Pesti Napló, 1890. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
1890-11-08 / 307. szám
30? szám. Budapest, 1800. Szombat, november 8. él. évi folyam. SHE «mAmkOMii mtMritk-ttn, mr-i p ft 1 • *. Am*p IzsfiutH rá31 »t Wata minden kSilerminy . uxrhuatAtméfim mtéxandfi. Kétirsttok nem fcdaíruik ríuaa. Ktad^ feiv.tai s jPw.sojB.k-t.ie, A t i « « » • a m-4 p fi I . , a tap *(?tagi részét illető közlemények (előfizető és pénk, ki.44« j»,ia*j«k, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz int4*md5k. Ára 4 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. ElCfkeMai feltételek A reggeli ét esti kiadás poétán egyezerre küldve, vagy Budapest» kétezer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 8 hónapra • fefi. huMiklaáá* postai kálink SMAsa kivintatik, postabMysmn karaként 88 ke, évnegpsdeafc< 1 forint falfilfineteník. Hirdetések ezintegy sstat akt&Mtfaafe a »V’esti Naplónkia,dó hivatalob» Budapest, Fersacziek-ters, Athesaeum-ápSet, kftWUdÖL Ára 4 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Nemzeti udvartartás. Mióta nemzeti dinasztiánk nincs, mindig az volt a magyarnak óhajtása, hogy legyen. De amig a német birodalom császárjai voltak egyszersmind magyar királyok : az egész nagy Németország vonzotta magához a dinasztiát, s a sok német fejedelem igényt tartott arra, hogy az eredetére nézve is német Habsburg-ház egész udvartartásában a nagy német birodalom méltóságának képviselője legyen. Ehhez járult az örökös tartományok arisztokrácziájának érdeke és befolyása, mely a bécsi udvari hivatalokat és méltóságokat maga között osztotta fel, évszázadokig elfoglalva tartotta és féltékenyen őrizte. A harmadik faktor pedig, hogy miért nem lett a királyi család magyarrá, s miért nem tartott udvart Magyarországon, abban keresendő, hogy Magyarország gyenge volt politikailag, társadalmilag és gazdaságilag arra, hogy ezt kikövetelhesse magának; akik pedig, magyarok, előkelőségük és gazdagságuk által azon helyzetben voltak, hogy udvari állásokra igényt tarthattak, azokat rang- és czim-adományozásokkal a korona magához vonta a bécsi udvar körébe, s miután ott jól érezték magukat, a nemzet számára követelni az udvar megmagyarosodását nemcsak hogy nem merészelték, de eszük ágába sem jutott. Mindezen okoknál fogva 1526-tól, vagyis a mohácsi vésztől 1867-ig, vagyis a kiegyezésig magyar udvartartást nem láttunk s nemzeti dinasztiáról csak költőink és történetíróink beszéltek. A törvényhozás pedig arra szorítkozott, hogy sérelemként felhozta és több ízben a törvénykönyvbe igtatta, hogy a magyar király, ha Magyarországra jön, magyar zászlósurak és nemesek által környeztessék; a magyar udvartartásnak hiányát némileg a nádornak, mint a király távollétében királyi helytartónak kisebbszerü udvartartása Budán pótolta a múlt század vége felé a jelen század közepéig. Ily viszonyok között a régi magyar udvartartásnak csak csonka részei maradtak meg az országzászlósok czimeiben és méltóságaiban, kik közül néhány még viselt hivatalt is, egy ezek közül ma is bir hivatallal — a horvát bán — csakhogy ez ma már nem tartozik az udvarhoz. A valóságos udvari hivatalok közül egyetlen egy van magyar, ez is Bécsben, a magyar testőrség kapitánya. A többi mind csak czim, mely rangban elsőbbséget ad, tényleg semmi néven nevezendő udvari teendőkkel nincs összekötve. A magyar zászlósurak nem is tartoznak az udvarhoz, csak udvari jogosultak, a főrendiházban elsők, a király udvarában lógósok. Vegyük sorra őket, s tegyünk összehasonlítást . A magyar királyi főudvarmester gróf Szapáry Géza. Itt lakik a Szép-utczában és sétál a Váczi-utczában, a budai királyi palotában nincsen számára hely, sem egy szoba, sem egy titkár, sem egy inas nem áll rendelkezésére. Ellenben