Pesti Napló, 1878. január (29. évfolyam, 1-29. szám)

1878-01-17 / 16. szám

16. szám. Budapest, csütörtök, január 17.1878. 29. évi folyóát. Szerkes­ztési iroda , Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatali barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS­Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 0 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felillfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az­ év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 Pesti Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Ath­enaeum-épü­let, —­V ■_ küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1378-diki, ^29-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Jan.-decz. végéig.....................................................24 frt. Jan.-j­un. végéig ....................................................12 n Jan.-martius végéig............................................o . Január hónapra...........................................................2 „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­ ntgyedenkint 1 forint. jjgT* Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­­naeum-épü­let) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, január 16. Már megint alkudoznak Bécsben. Tisza és Szél­ újból compromissumot keresnek, melynek segítségével a sok differentiáltan megfeneklett kiegyezést előre tolhassák. Mi­nél tovább halad a munka, annál inkább hal­mozódnak a különbözetek a két törvényho­zás közt. Nem volna ebben semmi meglepő, ha a két kormány előterjesztésétől majd a reichsrab­, majd a magyar képviselőház térne el, de eddig nálunk csaknem kivétel nélkül elfogadták az eredeti javaslatokat, míg Bécs­ben hol a bizottságok, hol a plénum túlmen­­tek a két kormány eredeti megállapodásain és úgy módosították ezeket, hogy a mi rová­sunkra még inkább kedvezzenek az osztrák érdeknek. Ily elágazások mellett mi jót hoz­hat a compromissum ? Engedni fognak talán túlköveteléseikből Bécsben, de azon újabb concessió, melyet magyar részről amaz álen­gedékenység fejében ismét meghoznának, csak az eddigi amúgy is káros alkunak még nagyobb megrontásából telhetik ki, így a rosz vámalku kétségen kívül még inkább meg fog romlani. Az osztrákok leszál­lították a legfontosabb pénzügyi vámokat és fölemeltek egy nevezetes védvámos tételt. A finanszvámokból eredhető egy-két milliónyi előnyünket compensativul számították föl a fogyasztási adóknál szenvedett két akkora pénzügyi veszteségünk ellenében. Azután föl­számították másodszor ugyanazon finanszvá­­mokat kiegyenlítőül a véd­vámok fölemelése fe­jében,és fölszámították harmadszor a restitutió­­nál, a­mennyiben az osztrák regnicolaris kül­döttség kijelentette, hogy ha a magyar kül­döttség az eddigi, ránk nézve káros visszaté­rítési módot elejti, akkor az osztrákok a föl­emelendő pénzügyi vámok czímén praecipuu­­mot fognak igényelni. Háromszorosan számítják tehát föl ne­künk az osztrákok a pénzügyi vámok föleme­lését, és mikor a calculus így megtörtént, akkor eltörlik legnagyobb részt ezen foko­zást, de követelik egyúttal, hogy azért mi csak adjuk meg a compensatiót. Nem emelik föl a kávé, parányi mérvben fokozzák a pet­róleum vámját, de az eredeti megegyezésnél magasabbra teszik némely finom pamutáruk vámtételeit, és midőn így néhány millióval leszállítják a vámjövedelem kilátásba helye­zett többletét, akkor fönntartják mégis a fogyasztási adóknak reánk nézve gazdasági­lag s pénzügyileg káros rendszerét, épségben kívánják hagyatni a védvámok újóbbi föl­emelését, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a reánk nézve hátrányos restitutió továbbra is