Pesti Napló, 1879. március (30. évfolyam, 52-78. szám)

1879-03-22 / 72. szám

nem veszélyes. Élelmi­szerekről kielégítően gondos­kodva van. Csongrádi, percz. 22. reggel 8 óra 55 perc­. 24 óra óta 4 ötméter apadás, tegnap estétől fogva ma reggelig folytonos szélvész van, a város északi részén lévő nyúltöltéseken, szentesi országúton és bődi töltésen nagyobb szakadások történtek, több napi fáradságos munka majdnem sem­mivé tétetett, most újra a javításokat kell fo­ganatba vennünk, idő szeles, de veszély nincs. Just segédmérnök. Csongrád, már ez. 22, reggel 8 óra 55 perc­. Tegnap erős északkeleti szél éjjel északi viharrá fejlődvén, teljesen jó karban állott gátainkat négy ponton mintegy 4000 öl hosszban annyira megron­gálta, hogy ismét jó karba hozataluk két napi fárad­ságos munkába fog kerülni. Időjárás hideg, szeles, veszély nincs. Csemegi, polgármester. Szegedről. A Szegedi Napló rendesen naponként megjelen. A ma vett, márcz. 20-diki számból idézzük a következőket: Az államvasúttársaság a legnagyobb erélylyel dolgozik vonalán, hogy mielőbb a közlekedést Pest felé közvetlen a régi után megnyithassa. Ha jól va­gyunk értesülve, már három vagy négy nap múlva remélhető a régi rend helyreállása. * A költözködés már nem történik oly rohamo­san, mint az előző napokon, sőt sokan már vissza is térnek a városba, habár csak ideiglenesen is. Lát­szik, hogy az elköltözöttek mily türelmetlenül várják a pillanatot, melyben az ismét száraz Szegeden újra felüthetik sátorfájukat. De mikor lesz Szeged ismét száraz ? A Tisza-parton és a száraz helyeken élénk ke­reskedés folyik már két nap óta. A parton egész he­tivásár helyzseg és élelmi czikkekben már válogat­hatnak a szegediek, az igaz, hogy drága pénzen. Az élelmiszerek elárusítása körül tapasztalt zsarolá­sok és túlkövetelések lehető meggátlása czéljából rendőrileg a következőknek adatott árulási engedély: Jandó, Tóth István, Obláth Antal, Temesváry és Pick. A pálinka-árulás teljesen betiltatott, ami csak helyeselhető, mert józanságra és higgadtságra van szüksége most a népnek.* A száraz utczákban lévő boltok nagyon emel­kedtek értékben. Boldognak tartja magát a kereske­dő, ki az ilyenhez juthat. Ily boltokban többnyire ketten is árulnak, paradicsomi békességben megfér­nek egymás mellett a könyv- és a kartonkereskedő, a czipő és a kabát, az ing és csésze stb. * A víz városunkon belül apad és attól lehet tar­tani, hogy a közlekedés megáll, mert csolnakokon nem járhatunk mindenütt, gyalog meg úgy sem. Leg­sürgősebben kérjük a rendőri hatóságot, hogy gon­doskodjék láblók fölállításáról, melyeken a közlekedés igen egyszerűen és könnyen megtörténhetik és a ké­sedelmes s annyi bajjal járó ladikázást végre leg­alább részben nélkülözhetővé fogná tenni. « Kül­önfélék. — márcz. 22. (A h­­­v. 1 a­p­ti . 1.) Király ö Felsége megengedte, hogy gróf O’Donell Henrik budapesti lakra, a m­ik Károly spanyol kir. rend középkeresztjét, — dr. Marikovszky Gusz­táv rimaszombati lakos, a szász ernesztini berczegi házi-rend lovagkeresztjét, — Lenhossék József egyetemi tanár és az egyetem ez idei rektora, a svéd kir. Wasa-rend lovagk­ereszt­­jét, — Hirling György Henrik, az olasz kir. Szent-Móricz- és Lázár-rend középkeresztjét és dr. Pólyák Móricz, az orosz császári harmad­osztályú Szt.­Anna-rendet, elfogadhassák és viselhessék. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, Kassa Károly­­nét, a szabadkai állami tanítónő­képezde igazgatónőijévé vég­leg kinevezte. Az igazságügyminiszter Báthory Lajos temes­vári kir. járásbirósági írnokot, a temesvári kir. törvényszék­hez és Papp Emil temesvári kir. törvény­széki írnokot, a te­mesvári kir. járásbírósághoz helyezte­­ . Az ezüstben történő vámfizetéseknél és a vámilleték biztosításánál szedendő árkeretpótlék, 1879. évi április hóra, tizenhat (16) százalékban állapíttatott meg. Deutsch Salamon fővárosi lakos, vezetéknevét, »Né­methiére változtatá. (Szeged javára) a mai hivatalos lap a következő nagyobb adományokat jegyzi fel : Klotild főleg nő a már adott 500 frton kívül ismét 500 frtot, Lajos Viktor és Lipót főlegek egyenkint 500 frt, Han­semann és Bleichröder gyűjtésének első eredménye 6900 frt, a Weßtung, Grenzbote gyűjtése 1000 frt, Nyíregyház városa 1000 frt, Bács-Bodrogh megye főispánja útján 2750 frt, Gutmann testvérek Bécsben 2000 frt, Rothschild S. M. bécsi bankház 5000 frt, a trieszti Lloyd-gőzhajótársaság 2000 frt, Losonczról 800 frt, Simon Vincze csornai prépost 1000 frt, az egri főkáptalan 1500 frt, Csáktornyáról 1151 frt, esz­tergomi káptalan 2000 frt, Pogoras­sy Mihály erdélyi püspök 500 frt, a bécsi sz. ipar- és kereskedelmi hi­telintézet 5000 frt, a banque de Roumanie bukaresti gyűjtése 1000 frank aranyban. A minisztérium gyűj­tése eddig 204.994 frt és 8000 frank aranyban.