Pesti Napló, 1890. december (41. évfolyam, 330-358. szám)

1890-12-11 / 339. szám

­sswurexgi­m Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeu m-é p f­i e t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­s fi­­­e­t. A lsp anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Budapest, 1890. Csütörtök, deczember 11. 330. szám. 41. évi folyam. rmmmimm wtiii rsnirswM^ezsooeaeaiMaepeaMueiueMiwwsewBwawsMoiaaea^ Politikai napilap. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 it. Ha az ulti kiadás postai különküldése kívántatik, postahelyett 10 havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felü­ifizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 13 p esti ÜSTapló« kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Nemzeti felfogás. Báró Fejérváry honvédelmi miniszter­nek szerencsétlensége, hogy nemzeti érzékkel nem bír, s ez nemcsak az ő szerencsétlensége, hanem mindazoké, kik vele szolidaritásban állanak. Így volt Fejérváry Tisza Kálmán bukásának oka, s a Szapáry-kabinetnek is­­ szerezte az első nagy vereséget, midőn a ma­gyar fegyvergyárat veszni engedte. Mert hi­szen nem szenved kétséget, hogy a legna­gyobb többség sem elegendő az erkölcsi ve­reséget levenni a minisztériumról ezen kínos ügyben, mely az egész országot izgalomba hozta, s egy hét óta egyedül foglalkoztatja. Az ellenzék napról-napra újabb érveket és bizonyítékokat hord elő a honvédelmi mi­niszter eljárásának és a kormány magatartá­­nak támadására s a védelem gyöngesége szembeötlő. A képviselőház még nem ítélt, de a közvélemény már ítélt. S ha valaki kifogá­solná a közvéleményt, hogy az érzelmek ál­tal vezettetik, s nem illetékes biró, hát van egy kifogástalan közvélemény is, t. i. a párthoz nem tartozó művelt és független állású férfiak nézete. Ez is megszólalt ma gróf Károlyi István személyében azzal az óvatossággal, mely tartózkodik egyoldalú adatok alapján mondani határozott véleményt, s a személyes érzékeny­séget a szubjektív okok mellőzésével s a legtisztább szándéknak őszinte elismerésével kimélni iparkodik, mert a mely tisztességet maga érez, ugyanazt jóhiszemü­­leg fel is teszi mindenki másról. Tehát sem párttekintetek, sem személyes motívumok azt a közvéleményt nem vezetik, melyet az or­szág házában gróf Károlyi István képvisel. Egy rövid beszédben foglalta össze a követ­keztetéseket, melyeket a hosszú és heves vi­tából levont 8 nyílt bátorsággal mondotta ki, a­mit akart, nem törődvén vele, a miniszter­nek is és akárkinek ha tetszik, avagy nem tetszik. S a konklúzió az volt, hogy a fegy­vergyár ügye nincs annyira felderítve, hogy végérvényesen dönteni lehessen felette, tehát a honvédelmi miniszternek saját érdekében kellene módot keresni, hogy egy parlamenti vizsgálattal megc­áfolja a gyanúsításokat és megnyugtassa a közvéleményt. De ez csak egyik oldala a dolognak, mondhatnók úgy is, hogy ez a kormány és Fejérváry dolga : ők lássák, ha vonakodnak a teljes világosságot megadni. Az ügynek a nemzetre nézve fonto­sabb része, hogy a fegyvergyár ne marad­jon egy bukott vállalat, hanem a kormány gondoskodjék, hogy Magyarországnak fegy­vergyára legyen, mert az a nemzetnek jogos követelése, így felfogva a dolgot, gróf Károlyi Ist­ván jóindulattal a kormány és Fejérváry iránt kereste és megmutatta az utat és módot, amint sértetlen reputáczióval és a nemzet érde­keinek megnyugtató érvényesítésével