Pesti Napló, 1879. október (30. évfolyam, 236-262. szám)
1879-10-18 / 251. szám
251. szám. Budapest, 1879. szombat, október 18. 30. évi folyam. Szerkesztési iroda* Barátok-tere, Athenaeum- épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum- épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézerdők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételeit* Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frh Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkénti 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjaiét issavíttatja» Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Festi Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Testi Napló táviratai. A deési kiállítás megnyitása. (Ered. sürg.) Deés, okt. 18. Ma délelőtt 9 órakor báró Bánffy Dezső kiállítási elnök a gazdasági tárlat helyiségében nagy közönség jelenlétében, fennkölt szellemű beszéddel megnyitotta a tárlatot. Ecsetelve múltúnk tespedését, melyből Széchenyi lánglelke ragadta ki a nemzetet, hangsúlyozza, hogy korunk jelszava a haladás, jellege a munkásság. Sokszor panaszolt szegénységünkkel szemben konstatálja haladásunk félreérthetlen jeleit. Örömmel látja szűkebb körre tervezett kiállításunk kibővülését. Melegen üdvözli a kiállítókat s vendégeket.Ezzel a kiállítás megnyittatott. (Ered. sürg.) Bécs, okt. 19. A semmitőszék ma tárgyalta Braun József, a Bömbe szerkesztője semmiségi panaszát. A panasz elvettetett, s az ítélet, mely zsarolás miatt Braunt hat havi fogsággal sújtja, megerősitetett. Manchester,okt. 18. Salisbury marquis, az itten tartott lakomán mondott leszedőben következőleg nyilatkozott: Mi Cyprus szigetét elfoglaltuk, mert kötelességünknek ismertük meggátolni Oroszország újabbi terjeszkedését. A Balkán szorosok megvédésének kérdését illetőleg az angol külügyminiszter azt hiszi, hogy Oroszország jelen állapotában aligha fog támadást intézni Törökország ellen. Kijelenti továbbá, hogy a Törökországban létesítendő reformok elhalasztásának oka az ország segélyforrásainak teljes megsemmisülésében rejlik, megengedi azonban, hogy Törökország az ellenállás végzetteljes útjára lépett. Mindazonáltal szükséges, hogy meggátolják Oroszországot azon szándéka valósításában, hogy Konstantinápolyig és az aegei tengerig nyomuljon elő. Azon feladat, hogy a szláv birodalom egyik tengertől a másikig való kiterjedése megakadályoztassék, Ausztria-Magyarországra bízatott. Ha önök a török katonákban nem is fektetnek bizalmat, úgy teljes bizalommal viseltethetnek az osztrák katonák iránt, kik ort állanak a résen. Mi nem teremthettünk egy nagy s kompakt nemzetiséget, mely ellenálljon Oroszországnak, mert ilyen homogén nemzetiség nem létezik. Oroszország nem nyomulhat többé előre, mert Ausztria-Magyarország hatalmas, Ausztria- Magyarország hatalma és függetlensége biztosítják Európa állandóságát és békéjét. Van okunk hinni és a legutóbbi hetek eseményei megerősítik ezen hitünket, hogy egy esetleges támadás esetén, Ausztria- Magyarország nem fog egyedül állani. A hírlapok azon tudósítása, melyek egy Németország és Ausztria-Magyarország között megkötött dacz és védszövetségről szólanak, jó és örvendetes hírnek tekinthető. Végül szónok történelmi vázlatot ad az afganisztáni eseményekről és kijelenti, hogy Angliának czélja a védelem és nem a terjeszkedés. Brüssel, okt. 18. A Journal de Liége, a papság által kibocsátott rendeletekre vonatkozó közleménye ellenében, a Gazette de Liége és Bien Public