Pesti Napló, 1883. február (34. évfolyam, 31-58. szám)
1883-02-14 / 44. szám
44. szám Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, 1883. szerda, február 14. 34. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — S hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéseért felülüzete évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »A Pesti ÜSTapló« kiadó hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, február 13. A kivándorlásról a következő érdekes dolgokat olvassuk a Pester Lloydban: »A Cymbrián 85 magyar honpolgár fűlt vízbe, mégis tart a kivándorlás; a felföldi parasztok azt mondják, hogy az urak merítették el a hajót, hogy a népet a kivándorlástól elijesszék. A novemberi belügyminiszteri enquete eredménytelen maradt; közigazgatási után a kivándorlást megszüntetni nem is lehet. Az 1881: 38. t.-cz. sem volt hatályos, a kivándorlási ügynökök tovább működnek s az útlevél-kényszert ki lehet játszani. A legjobb ügynökök a visszatérő kivándorlók, kik csodadolgokat beszélnek az amerikai életről s vagy magukkal csalják a népet, vagy demoralizálják az egész falut. De maga a pittsbourghi osztrák-magyar konzul Penszilvániában azt írja jelentésében, hogy a magyar kivándorlók a gyárakban, bányákban és vasutaknál 21 la—3 tallért keresnek naponkint s csak kivételesen lesznek földmivelők. Ennek folytán a felföldi gazdák már nem kapnak napszámosokat, vagy csak méregdrágán. A felvidéki mezőgazdaság tehát a létért küzködik. — Ezen állapotokat, úgymond a lap, kisszerű agrárius háziszerekkel orvosolni nem lehet, csakis nagyszabású iparpolitika vezethet czélhoz.« Sok igazat mond a czikk. Tilalmakkal visszatartani a népet nem sikerült egyebütt, nem sikerülhet Magyarországon. Ijesztgetés sem használ. Közgazdasági bajok közgazdasági intézkedéseket követelnek: adjunk jólétet a polgároknak, s nem fogják elhagyni hazájukat. Ezekben egyetértünk a Pester Lloyddal. Az iránt is, hogy ezen állapotok tűrhetetlenek s válságba hozzák a felvidéki megyék összes mezőgazdaságait. De menjünk tovább, miféle intézkedéseket kíván a P. Lloyd, melyeket mi? Laptársunknak agrárius intézkedések nem kellenek, hanem nagyszabású iparpolitikai rendszabályokat sürget. Melyeket? E kérdésre kérünk választ. Mert aki valami szert ajánl, az írja meg a reczeptet s ne olcsó jó tanácsokkal akarjon segíteni. Nekünk semmi kifogásunk a nagymérvű iparpolitika és az állami iparpártolás ellen. Mi soha sem helyeztük ellentétbe az ipart a földmiveléssel, a mesterembert a gazdával, iparos és földmivel egyaránt termelők. Egymásra vannak utalva mindenképen. Sokszor hangoztattuk, hogy a magyar földmivelés meg nem állhat s intenzivebbre nem változhat iparfejlődés nélkül; hogy terményeink versenyképessége és kivitele attól függ, hogy iparczikkekké feldolgoztassanak a búzalisztté, a fa deszkává, a kender kötéllé, a gyapjú posztóvá, a tengeri zsírrá, a krumpli szesszé, a nyersbőr kidolgozott bőrré stb. Ismételve hangoztattuk, hogy a modern állam roppant költségeit Magyarország elviselni nem képes, ha egyszerűn agrárius állam marad és minden adóját a földre veti s nem igyekszik iparos állammá tenni. Mi ennek folytán mint minden nagyszabású iparpolitika előfeltételét követeltük az önálló vámterületet, mely nélkül gyáripart teremteni az országban alig lehet s a kisipart megtartani avagy a gyáriparba átvezetni szintén nem lehet. Mert volt hát a Pester Lloyd és a kormány a közös vámterület mellett, mely a mezőgazdasági érdekeket feladja s a hazai iparról lemond ? E nélkül ipart teremteni bajos lesz, mert az osztrák verseny megöli. — Mindig sürgettük, hogy az állam és törvényhatóságok s a katonai kincstár belföldön csináltasson és szerezzen be mindent, de a ház