fennmaradjon. Ugyan ki látott ennél veszet­­tebb alkut ? De van a kiegyezésnek még egy része, a­melyről az osztrákok még húzhatnak vagy három bőrt. Kiszámíthatlan nagy concessió­­nak árulják az osztrákok, és a magyar kor­mány is igen nagyra van vele, hogy a bank Budapesten központi fiókot állít, és hogy azon rendeleteket, melyeket a magyarországi fiókok eddig egyenesen a bécsi igazgatóság­tól vettek, ezentúl a bécsi főtanács részéről a budapesti igazgatóság fogja közvetíteni. Az efféle concessiókat busásan meg kell fizetni, az osztrákok ezért a bankadósságból 24 mil­lió átvételét követelik tőlünk. A két kormány megállapított egy tekervényes utat, mely végre is oda juttatja Magyarországot, hogy megfizeti a 24 milliót. A bécsi bankügyi bi­zottság h­osszadalmasnak tartja a törvényja­vaslatban tervezett eljárást, elveti azt, kimond­ja, hogy Magyarország föltétlenül adós a 24 millióval, s úgy összebonyolítja a bankstatu­­tumot a bankadóssággal, hogy ennek rendezése nélkül az osztrák-magyar bank létre nem hozható. A magyar bankügyi bizottság kétszer is hozzáfogott a 80 milliós bankadósságról szóló javaslat tárgyalásához és egyszer sem birt pozitív megállapodásra jutni. Halasztja az ügyet csak úgy, mint a magyar a quotakül­­döttség halogatja jelentését, holott az osztrák küldöttség végkép szakított és rég megtette előterjesztését a reichsrathnak. Várják a jó szerencsét fölülről, melynek nyomdokait most keresi Bécsben Tisza Kálmán. Uj compromissum készül. A reichsrath bankügyi bizottsága aranyhidat keres, me­lyen az elvetett bankadóssági javaslatot egy más bizottság elé vihetné újbóli tárgyalás végett; a magyar kormány, mely az előter­jesztett törvényjavaslat folytán jó­részt már el is van határozva a 24 millió adósság elvál­lalására, nem ragaszkodik már föltétlenül tör­vényjavaslatához, hanem keres mindenek fö­lött oly kivezető utat, melyen az osztrák­magyar bank felállítását biztosíthatja. Az osz­trákok úgy érzik, hogy úgy megkötötték Ma­gyarországot, miszerint ki nem kerülheti a bankadósságban való részesedést, és azért nem válogatók a módokban, melyeken e kö­telezettségünk kimondására vezetnek; a ma­gyar kormány másfelől a pénzügyminiszté­riumban közelebb tartott értekezlet alkalmá­val világosan megértené, hogy kész rövidebb úton is megkísérlem a 80 milliós adósság kérdésének rendezés­t, így közel fekszik azon kisegítő, hogy eme vitás kérdésre, mint pengetik, regnicola­ris deputatiók küldessenek ki. Hogy ezek a quota-küldöttségek nem lehetnének, azt ki­mutattuk tegnapi lapunkban. Külön deputa­­tiókat kellene tehát Bécsben és Budapesten választani. És itt azon sarkalatos kérdés me­rül föl : vájjon ezen deputatiók feladata lenne megegyezést létrehozni a 80 milliós adós­ságról szóló kormány­ javaslat iránt, vagy pe­dig hogy kíséreljék-e meg már maguk megad­ni az egybehangzó választ azon kérdésre, vájjon bennfoglal­tatik-e államadóssági járu­lékunkban a 80 milliós bankadósság utáni rész? Mi eltekintünk most azon formai nehéz­ségtől, vájjon lehetséges-e az 1867. XV. t. sz. világos szavaival szemben, melyek minden kétséget kizárnak aziránt, hogy Magyaror­szág nem terhelhető az államadósságok czimén semmi újabb hozzájárulással, újabb törvény közbejötte nélkül, küldöttségek által azon kérdést vizsgáltatni, hogy terhelhető-e Ma­gyarország egy vagy más adóssági czimén további 24 millióval? De ha, mit egyáltalán meg nem engedünk, az említett formai nehéz­ségtől el is lehetne tekinteni, ugyan gondol­juk csak meg az előbb említett két külön­böző eljárásnak lényegesen különböző követ­kezményeit. Ha a deputátiók ezúttal csak oly tör­vényjavaslatban egyeznek meg, mely először fölteszi a kérdést, vájjon figyelembe vétetett-e az 1867. XV. t. cz.