kijelentik, hogy a püspöki kar és a papság semmi új utasításokat nem bocsátott ki. Madrid, okt. 18. Az árvíz következtében Hurcsiában 119 ember életét vesztette és négy falu elpusztult. Páris, okt. 18. A Journal Officiel közli az igazságügyminiszternek az államügyészekhez intézett körrendeletét. Ez hangsúlyozza, hogy néhány hét óta a törvényes hatalom ellen intézett lázító nyilatkozatok és provokácziók napirenden vannak, melyek sértik a törvényeket, és nyugtalanítják a lakosságot. Ennek folytán felhivatnak az államügyészek, hogy A PESTI NAPLÓ TAROMJA. Aglájja kisasszony. — Regény. — Irta: Sauniere Fái. III. Atya és leány. (Folytatás.) Te abban az időben alig hogy a világra jöttél, de nyolcz egymásután következő évben, a szünidő kivételével, melyet rendesen szüleinél Lacneeben töltött, minden vasár- és ünnepnapon itt láttad Marczelt. Nagyon természetes tehát, hogy te Marczelt a ház tagjául kivántad tekinteni. Ami őt illeti, ő felserdült ifjú lett. Nagy változás küszöbén állott. Devault kis birtokának csekély jövedelmeivel nem kárhoztatta fiát meddő tétlenségre, nem tarthatta magánál Lacneeben. Ez annyi lett volna, mint tönkre tenni jövőjét. Ezt jól felfogta és végre elhatározta, hogy Párába jön lakni. A Babylon-utczában 117. sz. alatt bérelt egy kis házat egy kerttel, mely akkora volt, mint a te zsebkendőd. Itt akart lakni nejével, fiával és egy szolgálóval, ki már husz évig szolgált nála. Mondani lehetne, valóban, hogy a szegény ördög egy előérzetnek engedelmeskedett, midőn makacsul vonakodott Párisba jönni lakni. Mi idézte elő ezt a katasztrófát? Nem tudom megmondani, de Devault meghalt Lacnéeben, az előtt való napon, melyen Párisba akart utazni, hogy itt végleg letelepedjék. Ez a váratlan, hirtelen halál, melyet az orvosok egyszerű meghűlésnek tulajdonítottak, nem változtatta meg Devaultné asszony terveit, melyeket oly régóta,táplált. Ő volt az, ki nagy nehezen lassanként rábírta férjét, hogy Párisba jöjjön. Reszketett a gondolattól, hogy Marczelt egyedül hagyja ebben a nagy városban. Miután megadta a végtisztességet férjének, fiával és a szolgálóval elfoglalta a Babylon utczai házat. Még ma is e házban laknak, elszigetelten élnek, nincs, hogy úgy mondjam, semmiféle ismeretségük. Eleinte megkísértettem őket magamhoz vonni, egészen rendelkezésükre bocsátottam magamat, de mind hiába, nem bírtam őket rávenni, hogy kilépjenek odajukból. Értettem, hogy mily érzelemnek engedelmeskedtek. Megértettem, hogy szerénységük idegenkedik az én gazdagságomtól, hogy nem akarták tőlem elfogadni azt, amit nem lettek volna képesek viszonozni. Miután hiában erőlködtem legyőzni kételyeiket, nem erőltettem többé a dolgot. íme, édes Helénem, ezért nem láttad Marczelt, hogy úgy mondjam soha gyermekséged óta. Ha az alatt, míg te a zárdában voltál, véletlenül meglátogatott, mert nem felejtett el egészen, ez azért történt, hogy megköszönje, amit érte tettem, és elmondja azt, amit ő maga csinált. Abban az időben te majdnem mindig távol voltál, úgy hogy Marczel hét évig téged tökéletesen elvesztett szemei elől. Te tíz éves voltál, midőn ő elvégezte iskoláit, tizenhét és fél éves voltál, midőn ismét viszontlátott, és kisasszony voltál. Lehet-e azon csodálkozni, hogy Marczel most nem oly bizalmas veled szemközt, mint azelőtt volt? Nem. Maga tartózkodása eléggé magyarázza. Ezen kívül mondom neked, ő is, valamint anyja, bizonyos büszke önérzettel bír, de mely tisztelettel van minden tekintet iránt. Az a nyolcz