­­ (Vi­­­m­o­s) német császár 10 000, Augusta császárné 4.000 márkát ajándékozott a szegediek javára. (Pálffy János grófról) azt olvassuk egy lapban, hogy a kaszinó idén összeadta az eddig a sze­gediek javára begyült összes adományokat és igy írta alá, azokat fölülmúlva, az ötvenezer frtot. Az el­beszélt történet annál érdekesebb, mert gróf Pálffy János — Afrikában van, s ez óráig valószínűleg nem is tud a szegedi vészről semmit, annál kevésbé írhatott alá ötvenezer frtot. (Szeged balsorsa és a reichsrat­h.) A birodalmi tanács képviselőházának tegnapi ülésén Fux képviselő az ellenőrzési szolgálat szabályozásá­ról szóló törvényjavaslat feletti beszédét így kezdő : »A nagy szerencsétlenség, mely néhány nappal ezelőtt Szeged városát sújtotta, oly hangulatot idé­zett elő, mely a házat majdnem meggátolhatná az ily fontos, komoly törvények tárgyalásában. De a szőnye­gen levő törvény az alkotmányos szellemre nézve o­s fontos, hogy mégis vállalkoznunk kell a mun­kára.« (Hollandia részvéte a szegediek iránt.) Lippmann, Rosenthal és társa amsterdami bankárezég Hollandiában gyűjtést indított meg a tiszavidéki árvízkárosultak részére; felhívást bocsá­tott ki és egész Hollandiában mintegy hatvan gyűjtő­helyet állított fel. Az említett bankház kilátásba he­lyezte, hogy az első küldeményt, több ezer forintot, a legközelebbi napokban elküldi. (Kaposvárott) a szegedi árvízkárosultak segélyezése ügyében összejövetel volt a »Somogy« szerkesztőségében, melyen határozatba ment, hogy fel­ker­essék a város képviselő-testülete hogy a segélyezési ügyet kezébe vegye, nemcsak az egyöntetűség kedvé­ért, hanem azért is, hogy az eredmény nagyobb le­gyen ; a gyűjtések sikeresebb keresztülvitele végett a város több részre osztatik fel, s a pénz a város pénz­tárába tétetik le, hogy egyszerre nagyobb, a székvá­ros nevének megfelelő összeg küldessék a szerencsét­lenek számára. Továbbá márcz. 29-én a megye palo­tájában nagy hangverseny rendeztetik, melynek ke­resztülvitelével megbizottak ifjú Csorba Ede, Inselt Samu, Roboz István , s a közreműködésre már is meg vannak nyerve: Szalayné , Kisfaludy Atala, Maár Gyula megyei főjegyző, Szalay Károly és ifj. Csorba Ede ügyvédek, Roboz István szerkesztő, Galsoviczky Lajos kir. alügyész. A hölgykoszoru női bazár ren­dezésére — tombolával összekötve — lesz felkérve. A városi képviselőtestület egyelőre 500 frtot szava­zott meg. Úgy hiszszü­k : a fáradozásokat nagy siker követi. (Iskolai értesítés.) Minthogy Hódmező­vásárhelyen a vízvész reményünk szerint már elmúlt­nak tekinthető: megnyugtatásul tisztelettel értesít­­tetnek egyrészről az érdeklett szülők, hogy a hód­­mező­vásárhelyi reform, főgymnáziumban a pár napra félbeszakított tanítások márczius 18-án ismét meg­kezdettek, és rendszeresen folytattatnak; másrészt az eltávozott tanulók felhivatnak, hogy mielőbb vi­­z­­szatérni igyekezzenek. Hódmező-Vásárhelyen, 1879 márczius 20. Az igazgatóság. (A középitési biz­o­tt­s­á­g) tegnap rend­kívüli ülést tartott Haris ismert , a fővárosnak az ár­víz elleni megvédésére vonatkozó indítványa ügyében. Gerlóczi elnök megemlítvén a 76-iki árvíz óta az ár­víz ellen tett intézkedéseket, jelezte, hogy a város még ki nem építette a Filatori gátat Ó-Budán, s nem eszközölte a belvárosi lépcsőzetes rakpart fölemelé­sét s a Duna medrének mélyítését Ercsiig. Legelső dolognak véli a bizottság Máttyás indítványa értel­mében a köztek, minisztert megkeresni, enquete össze­hívása iránt; azt ajánlja továbbá, hogy az országgyű­léshez feliratot kell intézni, azon kérelemmel, utasítsa a kormányt, minden a főváros­rész elleni megvédés® czéljából szükséges intézkedéseket, amennyiben a törvényhozás hozzájárulását igénylik, mihamarább törvényjavaslat alakjába önteni és előterjeszteni. Egy­szersmind Gerlóczy, Zsigmondy, Freiszleder, Egeri, Varázsdy, Lechner az összes védmű­vek megvizsgálá­sára kiküldettek. (Tíz millió arany reute-papir) indít­tatott útnak tegnap Párisba. A magyar kormány küldé Rothchildnak eladásra. A küldeményt Mada­­rassy Pál államtitkár kísérte. (A pesti szr. hitközség képviselő­sége) márczius bő 23-án délelőtt 10 órakor tartja rendes közgyűlését. (A pesti ág. hitv. evang. magyar-né­met e­g­y­házgy­ü­le­k­e­z­e­t) f. hó 25-én d. e. 10 órakor közgyűlést tart leányosztály termében. (A k­r­i­n­o­l­i­n.) Párisból jelentik, hogy a ta­vaszi divatban a krinolin már feltűnik. Egyelőre igen s­erény, de őszkor bizonyára ismét teljesen elfoglalja uralmát a divat terén. csó Irén 1 frt. A liptó-ujvári állami néptanoda tanulói ada­koztak : I—II osztályban 1 frt 11 kr, IH—IV osztályban 3 frt 78 kr, V—VI osztályban 2 frt 56 kr, Gorzsik Lajos 1 frt 10 kr. A liptó-szt.