Pesti Napló, 1884. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1884-11-08 / 308. szám

308. szám. Budapest, 1884. Szombat, november 8. 35. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere. Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, nov. 7. A román túlzók megkisérlették a Hóra­s Kloska kerékbetöretésének századik évfor­dulóját nemzeti ünnep álarcza alatt forradalmi propagandául használni fel. A propaganda éle Ausztria, de főleg Ma­gyarország ellen irányult. S Erdély lett volna szintere a nagy politikai demonstrácziónak. De a vállalat megbukott az egész vo­nalon. Megbukott Bukarestben, Jassy­­b­a­n, s megbukott a magyar korona terüle­tén. Mert az ily tüntetésekhez az alkalmon kívül még két dolog szükséges. Az egyik a lelkesedés, a másik a pénz. A tisztelt rendezők előbb lelkesedéssel akartak pénzt csinálni, hogy aztán a pénzzel fokozhassák a lelkese­dést. De a magyarországi románok először is nem lelkesedtek az eszméért, s így pénzt sem adtak rá ; s másodszor, a szükséges pénznek hiányában, még a tisztelt rendezők lelkesedése is lelankadt. Hogy tisztán láthassuk, mi akart lenni a román túlzók részéről a Hóra-Kloska-ünnep, rekapituláljuk röviden e két nemzeti hősnek történetét. II. József császár 1784-ben bocsátotta ki a népösszeirásra vonatkozó rendeletet. Ez Magyarországon nagy reszenzust keltett, s a megyék sűrűn tiltakoztak ellene. A mozgalom átcsapott Erdélybe is, s ott a kitörés elősegí­téséhez még két momentum járult. Egyik a halálbüntetés eltörlése, a másik Erdélynek önkényes felosztása. Az oláhok, elámíttatva több kóborló s elcsapott katona által, a meg­váltás jelszavaként kezdték használni az össze­írást, s azt hívén, hogy ez katonai össze­írást jelent, tömegesen íratták be magukat ka­tonákul, ott hagyva kötelezettségeiket és urai­kat. E mozgalmat használta fel Hóra, ki már egyszer támasztott zavargást a szalatnyai korcsmák haszonbérlete ügyében, s ki e miatt több ideig az üldözés elől rejtőzködött. Ké­sőbb Bécsbe ment s Brád község számára vásárjogot kért, egyszersmind az ottani szol­­gabirót bepanaszolta. Hazatérvén, a bepanasz­­tott szolgabiró megbotoztatta Hórát. Ezek voltak Hóra vezéri szereplésének előzményei. Hóra a mozgalom élére állván, elhitette az oláhokkal, hogy ő a császár megbizottja. Előmutatott egy czifra okmányt, melyben a császár által meg van neki hagyva, hogy az oláhokat zsarnok uraiktól szabadítsa meg s hogy őket erre ellássa a szükséges fegyverek­kel. Az oláhok hittek neki s a lecsendesité­­sükre kiküldött szolgabirót a pandúrokkal együtt agyonverték. Ez volt a lázadás kezdete. A lázadás Zaránd, Hunyad, Fehér, Torda, Szeben, Kolos megyékben terjedt el s a láza­dók száma 5000-re szaporodott. Gyilkoltak és raboltak szerteszéjjel. Megtámadták Dévát, de visszaverettek, átcsaptak Arad megyébe, de onnan visszaszorittattak. Krassó s Arad megyék keleti részeiről Erdély határszélei éjjelenkint tatárban­­ látszanak. Néhány hét alatt több százra ment a­­ gyilkolt nemesek szá­ma. Kegyelmet senkinek sem adtak. A nőket meggyalázták s úgy végezték ki. A kath. papokat is épp úgy legyilkolták, mint a ne­meseket. Hóra volt a fővezér, s alvezérekül Kiosk­át és Krizsánt nevezte ki. A bécsi kormány azt a nagy hibát követte el, hogy Schultz ezredest a lázadókkal való alkudozásokra küldte. Ettől Hóra még in­kább vérszemet kapott. Hirdetni kezdte, hogy az oláhság a régi római légiók maradvá­nya. S hogy az oláhországi és moldvai oláhok­kal szövetségre lépve, egy független Romániát kell megalapítani. De ezeket csak czimborái közt