kime­nekülhet a bajból, melybe hibás politikája által elhamarkodott intézkedéssel belemászott. Ha nem tetszik a kormánynak a tanácsot el­fogadni, gróf Károlyi István moshatja kezeit s a kormány lássa következményeit. Elhihetné a kormány, hogy a fegyvergyár ügyében a gróf Károlyi István nézete a legmérsékeltebb. Annál csodálatosabb és megfoghatatlanabb azon türelmetlenség és érzékenység, melylyel a honvédelmi miniszter gróf Károlyi Istvánt félreértette. Azaz, hogy az érzékenységet értjük: ez Károlyi István politikai és társadalmi egyéni­ségéből folyik. Neki oly pozicziója van a bu­dapesti, társaságban, melyet ignorálni nem lehet. Ő nemcsak a házban, ő mindenütt »egy tisztességes gondolkozású polgár«, s ő nem­csak a politikában, ő sehol ki nem áll­hatja sem a gyanúsítást, sem a korrupcziót. Ha te­hát ő vizsgálatot kér, vagy kívánja, hogy a miniszter maga ilyet kérjen ,’ szavának és kö­vetelésének bár személyes éle nincs, nagy nyomatéka van és sokan lesznek a társaság­ban »tisztességes gondolkozásu polgárok«, kik hasonló véleményt fognak formálni, ha hallják, hogy pártonkivüli állásából gróf Károlyi István ezen nézethez csatlakozik. Mert immár senki se láthat ellenzéki párttak­tikát a parlamenti vizsgálat követelésében s mihelyt a miniszter hozzájárult, kormánypárti alakot ölt az indítvány. Erős szabadelvű elfo­gultság kell ahhoz, hogy valaki Károlyi Ist­ván ezen tanácsában ne lássa­­ az igaz­ságot. Ennél is jobban érdekel azonban min­ket azon újra tapasztalt körülmény, hogy a magyar fegyvergyár létesítése forogván szó­ban, a részvénytársaságnak bukása után is e nemzeti ügy mellett a Károlyi grófokat mindnyáját sorakozni látjuk. S gróf Károlyi István, a magyar arisztokrácziának ezen elő­kelő tagja ezen állásfoglalást nyíltan ki is fejezte a képviselőházban. A közönségben a rokonszenv a Károlyiak iránt e családnak nemzeti tradiczióin nyugszik és fokoztatik minden alkalommal, midőn a nemzet lát­ja, hogy mig más nagy urak tőle el­fordulnak, a Károlyiak Magyarország jogá­nak és érdekének védelmére kelnek s a nemzeti aspirácziók előmozdításában szó­val és tettel áldozatkész részt vesznek. Hogy Károlyi István grófot a küzdők között látjuk a magyar fegyvergyárért, annak méltán örü­lünk akkor, midőn sokakat látunk, kik nem bírnak érzékkel a magyar nemzetnek fel­fegyverzése iránt. Sajnos, hogy ily példákra még mindig szükség van Magyarországon fő­uraink között. De egyszersmind remény ne­künk Károlyi István gróf mai felszólalása, hogy nem csupán ritka alkalmakkor fogjuk őt hallani, hanem a nemzeti törekvések ki­vívására az első sorban fogjuk őt látni a küz­dők között. A miniszter politikai felelőssége. A következő sorokat veszszük : A magyar fegyvergyár ügyében beadott jelen­tések fölött folyó vitában a honvédelmi miniszternek és a többség szónokainak, mint azt ma is hallottuk, egyik legfőbb érvük az volt, hogy a miniszter szigo­rúan a szerződés szerint járt el s ez feleslegessé tesz minden további vizsgálatot. Azok az urak azonban, a­kik igy érvelnek, a miniszteri felelősség elvével nin­csenek tisztában. Az alkotmányjog egyik legjelentékenyebb mo­dern vívmánya az, hogy a kormány büntetőjogi fele­lősségét a politikaitól elválasztania sikerült s hogy a büntetőjogi felelősséget háttérbe szorította a poli­tikai felelősségnek előtérbe helyezésével. A büntető­jogi felelősség csupán a jogrend szándékos megszegé­sének, vagy