-nél a bankadósság is, mely továbbá a válasz létrejöttét biztosítja, s annak következményeit megállapítja: akkor ezen formai törvény létrejöhet egy időben a többi kiegyezési törvényekkel, de maga azon­ ér­demleges ítélet, várjon tartozunk-e 24 milliót viselni, vagy Ausztriát terheli-e az egész 80 millió, a kiegyezési mű életbelépte után fél­évvel vagy még későbben hozatik meg. A pressió tehát, hogy az ügynek jobbra vagy balra eldőlte megdöntheti a még függőben levő egész kiegyezési művet, már elesett volna. Ha ellenben már most küldetnének ki deputatiók, melyek arra adjanak választ, váj­jon az 1867. XV. t. sz. alkotásánál számba vétetett-e a 80 milliós adósság? — akkor bármi legyen ezen kiküldetés eredménye, akár az, hogy nem képesek egyező véle­ményt adni , akár adjanak tagadó, vagy igenlő választ, több, mint valószínű, hogy a kiegyezés ez­által koc­káztatva lesz, mert a kiegyezési mű még nem lesz ek­kor szentesítve. De ez még távolról sem vol­na a legnagyobb calamitás; nagyobb és bi­zonyosan bekövetkező baj lenne az, hogy a magyar deputatio ezen eshetőség nyomása alatt elfogadná az osztrák deputatio votumát, és így el kellene fogadnunk a 24 milliónyi terhet. De mi azon esetre sem helyeselhetjük a deputatiók kiküldését, ha ezek csak azon törvényjavaslat fölötti egyezkedéssel bízat­nának meg, mely a bankadósság fölött ho­zandó ítélet módozatát és következményeit körülírja. Hogy a deputatiók alkudozása nem mindig biztos expediens, azt mutatja a quota­­küldöttség eredménye. Ha van a két kor­mánynak vagy a két parl­amentben küldött­ségül kiszemelhető tagoknak új eszméjük a helyes rendezés iránt, értékesíthetik azt az itteni s a túlsó bankügyi bizottságokban. Előttük van a két kormánynak pozitív javas­lata. Az osztrák bizottság elvetette , ha bánja lépését, ám keresse maga a módját, mikép re­­parálhatja elbizakodottságának következéseit. A magyar bankügyi bizottság pedig eljut­ A Pesti Napló tárczája. A magyar emigratio a keleten. — Két kötet. — Irta : X. Y. ELSŐ KÖTET. 1050. További életü­nk­ Sumsán. (Uj évi ima. — Viszályok, párbajok. — Zóka és Molnár tréfás vívása. — Zenekarunk. — Német hírlap.) Újév reggelén az örmény templomban mise és utána protestáns isteni tisztelet tartatott, melyre a rendkívül zord idő daczára nagy számmal jelent meg az emigratiónak minden osztályából hallgatóság. A magyar ember templomban mindig komoly, de most e gyülekezet arczán búskomorság jellege ült, s midőn szegény hazánkért imádkozunk, a legelfásultabbnak is kony­­olult szemébe. Ima után Berzenczey László tartott beszé­det s különösen a székelyeket, kik szeretik őt széke­lyek Kossuth-jának nevezni, rendkívül elragadta is­mer­etes patheticus modorban s egészen székely szójárás szerint tartott szónoklata. A »haute-volée« mindazál­­tal a beszédet idétlen feltűnni akaró hetvenkedésnek ítélte, s az embernek okvetlen eszébe jutott a Martius 15-ének Berzenczeyről irt azon bírálata, hogy ő fenyőtűz, mely sokat pattog, de nem melegít. Templom után sokan tisztelkedni mentek Kos­suthoz, Perczelhez, vagy más volt tábornokaik s főbb tisztjeikhez, kiki igyekezett meglátogatni jó barátját, volt bajtársát, s az élénk forgalomról e na­pon az idegen is észrevehette, hogy ünnep nap! A Bem és Kossuth, később Perczel és Kossuth Vár közötti viszály már át kezde harapódzni a törzs- és Zsurka''tisztekre is; természetesen innen még lejebb ment Kis-vári­ utolsó közemberig. A Kossuth szállásával majd­­lek, Őrmei­ nem szemben levő nagy kávéházban már keserű vi- f­iákba bocsátkoztak némely törzstisztek egymással,­­ egyik Bemnek