év, melyet Marczel tanulmányai befejezésének szentelt, rám nézve valóságos bámulat tárgyát képezi. Ez a szó legszorosabb értelmében nyolcz évi fogság volt. Egyszerre végezte a jogot és az orvosi tudományt. Miután elnyerte a jogtudori és orvostudori okleveleket, belépett a Necker kórházba gyakornokoskodni. Ebből láthatod, mily vasakarata van e fiatal embernek, ki anyja mellett élt, mint egy kisasszony, ki süket volt az ifjúság kísértései előtt, kinek minden perezét a munka vette igénybe. Ma elérkezett az ideje, hogy arasson, amit vetett. Két pálya van előtte: az ügyvédi, melyre elkészült tanulmányai által, és az orvosi, melyet sokáig gyakorolt. Még habozik e két pálya között, és bevallom, magam sem tudom, melyiket tanácsoljam neki. Jól látom, de nem tudom, miért kívánja, hogy nyilatkozzam, mert igen gyakran tér e tárgyra, mióta rábírtam, hogy gyakran látogasson meg. Én legjobb tehetségem szerint óvakodom. Ez igen kényes dolog, érteni fogod . . . — Mindazonáltal, jegyző meg félénken a fiatal leány, talán szolgálatot tesz neki, ha eloszlatja kételyeit . . . — Igen, de nagyon nagy felelősséget vállalnék magamra. — Nem-e ön atyja legrégibb barátja? — Nem tagadom, de elhatároztam, bele nem avatkozni, és nem is avatkozom bele. Oh, különben nyugodt vagyok miatta. Bármiként határozzon, bizonyos vagyok benne, méltón fogja hivatását betölteni. Nem kételkedem sem jellemében, sem tudományában; ime a mi megvigasztal jövője iránt. — Tehát ön nagyra becsüli őt ? — Bevallom, megmondtam neki, nagyon érzékeny volt, de igaza vala. Napjainkban a becsülést nem adják meg az első látásra. A mi engem illet, én jó lélekkel megadtam neki. — Így hát, kérdősesen nevetve, ön rá bízná pénztára kulcsát ? — Ily dolgokon nem kell nevetni, gyermekem, mondá a gróf szigorúan. Én a becsületet és igazlelkűséget mindenek fölé helyezem. Te tréfásan kérdezted, rábiznám-e Marczelre pénztárom kulcsát ennél jobbat fogok tenni, édes barátnőm. Meglátod nemsokára, ez az ajtó . . . És a gróf egy mozdulattal arra az ajtóra mutatott, mely leánya szobájába vezetett. — Igen, mondá Helén, ki nem értette meg, mit akar atyja mondani. — Nos hát, folytatá Métairie úr, meg fogom mutatni Marczelnek, szavát fogom követelni, hogy nem nyitja ki, átadom majd neki a kulcsot, és nyugodtabban fogok elköltözni, mintha a sárkányt helyeztem volna oda, mely oly rosszul őrizte a Hesperidák kertjét. A fiatal leány nem nevetett többé. Atyja nem adhatott volna nagyobb bizonyítékot becsüléséről, melylyel Marczel iránt viseltetett. Helén arczát élénk pir borította el és szemeiből titkos öröm látszott sugározni. E pillanatban kopogtak ajtaján. — Tessék! mondá a gróf kissé boszosan. Az inas jött be. ■— Ramponniére báró úr, mondá, kéreti a gróf urat néhány perezre. — Jól van, követem önt, vágott közbe Métairie úr és egy mozdulattal elbocsátá. És leánya felé fordulva: — Mi az ördögöt akarhat tőlem a báró ? Helyesen gyanítottad szándékát ?... Ramponniére báró a szalonban várakozott, melynek gyönyörű tárgyait irigy szemmel nézte. Métairieur, kétségkívül önkénytelenül , igen jelentőségteljes mozdulatot tett. Midőn belépett, begombolta kabátját, mintha ostrom ellen készült volna. A báróhoz fordult, kit megkínált székkel, maga pedig a kandalló elé állt. — Mily véletlennek köszönöm váratlan látogatást, Ramponniére báró úr ? kérdé azonnal. A gróf nem ült le és ha valaki a látogató előtt állva marad, az azt látszik jelenteni: — Remélem uram, nem fog soká