Pesti Napló, 1875. szeptember (26. évfolyam, 199-223. szám)

1875-09-12 / 208. szám

208 szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Ath­enaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, A­ti­­enaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Budapest, Vasárnap, sentem, REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Post­ul küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra ... 6 frt — kr. 6 hónapra . . . 12 » — »­­z nti kiadó* postai külfmnküldéseért felü­lfiisetés évnegyedeikként 1 forint. Az a csófizetés az év folytán minden hónapban kienke/.dhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 26. évi folyam­. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a '­J KIADÓ HIVATALBA \ Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhivás a „PESTI NAPLÓ“-ra. Íjjjjg? * Az országgyűlés összeülése alkalmával uj előfizetést hirdetünk lapunkra, mely gyorsan s ki­­meritőleg ismerteti az országgyűlési, pártclubi s orsz. bizottsági tárgyalásokat. Előfizetési árak: a reggeli és esti kiadás s közgazdasági mellékletre : September hóra — — 2 frt. Sept.—decz. 4 hóra — — 8 frt.­­y®T Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hiva­talába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó-hivatala. ff*"? Budapest, sept. 11. A híres feliratok korszaka lejárt. A­mi azelőtt a nemzeti akarat hatalmas kijelentése, a törvényhozó testületnek a királyhoz inté­zett politikai nyilatkozványa vala: most a felirat az udvariasság követelménye és állam­­okmányi styl gyakorlat színében tűnik fel eőttünk. A régi rendszer az udvarral folytatott alkudozásokat tükrözte vissza a feliratokban. A nemzeti sérelmek sizániái s a hazafias aspi­­ratiók vallomásai, jogi követelések és politi­kai kívánalmak hangzottak a feliratokban. A feliratok tartalma nagy politikai tény és or­szágra szóló actió volt 1861-től kezdve egy évtizeden át, s hazai történelmünk lapjaira örök nevezetességű feliratok vannak bevésve. Parliamentarismusunk első évei is a trónbe­szédben enuntiatiót, a feliratban cselekményt kerestek és láttak s ezért a feliratok tartalma körül hetekre szóló parliamenti csaták vivat­­tak. Nagy gond és tapintat szükségeltettek, hogy olyan legyen a felirat, mely a többsé­get s a közvéleményt kielégíti, különben az ellenzék javaslata s szónokai kerekednek fe­lül. A helyzetnek minden követelménye ki volt fejtve, a politikai irány ki volt péczézve, a pár­tok állása ki volt fejezve, szabatosan mindenik feliratban. A trónbeszédhez alkalmazkodás nem volt szigorú; mottóként szolgált a rövi­­debb trónbeszéd a hosszabb feliratnak, s mi abban érintve volt, itt ki jön fejtve. Néme­lyik felirat a múlt időkből memorandum jel­legét viselé. Most máskép tartjuk. Úgy tetszik be­láttuk, hogy a practicus törvényhozás, nem szorul hosszas explicatiókra s üzenetváltásra trón és nemzet közt. A kormánytól is, a tör­vényhozó testületektől is tetteket várunk, nem beszédeket. A trónbeszéd legyen szép fogla­latja a teendőknek s a válaszfelirat tegyen hódolatot a királynak s adjon színezetet a kormánypártnak. Ezzel nincs mondva az, hogy trónbeszéd és válaszfelirat üresek legyenek. A courtoisie mellett lehet tartalom, s az udvariasság mel­lett megfér a szellem. Jó anyagból lehet csak szép alak, s a müvelt szem meg nem elégszik a gipszszoborral, hanem márványt kíván. E tekintetben a legutóbbi trónbeszéd s a felirati javaslat kissé vétkeznek. Annyira kerülik a régi