nem fogadta el Zichy Jenő gróf indítványát. Azt megteszik, hogy előnyt adnak a minisztériumok a belföldi vállalkozóknak, de nem bánják, ha ez a legtöbb esetben osztrák eredetű iparczikkeket szállít hamis cég alatt. Az ipartelepek adómentessége, az iparoktatás sokat tehetnek, de a vámközösségben adott közgazdasági helyzet dominál s ez ellen parcziális reformokkal sikeresen küzdeni igen bajos. Mindazonáltal tegyünk meg mindent, mit az iparfejlesztés érdekében tennünk lehet, csak ne ámítsuk magunkat frázisokkal, mert az ország jelenleg kötött kezekkel áll az iparos kérdésekkel szemben, mint a szeszadó reformjára vonatkozó alkudozások Ausztriával bizonyítják, s tehát a kivándorlás kérdésén azáltal segíteni alig fogunk, hogy a falusi paraszttelkeken proletárrá tett föld népét a városok ipartelepeibe vezetjük át. Ez volna a helyes módszer, nem tagadjuk, hanem a kérdés ha felállitatik, még nincs megoldva. Mert a felföldi városokban az ipar ép úgy tönkrement, mint a felföldi falvakban a földmivelés, s az ipart feléleszteni ép oly nehéz, mint a roskadozó földmivelést megtámogatni. Aki tehát iparpolitikát emleget, fejtse ki, hogy mit ért alatta? Állami ipartelepeket? Törvényhozási intézkedéseket? Az ipartörvény revízióját? Mit dolgozzanak fel a létesítendő felföldi gyárak? Mi módon létesíttessenek? Micsoda garancziák adassanak azoknak, hogy az osztrák versenyt kiállják s az osztrák gyáraktól a belföldi piaczot legalább elhódítsák? Mi semminő gyakorlati iparos politikának ellenesei nem leszünk, ámbár agráriusok vagyunk. Mert agráriusok vagyunk, azért nem. Földjeink jövedelmét akarjuk szaporítani az ipar felvirágoztatásával. Minden iparos jól tudja, hogy akkor csinál jó üzletet, ha a gazdáknak van pénze bőven, és minden gazda jól tudja, hogy akkor van minden terményének jó ára és akad vevője, ha a városi kis- és nagyiparosok vásárolják. A kereskedő csak közvetítő. De mert agráriusok vagyunk, nem fogadhatjuk el a Pester Lloyd azon ép oly malicziózus, mint alaptalan állítását, hogy a földbirtokos osztályok bajait nem agrárius törvényekkel és intézkedésekkel kell gyógyítani. Az ipartörvények vagy kedvezmények elsősorban az iparosoknak használnak, csak közvetve válnak a földbirtokosok előnyére. Ha a parasztság a falvakon elpusztul s kivándorolni kénytelen s nem Amerikába megy hanem a városokba, azzal a földmives munkásviszonyokon segítve nem lesz. Ha az 1 — 5 holdnyi birtokocskák még inkább feldaraboltatnak, úgy, hogy tulajdonosaik a mezőgazdaságból megélni képtelenek, s az uzsorás, a korcsmáros, vagy a mészáros a telkeket összevásárolja szabadkézből, vagy liczitáczión s a földbirtokosból napszámos válik valamely gyárban : mi haszna van abból az országnak, a falunak és a mezőgazdaságnak ? Veszett fejszének nyele. Ha igaz, pedig igaz, hogy kis- és nagy- földbirtok a felvidéken nehéz válságban szenved, segítve lesz-e rajta, ha a városokban ipariskolák nyittatnak ? Az égő háznak nem segítség ha a szomszéd ház fedelét locsolják; az éhező koldus jól nem lakik abból, ha másoknak enni adnak. Az agrárius bajokat tehát agrárius, az iparos bajokat iparostörvényekkel és intézkedésekkel lehet csak gyógyítani. Ez a szabály. A kettő között ellentét nincs, összefüggés annyiban van, amennyiben a társadalom minden osztálya összefügg, s egyik közgazdasági tényező a másikra visszahat. A Pester Lloyd nagyot téved, ha az agrárius bajokat elismeri, de az agrárius politikát támadja. Ki az okozatot látja, az okokat ne tagadja, ha a czélt kitűzi, az eszközöket is akarnia kell. Máskülönben vagy belátása hiányos, vagy szándékai nem őszinték. Mai számlákhoz fél iv melléklet van csatolva- Budapest, február 13. A mérsékelt ellenzék ma este igen látogatott értekezleten elfogadta általánosságban a megyék háztartásáról szóló törvényjavaslatot. A részleteknél több módosítás fog tétezni. Egyszersmind fölemlítjük, hogy a mérsékelt ellenzék holnap, szerdán, d. u. 1/2 6 órakor újabb értekezletet tart. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Vizsolyi elnök megnyitván, Kemény Gábor b. közlekedésügyi miniszter előterjeszti azon válaszok tartalmát, melyek közül az egyiket Zámory Kálmánnak a Duna szabályozási kormánybiztos kinevezése iránt, a másikat pedig Móricz Pálnak a besztercze-brezovai és piski-vajdahunyadi helyi érdekű vasutak ügyében tett interpellácziójára adni szándékozik. Az értekezlet e válaszokat tudomásul vette. Ezután a megyék háztartásáról szóló törvényjavaslat vétetvén fel, általánosságban hozzászóltak : Tibád Antal előadó, ki terjedelmesen indokolta a javaslatot, Baross Gábor, Kemény Géza b., Kőrösy Sándor, Móricz Pál, Horváth Gyula, Lázár Lajos, György Endre, Gáli József és Tisza Kálmán miniszterelnök, kinek többszöri felszólalása után a törvényjavaslat általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatott. A részletes tárgyalás a holnap d. u. 6 órakor tartandó értekezletre tűzetett ki. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma délután 5 órakor Apáthy István elnöklete alatt tartott ülésében — melyen a kormány részéről Pauer Tivadar igazságügyminiszter volt jelen — folytatólag tárgyalta a törvénykezési szünidőről szóló törvényjavaslatot. Előadó és Teleszky István a bizottság legutóbbi ülésében hozott határozathoz képest bemutatták a 3. §-nak általuk szerkesztett szövegezését, mely szerint megjelölendők volnának külön-külön azon ügyek, melyek a szünidő alatt úgy az alsóbb, mint a felső bíróságoknál elintézendők. Miután a bizottság egyszeri hallásra a bemutatott javaslatok felett nem határozhatott, azoknak többszörösítését és a pénteki ülésen leendő érdemleges tárgyalását határozta el. Ezzel az ülés véget ért. A Kaminski-ügyről. Dr. Kaminski a bécsi államügyészséghez e táviratot intézte : »Néhány barátom arról értesít, hogy a cs. k. államügyészség a bűnvádi eljárásnak ellenem való megindításával szemben elutasító álláspontot foglal el, mert az általam báró Schwarz ellen beadott polgári keresetből nem tűnik ki büntetendő cselekmény tényálladéka. Ha csakugyan így volna, fölemelt kezekkel kérem, térjen el e megállapodásától s becsületem megmentésére indítsa meg ellenem a bünfenyitő eljárást. Nem egy politikai klub Velem-birósága, hanem a független, minden politikai pártgyülöleten felül álló bírák üljenek törvényt fölöttem. N y a des juges en Autriche. Dr. Kaminski Ignácz, stanislaui polgármester.« Ugyancsak a Kaminski-ügyről jelentjük meg, hogy Kaminski, mint táviratainkban már említve volt, a stanislaui helyi lapban részletes nyilatkozatot tett közzé a transzverzál-pálya provízió-ügyéről. A jellemző nyilatkozatnak itt közöljük befejező részét: Több ízben elhatározta Kaminski, hogy belenyugszik veszteségébe, de barátai figyelmeztették, hogy ily módon nemcsak 10.000 frtnyi kész kiadása megy kárba, hanem 70.000 frtot kell fizetnie társainak is, amire írásban kötelezte magát. Ez volt a kényszerhelyzet, a melybe jutott; mintha elitélték volna, hogy elveszitte minden munkáját s kiadásait s felemészsze vagyonát és erőit. Vetett, hogy mások arassanak s ő a közvélemény pellengérére állíttassák. Mert ezt kívánja a magas politika, mely nem azok közt keresi a bűnbakot, a kik jóllaktak s a b. Schwarz által Kaminski számára is letett pénzt elkapkodták, hanem azok közt, kik fáradozásaikkal, munkájukkal, verejtékükkel s pénzükkel lehetővé tették, hogy b. Schwarz a legolcsóbb ajánlatot nyújtsa be s az építést megkapja! Ezeket nyomorult