Pesti Napló, 1874. október (25. évfolyam, 224-250. szám)

1874-10-19 / 239. szám, Esti kiadás

■■ A „Pest Napló“ tárczája. Kamilla kisasszony. Regény egy kötetben. (Franczia forrás után.) (Folyt.) II. FEJEZET. Egész nap forró hőség volt, zivatar vala kitö­rőséiben. A sik országúton elhaladva meglehetős me­redek partnak léptettünk, melyet az esti szellőtől átjárt magas jegenyefák szegélyezének. Jobb felől olykor a fák közül ezüst kígyó gyanánt csillogott át a folyam, balfelől sűrű homályba övezve terült el a végtelen rónaság, csak a távolban világította be a sötét fellegek közül kandikáló hold a tájékot hal­vány, kékes fényével. A magaslaton egy ab­lak impozáns tömege sötétlett felém. Minél közelebb értünk, annál jobban különböztetem meg a merész tornyokat a csúcsos tetőzeteket, egész összeségét azon renaissance modornak, mely ma már utánoz­­hatlanná vált és mely egy művész egész életét veszi igénybe. Szerettem volna kérdeződködni, hogy ez Rambois­e, de nem mertem ; attól tartok, hogy ama nagy kamasz, ki nem törődve szerény személyemmel, hadonázott ott a bakon, szemtelenkedni fog. De ő úgy látszik eltalálta gondolatomat, félig hátrafor­dult és felém kiáltott: »Itt van Ramboise, öt percz alatt a kastélyban leszünk.« A lovak csakugyan megérezték a közel istállót, gyorsabb futásnak ered­tek, egy kis fordulót hagytunk el, és egyszerre, mint­ha odavarázsolták volna, csillogni láttam a nagy tömeget, melyet imént oly feketének, komornak néztem. A landau egy gesztenye fasorban haladt, a két sor ágai fejünk felett összeértek és sűrü sötétségbe borítottak; a szél, mely néhány percz óta hevesebb lett, egy keringő accordjait hozta felém, közbe-közbe a mennydörgés tompa moraja hangzott fel. Egy el­­lenállhatlan hatalom felháborodni látszott ez örven­dő hangokon, melyek ép akkor szólalnak meg, mikor az egész természet elhallgat, hogy a vihar­nak engedje át a szót.­­ A kocsi végigment a fasoron, egy rengeteg gyepet hagyott el és a nagy perron széles márvány­lépcsői előtt hirtelen megállt. Az éj homálya után vakítóan hatott szememre a világosság a nagy csarnokból, melybe beléptem. Épen a nagy lépcsőre tevem lábamat, jobb felől megnyíltak a salon magas ajtószárnyai, egy gyer­mek, melyet hasztalan iparkodtak visszatartani, erő­szakosan előre tört és feltaszította volt az ajtót. — De igen, én legelőször fogom őt látni! kiál­tott fel egyszerre egy csókolni való négy-öt éves kis leányka, kibontakozva a szárazdajka kezei alól, és a a küzdelemtől egészen kipirultan köpenyembe fo­gózva. — Jer, jer , — szólt a gyermek és maga után vonszolt, azt akarom, hogy meglásson ő, ki azt állít­ja, hogy minden nevelőnő fut. — Madame Herton, nézd csak, ő majdnem olyan szép mint te, pedig nincs oly szép ruhája meg nyakláncra, mint neked, folytató a gyermek diadalmas hangon engem befelé vonszolva. Megkísértettem ellentállni, de hasztalan fárad­tam ; a kis leányka belekapaszkodott ruhámba; én ki akartam bontakozni, mert a salon küszöbén ál­lottunk, melyet félelmemben csak zavarosan láthat­tam ; ekkor egy szörnyű szélcsapás bezúzta az­ ab­lakot, feldöntött két lámpát és a roppant terem egyik oldalát egészen elsötétítette. A vakító villám, a robogó mennydörgés megrengete az egész kas­télyt, azután mély csend állott be, melyet csak a menyke elhaló visszhangja szakítottak meg. A mély csendben egy ismeretes hang szólalt meg, és egész közönyösen, minden félelem nélkül, míg bennem minden ideg megrendült a félelemtől. — Ön igen gyermekes, gróf úr; lelkemre mon­dom, hogy