alkalmatlankodni. Ramponniére ur azonban egészen ellenkezőleg, mosolyogva, kényelmesen helyezte el magát a székben. — Gróf úr, kezdé, nem tegnap óta van szerencsénk egymást ismerni, nemde ? — Ismerni, nem az igazi szó, jegyzé meg Métairiel ur, helyesebb volna : látni. — Amint önnek tetszik, mondá tanulékonyan a báró. Nem kevésbbé való azonban, hogy három évvel ezelőtt, midőn Yonneban az ön birtoka szomszédságában nekem is volt birtokom, szerencsés valók önt fogadni és ön által fogadtatni. A gróf igenlőleg bólintott fejével. — Akkor folytatá, Ramponniére ur, az ön leánya Helén kisasszony, kedves tizenöt éves gyermek volt, aki úgy hiszem, zárdában fejezte be nevelését és Césár fiam, bár már huszonöt éves volt, nem oly érett eszű, mint én szerettem volna. Métairie úr bólintott. Nemcsak hogy egy szóval sem báboltta a bárót, de ez láthatta, miként vonja össze a gróf szemöldjeit. Ramponniére úr azonban nem veszte el bátorságát. Nagyon is előre ment, hogysem visszavonulhatott volna. — Mindazonáltal, folytatá, fiam már észrevette, mily szépséggel és műveltséggel van Helén kisaszszony megáldva, de érezte, hogy még nem érkezett el az idő, hogy nyilatkozzék. Ez idő óta mindinkább növekedett félelme . . . nem mert közeledni ahhoz, kit titkon szeretett... « — Ah! ön azt hiszi, hogy ez tartotta vissza oly sokáig ? kérdé a gróf. — Bizonyos vagyok benne; bevallotta nekem. (Folyt, köv.) birói nyomozást indítsanak mindazon beszédek, iratok és okmányok ellen, melyek az ez iránt fennálló törvények keretén túllépni látszanak. Budapest, október 18. (Az osztrák képviselőház válaszfelirati bizottsága) tizenhárom szavazattal Hohenwart grófot választá meg előadójának. A kisebbség jelöltje, Sturm, nyolcz szavazatot kapott. (Az Ausztria-Magyarország s Németország közti védelmi egyezményre) vonatkozó , táviratilag már említett berlini jelentése a »Standard«-nak szó szerint így hangzik: »Teljesen fel vagyok jogosítva azon közlésre, hogy Bismarck leg legutóbbi bécsi látogatásának eredményét Ausztria-Magyarország s Németország közti védelmi szövetség formaszerű megkötése és aláírása képezi. Mialatt a tárgyalások az osztrák fővárosban folytak, tudósítom önöket, hogy a Ferencz József császár, miniszterei, Andrássy gr. és Haymerle b. és Bismarck hg közti értekezletek nagy része azon feltételek fejtegetésének volt szentelve, a melyekre ily szövetség alapítható lenne. Azóta e feltételek formulázva lettek, azokat okmányba foglalták, melyet ezen új szövetség főszemélyei alá is írtak. A Standard hozzáteszi e közléshez, hogy Anglia megelégedéssel üdvözli e szövetséget, mert az nem Francziaország, hanem egyedül és kizárólag az orosz tervek ellen van intézve. Anglia ugyancsak egy fenyegető háború előestéjén csatlakozhatnék hozzá, de nem szükséges nagy éleslátás annak felismeréséhez, hogy az egyezmény oly czélokat tart szem előtt, melyek Angliára nézve is becsesek és fontossággal bírnak. (A hadseregnél a novemberi előléptetés), melyet f. hó 28-án tesznek közzé, egyáltalán nem felel meg a katonai körök várakozásainak. A gyalogságnál s vadászcsapatoknál alig 120 tiszti kinevezés leend, a főhadnagyi s kapitányi előléptetések aránylag még szűkebb korlátok közt történnek, s csak a mérnökkari csapatoknál van rendszerinti kiterjedése a mostani előléptetésnek is. (A romániai alkotmányrevízió.) Bukarestből jelentik a Pol. Korr.