semmiséggel akarták kielégíteni s ezért proskribálja őket a magas politika, s e proskripczió nemcsak Kaminskit éri, hanem dr. Wolskit is azért, hogy merészkedtek a humorral, de minden jogosultság nélkül bezsebelt borravalók nyugodt megemésztését megzavarni, oly egyének emésztését, kik szánalommal tekintenek a dolgozó emberekre, mint alárendelt teremtményekre, kik azt hiszik, monopóliumjok van a gazdag lakomában részt venni s a dolgozó embereknek, kik az asztalt felteritették, a lakoma szegényes csontjait s a morzsáit kidobni. Szükséges tehát végezni e parazitákkal, kik a munkálkodó emberek verejtékével hizlalják magukat, kik — mint a croupierk a játékbankoknál — hosszú ujjaikkal a pénzt mások zsebéből a magukéba kaparitják, kik szenteskedő Tartuffeökként a legjobb társaságokban ülnek s a borravalók verésének, legsajátabb mesterségöknek ódiumát oly egyénekre tudják háritni, kik szerencsétlen véletlen folytán e paraziták közé kerültek, s hogy ne károsodjanak, hánytatót kénytelenek adni e parazitáknak, hogy kiadják magukból, a mit elnyeltek. S innen a nagy lárma, a mardosás, a megbotránkozási pozitúrák! A nyilatkozat e szavakkal végződik: így áll az ügy, melyet nagy politikai eredménnyé fújt fel a centralista párt! A munkás-kérdés Ausztriában. Az osztrák képviselőház iparügyi szakbizottsága tegnapelőtt a bécsi munkáspárt több vezetőjét, Höger, Gehrke, Baudisch munkásokat s Kretschmer szabót mint szakértőket hallgatta meg, hogy megtudja nézetüket az iparfelügyelők intézményéről. Höger az intézményt kitűnő haladásnak mondja. Anglia példája azt bizonyítja, hogy az intézményt nem szabad csak a gyárakra korlátozni, mert különben másutt zsákmányolják ki a fiatal munkásokat. Éppen a kisiparban van sok baj és hátrány, melyek föltárása és orvoslása sürgetően szükséges. Az ipartársulatok az ilyen felügyelet gyakorlására alkalmas közegnek nem tekinthetők s általában nem sok sikerrel működnek. Az ipartársulatok körében alig van olyan ember, kinek ideje és kedve lenne a fizetéstelen felügyelői tisztet elvállalni. A kisiparban mutatkozó bajok közt a legnagyobb az, hogy a fiatal tanonczokkal mennyi visszaélést űznek mestereik, cselédnek használják, az ipariskolák látogatásától elvonják őket stb. Gehrke munkás szintén föltétlenül szükségesnek tartja a munkások védelmére az intézményt. De azt óhajtja, hogy az iparfelügyelőket ne a kormány nevezze ki, hanem a munkások maguk válasszák, mert csak így fogja érdekeiket védeni. Skene képviselő és gyáros veszélyesnek tartja, hogy az iparfelügyelőknek joguk legyen az egyes iparvállalatok minden részletébe behatolni. Nem akar olyan intézményeket, melyek az ipar fejlődését gátolják. Höger erre azt feleli, hogy bizonyos rendőri felügyeletet kell a gyárakra gyakorolni; szigorú törvényes határozatokat kíván az ellen, hogy a felügyelőket korrumpálni ne lehessen. Kretschmer szakértő is azt sürgeti, hogy a felügyelőket a munkások válasszák. Végül az elnök köszönetet szavazott a szakértőknek. A szélsőbaloldal. — febr. 13. Amint előre látható volt, a válság a szélsőbaloldalon legalább egyelőre elintéztetett. Már volt alkalmunk ennek sokféle okát elmondani. Az uj programmadás úgy magyaráztatott, mintha a párt egy része a régi programmtól eltért volna s az ezzel való izgatás ódiumának nem igen akarták magukat kitenni az illető képviselők. Aztán figyelembe veendő volt az is, hogy a követett taktikával nem sikerült az egyes turbulens elemeket a pártkörből kirekeszteni, hanem inkább ők rekesztették volna ki a mérsékelteket. A vidéken az új programm hire sok félreértésre szolgáltatott alkalmat s a képviselők választóik által arra hivattak fel, hogy a szakadást a lehetőleg mellőznék. Betetőzte mindezt Kossuth