nyilvános törvénysértésnek, esetleg durva mulasztásnak eseteire terjed ki. Ezen a körön túl azonban már megszűnik. De éppen, mert a nemzetek tör­énelme azt bi­zonyította, hogy a törvények és jogszabályoknak leg­skrupulózusabb megtartása mellett is tönkre lehet tenni nagy nemzeti érdekeket, az alkotmányjog ki­fejlesztette a miniszter politikai felelősségét, mely ott k­e­z­d­ő­d­i­k, a­hol a büntetőjogi felelősség már véget ér. Épen ezért a jogilag megtámadhatlan kormány­tevékenység csak azt zárja ki, hogy a par­lament a büntetőjogi felelősséget alkalmazza, de mert a politikai felelősségnek alapelve és egyedüli indoka éppen az, hogy az állam ne maradjon védtelenül oly ál­lami közegekkel szemben, kik jogilag megtámadhatlan eljárásuk által ve­szélyeztetik a nemzeti érdekeket, a jo­gilag megtámadhatlan és formailag teljesen korrekt miniszteri cselekvés csupán ezért a politikai felelős­ség köréből ki nem rekeszthető. Éppen azért, ha evidens adatok vannak arra, mint a fegyvergyár bukásánál, hogy a törvényhozás­nak beczikkelyezett intencziója s ezzel együtt egy nagy nemzeti érdek ment tönkre, talán helyrehozhat­­lanul, éppen az a körülmény, hogy a kormány a szo­ros jog szempontjából nem kifogásolhatólag járt el, magának a kormánynak teszi a saját érdekében köte­lességévé, hogy ne akadályozza meg a kérdés telj­es felderítését, mert ha ezt megakadályozza, az ál­lamjog el nem tagadható és semmiféle okoskodással el nem homályosítható elvei szempontjából ama jo­gosult gyanúnak teszi ki magát, hogy attól a poli­tikai felelősségtől akarja magát meg­menteni, mely fenforoghat annak daczára is, hogy cselekvése formailag és jog szerint teljesen kor­rekt volt. Ennek az ily esetben jogosult gyanúnak súlya alatt, melyet a miniszter, ki így jár el, maga hárít eljárásával magára, tekintélynek és bizalomnak ör­vendő kormány nem képzelhető. Budapest, decz. 10. A kir. táblák deczentralizácziója. Bírói körökben, mint értesülünk, nagy aggodalmakat okoz az a hir, mely a napokban forgalomba jött, hogy az igazság­ügyi kormány a táblák deczentralizácziójának végre­hajtását, mely tudvalevőleg a jövő évi május 1-jére volt kitűzve, néhány hónappal elhalasz­tani szándékozik. Mi ezt a hírt minden alapot nélkülözőnek s azt, hogy az igazságügyi kormány a deczentralizáczió végrehajtását a jövő évi május 1-én túl akarná foganatosítani, a fennforgó körülmények között igazságügy-politikai lehetetlen­ségnek tartjuk. Mióta a deczentralizáczió kérdése komoly testet öltött a kormány javaslata alakjában s főleg mióta a deczentralizáczióról szóló törvény meg­hozatott, a királyi táblák bírái körében természetsze­rűleg a legnagyobb izgalom jelentkezett, mely folyton fokozódott, s ma már oly mérveket ért el, hogy az a nyugodt és ettől feltételezett alapos mun­ka, melyet a bíráskodás megkíván, az ország másod­­bíróságai körében többé fel nem található. A bírák egész tömegének feje fölött az áthelyezés, sőt a nyug­díjazás Damokles-kardja függ, mely képtelenné tesz minden testületet összhangzó, rendszeres és beható működésre. Nem hiszszük, hogy az igazságügyminisz­ter ezt a veszedelmet, melyet a jogszolgáltatástól erkölcsi és anyagi érdekeik védelmét váró felek nem egy esetben keservesen éreznek meg, még tovább fentartani szándékoznék, mint ama határidőig, me­lyet ismételten kitűzött. Ez a határidő a jövő évi május elseje. Nem szabad elfelednünk, hogy az