az osztrák főudvarmester herczeg Hohenlohe Konstantin nemcsak Bécsben rendelkezik az összes udvari szolgálat felett, s veszi át a magyar czivillistát s költi el belátása szerint, rendelkezve egy nagy hivatallal, melynek igazgatója Westermeier udvari tanácsos és kincstárnok, hanem ha Budapestre jön le a király, vagy Gödöllőre, itt is ő rendelkezik, s a magyar királyi ünnepélyekre a meghívókat ő küldi szét még Szapáry Géza magyar főudvarmesternek is. Sőt hivatalos királyi aktusoknál is, ha trónbeszéddel az országgyűlés megnyittatik, az osztrák főudvarmester szerepel, aki nem is magyar állampolgár. A magyar főkamarásmester állása betöltetlen, az igaz, hogy nincs is rá szükség. Azelőtt id. Szögyény László viselte e méltóságot, ez most országbíró lett. De hát neki sem volt semminő dolga és semminő udvari hivatala, mivelhogy a magyar kamarásokat a bécsi Stallburgban székelő osztrák főkamarás, gróf Trauttmannsdorff hozza javaslatba, az küldi le a diplomát és az aranykulcsot a magyar kamarásoknak is, kik mind csak czímzetesek, a valóságos szolgálattevő kamarásokat pedig a királyi udvarhoz és a főherczegekhez ő osztja be és igazgatja. Van nekünk egy királyi főasztalnokmesterünk, gróf Csáky Albin. Azt tudjuk róla, hogy kultuszminiszter, de azt is tudjuk róla, hogy még soha egy királyi ebédet nem rendelt, s ha bemenne a király konyhájába, nincs az a kukta, a kinek parancsolhatna. Hanem ott van gróf Wolkenstein osztrák főkonyhamester, az már csinálja, s minden udvari ebéden olvassuk nevét, s ha Budán fogadja a király magyarjait, akkor is Wolkenstein gróf szakácsai főznek és szervíroznak. Gróf Bánffy Miklós pedig, a királyi főpohárnok, Erdélyben iszsza a saját borát : a király poharába még soha sem töltött, nem is járt a király pinczéjében. A királynak hires és fényes istállói vannak Bécsben, Budapesten pedig vannak üres istállók: oly kevés lóra és kocsira, hogy ha az udvar idelent van, az udvari dámák látogatásokat sem tehetnek, mert csak nehezen birnak kocsit kapni. Monoszlói gróf Erdődy István királyi főlovászmester Andrássyúti villájából nézi, hogyan kocsizik az udvar, miután neki semmi köze ahhoz, hogy az osztrák főlovászmester Turn és Taxis Imre herczeg honnan szerzi be lovait, kocsijait, lovászait és kocsisait s Bécsből hányat küld le Budapestre vendégszerepelni? Hogy királyunk igen szeret vadászni s nagy vadászatokat ad, ismeretes dolog. Ezeket Abensberg Traun Hugó gróf osztrák fővadászmester rendezi. Van azután néhány magyar four is alkalmazva Bécsben udvari főhivatalokban: gróf Széchen Antal udvarnagy és gróf Hunyady Kálmán főczeremóniás. Ezek magyarok , de hivatalaik németek. Számtalan azoknak a különböző igazgatóknak, tanácsosoknak, titkároknak, fogalmazóknak, tiszteknek, pénztárosoknak, számtanácsosoknak, orvosoknak és mindenféle katonai és polgári hivatalnokoknak a sokasága, kik a bécsi udvarnál udvari czimet, és a czivillistából fizetést húznak. Épp úgy a női udvartartás: a főudvarmesternők és udvarhölgyek. Ezekhez adva még a testőrséget, az udvari őrséget, a szolgaszemélyzetet stb., egész légiója az embereknek képezi azt a fényes császári udvart Bécsben, melyhez Magyarország a költségek felével járul. És ezen fényből Magyarországra csak néhány hétig esik egy kevés. Ami vonzerőt pedig egy ily udvartartás gyakorol — hogy még most is sok magyar főúri család Bécsben telel s pénzét ott költi, — ami befolyást gyakorol az iparra ízlésével és ünnepélyeivel, melyek tömérdek pénzt hoznak forgalomba, azt kiszámítani nem is lehet. Miért hát ne legyen nekünk is magyar udvartartásunk, mikor ehhez teljes jogunk van s a pénzt reá csakúgy megadjuk, mint Ausztria ? Ami azelőtt nem lehetett, mert a politikai viszonyok olyanok voltak, hogy Magyarországnak