Pesti Napló, 1886. október (37. évfolyam, 272-302. szám)
1886-10-10 / 281. szám
281. szám. 37. évi folyam Budapest, 1886. Vasárnap, október 10. Szerkesztés! Irod» s Ferencziek tere, Athenaeum-épített. A lap az elemi részét illető minden közlemény a »zerkesztő«éghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal Ferenciek tere, Athenben mépetet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás költi panaszok, hirdetmények; a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Előffizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapestie kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra » frt. Ha v esti kisdia postai különkldése kívántatik, postbélyegre hívónként SS kb., és negyedenként 1 forint felülfiletendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 13 Pesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-éplet, küldendők. Eggyes szám 4 kr. A képviselőházból. A Janszki-ügy újra fölmerült a képviselőházban, az e tárgyban beadott kérvények alkalmából. Borsod megye kérvényét érte az a kitüntetés, hogy, habár nem a függetlenségi párt álláspontját fejezi ki, mert szilárdul a közjogi alapon áll s ezen óhajtja a közös hadsereg átalakítását — mégis éppen a függetlenségi párt soraiból jött az indítvány, hogy e kérvény egész terjedelmében olvastassák fel. Ami meg is történt. Az összes beadott kérvények közül csnk az egy borsodmegyei volt, melynek szó szerinti felolvasását kívánta a képviselőház. S hozzátehetjük, hogy ami e kérvény tartalmát illeti, az valóban páratlanul áll és a legszebb nemzeti okmányok közé sorozható. Az ellenzék kívánta még az ismert királyi kézirat felolvasását is, de ez már nem történt meg. Tisza miniszterelnök úr szívósan ragaszkodott ahhoz, hogy a királyi kézirat ne váljék képviselőházi okmánynyá, ámbár az érvek, melyekkel a miniszterelnök a maga álláspontját védte, nem a legerősebbek voltak. S még inkább vesztettek súlyukból a miniszterelnök érvei azáltal, hogy a kérvényi bizottság előadója, aki pedig a maga határozati javaslatát nemcsak a kormánynyal, hanem a kormánypárttal is egyetértőleg szövegezte, nemcsak hivatkozik a királyi kéziratra, hanem egyenesen erre a királyi kéziratra alapítja azt az indítványt, hogy a képviselőház a Janszki-ügy felett térjen napirendre. Ha az lett volna az ellenzék követelése, hogy a királyi kézirat hivatalosan közöltessék a képviselőházzal, akkor ezzel a követeléssel szemben értettük volna talán, ha a miniszterelnök így szól: »a királyi kézirat nem azon demonstrácziókra vonatkozólag adatott ki, melyek a Janszki-ügy első stádiumában előfordultak, s melyek a képviselőházban is tárgyaltattak, hanem kiadatott azon demonstrácziók következtében, melyek Janszki előmozdítása és Edelsheim nyugdíjazása után támadtak. Mind az előmozdítás, mind a nyugdíjazás annyira speciálisan a legfőbb hadúr joga, hogy az a képviselőházban bírálat alá nem jöhet. S amit ő Felsége ez irányban ír vagy kinyilatkoztat, nem közlendő szükségképen a képviselőházzal.« De midőn nem is hivatalos közlésről van szó, hanem csak felolvasásról; — midőn maga a kérvényi bizottság előadója a maga egész javaslatát a királyi kéziratra alapítja; — hogy akkor a miniszterelnök még folyton ragaszkodik ahhoz, hogy a királyi kézirat föl se olvastassák, ezt nem tudjuk érteni, valamint hogy ezt elfogadható érvekkel maga a miniszterelnök sem tudta megmagyarázni. És csakis abban volt igaza a miniszterelnöknek, midőn azt disztingválta, hogy amiről szó van, nem királyi leirat, hanem kézirat. Ez így is van. Királyi leirat nem is intézhető máshoz, csakis az országgyűléshez; királyi kézirat