ez a játék engem mulattat; de csengessen hát, hogy lámpásokat hozzanak, mert én felvilágosí­tott biró akarnék lenni. A gyermek köpenyem ránczaiba rejtette csinos fejét és meg sem mozdult, úgy meg volt ijedve. Én magam nem mertem se előre se hátra; attól féltem, hogy felkeltem fiatal zsarnokom figyelmét; mintegy leszegzetten állottam meg, nyitott ajtó sötét ke­retében fekete, mozdulatlan alakot vettem észre sej­telemből inkább, semmint látásból. A gróf, mint dohányos ember, a kovakőből pró­bált szikrát ütni, de a sötétségben egy sugárocska sem derengett. Azonban a salon hátterében, a törött ablak mélyedésében a halvány holdfénye, mely a fel­hőzésen tört át, egy nőt engedett látnom, kinek arcz­­vonásait nem bírtam megkülönböztetni; de arcza körvonalai közt itt-ott fehér pontok csillogtak, me­lyek eszembe juttaták ama csillámló gyó­gysort, melyről oly kegyetlen kaczaj hangzott el. Nem sokára mindenfelől be­özönölött a világos­ság ; szerettem volna elfutni, hogy zavaromat elrejt­sem, de a gyermek, amint meglátta a világosságot magához tért és kettőzött erélylyel mondá: — Ez az én nevelőnőm, mama, nézd csak mi­lyen csinos, folytatá és kezemnél fogva előre veze­tett. E szavakra a szemközt levő fekete alak, mely a lámpák láttára gyorsan hátralépett, feltűnt a ho­mályból, és én megláttam ... Pardaillan grófnét, oly nemes, oly szép alak volt, hogy némán, remegve áll­tam meg, nem mertem egy lépést sem tenni, egy árva szót sem találtam mentségemre, vagy hogy itt léte­met megmagyarázzam. Ő azonban, fejedelmi méltósággal, szelíd, ko­moly nyugalommal, lassan felém jött, kezet nyújtott, elvezetett a magas kandallhoz és ott maga mellé ül­tetett egy kis alacsony székre.Mögötte kis chinai ernyő állott, mintegy megvédendő a kősugaraktól a széles virágokkal hímzett fehér selyemszéket; az ernyő egy sodrott lábú nagy asztalt környezett, melyen röpira­­tok, könyvek, hírlapok, női kézimunkák hevertek a lámpa körül, melyen széles k­laszin ernyő volt. A gróf könnyedén meghajtotta magát előttem, és az ablakmélyedés felé ment a fiatal, gyönyörű nőhöz, kinek bátor magatartása annyira meglepett és akit most kedvemre bámulhattam, miután székem a gróf­nő hosszú széke előtt állt úgy, hogy szabadon nézhettem körül. A gróf halk, elfojtott hangon be­szélt az úrnővel és kissé feléje hajlott fejével; ez szemeit a park sötét tömegeire szegezte és nézte, hogy a rohanó szél mind csapkodja az esőt ; csak félig meddig hallgatott a grófra, olykor daczos mozdulatokat tett, mint a haragvó ma­dárkák, és leirhatlan bájjal rázta vállát, úgy hogy én, ki ily csáberőt még sohasem tapasztal­tam, elpirultam. Pardaillan grófné hallgatva nyúj­tózott el a hosszú széken és csak nézte a harmonikus csoportot. A gyermek is elhallgatott és a nyakamon levő kis medaillonnal játszott, gyermeki kíván­csisággal nyitoga­tva azt. A grófnő egész testén összerezzent; összevonta a fehér csipkeköpenyt, mely egész termetét bob­ta; még egyszer kezet nyújtott és meghajolt, hogy jobban láthasson. — Marinak igaza van, mondá zengzetes han­gon ; önnek, kisasszony oly arcza van, mely felesle­gessé tesz minden bemutatást. — Ah, aszonyom, ön zavarba ejt. Egyébiránt Mari elnéző, mint a gyermekek szoktak lenni. — Oh nem, az én leányom nem olyan köznapi, jól tudja ő, hogy mi a valódi szépség, az a lelki szép­ség, melyet az oly húszéves homlokról minő az öné, le lehet olvasni, és mi az a másik csábító, csalárd szépség, mely megbűvöli talán a szemeket, de a szi­vet soha. Úgy tetszett nekem, mintha