hirdette, mert a tömeg előtt még mindig a császár nevével és megbizásával takaród­­zott. Ez okozta, hogy rabló serege végül már 35 ezerre rúgott. Ekkor kezdődött ellene a fegyveres akczió. S most Hóra, hogy híveit harczra lelkesítse, előbb Hunyadmegye főis­pánjának, utóbb dák királynak jelentette ki magát, s Hunyadmegyét, melynek egész nemességét kipusztító, felosztotta hívei között. De ez a dicsősége nem tartott sokáig. Fábry altábornagy s az összegyűlt nemesség közös erővel törtek ellene, s Hóra el sem merte fo­gadni a döntő csatát, hanem hazabocsátván híveit, maga, két alvezérével együtt, gyáván megszökött. De Kray székely alezredes el­fogta őket s miután Krizsán önmagát meg­­fojtá börtönében, Hora és Kloska 1785. február 29-kén lábaitól kezdve kerékbe töre­tett. A lázadásnak 62 feldúlt s felégetett falu, 182 nemesi udvar és 4000 emberélet esett ál­dozatul. Ezek voltak tehát ama nemzeti hősök, kiknek emlékünnepet akartak rendezni a ro­mán túlzók. De a románokban volt annyi j­ó ízlés, hogy közönséges rablókat és gyil­kosokat nemzeti hősökül elfogadni nem akartak. E tüntetés felsülése becsületükre válik, valamint hogy annak sikere nemcsak a leg­rosszabb politika lett volna rájuk nézve, ha­nem erkölcsi csapás. Magyarországon a románok sohasem voltak olyan helyzetben, hogy lázadásra okot találhattak volna. Hára is csak a legnagyobb hazugságokkal tudta fellázítani őket, és pedig csak a császár nevében. S azóta egy század múlt el. Magyarországon ma minden polgári szabadság egyenlő kincse minden honpolgár­nak nemzetiségi különbség nélkül; s a ma­gyarországi románok akár a közpályán, akár a társadalmi kenyérkereset terén szorgalmuk­kal és képességeikkel épp úgy boldogulhat­nak, mint akárki más. Nincs előttük elzárva semmi tér, csak az állam elleni izgatások tere van elzárva. Azaz, hogy még ez sincs. Hanem ha rálépnek, számoljanak a következ­ményekkel. Most a Hora-Kloska-demonstrácziókkal ők kétségtelenül e térre léphettek volna, de nem léptek. Nagyon jól tették. Örömmel kon­statáljuk, hogy a román nemzetiség zöme oko­sabb, mint azon túlzók, a­kik vezéreik szeret­nének lenni. S kiváló örömmel jegyezzük föl azt is, hogy még a budapesti román ifjúság is elítélte e tüntetést és nyilvánosan tiltakozott azon hit ellen, mintha az ifjúság csatlakozni kívánna e tüntetéshez. Erős meggyőződésünk, hogy Magyaror­szágon a románoknak nem barátja, hanem a legnagyobb ellensége az, a­ki a Hóra-féle őrült ábrándokat hintegeti szívükbe. Mert megmérgezi egész életüket, s egy elérhetetlen kiméra kergetésére kárhoztatja. S annál elérhetetlenebb ez ábránd, minél inkább számít a külbonyodalmak segélyére. Mert vagy nem bir velünk az orosz, s akkor a területi viszonyok nem változnak; vagy bir, s akkor az oroszok e győzelmét a románok keserlik­k meg legelőször. A románok boldogulására csak két út nyílik. Egyik az, hogy Románia örüljön önálló királyságának s maradjon békés szomszéd és szövetséges. A másik, hogy a magyarországi romá­nok ám tartsák és óvják meg román nemze­tiségüket, de legyenek hű és igaz magyar honpolgárok. Minden út, melyet ezeken kívül keres­nek, meddő harczra és bukásba vezet. A delegácziók. 