25 15 /.» . Erdélyi ................................................................. H 71 76 °*,trik földhitelintézet sorsj. 5%............................ . 94 50 95 — Triest vAros lw . . . . 107 — _ . _ Stájerországi S. ...................................... . 33 éve, viszaüzeté. 5%.................................. 87_ 88 Triest váró, 100 p.p. ............ 107 __ ^........................................................ 711 Fft 77 _ SiTM!?1“»1fVSb« 5«° Ml ;A«An........................................ 92 ~ 93 — Waldstein 20 frt p. 2 1 — 2350 Tomesi Bánság 6%........................................................ 7® 77 “ Nen“ed b“k P ?• 8oraoU*.......................................................................Windlichgritz 20 frt ...................................................... 22 er g3 _ . Temesi 1867-dikt sorsolási záradékkal............................. ” 50 77 7'..'./,' ............................. 33 80 91 95 Magyar 5’/„ 77 — 77 60 Magyar földhiteltársulati 34 év 5'/.%.............................. 85 60 86 — . 1887-dik! sorsolási záradékkal 78 ~ 79 60 e földhitelintézeti 5'/,«/......................................... 86 16 86 35 • ke,1»,15«4«1“* ba nk *3 év................................. 84 87 25 Váltók (három hóra). , jelzálogbank 5'/j%............................................... 76 50 77 -C. Más körtkölcsönök. Amsterdamra 100 frt hollandi .... S'/jVo- • • 9? 45 92 75 fk+wX—Air Augdburgra 100 frt délnémet....................4'/?%- • • 92 — 92 Ib • Elsőbbségi Kötvények* oftron 100 tallér - - . ... — — Dana szabályozási 5°/s KW frtoa..................................... 97 50 98 - 1 it inn ‘„,u„..................................... Magyar vasúti 190 frt (300 frank) 5%............................ 97 50 97 75 Alföld-fiumei pálya 200 frt ezüst 5%............................. ......... 73 00 «XS lOO frs * ‘ ‘ 1 4% ! __ ! GSmöri záloglevél 5% 150 frt...................le**. — Báttaszék-Dombovár 200 frt e. 5% ..**•«•• — — — — Frankfurti 100 frt - ■ Wi-fi/rt.•și ?*— Magyar nyeremény 100 frt............................................. 83 83 60 Mag. magyar gözhajózási 100 éi°200 «. . .... -- -- gSATM“ m“‘. .' i ! ! ! % ! ! %), 1 90 „ « .. "... . *® ^ ....................... 81 25 81 50 Osztrák dinagoz hajózási 1000 frt p.p.....................1------------------------Londonra 10 font sterling...........................2»/0'/s. • • 110 - 110 19 Magyar kincstári utalvány 1873 10 L. 6%....................................— — , , 300 frt e. 8%.............................................................Lvonia 100 frank .........................................4%V. ____________ . 1871-kl 3 mii. 5%................................. .......................Erzzébet-pálya easszt 100 frt.......................... ... i 93 60 93 90 MUano 100 Ura ............................w.7 _ _________ , 1873-skl 5.4 mii. 5%/............................................................................. . 186*iki............................... 1 91 75 92 ia^enle lOO fr.uk............................ . . 40/ ' ' I ZI 100 ........................................ ~Z 4 100 85 100 50 Müncheni 100 frank .'...............................................\\ ----------városi 6%.......................................... 89 50 „ „ 200 frtos — — — — Paris 100 frank ........................ 40/ 40 k m 49 70 ' fertk vasúti 400 frank............................* . . . . 65 10 56 25 Eperjestamovi 300 frt........................... .........................Pétervár 100 rubel*....................................6°/° * ____________ _ • 115 frank befla..................................................................................Ferdinánd északi pálya 200 frt p. p. ........................... 95 — 95 50 Zürich ’ 100 frank 40/® ____________ * , , 100 frt p. p........................... 89 75 90 250 • • • • „ , 100 , ezüst 5%.................... 104 80 105 10 II. Bankok részvényei. m n’ é.a*t‘ ‘. I ! ! - X- - Pénzek árfolyama. Károly Lajos . 300 ........................................... 106 25 ----- Angol-osztrák bank 2 b írtó. 120 frt ................................ 162 25 162 50 . . IX klb................................................ 104 25 104 50 n, arany ................................................... u. a .4 Angol-magyar bank 200 frt, 40% .......................... 32 25 32 75 . „ in. . . . 1*61...................................................... - gymlkos arany . .......... . . . . .f. “ Osztrák földhitelintézet 200 frt, ez. 40........................ 1*2-114- . . VI. »00 ...... . __ -- Orb« impSfie . . ! . . . . . . . ! ! . . 1** * foaltritoUntezut foofrt. 6°................................. 7* 76 75 - Kas» oderbergi 200 frt.................................................... 89 50 90 - Mária-Terézia-tabér........................................................................................ Büok. éa Iparhitelintéz. 180 frt........................................ 242 — 242 2b Lembergi-czem.-janeyi pálya 800 frt ezüst.................... ......................................................................................................................... ...................................... 232 - 2 33 . . V I. klb. 1868 .... 80 25 80 75 Egy úti tallér . . . ! . . . I I . . . . l“ ^ j PrsU kereskedelmi bank 600 fH . ........ -------. ■ • i H. i **87 .... 91 25 — — Porosz pénztári utalvány • .................................. . j gg j Alaó-ausztriai leszámítoló bank 800 frt ........................ 920 — 939 _ „ . . - VL . 1868 .... 83 25 83 76 1 62 1 ez 1 ! Franco-osztrák-magy. 800 frank 50«/. .......------------------- „ „ , „ IV. , 187» .... 80 25 80 75 Vileo-osztrák 1*0 frt........................................................ 63 7£ 64 — _____ ______________ | ------ - -------* Nyo "GV a kiadótulajdonos Athenaeum irodalmi Aj „goradai részvénytára alatt nyomdájában, Budapest barátok tere Athenaeum-épület 7. 8.. 1874.