ország másodbíróságai a peres kérdések óriási tömegében mint utolsó folt ítélnek s az itt elkövetett hibák oly kárt okoz­nak, mely többé helyre nem hozható. Ily körülmények között egyenesen hihetetlen, hogy az igazságügymi­niszter a kitűzött határidőnél még tovább akarná halasztani a táblák deczentralizácziójának végrehaj­tását. De tény, hogy az elterjedt hír ezt rebesgeti s mert ez így van, nehogy a bírói körökben az izgalom még nagyobb hullámokat verjen, a­mit elháríthatla­­nul megérez a felebbvitt ügyekben érdekelteknek nagy tömege, nemcsak kívánatosnak, hanem szüksé­gesnek is tartjuk, hogy e tekintetben alkalmas módon a kormány minden kételynek elejét vegye. Mai számunkhoz fél év »Közgazdasági melléklet« van csatolva. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A mű­csarnok téli kiállítása. in. Szoborművek. Kiállítási czélra szerencsétlenebb helyiséget már képzelni is alig lehet, mint a műcsarnok két keskeny folyosója, ahol jelenleg a vízfestményeket és szoborműveket szokták elhelyezni. Ez a két folyosó valóságos Szibériája a művészeknek. Irtózik tőlük minden jó lélek. A nagy teremhez vezető folyosó még csak megjárja, jóllehet az itt felfüggesztett vízfest­­ményekkel is igen sokszor furcsa játékot űz a színes ablaküvegeken átszűrődő napsugár , de az a másik, melyben a szoborműveket szokták fölállítani, meg­érdemelné, hogy föléje véssék Dantenak a lemondás­ról szóló híres mondását. Amely művész ide jut, el van temetve. Ebben a kicsiny, szűk és rosszul világí­tott helyiségben úgy vannak összehalmozva a képek és szobrok, mint valamely magazinban a rozzant bútordarabok. Csakugyan éles, gyakorlott szem kell ahhoz, ,hogy valaki észrevegye az értékesebb tárgya­kat. És ha észrevette is : arra nincsen mód, hogy azokban gyönyörködhessék. A tér szűk volta miatt még a kisebb darabokat is csak egy oldalról lehet megközelítenünk, a na­gyobb plasztikai művek megtekintésére pedig épen­­séggel nincsen kellő távolság. Elmegyünk a folyosó­hoz vezető lépcsőig, a jegyszedőktől nem látunk sem­mit ; átmegyünk az ellentétes oldalra, kisebb szobor­művek fogják el a kilátást; befurakodunk az állvá­nyok közé s meglapulunk a fal mellett: ismét csak ott vagyunk, hogy nem láthatjuk, nem élvezhetjük a ki­állított tárgyakat. A szobrászok manapság igazán mostoha gyer­mekei a képzőművészeti társulatnak, s valóságos re­­zignáczió kell ahhoz, hogy valaki nálunk ambic­iózu­­sabb plasztikai művet kiállítson. A vásárlási kedv hiánya mellett aztán ez a körülmény is nem kis be­folyással van arra, hogy tárlatainkon valóságos fehér holló egy-egy értékesebb szobormű. Különösen a sza­bad, önálló alkotások száma kezd megfogyatkozni. Ha elvétve ilyennel találkozunk , el lehetünk rá készülve, hogy akadémikus munka, vagy legfölebb valamelyik fiatalabb képfaragó kísérlete. — A­ki nálunk már bizonyos fokú hírnévre tett szert s ezzel megrendeléseket is szerezhet, csak kivételképen gondol arra, hogy önálló kompozícziók készítésére időt szakítson. Minek bajlódnék ilyesmivel, a­mikor alkalmas helyet sem kaphat, a­hol azt kiállítsa! Nevesebb szobrászaink ezért csakis nagyobb emlékek mintáival vagy arczképekkel szerepelnek a kiállítá­sokon. Sokszor az utóbbiakkal is csak azért, hogy a megrendelők hiúságát kielégítsék. Mert a legtöbb ilyen arczkép nem az igazi művészi ambíczió terméke, hanem a kenyérkereset kötelességszerüleg űzött munkája. Íme, a