-miklósi állami népiskola gyűjtése : I—II. osztály 1 frt 75 kr, Ill—IV. osztály 4 frt 19 kr, V—VI. osz­tály 3 frt 24 kr. Összeg: 47 frt 58 kr. Zsolnai olvasó-egylet 50 frt. Továbbá ada­koztak : Kvassay László 5 frt, Tarnóczy Géza, Kirschbaum, Miksz Ferencz, dr. Kohn, Poradovszky, Smialovszky Emil, N. N., dr. Ring Mór, Schlesinger Dávid, Rosenfeld Ignácz, Sztranyavszky Ferencz, Schauer Gyula, Buday Nándor, Po­­divinszky pléh, Spanyol Márk, Baisz Henrik egyenkint 4— 1 frt, Seblesinger Joach. 50 kr. Schmialovszky János, Smia­lovszky Valéria, Smialovszky József egyenkint 1 — 1 frt, Hoff­mann Aladár 50 kr. Összesen 76 frt. Bánk község a szerencsétlen vizkárosultak szá­mára gyűjtést eszközölt,a­mely következőleg történt : Hun­kár Mihály 20 forint, Molnár István 10 forint, Tót Imre 1 frt, Blau Jakab S. 2 frt, Eislitzer Albert 2 frt, J Ungár Lázár 2 frt, Magyar János 4 frt, Grmanetz József 1 frt, Blau Johann 50 kr, Blau Simon 20 kr, Fleischmann Károly 20 kr, Kintli György 1 frt, Major János 40 kr, Steiner József 50 kr, Major Mihály 30 kr, Rákóczi Mária 1 frt, Imre Molnár István 5 kr, Major Illés 20 kr, Kovács Mihály 20 kr, Czigány János 10 kr, Lauschmann József 10 kr, Bazsó Jánosné 20 kr, Imre Péter 5 kr, Bterba József 20 kr, Bécsi János 10 kr, Horvát Jánosné 10 kr, Hadarits Mihály 10 kr, Brunner Salamonná 10 kr, Csűri János 10 kr, Szarka János bíró 1 frt, özv. Strobel Sándorné 2 frt, Skrivanek József 50 kr, Bánk község mint erkölcsi testü­let 1 frt, összesen 52 frt 20 kr. A pozsony-szent-györgyi kath. algymná­­zium növendékeinek gyűjtése : I. osztály 5 frt 5 kr, II. osztály 5 frt, III. osztály 4 frt, IV. osztály 5 frt. Fels­ő-n­yéki gyűjtés: Gsaplár Ignácz plébá­nos 5 frt, Csáki Móricz 1 frt, Csáki Róza 2 frt, Horváth Mi­hály 1 frt, Kupi György 1 frt, Bankó György 1 frt, Nyirán István 1 ft, Magyar János 2 frt, Kis István tanító 1 frt, Pa­­lánki István 1 frt, Pap József 50 kr, Sütő Ferencz 60 kr, Nagy József 2 kr, Pap István 15 kr, Agg Istvánná 20 kr, Mol­nár István 20 kr, ifj. Sütő József 10 kr, Nádor József 10 kr, Polgár János 60 kr, Polgár Pál 30 kr, Ap. Szabó József 3 kr, Bankó István 10 kr, Huszti István 40 kr, Antal József 10 kr, Sütő György 50 kr, Zsiga József 4 kr, Zsiga János 5 kr, Zsiga György 20 kr, Vincze György 20 kr, Kovács János 20 kr, Sza­bó József 30 kr, Sütő József 40 kr, Sütő István 14 kr, ifj. Sütő János 20 kr, Farkas József 20 kr, Magyar Jánosné 50 kr, Kö­vecses József 20 kr, Palánki Erzsi 12 kr, Farkas György 10 kr, Méhész Istvánná 10 kr, Gy. Horvát István 3 kr, Csuti János 20 kr, Csuti Ferencz 20 kr, Pál István 10 kr, Iregi Kis Já­­nosné 20 kr, Palánki Józsefné 4 kr, Nyirádi György 50 kr, B. Horvát János 10 kr, Sütő Ferencz 8 kr, Farkas Ferencz 4 kr, Csáki István 14 kr, Fekete Józsefné 24 kr, Szabó György 5 kr, öreg: Sütő János 6 kr, Sütő Pálné 10 kr, Bankó Lajos 10 kr, Ékes József 50 kr, Kupi Mihály 50 kr, P. Kovács János 17 kr, összesen 26 frt 20 kr. Saxon József monoki kath. lelkész névestéjén gyüjtetett: Boróczi Elek 5 frt, Hajdú Mihály 1 frt, Lukács István 1 frt, Nyessei József 2 frt, Zemann Alajos 2 frt, Hori­­sák János 1 frt, Kulás Károly 5 frt, Tatu István 1 frt, Orosz Béla 1 forint, Keller Mihály 1 frt, Saxon József 5 forint, Hor­váth János 1 frt, Saxon Mihály 1 frt, Stipala Antal 2 frt, Ba­zár Miklós 5 frt, Kovaltzki Katalin k. a. 8 frt, Saxon Irma k. a. 1 frt, Auguszta k. a. 1 forint, összesen 39 frt. A VI. kér. állami főreáliskola ifjú­ságának gyűjtése: Dr. Bak Izrael és családja adott 6 frtot, Herzog Mór gyűjtött 11 frt 50 krt, Maybaum Sándor gy. 11 frtot, Hannig Imre 2 frt, Műnk G\ ula 5 frt 30 1 r, Brill Jakab 4 frt, Weichsler Mór 1 fit 65 kr, Grün Bertalan 3 frt 55 kr, Hecht Zsigmond 14 frt, ifj. Lohr József 7 frt, Karnász Kálmán 9 frt 5 kr, Finger Vilmos 31 kr, Belloni Dezső 35 kr, Eiseie József 7 frt 10 kr, Zilzer Antal 1 frt 80 kr, Kaufmann Izidor 6 frt, Markóezy Lajos 7 frt 50 kr, Weisz Arthur és Ödön 3 frt 25 kr, Eieger Oszkár 15 frt, Wagner Marczell 15 frt, Falk Armin 4 frt, Kohn Emil 1 frt 20 kr, Lőwy Siegfried 2 frt, Grünhut Ödön 5 frt 50 kr, Grün Izidor 2 frt 55 kr, Gross­­mann Izidor 1 frt 42 kr, Weisz Lipót 1 frt 7 kr, Ehrenfeld Jó­zsef 3 frt 60 kr, Grünhut Mór 11 frt 50 kr, Wachtel Ferencz 3 fit 30 kr, Birchbauer Károly 5 frt, Unger Eezső 1 frt 30 kr, Kosts József 8 frt, Medanie Komvald 1 frt 60 kr, Wigner Gyula 2 frt, Kanitz Zsigmond 8 frt 10 kr, Steinbeck Zsigmond 6 frt 20 kr. Doktor Izidor 2 frt 80 kr, Tassberger Frigyes 4 frt 85 kr, Medgyasszay István 8 frt 40 kr, Tedesco Dezső 1 frt, Spitzer Armin és Lemberger Gábor 4 frt, Bernstein Sán­dor 41 frt 35 kr, Lust g Vilmos 4 frt, Boskovitz Ignácz 3 frt 5 kr, Frommer Béla 5 frt 25 kr, Eeisz Lipót 9 frt 50 kr, Gutt­­mann