ez utóbbi szavak­ban rejtett czérzás volna, melyet nem tudtam el­érteni. — Asszonyom, meg fog bocsátani, kezdem né­mi zavarral, látom már, hogy kissé furcsán mutatom be magam, hanem . . . — Természetes, vágott közbe a grófné moso­lyogva, de én szeretem azt, a­mi nem köznapi; én azt vallom, hogy a rokonszenv rögtön támad, babo­nás vagyok, mint hazámban mindenki! Mari nem csalódott önben, erről szilárdan meg vagyok győzői­ve. De ön bizonyosan elfáradt, kisasszony. Ugyan ké­rem, menjen pihenni, vagy nem, mondá felkelve, majd magam vezetem el szobájába. De mindenekelőtt csen­gessen kérem, itt jobb felől, hisz ön csak nem viheti el ezen elaludt gyermeket. Mari egészen nyakamba haj­­tá csinos fejét és én lehellette édes bevét vállamon érzem — Esedezem asszonyom, suttogom halk hangon, engedje meg, hogy e kedves terhet egész szobán ig vigyem .. Áh, hisz ő némileg az enyém is, folytatom neki bátorodva, midőn a grófnő ajkain gyengéd mo­solyt látok. — Menjünk tehát, ha épen úgy akarja. (Folyt. köv.) £39 szám Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athen&eHm-építtetr A !»p *zellemi részét iHetíi ruvideo közlemény a dzerkttBsföpó^htra intézendő­. Bírmentetlen levelek cs*k ismert, kezektől fogadtatnak el. Kézi­ratok nem adatnak vissza. Budapest, Hétfő, october 19.1874. Kiadó-hivatali Barátok-tere, Ath­enaeum-épülete A lap anyagi részét illető közte­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők» ESTI KIADÁS. X&ldfizetési feltételed Postán küldve, vagy Budapestet bá­hoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt, 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 » — « Az esti kiadás postai különküldéseárt felülfizetés évnegyedenként 1­or­int. Az előfizetés az év folytán * minden hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elei iapjától alámu­tatik. 25. évi folyami Hirdetésed szintúgy mint­ elöfizetésar & KI ADÓ-HIT AT A­LB­A, Sarátok-tere, Athenaeum-épült küldendők. Budapest, oct. 19. Politikai heti szemle. Vasárnap, october 11-én fejeztettek be Francziaországban a megyei bizottsá­gi választások. A küzdelem époly élénk volt, mint az előző vasárnap­­ megválasztatott 40 köztársasági, 29 monarchista és 11 bonapar­­tista. Az összes megyei választások eredmé­nye körülbelül következő : az 1436 választott közül 673 köztársasági, 604 monarchista és 158 bonapartista; ez utóbbiak több helyen fényes diadalt arattak. Egészben véve az eredmény azon számarányt, mely a megyei bizottságokban a politikai pártok közt előbb fennállott, nem igen módosította. A tegnap, oct. 18-ra kitűzött négy kép­viselőválasztásra is igen nagy előkészületek létettek. Tegnap választottak Seine-et-Oise megye egy, Pas-de-Calais egy és Alpes-Ma­­ritimes megye két követet. Az első megyében Arrighi de Padone herczeg bonapartista állt szemben Lenard köztársaságival, Pas-de-Ca­­laisban Celiste - Engrand bonapartista és Brasme köztársasági küzdöttek egymással, Alpes-Maritimesben pedig Chiris és Medecin urak voltak a republicánusok jelöltjei. A déli táviratok az eredményről valószínűleg már részleteket­ fognak hozni. A párisi lapokat s az egész európai köz­véleményt igen élénken foglalkoztatta a spa­nyol kormány egy emlékirata, mely a carlis­­ta lázadásra vonatkozólag oct. 8-án adatott át Decares herczegnek s később a többi euró­pai cabineteknek is. Az ügy roppant sensatiót keltett, mert a spanyol kormány feltűnően kihívó módon lépett föl. Ez okból Decares herczeg be sem várta, míg a nemzetgyűlés állandó bizottsága hozzá kérdést