-nek . A kormánynak pozitív tudomása van arról, hogy az ellenzék különböző árnyalataihoz tartozó 54 képviselő írásban kötelezte magát az alkotmány VII-ik czikkének revíziójára vonatkozó kormányjavaslat ellen való szavazásra. Ily körülmények közt világos, hogy a javaslat nem fogja megnyerni a szükséges kétharmadnyi szavazattöbbséget. A minisztertanács ennélfogva f. hó 1- án elhatározta a képviselőkamra feloszlatását azon esetre, ha a terv csakugyan nem fogja a megkívánt többséget megnyerni. A fejedelem helyben is hagyja felelős tanácsosainak e határozatát. Az ellenzéki vezérszónokok szónoklatai a zsidókat emaczipáló e revisionális javaslat ellen igénybe vették az egész múlt hetet a kamarában. Többen közülök a kormányi terv elvetését a zsidó vallásra alapítják, melynek hívei már vallásuk miatt sem képesek soha egyenjogúak lenni egy keresztény állam polgáraival Marsescu képviselői, a volt kultuszminiszter, Jeruzsálem pusztulásánál kezdte s a hallgatóság tapsai közt azon végezte, hogy a zsidók »a világ romlása és pusztulása«, s hogy azon 1074 zsidó, kiket a kormányterv naturalizálni akar, »vallása által Romániát megfogná semmisíteni.« (Maczedonia fővárosának megerőditését) határozta el — mint a »Pol. Korr.«-nek Szalonikiból írják — kedvezőtlen pénzügyi viszonyai daczára a porta, s a kidolgozott erődítési terv nemsokára a helyszínen meg fog vizsgáltatni. E czélból a napokban Szalonikiba érkezik a török hadsereg legjelesb mérnöke, Blum pasa. Arról van szó, hogy Szalonikit elsőrangú erőddé tegyék. Blum pasa a tavaszig elkészül a felülvizsgálással, mire az erődítési munkálatok azonnal kezdetüket veendik. A költségvetés több mint egy millió török livreről szól, mely összeg három év alatt használtatnék fel. Az erődítési terv különböző kombinácziókra nyújt alkalmat. A kormány azt igyekszik elhitetni, hogy a tervezett rendszabályok nem annyira külső, mint belső ellenség ellen irányulnak. Hivatkoznak e tekintetben a közelmúltra, midőn a bulgár felkelők Szaloniki ellen merényletet terveztek, s már csaknem megvalósíták szándékukat. E biztosítás azonban kevés hitelre talál. Bécs, október 17. (Saját levelezőnktől.) A Politik egy távirata szerint a csehek a felirati bizottságban kijelentették, hogy nem mondanak ugyan le jogi meggyőződésükről, de minthogy esküt tettek az alkotmányra, azt megtartják. Habár ezen nyilatkozat valószínűleg rezerváltabb formában létetett, mint a prágai lap jelenti, kétségtelennek látszik, hogy a csehek s általában az autonomisták ragaszkodni fognak azon határozatukhoz, hogy politikai ellenfeleikkel szemben a legnagyobb mérsékletet fogják tanúsítani. Azon hírek szerint, melyek eddig a jobboldal felirati javaslatáról nyilvánosságra jutottak, abban a közjogi kérdés nem fog szerepelni és a békülékenység szelleme fog nyilatkozni. Már az ülésszak megnyílta előtt beszélték kormánykörökben, hogy a csehek eszélyes mérséklettel kívánnak ezért érni s el akarnak kerülni mindent, mi az alkotmány ellen intézett; támadásnak volna tekinthető. Ez ideig igazoltnak látszik ezen feltevés, mert épen az alkotmánypárt az, mely régi esztelen támadási modorát ismét felveszi s e közben egyik ellenmondásból a másikba esik. Erre kézzelfogható bizonyítékot szolgáltat a szabadelvű ellenzék főközlönye, mely a véderő kérdését a baloldalra nézve bizalmi kérdésül állítja fel és azon sajátszerű vallomást teszi, hogy a baloldal egy rokonszínezetű kormánynak a véderőről szóló törvény megszavazta volna. Ezen nevetséges nyilatkozattal szemben áll a gráczi és sz.