Vilmos 11 frt, Buchwald Gyula 1 fit 70 kr, Mild Dezső és Eotkauser Izidor 4 frt 20 kr, Lustig Miksa 80 kr, Manhei­­mer Gyula és Eosenzweig Ödön 3 frt 36 kr, Lustig Antal 4 frt, Klein Adolf és Bergsmann Armin 2 frt 75 kr, Krausz Miksa 67 kr, Salzberger Imre 8 frt 52 kr, Bruck Lipót 5 fit £0 kr, Schönman Vilmos 1 frt 25 kr, Dávid Miksa 2 frt 20 kr, Coh­­ner Eiza 5 frt, Cohner József 2 frt, Sinaiberger Imre 6 frt 55 kr, Mellinger Mór és Berger Ödön 7 frt ló kr, Both Henrik 1 frt 33 kr, Pollacsek Hugó 1 frt 25 kr, Schulhof Ákos 4 frt 13 kr, Tedesco Viktor 10 frt 20 kr, Burjás Miksa 5 frt 89 kr, Klein Izidor 10 frt, Lackenbacher Eezső 15 frt 50 kr, Eoth Sándor 4 frt 60 kr, Kaufmann Ernő 5 írt 60 kr, Horn Vilmos 5 frt 74 kr, Stettner Gusztáv 5 frt 69 kr, Kanitz Mór 72 kr, Grünwald Miksa 10 frt 70 kr, Bindfeld József 6 frt 5 kr, Fuchs Emil 20 frt, Lissauer Manó 8 frt 45 kr, Fried Vilmos 6 fit 90 kr, Eeiss Lajos 2 frt 20 kr, Fuchs Gyula £3 frt, Stein Frigyes 6 frt 50 kr, Blau Miksa 1 frt 50 kr, W- hl Miksa 5 frt 70 kr, Blaustein Izidor 6 frt, Hirsch Arnold 1 irt 22 kr, Steiner Hen­rik 2 frt 32 kr, Kaufmann Gyula 5 frt 80 kr, Koihr Ferencz 5 frt, Böhm Gyula 6 frt 10 kr, Preisich Vilmos 3 frt 95 kr, Poll Hugó 4 frt 40 kr, Honig Dezső l frt 74 kr, Neumayer Miksa 1 frt 77 kr, Eeitzer Gyula 1 frt 20 kr, Stignitz Imre 6 frt, Metz György 8 frt 30 kr, Neus'adt Sándor 4 frt, Bondy Béla 1 frt 35 kr, Engel Henrik 6 frt 40 kr, Jahoda Gynla 3 frt 25 kr, Ledner Miksa 6 frt 75 kr és 1 olasz lira, Schillinger Frigyes 2 frt 10 kr, Balogh Iván 50 kr, Zuckermann Bernát 3 <rt 70 kr. Összesen 590 frt 97 kr. Somogy megye Nagybajom községé­nek gyűjtése. Adakozók : Nagybajom mezőváros köz­gyűlése által megszavaztatott 100 frt, Te­lkes polgárok pénztár 20 frt, Ipartársulat adott 5 frt, Böhm Ignácz 10 frt, Sárközy Dénes 20 frt, Goldberger Albert 10 frt, Izraelita nőegylet 10 frt, Pataky Alojzia 5 frt, Weisz Isnácz viz­vári 5 frt, Krammer Farkas 5 frt, Bogyay Elek 5 frt, Bogyay Mariska 2 frt, Csire István 4 frt, Körös Lajos 4 frt, Larg József­­ Mór 5 frt, Pataky Mór 3 frt, Gruber Lajos 3 frt, Kaufer Salamon 2 frt, Braun József 2 frt, Weisz János 2 frt, Kaufer József 2 frt, dr. Schön Jakab 2 frt, Z­s. 2 frt, Menzer Lipót 2 frt, Steiner Ignácz 2 frt, dr. Grünhut Sándor 2 frt, Brukner Mór 2 frt, Krausz Sa­mu 2 frt, Menzer Lajos 2 frt, Böhm Béza 2 frt, özv. Esuth Györgyné 2 frt, Valaki 2 frt, Hordossy Endre 2 frt, Fejérváry József 1 frt 50 kr, Braun Lipót 1 frt, Steiner Márk 1 forint, Krausz József 1 frt, Blau Mór 1 frt, Grünhut Sámuel 1 forint, Hoch Miksa 1 frt, Bruckner Jakab 1 frt, Schéber János 1 frt, Weisz Miksa 1 frt, Schlesinger Ignácz 1 frt, Krausz Albert 1 frt, Kaufer Sándor 1 frt, Hausner Jakab 1 frt, Neumaier Sán­dor 1 frt, Herczfeld Nándor 1 frt, Kohn József 1 frt, Valaki 1 frt, Kramer József 70 kr, N. N. 50 kr, Krausz Ignácz 50 kr, Grünbaum Zsiga 50 kr, Sonnenberger József 50 kr, Boskovitz Simon 50 kr, Kaufer Mór 50 kr, Kohn László 50 kr, Kramer Lajos 50 kr, Herczfeld Ignácz 50 kr, Braun Farkas 50 kr, Menzer Ignácz 50 kr, Valaki 50 kr, Krausz Samu 30 kr, Braun Mór 30 kr, Valaki 30 kr, Hochrein Lajos 1 frt, Blau Lajos 20 kr, összeg 275 frt 30 kr. A varanói olvasó egylet részéről adakoztak: Reisz Ilona asszony 5 frt, egy névtelen 1 frt, Friedmann Lázár 5 frt, Klamsch Károly 1 frt, Pelchm­anovszky Vilmos 1 frt, összesen 13 frt. Á­g-0 s e­r n­y­ő n adakoztak, községbeli gazdák öszve­­sen 1 frt 50 kr, Fried Ignácz bérlő 1 frt, Lebovits Mózes bérlő 1 frt, Libermann bérlő 1 frt, Stark Bernát bérlő 1 frt, Simko­­vits szabó 10 kr, Czimmermann regale bérlő 10 kr, Klobu­­siczky Lászlóné 3 frt, a kis Bornemisza Marianka 1 frt, Freud­­hoffer József és neje 5 frt, Szerdahelyi István és neje 5 frt, Juzsovszki Erzsi cseléd 20 kr, öszvesen 19 frt 90 kr , kiegé­szítve 20 frt. Tüdős Józsefnél a Zrínyiben a következők adakoztak : Tüdős József 2 frt, K. Ferencz 2 frt, H. Imre 2 frt, ifj. Binder Ferencz 3 frt, M. Benesch 4 frt, Vastagh Pál 1 frt, A. Berger 1 frt, Szabó Gergely 1 frt, Dörflinger József 1 frt, Horváth József 50 kr, öreg Binder Ferencz 4 frt, Nagy Pál 1 frt, Plakvitz J. Gy. 1 frt, Kecskés István 50 kr, Bocskay Lajos 1 frt, Batik Sámuel 50 kr, Tancza János 1 frt, Szőregi Isván fodrászsegéd 40 kr, Gercsa Mihály 40 kr, Gerber Péter 40 kr, Bognár János 30 kr, ifj. Holéczy József 20 kr, Szed­­laky Mihály 20 kr, Hensch Lipót 40 kr, Kovács József 1 frt, Szabó Dániel 1 frt, Varga Pál 1 frt, Potondi Lajos 1 frt, Ko­csis Sándor 2 frt, Schnellein János 1 frt, Vergányi Isván 1 frt, összesen 36 frt, 80 kr. P­e­r­c­z­e­l György gyűjtése : Gróf Pálffy Sándor 10 frt, Demjén László 1 frt, Ujházy Ferencz 1 frt, Mihailovits Kornél 1 frt, B. L. 1 