és Perczelnek, másik Kossuthnak fog­ván pártját s adván neki igazat. E vitákba mind többen többen elegyedtek bele, mi által az természe­tesen fokozódott szenvedélyességben s annyira ment, hogy mint hírlik, két vagy három párbajt is eredmé­nyezett. Hir szerint Rosti — a 66-ik zászlóalj volt őrna­gya — vívott Yay gróffal, meg Anasztázi 27-ik zász­lóaljbeli főhadnagy Wepler lovassági őrnagygyal, mivel azonban mind e négy urat egészséges állapot­ban látom sétálgatni: vagy egyáltalában kétségbe kell vonnom e párbajok megtörténtét, vagy örvendeni rajta, hogy az egynek sem került életébe vagy fél­kezébe. Vajba ne veszekednének, ne demoralizálnák végképen e szerencsétlen népet, s ne gyűlöltetnének meg bennünket azon csendes természetű nemzet ál­tal, mely nemeslelkü vendégszeretettel fogadott s ol­talmaz keresztény hóhéraink ellen addig, míg Eu­rópa híres civilizált államai részint be sem bocsáta­nak, részint részvétlenül az utcza kövezetén enged­nének ellen veszni. A párbajokról jut eszembe, hogy történt ez időben egy tréfás párbaj is nem kis mulatságára azoknak, kik szemtanúi voltak. Oka pedig senki más nem volt, mint laktársaimmal együtt épen én magam. A Viddinből Sumlára vándorlás közben egy­szer mi öten, kik mindig együtt szállásolgattunk, úgy mint Kosztolányi, Neudenbach­,Rácz,Anasztázi és én kaptunk helyszűke miatt még két honvédtársat is szál­lásunkra. Ez a kettő ugyan derék ember volt külön­ben, csak hogy eddigi életpályájuk volt igen külön­böző a mienktől; egyik gyalogsági hadnagy, Z­ó­k­a volt, ki hosszú éveken át az osztrák seregben mint tizedes megtanulta ugyan az exercitozást, aztán bát­ran meg is állotta a tüzet és ezért méltán megérde­melte annyi évi szolgálat jutalmául a hadnagyi ran­got, csak az volt a baj, hogy deák nem volt soha. A másikat Molnárnak hívták, ez is vagy 10—12 évig katonáskodott, nem tudom, melyik huszárezred­­­ben, de ez iskolába talán soha sem járt, csakis nálunk­­ lett altisztté és tiszteletbeli őrmesterré. Vele történt a következő eset : Egy csatában utána iramodván valamely gazdátlan tiszti lónak, azon veszi észre, hogy egy egész szakasz kozák közé jutott. »Doli puska« — kiáltanak rá a kozákok, de »nem oda Buda« — gondola Molnár, ő bizony kardot ránt és nekik ront, mint a fergeteg ! — hanem egy ember harmincz ellen, micsoda küzdelem ez ? egyszer csak azt értette Molnár, hogy elsötétülnek szemei, egyet fordult vele a világ s lezuhan lováról a kozákok lova patái alá. Mikor eszméletét visszanyerte, sötét és volt, iszonyú fájdalmat érzett minden tagjában, de mégis fölvánszorgott s ment a távol csillogó őrtüzek felé. Jó csillaga a magyar táborba vezette, de minő állapotban? fején 10—12 kardvágás, nyakán mély dzsidaszurás, oldalbordája betörve, lábában egy pisz­tolygolyó. Mégis kigyógyult e vashuszár és aztán megtették vitézségéért hadnagynak. Most e két vén katona, kik különben csak 30 év körül járó férfiak valának, azzal mulatta magát, mikor mi már alhattunk volna, hogy a kulacs mellett elkezdtek németül »ekzerezérozni« borzasztó szen­­tori hangon. Hapták! man wird presentieren, p­r­e­­sentiert! hrum! hrum! rechts schaut! brrrr! Ezt producálta Zóka. Most Molnár vágott belé: eh hadd el azt a baka haszontalanságot, nem az a szép, hanem mikor a Rittmeister comandoroz, hogy: hap­ták ! Man wird rechts schwenken, rechte Flügel aus­­mash­en, sebwendt euch rechts! Marrrrsch! — Nem rechte Flügel, tudsz is te valamit! — i’sposth­oz a másik. — Mit, te akarsz engem leczkéztetni, te po­csolya kerülő, — hogy hogy »ekzeczérozik« a hu­szár ? hé! Ez igy ment óra számra, nekünk hallatlan bo­­szuságunkra, mikor aztán már nagyon titulázni kez­­dék