ellenben, miniszteri ellenjegyzés mellett, bárkihez intézhető. A tegnapi vita különben még csak előcsatája volt a Janszki-ügynek, mely, úgy látszik, nagyobb mérveket fog ölteni, s a hadsereg kérdése, talán kapcsolatban más politikai kérdésekkel is, nagyban és egészben szőnyegre fog kerülni. A tegnapi nap azonban, mint ez már, úgy látszik, fátuma a Janszki-ügynek, ismét nem múlhatott el anélkül, hogy tapintatlanságok ne történjenek. Az első tapintatlanság volt a miniszterelnök makacs opponálása a királyi kézirat felolvasása ellen. S a másik tapintatlanság volt a kérvényi bizottság előadójának az a nyilatkozata, hogy Hentzi a kötelesség mezején esett el. E nyilatkozat infernális dühbe hozta, és nem ok nélkül, a függetlenségi pártot, mely percekig zajongott, s nem akarta tovább hallgatni az előadót. A harmadik tapintatlanságot Gryőrffy Gyula, a különvélemény előadója, követte el, midőn minden ok és szükség nélkül oldalvágást mért a mérsékelt ellenzékre, azért, mert a nyáron nem vegyült bele a népgyűlési demonstrációkba, és ezt az oldalvágást egy egészen jogosulatlan gyanúsítás alapján tette. Hogy mennyire nem volt Győrffy Gyulának igaza, ezt nagyon sokféleképen lehet bebizonyítani. Minden felhozható érv között azonban elég az, hogy a mérsékelt ellenzék a hadsereg kérdésében az 1867. XII. t. sz. alapján áll — a függetlenségi párt pedig nem. Ez soha sem volt titok, most sem az. És nagyon helytelen taktika és egyáltalán nem használhat az ellenzék ügyének, ha egymással szemben ily világos elvi kérdésekből hamis következtetéseket vonnak le. Különben gróf Apponyi Albert, aki hétfőn szólani fog és egy külön határozati javaslatot terjeszt be, bizonyára meg fogja adni Győrffy Gyulának a választ. A kérvényi bizottság előadójának nem a legjobb hangulatot támasztó beszéde indíthatta rá Tisza miniszterelnök urat, hogy már a tegnapi ülésen nyilatkozzék s tőle telhetőleg fölvillanyozza pártját. A miniszterelnök szokatlan vervvel beszélt, s a közbeszólásokra elmésen vágott vissza. Annyira előzékeny hangulatban volt, hogy még Győrffy Gyulának a mérsékelt ellenzék ellen intézett támadását is egy objektív megjegyzéssel aposztrofálta. De érdemileg a miniszterelnök beszéde nem tartalmazott semmit, ami a kérdést akár előbbre vitte volna, akár a létező aggodalmaknak megnyugtatást adhatott volna. A miniszterelnök beszédéből csak az világlik ki, hogy a kormány semmit sem akar kezdeményezni a hadsereg szellemének javítására, hanem a királyi kézirattal eltakarva szemeit, többé semmi hibát és semmi javítani valót nem lát, mert nem akar látni. Ez a politika ideig-óráig lehet kényelmes, de nem vezethet egyébre, mint újabb komplikációkra. A petroleumvám. Említettük annak idején, hogy a magyar kormány az egyes vámtarifatételekre nézve fenforgó differencziákra vonatkozólag az osztrák kereskedelmi miniszterhez intézett átiratában azt a megjegyzést tette, hogy a petroleumvámot illető lényeges eltérés kivételével a vámnovellának az osztrák képviselőház által megszavazott összes többi módosításai nem okoznak nehézségeket, feltéve, hogy a petróleumvámra nézve megállapodás jöhet létre. Ez az ügy, mint a B. K. írja, most is ugyanebben a stádiumban áll. A magyar kormány hajlandó az osztrák képviselőház által megállapított módosításokat a magyar országgyűlésnek is elfogadásra ajánlani, ha a nyerspetróleumvámokra nézve végre-valahára egyetértés jöhet létre. E fölött a további tárgyalás tehát nem is volt szükséges. Ami azonban az oly sokat szellőztetett nyerspetróleum-vámkérdést illeti, az osztrák-magyar vámkonferencia legutóbbi tárgyalásaiból az az egy kiderült, hogy