szokást s keresik az újat, hogy elvesztenek minden belbecset. Puszta átalá­­nosságokban mozognak, köztudomású téte­lekben, melyekből senki sem lesz okosabb s tájékozottabb. A trónbeszéd némileg pongyola styljéhez hasonlítva a válasz irálya szép s gondozott csinnal s emelkedéssel tetszetős, nem nélkülözi a hangulatot s több helyütt finom m­ancsokban játszik. A képviselőház a felirat formájával meg lehet elégedve. Egyéb­ként persze e felirat sem mond sokat, nem mond mást, mint a trónbeszéd, nem mond többet, mint a főrendek felirata és voltaké­­pen tehát nem mond semmit. Arra ugyan minden képviselő jó lelkiis­­merettel rászavazhat. Mi is van benne mégis ? A királylyal szemben annyi őt megillető tisztelet annyi hála és elismerés, oly bizalom s akkora szeretet talál kifejezést a válaszfel­iratban , hogy a magyar nemzet lojalitása s I hű ragaszkodása a koronához egész fényében s vagyon feltüntetve. A feliratban ezen hangot igen tapintatosnak tartjuk s helyeseljük. Aztán a pénzügyek tekintetében sok van mondva, inkább több, mint elég. A súly­­egyen helyreállításának mellőzhetlen felada­tát megoldani akkora készség mutatkozik a feliratban, melylyel, ha az erő lépést bír tar­tani, hát nagyon szép lesz. Rettentőnél vagyunk szánva az egyensúlyt helyreállítani; semmi­féle nehézségtől vissza nem riadunk; legfölebb a kiadások leszállításánál ismerünk határt, ellenben a jövedelmek fokozásánál határta­lan készséget tanúsítunk, mert »készen kell lennünk a legnagyobb áldozatokra. ” A fel­irati bizottmánynak a hazafias áldozatkészség ez áradozásánál jutott-e eszébe ama nemzet­­gazdasági jogelv : ultra posse nemo tenetur? Az országgyűlés ugyan megszavazhat azontúl is akármennyit, de az élet gyakorlata meg fogja mutatni a korlátokat, melyeket a nemzettest ereje ismer. Hasonló túláradozás észlelhető a felirat azon passusában, midőn a kormány még ismeretlen adóügyi financiális és közgaz­dasági törvényjavaslataira előlegezett biza­lomteljességgel azt mondja a képviselőház, hogy »teljes odaadással várjuk és veendjük tárgyalás alá mindazon javasla­tokat, a­melyeket Felséged kormánya előter­jeszteni fog.« Hiszen nagyon szép és igen kívánatos és szükséges is, hogy elfogulat­lanul, jóindulattal, összetartással, a kor­mány consolidatióját és a kormányzat állan­dóságát keresve tárgyalja országgyűlésünk a a kormány valamennyi előterjesztését , de a kritika jogáról mintegy eleve lemondani még­sem okos dolog s mégis csak illő volna, ha a magyar törvényhozás a kormánynyal szem­ben a szolgaiság hangját is minden szavában kerülné. A független és önérzetes támogatás mindig hasznosabb volt a kormányokra, mint azok barátsága, kik akárminő érdekből, vagy indulatból meghozták a sacrificium intellec­­tust Az ész, mely lemond a gondolkozás sza­badságáról, megszűnik gondolkozni, s hamar elbutul, a párt pedig, mely letesz meggyő­ződése akaratáról, elveszti erejét s kénytelen átengedni a tért azoknak, kik szabadon gon­dolkozni és akarni el nem felejtenek. Megelégedést fog kelteni országszerte a komolyság, melylyel a válaszfeliratban ki­vált a bankkérdés, aztán a közlekedési ügyek, a termelés, kereskedés és ipar érdekei hang­súlyoztalak. A bankkérdés megoldása »el­­engedhetlennek« mondatik. Hogy mi értendő a »jog- és czélszerű« megoldás alatt, az iránt a kiváncsiakat Pythia oraculumához kell uta­sítanunk. Hasonlóan mint a bankkérdés nyomaté­kos kiemelését, megelégedéssel registráljuk az Austriával folytatandó