Pesti Napló, esti kiadás, 1887. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)

1887-09-12 / 250. szám

250. szám. Budapest, 1887. Hétfő, szept. 12­88. évi folyam. Szerkesztési Iroda, Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó hivatal: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények­ a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás,­­fellőfizetési feltételek: A reggel­ és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 írt 50 kr. — 3 hónapra i írt 50 kr. — 6 hónapra 9 írt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felü­lfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti ISTapló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, szept. 12. A bolgár választási mozgalmak igen nagy hullámokat kezdenek vetni s úgy lát­szik, Oroszország e választásokban akarja el­érni azt, amit a zendülési kísérletekkel elérni nem tudott. Az oroszbarát párt hívei minde­nütt szervezkednek, tömörülnek s minthogy Pétervárról bőven ellátják őket pénzzel, nagy arányú akcziót fejtenek ki minden irányban. Zankov és Karavelov fuzionáltak s együtt fogják a Ferdinánd fejedelem trónja elleni rohamot vezetni. Kétségkívül az ő művök — és az orosz rubeleké — az a katonai összeesküvés is, melyet ma Párison át jelentenek, ha ugyan a hir igaz s nem az ismeretes párisi hazugság­gyárból került ki.­ Az uj mozgalom élén Ra­­doslavov állott. Őt és társait is elfogták. A dolog egyébiránt azért sem igen valószínű, mert Rado Javov éppen tegnap sokkal legá­­lisabb választási felhívást bocsátott ki, mint például a Karavelov-párt, melynek programm­­ja egészen forradalmi szellemű. O’Brien ir képviselő, ki miatt csütörtö­kön a véres összeütközés rendőrök és a nép közt történt, tegnap elfogatott­­ lázítás miatt bíróság elé fog állíttatni. A horvát felirati bizottság pénteki üléséről a következő tudósítás szól: Az ülésen jelen volt Khuen- Héderváry gróf és a bizottságnak valamennyi tagja. Miskatovics olvasta fel a felirati javaslatot. Ezután megindult a vita és elsőnek B­r­­­i­c­s emelt szót. Kijelenté, hogy felesleges a feliratban ily mó­don beszélni a választásokról. Az ellenzék erre vo­natkozólag egészen elütő véleményt táplál. Felette elidegenítő, hogy a felirat két igen fontos pontot nél­külöz. A regnikoláris bizottság jelentése alapján a tartománygyűlésen hozott határozat az országban olyan jó benyomást gyakorolt, hogy az ellenzék hívei­nek nagy része a többség álláspontjához közeledett. Ezalatt a kormány mit sem tett a kiegyezés orvoslá­sára, sőt időközben nagy számmal küldettek magyar hivatalnokok Horvát-Szlavónországba. Miután a tar­­tománygyűlés jelenlegi többsége azonos az előbbivel, jelentést kellene tennie a kiegyezés további orvoslá­sáról. Következetlenséggel vádolható a többség a­miatt, hogy ezt eddig nem eszközölte ki. A szónok kifogásolja továbbá, hogy a feliratban a magyar ko­rona integritásáról, tudniillik a Dalmácziához való viszonyról egy szó sincs, a­mit hazafiatlan mulasztás­nak mond. Khuen-Héderváry grófnak az a vélemé­nye, hogy a többségnek egyáltalában nincs oka visz­­szariadnia a választások beható tárgyalásától. Fe­lesleges a kiegyezés o­rvoslásának különös hangsú­lyozása. A szónok nagyon sajnálja, hogy a regniko­láris bizottságnak nem volt sikere. Mindenesetre igen sajátságos, hogy éppen az ellenzék akar a fel­iratba egy passzust felvétetni a regnikoláris küldött­ségről. Az ellenzék bizonyára szakasztott ugyanaz, mint volt a múlt ülésszakon ; akkor pedig az ellen­zék, mert a feladat nagyon nehéz volt, tudni sem akart a regnikoláris bizottságban való megjelenésről. Most, hogy a tárgyalásoknak nem volt meg a kívánt eredménye, az ellenzék ismét fel szeretné kapni