frt, Szkalla Győző 1 frt, Fleichmann Béla 1 frt, Perczel György 1 forint 40 kr, összesen 17 forint 40 krajczár. Ötvösi és segesdi gyűjtés: Tallián Sán­dor 30 frt, Hausner Ignácz 20 frt, ifj. Hausner Ignácz 5 forint, Kohn Benze 2 frt, Gerőts József 2 frt, Bauer József 1 for­it, N. N. ötvöstkónyi 1 frt, Blauhorn Lajos 2 frt, Bothmayer Imre 10 frt, Bodokos Vendel 1 frt, özv. Münz Farkasné 5 frt, N. N. Ötvös 1 frt, Lotzi László 50 kr, Német Sándor 2 frt, Kohn József 1 frt, Deutsch Adolf 1 frt, Gyárfy Ferencz 1 frt, László János 2 frt, Weiler Márton 50 kr, Göndöcs Ferencz 1 forint, Horváth József 20 kr, Blauhorn Antal 1 frt, Trát Erzsébet 80 kr. Összesen 91 frt. N­a­g­y­k­átai gyűjtés: Mészáros Sándor 5 frt, Keglevich Gábor 15 frt, Dezseőffy Béla 10 frt,Zlinszky Károly 2 frt, dr. Krajcsik Dezső 5 frt, Udvardy Kálmán 2 frt, Kegle­­vich Gyula 3 frt, Chikán Pál 1 frt, Koller Lajos 1 frt, Bicskey kérdezősködött azon okok után, melyek életemben e változást előidézték. Szemrehányást tennék magam­nak, ha továbbra is elhallgatnám ezen okokat. Azon felül szükséges is hogy ön azokat ismerje, mielőtt elhatározná magát, vájjon férje lehetek-e önnek. — Vájjon férjem lehet-e! kérdezte elhalvá­nyulva. — Oh! kisasszony, kiáltottam fel, ezen okok épen nem olyanok, hogy nem válnának becsületemre. Szükséges azonban, hogy ismerje azokat. — Akkor holnap reggel fogom önt elvárni Miksa úr. — Ha ön meghallgatta közléseimet, bizonyosan fel fog hatalmazni, hogy bemutathassam önnek párt­fogómat, de Sardes marquist, kiről többször beszél­tem önnek. — Szívesen fogom őt látni, minthogy ön mu­tatja be őt. Beszélgetésünk tíz perczig tartott. Cervolle kisasszony kezet nyújtott, melyet én úgy szorítottam meg, mint az oly nő kezét, kit mindörökre megsze­rettünk ; azután komornája helyet foglalva mellette, a kocsisnak parancsot adott, és a­ggaz gyorsan el­robogott. A Sardes-palotába visszatérve, lelkem egé­szen el volt telve barátnőm bájaitól; szemeim előtt volt szelíd és halvány arcza, mely felett a szomorú­ság fátyola lebegett, mely azonban társalgásunk alatt nem egyszer fejezte ki hozzám való ragaszkodását. Ma reggel tíz órakor Mathildhoz mentem. Az árc de triomphe-on túl, az avenue d’Eylau és az avenue de temperatrice közt, néhány ház emelkedik, melyek egyszerű látszatuk daczára annál nagyobb kényelemre vannak berendezve bensejökben. Egyikét ezen házaknak Cervolle­ur építette. Ebben lakott, ha Párisban volt, itt éltek gyermekei, halála óta és itt fogadott Mari. Gyászruhában komolyan és méltóság­­teljesen jött elém a kis kerten keresztül, mely a pavillont környezi és magával vonva a fák alá, me­lyek az avenue oldalát árnyékolják be, leülni késztetett. — Siessen velem közölni a titkot, melyről teg­nap beszélt, szólt hozzám, mert nem tagadhatom, hogy a czélzások, melyeket arra tett, igen nyugtala­nítottak. (Folyt, köv.) Színház is művészét* (Liszt hangversenye az árvízkáro­sultak javára.) A hangversenynek, melyet szer­dán, f. bő 26-án esti 7­­/2 órakor az írók és művészek társasága a vigadó nagy termében a szegedi és alföldi árvízkárosultak javára rendez, műsora a következő: 1. »Bölcső« költemény (Jókai Mór.) szavalja Jókai­­né úrnő. 2. »Gyászinduló« (Schubert F.) előadja Liszt Ferencz. 3 a) »Csillog a harmat« (Ru­binstein A.) b) »Szerelmi üdv.« (Íbiszt F.) c) Magyar dal »Mikor megyek az oltárhoz« (Ábrányi K.) Énekli Russe Alvin k. a. 4. a) »Petőfi szellemének« b) »Cantique d’amour« (Liszt F.) előadja Liszt Fe­ren­cz. 5. a) »Dal« (Goun­d K.) b) »A rózsa« (Wagner R.) Énekli Ódry Lehel. 6. Ábránd két zongorára (Schubert F.) előadják Liszt Ferencz és Mihalovich Ödön. A zongorák Bösendorfer műtárából valók. Helyárak: Páholy 50 frt, körszék 15 és 10 frt, számozott szék 5 frt, karzati ülőhely 5 frt, belépti jegy 2 frtért, kaphatók: Táborszky és Porsch, zeneműkereskedésében, korona-utcza 1-ső sz., valamint a hangverseny napján, este a pénztárnál. Részletes kimutatása a szegedi árvízká­rosultak javára begyült s főösszegeikben már kimu­tatott adományoknak: S­a­­­g­ó-T­arjánbólA mindennapi iskola növen­dékei 7 frt 8 kr, a vasárnapi iskola növendékei 63 kr. Mesterházai gyűjtés: Horváth János 5 frt, Mesterházy Sándor 40 kr, Nagy Ferencz 20 kr, Ménes Zsig­­mond 30 kr, Hetyesy Antal 20 kr, Takács Gergely 40 kr, Nagy Pál 10 kr, Brener József 5 kr, Goldsmid Jakab 6 kr, Mester­házy Lajos 20 kr, Mesterházy Pál 20 kr, Mesterházy Sámuel­­né 20 kr, Ménes Ferencz 10 kr, Kelemen István 20 kr, Kajtár János 10 kr, Horváthné 50 kr, Derdák János 10 kr, Asbóth István 10 kr, Péterfi Zsuzsánna 50 kr, Király Lajos 5 kr, Mes­­terházy Ödön 5 frt, Mesterházy Ödönné 2 frt, Schiffaner Ju­liska 20 kr, Tóth Borbála 10 kr, Mesterházy Samu 25 kr, Csere Istvánná 4 kr. Összesen 16 frt 