téli tárlaton huszonkét plasztikai mű közt tizenhat arczképet találunk s ezeknek fele csakis a birák lágyszívűsége következtében juthatott be a kiállításba. Mert az, hogy a szobormű híven tükrözze vissza a minta arczvonásait, még nem elégítheti ki az igazi műértőt. A szobornak épp úgy mint a fest­ménynek, a lélek tolmácsolására kell törekednie, s a­melyik szobrász nem tud megbirkózni ezzel a fel­adattal, csak félig-meddig, mesterember módjára, végzi a munkáját. Maga Strobl, a nagy rutinnal dolgozó művész, nyolc­ hasonmást állított ki s ezek közül alig három-négy emelkedik az igazi művészi alko­tások színvonalára. Báró Fejérváry Géza arcz­­képe például bármily kifogástalan legyen is külső hasonlatosság tekintetében, csak igen halványan jellemzi a világfias modorral ritka erélyt egye­sitő katonát. — Pulszky Ferencz arczképét vi­­szont a renaissance-kori művészek ábrázolási mo­dorának megokol­hatatlan utánzása teszi idegensze­­rűvé. A magyar diszöltöny s rajta a nehézkes czafran­­gok alkalmazása különösen e nagynevű tudósnál visszatetsző, kit megszoktunk utczán, termekben egy­aránt pongyolában látni s kit éppen internaczionális vonásai tesznek a haza egyik nevezetességévé. Sokkal jellemzetesebb alkotás Pulszky Ferenczné úrnő arcz­­képe, a még ennél is jobb a Justh Zsigmondról készített vázlatos szobor, mely kifejezésben és moz­dulatban egyaránt elmondja azt, a­mit egy szobornak mondania kell. Gerster Kálmán építész arczképe, ha nem is példányszerű, de szintén sok előnyös tulajdon­sággal dicsekvő munka. Strobl mindezeken kívül még egy nagyobb kompozícziót állított ki: Henneberg Károly altábornagy síremlékét, mely gazdátlanul maradt ló mellett szomorkodva álló közhuszárt ábrá­zol. A szobormű kivitel dolgában, nem emelke­dik a mélyen érzelmes gondolat magaslatára. A ló felületesen rajzolt idomai azt mutatják, hogy a művész nem fordított elég időt és tanulmányt a minta elkészítésére. Zala György nevét csak egyetlen szobormű talapzatán olvashatjuk. Egy fiatal nő arczképe ez, ajkán mosolylyal, szemeiben a lelki jóság kifejezésé­vel. A márvány ezúttal is készen engedelmeskedett a művész akaratának : megelevenült és beszédessé vált vésője alatt. A­kik látni akarják, miként lehet a hideg anyagba lelket önteni, állapodjanak meg e szobor előtt. A karakterizálás ereje nyilatkozik S­e­n­y­e­i Károly műveiben is. Két domborművet állított ki: egy apró részleteiben is gondosan kidolgozott férfi arcz­képet s egy bájos tanulmányfőt, mely mosolygó fiatal leányt ábrázol. Mind akettő olyan művészre vall, a ki szeretettel csügg tárgyain, s ellensége az elnagyolt, felületes munkának. Róna József Kossuth Lajos kisebb méretű mellszobrát készítette el, természet után. A közvetlen megfigyelhetés szerencséje nem csak érdekessé, ha­­nem egyúttal értékessé is teszi a mellszobrot, mely minden hihetőség szerint nagyon el fog terjedni má­solatokban. Kossuth szobrának mintázója alkalmat nyújt nekem, hogy a szabad alkotás terén is elismeréssel adóztak tehetségének, úgy diszkót-tervezete, mint „Utósó szerelem” czimü genre-szobra érdekes látnivalója a téli kiállításnak. Az első csak könnye­dén odadobott, tetszetős tervezet, míg az utóbbi a kidolgozás művészetével köti le a figyelmet. Karos­székében hanyagul eldőlve látjuk a régi kor bon-vi­­vant-ját; fürtéi közé szőlő­ág van fonva, bal karjával magához öleli „utósó szerelmét­, a boros