a dolgot. Mindenesetre megelégedéssel konstatálható, hogy az ellenzék e nézetváltozásával visszatér a ki­egyezési törvény területére. Magyar hivatalnokoknak Horvátországba való küldése nemcsak, hogy nem törvénytelen, de ellenkezőleg maga a kiegyezési tör­vény szól róla. A monarchia más tartományaiból is behozatnak tisztviselők a­nélkül, hogy az ellenzék ezt rosszalná. Dalmáczia felemlítését illetőleg azt hiszi a bán, hogy ez, miután a közös magyar koronát érinti, a magyar országgyűlés fóruma elé tartozik. Miskatovics előadó arra figyelmezteti Bilicsot, az előtte beszélt ellenzéki szónokot, hogy a feliratban van egy pont, mely a kiegyezési törvény fentartásáról szól; nem kívánatos a regnikoláris bi­zottság különös hangsúlyozása, mert a kezdődő tar­­tománygyűlési ülésszak mellőzni akarja az államjogi Jókai drámája. A nemzeti szinház intendánsa s igazgatója 1308/1887. szám alatt a következő »rendelet«-et adta ki: Miután a nemzeti szinház drámabiráló bizottsága 988 jegyzőkönyvi szám alatt Jókai Mór 4 felvonásos drámáját előadásra ajánlotta, az igazgató pedig a művet elfogadván, előadását javaslatba hozta, fentne­­vezett dráma szinrehozatalát ezennel elrendelem. En­nek kapcsán elrendelem továbbá, hogy szerzővel a szinrehozatal, illetve a szerzői tiszteletdíjak tárgyá­ban a szerződés megköttessék s e szerződéssel egyide­jűleg a kérdéses drámához igényelt kiállítás költség­­vetése is elém terjesztessék. A szinrehozatal idejé­nek meghatározását fentartom magamnak. Budapest, 1887. szept. 10-én. Gróf Keglevich István intendáns s. k., Paulay Ede igazgató s.­k. A fentebbi rendeletet ma reggel a nemzeti szín­ház igazgatója személyesen vitte el szerzőhöz, az írott szerződésekkel együtt, melyeket mindketten aláírtak. Megjegyezzük, hogy Jókai, ki tegnap érkezett Buda­pestre, az intendáns ismert hírlapi nyilatkozata óta semmiféle lépést darabja előadatása dolgában semmi irányban nem tett. Nem tudjuk, hogy gr. Keglevich rendelete az intendáns saját ötletének köszönheti-e eredetét, vagy pedig eredménye ez felsőbb, vagy legfelsőbb helyről történt figyelmeztetésnek. Ha a Tisza-kormány beavatkozott ez ügybe, csak azt mondhatjuk, hogy beavatkozása igen helyes, szép és okos volt. Ha pedig netán legfelsőbb helyről . . . Mily igazán királyi jelenet az, midőn a fejedelem rendre­­utasítja az udvaronczokat! A­mi a mű politikai irányzatát illeti, a legújabb intézkedésben a magunk felfogását látjuk igazolva, melyet szept. 4-iki tárczánkban (tehát a mű vissza­­utasítását illető hir nyilvánosságra jutása előtt) a következőleg fejeztünk ki : A darab 1848-ban, a bécsi forradalom alatt játszik. Hugó osztrák dragonyos és hazája Ausztria; Rikhárd magyar huszár és hazája Magyarország. Mind Hugó, mind Rikhárd, a forradalmárok fékezé­sére, az Aula mozgalmának elnyomására vannak kirendelve. Palvicz arról kap értesítést, hogy Rik­hárd egész századával haza akar szökni, é­s hogy tehát tartsa szemmel és az első gyanús mozdulatra lövesse agyon. De Rikhárd hallani sem akar a katonai kötelesség megszegéséről. Mert ő nem ember, nem hazafi, hanem csak kato­na. De megjelenik előtte az édes­anyja, meg­jelenik a táborban, éppen úgy, mint a Kob­o-­­­á­n­é. Kéri, csábítja, — de hiába! Rikhárd marad. Az anyja, lemondva róla, már búcsúzik tőle, s csak arra kéri, hogy majd ha mint ellenség fog betörni hazájába és ha majd a harcz után, a győző által megjutalmazva gazdag és hatalmas lesz, ne engedje koldulni bátyjának, a ki mindenét a hazáért áldozza, két ártatlan gyermekét! Erre fordul meg Rikhárd szive. Mert arra még sohasem gondolt, hogy a hűségnek jutalma is lehet, és ilyen jutalma i­­­s a haza szolgálatába tér át. E rendkívüli időknek rendkívüli