a jelenlegi állapot megváltoztatása külön törvényes intézkedés nélkül adminisztratív uton teljesen lehetetlen. Az elvámolási utasítások megfelelő módosítása még abban az esetben sem lett volna teljességgel elegendő, ha a természetes nyerspetróleum pontos definícióját meg is lehetett volna állapítani. Vámtarifánk illető osztálya ugyanis világosan meghatározza, hogy a nehéz és könnyű nyersolaj, vagyis a 830 sűrűségi foknál nagyobb és 830 foknál kisebb sűrűségű nyerspetróleum közt különbség teendő. Márpedig az összes orosz ásványolajok, bármekkora kihasználhatóságot engedjenek is meg, mind nehéz olajok, melyeknek sűrűsége 830 areometer foknál nagyobb. Hogy lehetne tehát ezeket máskép, mint 1 frt 10 krral vámkezelni, ha a tarifa ezt határozottan kimondja. Hogy ez a nehézség megkerültessék és a törvényhozás eredeti intencziójának megfelelni lehessen, a magyar kormány azt az ismeretes javaslatot tette, hogy a nyersolaj vámmentesen hozassák be, a tisztított petróleum pedig a gyárból való kihozatal alkalmával vétessék megadóztatás és vámkezelés alá. Ez a javaslat is nemcsak az osztrák kormány, hanem az osztrák sajtó által is egyhangúlag visszautasíttatott. A magyar kormány képviselői a vámkonferenczia utolsó ülésén — amint ezt már jeleztük volt — egy új javaslatot terjesztettek elő, melynek lényege a következő: A nehéz és könnyű nyersolaj között való megkülönböztetést el kellene ejteni s ha a magyar kormány képviselőinek propozícziója életbe léptettetnék, a nyersolajat világító olajtartalmához képest skála szerint kellene elvámolni. Az ellenőrzés minden további körülményes kísérletezés mellőzésével egyszerűen meg van adva azáltal, hogy az állam igen pontosan tudja, hogy hány mázsa nyerspetróleum importáltatik és mennyi tisztított kőolaj vétetik a gyárakból való kihozatalnál fogyasztási megadóztatás alá, minélfogva minden helytelen bevallás jövedéki kihágásnak tekintetnék. Az olyan nyersolaj, mely 65°/0 hozamot adna, ezek alapján pl. az eddigi 1 frt 10 kros vámmal, olyan pedig, amely 85°/0 hozamot ad, a könnyű nyers ásványolaj jelenlegi 2 frtos vámja mellett fogna kezeltetni. Az a nyers petroleum, mely e két határ közé eső rendement-t szolgáltatna, az említett tételeknek megfelelően esetleg 1 frt 20 krtól 1 frt 90 krig terjedő vámot fizetne. Most már kizárólagosan az osztrák kormánytól függ, hogy ezen minden méltányos igényeknek megfelelő alapon mielőbb megállapodás jöhessen létre. A pápa, mint Rómából jelentik, a november hóban tartandó konzisztórium részére, egy Olaszországra vonatkozó allokácziót készít elő. Mint beszélik, XIII. Leó pápa abban nemcsak amaz állítólagos üldöztetésekről fog beszélni, melyeknek az egyház Olaszországban ki van téve, hanem egyenesen Európát fogja segítségül hívni Olaszország ellen. Az bizonyos, hogy a Vatikánban nagyban számítanak Németország támogatására. A bolgárok és Ausztria-Magyarország. Mint a Köln. Ztg. szófiai levelezője írja, a bolgárok a legszívesebben szeretnék Oroszország összes követeléseit visszautasítani s az oroszokat felkérni, ne törődjenek többé a bolgár ügyekkel. »Hogy ezt nem merik tenni — folytatja a levél — ennek oka kivált azon érthető félelemben rejlik, melyet a gyönge az erős iránt érez, főleg ha nem elég világos előtte, hogy a végső esetben egy harmadiknak támogatására számíthat. Ilyen harmadikkép e pillanatban közvetlenül csak Ausztria- Magyarország jöhet számba, mert Angliára itt már nagyon régóta nem számítanak. Tiszának nagy kíváncsisággal várt beszéde itt tagadhatatlanul jelentékeny benyomást tett s egészben A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A