edényt. Szempilláit már alig birja fölemelni, s a helyzet, melyben előttünk elterül, azt sejteti, hogy nemsokára szerelmének utósó tárgyához is hitelenné lesz. Ez a dőzsölő római, kit Róna egy éltesebb ember alakjá­ban ábrázol, gondosan mintázott lábaival, kétségen­ kívül pompás akt-tanulmány. Látszik rajta, hogy a művész erősen megfigyelte a természetet, s még az apróbb részleteket sem találta lényegteleneknek. De kérdés: eléggé vonzó, eléggé tetszetős-e ez a tárgy arra, hogy a szobor a szalonokba is utat törhessen ? Én azt hiszem, hogy nem. A szobrász ügyességét bi­zonyára sokan megbámulják, de arra kevés em­ber érez magában hajlandóságot, hogy ennek, a formák tekintetében éppen nem tetszetős, pot­­rohos alaknak, bármily jellemzetes legyen is kü­lönben, műtárgyai között helyet adjon. Rónának tet­szetősebb thémákat kell választania, ha azt akarja, hogy azok a nagyközönség rokonszenvével találkoz­zanak. Mintázza az élet idilli jeleneteit, mint a fran­­cziák és olaszok s meglátja, hogy annyi tehetséggel és készültséggel minő az övé, csakhamar kedvencz művészévé lehet a szalonoknak. Bardella folyvást csak a katona­ életből veszi tárgyait, Marsili csak utczagyerkőczeket mintáz s mégis mindenütt hódíta­nak. Ezt az irányt kell követni a fiatal magyar genre­­szobrászoknak is, ha azt akarják, hogy műveik a közkelet tárgyaivá váljanak. Ezen a téren nálunk pár év előtt sok szeren­csével S­e­n­y­e­i Károly tett kísérletet. Tetszetős alakjai most újra elénk kerülnek, ezúttal azonban már praktikus czélokra alkalmazva. Ő is kutvázlato­­kat állított ki, mint Róna József. Az egyik vázlatán félig meztelen sihedert látunk, lábai közt vizes töm­lővel, melyből merészen szőkés fölfelé a vizsugár ; a másikon csinos fiatal leány áll a Faun-főben végződő herma előtt s kagylót tart a szobor szájából lecsur­­gó viz alá. Mind a két alak szépen van mintázva s igazi díszét képezné bármely kisebb térnek vagy palota udvarának. Sok szeretettel készített munka Bezerédi Gyula kis lovasszobra, mely Wulff czirkusz-igazgató fiatal nejét ábrázolja, a mint kedvencz paripáján a közönség elé lép. A ló mozdulata szerencsésen van ellesve : az állat élni és figyelni látszik. A tetszetős kis szobor megérdemelné, hogy bronzba öntessék. S­z­é­c­s­i Antal néhány közepes arczképen kí­vül egy kisebb alakú márványszobrot állított­ ki »Ta­karékosság« czímmel. Az eléggé meg nem becsülhető erényt csinos fiatal leány ábrázolja, kezében perzsely­­lyel, melybe éppen most szándékozik betenni egy pénzdarabot. Az alak egészben véve tetszetős, az arca azonban kifejezés nélküli. Nem tükröződik vissza rajta semmi érzelem. Új jelenség a téli tárlatban Holló Barnabás, ki életnagyságban szarvast mintázott, dús aggancsok­­kal. A szobrot a szűk helyiségben nem lehet kellőleg szemügyre venni, így tehát sem előnyeiről sem hi­báiról nem nyilatkozhatunk egész határozottsággal. Egy oldalról való, futólagos megtekintés után úgy látszik, hogy az állat mozdulata eléggé természetes. Erős ambiczióra vall ifjabb V­a­s­t­a­g­h György vállalkozása, ki »Arénában« czimmel azt a jelenetet ábrázolja, midőn a kiéheztetett oroszlánt a kis gyerme­két kebléhez szorító martyr nőre bocs­tják s az vadállati dühvel teperi a földre áldozatait. Anya és gyermeke már ott lihegnek a lábai alatt. Ilyen tárgy ábrázolása a plasztikai művészetben sokkal több készültséget kíván, mint a­mennyivel egy