alvó jogokkal és jogfentartásokkal s üres czimekkel kellett beérni, a viszonyok megváltoztak, most már lehetséges. A német birodalom elpártolt s külön vált egészen, a Habsburg-császárok helyett a Hohenzollern-császárok ülnek Németország trónján s a német fejedelmek Berlinbe járnak. Ausztria megszűnt egységes birodalom lenni és a politika, mely Magyarországot be akarta olvasztani, végkép megbukott. A dualizmussal Magyarország szuverenitása elismertetett és Ausztriával egyenrangra emelkedett. Huszonhárom évi alkotmányosság alatt a magyar nemzet politikailag megerősödött s a király meggyőződött hűségéről. Egy erős Magyarország képezi ma azon horgonyt, melyhez Ausztria is kötve van, hogy a Habsburgoknak megtartassék. A magyarok államalkotó missziót vállaltak Itthon és a szent István birodalmának fényére és tekintélyére törekesznek keleten. A magyar király Magyarország állami fejlődésére építi a Habsburg-dinasztia jövőjét. Mindebből logikailag következik, hogy természetes a magyarok kívánsága és jogosult, hogy a magyar királyi udvartartás Budapesten az osztrák udvartartástól külön szerveztessék, s hogy ezen magyar udvartartás körében a Habsburg magyar királyi család is nemzeti dinasztiává váljék. Erre példa nemcsak az angol Koburgok és a spanyol Bourbonok, a Holsteinok Oroszországban és a Bernadotteék Svédországban , hanem maga a Habsburg-dinasztia az olasz herczegségekben Toskanában és Modenában A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. - . 3 - — . — — r- ■ tacsaa : 1 : a assi-----aftB—BasaMa—^aacae ~ Nemzeti szempont a könyvvásárlásban. Az irodalom bajairól utóbbi időkben ismét sok elégikus panasz hangzott föl a sajtóban. Az írók a kiadókat, a közönség az írókat és kiadókat, ez utóbbiak végre a társadalmi viszonyokat szeretik föltüntetni az elszomorító helyzet okául, s nincs se vége, se hossza a kölcsönös vádaskodásnak. Az írók azt mondják, hogy a kiadó-könyvkereskedőkben nincs vállalkozási kedv s csakis biztos nyereségekre számítanak; a közönség az irodalom elsatnyulása s a könyvek magas ára miatt tanúskodik, a vállalkozó kiadó pedig mindezekre azzal felel, hogy nincs kinek számára nyomatni könyvet, az irodalom iránti érdeklődés megcsappant, a vásárlási kedv a minimumra szállt alá. Egy ideig divat volt az irodalomban, hogy a szerzők a kiadó könyvárusok rovására minél több rossz életet faragjanak. Ha valamelyik könyvárust a rendesnél teltebb termettel áldott meg a természet, azt fogták rá, hogy az írók zsírján hízott meg ; ha pedig véletlenül nagyon is sovány volt , a gonosz nyelvek szerint elsoványodását az okozta, hogy az íróknak fizetett tiszteletdijak miatt sokat bánkódott. Az élet úgy is csak a kiadó ellen repült mindenkor. Ez tagadhatatlanul kényelmes dolog volt s a mellett az életeskedők meg voltak arról győződve, hogy mulattatja is a közönséget, azt a nagyhatalmasságot, a melyet csak dédelgetni és legyezgetni szabad. Távol áll tőlem, hogy irodalmi mizériáinkról szólva, e gyakorlatnak az ellenkezőjét válaszszam s minden bajunknak okát az érdemes publikum nyakába zúdítsam. Jól tudom én azt, hogy a magyar közönség szereti és meg is veszi a jó könyvet. E részben nem érheti vád. Nálunk aránylag eléggé nagy az olvasási kedv, erről az olvasókörök szaporodása is tanúskodik. Én mégis ezúttal a magyar közönség, vagy jobban mondva, annak egy része ellen emelek vádat, s a magyar könyvkereskedőket veszem védelmem alá. Megérdemlik, hogy velük ez egyszer foglalkozzunk. A védbeszédet kissé távolabbról kezdem, hogy jobban megértethessem magamat. Más nagyobb nemzeteknek megvan az a jó szokásuk, hogy a hazai ipar és kereskedelem rovására az idegent pártolni, legalább is vétkes könnyelműségnek tartanák. Az angol, franczia, német otthon szerzi