levele, mely a párt összes tagjaira mély hatást tett. Ez okok következtében létesült a kompromisszum , melynek részleteit alantabb mondjuk el. A perszonális unió úgy szerepel az elfogadott határozatban, hogy benne van ugyan, de nem mondják ki világosan. Mert hát kétségkívüli, hogy alkotmányos párt, a függetlenség alakjainak keresésében nem indulhat ki más alapról, mint a törvényből, s ha ez alapon marad, szükségképen a perszonális unió terére jut. Ami ezentúl van, az nem képezheti semmiféle párt törvényes törekvéseinek tárgyát. A szélsőbal azon felirati javaslata, melyet a határozat idéz, hangoztatja a törvényes alapot s kiemeli a fejedelem közösségét. Ez tehát a perszonális unió. De nem mondják ki világosan. Az egész eljárást úgy nevezik, hogy taktika, s mert meggátolta a szakadást s czélhoz vezetett, a szélső baloldali párt álláspontjától tekintve, nem is rossz. A belügyi kérdésekre és pártfegyelemre nézve a határozattól némelyek azt várják, hogy a turbulens elemeket féken tartja, mások azt hiszik, hogy minden marad a réginél. Mi is az utóbbit véljük. A személyi differencziák fennállanak egész élességükben, s azok — Február 14. — A PESTI NAPLÓ TÁRCSÁJA. „Hölgyek öröme.“ — Regény. — 35 Irta: Zola 23 nap 1. Forditotta: Tarnay Pál. II. Arcza oly fájdalmat fejezett ki, hogy Favier, a ki különben természeténél fogva nem igen volt érzékeny, segítségére sietett. — Robineau ur éppen most távozott el, mondá. Reggelire bizonyára visszajön... Délután megtalálja, ha beszélni akar vele. Denise megköszönte és felment a ruhaosztályba, hol Aurélia asszony hideg, elfojtott méreggel várta. Micsoda! egy fél óra óta van oda! hol volt ? A varrószobában bizonyára nem. A leányka lesüté fejét és a balszerencsének ez ádáz konokságára gondolt. Ha Robineau nem tér vissza, vége van. Mind amellett feltette magában, hogy még lemegy hozzá. A selyem-osztályban Robineau visszatérte egész forradalmat idézett elő. Az osztály azt remélte, hogy a folytonos torzsalkodásokat, melyeket ellene forraltak, megunván, nem fog visszanőni, és egy pillanatig csaknem úgy volt, hogy Vincard által sarkaltatva, aki üzletét neki akarta eladni, elveszítik. Hutin alattomos működése, az akna, melyet a másodfőnök lábai alatt hónapok óta ásott, fölrobbanóban volt. Miután szabad ideje alatt ő helyettesítette első elárusítói minőségénél fogva, ez alatt mindent elkövetett, hogy őt főnökei előtt legyalázza és hogy roppant buzgalom tanúsítása által annak helyét elfoglalhassa; csekély szabálytalanságokat fedezett fel és tett nyilvánossá, javításokra tett alázatos előterjesztéseket, új dessineket gondolt ki. Különben az egész osztálynak, elkezdve a kezdő boltos inastól, aki elárusító akart lenni, egész az első főnökig, aki az érdekeltek sorába vágyott belépni, csak egy rögeszméje volt: megbuktatni a fölötte álló pajtást, hogy egy fokkal feljebb haladhasson a létrán és felfalni, ha akadályul szolgál, és az étvágyaknak az a harcza, ez a kölcsönösen egymás hátára való mászás, ez a gép helyes és szabályos működéséről tett bizonyságot, az tette élénkké az eladást, az itz szerezte meg ez üzlet jövedelmét. Hutin mögött Favier állott, Favier mögött a többi sorban. Az állkapcsok ugyancsak csattogtak. Robineau elítéltetett, mint mindegyik egy-egy darab csontját hordta szét. Midőn tehát a másodfőnök visszatért, általános zúgás támadt. Ennek véget kelle vetni, az elárusítók magaviselete irányában oly fenyegetőnek látszik lenni, hogy a comptoir főnöke, hogy az igazgatóságnak időt engedjen az elhatározásra, kénytelen volt őt a visszaküldendő áruk kiválogatásával megbízni és az osztálytól egy időre távol tartani. — Mindnyájan elmegyünk, ha őt megtartják, jelente ki Hutin. Ez a dolog