alkudozásokra vo­natkozó mondásokat. A dynasticus érzés,mely e helyütt ismételve előtérbe lép, igen jól van applicálva s c­áfolatul szolgál sok gonosz és czélzatos ármánynak, mely az udvarral elhi­tetni kívánja, hogy a magyarok törekvései nagyobb nemzetgazdasági önállóság után po­litikai separatismust foglalnak magukban. A kijelentés, hogy mi »a méltányosság köl­csönösségében« keressük a megoldást, igen helyes intelem Ausztriára nézve, mely egyátalán nem mutatkozik »kölcsönösnek«, sem »méltányosnak«, s mely tehát magának tulajdonítja, ha a megoldás nem olyan talál lenni, melylyel mindkét fél megelégedhetik. Az »állandó« béke követelése után, a felirat a horvátok kedvéért egy passust vesz be a végvidék polgárosítása érdekében. Az idők és módok annyi clausulásával van e té­tel körülvéve, hogy ez egyedüli helynek, hol a javaslat politikai initiatívát fejt ki, sem tu­lajdoníthatunk actuális jelentőséget. Ellenben általánosan feltűnt, hogy a polgári házasságot a felirat nem említi, holott a trónbeszéd arra világosan c­élzott. Az alsó­házi bizottság óvatossága annyival feltűnőbb, mert köztudomású, hogy a törvényjavaslat kész s csak a minisztertanácsi tárgyalást s a Felség előleges jóváhagyását várja, hogy elő­terjesztessék. Hogy a szabadelvű párt mért hallgat egy szabadelvű rendszabályról, mikor a király beszél s a kormány cselekszik, ez is a még bizony tisztázatlan helyzet egyik ta­lánya. Egészben véve tehát a felirat nem hibát­lan s némileg hézagos, tartalmilag se jó se rész, formailag szép. Anyagot bő vitákra nem igen szolgál­tat, s ez­­előnyére válik. Fontossággal nem bir, s azt igénytelen szerénységgel bevallani látszik. Mi sem tulajdoníthatunk e felirati javaslatnak fontosságot s ezért általánosság­ban és részletesen, hibáival és szépségeivel, ajánljuk gyors elfogadásra a szabadelvű párt tagjainak. A szabadelvű párt köre vasárnap sept. 12-én esti 7 órakor értekezletet tart. A „Pesti Napló“ tárczája: „O i­­­b e r t­e.“ Úgy tetszik, ez a darab volt az, mely, mielőtt még színre került volna a nemzeti színház deszkáin, egy kis irodalmi párharc­ra adott alkalmat. A dolog úgy történt, hogy a kolozsváriak előbb játszták el, mint a nemzeti színház tagjai, a­miért egyik — mint mondani szokás — tisztelt laptársunk lándzsát tört a nemzeti színház jogai és méltósága mellett. Szóba került az is, hogy van-e joga a nemzeti színháznak a szerzőkkel szemben követelni azt, hogy általa elő­adásra elfogadott darabjaikat mindaddig másutt elő ne adassák, a­míg a nemzeti színház elő nem adta. A kérdés erősen komplicáltatott az által, hogy kü­lönféle szempontok vonattak bele. A színház joga és méltósága. A szerzők joga és érdeke, stb. Pedig az egész dolog igen egyszerűnek látszik. A színház ma­ga határoz arról, hogy előad-e valamely darabot, vagy sem, tehát megszabhatja hozzá feltételeit, úgy a­hogy érdekei kívánják. Ehhez szó nem fér a jog szempontjából. A­mi azonban még belejátszik a kér­désbe, az nem a színház méltósága, a­mely más ele­dellel táplálkozik, hanem a méltányosság s az írók érdeke és a vidéki színészeté. Általánosságban kívá­natos, hogy az ország legjobban situált és legjobb előadó erőkkel is rendelkező színháza iparkodjék va­lamely darab hitelét megalapítani, hogy az ismeret­len jó útlevéllel és ajánlattal érkezzék a gyengébb társulatokhoz. A gyengébb társulat színészei és kö­zönsége egyaránt előzékenyebbek egy jó bírű darab iránt, mint a­melynek első bírái