1. A magyar delegáczió külügyi albizott­ságának mai tárgyalása, az osztrák delegáczió vitája után, nem nyújthatott ugyan lényegesb úl pontot, de volt több oly részlete is, mely az osztrák vitában nem fordult elő. E részletek a következők: A magyar delegáczióban levő ellenzéki tagok a külügyi kérdésekben határozott állást foglaltak, s míg Szilágyi Dezső gyanút s bizalmatlanságot fejezett ki az Oroszországgal létesült paktum tárgyában, Apponyi Al­bert gr. határozottan visszautasíta a Lloyd ügyét. A külügyminiszter a három császár ta­lálkozásáról és szövetségéről igen részletesen szólt, s e fejtegetéseinek, azok diplomácziai simasága mellett, volt néhány élesebb pointje is, így azok, melyek a szövetség erkölcsi biz­tosítékai és tartamáról szólanak. A magyar képr­­ház felirata ügyében kérdés tétezvén, a külügyminiszter kijelente, hogy az teljesen magyar belügy lévén, egy hatalom részére sem képezhető felszólalás tárgyát. A külügyminiszter különös nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a magyar kormány vele teljes szolidaritásban áll. Ezeken kívül a külügyminiszter részle­tesen szólt a török vasutakról, a török tarifa­­szerződésről, a görög szerződésről s érinti az okkupáczionális tartományokban fennálló vi­szonyokat is. H. A magyar delegáczió külügyi albizottságának november 7-én d. e. 11 órakor tartott üléséből. Elnök: Zichy Ferencz gróf. Jegyző s előadó: Fálk Miksa. A kormány részéről jelen vannak: Kálnoky Gusz­táv gr., Kállay, Szögyény, Tóth Vilmos, Tisza Kál­mán, Szapáry Gyula gr. Az elnök megnyitván az ülést, felhívja a bizott­sági tagokat, hogy terjeszszék elő kérdéseiket a kül­ügyminiszterhez. Fálk Miksa: Az albizottság arra utasította az előadót, hogy mindenekelőtt azon kérdéseket intézze a külügyminiszter úrhoz, melyek hozzá az osztrák delegáczió költségvetési bizottságában is intéztettek, a­mi mellett magától érthető, hogy fentartja az albi­zottság minden tagja azt a jogát, hogy a tárgyalás folyamán egyéb oly felvilágosításokat is kérhet, me­lyeket szükségeseknek tart. Az előadó ehhez képest mindenekelőtt a következő kérdéseket teszi: 1. A válasz, melylyel ő Felsége a delegácziók elnökeinek beszédeire felelni méltóztatott, azt mondja, hogy viszonyunk az összes hatalmakhoz, de különösen a szomszédosakhoz a legbarátságosabb. Van-e a mi­niszter úr azon helyzetben, hogy az albizottságnak közelebbi felvilágosítást nyújthasson e szomszédos államokhoz, nevezetesen: Németországhoz, Oroszor­szághoz, Olaszországhoz, Szerbiához és Romániához való viszonyunkról ? Történt-e ezen viszonyokban va­lami változás a skierniewiczei találkozás folytán? Megvalósult-e a miniszter úrnak tavaly kifejezett re­ménye, hogy Romániához való viszonyaink folyton javulni fognak ? 2. Megfelelt-e a török kormány a négyes érte­kezleten elvállalt azon kötelezettségének, mely szerint a csatlakozásási vonalak kiépítését folyó évi október 15-re, illetőleg 23-káig biztosítani kellett, ha pedig ez — mint a hírlapi tudósításokból látszik, — meg nem történt volna, minek voltak az akadályok, és mi lépéseket tett a kormány, hogy a portál kötelezett­ségeinek teljesítésére bírja ? — Módjában van-e a miniszter úrnak, hogy a kormányunk és a fényes porta között ez ügyben újabban folytatott levelezést az al­bizottság elé terjeszsze ? 3. Tekintve, hogy a legújabb statisztikai kimu­tatások szerint nemcsak hogy a lisztkivitel Fiuméból Görögországba tekintélyes mennyiségre emelkedett, hanem ez a gabona-áruneműekben szűkölködő állam általán nagy tömegét igényli a földmivelési termé­nyeknek, melyek ez idő szerint csaknem kizárólag Oroszország által szállíttatnak, holottan legalább is hasonló, ha nem kedvezőbb feltételekkel szállíthatjuk mi is; tekintve továbbá, hogy közelebbről Németor­szág és Görögország közt kereskedelmi szerződés léte­sült, mely az előbbinek jelentékeny kedvezményeket biztosít, míg monarchiánkat az a veszély fenyegeti, hogy mindinkább leszorul a görög piac­ról, ha nem szabályozza a mi forgalmunkat is Görögországgal ke­reskedelmi szerződéssel­ tett-e a közös külügyminisz­térium egyfelől a két kereskedelmi miniszternél, más­felől a görög kormánynál valami lépést az iránt, hogy monarchiánk és Görögország közt kereskedelmi szer­ződés mielőbb létesüljön? Ha pedig az úgy nem tör­tént volna, minek voltak az akadályok és eltávolítá­sukra van-e kilátás ? 