be minden szükségletét s amig csak teheti, nem szorul reá az idegenre. így van ez az iparban, kereskedelemben épp úgy, mint a művészetekben. Mi a hazafiasságnak ezt a nemét nem ismerjük. A divatczikkeket, ékszereinket, ruháinkat, bútorainkat külföldről hozatjuk, sőt büszkeségünket találjuk abban, ha ismerőseinknek, barátainknak azzal dicsekedhetünk, hogy hírneves, idegen cégekkel állunk összeköttetésben. Sajátságosan hangzik, de szent igaz, hogy ez a gyakorlat még az irodalompártolás terén is érvényesül. És érvényesül a magyar könyvkereskedelem rovására. A műveit magyar ember több nyelvet beszél s igen helyesen, a czivilizáczió egyik kellékének tekinti, hogy a külföldi irodalmak jelesebb termékeivel megismerkedjék. Erre az okulási és szórakozási vágy egyaránt ösztönzi. Magyarországban egyesek és testületek évenkint sok német tudományos munkát vásárolnak s a franczia könyvek olvasóinak száma is folyvást szaporodik. Már most nézzük, miként történik ez idegen könyvek — részben füzetes vállalatok — elterjedése minálunk ? A nagyobb munkák, különösen a füzetes vállalatok propagálására újabb időkben csaknem mindenütt, leginkább pedig Ausztriában és Németországban a colportage-t alkalmazzák. Pergő nyelvű ügynökök járják be a városokat, falvakat, százankint és ezrenkint vivén magukkal az újabb irodalmi vállalatok első, mutatvány-füzeteit. Ezek az ügynökök, különösen az osztrákok, nagyon jó talajra találnak Magyarországban. A német Conversations-Lexikonok sok ezer példányban terjednek szét általuk s hasonló keretük van más, terjedelmesebb munkáknak is, melyek közül elég legyen csak Brehm »Thierleben« czimü ismert könyvét idéznem. Ezeket a műveket, kéthárom éves füzetekben, szépen illusztrálva, aránylag olcsó árakon kapja a közönség s megszerzésük alig kerül valami áldozatba,mert a folytatásokkal csak két heti vagy egy havi időközökben kopogtat be a kolportőr. Az élelmes ügynök ugyanekkor tetszetősen kiállított, illusztrált német folyóiratokat is visz magával, sőt ha közte és a vevő közt némi ismeretség szövődött, lassanként arra is módot talál, hogy az egész ház irodalmi szükségletét ellássa. Vidéken magam is ismerek úri családokat, melyek számára kolportőrök által szerzett összeköttetések folytán, bécsi könyvárus czégek szállítják a füzetes vállalatokat, franczia regényeket és divatlapokat. A dolognak folytatása is van. Ezek a külföldi ügynökök jól ismerik a könyvtárak és tanintézetek szükségleteit s eléggé ügyesek és ravaszok arra, hogy ígéreteikkel az egyletek és intézetek könyvtárait behálózzák. A művészeti, különösen pedig műépítészeti szakmunkákat nem is említve, a legtöbb külföldi tudományos könyv közvetítésük útján jut el hazánkba. Mondhatná valaki, hogy mindez azért történik, mert a mi könyvárusaink nem eléggé mozgékonyak, nem eléggé élelmesek. Ez a vád azonban csak első pillanatra látszik elfogadhatónak. A magyar könyvkereskedőket, vagy legalább azoknak jobb részét, azonban nem a lustaság, hanem inkább a hazafias érzelem, a magyar irodalom jól felfogott érdeke tartja vissza a konkurrenciától. A magyar könyvárus a külföldi irodalmak produktumait ugyanabban az árban és ugyanolyan pontossággal szállítja vevőinek, mint bármelyik külföldi versenytársa; de azt nem tartja és nem is tarthatja hazafias dolognak, hogy a német, vagy más nyelvű könyvek tömeges terjesztése, német prospektusok, jegyzékek, első füzetek tíz és százezrenkénti szétküldése által csődítsen magának közönséget. Mert tudja jól, hogy az ő kötelessége a hazai irodalom és tudományosság minél szélesebb körökben való terjesztése s nem annak idegen munkák propagálása által való gyengítése. Eként aztán megtörténik, hogy a magyar könyvkereskedő, erősebben kifejlődött tisztességérzete