nagyon boszántotta Boutheontot, kinek jókedvű természete nem szerette az ilyen belső torzsalkodásokat. Nagyon rosszul esett neki, hogy maga körül csupa rosszkedvű pofákat lát. Mind amellett igazságos akart lenni. — Ugyan hagyjanak neki békét, nem vét ő önöknek semmit. Az ellenmondások kitörtek. — Micsoda ? nem vét nekünk semmit ? Kiállhatatlan természetű, örökké ideges, és oly büszke, hogy az embert meg se látja! Az osztály ezért haragudott legjobban. Robineau, nőies idegeivel, bizonyos merevséggel és helytelen érzékenységgel bírt. Húsz adomát is beszéltek róla, egy kis fiatal embertől kezdve, aki belebetegedett, egész rakás vásárló nőkig, kiket maró megjegyzései által megalázott. — Utóvégre is, urak, mondá Bourdemont, én semmit se tehetek.... figyelmeztettem az igazgatóságot, s ismét azonnal fogok vele beszélni. A második reggelizőknek csöngettek, a souterrainből a harangszó a raktár holt levegőjében tompán és mintegy távolról jövőnek hangzott. Hutin és Favier lementek. Minden comptoiból jöttek az elárusítók, egyenkint, párosával, lefelé sietve, és egymást lökdösve a konyha folyosójának szűk bejáratánál, mely nyirkos folyosóban mindig égett a gáz. A csorda sietett oda, némán, komolyan, a tányérok mindig inkább növekedő csörgése és erős ételszag közt. A folyosó végén pedig egy ablaknyilás előtt hirtelen megállapodtak. Tányéroszlopoktól körülvéve, kanállal kezében, mellyel rézfazekakba nyulkált, egy szakács osztogatta ott az adagokat. És ha félreállt, fehér köténnyel feszitő nagy potroha mögött a lángoló konyhát lehetett látni. — Nesze neked! tessék! mormogá Hutni, egy pillantást vetve az étlapra, mely az ablaknyílás felett függő fekete táblára volt felírva; marhahús pikáns mártással, vagy tengeri rája. .. Ebben a barakkban soha se kap az ember sültet! Süssék meg örökös marhahúsukat és halukat! Különben a halat általában megvetették, mert a lábas még egészen tele volt vele. Favier mind a mellett halat kért. Mögötte Hutin hajlott az ablakba, mondván: — Marhahúst, pikáns mártással. A szakács gépies mozdulattal szúrt fel egy darab marhahúst, és egy kanál mártással leöntötte. Hutin, kit a konyhának az ablaknyíláson kicsapó forrósága arczban ért, alig hogy elvitte adagját, már utána egymás után hangzott a sok »Marhahús, pikáns mártással.. .Marhahús, pikáns mártással«... mint valami litánia, mig a szakács folyvást húsdarabokat szúrt villájára, mártással leöntötte, egy jól szabályozott óragép gyors és ritmusos mozdulatával. — Ez a baj meg hideg, mondá Favier, kezén semmi meleget se érezvén. Szépen, egymásután mentek, kinyújtott kezükben tányérukat előre tartva, nehogy egymásba ütközzenek. Tíz lépésnyire innen volt a töltés, egy másik ablaknyílás, fénylő czink comptoirral, a melyen a boradagok voltak sorba rakva, dugasz nélküli apró palaczkokban, melyek még nedvesek voltak a kiöblítéstől. És kiki, elmenőben, üres kezébe kapta palaczkját és már most, mindkét kezében lévén valami, komoly arczczal és egyensúlyát igyekezve megtartani, kiki asztalához ült. Még sétálni is kell ezzel a terítékkel. Hutin tompán mozgott. Az ő és Favier asztala a folyosó végén volt, a legutolsó ebédlőben. Valamennyi terem egyforma volt, régi pinczékből átalakítva, négy méter hosszú, öt méter széles, melyeket vízhatlan mésszel húztak be és ebédlőket csináltak belőlük, de a nedvesség átütött a fal festékén, a sárga falakon zöldes foltok támadtak, és az utczára nyíló szelelő lyukak keskeny nyílásán szürke világosság hatolt be, melyet a járókelők árnyai folytonosan megszakítottak. Ott az ember júliusban éppen úgy, mint deczemberben csaknem megfuladt az émelyítő szagok által átjárt meleg párában, melyet a szomszéd konyha lehelt ki. Hutin érkezett