egymást, akkor én felálltam és nagy komolyság­gal közibök megyek. Megálljatok itt, szóltam,tisztek­nek ilyen titulust eltűrni nem lehet. Molnár kért azon­nal bocsánatot Zókától. — Nem én, ha meghalok se, ő a — csacsi nem én! — No hát akkor meg kell, hogy vivjatok, ez a­­ bánásmód nem járja. — ügy van,nem járja, segítettek laktársaim is mind. Megvívunk élet-halálra, erősíté mindenik, s azonnal megválasztá secundánsnak egyik Neuden­­bachot, másik Anasztázit. Ekkor a két secundáns állt elő. Halljátok meg már most! a mig meg nem vívtatok, a párbaj szabá­lyai szerint egymáshoz szólni sem szabad. Zóka menj feküdjél le ama sarokba, te meg Molnár emebbe, csend legyen! így hallgattattuk el őket ez éjjel. De másnap már verekedni akartak, de elhall­­gattattak azzal, hogy útban vagyunk, se kard, se pisztoly és még el is fognának értte a törökök, várja­nak, majd vívhatnak Sumlán. A két bolond komolyan vette a dolgot. Sum­lán sem hagytak békét, hogy ők vívni akarnak, — hol azzal odáztak el, hogy nincs fegyver, hol meg azzal, hogy Neudenbach beteg,nem lehet segéd,ide nem hagytak békét. — Végre Neudenbachot helyettesí­tettük Pócz Ferivel, és most a két tréfás ember, Anasztázi és Pócz, mulatságot csináltak a két jám­bornak együgyűségéből. Kitűzték nekik a napot és órát, megnevezték a találkozási helyet, de gondjuk volt rá, hogy jó csapat néző társaság is legyen jelen. A­mint a két dühös ellenfél megjelent, minde­nek előtt komikus komolysággal megkísérték a sz­em­dánsok őket kibékíteni, persze oly módon, hogy még jobban felbőszültek, mérges tekintettel méreget­ték egymást, esküdöztek, hogy megvívnak életre­­halálra. — No jól van, hanem kard nincs, tehát kard helyett nesztek egy-egy jó vastag pipaszár jó lesz ? — Jó lesz. Most mindenik secundáns levetkőztette embe­rét egy ingre, kezébe nyomta­ a csibukot s hogy le ne verjék egymás körmét, betekergették ökleiket egy­­egy törülköző kendővel, mindenik neki biztatta a ma­gáét, hogy ember legyen aztán, szégyenben ne hagyja, azzal számba álljták és ... . egy, kettő, három! Kezdődött a baj ez, villámlott a kard, akarom mondani a palcta, Molnár kegyetlenül csinálta a hat vágást, Zóka alig győzte parírozni,­­ hátrálgatni kezdett. Ekkor Anasztázi rákiált hátulról, hogy mit­ te retirálsz ? s ugyanazon pillanatban egy pipaszur’­­kálóval kegyetlent döf rajta! A magsebzett Zóka halál megvetéssel előugrik, bal karjával felfogja az ütést és olyat bűz csibukjával a huszár fejére, hogy az csak úgy tántorog belé és felkiált: — Teringettél, bajtárs, ne üss hát olyan go­romba nagyot! Valamennyiünk tartózhatlan hahotája vetett véget ez élet-halál harcának, a két ellenfél ki­békült, és ittak alá nagy áldomást, meg sem álmodva, hogy ezek a pajkos »diákok« csúfot űztek két ilyen vitézből. Alakult köztünk zenekar is, búbánatunkban muzsikálgattunk; ez csak okosabb volt, mint kétség­beesni, vagy pláne párbajokat vívni. Magam is, mint egykor a debreczeni »deák banda« tagja, vettem az Ivancsó boltjából egy három forintos hegedűt, a­melynek nevezetessége az, hogy mikor eladták, fonton mérték meg, mint a sajtot szokás. Ezt azért teszik, mert a török azt parancsolja a csalások kikerülése végett,hogy mindent helyes mértékkel mérve kell adni, a bolgár tehát megmérte a hegedűt,annyit azonban fel­ért észszel, hogy a legkönyebbik hegedűt tartó leg­drágábbra. — Tettünk aztán készületeket színdara­bok adására — hisz volt két színészünk — Né­­­­ethy és a színészet óriása, Egressy Gábor, ki ugyan nem játszott, de hisz mi nem telt ki néhány száz diákból ? A németek itt is megmutatták, hogy ők a lite­­ratura népe, mert hírlapot szerkesztettek, mely ugyan csak