intéz, hanem annak csütörtöki ülésén maga szólalt föl s előadta, hogy nagy súlyt fektet arra, hogy a bizottság ne túlzott szempontból ítélje meg a spanyol kérdést. A madridi kormány már ré­gebben panaszt emelt a franczia határ men­tén levő tisztviselők ellen. Erre szónok azon­nal válaszolt. Most Spanyolország új pana­szokkal állt elő. Az emlékirat oly kifejezéseket használ, melyekben a franczia cabinet sértőt nem ta­lálhatott. »Nyelvünk finom distinctióval — mondá Decazes úr — az idegenek nem törőd­nek. Ha valamely kifejezés túl ment volna a megengedett határon, a kormány arra vála­szolt volna. Tényleg az illető jegyzék nem oly fontos, minőnek tartják. Nem járhat kelle­metlen következménynyel s csak arra fog ve­zetni, hogy még jobban kitűnjék, mily lelki­ismerettel teljesíti négy év óta Francziaország nemzetközi kötelességeit. E nyilatkozat ked­vező benyomást ten a bizottság tagjaira. A bizottság legitimistái az­­Orénoque" ügyét is szóba hozták; fölmerült továbbá a kor­mány magatartásának ügye a képviselő vá­lasztásokkal szemben. Erre az ülés véget ért. Németországban Arnim gróf elfogatása e héten is élénk hírlapi viták tár­gyát képezte. A fogoly betegeskedése folytán a Charité-kórházba szállíttatott. Azon kérvé­nyét azonban, hogy szabad­lábra helyeztes­sék, mind az első-, mind a másodfokú bíróság elvetette és pedig következő három okból: 1. mert azon büntetés nagyságát, mely a fog­lyot a büntető törvény 133. és 348. §§-ai alapján sújthatja, még áttekinteni nem lehet; 2. mert attól tarthatni, hogy vádlott szabad­ságát a vizsgálat megnehezítésére s az igazság elhomályosítására fogja fordítani; 3. mert orvosi magánbizonyítványok nem elegendők arra, hogy az egészségi szempontokból való szabadon bocsátást igazolják.­­ A héten is több hivatalos nyilatkozat jelent meg, mely határozottan azt mondja, hogy az elfogatást a törvényszék teljes függetlenséggel, saját be­látása szerint rendelte, s hogy a per minden politikai háttért nélkülöz. A hét végén Arnim gróf anyósánál, kinek lakásán a fogoly Páris­­ból hazaszállított bútorai elhelyezték, tartot­tak több órán át bázmotozást. Ismeretes dolog, hogy a franczia hadi­törvényszék nemrég Regnier urat, ki­ametzi eseményekben bizonyos szerepet játszott, kém­kedés miatt in contumatiam halálra ítélte. Regnier szept. 22-én levélben fordult Bis­­mark herczeghez, hogy ő, a­ki vele egykor kezet fogott, szólaljon fel érdekében, mert — mondja Regnier — »kémmel Bismark nem szorított volna kezet. « Bismark herczeg e fel­hívásra következőleg válaszolt: Varzin, 1874. oct. 2. Uram! A hadi törvényszék ítéletével szemben ön hozzám azon kérést intézte, hogy ismételjem azt, a­mit utolsó találkozásunkkor az ön magatartásáról méltányoló módon kifejeztem. Nem hiszem, hogy az én tanúskodásom önnek olyan támaszt fogna nyújta­ni, minőt remél; a kedélyek izgatottsága még sok­kal erősebb és azon honfitársainak nagy száma, kik engem szidalmaznak s igazságtalanul Francziaország ellenségének tarta­nak, abból is szemrehányást fog csinálni, a­mit én az ön személyének javára mond­hatnék. Mindemellett nem átallom ismételni, hogy az ön eljárása én reám sohasem tett oly benyomást, mintha önt más indok vezetné, mint a legbátrabb odaadás országa érdekei iránt, melyeket ön a csá­szári család érdekeivel azonosaknak tart. Én az ön tervei kivitelét azon föltevésből támo­gattam, hogy szerencsés esetben siettethetik a béke­kötést azzal, hogy a császári kormány, mely részünk­ről egyes egyedül volt elismerve, érintkezésbe lép