következtében, igen sokszor csak tengődni kénytelen s a hivatásabeli vállalkozásra módot nem talál; mig az idegen könyvárus minden kötelezettség nélkül szépen zsebre rakja a nyereséget s ha éppen egy kis maliczia is van benne, jót nevet a magyar vevő könnyelműsége felett. Mi magyarok megszoktuk azt, hogy minden bajunk orvoslását a kormánytól kérjük, követeljük. Ha jól tudom pár év előtt a könyvkereskedők egyesülő is akként igyekezett segíteni a külföldi konkurrencia által támasztott visszás helyzeten, hogy a kormányt kérte föl, igyekeznék oda hatni, hogy legalább a közvetlen felügyelete alatt álló intézetek, testületek és könyvtárak ne idegen cégeknél, hanem hasonló feltételek mellett, idehaza szerezzék be könyvszükségleteiket. A méltányos kérelemnek akkor meg is volt az a következménye, hogy Trefort Ágost oktatásügyi miniszter rendeletileg utasította a magyar tanintézeteket, hogy könyvtáraik részére hazai könyvkereskedőknél vásároljanak. A többi miniszterek azonban nem követték Trefort példaadását, a magántestületek pedig talán tudomást sem vettek a könyvkereskedők sajtó útján is szellőztetett óhajtásáról. Pedig az általunk vázolt baj orvoslása elsősorban nem is a kormányra, hanem a magyar társadalomra, a magyar közönségre várakozik. A magyar olvasó nem is gondol arra, hogy a külföldi könyvkereskedő cégek támogatása által mily tetemes kárt okoz a hazai könyvkereskedelemnek s közvetve a hazai irodalomnak. Nem gondol arra, hogy eként a visszatérítés minden reménye nélkül évenkint százezrek vándorolnak külföldre, különösen pedig Ausztriába, s hogy e százezrek után eső tiszta nyereséget a nemzeti irodalom gyarapítására fordíthatná a magyar könyvkereskedő. Mert hiszen azzal csak nem áltathatjuk magunkat, hogy a viszony kölcsönös, hogy a mi irodalmi termékeink még Ausztriában és külföldön találnak fogyasztókra. A mi kivitelünk a külföldre ma még számba sem jöhet, s ha mégis megtörtént az, hogy magyar komportőrök magyar művek német fordításaival akartak Ausztriában szerencsét próbálni: vállalkozási kedvüket csakhamar lelohasztotta a sok zakatolás, melynek a miénknél féltékenyebb idegen hatóság részéről voltak kitéve. Ausztriában bezzeg erkölcsi bizonyítványokkal, hatósági engedélylyel kell igazolnia magát a magyar kolportőrnek, s akkor is csak nagy nehezen engedik meg neki, hogy áruczikkeit kínálhassa, míg minálunk ölelő karokkal fogadják a jövevényt, sőt egyik-másik hazafinak talán hízeleg is a látogatása, mert jámbor együgyűségében azt hiszi, hogy neve ismeretes a magyarországi hódításra vállalkozó bécsi könyvkereskedő előtt. A magyar könyvkereskedelem s ennek kapcsában a magyar irodalom és magyar művelődés érdeke követeli, hogy közönségünk jövőre e rokonszenv tanúsításában tartózkodóbb legyen. Azt botorság volna bárkitől is kívánni, hogy német vagy más nyelvű idegen könyveket ne vásároljon; ez annyi volna, mint meggondolatlanul gátat állítani a kultúra terjedése elé; de ha már egyszer magyar ember külföldi műveket vásárol, szerezze be azokat hazai könyvkereskedésekben s ne idegeneknél, akik az ő tőkéjét idegen czélokra kamatoztatják. A külföldi könyvek elárusításából származó tiszta haszon évenként eléggé jelentékeny arra, hogy bizonyos fokú pezsgést idézzen elő a manapság jóformán tespedésnek indult magyar könyvkereskedelemben. A könyvárus, ha látja, hogy fáradozása nem marad eredmény nélkül, kedvet kap a vállalkozásra , mert jobban módja lesz benne, a hazai irodalom érdekében áldozatokat is hoz. Az idegen irodalmi termékekért kiadott pénz így hajt hasznot a hazai litteraturának kerülő utakon. Szána Tamás, olasz tudott lenni, Magyarországon pedig József nádor családja megmagyarosodott. Királyunk, a nagy és nemeslelkű I. Ferencz József a legmagyarabb