ők. A darab iránt, mely Budapesten tetszéssel adatott, nagyobb a vidéki közönség érdeklődése. A fővárosi előadásról megje­lent ismertetések — ha néha roszak is — hasznos útmutatói a vidéki színészeknek, sőt maga a szerep­osztás is némi tájékoztató lehet. Ezek a dolgok mu­tatják, hogy minden érdeklett félre nézve hasznosabb, ha szépen bevárjuk a nemzeti színház előadását, és a tapasztalás bizonyítja, hogy rendesen, kevés esetet ki­véve, így is cselekedtünk, még mielőtt a kérdéssel be­hatón foglalkoztunk volna, csupán helyes és egészsé­ges ösztönünknél fogva. De azért, mert így van a do­­log jog szerint és igy van helyesen is, szabályképen megszabni, hogy igy is legyen, mindennel megegyez­hetik, csak egygyel nem, s ez egy épen a nemzeti szín­ház méltósága. A nemzeti színház nem szabhatja magát a vidékhez. A nemzeti színház jár a maga út­ján és nem juthat eszébe írók vagy fordítók elé sza­bott föltételekkel vidéki színpadok mozgékonysága, ambitiója vagy más érdeke elé korlátokat hozni. Ez nem lenne hozzá méltó. Támogatni, segíteni a vidé­ket igen, de bár­miben korlátozni, nem juthat eszébe. Ha valamely vidéki társulat elég erősnek érzi magát arra, hogy elsőnek menjen tűzbe egy darab sikeréért s kap is hozzá a fordítóktól és a szerzőktől darabot, a nemzeti színháznak ezen inkább örülni mint husul­­ni van oka. A­z ily koczkajáték tételei közt sem er­kölcsi sem anyagi érdeke. Csak a szerzők, csak a vál­lalkozó színház bukhatnak bele.A nemzeti színháznak csak nyerő d­ancsai vannak, mert esetleg diadalra vihet egy másutt már megvert darabot, a­mi nem kis dicsőség. Arra, hogy az ily darab hitelét előre elve­szítse, a fővárosi közönség nagyon is kevés érdeklődést mutat vidéki művészetünk dolgai iránt. A legjavát is ignorálja úgy általában mint egyes mozzanataiban, diadalaiban és balsikereiben egyaránt. Hogy mily eredménynyel adatott elő »Gilber­to« Kolosvártt, máig sem tudom, s tegnap is, első előadásán a nemzeti színházban egyáltalán nem lát­szott meg sem a darabon sem az előadókon, sem a fordításon, de még a közönségen sem, amely jó­formán egészen elfoglalta a színház különféle helyeit. A darab, az olyan, mint a színpadi ruha.Olcsó, de mutatós szövet, merész, de testrefeszülő szabás, tele hímvarrással úgynevezett fényességekből. Egy csapat mulatságos ember, melynek fele azzal vesző­dik, hogy várjon házastársa megcsalta-e vagy nem; a másik fele pedig hordja a töprengők közt az e thé­­mára vonatkozó híreket. A francziákat ebben a kel­lemetlen dologban megilleti az újítás kétes értékű dicsősége. A régi színdarabok thémája rendszerint a szerető szívek küzdelme, szomorú bukása vagy ör­vendetes diadala volt. Már-már úgy kezdték defini­álni a válfajokat, hogy szomorújáték az, mikor a sze­relmesek »nem lesznek egymáséi,« vígjáték az a da­rab, mely lakodalommal végződik. Ezt az ócska the­­oriát a francziák új iskolája, melynek h ősmintája »Dandin György,« halomra döntötték. Az ideális szerelem, mely tárgyáért sóhajt és harczol, episodi­­cus jelentőségre szállíttatott alá, s a főszerepek ledér vagy vétkes házasfelek kezeibe kerültek. A darabok most esküvővel, vagy épen a mézes heteken kezdődnek, vagy esetleg még későbben ifjú­kori bűnök avagy idősb megtántorodások adják a bo­nyodalmak anyagát. De Bhuis asszony elválva él ledéz férjétől s gyermekét,Gilbertet, falun neveli, s ott is adja férjhez De Querches F. úrhoz, ki magát kitombolván csöndes nyugodalmat keres a házasságban, de