elsőnek. Az asztalon, mely egyik végével a falhoz volt erősítve és viaszos vászonnal borítva, csak poharak, kések és villák voltak, amelyek egyszersmind a helyeket is megjelölték. Mind két végén egy-egy rakás váltani való tányér volt felhalmozva , míg a középen hosszúkás kenyér feküdt, beledöfött késsel, melynek nyele a jégbe meredt. Hutin letette palaczkját, tányérját; aztán egy tartályból, mely a meztelen falak egyedüli ékessége volt, asztalkendőt vevén elé, egyet sóhajtva leült. — Ezzel ugyan nem nagyon lakom jól! — mormogá. — Az mindig igy van, mondá Favier, aki baloldalán foglalt helyet. Nincs itt semmi, az ember itt éhen dögölhet meg. * Az asztal gyorsan megtelt. Huszonkét teríték fért el rajta. Eleinte csak a villák dühös csörtetése, nagy kamaszok mohó evése hallatszott, kiknek gyomra naponkinti tizenhárom órai fárasztó munka után korgott. Eleinte a segédek, kiknek egy óra volt megengedve az evésre, kávéjukat a házon kívül ihatták meg. Siettek is husz perez alatt begyíirni ételüket, hogy csak az utczára kiszabadulhassanak. De ez igen szórakoztatta őket, lustán, nem az eladásra gondolva tértek vissza, és az igazgatóság elhatározta, hogy nem szabad elmenniök, hanem azok, akik kávét akarnak inni, azt három sorért ott kapnak. Ekkor már nem siettek enni, nem igen gondolván rá, hogy a megszabott óra előtt osztályukba visszatérjenek. Sokan nagy falatokat nyelve, palaczkjuk mellett görnyedve, vagy állva, hírlapjaikat olvasták. Mások, ha első éhségüket lecsillapították, hangosan beszélgettek, örökös panaszukat a rossz étkezés ellen melegítették újra, meg újra fel,elmondták egymásnak, hogy mennyit kerestek, mit csináltak a múlt vasárnapon, és mit fognak tenni a jövő vasárnapon. — Nos, hát az önök Robineauja? kérdé Hutintól egy elárusító. A selyem-osztály harcza másodfőnökük ellen valamennyi comptoirt érdekelte. A Saint-Roch kávéházban mindennap éjfélig e fölött vitatkoztak. Hutin, aki marhabus darabjával küzködött, csak ennyit felelt: — Hát, Robineau visszajött. — Aztán hirtelen neki mérgesedve folytatás . — Kutya teringettél! nekem szamárhust adtak !.. .Becsületemre! utóvégre mégis megutálja az ember! — Ugyan mit panaszkodik! szólt Favier. Hát mit mondjak én, aki elég szamár voltam, hogy halat kérjek... .Rothadt. Valamennyien egyszerre beszéltek, mérgelődtek, tréfálóztak. Az asztal egyik sarkán, a fal mellett Deloche szótlanul evett. Mindig roppant étvágya volt, amelyet soha sem bírt kielégíteni, és mivel sokkal kevesebbet bírt szerezni, hogysem ráadásokat fizethetett volna magának, a legkevésbbé ízletes dolgokat is inyencz falánksággal költötte el. Mindnyájan is mulattak rajta, mert igy kiabáltak: — Favier, adja oda halát Deloche-nak... Ő így szereti, — Ön meg a marhahúsát, Hutin, Deloche csemegéül óhajtja. A szegény fiú vállat vont, nem is felelt. Nem az ő hibája, ha mindig éhség gyötri. Aztán a többi is hiába köp tányérjába, mégis mind kinyalja. Azonban csendes füttyre mind elhallgatott. Azt jelezték, hogy Mouret és Bourdoncle a folyosón vannak. Egy idő óta a hivatalnokok panasza oly mérvű lett, hogy az igazgatóság affektálva maga akart lemenni, s az élelmezés minőségéről meggyőződni. Naponkint és fejenkint egy frank ötven centime-ot fizetett az élelmezési főnöknek, annak ebből mindent kelle venni és fizetni: élelmiszereket, a gázt, kőszenet, a szolgaszemélyzetet; és Mouret rettenetesen meglepetettnek látszott, hogy mindez nem a legjobb volt. Még ma reggel is minden osztály egy-egy elárusítót küldött ki. Mignon és Liénard bizattak meg, hogy társaik nevében beszéljenek. A mély csöndben tehát a fülek hegyeződtek, a szomszéd teremből, melybe Mouret és Bourdoncie éppen beléptek, hangok hallatszottak be. (Folyt, köv.)