indokait és összeütközéseit érinti Jókai e jelenetben, — és mi­dőn ezt teszi, igazán helyes, finom érzékkel, oly hősnek festi Palvicz Hugót is, hogy tisz­teletünk és rokonszenvünk teljes mérvét kell neki ad­nunk, a probléma, ebben a formában, teljes megoldást nyer. Mert midőn a költő visszahoz a múltból ily emlékeket, semmi irányban nem idézhet föl feszélyező érzést; mert egyrészről a történeti valóságot festi, másrészről költői igazságot szolgáltat. Kinek juthat­na eszébe Bánk bánban a királygyilkosság tényét mint politikai gondolatot elkülönözni a költői tar­talomtól ? A­ki ezt meg akarná tenni, őrültek házába való volna. S kinek juthatna eszébe politikai vonat­kozásokat keresni abban a lelki küzdelemben, mely Baranghy Rikhárdban támad, midőn két nagy köte­lesség közt kell választania ? Avagy mik tehát akkor a drámai összeütközések, ha az ilyenek nem ? És kétszeresen kell örvendenünk azon, hogy a hazafias szép búrokon éppen Jókai játszik. Jókai több mint egy évtized óta kormánypárti politikus; lojalítása és dinasztikus érzése kételyen felül áll. Személyes barátja a trónörökösnek, a kivel állandóan levelez és személyes barátja József főher­­czegnek, a ki Jókainak örömében, bánatában részt vesz. De ha mindez nem volna elég — mit jelent a királynak koronázási ajándéka, melyet az 1848— 49-ki honvédeknek adott, ugyanazoknak, a kik a két kötelesség konfliktusát akként oldották meg, mint Baranghy Rikhárd ? A történeti valóságnak drámai feldolgozása te­hát úgy, mint azt Jókai teszi, el nem választható a költői tartalomtól. A­mi pedig a politikai princzi­­piumot illeti, mely benne rejlik, az minden időknek állandóan és változatlanul uralkodó princzipiuma marad. S e princzipium az, hogy a haza az első. A­kit ez a princzipium feszélyezhet, az kihívja maga el­len a nemzet legszentebb érzelmeit. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A Polidori-család. — Regény. — 6 Bazzili A. G.-tól. Olaszból : Sz. Hl. HL — Igazán ? Akkor már jól van. Ha nem látod, Jenőm, gondolkodjunk hát most rajta és csináljuk meg azt a kis változást. Jenő egy perczig nem talált szavakat. — És nem esik majd rosszul a mamának? — szólt aztán aggódva. — Ugyan már miért ? Úgy gondolkodik, mint húsz évvel ezelőtt, mi meg úgy, mint húsz évvel ké­sőbb, ez az egész. Láttad volna csak Meucci Lívia, az én gyermekkori barátnőm fogadó termét! Tudod, a­ki gróf Pietrafittához ment nőül! Te is úgy gondolkodnál most, mint én, és te sürgetnéd legjobban, hogy vál­toztassunk a lakáson. Azután meg tudod, — folytatá a fiatal szirén és férje nyaka köré fonta karját és beszélt neki, édesdeden fülébe súgva, mintha valami nagy titkot közölne vele, — szépen kérjük majd a mamát. Azt mondjuk neki, hogy lám, a madárkák is, mikor megvan már nekik a fészkük, mindig találnak valami igazítani, valami csinosítani valót. Ide egy kis szalmaszálat, oda egy kis pelyhet, vagy egy kis mohácskát, a­míg csak úgy van, a­hogy ők szeretik, és azután dalolnak, örülnek boldogan, ugy­e, hogy úgy van ? — Úgy, úgy. Azután a mama is, a milyen jó ! — szólt Jenő, — tudom, hogy megteszi. — És ugy­e bár, a nagytermet is ? A közfa­lakat nem is bántjuk, csak egy-két perzsa szőnyeget teszünk rájuk. Azután teszünk bele török kerevetet, a­mi olyan mutatós, meg klinai légfogót, tudod, a középbe, pompás az választónak; meg egy Renais­­sance-szekrényt, a­milyen egyet Firenzében láttam Giuntininél, az ablak mellett meg könyvtartót, angol és franczia könyveim számára, drága kötésekkel. — A­mint csak akarod. Olyan szép is vagy te, Ada! — mondja rá Jenő, a­ki már alig várta, hogy vége legyen a beszédnek. Ada azonban még mindig nem akarta őt meg­érteni. — Tudod-e — szólt — azután meg a