zöld ország. (Úti emlékek.) Izlandot mondják a zöld szigetnek, de mi az izlandi zöld szin Hollandiához képest! Egy ország üde zöld pázsitból, melyet soha szárazság el nem sárgíthat, melyet a hó is csak eltakarhat, de színétől meg nem foszthat. S alapjában ez az ország tengerfövény vagy turfa volt, s csak az emberkéz és emberi akarat változtatta paradicsommá. És amely nemzet ezt megtette, kis nemzet volt mindig. Nem is a legszerencsésebb sok századon át. A tenger, melynek színvonala magasabb ott, mint a szárazföldi, folytonos beöntésekkel fenyegette, s óriási töltéseket kellett építeni, hogy a tengert elzárják az ország partvidékeitől. De bárminő erőfeszítésekkel építették is a hollandusok a tenger elleni bástyákat, mégis még azokat is átvágták, mikor szabadságukért harczoltak s más szövetségesük nem maradt, mint a tenger. A spanyolok, akik Németalföld elnyomói voltak, Delftet ostromolták s Delft elvesztésén fordult meg egész Hollandia sorsa. Orániai Vilmos volt akkor a holland seregek vezére, de Delft felszabadítására nem volt elég szárazföldi hadereje. Ekkor támadt az a gondolata, hogy át kell vágni a védgátakat, be kell ereszteni Delft alá a tengert, és a hollandi hajórajjal kergetni el a spanyolokat. A holland városok különkülön beleegyeztek a tervbe, és átvágták a töltéseket, s a dagálylyal megérkeztek a hajók, és elkergették a spanyolokat. Mert mit ér a föld, ha azon szabadság nincs ? A szabadságnak ez a mély szeretete alkothat csak nagyot és maradandót a nemzetek életében. Hollandiában utazni minden nemzetbelinek érdekes és élvezetes, de talán a magyarnak sokkal inkább, mint másnak. Mert a magyar sem nagy nemzet, nem szám erejénél fogva imponál. Erkölcsi tulajdonokkal kell pótolnia, mit a szám erejében nélkülöznie kell. Előtte is nagy problémák állnak, sőt minél kisebbek a nemzetek, a problémák annál nagyobbak. A létet kiküzdeni egyforma sorsuk az egyes embereknek, vagy a nemzeteknek. Magyar embernek tehát jól esik látni Hollandiát, mert ez a létet rég kiküzdötte magának. Nem könnyen, de annál erősebb akarattal. A küzdelmek alatt fejlődött ki szorgalma, kitartása, leleményessége. S csak azóta nem játszik szerepet a történelemben, amióta nagyon jó dolga van. Amióta nincs már szegény ember Hollandiában, hanem mindenki vagyonos, független. Angliával versenyző gazdagság az, amelyre a deficitekkel és gazdasági válságokkal küzdő nemzetek sóhajtva tekintenek. És mégis! — Mindent csodálni lehet ott, a rétművelést, állattenyésztést, csatornázást, a roppant kikötő városokat, hajóóriásaival, a tisztaságot, a jólétet, kedves modort, a művelt szerénységet, — és mégis, (és ez nem elfogultság,) az itthoni küzdelmek, czélok, törekvések, sokkal érdekesebbeknek tűnnek föl, ha távolról nézzük őket, hogysem Hollandia láttára P o- 1 i k r a t e s tragikuma ne jutna eszünkbe. Csak első pillanatra tűnik föl irigylendőnek az, ha valamely nemzet mindent elért, amit elérni lehet; ha elérte azt, hogy polgárainak az anyagi felvirágzásban már nem lehet kívánni valója, de jobban átgondolva, jobban beleélve magát ebbe a helyzetbe, a sok előny mellett, melylyel ez jár, föltűnik egy nagy árnyék. Az az árnyék, mely a nyolczvanesztendős milliomosok után jár. A közélet alkotásában legnagyobb tényező az, mikor az emberek egymásra szorulnak. — És közélet nem lüktethet ott többé, ahol az emberek többé egymásra nem szorulnak. Mert mindenki gazdag s a magáéból akkor is megél, ha csak a saját tőkéjének jövedelmeit húzza. Munkája a legtöbb embernek nem annyira a megélhetésért, mint inkább a további tőkegyűjtésért való. Oly területen, mint a