a metzi hadsereggel, mely hozzá hű maradt. Ha az érintkezések foganatba jöttek és consolidálódtak volna, eléggé biztos kormánynyal lett volna dolgunk, melylyel a békét Francziaország nevében tárgyalni és megkötni lehetett volna. Becsületszavamra állíthatom, hogy ön a mi ré­szünkről személyes előnyt sem nem kapott, sem nem kívánt s hogy én, midőn önt Metzbe hagytam menni, önre nézve hazafias s egyúttal a béke érdekében hasznos cselekedetnek véltem könnyebbséget nyúj­tani. Fogadja uram teljes nagyrabecsülésem biz­tosítását. Bismark herczeg. A spanyol csatatéren e héten is foly­ton folynak a kisebb nagyobb küzdelmek, melyekben úgy látszik, nemsokára döntő for­dulat készül beállani. Az utóbbi hírek szerint a lázadók körében nagy az elégedetlenség, s több helyen komolyabb zavargások fordultak elő. A carlisták azonban megc­áfolják azon hírt, mely szerint több zászlóalj a köztársa­sági csapatokhoz pártolt volna át. Egy 16-án Estellából kelt carlista távirat azt mondja, hogy dán Carlos Elio és Mendini tábornokok­kal értekezletet tartott, s hogy Parma hercze­­get az első carlista ezred ezredesévé, Caserta grófot tüzérezredessé, Bárdi és Bari grófokat lovassági századosokká nevezte ki. A többi államok életében nem merült fel nagyobb fontosságú esemény. Budapest, oct. 19. (Kerkapoly Károly egyetemi tanár) ma kezdette meg az egyetemen előadá­sait. Az ifjúság igen szép számmal gyűlt össze , vol­tak vendégek is kik eljöttek ez előadásra, köztük több ügyvéd stb. Kerkapoly azon kezdé, hogy kilencz évi szünetelés után ismét a tanári pályára lép­vén, kifejteni akarja nézeteit a tanszabadság­­ról. Ő azt úgy definiálja, hogy tanár és tanulók a tudo­mány eddigi vívmányai alapján együtt kutat­nak és ezen együttes kutatás czéljából bizonyos mo­rális társulatot képeznek. A­miket ő tapasztalt — folytatja szóló — azokat előadja, de nem kívánja, hogy azt a hallgató föltétlenül elfogadja. A tanszabadság értelmében a hallgató nem kénytelen azt elfogadni amit a tanár mond, hanem maga is kutat s csak azt fogadja el,a­miről meggyőzik. Majd arra figyelmezteti előadó az ifjakat, hogy tanulmányaiknál ne hajtsanak a szilaj képzelem­­re, hanem csak az ész szigorú bírálatára, mert csak igy lehet elérni a czélt: az igazság tudományos felderítését.) Ezután áttért tulajdonképeni tárgyára és abban elért a család fogalmáig. Az ifjúság lelkes éljenek­kel fogadta, és igen feszült figyelemmel hallgatta végig Kerkapoly fejtegetéseit. (A képviselői mandátumoknak) há­rom évről öt évre való kiterjesztése mellett szólal föl a »P. Lloyd» tegnapi vezérczikke, s felhíván a kormányt, hogy az erről szóló törvényjavaslatot a képviselőház jelen ülésszakában terjeszsze elő, azon reményét fejezi ki, hogy miután a két nagy országos párt között az elvi különbség, a­mi a gyakorlatot illeti, majdnem egészen megszűntnek tekinthető, a mérsékelt ellenzék a mandátum meghosszabbítása szükségességét illető meggyőződésén ezután nem fog erőszakot tenni. (A zágrábi egyetem megnyi­tásáról) írva a »Presse«, a többi között a kö­vetkezőleg nyilatkozik : »Adjuk meg a tényeknek az őket megillető részt. Az egyetem megnyitása óta csak a jóakarat constatálandó, m­aguk a viszonyok előle­­gesen olyanok maradnak, a­milyenek voltak. A zág­rábi »jogi akadémia« csak czímét változtatta meg, de korántsem már lényegét is, és így hétfőn sem fog mindjárt ama forrás megnyittatni, melyből a tudás éltető hullámai kiömölnek, hanem csak a medencze avattatik fel, melyet a jó szándék amazok befogadá­sára