55 kr. Mennyei János gyűjtése: Mennyei János 5 frt, Mennyei Jánosné 5 frt, Kortman Zsófia 20 kr, Fritz István 2 frt, Fritz Istvánná 1 frt, Klemens Péter 20 kr, Sztrelko Kata­lin 1 frt 60 kr, Szágány Mari 1 frt 50 kr, Prém Gizela 1 frt, Bády István 5 frt, Mudrony Mátyás 1 frt, Zsilinszky Theresie 20 kr, Stawiarsky E. Gy. 1 frt, Klimtsák József lelkész 2 frt, N. N. 1 frt, Herbeck Nándor 1 frt, Holub Ferencz 80 kr, Jan­Zoltán 3 frt, Megó Alajos 3 frt, Badécsy Ede 1 frt, Bogdány István 1 frt, Sipos N. 1 frt, Juhász Lajos 1 fr­t, Erdős András 1 frt, Baksay B­ea 1 f­t, Fischer Frigyes 1 frt, Szakáll Gyula 50 kr, Grimm Jakab 1 frt, Rigó Gáspár 1 frt, Czakó András 1 frt, ifj. Dolfin Antal 2 frt, Szlukon Károly 1 frt. Összesen 65 frt 50 kr. Dombóvári gyűjtés: Dőry Imre ur 1 darab 5 frankos ezüst pénz, Goldschmidt Jakab 10 frt, Pauncz Adolf, Deuts Vilmos, Reiner Adolf, Fruritz József, Goldschmidt Jó­zsef, Donászi Ignácz, Fr­­schmann Ignácz, Laufer Lipót, Hirsch Ödön egyenkint 5 frt, Reiszperger István, dr. Neu­mann Jónás, Justus Izidor, Strasszer Jónás, Goldschmiesst Ede egyenkint 3 frt, Grünhut Ed­, Schréter N., Fischer Henrik, Haberfeld Fülöp, Burger Ödön, Weiner testvérek, Gazits Jó­zsef, Bitter János, Szabó József, Draskovich Aranka, Armuth Lajos, Weiner Samu, Heinrichfy Ádám, Reiszperger Karolin egyenkint 2 frt, Steiner Mór 1 frt 50 kr, Steinbock Henrik, Weisz Mór, Nagy Márton, Walder Sándor, Fried Sándor, Weisz József, Bauer László, Haberfeld József, Steiner Ábrahám, Herman Henrik, Ábel György, Auguszt Jakab, Fridmann Mór, Paczolay György, Tóth Antal, Wurm Albert, Gold­schmidt Lipót, Dobrin Gusztáv, Braun Armin, Bódog János, Neiser Jakab, Steiner és Klein, Ritter Paulina, Rosenthal Gyula, Wolff János, Hoffer Lipót, Körös Ádám, Horváth Jó­zsef, Szabó István, Steinbock Mark, Weisz Samu, Szvoboda János, Király József, Hollósy János, Buda M. József egyen­kint 1 frt, Weisz Cantori, Fridentheil Vilmos, Laufer Antal, Weisz Mihály, Goldschidt Hermann, Abeles és Spitzer, Spitzer József, Némethy János, Mérey Péter egyenkint 50 kr, Schwarz Antal 40 kr, Horváth Andor 40 kr, Goldschmidt Sándor 30 kr, Schager György 10 kr, Hardi János 20 kr, Vilma N. 60 kr, Frantsits József 6 frt, Szilák Ferencz 1 frt, Szalay István 1 frt, összesen 150 frt o. é. A közönség köréből.*) Ipolyság, márcz. 20. T. szerkentő ur! Paczolay Gusztáv, Gracza László és Pongrácz Soma aláírásával a Pesti Napló 69. számában közle­mény jelent meg, fejtegetve azt, várjon jogosítva volt-e Ivánka Oszkár Paczolay Gusztávot korbácscsal ar­­ezon üttetni vagy nem? A nyilatkozat közlői termé­szetesen nemmel félnek. Habár a nyilatkozat aláírói nem szeretnék, ha valaki nekik állításuk igazságát bebizonyítaná; mert ez esetben a párbaj vívás veszé­lye, melyet Paczolay Gusztáv néhány ütés árán ma­gától elhárított, újra megjelennek; ezt azonban tenni képesek nem vagyunk, hanem földerítjük, mit a nyi­­latkozat írói nem tesznek t. i. mert maradt el tehát a lovagias elégtétel? Paczolay Gusztáv és tanúi állí­tása szerint azért, mert alulírottak, mint Ivánka Oszkár segédei a Paczolay segédei által értekezésre kitűzött határnapon meg sem jelentünk; e tényt mi is konstatáljuk, de meg nem jelenhetésünk Paczolay Gusztáv segédei által előre kicsinált hadi csel volt, olykér küldve el nekünk az értekezletre meghívó levelet, hogy azt csak a kitűzöttt napon délelőtti 11 órakor vettük , ennek folytán sürgén.J­öztünk Gracza Lászlónak a találka kitűzött helyére, melyben elma­radásunk oka, 8 az, hogy azonnal kocsira ülünk, elő­adva volt; mielőtt elindultunk volna, meg jött a vá­lasz sürgönyünkre, mely szerint Gracza László és tár­sa, az­nap a kitűzött helyen nem voltak. — Számítva későn küldött értesítésük folytán történendő elmara­dásunkra, a találka helyén maguk sem jelentek meg, s azért mégis általuk előidézett elmaradásunkból fegyvert kovácsoltak Paczolay Gusztáv részére s ez alapon Ivánka Oszkárnak az elégtétel adást ismételve kereken megtagadták. — Az előadottakból kifolyó­lag Paczolay Gusztáv, Gracza László és Pongrácz Soma sem­ hivatkozott nyilatkozatát valótlannak és a tények részakarata elferdítésének jelentjük ki, a közönség tájékozásául még megemlítve azt, hogy becsületes ember ellenfelével, a fölött, volt-e joga őt megkorbácsolni vagy nem, hírlapi polémiába bocsátkozni nem fog. L­u­k­a P­á­l, Vajda Pál: Közgazdaság. Vegyes hírek. (A »Gschwindt«-féle szeszgyár) rész­vény-társulat ma tartotta rendes évi közgyűlését Gschwindt M. elnöklete alatt. A határozatképesség konstatálása után Adler Károly igazgató felolvasta az évi jelentést, melyből következőket emelünk ki: Az 1878. deczember végéig kimutatott nyeremény 97.709 frt 28 kr, ebből levonva az épületek és gépek értékéből 