4. Minthogy úgy az osztrák delegáczió költség­­vetési bizottságában Görögországgal való kereske­delmi viszonyaink vitatása alkalmával, valamint egye­bütt is jogos panaszok merültek fel az osztrák-magyar Loyd ellen, mint a­mely, daczára a rendelkezésére levő kitűnő anyagnak és a monarchia két államától nyert jelentékeny kedvezményeknek, kereskedelmi érdekeinek előmozdításában részéről a legszerényebb igényeknek sem törekszik megfelelni: mit szándéko­zik a közös külügyminisztérium abban tenni, hogy ez az államilag segélyzett társulat a monarchia két ál­lamával fennálló szerződési­ viszony tartamára köte­lezettségeinek lelkiismeretesebb teljesítésére szorít­­tassék ? 5. Minő helyzetben vannak a Törökországgal való kereskedelem-politikai alkudozások és van-e­ kilá­tás arra, hogy ezzel az állammal reánk nézve előnyös árszabási egyezmény létesüljön ? Gr. Kálnoky külügyminiszter: A hozzám inté­zett kérdésekre a következőkben van szerencsém vá­laszolni : Az első kérdés külügyi, s különösen a szom­­széd államokhoz való viszonyainkra vonatkozik. E te­kintetben eleve figyelmeztetnem kell arra, mily sokat beszéltek már e tárgyról, úgy­hogy e tekintetben ab­ban a kedvezőtlen helyzetben vagyok, hogy nem sok újat adhatok hozzá. A 1. bizottság ő Felsége szavaiból általános ké­pet nyert a külügyi helyzetről. Néhány nap előtt azon helyzetben valók, hogy az osztr­ delegáczióban kifejt­hettem s kiegészíthettem e képet. A mi különösen Német- és Oroszországhoz való viszonyunkat s annak lényegét illeti, hivatkozhatom a kimerítő fejtegetésre, melyet a magyar képviselőház­ban előterjesztett­­. barátom, a miniszterelnök úr, a­kivel a legteljesebb egyetértésben vagyok. E képet tehát csak általános vonásokban fog­lalhatom ismét össze s a további felvilágosításokra vonatkozó esetleges megjegyzéseknek s kivonatoknak egyes pontokra vonatkozó kiegészítő észrevételekkel igyekszem eleget tenni. A t. bizottság tudja, hogy külügyi politikánk alapja a békeviszony Németországhoz, a­mely immár évek óta s változatlanul fennáll, oly viszony, a­mely általánosan kielégít és megnyugtat. A legjobb bizo­nyítéka annak, mily helyes a két császári állam e szö­vetségének eszméje, s a mód, mely szerint alakult, abban rejlik, hogy nemcsak mély gyökereket vert a két ország lakosságában, mindenütt népszerű, mindenütt ragaszkodnak hozzá s senki sem tesz ellene többé ellenvetést, ha egyáltalán szó lehet e tekintetben komoly ellenvetésekről, — hanem abban is, hogy ha e szövetség kifelé bizalmatlanságot keltett, ez egészen elenyészett s ellenkezőleg a bizalom s ezen eszme helyességének felismerése átterjedt a szom­széd államokra is s ezek is törekszenek s törekedtek átvenni s magukévá tenni azon konzervatív békepoli­tika eszméjét, a­mely e szövetség alapját képezi. Láttuk, hogy először Olaszország ismerte fel annak előnyeit, hogy a két hataloméval közös alapra helyezkedjék. Az ebből származott barátsági viszony, a­melyről az utóbbi delegáczió alatt szerencsém volt nyilatkozni, alakjára s lényegére nézve azóta változat­lanul fennáll, és pedig mindkét részről ápolva, s re­mélem, még tovább fog fejlődni. A viszony, mely a berlini béke után Orosz­ország