nagyte­remben is rendet kell csinálni. Tudod, a te vendé­geid kedvéért. Mert lesznek ám most neked is ven­dégeid. Mattei Nino, Sernicoli Ligi, Savelli Mercurio, Riccoboni Ágoston és mit tudom én, fél Róma és azok hadd lássák is, milyen jó ízlésed van neked. — Csak azért ? — nevetett Jenő lángoló sze­mekkel. Nem kell nekem más, mint hogy téged lás­salak ! Édes, kedves Adácskám ! Most is azt mon­dod, hogy ezek a szőnyegek itt olyan sötétek, olyan nem szépek , te meg olyan szép vagy, olyan ragyogó, akár csak a csillag az égen ! — Micsoda csillag ? — turbékol, most Ada és félig nyílt szemekkel nézett a férjére. — És még kérded ? Akár csak a Vénus ! — Szeretsz tehát ? — lefelé viszont a kisértet és szemei lecsukódtak. Erre az estére csakugyan nem volt mit beszél­getni többé. A szép amazon győzött, mi meg törté­netírói részrehajlatlan komoly tisztünknél fogva, nem tagadhatjuk meg tőle a jogot, hogy a csatatéren töltse az éjszakát. IV. Hiába volt a nagy aggodalom, Valentina asz­­szonynak semmi kifogása nem volt a tervezett uj berendezés ellen. Sőt, midőn látta, hogy Ada ötöl­­hatol, Jenő meg éppen nem talál szavakat, Valen­tina maga sietett elébük és egész jóakarattal mondá: — Édes gyermekeim, tegyetek, a hogy jónak látjátok. Távollétetek alatt nem akartam tenni sem­mi változást, attól tartottam, hogy nem találom el ízlésteket. Úgy hagytam tehát mindent, a­mint volt; azt gondoltam, mikor majd haza­jöttök, hadd legyen minden úgy, a­hogy ti akarjátok. Ada egész elragadtatva ölelte meg anyósát. Nincs több ilyen anyós a világon, mondá és nem szükség mondani, hogy még az nap hozzáfo­gott a nagy munkához. Volt most dolga asz­talosnak, kárpitosnak, vőföskereskedőnek és a mi tán bűnösnek fog tetszeni. Jenő itt nagy buzgósá­­got fejtett ki szebbnél szebb újítások kitalálásában, így például az ő gondolata volt, hogy a hálószoba ajtaja fölé egy Kupidót kell tenni, mutató ujjával az ajakán, mintha azt akarná mondani: »Csitt, ne árul­játok el a galambház titkait!« — Háló is, fogadó is valóságos gyönyörű! — szólt Mattei Nino, mikor már szabad volt megnézni a fentisztelt galambházat. — Bámulom Ada nagysám ízl­sét! — Mondja azt is, a Jenő ízlését. — jegyzé meg rá Ada, egész boldogan, hogy ilyen illetékes biró, mint Mattei, dicséri. — Derék ! így hát neked is részed van benne ? — Bizony; — felesé Jenő. — És megmondom azt is, hogy Sernicoli Gigi tanácsát is kikértem. — Azt gondolhattam volna. — mondja rá Mattei. — Mutatja a rikító szőnyeg a szerelem fészkében. Egész a Gigi ízlése; a szoba díszítését is a czimertan után válogatja össze. Gróf Sernicoli Gigi akkor, és még most is, mert még nem hunyt le az ő csillaga, híres volt diszi­­tésbeli tudományánál fogva, valóságos orákuluma az asszonyoknak úgy ebben, valamint egyéb ilyes finom dolgokban ; foglalkozott egy kicsit az építészet­tel, meg a festéssel s az e téren szerzett ismereteit az­tán a bútorok kárpitozásának, a szobák ékitésének érdekében hasznosította, föl egész a hímzésig. A mel­lett meg a majolika-festést is űzte egy keveset. Az emberek azt mondták róla, hogy nem valami nagy szellem, hanem a jó Isten a szegény embert sem hagyja el egészen és ha nem adja meg neki a szük­ségest, felesleggel pótolja. A két hajlék e szerint hegyiről-tövire átalakult, a régi bútornemek természetesen Valentinára száll­tak, és annyira zsúfolva lett tőlük a hajléka, hogy a maga bútorai közül kénytelen volt túladni egynéhány darabon. — Vegye meg őket! — szólt egy nap Rinaldi Marcellónak és mosolygott hozzá az ő szelíd mosoly­gásával. — Fájdalom! — viszonzá Marcello, arra, hogy olyasmit vegyek, a­mi az öné volt egyszer, nincs elég pénzem. — Akkor hát fogadja el ajándékba, — mondá rá a