7000 frt, a tartalék tőke dotácziójára 5600 frt összesen 12.600 frt, marad tiszta nyeremény 85 ezer 109 frt 28 fr. Az igazgatóság és felügyelőség részére levonatik 12 373 frt 11 kr s igy a közgyűlés rendelkezésére 72.736 frt 17 kr marad. Az igazgató­ság indítványozza, hogy 3300 db részvény után 72.600 frt, vagyis részvényenként 22 frt­­ ll°/0 osztassák szét a még megmaradt 136 frt 17 kr a munkások beteg­pénztárának adassák. A szelvények f. hó 24-dikétől volnának beváltandók. A jelentés felemlíti egyúttal, hogy az igazgatóság a múlt évi közgyűlés felhatal­mazása folytán 50 db társulati részvényt visszavásá­rolt és megsemmisített. Az ilyképen a tartalék­ tőke részére eső nyeremény folytán felhatalmazást kér az igazgatóság, hogy ez évben is részvényeket vásárol­hasson. A közgyűlés elfogadta a felolvasott igazgató­­sági és felügyelő-bizottsági jelentést s kiadta a fel­mentvényt. A megejtett választásnál igazgatók lettek Baranyi Ede, Gschwindt M., Nasztl Mór és Adler Károly. Felügyelők: Hirsch Ágoston, Lányi Jakab és Mandl Ignácz. A választás három évre történt. Üzleti hírek. A budapesti gabnatőzsdéről. Budapest, márcz. 22. Kínálat és forgalom igen gyér volt, az üzlet ma csak kis tételekre szorítkozott, az irány és árak az összes gabnaneműekben változatlanok.. A határidőüzletben búza tavaszra 8.67— 8.72, őszre 9.25—9.35, zab tavaszra 5 50 —5.53, őszre 9.85—5.95, tengeri bánsági május - júniusra 4.98 - 5.02, káposztarepere aug.—szeptemberre 13.50—13.75, bánsági jul.—aug.-ra 13.25 -13.38. A budapesti értéktőzsdéről. A mai tizedén üzérkedési papírokban nem igen élénk­ület volt , az árfolyamok nyeremény értékesítése­k folytán gyengültek, de járadékokban magasabb árfolyamok mellett nagy forgalom fejlődött , helyi papírok keresve voltak. Valuták és devizek keresettek. Az előtőzsdén osztó h­itel 248—246.40,245.90 ; aranyjáradék 86.25 — 86.80-on vásároltattak. A déli tőzsdén üzérkedési papírok lanyhábbak ; járadék papirokban, takarékpénztári, malompapirokban, pesti biztosító intézet részvényeiben erős forgalom volt. Következő kötések létesültek : m. vasúti kölcsön 104, 1877-i kincst. utalv. 291/«, 119,60, osztrák hitel 245,, pesti keresk. bank 563, 566, pesti biztositó 116, 115'/2, molnárok és sütők malma 845, alföld-fiumei vasút 121'/«, pesti közt­­ vasút 254, orsz. közp. 95'/,, Ganz-féle vasöntöde 282«/«, Gschwindl-féle szeszgy­ár 258, kőszén és téglavető 47'/,, kő­bányai téglagyár 78, 77, London 117.45. A bécsi gabonatőzsdéről. (Ered. sürg.) BéCS, márcz. 22. B­u­z a tavaszra 9.85— 9.40, őszre 9.50—9.55 ; rozs magyar 6.40—7.00 ; z a b ta­vaszra 5.90—6.15, őszre 6.40—6.45, kész áru 6.10—6.10; tengeri május—júniusra 5.30—5.35, régi 5.95—6.05, u, 5.85—5.40; rapezeolaj 34—84.25, őszre 85.26—35.50 ; szász 28.50—28.75. Hideg, felhős. *) E rovat alatt közérdekkel összefüggő levelek dijtalanul közöltétnek. A felelősség a beküldőt illeti. A szerk. Nyomatik a kiadó-tulajdonos A­­ L­­­u­m­­­d­uctiam­, én ligugbí léezvén­y társulat könyvnyomdájában Budapest barátok­ tere, Athenaeumépület. A bécsi értéktőzsdéről. Béva, márcz. 22. Az angol bank közzé teszi, hogy 1878. évi tiszta nyereménye 924.754 frt; az igazgatótanács a közgyűlésnek azt fogja indítványozni, hogy részvényenkint hat forint osztalék fizettessék. (Ered. sürg.) Bécs, márcz. 22. A mai tőzsde folyamá­ban az árfolyamok nem igen változtak, a hangulat csendes. ) Bévs, márcz. 22. (Megnyitás.) Hitelrészvény 245.—. Sí hitelrészv. 234.50. Lombard —.—. 1864-es —.—. Ezüst —.—. Járadék —.—. it. földhitelb. —. Angol-osztrák 104 80. Államvasut —. 1860-as —. Magyar sorsjegy —.— Napoleond’or 9.33.— Aranyjáradék 86 80. Unio-Bank —.—. Hangulat: szilárd. Béva, márcz. 22. (Előbörz­.) Hitelrészvény 245.20. M. hitelrészv. 234.50 Lombard 65.25. 1864-diki —.— Ezüst ------. Járadék —. M. földhitelb. —. Angol-osztrák 104.25 Államvasut 256.50 1860-at —. Magyar sorsjegy ------Napoleond’or 9.38—. Aranyjáradék 86.30. Unió­bank 76 30 Hangulat: szilárd csendes. Azon helyzetben vagyunk, hogy már esti lapunk­ban közölhetjük a budapesti értéktőzsde mai (már­czius 22.) hivatalos árjegyzéseit. Államadósság. M. v. kötv­­á­g. M. földteherm. é. 120 ft 300 kötv. 82.— 83.­ftc. ezüstb.) 104.— 104.50 M. földteherss. M. keleti v. el- kötv., temes­főbbs. kötv. I. bánsági 78.— 79.— kibocs. 64.75 65.— M. földteherm. M. keleti v. el- kötv.,1867-ki­sebbs. kötv. kiszsl. zárad. 78.— 79.— H. kibocs. 64.75 65.25 M. földteherm. M. államv. kötv. kötv., erdélyi —.— —.— 1877-ről, 100 Szölődézsmvlts. star.-ban 50/0 67.50 68.50 kötv. (100 ft) 84.75 85.25 M. dijjegy köt- O. egys. áll.-ad. csőn 100 ft d. 95.— 95.50 b. jegyekben 64.25 64.75 M. dijjegy köl- O. egys. áll.-ad. csőn 50 ft d. 95.— 95.50 ezüstben jan. M. áll.