szentelt. Azoktól, a­kik a tudomány új iskolá­ján tanítani hivatva vannak, fog függni első­sorban, vájjon az ifjú épület képes-e ellenállani az ellenséges áramlatnak, mely már közel időben meg fogja rohan­ni alapjait. Feladatuk nem az alkotás, hanem az értelem­teljes közvetítés ; feladatuk nem az, hogy már ma gőgösen azok oldala mellé álljanak, a­kikkel eddig csak a közös czímben osztoznak, hanem mindnyájuk­nak, tanítóknak és tanulóknak egyaránt meg kell szerezni azon tulajdonokat, melyek szükségesek ar­ra, hogy a tudomány valódi papjai teljesen maguk­hoz hasonlóknak ismerjék. Ha ezt teszik, akkor ön­magukban meg fogják találni a kellő támaszt ama nemzeti aspiratiok rohamának visszautasítására, me­lyek a zágrábi egyetemi termekben tért fognak ke­resni üzelmeik számára. De ha ezt nem teszik, ha szem elől tévesztik, hogy a tudomány ma már mindazok kincsévé lett a kik szent buzgalommal feléje törekszenek; ha azt fogják hinni, hogy egyszerre elérhetik azt, a­mi csak szakadatlan küzdelem árán nyerhető el; ha azt fogják gondolni, hogy az összes emberiség egyesítésé­re hivatott téren nemzeti korlátokat állíthatnak fel, akkor el fogják magukat szigetelni ama küszöbön, melyre ma lépnek, akkor amazt soha nem fogják át­lépni, sőt a térről, melyen nincs megállapodás, hanem előre vagy hátra mozgás, le fognak szorittatni, az ör­vény pedig, mely akkor megragadja őket, elsodorja velük együtt az alapokat is, melyekhez ma oly sok oldalról szép remények köttetnek. A zágrábi egyetem megnyitása. Zágráb, oct. 17. Egyetemünk megnyitása nagyszerű ünnepé­lyekkel megy végbe. Kitűnőségeink megragadják ez alkalmat, hogy a horvát fővárost s a horvát viszo­nyokat a műveit külföld egyes notabilitásai, a dél­szláv testvérek és­­ Magyarországnak bemutassák. Prága, Laibach, Belgrádból számos küldöttség érke­zett már. — Budapestről megjöttek Télffy, Hornig, Apáthy, Wágner, Dobrzánszky tanárok, a magyar akadémia részéről Toldy Ferencz és Fraknói; — még holnapra várjuk P­a­u­­­e­r minisztert, ki — mint tudva van — az itteni akadémián hosszabb ideig tanár volt, úgyszintén várjuk a budapesti egye­temi ifjúság küldöttségét. A város lobogókkal díszített. A nyilvános épü­leteken s magánházakon majdnem kivétel nélkül, hor­vát zászlók lengenek; a csekély kivételt két magyar nemz. zászló képezi, melyet két középületen a többi zászlók sorában láttunk. Az idegenek özöne roppant nagy. Már eddig is mintegy kétezer vendég jött, s a vendéglőkben min­den szoba rég le van foglalva, s az ezután jövő kül­döttségek elszállásolása a magán­házakban igen ne­hezen megy. Az uralgó drágaságról, melyet az ide­genek özöne okozott, fogalmat adhat az, ha megem­lítem, hogy a­arton alul szoba egy napra már tegnap­előtt sem volt kapható. A ma jött vendégek közül különösen kettő fogadtatott nagy ünnepélyességgel. Ez G­n­e­i­s­t, a hírneves író és államférfiú Berlinből és Stross­­m­a­y­e­r püspök. Mindkettő már a vasúti indóházban ünnepélyesen üdvözöltetett. Fogadtatásukra egye­sültek : az egyetemi rector, számos tanár, a jogász­küldöttség s nagyszámú ifjúság. A legtöbben a festői horvát nemzeti öltönyben jelentek meg. Midőn Gneist a vasúti kocsiból kilépett, az ünnepi bizottság tag­jai által az úgynevezett császár-terembe kisértetett. A rector itt meleg szavakkal üdvözlő, köszöne­tét fejezvén ki, hogy mint a német tudomány leghi­­vatottabb képviselője Zágrábba fáradott, hogy meg­tekintse egy keletkező délszláv tudományos testület alapjait. Gneist néhány szóval felelt, köszönetét je­lentvén