irányában alakult, a­mint emlékezni fog­nak, nem volt barátságos. Az elégületlen hangulat, mely Oroszország némely politikai köreiben s az újonan alakult államok némelyikében is kifejlődött; a körülmény, hogy egyik-másik elérhetlen eszme, mely az izgatott mozgalom idejében támadt, nem valósult meg: némi keserűséget hagyott hátra, a­mely Orosz­országban heves ingerültségig fokozódott minden ellen, a­mi Nyugateurópából jött. Ily körülmények közt igen kételmetlen állapot­nak kellett kifejlődnie Oroszország s Nyugateurópa közt s első­sorban Ausztria-Magyarország s Német­ország irányában. De az óhajtás, hogy a kölcsönös jó viszonyok fentartassanak vagy helyreállíttassanak, mindig ural­kodó maradt a döntő tényezőknél. Ha tehát bizonyos időn át nem egy válságos mozzanat s aggodalomkeltő hullámzás állott is be, mely a béke megzavarásának félelmét is felkeltheti, ennek oka nem rejlett a két európai császári hatalom politikájának intenczióiban, hanem a viszonyokban, s részben a szenvedélyességben, melylyel a közvéleményben és a sajtóban e kérdések mindkét oldalról tárgyaltattak. Még a múlt esztendő­ben intézett hozzám az én 1. barátom, Csernátony, a delegáczióban kérdést, mely, ha jól emlékezem, azon aggodalmat fejezte ki, hogy viszonyunk Oroszország­hoz komolylyá változhatnék. Akkor csak annyit kon­statálhattam, hogy e tekintetben vannak ugyan aggo­dalmak , de már akkor hozzátettem, hogy az uralko­dók és kormányok közötti viszony zavartalanul békés és rendes, s óhajomat fejeztem ki, hogy a két nép kö­zötti jó viszony is konstatálható legyen. Megjegyez­tem akkor, hogy ezen sajnálatos izgatottságot a vi­szonyokat rosszul felfogó sajtó agitác­iójának és a mo­mentán izgatottságnak tulajdonítom és meggyőződé­semet fejeztem ki, hogy ezen izgatottság végre is a jobb belátás és észszerűbb felfogás előtt meg kell, hogy szűnjék. Ezen feltevésem és ezen óhajom azóta, mint megelégedéssel mondhatom, megvalósult. Tényleg megnyugvás állott be és annak megértése, hogy bé­kés és biztosított állapotok épp úgy fekszenek az orosz birodalom, mint a többi birodalmak jól felfogott ér­dekében, ott is utat tört magának és a nézetek meg­egyezése tényleg létrejött ezen irányban, mely meg­egyezés legutóbb uralkodónknak Oroszország czárjá­­val történt baráti találkozásában, melyen Vilmos csá­szár is részt vett, nyert kifejezést. Ezen találkozásnak jelentőségét ismeri a­z. al­bizottság azon nyilatkozatokból, melyek erre nézve ő Felsége válaszában, valamint a miniszterelnök úr beszédében foglaltattak. Ezen találkozás fon­tossága éppen abban rejlik, hogy három uralkodó, kik birodalmukban oly nagy tiszteletben részesülnek és kik oly nagy országok felett uralkodnak, a béke politikája iránt, a­nélkül, hogy annak éle valamely más hatalom ellen fordulna, és oly politika iránt, mely a létező jogállapotok elismerésén alapszik, meg­egyeztek, hogy egész tekintélyükkel ezen politikát fogják fentartani és kölcsönös bizalommal el vannak határozva azt követni. Hogy ezen találkozás fontos tényt képez, azt mindenki érezte, és a­mi felemlítendő, mindenki bizalommal fogadta. Mondhatom, hogy a külföldön nem emelkedett egyetlen, legalább némi fontosságra igényt tartó hang, mely bizalmatlansá­got fejezett volna ki. Hiszem és remény­em, hogy nemcsak a­z­ albizottság, hanem a monarchia népei is az én nézetemen lesznek, hogy ezen eredmény alkal­mas arra, hogy üdvösnek és olyannak tekintessék, melylyel meg lehetünk elégedve. Az előbb kifejtettekből önkén­t kiderül, hogy sem a többi hatalmakhoz való viszonyunkban, a­mint azok