fejedelem azok közül, kik háromszáz esztendő óta szent István koronáját viselték. Sokszor bebizonyította ezt s főleg bebizonyitotta, hogy a magyar királyság históriai hivatását felfogta, s alkotmányos jogállását megértette. Politikája oly irányt követ,mely ezen magyar királyi méltóság és hatalomnak nem kisebbítését, hanem gyarapítását czélozza. Következőleg a magyar királyi udvartartás felállítása nem lehet ellenére, sőt inkább legmagasabb intenczióinak felelne meg. Csak legyenek olyan minisztereink, kik a szituácziót megértve, a dinasztia és a nemzet jól felfogott érdekeit minél jobban összefűzni igyekezzenek azáltal, hogy a kettőt közelebb hozzák egymáshoz. Csak legyenek államférfiaink, kik a nemzet bő óhaját a trón előtt férfias nyíltsággal és valódi lojalitással tolmácsolják. Nagyobb szolgálatot ennél a királynak, és a Habsburg-dinasztiának alig tehetnének. Budapest, nov. 7. A czárevics Bécsben. A tegnap Schönbrunnban tartott udvari ebédnél, mint a »Bud. Korr.« közli, a király ő Felsége a cercle alkalmával az orosz trónörökösnek gróf T a aff e miniszterelnök után bemutatta báró Orczy Béla minisztert, mint a magyar kormány képviselőjét. Miklós nagyherczeg hoszszabb ideig társalgott a két miniszterrel. A mérsékelt ellenzék és a kisebb tárczák. Esti lapunkban már említettük, hogy a mérsékelt ellenzék a költségvetés mai, részletes tárgyalása alkalmával a miniszterelnökség tételénél nem szavazott a kormánynyal. A párt álláspontját Grau Jenő (pécskai) tolmácsolta következőleg: T. ház! Az e padokon ülő képviselők nevében Horánszky Nándor t. barátom már az általános vita folyamán kijelentette, hogy mi a költségvetésnek általánosságban történt megszavazásával nem kívántuk kezeinket megkötni mindazon tételekre nézve, amelyek kiváló bizalmi jeleggel bírnak. A rendelkezési alap, mely részletes számadási kötelezettség nélkül adatik, mindenesetre ilyen jellegű tételnek tekintendő. Így tehát igen természetesnek fogja találni mindenki, midőn a magam és tervbarátaim nevében kijelentem, hogy mi e tételt nem szavazzuk meg. (Helyeslés balfelől.) A bírói és ügyészi szervezet módosítása tárgyában egybehívott szaktanácskozmány ma délután tartotta második ülését Szilágyi Dezső igazságügyminiszter elnöklete alatt az összes meghívott tagok jelenlétében. Az értekezlet az előadói tervezet 10—21. §§-ait vitatta meg. A függetlenségi és 48-as párt ma Irányi Dániel elnöklete alatt értekezletet tartott, melyen a belügyi költségvetést letárgyalta Justh Gyula előadása mellett. A képviselőházban a tárcza tárgyalásakor két tételnél Irányi Dániel fog felszólalni. Holnap este hat órakor a párt ismét tart értekezletet, melyben a pénzügyi költségvetést veszi tárgyalás alá. Orosz hang a szerb választásokról. A pétervári »Prawhtelstwerig Vjestnik« hivatalos kommünikét közöl a szerbiai választások eredményéről, mely konstatálja, hogy a választási szabadságot — köszönet érte a belügyminiszter intézkedéseinek — tisztán megőrizték és így a választás eredménye hű tükre a nép akaratának. A kormánynak kifejezett teljes bizalom a legnagyobb bizonysága annak, hogy helyes ama nemzeti irány, melyet a kormány követ. Az orosz kormánynak a szerb nemzeti kormány iránt kifejezett e hivatalos nyilatkozatát nagy jelentőségűnek tartják Szerbiában. A milánói találkozás. Az olasz radikálisok és francziabarátok izgatásai közepett, melyekre a most folyó választási mozgalmak különösen kedvező alkalmat nyújtanak, az európai béke barátai csak a legnagyobb megnyugvással szemlélhetik Caprivi és Crispi urak mai találkozását. Sokszor elmondottuk már, hogy sem okaiban, sem következményeiben nem fűződik ez eseményhez semmiféle rendkívüli vagy váratlan. Sürgős politikai szükséglet a két vezérlő egyéniség