dő. Lehetett volna erre a gyöngéded ajánlatra gyöngéded feleletet is adni. Marcello azonban nem tette; úgy tetszett neki, hogy máris nagyon messze ment e részben. Nem felelt tehát semmit és mintegy köteles tisztelettel fogadta, a­mit Polidoriné asszony lakásába küldeni méltóztatott. A drága barátnő bútorai azon­nal helyet is találtak agglegényi hajlékában és volt most alkalma el-elnézegetni őket. Mind az ő drága barátnőéi voltak azok eddig és el-elgondolkodott azon a nőn, a­ki az ő szenvedélye volt, igazán a szenve­délye, a szó legszorosabb és legtágabb értelmében, if­júságának egész első és második szakában. Nem akart egészen adós maradni ilyen nagy figyelemmel szemben, ő is kedveskedett tehát Valen­tinának valamivel. Azt mondom valamivel, csak­ugyan valami volt és nem lehetett hagyni szó nélkül. — Mama — kezdé rá pár nappal Ada nagy­sám, mikor éppen az asztalnál ültek, tudod-e, hogy Rinaldi úr nagy műértő. És hozzá még nagy művá­­sárló is. Képzeld csak, pompás khinai virágtartót vett tegnap. Tudom az árát is, ötezer lila, sem több, sem kevesebb! Úgy látszik, a barátunk fogadni akar házánál. Nekem is nagyon tetszett az a tartó! Antik porczellán, a­milyet most már Khinában sem kapni többet. Csak hogy nagyon drága volt és mi már úgy kiköltekeztünk az utolsó két hétben, hogy nem mertem belevágni. Valentina végig hallgatta menye beszédét és szeretett volna nem felelni rá semmit. Kedves embe­reink ajándékáról nem örömest beszélünk. Másrészt azonban eszébe jutott, hogy balra is magyarázhatnák tán hallgatását, ha megtudják, hogy mi történt azzal a virágtartóval. — Tegnap óta az én szobámban áll az a szem­­nem­ látott virágtartó, szólt tehát olyan nyugodtan, a­hogy csak birt. — Igazán ? Hogy-hogy ? — A legegyszerűbben. Rinaldo úr nekem adta ajándékba. Meg is akartam köszönni, most azonban, hogy tudom az árát, lesz neki mit hallani érte. Úgy volt az, gyermekem. A ti új berendezésiek után itt vala a sok régi holmi és hogy nekem adtátok, nem volt hová tennem, ha­nem-ha úgy, hogy a magam bú­torából jó egyet-mást lerázzak a nyakamról. Rinaldo azt mondta, hogy ő átveszi tőlem és nagyon jól el lesznek ott nála. Csak az, hogy nem tudtunk meg­egyezni az árban — folytatá aztán nevetve a jó lélek — és erre ő ilyen úri módon vágta ketté a csomót. — Pompás! — ugrott föl Ada. — Máskor is csinálj ilyen vásárt! Nagyon meg fogjuk azt köszönni neked. Valentinának rosszul esett ez a bók. Menye vá­sárt lát a dologban, míg ő gyöngéd figyelmet Marcello részéről. Az nap este társaságot kellett fogadnia és Va­lentina most azon aggódott, hogy az ő szeles menye meg gondatlan Jenője szóba találják hozni a pompás ajándékot, a­mi pedig borzasztó rosszul esik majd Marcellónak, őt meg majd abba a kénytelenségbe hozza, hogy mindnyájuk füle hallatára lehordja érte barátját, a­mint az asztalnál megfogadta. Szerencsére azonban nem hozták szóba, talán azt várták, hogy ő kezdje, holott az esze ágában sem volt Valentinának. Ada egész este csupa kedves volt Marcellóval, ki se eresztette a kezéből, a jó ember alig talált pár perczet, hogy az anyóssal is válthasson pár szót, (Folyt, köv.) vitákat és a belső reform tekintetében produktív mun­kásságot kíván kifejteni. A­mi Dalmácziát illeti, Bilics sohse irigyyen egy ily akczió sikerében, mert tudvalevő, hogy Dalmáczia nem enged felismerni kez­deményezést, vagy véleménynyilvánítást. Khuen-Héderváry gróf bán újból szót emel, annak figyelmeztetésére, hogy a dalmát kérdés államjogi oldala természetesen minden kétségen felül áll, de a jelen pillanatban nem abból a szempontból kell megítélni az ügyet, vajjon a feliratban való meg­említése sikerrel járna- e vagy sem. A magyar korona integritása közös ügy