ki a kitüntető fogadtatásért, s örömét, hogy a nyugat és kelet e választó vonalán a tudományok hajléka épül. Nagyobb ünnepélyességgel ment végbe Stross­­mayer püspök fogadtatása. Ő mintegy félórával Gneist megérkezte után jött, s úgy ünnepeltetett, mint a délszláv törekvések egyik legbuzgóbb előmoz­dítója. A vasúti indóházban való fogadtatására szá­mos orsz. képviselő, a városi tanács, a polgármester, a rector, tanári kar, és számos egyetemi hallgató jött össze. Az üdvözlő beszédet a polgármester tarta, mire Strossmayer nagy hévvel felelt, megjegyezvén, hogy mint eddig, úgy ezután is minden törekvését a horvát nép előhaladása érdekeinek szenteli. A­mint Strossmayer püspök a városba érkezett, azonnal Mazuranics bán látogatását fogadá. Zsiv­­k­o­v­i­c­s osztályfőnök az ünnepélyek alatt nem lesz jelen; őt a szerb congressus ügyei Karlovitzra szól­­ják. Holnap érkezik P­auler miniszter, kit nagy ünnepélyességgel fogadnak. Szintén holnap jön meg a budapesti egyetemi ifjúság küldöttsége, melyet a helybeli ifjúság a legnagyobb kitüntetésekkel fog el­halmozni. Holnap a város ki lesz világítva, a­mire már ma nagy előkészületeket tesznek. Legyen még megemlítve, hogy a dorpati egye­tem s az osztrák akadémia üdvözlő táviratokat küld­tek. A magyar akadémia küldöttjei Mihajlovics ér­sek vendégei; Gneist Mrazovicshoz, Strossmayer püspök Voncinához szállt. Az északsarki utazók Budapesten. Oct. 19. Vasárnapi rajzunkat a szombaton este tartott színházi előadásnál hagytuk el. A »Hunyady Lász­ló« előadása után vendégeink a szállodába (Hungá­riába) mentek vissza, hol zárt körben kis lakoma tartatott. Ezen lakomán részt vettek : vendégeink, b. Todesco Bécsből, Ráth, Kammermayer, Gerlóczy polgármesterek, Királyi Pál, Berecz tanár, a bizott­ság több tagja, s dr. Kepes öcscse. E lakomán már megkezdődtek az áldomások, melyeknek sorát Ráth főpolgármester nyita meg. Őt Királyi Pál követé , éltetvén vendégeinket. Kepes magyarul, Payer németül felelt, szerényen megköszönve a ki­tüntetéseket. A társaság éjfélutáni 1 óráig maradt együtt. Tegnap vasárnap reggel Kepes, mint hon­véd főorvos és Payer mint vadászhadnagy az illető katonai hatóságoknál tettek tiszteletöket. Szende honvédelmi miniszter nem volt honn, helyette Fehér­­váry államtitkár fogadá a tisztelgőket. B. E­d­e­­­s­­h­e­i­m-G­y­ul­a­y főhadparancsnok honn volt s majdnem félóráig társalgott a bátor fölfedezőkkel. E látogatásokról haza­térve, Payer s Kepes több tudományos testület küldöttségét fogadák. A földrajzi társulat részéről Hunfalvy Já­nos a földtani társulat részéről Szabó József, a mérnök- s építészegylet részéről Hyeronymi államtitkár, a délmagyarországi természettudományi egylet részéről K­r­a­m­e­r úr egy-egy küldöttség élén üdvözlök vendégeinket. Mindezekkel hosszasabban társalogtak, mi­után délben villás reggeli tartatott, melyen a tegnap esti lakomázó társaság volt együtt. Áldomások ezúttal nem mondattak. A reggeli után kikocsiztak a lóverseny-térre, miről lapunk más rovatában szólunk. A lóversenyről haza­térve ebédeltek, ezután pedig meglátogatták a séta-hangversenyt a redoute termeiben. Itt roppant számú közönség volt együtt, mely majdnem lehetetlenné tette a termekben való áthaladást. Vendégeink Ráth főpolgármester s a vá­rosi bizottság több tagjával jöttek, kik minden lehe­tőt elkövettek a rend fenntartására; de a nagy tömeg árja minduntalan összecsapott s az áthaladás csak nagy nehezen sikerült. A közönség zajosan éljenzett, a zene szólt (a vendégek nevéről elnevezett