Budapest és Czegléd közti tér, oly közelségben állanak egymáshoz a nagy és hatalmas városok, mint nálunk a falvak. Születési arisztokráczia nincs, mert mivel is tudná érvényesíteni magát, a csupa dúsgazdag polgár vagy kereskedő közt ? Megvannak ugyan a czímek, de azokkal nem törődik senki. Egyedül a vallási és az iskolai kérdések képeznek még egy kis izgató elemet az állam és társadalom életében. Ezekben rejlik az összes politikai anyag. S bármily hihetetlennek tetszik is, de igaz, hogy a hollandi államférfiak, (ha ugyanazoknak lehet nevezni őket), méla sóhajtással irigylik Magyarország sorsát; irigylik a magyar nemzettől a sok akadályt, mely haladásának útjában áll, irigylik törekvéseinek szépségét, s a küzdelmeket, melyekre rá van kényszerítve, de melyekért talán kényszerítés nélkül is harczolna, mert képzelődése van és temperamentuma. Amsterdamtól nem messzire lalyik egy gazdag hollandi polgár; kastélya hatalmas parkkal, mesterségesen alkotott tavakkal körülvéve. Nálunk százezrekbe került volna egy ilyen park előállítása, s ott a tulajdonosnak egyetlen egy garasába sem került. Pedig ötven év előtt homokos, bozótos erdőség volt az egész terület. De különböző vállalkozóknak homokra volt szükségük, és a tulajdonostól homokot akartak venni. A tulajdonos azt mondta nekik, hogy ő ingyen adja a homokot, de ott és úgy kell ásni, ahol a tulajdonos kijelöli. Az alkut megkötötték. S a tulajdonos előállt a tervvel, s ásatott magának tavakat, a tavak közül két három él széles folyam medreket, s néhány év alatt, egy garas költség nélkül, készen lett a legszebb kert és park, aminőt képzelni lehet. És mégis, a hollandus, a ki maga a megtestesült szorgalom, pontosság, komolyság, s minden dicséret közt, melyet örömmel hallgat az idegentől, sőt csaknem megkövetel, — tehát a hollandus, minden dicséret közt a legkevésbbé tűri el, ha szoliditását azzal dicsérik, hogy az élet örömeit nem ismeri, szóval hogy az egyformaságot fölébe teszi a változatosságnak. Ezt a dicséretet el nem tűri, mert ezélzást lát abban, hogy Hollandia unalmas. S alig lehet érdekesebb jelenség, mint mikor egy ifjú hollandus tudós azt vitatja, hogy a hollandi városi élet egyáltalán nem nélkülözi mindazokat az izgató dolgokat, melyekben a franczia, utána mindjárt a magyar élet bővelkedik. Még azt sem engedi meg, hogy a magyar ember tovább mehet az élet mámorának élvezetében, mint a hollandus. Pedig mindebből egy szó sem igaz. Az élet külső kellékei és feltételei mind megvannak , de sem az a kedély, sem az a világnézet, mely az életet pezsgésre kényszeríti, nincs meg. A magyar ember bántalomnak veszi, ha azt mondják róla, hogy azért nem alkotott ezer év óta semmit, mivel ezer év óta soha sem unatkozott. A hollandus pedig a legnagyobb bántalomnak tekinti, ha valaki olyan bókot mond neki, hogy Hollandia azért alkotott meg mindent, mivel ezer év óta folyvást unatkozott. S a nők? — pótolják-e a nők Hollandiában azt, ami a társaséletben nélkülözhetetlen ? az ingert, a vetélyt, a képzelődést ? — Mindezt nem, de a házi erényeket annál inkább. A tudományos irodalom nagyon ki van fejlődve, de regény és dráma nem terem ott. x. y. z. Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva, ki is elégített, mert fölfogják, hogy egy felelős miniszter nyilvános parlamenti szószéken nem igen mondhat többet, mint amennyit Tisza mondott. Azon biztosítása, hogy Ausztria-Magyarország Bulgária megszállása, az idegen protektorátus, sőt bármily egyoldalú idegen befolyás túlsúlya ellen latba fogja vetni a maga befolyását, sok bolgárnak, ki már kétségbe akart esni hazája függetlensége felett, ismét új bátorságot adott. De azért igazi bizalom Ausztria szilárdsága iránt mégsem uralkodik. Félre nem ismerhető, hogy e bizalmatlanságot nem kis mérvben a múlt évi események s gróf Khevenhüller magatartása éleszti, melyeket itt természetesen még el nem felejtettek. De mindenesetre kétségen kívüli, hogy mindezek daczára nem kívánnak mást, mint hogy Ausztria-Magyarországhoz csatlakozzanak. Mihelyt egyszer megnyerik a kezességet, hogy Ausztria a döntő pillanatban Bulgáriát cserben nem hagyja, a bolgárok készen állnának mindenre.« A magyar nyelv érdekében. Nyitramegye okt. 21-ei közgyűlésén a következő nagyérdekű indítvány fog tárgyaltatni, melyet a közgyűléshez Balázsevich József biz. tag nyújtott be. Egyetlen egy törvényünk van, az 1868. évi 44. t.-cz., mely az államnyelv használatáról rendelkezik. Ki van ugyan e törvényben mondva, hogy Magyarország államnyelve kizárólag a magyar, de ez csupán a belügyi közigazgatásra szorítkozik. Ellenben olyan törvényünk nincsen, mely kifejezetten arról rendelkeznék, hogy Magyarország a vele szövetségi kapcsolatban álló Ausztriával szemben a hivatalos érintkezés eseteiben kizárólag saját államnyelvét használhassa, illetőleg, hogy Magyarország közhatóságai akkor, midőn a monarchia osztrák álllamának közhatóságaival hivatalosan érintkeznek, átirataikban és megkereséseikben a magyar államnyelvet akkor használhassák, miszerint a hivatalos magyar szöveg mellé német fordítást is csatolni ne tartoznának. Kétségtelen tehát, hogy a magyar államnyelv diplomatikai használatára vonatkozó nagyfontosságú kérdést az 1867-diki alaptörvények megoldatlanul hagyták, mi valószínűleg azért történt, mert a magyar országgyűlés egészen természetesnek találta, hogy a monarchia két államának közhatóságai az egymással való hivatalos érintkezéseikben kizárólag a saját államuk nyelvét a paritásnak megfelelően használandják. A gyakorlati élet azonban annak a természetes feltevésnek éppen az ellenkezőjét igazolja. Ausztria közhatóságai ugyanis a magyarországi közhatóságokkal való hivatalos érintkezéseikben kivétel nélkül mindig saját német államnyelvüket használták és ma is használják, a nélkül, hogy a hivatalos német szöveg mellé magyar fordítást csatolnának. Ezzel ellenkezően a magyarországi közhatóságok 1867. óta folyvást azon eljárást követik, hogy midőn az osztrák közhatóságokkal hivatalos érintkezésbe lépnek, hivatalos irataik magyar szövege mellé német fordítást is csatolnak. Azonban ezt nem önszántukból, hanem csakis azért teszik, mert a magyar kormány a közjogi paritásba ütköző csupa engedékenységből oly rendeleteket adott ki, melyek a magyar közhatóságokat ilynemű eljárásra kötelezik. Nem tudhatni ugyan, hogy miért cselekedett így a magyar kormány, de gyanítani lehet, hogy ehhez az analógiát az 1867. évi XII. t.-cz. 34. §. rendelkezéséből merítette, mely a delegácziók üzenetváltásaira vonatkozóan kimondja, hogy »ezen üzeneteket mindenik delegáczió a saját nyelvén készitendi el, oda mellékelve a hiteles fordítást is.« De ezen specziális esetre szorítkozó rendelkezésből nem lehet és nem szabad arra is következtetni, hogy a magyar államnyelv diplomatikai használata Ausztriával szemben hasonló módon szabályozottnak vétessék, és hogy ebből kifolyólag a monarchia két államának közhatóságai is az egymással való hivatalos érintkezés eseteiben hivatalos irataik mellé fordítást csatolni szintén tartoznának. Különben az ilyen eljárás, eltekintve még attól is, hogy semmi tételes törvényen nem alapszik, a két állam egyikének sem állhat érdekében, amennyiben kétségtelen, hogy a hivatalos kiadványok mellé a