szerelmet is talál Gilberteben. A mama az új házaspárral Páris­­ba megy, s hogy nagy meglepetést szerezzen Fülöp­­nek, falun, egyszerűségben nevelt leánya számára a divatos delnők közül mintaképet választ, a­kinek bú­torait, toilettejét, ékszereit részben megveszi, részben utánoztatja. A meglepetés azután rendkívül sikerül is, mert a választott mintakép nem más, mint D’Or­­beccha marquis felesége, Fülöpnek volt kedvese. A dolgot Gilberte csakhamar megtudja férje zavarából, s a szégyen, keserűség s szerelem ádáz tusára kelnek szivében. Szerencsére Fülöp már teljesen kigyógyult régi viszonyaiból,s a marquisné ostromai sikertelenek, s némely apró hazugságok, s egy közbejött párbaj, melyet anyósának egy tolakodó udvarlójával viv, tel­jesen megnyugtatják a fölzavart társaságot, s a házi béke szerencsésen meg van mentve a negyedik felvo­nás végén. Ebből áll a jól, szorosra, testhez állóra szabott ruha, melynek értéke nem anyagában, hanem szabá­sában van. Díszítése kitűnő, kivarrása leleményes, elmés és kecses. Többet alig mondhatni róla. Hisz a legjobb dicséret a ruhára mindig az, hogy »jól áll.« Nem kell aztán egyéb hozzá, mint az, hogy az illető jól is tudja viselni. A­mi pedig ezt illeti, a hozzá való igyekezet a nemzeti színháznál meg­volt mind­azokban, a­kiknek foglalatossága akadt a darabban. Persze hogy nem mindenkinek sikerül egyformán, s néhol nagyon is elemi kifogásokkal kell az elismerés­re méltó jóakaratot szomorítanunk. Lendvayné kezdi a darabot ájulással. E tagja színházunknak, a­kinek dicséretére válik, hogy nem praetenciálja magának Gilberte szerepét,melyhez még egy két évvel ezelőtt,azt hiszszük, igen makacsul ragaszkodott volna, átmenő stádiumban van. Egy jó szívű, jó kedvű, élénk tem­­peramentumú asszonyságot kellett ábrázolnia. A jó szív, jó kedv, az élénkség meg­volt a kellő mérték­ben, Ledvayné nem kíméli magát. Nem finnyáskodik, hanem megfogja a munkát mind a két kezével. Igazi színész-temperamentum. De mind­ez erényeket med­dővé teszi elhibázott beszélő modora. Meglehet, fel­csigázott hangjában van hiba, de bizonyos, hogy annak, a­mit beszél, felét sem lehet érteni. A dolog végzetessé válhatik reá nézve, s kérve kérjük őt, lesse meg magát s találja ki a csinyját, nehogy annyi jó akarat s egyéb képesség,melylyel rendelkezik, veszen­dőbe menjen. Gilberteben Helvey Laura k­­a­­adta nagy haladásának érdekes próbáját. Előkelő, vonzó és egyszerű volt, hozzá érzelmes is és érdekes. Szere­pének csakis első felére van kifogásom, melyet nem tudott megmagyarázni. Kisebb volna a baj, ha ennek a hátrányát maga és anyja (Prielle Kornélia) szen­vedte volna. Arról van szó, hogy férjhez menjen. Anyja nagyon nógatja, de Gilberte ép oly nagyon szabadkozik. Miért ? Azt csak később tudjuk meg. Itt még csak annyit kell megértenünk, hogy egy ne­mes lemondásnak teszi magát Gilberte áldozatává. Persze, több színt kell keverni, hogy az igazit meg­kapjuk. Gilberte örül, hogy Fülöp kéri, de az öröm első sugarát hamar elrejti — nem bánatos megdöb­benésbe, hanem lemondó jóságába. Ideges derült­ségre van anyjával szemben szüksége. Biztató han­gon beszéljen. Egy pillanatig sem szabad kétked­nünk azon, hogy szívesen menne Fülöphöz, s nem ki­fogás, hanem való igaz érzés abbeli szándéka, hogy ne menjen férjhez. Ahogy Helvey Laura játszta e je­lenetet, azt a benyomást kaptuk róla, mintha anyja minden áron el akarná őt adni, ő pedig kifogásokat keres, hogy Fülöptől