pályája küszöbén álló szobrász rendelkezhetik. A fiatal Vastagh sem tudott megbirkózni vele s elért sikere mess­ze mögötte ma­rad erős ambíc­iójának. A Csoportozat nem érezteti a helyzet iszonyát, sőt maga a női alak sem tünteti fel azt az erős ragaszkodást, melyet az anya még a legválságosabb pillanatban is mutatni szokott gyer­meke iránt. Ilyen jelenet ábrázolására csak kész mű­vész vállalkozhatik. Ifj. Vastagh György ezúttal csak azért érdemel dicséretet, hogy a kényes természetű tárgy komikussá nem vált a kezei alatt. Jövőre he­lyesen teszi, ha erejéhez és készültségéhez mért thé­mákat választ. Majd eljön az ideje annak is, hogy a siker biztosságával foghat olyan munkához, mely ma még a legjobb esetben is csak elnézésünket pro­vokálhatja. Idegen szobormű kevés érkezett. Mintázóik közt jobb hangzású névre alig találunk. Szeretetre­méltó tehetség a párisi de Vigne Pál, ki jellemzetes férfi mellszobrot s bájos női profil­képet állított ki, az elsőt bronzban, az utóbbit márványba vésve. A flórenczi A­m­e­n­d­o 1­a két kisebb genre-szobrot küldött. »Bus gondolatokban« czímű műve (könyö­kére támaszkodó s elmerengve maga elé tekintő olasz pórnő) egészen konvenczionális alkotás. Érdekesebb a »Falusi muzsikus.« Nyurga, ütött-kopott alak ez, ki nagy léptekkel siet előre, hóna alá csapva hang­szerét. A muzsikus előre nyúló alakjában a sietés jellemzetesen van kifejezve. — P i s a n i sziva­rozó gyerkőcze egyszerű ismétlése Marsili »Prima prová«-jának, ez u­óbbi szobor megnyerő kedvessége nélkül. Jelentősebb munka ugyancsak Pisanitól a »Hajnalban« czímű akt-tanulmány, mely á­­tozó­zuhanczot ábrázol. Ezt szeretettel és gonddal min­tázta az olasz művész. • A nagyobb méretű szoborművek nálunk rend­szerint az előcsarnokba szorulnak. Itt csak palctáért vagy esernyőért szokott megállapodni a tárlat látoga­tója. Ha azt megkapta siet menekülni a légvonat elől, s legfölebb egy-két futó pillantást vet a kiállított tárgyakra. A­mi ide kerül, ha csak rendkívüli tulaj­donságok nincsenek benne, elvesz menthetetlenül. Ez a sors várakozik a legújabb áldozatokra: Mátrai Lajos két szobormintájára is. Ezek egyike a bibliafordító Károli Gáspár, másika pedig a geni­­ális Izsó Miklós emlékét van hivatva megőrizni. Nem elsőrangú művek, de annyit mindenesetre megérde­melnek, hogy a közönség és kritika tudomást vegyen róluk. Mind akettő lelkiismeretes munkára valló al­kotás, s olyan szobrásznak mutatja Mátrait, akt­ől főként dekoratív feladatok sikeres megoldását vár­hatjuk. Szana Tamás, Az országgyűlési szabadelvű párt ma este 1/27 órakor értekezletet tartott báró Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt. Első­sorban felvétetett az 1891. évre megajánlandó újoncz-illetékről szóló tör­vényjavaslat, melyet M­ü­n­n­i­c­h Aurél előadó indo­kolt. A törvényjavaslatot vita nélkül elfogadták, va­lamint tudomásul vették a honvédelmi miniszter je­lentését a közös hadseregbeli és honvédségbeli egyéves önkéntesek tiszti vizsgájának eredményéről az 1889 —90. tényleges szolgálati év végén. Ezután az 1889. évi állami zárszámadásokról szóló jelentést tárgyal­ták, melyet Földváry Miklós a bizottság előadója indokolt. A zárszámadásokat vizsgáló bizottság fel­mentési javaslata kiterjeszkedve a "Vaskapu-szabályo­zási munkálatokra és a honvédsegélyző alapra báró Fejérváry honvédelmi miniszter, Rakovszky István és Tisza Kálmán felszólalásai után elfo­gadtatván, az értekezlet véget ért. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt ma Irányi Dániel elnöklete alatt értekezletet tar­tott Az újonszállítási törvényjavaslat és az egyéves önkéntesek vizsgálati eredményéről szóló jelentésre nézve T­haly Kálmán előadása után az értekezlet elhatározta, hogy a törvényjavaslatot nem fogadja el. A párt álláspontját a képviselőházban Tóth Ernő fogja kifejteni. A tárgyalandó póthitelügyek tárgyá­ban a szükséghez képest Helly Ignácz fog felszó­lalni. A zárszámadási bizottság jelentésére nézve elhatározták, hogy a fölmerült észrevételeket Boda Vilmos tegye meg. A horvátországi ügyben ki­küldendő regnikoláris bizottságba a párt maga ré­széről egy tagsági helyet igényel. Az elnök előter­jeszti a közigazgatás tervezett államo­sítása ellen való országos mozgalom megindítására kiküldött bizottság ál­tal szerkesztett kérvény-mintát, melyek aláírás vé­gett országszerte szétküldendők s aláírás után a kép­­viselőházhoz leendő előterjesztés végett országgyűlési képviselőknek átadandók. E kérvény­tervezet egy­hangúlag elfogadtatván annak kinyomatását, szét­küldését s népgyűlések tartását határozták el. Az olasz trónbeszéd. Némi viharok előzték meg a parlamenti ülésszak mai megnyitását Olaszországban. A fényes bizalmi nyilatkozat után, melyet a Crispi-kabinet három héttel ezelőtt a válasz­tóktól kapott s melynek jelentősége iránt két­ség fenn nem foroghatott, nem látszott valószí­nűnek, hogy magában a kormány kebelében hiányzik a kellő egyetértés s az ellentétek harc­a, habár szűkebb körben, válságot fog felidézni. Mikor az első hírek a miniszterek közti súrlódásokról fölmerültek, az offic­iózu­­sok kivétel nélkül a koholmány és költészet országába utasították azokat. De c­áfolatukat nyomon követte az a tény, hogy egyszerre két miniszter is beadta lemondását. Ha már ez általános meglepetést keltett, még inkább feltűnt a válság megoldása. Ugyanakkor, mi­dőn a római officziózusok olyan czikkeket közöltek, hogy Gioletti miniszter, a takaré­kossági politika zászlóvivője mindenesetre helyén fog maradni, a király e tárczát már másnak adta, így a válság nemcsak kitörésé­ben, hanem megoldásában is homlokegyenest más megoldásra vezetett, mint a­hogy várták. Ez események, melyek egyelőre a kor­mány kebelében játszódtak le, megvilágítani alkalmasak az új parlamenti ülésszak jöven­dőbeli irányát és feladatait. A választási tusa tudvalevőleg az olasz külpolitika körül for­gott. Ez a kérdés azonban a szavazással vég­eldöntést nyert. Az olasz nemzet kimondta legfelsőbb akaratát, szentesítette Olaszország viszonyát a hármas szövetséghez s csaknem egyhangúlag hozott végitéletével ezt az ügyet teljesen elintézte. Az olasz nép óriási tömegé­ben királyához és Crispihez csatlakozott s politikájukat maga védte meg ellenfeleivel szemben. Ezzel a kérdést kivette a politikai pártok küzdelmeiből s az új parlamentnek egészen más hatáskört jelölt ki. A válasz­tásokban az olasz nép azt az utasítást adta képviselőinek, hogy ne vesztegessék többé az időt a külügyek meddő taglalá­sára, mert a külpolitika eddigi iránya föltét­lenül bírja az ő helyeslését. Ellenben szentel­jék minden tehetségüket az állam belső ügyei­nek czélszerű rendezésére; állítsák vissza a pénzügyi egyensúlyt, hárítsák el, vagy leg­alább enyhítsék a fenforgó gazdasági bajo­kat s használják fel a béke időszakát a belső

Next