írásban és csak 5 —6 példányban jelent meg, de legalább mutatta a hajlamot, mely e népben az olvasás iránt él. A mieink e helyett casinót alkottak, ott politizáltak, ott mondá el egyik a másiknak a hírlapba való napi újdonságokat, ott meleg bor, b­ea, kávé és pipaszó mellett mindent meghallott az em­ber, és nem is didergett, mint otthon. (Folyt. köv.) hatna már annyi bátorsághoz, hogy ama ja­vaslatot elvesse vagy elfogadja; kötelessége mindenesetre a ház elé hozni a rábízott ügyet és alkalmat adni a törvényhozásnak, hogy a 80 milliós adósságról szóló javaslat fölött ítéletét kimondja. Az országgyűlési szabadelvű párt csütörtö­kön január 1- én, d. n. 6 órakor értekezletet tart. Tárgy: a bizottságokban hiányzó tagok kije­lölése. .. Budapest, január 16. (A független szabadelvű párt) mai értekezletén először is felolvastatott a párt volt el­nökének­­. B­á­n­h­i­d­y Béla alelnökhöz intézett kö­vetkező levele: »Mélyen tisztelt barátom! Pest-Pilis-Solt-Kis­­kun megyének bizalma az alispáni székbe ültetett. Önként folyik ebből, hogy képviselői állásomról s igy pártkörünk elnökségéről is le kell mondanom. Kér­lek, tisztelt barátom, hozd ezt tudomására a párt tisztelt tagjainak s egyszersmind kegyeskedjél tol­mácsolni legforróbb hálás köszönetemet a nagybecsű jóindulatért, melylyel irányomban viseltetni méltóz­­tattatok; s legyetek meggyőződve, hogy a kitünte­tést, melylyel — érdemetlenül — megtiszteltetek, életem legszebb emlékei közé fogom sorolni. Tartsa­tok meg, kérlek, továbbra is szives jóindulatotokban, s engedjétek, hogy pártkörötöknek tagja maradhas­sak. Hálás köszönetem ismételt kifejezése után tisz­telettel vagyok stb. Földváry Mihály.« A pártértekezlet K­o­v­á­c­s­y Gyula indítvá­nyára egyhangúlag sajnálatát fejezte ki a párt sze­retett elnökének képviselői állásáról s a pártelnök­ségről való lemondása fölött, melyért csak az nyújt­hat vigasztalást, hogy ő továbbra is buzgó tagja fog maradni a pártnak és a pártkörnek. A párt ezután elnökének közfelkiáltással báró B­á­n­h­i­d­y Bélát választá meg, ki meleg szavakkal mondott elvbarátainak köszönetét e kitüntetésért. A képviselőház bizottságaiba — Földváry és Babocsay helyére — kijelöltettek : a naplóbíráló bi­zottságba Biró Kálmán, a közigazgatási bizottságba Miklós Gyula, a számvizsgáló bizottságba Bartal János, a hetedik bíráló bizottságba Rády Endre. Ezután a pártnak a vámügyi bizottságba be­választott tagjai tettek a vámszövetség, vámtarifa és Lloyd-szerződés elfogadása ellen benyújtott különvé­leményeikről előterjesztést, melyet a párt helyeslő tudomásul vett, későbbre tartván fenn azok érdemle­ges tárgyalását. Végül a párt a képviselőválasztá­sokkal szemben való actiójának előkészítésére egy bizottságot küldött ki. (A bécsi politika és Bosznia-Her­­czegovina.) A K. Ztg.-nak Bécsből 13-ki kelet­tel távírják. »Minthogy a porta katonai helyzete re­ménytelen s Drinápoly, noha kitűnően megerősítte­­tett, hadsereg nélkül maradt, itt azt hiszik, hogy kö­zel áll az idő, midőn foganatosítani kell azon katonai, valamint diplomatiai in­­tézkedéseket, melyeket a háború kezdete óta annak végére kilátásba helyeztek. Ausztria elejétől fogva beleegyezett Románia, Szerbia és Bulgária függetlenítésébe, mely utóbbi azonban nem orosz fejedelem alá helyeztetnék; beleegyezett továbbá Szerbia és Montenegro területi nagyobbodásába is. E nézeteit mindez óráig nem változtatta meg. An­­drássy gróf ma, mint kezdettől fogva, egyetért a mérv­adó egyénekkel abban, hogy mindez a változás Ausz­triára csak akkor nem ártalmas, hanem egyenesen hasznos is, ha Ausztria állása a Balkán-félsziget nyu­gati részében Bosznia és Herczegovina megszerzésével megszilárdul és kibővül. Hogy ezen kívánságát nyomatékosan manifestálja, jelen­tékeny csapattestek felállítása fog bekövetkezni e tartományokban vagyis az orosz­szerb hadak jobb szárnyán, mihelyt a békefeltéte­lek orosz részről hivatalosan közzé tétetnek. Akkor azután Andrássy gróf tartózkodás nélkül feltárja politikáját a delegátióknak s a tervezett lépések jóvá hagyását fogja tőlök kénni.