és ennélfogva a közös ország­­gyűlés fóruma elé tartozik. A kérdés felvetése a jelen pillanatban semmi esetre sem volna alkalomszerű, mert elvégre ez ügyben is türelemre van szükség. Miután a volt katonai határőrvidék bekebelezését ke­­resztülvittük, bizonyára el fog jönni a dalmát kérdés megoldásának ideje. (Tetszés.) A bizottság erre valamennyi szavazattal Brlics szavazata ellen elfogadta a felirati javaslatot. Fővárosi ügyek. A fővárosi közigazgatási bizottság ma délelőtt ülést tartott, R­á­t­b Károly főpolgármester elnöklete mellett. A polgármesteri jelentés után a rendőrség főkapitányának jelentését olvasták föl, a­melyből ki­emeljük a következőket: A múlt hóban ogy a személy­, mint a vagyonbiztosság teljesen kielégítő volt, noha a szt. István napi ünnepiességek igen sok idegent vonzottak a fővárosba. A büntetendő cselekmények száma nem múlta fölül a rendes havi átlagot. A sú­lyosabb beszámítás alá eső bűncselekmények közül augusztus havában egy sem fordult elő Nagyobb vak­merőséggel elkövetett betöréses lopást 5 esetben hoz­tak a rendőrség tudomására s ezek közül három eset­ben megkerültek az ellopott s mintegy 5000 frt értékű tárgyak. A betöréseket rendszerint oly lakásokban kö­vették el, a melyek lakói nyaralás czéljából hosz­­szabb-rövidebb időre eltávoztak a fővárosból s a lakás biztossága tekintetében csak igen primitiv intézkedé­seket tettek; igy pl. a lakások zárjai rendszerint oly hiányos szerkezettel voltak e­llátva, hogy azok igen gyakran pusztán egy szeggel is ki voltak nyithatók s a külső ajtónál rendszerint nem volt alkalmazva oly külön elzáró szerkezet sem, a mely a lakás külső ajtaján szembetűnőbb módon elhelyezve, alkal­mas lett volna arra, hogy a behatolást megnehe­zítse s amennyiben az mégis megtörtént, azt a többi házbeliek előtt már első látásra is föltüntesse s ez által mód lett volna nyújtva arra is, hogy a rendőrség a betörésről gyorsan értesülve, nyomozatait azonnal megindithassa. Kinyomozott és elfogott a rendőrség egy oly tolvaj-szövetkezetet, a melynek tagjai olykér követték el a tolvajlást, hogy a különböző ruhákat, fehérnemüeket s más tárgyakat szállító gyerekeket rábirták, hogy néhány krajczárnyi jutalomért tőlük különböző megbízásokat fogadjanak el s addig a reájuk bízott tárgyakat nekik adják át megőrzés végett, e tár­gyakkal aztán a tolvaj­szövetkezet tagjai odább állot­tak. Különböző bűnügyekben a m. hó folyamában ösz­­szesen 264 egyén volt letartóztatva. Büntetendő cselek­mény összesen 604 hozatott a rendőrség tudomására. A följelentett esetek közül 375 a vagyon ellen , 140­­ pedig az ember élete s testi épsége ellen irányult. Piacz­­i és élelmi­szer vizsgálat 900 esetben történt, a­mely alkalmakkor nagymennyiségű gyümölcsöt s más rom­lott élelmi czikket semmisítettek meg. A főkapitány jelentésének fölolvasása után Cséry Lajos szólalt föl, azt a kérdést intézvén Török János rendőrfőkapitányhoz, várjon tárgyalás alatt van-e amaz indítványa, hogy Újpest bevonassák a fő­városi államrendőrség körébe. Azóta, hogy a főkapitány e kívánalmat kifejezte, közbejött az a körülmény, hogy Kispesten nagyobb építkezések történvén, ott is összegyülekeztek a gya­nús és veszedelmes elemek s igy Kispest mintegy má­sodik góczpontjává lett a fővárosból kiutasított egyé­neknek. Az esetre tehát, ha tárgyalás alatt van Új­pestnek az államrendőrség körébe való bevonása, kéri, mint kispesti­ és szt.