-pölteni pártgyűlés nyilatkozata, a 112 férfiú famázus programmja, mely többször hangsúlyozza, hogy a véderőről szóló törvény megváltoztatandó. Ha a szabadelvű ellenzék, jobban mondva alkotmánypárt publicisztikai szájhőse ma jogosítva van nyilvánítani, hogy a baloldal egy saját köréből vett minisztériumnak a véderőtörvényt megszavazta volna, akkor talán szabad arra figyelmeztetni, hogy az alkotmányhű Auersperg-kormánynak saját pártja épen ezen kérdésben ugyanazon oppozíciót csinálta, melyet most ugyanazon párt a Taaffe-kormány ellen akar színre hozni. Végül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a véderő ügy nem bizalmi kérdés, hanem állami érdek. A hangulat Szalonikhan. (Saját munkatársunktól.) S z a l o n ik, okt. 5. Tengerre osztrák-magyar! Menjünk Szaknikba ! Ezt hangoztatják félhivatalosaink,mikor úgy megszállja őket a nagy bátorság. Nálunk, ahol életképes, sőt tekintélyes tényezőnek tartják a török birodalmat, fejcsóválva hallgatják e terveket, melyek messze túlszárnyalják az oroszok hódítási vágyait; mi magyarok, akik súlyosan érezzük a monarchia zilált pénzügyi viszonyait, is érezzük, hogy mennyi égető bajunk várja az orvoslást, mennyi bajunk van a belügyi kérdésekkel — nem tudunk megbarátkozni azzal a nagyratörő politikával, mely felforgatná az egész keletet és czéljait csak egy nagy világháború árán valósíthatná meg. Itt egész máskép gondolkoznak. A salonikiak előtt Ausztria egy nagy nap, mely körül bolygók gyanánt forognak a Balkán-félsziget apró államai. Ők csak a nagy földtömeget és egy millió szuronyunk villogását látják és nem veszik észre a forrongásokat, melyek e nagy csillag belsejében végbemennek. Látják, hogy ez a nagy csillag közeledik; bizonyosra veszik, hogy tömegének vonzerejénél fogva hozzá fognak tapadni a kisbolygók. — Ausztria el fog jönni és elveheti Albániát és Macedoniát. Csak akarnia kell, nem mer neki ellentállani senki sem, Így szólt nekem egy előkelő itteni polgár. De vannak gazdag törökök, kik a mostani kormányzattal nincsenek megelégedve. Ezek szívesen látnák, ha Ausztria idejönne és rendet csinálna. Csak az alsó néprétegek nem akarnak hallani az okkupáczióról. A görögök természetesen jobban szeretnék, ha Görögország jönne ide, de ellenállani nem fognak menni. A zsidóknak mindegy, akárki jön, ők meg fognak hajolni a hatalom előtt, akár ki lesz itt az úr. Táplálnak ugyan rokonszenveket Olaszország iránt, de most már hozzászoktak ahhoz a gondolathoz, hogy Ausztria fog idejönni. De Ausztriának gyorsan kell jönnie, hogy a nép ne szokjék el ama gondolatától és olasz rokonszenvei meg ne erősödjenek. Így jellemezte nekem a hangulatot egy évek óta itt lakó honfitársunk, ki még ma is igen jól beszéli anyanyelvét. Saját tapasztalataim megerősítették ez állításokat. Az ember el se hinné, hogy török városban van. Százhúszezer lélek lakik itt és alig látsz tsz dsámiát és ha egy szót se tudsz törökül, könnyen boldogulhatsz itt. A kikötőben, a kávéházakban, a csarsiában, a magánházakban — megszólíthatsz bárkit franczia nyelven; ha azt nem értené, olaszul fog felelni. Ezt úgy beszélik itt, mint akár nálunk Budapesten a németet. Az olasz nyelv igen könnyű, mondatszerkezete és nyelvtana igen egyszerű, megtanulja a legutolsó kandtat is. Jóformán csak a katonákkal kellett törökül beszélni, ami kissé nehezen ment, mert nem számítva arra, hogy Taslidzán túl megyek, igen későn fogtam hozzá e valóban igen zengzetes, de szerfelett bonyolult konjugácziójú nyelv tanulásához. Görögök igen sokan