fordításnak is egyidejűleg való készítése rendszerint nagyon nehézkes munka, mely többnyire aránytalanul sok idő elfecsérlésével járván, az ügymenet fölötte kívánatos gyorsasága szempontjából merőben czélszerűtlen is, sőt amennyiben a közhatóságok egyes közegeitől akkora képzettséget, hogy a magyar és német nyelvet egyforma jártassággal kezeljék, méltányosan várni sem lehet: az ilyen fordítások a helyesség szempontjából sokszor megbízhatlanok is. Annyi azonban kétségtelen, hogy egymással szövetkezett két egyenjogú és egyenrangú állam közt a hivatalos érintkezésnek ily döczögős módja ma már valóságos anachronizmus. És valamint mi magyarok nem vontuk kétségbe soha, hogy az osztrák közhatóságok a mieinkhez német nyelven szerkesztett hivatalos iratokat fordítás csatolása nélkül intézni jogosultak, amit különben most is tényleg gyakorolnak, úgy viszont ő irányukban mi is megkövetelhetjük, miszerint hozzájuk a mi közhatóságaink magyar nyelvű hivatalos iratokat szintén fordítás csatolása nélkül intézhessenek. Alkotmányunk visszaállításának huszadik évében nem is szabad tűrnünk többé, hogy a magyar államnyelv használatának jogosultságára nézve a mostani fonák állapot fentartassék, mert az egyrészt a paritással homlokegyenest ellenkezik, másrészt pedig reánk megalázó is és káros is. Míg ugyanis Magyarország államnyelve oda künn Ausztriában ily jellegűnek el nem ismertetik, sőt úgyszólván ignoráltatik, addig ide benn Magyarországon államnyelvünk ilyen szemetszúró alárendeltsége legkevésbbé sem lehet arra alkalmas, hogy a magyar állam fölényét elismertesse és meg is kedveltesse azon nemzetiségekkel, melyek most főleg azért ellenségei, mert Magyarországot még mindig gyengének és ingadozónak látván, nálunknál reálisabb hatalmú nemzetek védszárnyai alá jutni vágynak. Egyébiránt minden elfogulatlan szemlélőnek valahára már be kell látnia, hogy az államnyelv diplomatikai használatára nézve a jelenleg fennálló abnormitást, és a magyar közjog lényegével összeférhetlen diszparitást előbb-utóbb mégis csak meg kellene szüntetni, sőt meg is lehet azt rövid időn szüntetni, anélkül, hogy e miatt a két állam bármelyike akár jogaiban, akár érdekeiben legkisebb csorbát szenvedne, amennyiben ugyanis csak az válnék ekkor szükségessé, hogy a két állam a tolmácsi intézményt a gyakorlat igényeinek mentői jobban megfelelő módon szervezni tartoznék. Az a költségtöbblet pedig, mely ebből a két állam előirányzatában támadna, távolról sem lenne annyira jelentékeny, hogy elegendő indokul szolgálhatna arra, mikép nemzetünk az érdekeit lényegesen érintő emez aspirácziójának megvalósításától egyszerűen elüttessék. Nemzetünk nem is kíván megfontolatlan daczból ujjat húzni Ausztriával akkor, midőn Magyarország már csaknem elviselhetlen közterheinek gyarapítása árán is a saját államnyelvének diplomatikai érvényű használatát kivívni törekszik, hanem teszi ezt azért, hogy ezen jogának kivívása által a saját nemzeti erejét növelje, befolyását fokozza, és ekkér a monarchia biztonságának új támasztékot adhasson. És teszi ezt különösen még azért is, mert sajnos alkalma nyílt legújabban ismét tapasztalni, hogy Magyarországnak királyi esküvel is szentesített alkotmánya nem tartatik valamennyi hatalmi tényező részéről kellő tiszteletben. Ezért merül fel annak is szüksége, hogy a magyar államnyelv diplomatikai használata a közös hadseregbeli összes hatóságok irányában szintén ugyanazon állapotba és ugyanolyan köztekintélylyel helyeztessék, mint Ausztria közhatóságai irányában helyezendőnek jelezteték. A hadsereg, mint az alkotmányos monarchia organizmusához tartozó közös