-lőrinczi birtokos, hogy ugyanez intézkedés e két községre is terjesztessék ki. Az elnök oly irányban nyújt fölvilágosítást, hogy a főkapitány annak idején nem indítvány gya­nánt, hanem csak óhajtásául fejezte ki abbeli nézetét, hogy minden tekintetben czélszerű volna Újpestnek az államrendőrség körébe való bevonása , így te­hát a közigazgatási bizottság nem is intézkedhetett e tárgyban. Ha azonban a főkapitány később ide vonat­kozó indítványt tesz, akkor a közigazgatási bizottság a kérdéssel behatólag fog foglalkozni. Török János főkapitány kijelenti, hogy a do­log csakugyan úgy áll, hogy Újpest a fővárosból ki­utasított veszedelmes elemek gyülekező helye s hogy a fővárosban elkövetett bűntettek legnagyobb része szoros kapcsolatba hozható az Újpesten meghúzódó gonosztevőkkel. A fővárosi rendőrségnek majd min­den egyes bűntény elkövetése után ki kell terjesztenie a nyomozást Újpestre. Nagy baj az is, hogy a közle­kedés Újpest és a főváros között nagyon könnyű lé­vén, a fővárosnak a beléje igyekvő veszedelmes elemek elől való elzárása szerfölött nehéz s nem járhat teljes sikerrel, azonban mégis csak ehez a módhoz kell bi­zonyos alkalmakkor folyamodni, mind a mellett, hogy kitűnt, mily sok módot ki tudnak találni a bejutásra. A bajt pedig betetőzi az, hogy Újpesten egy egészen sajátságos rendőrség van. Nem ereszkedik most bele annak megbírálásába, de annak ezúttal is kifejezést kíván adni, hogy az újpesti rendőrség nem jár a fővárosi rendőrség kezére a kívánalom szerint. Ezután felemlíti a főkapitány, hogy ő már régebben tett előterjesztést a kormány előtt az iránt, hogy Új­pest rendőri tekintetben Budapesthez csatoltassék. Előadta a tervét is, a­mely abban áll, hogy Újpesten egy uj kapitányság állíttassák föl, a kellő számú lovas és gyalog rendőrökkel s detektivekkel. Tudtára a kormány e tervet méltányolja s megfontolása tárgyá­vá tette. A­mi Kispestet illeti, arra nézve megjegyzi, hogy a község a napokban hozott egy határozatot, a­melyben kinyilvánítják, hogy az esetben, ha Újpest bevonatnék a főváros körébe, ugyanezt ők is óhajtják, mivel attól tartanak, hogy az Újpestről kiszoruló ve­szedelmes emberek Kispestre özönlenének. E határo­zatot vele — a főkapitánynyal — közölték, kérve, hogy óhajtásukat annak idejében venné figyelembe. A községi határozatot föl fogja terjeszteni a belügymi­nisztériumhoz. Királyi Pál annál is könnyebben kivihető­nek tartja Kispest bevonását, mert oda elég lenne a kőbányai kapitányság kiterjesztése s igy ez nem jár­na oly nehézséggel, mint az újpesti. Az e­l­n­ö­k kije­lenti, hogy ha a főkapitány javaslatot terjeszt elő, ak­kor azt a közigazgatási bizottság tárgyalni fogja s fölterjesztést tesz a belügyminiszterhez. Egyelőre te­hát az adott válasz tudomásul vétetik. Török János főkapitány megjegyzi végül, hogy a javaslatot mielőbb meg fogja tenni. Királyi Pálnak pedig azt adja válaszul, hogy Kisp­et részére nem lenne elég a kőbányai kapitányság kiterjesztése , az eszközöknek nagy kibővítésére lesz szükség s ez csak kormányintézkedés folytán lehetséges. A fővárosi kft. adófelügyelő jelentése a követ­kező főbb adatokat tartalmazza : A befizetést feltün­tető kimutatásból kitűnik, hogy a m. kir. állampénz­tárnál közvetlenül befizettetett a f. évi augusztus hó­ban 571 852 frt 03 kr, a m. évi augusztus hóban 381.926 frt 14 kr, tehát a folyó évben 189.925 frt 89 krral több. A fővárosi adópénztár beszállított a f. évi augusztus hóban 1.481.763 frt 13 krt, a múlt évi augusztus hóban 1.298.553 frt 44 krt, tehát a f. év­ben 183.209 frt 69 krral több. Együttesen a f. évi aug. havi eredmény 373.135 frt 58 krral kedvezőbb. A bélyeg és közvetlen illetékek fejében a lefolyt aug. hóban befizettetett 189.828 frt 89 kr, a múlt év ha­sonló havában 198.447 frt 92 kr, tehát a f. évben 8.619 frt 03 krral kevesebb, a­minek az az oka, hogy a m. évben nagyobb volt az esedékesség. A tiszti főorvosi jelentés szerint a közegészség­­ügyi állapotok eléggé kedvezők voltak a