vannak ugyan, de nyelvüket megtanulni nem épen szükséges. A görögök az itteni bennszülött lakosságnak elitejét képezik. Jó iskoláik vannak, sőt gymnáziumok is van és gazdagabb ifjak Athénben vagy Párisban végzik tanulmányaikat. Van egy helyi lapjuk is, az »Ermis«, mely hetenkint kétszer jelenik meg és mintegy kétszáznegyven példányban van elterjedve. Van itt két török hírlap is, a Zeman (Idő) és a hivatalos »Salonik«, de sem ezeket, sem a spanyol héber Tiempot nem látni nyilvános helyeken. Kávéház rengeteg sok van itt, az elegánsabbak egészen európai berendezésűek. De hírlapot ritka kávéházban kapni, ott is csak görögök. A török ember nem olvas hírlapot a kávéházban, csak nargilét szívni, kávét inni és beszélni megy oda; a zsidók meg épen nem olvasnak, a Tiempot fiatal maecenásainak és állatimnak kegyelme tartja fenn ; az idegenek a klubba mennek olvasni, vagy maguk járatnak lapot. Kávéházban csak a görögök olvasnak újságot, jobbára persze athénit. A kávéházakban láthatod a görög királynak Umbertonak, vagy Viktor Emánuelnek, Garibaldinak arczképét, egyes magánházakban a mi királyunkét is, de a szultánét nem láttam itt. Azok a külsőségek, melyek egy város hazafias szellemét jellemzik, itt nem léteznek. Az idegenek egyre áskálódnak a török kormány ellen, kifogyhatatlanok annak ócsárlásában, de a mellett elismerik, hogy a török elem a legtisztességesebb itt. Kereskedéssel nem igen foglalkozik, földje után él, vendégszerető, józan, a társalgásban igen udvarias, az idegen iránt előzékeny és a nyugati szellem iránt már fogékonyabb, mint azelőtt volt. Komolysága tiszteletet parancsol, nyíltsága, jólelkűsége megnyeri szívedet. Hazafiságáról nem sokat beszél, de midőn fegyvert ragad, és azt mondja, hogy kész a hazáért meghalni, ez nála nem frázis, hanem olyan egyszerű dolog, melyről nincs mit beszélni. Az apái meghaltak, ő is meg fog halni. Mikor a háború kitörésekor megalakult a Saloniki nemzeti gárda, a következő dal keletkezett: Dujdunuzmu színre geldi adu, Yatanin zapt ene itnus arzu, Szahken bisz ned emez olmaz bu, Arkadaslar gelinisz, hepgidelim Bu mukaddesz vatarie hefzidelim. Atamisz oldu tebit unvale Baskeszip bizdeolaleno szanle, Sühnet alszengine bu Osmanne Arkadaslar gelinisz stb. (Hallottátok-e a hírt, hogy az ellenség eljött és el akarja venni e hazát? Amíg mi élünk, ez lehetetlen. Barátimberünk, elmegyünk mind és ezt a szent hazát megvédelmezzük. Apáink dicső vértanú halált találtak a csatában. Vágjuk le ellenségeink és legyünk dicsők, mint azok a régi ozmánok, Testvérek stb.) Érdekesnek találtam e dalt leírni, mert meglehet, nekünk fog majd szólni és méltán, mert kevesebb jogczímmel, mint a mienk, még az oroszok keze se nyúlt török föld után. A szaloniki izraeliták, mint politikai tényezők passzív szerepet visznek. A nagy tömeg sokkal műveletlenebb és fanatikusabb, mint akár a görög, akár a török. De a fanatizmusz aligha fog kezébe puskát nyomni. Ez a nép nem ért a fegyverforgatáshoz ; vallásához szívósan ragaszkodik, szenved, tűr, meghal, de nem harczol érte; kereskedelmet űz, amíg lehet; ha nem lehet, házalni jár, hordár lesz vagy nyomorog. Politikai meggyőződése nincs ; török alattvaló, mert török katonát lát a városban; osztrákmagyar alattvaló lesz, ha osztrák-magyar katonát lát, de az olaszt szívesebben látná, mert azzal tud beszélni. Jellemzi ennek a népnek hazaszeretetét, hogy a jó módúak majdnem mind idegen alattvalók. Amint csak szerét tehetik, idegen állam