-kölcsön- jul. kamat 61.50 65.— kötv. 1871-töl O. egys. áll.-ad. szerl. fontok, ezüstben ápr. ezüstben, 5% —.— —.— okt. kamat 65.— 65.25 M. állam­ köles. O. egys. áll.-ad. kötv. 1872-ről 1860-ki kisrs. sterl. fontok, 500 ft 117.— 118.— ezüstben, 5% —.— —.— O. egys. áll.-ad. M. kínost. utalv. 1860-ki kisrs. 1873- ról sterl. 100 ft 126.50 127.50 font. ez.-ben —.— —O. egys. áll.-ad. M.kincst. utalv. 1864-ki kisrs. 1874- ről, II. 100 ft 151.— 152.­kib. szerl. filt. O. egys. áll.­ad. ezüstben 119.60 —.— 1864-ki kiszs. M. ar.-járad. 6’/1­50 ft 149.— 150.— adóm. földje­ Pest város köles. herm. kötv. 86.20 86.40 1871-ből 91.50 91.75 Részvények. Ált. m. munk­. Lipótv. b. 100 ft 32.— 34.— hitelintézet —.— —.— M. ált. földhitel M. ált. hitelb. 234.— 234.50 részv. társ. —.— —.— Fr. m. bank (le- M. jelzálogb. —.— —.— számol. alatt) ——.— O. hitelintézet 245.— 245.20 Ipar-bank 44.— 46.— Pesti iparbank 130.— 140.— Kisbirt. földhi- » keresked. b. 565.— 570.— telintézet« —.— —.— Bpesti kézm. b. 64.— 66.— Biztosító társulatok. Első m.biztos. 2275.— —.— Pesti bizt. int. 115.60 116.— Pann. viszont- Unió visz.­bizt. bizt. intézet 550.— —.— Intézet 135.— 140.— Gőzmalmok. Concordia 585.— 590.— Lujza-malom 277.— 278.­— I. budapesti 1565.—1585.— Moln. és sat. m. 344.— 346.— Erzsébet-mal. 300.— 305.— Pannónia 1490. —1500.— Henger-malom 825.— 835.— Viktoria 535.— 540.— Köziek, vállalatok. Alf.-fium. vasp. 121.50 122.— Győr - Sopron- Ar.-Körös v.­­ —.— —.— Ebenfurti —.— — Báttaszék-Dom- Kassa-Oderb. v.107.— 107.— Kev.-Zákányi 107.— 109.— O. államvasp. —.— — Déli-vasút —.­­ —Pécs-barcsi —.— — Éjsz.-keleti v. 118.50 119.50 Vágvölgyi —.— — Erdélyi vasút 96.— 97.— O. gőzh. társ. —.— — Pesti közúti v. 254.— 258.— Takarékpénztárak. Orsz. központi 95.50 96.— Bpesti fővár. 367.— 370.—* Pesti hazai I. 2380.—2400.— Pest külvárosi — Kü­lönf. vállalatok. Alagút 85.— —S.-Tarj. kőszén 90.— 92.— Ganz és tsa. vas-­­ vasfinom. —.— —• öntöde 282.— 285.— Schlick-félevas- Gschwindt-féle öntöde 65.— —.— szeszgyár 257.— 259.— I. m. serfőződe 448.— — I. m. gyapjúm. Sertéshizlaló —.— — és bízom. —.— —• — Sóskúti köb. —.— —.— Athenaeum Spod. és csont­könyvny. 365.— —. — liszt-gyár —.— —•—­ Pesti könyvny.- Újlaki tégla- és részv.-társ. —.— —.— mészégető —.— —.— Kőszén-és tégla- Köb. téglaég. 76.— 78.— gyár 47.— 47.50 Záloglevelek. M.földh.i.5I/j0/o *6.75 97.— M. ált. földh. r. » » » 5% 88.50 —társ. 6»/. 97.— — » » » ar.v. Kisb. fldh.i.7»/0 95.— —.— ezüstben 5% —.— —.— » » *6“/o 83.— — » jelzőb. 53/.% 84.— 85.— Elsőbbségek: Báttasz. - Dom- Kassa-Oderber­bov.-Zákányi girasp. 5*/o 72.50 73.— vasút 5% 63.25 63.75 O. áll. » 5»/. — Dunagőzhajóz. Vágvölgyi vas­társulat 5°/o —•— —•— pálya 5% —•­­ —•— Dunagőzhajóz. Vágvölgyi rész­társulat 6®/» —•— — •— kötszv. 7Va®/o —.— — Északk. vp. 5®/. 68.50 69.— Bostilánch.6»/0 —.— —.— « vasp. » malom 6% —.— —.— ar.-ban 5% —.— —.— Kőszén és tégla-M.-gal. v. 6®/o ——.— gyár­t. 6»/0 —.— — f. érd. vasp. 5®/« —.— —Pesti Dloyd és Győr-Sopron- börze-ép. 5®/0 76.— — Ebenf. v. 5% ——.— Sorsjegyek. O. hit. intézet 167.— 168.— Pénznemek. Cs. k. reezés ar. 5.52 5.54 O. m. ezüst 100.— 100.10 O. m. 8sztos ar. 9.31 9.33 Ném. bir. bank-20 francos ar. 9.31 9.33 JegylőOb.m. 57.— 57.10 Török ar.-lira —.— —.— Váltók. Ném.bankpiacz. 57.­­ 57.10 Svájczipénzpia-Amsterdam 100 czeklOOfrk. 46.10 46.30 Koll. ftért 96.50 96.75 Zürich 100 » 46.10 46.20 Páris lOOfrk. 46.80 46.40 LondonlOfitstll7.40 117.60 Brüssel 100 » 46.— 46.20 Milánó 100 Marseille 100 » —.— —.— olasz 1. ——•— Üzleti táviratok. Frankfurt, márcz. 21. (Esti börze.) Váltóárf. Bécsre — , Osztr. bankr. —, Osztr hitelv. 219. -, Osztr. állami részv. 221.'/«, Lombard —.—, Galicziai —. - , Papir járadék —.- , Ezüst járadék 56.—, Osztr. arany járadék —. - , Magy. aranyjáradék 74.81. Hamburg, márczius 21. Búza szilárd 176, 179 —, rozs csendes 118.—, 119 repereolaj szilárd 60.— 59.50. szesz lanyha 41. —,41.—,— 41.50. Bréma, márcz. 20. Kőolaj szilárd 870. Antwerpen, márcz. 20. Petroleum csendes 22’/, fr. Pária, márcz. 21. (Zárlat.) L t s­z 1. folyó háza 60.25, áprilisra 60.25, május—júniusra 60.75, májustól 4 hóra 60.75. Búza folyó hóra 27.25, márczius—áprilsra 27.50, máj.—júniusra 27.75, májustól 4 hóra 27.75. B­o­z­s folyó hóra 17.25, márczius - áprilisra 17.50, május—júniusra 17.75, 17.75. O 1­a­­ folyó hóra 83.25, áprilisra 83.25, májustól 4 hóra 84.—, a négy utolsó hóra 85.25. Szesz folyó hóra 56.—, márczius—áprilisra 56.25, ápril—májusra 57.50, máj.—jú­niusra 57.—. Szép. Minden hangulat csendes. P­elelős szerkesztő: Ujváry Lajos. .... 11—————“««a® BTy Ik­-tér. gjP Szép nagy utczai lakás ^ij május hó 1-ére kiadandó. 5 szoba és mellékhelyiségek. Borz­­utcza 7. sz. a., a Lipót-utcza sarkán, 503

Next