szabaduljon. Az anya s lánya közti viszonyt így elhomályosítani nem szabad. A hibát világosan Helvey Laura követte el Prielle Kor­nélia kárára, a­ki nagyon pompás színekkel­­ festett. Csodálatos ösztön vezérli e művésznő játékát. Értelem dolga volna ugyan­az a szép egység és következetesség a felfogásban, de — bocsásson meg nekem a kedves mű­vésznő — én az hiszem, értelemmel nem lehetne a dol­got oly biztosan és kecsesen elintézni. A naiv, szerető, költekező, felületes asszony az okos, gondolkozó s gon­doskodó leány mellett elejétől végig mindig híven, ele­gáns könnyűséggel és biztos vonásokkal, inspiráció szerint volt rajzolva. Szigeti József két alakot játszott egy este egy és azon szerepben. Talán az írók hibája. Az ily és erejű tehetségeknek, mint az öreg rovék s kedélyes bácsik személyesítőjében Szigeti, az a nagy előnyük van, hogy a közönség mindig nekik ad iga­zat. Egy kis elbeszélést oly kitűnő színekkel adott elő s bizonyos józan okosságot oly őszinte melegség­ben fürösztött meg Szigeti az első felvonásban, hogy midőn a legközelebbiben mint öreg dandy lépett Budapest, sept. 11. (A képr.­házi bizottság válasz­­felirata) többeknek munkájából készült. A bi­zottság második ülésében Csengery Antal egy terv­rajzot mutatott be, mely a felirat gondolat­menetét vázolta, de e tervrajz nem volt teljes, s a töredéken is sokat módosított mind a bizottság, mind a bizott­sági előadó. Tisza Kálmán is bemutatott pontozato­­kat, s ezek legnagyobb része a feliratban föl is véte­tett. Abban a bizottság mindegyik tagja megegyezett, hogy a felirat csak általánosságokat tartalmazzon, s minthogy az előadó által bemutatott kész tervezet nem­ felelt meg egészen e szempontnak, annak több helyét a bizottság megváltoztatta. A válaszfelirat azon szerkezete, mely a házban bemutattatok, az egész bizottság munkája, s a dicséret, vagy ócsárlás a melyben e felirat részesül, az egész bizottságot illeti. (A vámügyi agitatió) napirenden van Ausztriában. Nem múlik nap, hogy itt vagy ott vala­mi mérges resolutiót ne intéznének Magyarország »szertelen túlkövetelései« ellen, így egy iparos vá­rosban, Neutitscheinban, pártgyűlést tartottak e na­pokban és mi természetesebb, minthogy a vámszö­vetség dolgát is elővették. A nagy szót vitte a brünni kereskedelmi kamarának reichsvathi képviselője s a »N. Fr. Presse «-nek a hatvanas években volt mun­katársa. Ennyit mondva, felesleges is volna registrál­­ni az ő kifakadásait Magyarország ellen. Hanem azt (A képviselőház V. bíráló bi­zottságának tagjai) a ma délután 4 órára kitűzött ülésre nem jelenvén meg határozatké­pes számban, felszólítom a távol maradt bizottsági tagokat, hogy a hétfőn, September 13-án, d. e. 11 óra­kor tartandó ülésre, melyben a házszabályok 81. §-a értelmében az iránt lesz határozat hozandó, váljon az Antal Gyula, Pór Antal és Zichy Nándor választása ellen beadott s a bizottsághoz utasított kérvények tárgyalás alá vételét a külkellékek hiánya nem gá­tolja-e, okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. Buda­pest, 1875 September 11-én. H­a­­­a­s­s­y Gyula s. k. bizott, elnök. (A képviselőház IX-ik) bíráló bizott­sága az eperjesi választó kerületben megválasz­tott képviselő, Bujanovic­s­ Sándor, megválasz­tatása ellen benyújtott kérvény tárgyalására határ­időül folyó hó 15-ikének délutáni 4 óráját, a liptó­­sz­-miklósi kerületben megválasztott Kiszely Árpád még­sem hallgathatjuk el, hogy nagyon panaszko­­­­dott a szegény