személyes találkozását nem idézte elő. Még kevésbbé lehet mondani, hogy következményei bármiben közvetlen visszahatással lehetnek a két nemzet viszonyára, vagy az európai helyzet alakulatára. És mégis politikai esemény forog itt fenn: egy nagy manifesztáczióval van itt dolgunk, mely határozott tüntetés mindazon elemek ellen, melyek az európai béke megingatásán dolgoznak. Tényleg Caprivi tisztán személyi okokból utazott Olaszországba. A valóságban azonban útja egészen más természetű s azt bizonyítja, hogy az olasznémet barátság nem Bismarck herczeg műve s a kanczellárváltozás legkevésbbé sem volt reá befolyással. Ezt tudhatta ugyan mindenki, de mindenesetre nem árt, ha újabb kifejezést olyan tényben nyer, melynek igazi értelmét a legagyafúrtabb rossz indulat sem képes félremagyarázni. Épp oly értékes a találkozás Olaszország szempontjából. Ott a nemzeti szenvedélyeket minden áron a hármas szövetség ellen igyekeznek lázítani s habár eddig nagyobb zajjal, mint sikerrel, francziák és oroszok mégis azt szeretik híresztelni, hogy az adott pillanatban az olaszok kétszer is meggondolják, mielőtt elvállalt kötelességeiket teljesíteni fogják. Sőt e botrányos gyanúsítástól még Crispit magát, kit annyira gyűlölnek, sem kímélték meg. Akadtak hangok, melyek azt hirdették róla, hogy kétszínűség és árulás lakozik szivében s hogy csupán ideig-óráig használja eszközül a közép-európai hatalmakat, de ha majd itt a nagy óra, midőn a három szövetségesnek vállvetve, egyesült erővel kell a tettek mezejére lépni, Olaszország szépen meghúzza magát s a többet ígérőnek adja el szolgálatait. Ez aljas gyanúsításoknak is akadtak apostolai és hívői, habár nem azok sorában, kiknek politikai ítélőképessége komoly számba mehet. De a mai manifesztáczió még a malom alatti politikusokra, a nép tömegeire, melyek leginkább Az egységes idő. Az egységes idő iránti mozgalom csak lassan halad előre, több tényező által lévén befolyásolva, melyek nem ugyanazon irányt követik. Midőn a vasúti vállalatok, melyek az iránt érdeklődnek, hogy úgy a bel-, mint a külszolgálatban közös időt nyerhessenek az u. n. zónás órai időnek behozatalára törekednek és pedig Német-, valamint Ausztria-Magyarországban a Greenwichtől kelet felé fekvő 15 foknál Görlitzen át menő délkör szerint, a csillagászati tudomány az u. n. világidőnek a menettervekben való alkalmazásán küzd, e mellett annak szüksége hangsúlyoztatik, hogy a helyi idő a vasúti menettervekben és a nyilvános életben fentartassék. Legközelebb Francziaországban a párisi idő behozatala határoztatott el. Ezen törekvésekkel szemben a bolognai tudományos akadémia folyó évben egy röpiratot tett közzé, melyben általános kezdődélkörnek úgy földrajzi, valamint időhatározati czélokra a jeruzsálemi délkör indítványoztatik. Mert ezen délkör semleges lévén, a világ valamennyi keresztyén népének kedveltté fog válni; azonkívül több száraz földrészt metsz át, mint a greenwichi délkör, míg ellendélköre (jeruzsálemi 180°) különböző (datálási) két világrész közti fekvésénél fogva (Ázsia és Amerika) leginkább alkalmas arra, hogy keletezési (dátumi) határt megállapítsa. A zónos idő védelmezői alig fogadhatják el a jeruzsálemi időt, sőt arra törekednek, hogy a 24 zónás időnek változatlan nevet adnak, mely alatt meghonosulhassanak. Torontai Sandford Flemming a zónás idő eredeti feltalálójának terve szerint a kezdődélkor Z-vel (Zero — Null) jelölendő meg; a többi órás délkör az egymás után következő betűjegyeket nyerné, hogy ily módon minden betű alfabetikus rendes száma a zérus délkörrel szemben az időbeli különbözetet tüntesse ki. Amerika Egyesült Államai tudvalevőleg 5 zónás délkörük behozatala és megnevezése alkalmával 1883-ban nem kötötték magukat az alfabetikus meg-