múlt hónap­ban. A heveny ragályos betegségek fogytak , számos gyomorbajnak volt azonban okozója az, hogy a kül­városokban, de különösen a VII. és VIII. kerületek­ben a vízvezetéki víz zavaros és csaknem teljesen élvezhetetlen. Királyi Pál azt indítványozza, hogy a fő­orvosi jelentés csak azzal vétessék tudomásul, hogy a a bizottság sajnálatát fejezi ki a fölött, hogy a víz­vezeték mizériái még folyton tartanak. Az indítványt elfogadták. Végül a belügyminiszter leiratában kifejezett kívánathoz képest, a gyámhatósági kezelés és pénztár vizsgálatára bizottság küldetett ki, a mely Gerlóczy Károly első alpolgármesterből, Fuchs J. és Nászay Mór bizottsági tagokból áll. A kiküldött bizottság a vizsgálatot még e héten megejti s a jövő ülésen tesz jelentést. Egyes szám 2 kr. KÜLÖNFÉLÉK. — Haynald Lajos bibornok-érsek nagyszerű zombori adományáról már volt szó e lapokban. A bibornok nyolczvan ezer frtot ajánlott fel az építendő árvamenházra, melynek már van 40.000 frt alapja, úgy hogy most e czélra 120.000 frt áll ren­delkezésre. A bibornok ez adományt a neki Zombor­­ban e hé 7 én adott fáklyászene alkalmával jelentette be. A fáklyászene alatt dr. M­a­r­g­­­­­i­t­s Imre igaz­gató tarta az üdvözlő beszédet, mire Haynald bibor­nok, a Zombor és Vidéke közlése szerint, körülbelül így felelt: »Köszöni — úgymond — e város polgárainak érdemetlen főpásztora iránt tanúsított figyelmét és kegyeletét. Az általa régen ismert s régen szeretett szónok (dr. Margalits) kissé elhibázta a dolgot, a­hol őt szólita »kegyelmes ur«-nak , mert ő nem »kegyel­mes ur,« hanem e város közönsége az ő kegyelmes urai s asszonyai, a kiknek lelki üdvösségéért szolgálni van hivatva s a kik érdemetlen főpásztorukat olyan megható fénynyel és pompával tisztelik meg. Idejöve­telének czélja a város nagylelkű adományából fel­épített zárdát felszentelni. Betegségei alatt, mi­dőn pár év élőt üdülést ment keresni a pirenei hegyek közé, nem találhatta meg az orvosságot, és elzarándokolt a lourdesi szent szűzhöz. És ott ha teste nem is, de lelke megnyugvásra ta­lált. Ekkor azt kérdezték tőle, hogy miként fogja meghálálni a szent szűznek reá árasztott malasztját. — Azt felelte, hogy felépíti itt a magyar hazában is a mi szent szűz anya Máriánk oltárát, s igy fogam­­zott meg agyában a zombori nőzárda, melyre 50,000 frtot adományozott. E zárda gondoskodik a jövő leány­­nemzedék lelki műveltsége s vallásosságáról. Itt a kisdedek gondos óvásban fognak részesülni s a fel­nőttebb leánykák a tudomány elemeibe fognak beve­zettetni. Ezzel hát czélja egy részét elérte. — De hálája egy nagy részét azzal akarja leróni, hogy azok­nak, a kiktől a sors a legdrágábbat rabolta, az apát, az anyát, a kik a sors viharainak, vannak kitéve, — azok számára menhelyet emel. Ő egy Zombor­­ban létesítendő árva­ menház megala­pítására ezennel 80,000 frtot ajánl föl. Az esteli harangszó szakítá félbe a főpásztor sza­vait, melyek a közönség szűnni nem akaró üdvriadala közepett áldást könyörögtek le az ég urától e város minden egyes polgárára, minden polgár családjára. A dalárda ismét énekelt és ennek végeztével ő emi­­nencziája az apostoli királyt, ennek kormányzása alatt álló nemzetet éltette.­­ A veszprémi tűzkárosultak részére Simoc herczegprimás 500 frtot küldött. Lengyel János somogy-nagyberényi birtokos 115 frtot adományozott. — Az üresedésben levő veszprémi püspökség pénztá­rából Trefort miniszter ezer frtot utalványozott. — Beniczky Árpád orsz. képviselő B.­Gyarma­­ton a szegényalap és az iparos oktatás czéljaira ö­t­­s­z­á­z frt alapítványt tett. — Dr. Reich Miklós testegyenészeti és gimnaszti­kai gyógyintézet igazgató orvosa szünidei útjáról Bu­dapestre visszatért.

Next