« Rodics tábornok bécsi utazása kétségkívül az itt jelzett, lépésekkel és kato­nai rendszabályokkal áll összefüggésben. — Ez volt tehát a hires »titok«, melyet Andrássy s Tisza az ország előtt rejtegetett. (A képv. ház vámügyi bizott­sága) mai ülésében hitelesité a vámszövetség, vám­tarifa, Lloyd-szerződés s a részvénytársulatok iránti törvényjavaslatokra vonatkozó jelentéseit, melyek a hozzájuk csatolt különvéleményekkel s a pénzügyi bizottságnak a Lloyd szerződésre vonatkozó jelentésé­vel együtt a ház legközelebbi ülésében be fognak terjesztetni. (A török parliament­ múlt keddi zárt üléséből a Times a­ következő érdekes incidenst közli: A miniszterek testületileg jelentek meg a seik­­ül-izlammal együtt. Beszédeket mondtak a nagyve­zér, Server pasa és Mahmud Damad. A miniszterek kijelentették, hogy Drinápoly, Konstantinápoly és Gallipoli elegendően vannak megerősítve és ellátva, hogy az országnak még van embere folytatni a Suar­­ezot, mert újabb 150.000 újoncz szedésére adatott ki a parancs ; hogy a diplomatiai­ alkudozások tekinte­tében a miniszterek igen tevékenyek, de a ház haza­­fiságától elvárják, hogy nem fog indiserét leleplezé­seket sürgetni. A ház két pártra volt oszolva, a többség eleinte hajlandó volt a miniszterek magyarázatát ki nem elégítőnek nyilvánítani, de a vita folyamában en­­gesztelődtek és a ház abban állapodott meg, hogy a miniszterek jelen alkudozásaiba nem fog beavat­kozni. A külügyminiszter megígérte, hogy az alkudo­zásokat a ház informálása nélkül nem fogja befejezni. A Times levelezője végül igen jelentékeny tü­neménynek mondja, hogy a parliament egyszerre oly nagy politikai hatalomra jutott. A Reuter Office távirata jelenti, hogy a képvi­selői kamra elnöke kihallgatáson volt a szultánnál és átnyújtott neki egy feliratot. A szultán a feliratra felelve, felette szükségesnek mondá, hogy a képvise­lők a kormánynyal egyetértve működjenek az ország megmentésén; a szultán megjegyzi továbbá, hogy a hadparancsnokok, a­kik vétkesek voltak, előbb-utóbb meg fognak büntettetni. A h­orvát tartománygyűlés költségvetési vitája. — jan. 16. A horvát tartománygyűlésen a költség­­vetési vita alkalmával, mint már tegnap al­kalmunk volt megjegyezni, igen hevesen tá­madták meg a jelenlegi horvát kormányt s általában a Magyarországgal fennálló ki­egyezést. Különösen két szónok (Vrbanics és Be­­rutta) támadott s e képviselőknek a kormány nevében Zsivkovics osztályfőnök felelt a jan. 15-ki ülésen. Zsivkovics beszéde egy­szersmind a horvát kormány költségvetési expozéját pótolván, azt a következőkben is­mertetjük : Mindkét előttem szóló (Urbanics és Berutta) kijelenté, — így kezdte Zsivkovics beszédét — hogy a budgetet nem szavazza meg. Mindkettő más alapból indult ki. Mielőtt érveikre áttérnék, meg kell mondanom, miért nem terjesztett a kormány a ház elé exposét. A pénzügyi bizottságban kérdés in­téztetek hozzám a kormányzat állapota iránt s ta­pasztalataim és saját meggyőződésem alapján kije­lenthettem, hogy az új közigazgatási szervezet a vi­szonyoknak teljesen megfelel; nem fényes, de nem is rész, hanem egyszerűen jó, úgy­hogy azt most kel­lene behoznunk, ha nem három év előtt léptettük volna már életbe. A­mi a községek szomorú helyzetét

Next