intézmény, Magyarországgal szemben nem foglalhat el kivételes állást, és nem állhat az alkotmányon kívül, sem nem helyezkedhetik annak fölébe, s így a hadsereg irányában Magyarország a saját államnyelvének diplomatikai használata tekintetében nem bírhat kevesebb joggal, mint amennyivel bír és bírnia kell Ausztria irányában. Ezen jogunk érvényesítése nem érintheti a közös hadsereg belszervezetét, nem veszélyeztetheti működési képességét, és nem csorbíthatja ér- Színház és művészet. — A nemzeti színházban tegnap este, hosszú szünet után, ismét színre került a Demimonde, Dumas színműve. A nagyszámú közönség feszült figyelemmel hallgatta az előadást, melynek két legfőbb szereplője, Helvey Laura s Náday, e műben, oly kitűnő alakítást nyújtanak. Nemes hévvel játszott Mihályi (Raymond), ki a tehetségének megfelelő szerepben mélyen tudta meghatni a hallgatót. Csillag Teréz, Rákosi Szidi (uj szerepben) s Lendvayné az összjátékot méltón kiegésziték. — Operaház. A r k e 1 Teréz asszony tegnapi első felléptével megindult az operaházban az új saison vendégszerepléseinek ama hosszú sora, melyet az eddigi ismert és kedvelt vendégművészek mellett az igazgatóság, mint ismeretlen nagyságokat, jórészt új csillagokat bemutatni kilátásba helyezett. Arkelné asszony, a lengyel származású drámai primadonna, a prágai cseh színház énekesnője, Valentine szerepében kedvező auspiciumok alatt nyitotta meg a sort; nem valami tüneményszerű művésznő, de feladata magaslatán áll.Magas, sugár, előnyös színpadi jelenség, kifejező arczczal és mélytüzű fekete szemekkel; ügyesen játszik, mert van gyakorlata és temperamentuma. Hangja a felső regiszterben szépen cseng s kissé lágy timbrejével inkább a gyöngédebb érzelmi kifakadások tolmácsolására bir előnynyel; kevésbbé dominál a drámai akczentusok szenvedélyesebb momentumaiban. Hanganyaga különben nem egyenletes, amennyiben alsó és középső regisztere nagyon gyenge, színtelen s ami szólamából ebbe a körbe vág, az jórészt hatástalanul hangzott el. Egészben véve élvezetes előadást nyújtott. Sokkal hatalmasabban dominált Perotti úr Raoul szerepében; éneke és hangja összes bravúrját felhasználta kitűnő szerepe érvényre emelésében. Maleczkyné asszony (a királyné), Ney (Marczel), Bignio (Nevers), Odry (Saint Bris) szépen támogatták a jó ensemblet. Az előadás jobban volt látogatva, mint az eddigiek, de a nézőtér ezúttal is csak úgy félig telt meg. A Népszínház. Roger V. operettjét jó hir előzne meg nálunk s a színházhoz közel álló körök úgy ütíették, hogy a Jozéfa Egyiptomban fogja e szezonban az első teljes sikert s az első igazán telt házat jelezni. Nos, az utóbbi be is következett, hanem a siker, az nem volt olyan teljes. Pedig Roger dallamos zenét, Ferner és Carré pedig végtelenül pajkos szöveget írtak, melyet az ügyes fordító, Rákosi Viktor, még kaczagtató lokális életekkel is tarkázott s a második felvonás vége felé mégis meglátszott már a házon, melyet a közönség zsúfolásig megtöltött, hogy kezd unatkozni. Melodikus keringők, melyeket ma holnap ajkára fog venni a főváros, tarka, bohókás jelenetek, amilyenek franczia irók tolla alól kerülhetnek, kik a bibliai József történetét parodizálják, mind nem használtak és hatásuk egészét megcsorbította egy-két szereplőnek az egész darabon végighúzódó ferde játéka. A karrikatúra régi jó fegyvere az operett-színészeknek, de soha színésznőnek, sőt művésznőnek sem sikerült egymástól homlokegyenest különböző egyéniségek különböző modorosságából, vagy akár hibájából egy egész, kerek karrikatúrát alkotni. Pálmai Ilka és Vidor megkisérlették tegnap este. Hogy rajta vesztet-