indulókat játszá), a vendégeket majd agyonszok­ták. Azok a melléklép­csőn menekültek el, é­s a gyapjú-utczai német színe­s házba hajtattak. Itt ez este volt a megbukott társu­­­­lat utolsó előadása, melyet a vendégek tiszte­­­­­etére rendezett díszelőadásnak kereszteltek el. Lau­be »Karlschüler« színművét adták Róberttel és két bácsi színésznővel. A ház zsúfoltig telve volt s már jóval az előadás kezdete előtt nem lehetett jegyet kapni, mig a nemz. színház (a­hol a »Ripacsos Pis­tát« adták elő) kongott az ürességtől. A vendégek itt is a polgármesterek s a városi bizottság néhány tagjának kíséretében jelentek meg, s a színházi társulat ideigl. igazgatója által ünnepélyesen fogadtattak. Négy páholyban foglaltak helyet, s a­mint a közönség őket megpillantó, bár a színpadon már játszottak, felállt és zajosan éljenzett. A vendégek meghajtással köszönték meg a kitün­tetést. Később Kepes eltávozott, s a nemzeti szín­házba jött, meghallgatván egy felvonást. Színház után a nemzeti casinóban vacsoráltak. Megemlítjük még, hogy szombat este nem jelentek meg az »Új­világ« bálján, a­mi igen természetes; s az »Újvilág« vállalkozói ennek daczára, tegnap vasárnap, megint díszhangversenyt hirdettek az északi utazók tiszte­letére. Ma, hétfőn, délelőtt reggeli fél tíz óra­kor Payer, Kepes urak, Wilczek és Zichy grófok, s Todesco báró a polgármestert, Kamermayer polgár­­mestert és Thaisz Elek főkapitányt meglátogatták hivatalos helyiségeikben, és köszönetet mondottak azon igen megtisztelő fogadtatásért, melyben része­sültek, igen dicsérőleg nyilatkozván azon rendről, mely a fogadtatásnál uralkodott. A vendégek üdvöz­letére két távirat érkezett: Aradról és Temesvárról; az előbbit alább közöljük, a másodikat a polgármes­ter azonnal átadta Payer úrnak. A városházától vendégeink a nemzeti múzeumba mentek és azt hosszabb ideig nézték; innét J­á­­­i é­s F. A. borkereskedőhöz, hol köszö­­netüket fejezték ki azon jeles tokaji borért, melyet Jálics ur annak idején a sarkexpeditiónak felaján­lott és mely a »Tegetthoff«-on kitűnő szolgálatokat tett a scorbut ellen. Déli egy órakor közös ebéd a Frohner-szállo­­dában. A délutánt magán körökben töltik a vendégek és készülnek az esti felolvasásra. Különfélék. Budapest, oct. 19. (Kinevezések és áthelyezések.) Az igazságyügyminiszter Nagy Sándor kereszthelyi járás­­bírósági végrehajtót a zalaegerszegi járásbírósághoz he­lyezte át; a turócz-szent-mártoni kir. törvényszékhez ír­nokká ifj. Nevedy Mihály nyitrai törvényszéki dijnokot nevezte ki. A marosvásárhelyi királyi főügyész a szászvá­rosi kir. járásbiróság melletti börtönhöz börtönőrré Har­­math János cs. és kir. csendőrcsapatvezetőt nevezte ki. (Trefort miniszter utalása.) Csurgóról, oct. 18-ról írják nekünk: Trefort Ágoston miniszter ur Gönczy P. min. tanácsos kíséretében véletlen-váratlan f. hó 17-én meglepték látogatásuk­kal kis városkánkat. Az állami tanitó­képezdét, a ref. gymnasiumot kivül-belül megszemlélvén, és pedig a gymn. egyes osztályokban a tanulókat egyes tan­tárgyakból, kiváltképen a classicus s német nyelvek­ből kikérdezvén, az állam­képezde terjedelmes, 8 holdnyi belső s külső földeit tették figyelmes vizsgá­lódás tárgyává. Később a képezdei növendékek szál­lásait, majd az izraeli tanodát, ref. díszes uj templo­mot, végül a r. kath. — távolabb eső — iskolás tem­plomot szemlélték meg. Mintegy 4 órai ittlétük után a miniszter úr a szomszéd városban lakó Inkey család látogatására, a min. tanácsos úr pedig Budapestre tért vissza.

Next