a­miatt, hogy a magyarok nem »test-­­ vérek«-ül viselik magukat Ausztria irányában, ha­nem hogy »vastag önérdek« által vezéreltetik politi­kájukat. Azután úgy hitte, hogy nagyon ránk pirít,ha el­mondja Hunfalvy Jánosnak egy szavát, a­melyet a pá­risi földrajzi congressus alatt a magyar vámpolitikáról ejtett. Hunfalvy ugyanis azt mondotta, hogy a ma­gyarok Ausztria irányában szabad kereskedők, Ma­­­­gyarországra nézve pedig védvámosak. És ebben tö­kéletes igaza van a kitűnő tudósnak. E szavak híven jellemzik azt a vámügyi politikát, melyet mi régóta hirdetünk, melyet csak imént, tegnapi s mai czik­­künkben tüzetesen fejtegettünk, és a­melyben nem találhat okos ember ellenmondást. A gyakorlati vám­politika nem indul jelszavak után, hanem alkalmazza a szabad kereskedést vagy védvámot a tényleges vi­szonyokhoz. Így van az, hogy míg külön magyar vám­területen a magas vám a hazai iparnak és a magyar kincstárnak válhatnék javára, addig közös vámterü­leten a magas vámnak hasznát csak az osztrák ipa­rosok húzzák. Meglehet, hogy az ilyen okoskodás a »vastag önérdek« sugallata , de végtére szívesebben eltűrjük ezt a vádat, mintha dicsérik Lajthántal a mi »testvéri méltányosság«-unkat. (A budapesti belvárosi képvi­selő választás.) A fővárosi központi választ­mány ma délután ülést tartott, melyen a tagok nagy számmal jelentek meg. Kammermayer polgármester felolvasta azon ismert levelet, melyet Deák Fe­­rencz a képviselőház elnökéhez intézett, és melyet a belügyminiszter átküldött a városnak. Deák Ferencz lemondása újabb választást tesz szükségessé. A közp. választmány elhatározta tehát, hogy a választói laj­strom a szokott módon ki lesz téve. A választás sept. 23-án lesz délelőtt 8 órakor a régi városház tanács­termében. A szavazatszedő bizottság következőleg alakíttatott: választási elnök Havas Ignácz. Kül­­döttségi elnök Kl­é­h István; ev­. helyettes A­p­á­t­h­y István; jegyzők Toperczer J.­és G­y­ö­r­y Elek A további intézkedések falragaszok útján fognak közhirré tétetni. (A képviselőház számvizsgáló­ bizottsága megtartotta alakuló ülését s elnökévé Földváry Mihályt, jegyzővé P­­­a­c­h­y Ber­talant választotta. (Az országgyűlési Ill­ik Kir. bizott­ság­ mai napon tartott ülésében, a bírálata alá sor­solt ügyek tekintetében a tárgyalási sorrendet meg­állapítván,Fügh Károly ellen beadott kérvény tárgya­lására f. évi sept. hó 14 napjának d. e. 11 óráját, Hedry-Jelenik Ernő ellen beadott kérvényre nézve f. évi sept. hó 15 napjának d. u. 4 óráját, végre a Szongott Jakab ellenire­f. évi sept. hó 16 napjának d. u. 4 óráját tűzte ki országházi helyiségében, határ­időül. Kelt Budapesten a III-ik biz. bizottság sept. hó 11-kén tartott üléséből. Zákó György a III-ik biz. biz. jegyzője, képviselő megvála­stása ellen beérkezett kérvény tár­gyalására pedig ugyancsak f. év s hó 16-ának délutá­ni 4 óráját tűzvén ki, erről érdeklettek azon hoz­záadással értesittetnek, hogy a mondott tárgyalások a képviselőház IX-ik osztályának hivatalos helyisé­gében fognak nyilvánosan megtartatni, Budapesten, 1875 évi sept. hó 11-én Máriássy Sándor bizottsági jegyző. (Andrássy gróf keleti politikája és Ausztria-Magyarország jövője) czim­­­­m­el Fekete Bernát helybeli könyvkereskedésében húsz oldalra terjedő röpirat jelent meg, mely ép oly éles, mint alaptalan birálat alá veszi Andrássy Gy. gróf keleti politikáját. A szerző (b. Jósika?) azt hi­­­­szi, hogy a külügyminiszter az európai török uralom megdöntésén fáradozik, s élénken rajzolja ama ve­szélyt, mely a dákó-román és délszláv phantasmago­­riák valósulásával Magyarországot fenyegetné. Szer­ző azonban egészen félreismeri Andrássy politikáját, midőn azt állítja, hogy a török birodalom lételét senki oly hathatósan és sikeresen meg nem támadta, »mint Andrássy gróf azon politikával, melylyel a tö­rök vasallusokkal való érintkezési módját megalkot­ta.