azelőtt fennállottak, sem politikánk érdekei és czéljai tekintetében ezen fázis nem okozott változást. Szerbiát és Romániát illetőleg is intéztetett hozzám kérdés. Szerbiára vonatkozólag általában is­meretes azon tény, hogy mily kielégítők viszonyaink ezen nagy virágzásnak induló országhoz, és megelé­gedéssel konstatálom, hogy a népességben is ezen irányban és az anyagi érdekek terén az üdvös befolyás folyton inkább és inkább mutatkozik. Nem kételke­dem, hogy a jelenít­ő viszony, melyet tudunk méltá­nyolni, mindinkább szilárdulni fog. A­mi Romániát illeti, azon reményem, melyet tavaly fejeztem ki, hogy viszonyunk ezen államhoz jávulni fog, teljes mértékben megvalósult. A viszony monarchiánk és Románia között azóta tényleg igen barátságossá alakult, és a legna­gyobb elismeréssel emelhetem ki, hogy ő felsége, Ro­mánia királya és kormánya ezen irányban iparkodnak működni, és meg vagyok győződve, hogy egy csekély, de lármás pártnak agitácziója, mely ott ellenünk mű­ködik, lehetőleg szűk korlátok közé lesz szorítható. Remény­em, hogy következetes és nyugodt munka mellett, — és főleg nyugalom kívántatik hozzá, — ott is egészen kielégítő állapot lesz helyreállítható. Kevésbbé kedvezően nyilatkozhatom bizonyos a mi hazánkból származó agitátorok magatartása és t­zel­mei fölött, kik a Kárpátokon túl nagyon elősegítik e lármát és hozzájárulnak a sajtó útján való izgatáshoz, valamint sok kellemetlenséget okoznak a román kormánynak. Csernátony Lajos utal a lapok azon híreire, hogy a válaszfeliratnak a külügyi viszonyokra vonat­kozó passzusa tárgyában Oroszország részéről, sőt még Németország részéről is kérdés, sőt talán tilta­kozás is intéztetett volna külügyi hivatalunkhoz. Kér­dést intéz a külügyminiszterhez az iránt, mi való ezen hírekből ? Kálnoky dr.: A 1. bizottsági tag, ha jól értettem, azon kérdést tette, hogy van-e valami alapja azon hírnek, hogy Oroszország vagy Németország részéről felszólalás történt a képviselőház felirati vitájában a miniszterelnök úr által tett ismeretes nyilatkozat miatt. Kijelenthetem, hogy egyik részről sem történt e tekintetben sem direkt, sem indirekt felszólalás. Szilágyi Dezső: Az első kérdés, melyet intézni bátor voltam, Németországhoz való viszonyunkra vo­natkozik. E viszony hivatalosan mint szövetség jön megjelölve és a külügyminiszter úr, ha jól emlékszem, úgy nyilatkozott, hogy ez a szövetség külpolitikánk alapját képezi és hogy ezen az alapon igyekszik más hatalmakhoz való viszonyainkat szabályozni. E szö­vetség 1879-ben jött létre, s már akkor kedvezőleg len fogadva, annak már akkor nagy értéket tulajdo­nítottak. Külföldről oly körökből, melyek rendszerint jól vannak értesülve, e szerződés fontos részleteiről a sajtó útján értesültünk, és az adatok, bár mindenütt átvétettek az európai sajtó által, még eddig illetékes helyről megczáfolva nem lettek. Ez adatok szerint e szövetség védelmi természetű, két vagy több hatalom­nak bármelyik szerződő fél elleni ellenséges koali­­cziója esetére, és határozott — öt évet említettek — tartamra volt kötve. E szövetség — meghosszabbítás által vagy sem, erről nem vagyunk értesülve — ma is fennáll, és csak megelégedéssel hallottuk, hogy hosszú időtartamra van biztosítva. A kérdés, amit ezzel kap­csolatban most tenni szándékozom, abban áll, váljon e szövetség, mely hivatalos nyilatkozat szerint külügyi politikánk alapját képezi, határozott eshetőségekre állapít-e meg kölcsönös támogatást, vagy általános természetű és fennállási tartama minden eshetőségre kiterjed? E kérdésre adandó felelettől kétségkívül