polgáraivá szegődnek. Nem kevesebb mint 7—8000-re rúg azok száma, kik külföldi oltalom alatt élnek és a konzulátusok hatósága alá tartozik. Jobbára már régóta élvezik az olasz, franczia, angol, német, hollandi, osztrákmagyar polgári jogot, még attól az időtől fogva, mikor a török pasák sáfárkodása az önkény non plusultráját képviselte. Most nem szorultak az idegen oltalomra, de keresik, mert a dolognak nagyon praktikus jelentőségű bibije van. Az idegen alattvaló a török kormánynak nem fizet adót; minden adója abból áll, hogy az oltalomért a konzulátusnak évenkint két forintot fizet. A hatalmak belátták, hogy a török kormány nem tűrheti tovább, hogy akik természetszerűleg az ő alattvalói és a legjobb adófizetők lehetnének, holmi haszontalan ürügy miatt tömegesen idegen állam kötelékébe lépjenek és kibújjanak minden teher alól. A konzulátusok most minden alkalmat megragadnak, hogy ezeket az embereket, mihelyt valamit elkövetnek, vagy papírjaikat nem tartják rendben, elbocsássák fennhatóságuk kötelékéből. Az idegeneknek, amennyiben nem olaszok, vagy görögök, természetesen mindegy, akár Ausztria jön ide, akár másvalaki, csak európai hatalom legyen. Azok tisztán kereskedők, mégpedig rendesen nem a legjobb fajtából valók. Merész vállalkozó szelleműek, török földre mennek szerencsét próbálni, hírvágyuk nem riad vissza még az arnauta vadonoktól sem, hogy megszerezze a kincseket, miket hazájában, a holtán különb versenytársakkal kell küzdenie, meg nem talál. A kelet sok rózsával kínálja meg az idegent, csakhogy a rózsák nagyon tövisesek. A sok veszély, a súlyos küzdelem megkeményíti ezeknek az embereknek a szívét; idegen földön saját életrevalóságára van utalva az ember, ritkán nyúl feléje könyörületes kéz ; a szegény ember nyomorának enyhítésére igen kevés történik itt. Minden ember magára gondol és amint a sok idegen arcú között utat tör magának, nem veszi észre a koldusnak kinyújtott kezét. A tengerparti kávéházakban gyakran volt alkalmam észlelni, hogy a súlyos aranylánczokkal, drága aranyhímzésű, finom nyusztprémes köntösökben hivalkodók tömege mily könyörtelen a tizével, húszával odaözönlő koldusok iránt. Száz közül ha egy nyújt alamizsnát a sok. Yae victis! Jaj annak, ki kopott ruhában, arany láncz nélkül jár. A keleti kalmár csak azzal áll szóba, kitől nyereséget remélhet, kinek zsebéből aranyok csengése hallatszik. És ezért oly rideg, sivár itt a társas élet. A szabályt nem ismerő verseny a lelkekbe sárga irigységet önt és az etiquette szigorú formáiba önti azt a feszélytelen szívélyességet, mely a Nyugat társas életét oly kellemessé teszi. A humanisztikus irány elhanyagolása, a szörnyű ismerethiány, az a csekély olvasottság, melyet itt észlelünk lehetetlenné teszi a közéletet; a »közvélemény« abból áll, hogy mindenki panaszkodik a rossz kormányzat felett; a községet és államot kizárólag baksisok után hajhászó tisztviselők képviselik. Ebben a dúsgazdag kikötővárosban csak egy helyiség van, ahol európai lapokat találsz; 120.000 lakosa beéri egyetlen egy könyvkereskedéssel, az is a lehető legszegényebb; olvasásvágyát kielégíti egy nyomorult kölcsönkönyvtár, melylyel nálunk egy gimnaziális tanuló se érné be, a 70,000 izraelitának elég az az egyetlen Alliance-iskola, melyben héber olvasásnál egyebet nem tanulnak; a külföldiek számára, akiktől hemzseg ez a város, van egy rozzant négyosztályú olasz iskola, melybe nyolcvan gyermek is fér. Hírlapot — akár ittenit, akár idegent, az egész