« szerző nem veszi észre, hogy ez »érintkezési mód«-ot maga a porta szabta elő, midőn közgazda­­sági és vasúti kérdésekben éveken át olyan rideg magatartást követett, mely a monarchiát arra kény­szerí­tette, hogy igen fontos érdekeinek kielégítését ott kísértse meg, a­hol hajlandóbbak voltak ,azokat te­kintetbe venni, mint Konstantinápolyban. Ép oly egy­oldalú és elfogult szerző azon nézete, hogy Törökor­szág teljes felbomlása nagy részben monarchiánk magatartásától függ. Minden állam jövője első­sor­ban saját magának magatartásától függ, s ha a ma­gatartás olyan, mely örökös lázadásokra kényszeríti az alattvalókat, akkor nincs oly hatalmas szomszéd, a­ki ilyen államot fenn tudna tartani. A Metternich­­féle politika ma lejárt; az ismeretlen szerző ezen po­litikának egyik szószólója. A magyar egyházi vagyon.­ ­ sept. 11. Hamar Pál úr, közalapítványi kir. ügyigazgató, »mint a szent korona egyik ügyésze« szembe száll a múlt képviselőház egyházjogi bizottságával s mint­hogy e bizottság őt az egyházvagyon kérdésében véleményezésre felhívta, ebbeli feleletét most terjeszti a képv. ház elé. Azon helyzetben vagyunk, hogy e feleletből, mely egy nagy terjedelmű munka és pontról pontra szól az említett bizottság véleményéről, egyet mást fölemlíthetünk. Hamar úr egészen ellentétes álláspontot foglal el, mint a­minőt a képr.­ház bizottsága elfoglalt. Hamar úr a bizottság azon nézetére, hogy a birtokok, melyeket a királyok az egyháznak adomá­nyoztak, államtulajdont képeznek, a többi között eze­ket feleli: »Verbőczy István hármas törvénykönyvének az adományozási kérdést illetőleg két megc­áfol­at­­lan tana van : az első az, hogy a tulajdoni jog alapja és érvénye mindig a szerzési mód eredetére és gyö­kerére vezetendő vissza; a második pedig az, hogy a birtok természete és jellege az adományos levelek záradékaiból határozandó és ítélendő meg. Ha már most e két jogi elv a papi javadalmakra alkalmazta­­tik, és ha figyelembe vétetik, hogy Magyarországon az egyházi javak birtoklási gyökere a királyok, úgy a magán egyének által tett alapítványok és adomá­nyok; ha figyelembe vétetik, hogy az alapítók ado­mányaikat örökösen bizonyos czélokhoz, tárgyakhoz és helyekhez, különösen pedig a keresztény vallás terjesztéséhez, az isteni tisztelet felvirágoztatásához, az erkölcsös élet megszilárdításához, valamint bizo­nyos egyházmegyék, káptalanok és zárdák körvona­lazásához kötötték, ha figyelembe vétetik, hogy szt. István s utána minden Árpád királyok,sőt a vegyesházi uralkodók is egész Nagy Lajosig az egyháznak az ura­dalmakat és földterületeket mindannyian szállás örök­joggal, elévülhetlenül adományozták; ha figyelembe vétetik, hogy II. Endre és Nagy Lajos királyok az esztergomi érsekség birtokjogait és kiváltságait oly záradékkal erősítették meg, mikép az javadalmait és uradalmait örök tulajdonul továbbra is akként bírja, mint a hogy őt azokkal az ős királyok egykor meg­adományozták; ha figyelembe vétetik, hogy Werbőczy hármas törvénykönyve 1-sőrész 2-ik czime szerint az

Next