tete­mes részben függ az a megelégedés, melylyel a szövet­ségnek már ténye is az ország minden körben fogad­tatott, mert a mindkét félre biztató és megnyugtató hatása a viszonynak a szövetkezés köre és tartama által lényegesen befolyásolva van. Annyival inkább, mert azon érdekek, melyeket a szövetség biztosítani hivatva van, reánk nézve — túlnyomólag keleten, — Németországra nézve túlnyomólag nyugaton vannak, — és engedje meg a miniszter úr, hogy e kér­déshez most, az azzal kapcsolatban álló azon további kérdést fűzzem: váljon az 1879-ben létrejött szövet­ség érdeke és különösen hordereje érdekeink támo­gatása tekintetében a legújabb események által nem csökkentetett-e ? Gr. Kálnoky külügym.: A kérdés kétségkívül főleg annak megtudását czélozza, hogy e szövetség folytán mire számíthatunk s másfelől, hogy mily ter­hek hárulhatnak ebből reánk. Értem a kívánságot, mely ezen irányban felvilágosítást óhajt, de a magam részéről azt hiszem, ki kell mondanom, hogy előttem nem látszik a köznek, s nevezetesen a monarchiának érdekében levőnek, e kérdésre részletes választ adni. Bármily bizalmas jellegű legyen is e bizottság, szemem előtt kell tartanom, hogy hármas hallgató­ságra kell tekintettel lennem: a t. bizottságra, a köz­véleményre nálunk s Európában, s a kabinetekre. A tekinteteknek, melyek e megfontolást elém szabják, rám nézve mérvadóknak kell lenniök, s bármennyire elismerem is a hazafias motívumokat, melyek a t. delegátus urat e kérdésre indították, mégis kérnem kell, hogy szabad legyen arra nem válaszolnom. Szilágyi Dezső elismeri minden miniszternek, különösen a külügyi miniszternek azon jogát, hogy oly kérdésre való feleletbe ne bocsátkozzék, mely által a közérdeknek ártana, — ezért szemben a tett nyilat­kozattal a feleletet tovább nem sürgeti. Ehhez azon­ban egy megjegyzést óhajt fűzni. E szövetség részle­teiről külföldön, éppen Németországon, közlemények jelentek meg, melyek oly személyektől erednek, kik a diplomácziai körökkel közelebbi összeköttetésben ál­lanak. E közleményeket onnan soha meg nem c­áfol­­ták. E közleményekben az is foglaltatik, hogy e szer­ződésre nézve Németország részéről, a­honnan annak eszméje kiindult, 1879-ben azon javaslat létetett, hogy az a szövetkező államok törvényhozásai elé ter­­jesztesék és beczikkelyeztessék, a­mi maga arra mu­tat, hogy Németország felfogása szerint a nyilvános­ság kizárása nem szükséges. Önkénytelenül az a kér­dés merül itt fel, hogy mi is talán túlságos óvatosak vagyunk. Egy másik kérdésem vonatkozik az Oroszország­gal létesített egyetértésre, a­mely a miniszter úr nyi­latkozata szerint úgy Oroszországgal, mint Németor­szággal egyaránt fennáll és a szerződésnek megfelelő állapotok fentartását foglalja magában. Kérdésem az volna, nem foglal-e a nézeteknek egysége még mást is magában, jelesen megegyezést más es­hetőségekre, különösen olyanokra is, melyek foly­tán a Balkán-félszigeten a berlini szerződésnek megfelelő állapotok módosítása netalán szüksé­gessé válnék ? Magam is azon nézetben vagyok, ha a nézetek egysége a keleten létesített állapotokra nézve létrejött Oroszországgal, hogy az , mint a mi­niszter úr kifejezte, igen örvendetes eredmény, e fölött nem is lehet nézeteltérés. De ezen nézetegységnek mindenekelőtt valamennyi pontra ki kell terjednie, mert különös volna egy oly nézetegység miatt örülni, mely éppen azon pontokra nem terjed ki, mely pontok netalán Oroszországnak kellemetlenek lehetnek. Én úgy gondolom, hogy a miniszter úr nyilat­kozata azt is jelenti, hogy a nézetek egysége a szerző­dés minden pontjának keresztülvitelére is vonatkozik; különös volna, ha ez bent nem foglaltatnék és ha pl. oly pontok keresztülvitelére, melyek egyik vagy má­sik egyetértő hatalomnak, pl. Oroszországnak kelle­metlenek, egyetértés nem léteznek. Másfelől a közvélemény bizonyos tekintetben tájékozatlanul van azon tárgyak iránt, a­melyekre nézve egyetértés létrejött; felmerültek oly nézetek is, hogy az nemcsak a szerződési állapotok fentartására, hanem egyéb eshetőségre is vonatkozik, oly eshetősé­gekre, a­melyek a­nélkül, hogy egyik vagy másik nagyhatalom által idéztetnének elő, a Balkán-félszi­geten felmerülnek és melyek a szerződési állapotok módosítását teszik szükségessé. Erre nézve kérnék felvilágosítást. Gr. Kálnoky külügyminiszter: Az egyértelmű­ségét a nézeteknek, mely a három császárság uralko­dói s kormányai közt nyilatkozott, akként jellemez­tem s megtévé ezt t, barátom, a miniszterelnök úr is, hogy ott jegyzőkönyvekről, szerződésekről stb., mint az előttem szóló magát kifejező, nem volt szó. Úgy jellemeztem, mint elvi megegyezést. Nem egészen vi­lágos tehát előttem, hogy voltaképen mi felel meg a t. delegátus úr kívánságának. Egyfelől nem óhajtja, hogy a jövő kérdései eleve kössenek bennünket, más­felől, úgy látszik, nincs bizalma a most teremtett po­litikai helyzetben, ha e kérdést illetőleg nem áll ren­delkezésünkre biztos garanc­ia a jövőre nézve. Azt hiszem, e találkozás s a kifejezést nyert egyértelmű­ség értéke éppen abban rejlik, hogy a három ural­kodó minden felmerülhető kérdést a béke s a fennálló jog szellemében akar felfogni. Mihelyt a jogalapra helyezkedünk, ez eleve kizárja, hogy a jövőre nézve ezenkívül eső czélokra törjünk. Tehát elvi megegye­zésről van szó. Állapodjunk meg ennél. Csernátony Lajos kijelenti, hogy nem tartozik azon érzelmi politikusokhoz, kik Oroszországgal min­den áron rossz lábon akarnak állni, hanem azok közé, kik hazánk érdekében állónak tartják, hogy monar­chiánk a lehető legjobb viszonyban legyen Oroszor­szággal. De határozottan a legrosszabbnak tartja a feszült viszonyt. A feszült viszony hátrányait az egyé­nek is érzik, még inkább érzik az államok, és az álla­mok közötti feszült viszonyra nézve áll az a franczia közmondás, hogy az ajtó zárva vagy zárva legyen. Azért nagy nyereségnek tartja, ha sikerült a feszült­séget megszüntetni monarchiánk és Oroszország kö­zött. A létrejött elvi egyetértésnek megvannak előnyei, mert kizárja, hogy felbátoríttassanak bizonyos Ma­­gyarország-ellenes izgatások. Szóló ezen szempontból fogván fel a létrejött egyetértést, a külügyminiszter válaszában megnyugszik. Andrássy Gyula gr. czélszerűnek tartaná, ha a külügyminiszterhez ne több oldalról egyszerre intéz­kedének kérdések, hanem a hozzá egy részről inté­zett kérdésre rögtön válasz adassék, mert különben megtörténhetik, hogy egyes kérdések kikerülik a figyelmét, így meg van győződve, hogy a külügymi­niszter figyelmét kikerülte Szilágyi Dezső azon kér­dése, vájjon az újabban felmerült események nem gyengítették-e a fennálló szerződésekben rejlő garan­­cziákat ? A­mely kérdésre különben a külügyminisz­ter bizonyára válaszolt volna. Ami azon kérdést illeti, melyet Szilágyi Dezső Busch könyvére hivatkozva felvetett, várjon t. i. azon időben, midőn Ausztria-Magyarország és Németor­szág között egy szorosabb viszonyra vonatkozó egyez­mény állapíttatott meg, létetett e Németország részé­ről indítvány oly irányban, hogy a szerződés mint organikus egész a két állam törvényei közé iktattassék és ekként nyilvánosságra hozassák, erre vonatkozólag

Next