Pesti Napló, 1893. március (44. évfolyam, 65-94. szám)
1893-03-04 / 68. szám
2 " 111 "“"“““*! Budapest, szombat ____________FESTI NAPLÓ._____________ 68. szám, 1893. március 4. Halnak el. Szerepük a gazdasági életben oly nagy, mint érintkezésük a társadalom többi rétegeivel süni. Innen származik befolyásuk is. El kell ismerni, hogy magyarosodnak. Lehetetlen egy oly vegyes fajú, nyelvű és vallású államban, mint Magyarország, egy hitfelekezetet, vagyis az ehez tartozó polgárokat a többiek társadalmából kirekeszteni, sőt ellenkezőleg minden okos politikának iparkodni kell őket aszszimilálni. A különböző viszonyok és vonatkozások, melyek az ily kevert társadalomban okvetlenül keletkeznek,, jogi szabályozást kivonnak a törvényhozástól. És ennek egyik alapja a recepció. Természetesen jogok nem járnak kötelességek nélkül, s ezek a recepciónál egyfelől a zsidóság kötelezettsége, hogy a törvényt végrehajtó kormány vezetése alatt a jelen analitikus állapotából kiemelkedjék, a másik pedig, hogy egészen megmagyarosodjék. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, március 3. A földmivelési tárca költségvetésének tárgyalását végre befejezték. Még utoljára is benyújtottak két határozati javaslatot, melyeket a többség a változatosság okáért el is fogadott. Az egyikben Percsel Dezső kérte a Duna szakasznál és bogyiszlói átmetszésnél szükséges munkálatoknak még az idén való megkezdését, a másikban pedig Arad képviselője, Azsél Péter kívánta a kormányt arra utasítani, hogy a szőlőtelepeket az amerikai szőlővesszők adaptációja szempontjából vegyelemeztesse s e célból a heterogén szőlőterületeken kísérleti telepeket létesítsen. Ami a ház mai határozata után meg is fog történni. Atzél határozati javaslatát többen pártolták; igen érdekes beszédekben ajánlották annak elfogadását Péchy Tamás és gróf Károlyi Sándor. Érdekes momentuma volt a mai ülésnek Kende Mihály felszólalása is. Kende erélyes és szakbavágó szavakkal bírálta meg a minisztérium hatásköre alatt álló egynémely műszaki közegek lelkiismeretlenségét és bürokratikus önfejűségét, melylyel a jó tanácsok előtt mindenkor elzárkóznak. Kende beszéde a saját pártjára is élénk hatást tett s a miniszter a maga álláspontját azzal fejezte ki, hogy az ilyen kritikának előzetes közlését kérte máskorra, mig az ellenzék annál zajosabb tetszéssel kisérte az őszinte s komolyan, közérdekben történt beszédet. Gróf Bethlen Andrást a hosszú költségvetési vita befejeztével pártkülönbség nélkül megéljenezték. Ezenközben az idő nagyon előrehaladt, de a ház nem kívánta elhalasztani a napirend második tárgyát. Az ember és a ház a saját kényes ügyein mihamarább szeret átesni. S valamivel két óra előtt még belefogtak a képviselők tiszteletdíjáról szóló törvényjavaslat tárgyalásába. Az első két szónok: Polónyi Géza és Tisza István ellene szóltak a javaslatnak, (Polónyi elvi szempontból, Tisza István a képviselők féltett méltósága érdekében), de a többi: Wekerle miniszterelnök, Ugron Gábor és Eötvös Károly minden fentartás nélkül pártolta a tervezett fizetés-szabályozást. Tisza István beszéde alatt a szélsőbalnak A képviselő az ülése március 11-jm. Elnök: Báró Bánky Dezső. Jegyzők: Josipovich Géza, Schober Ernő, Bernáth Dezső. A múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítik. Az elnök bemutatja a beérkezett kérvényezőket. Következik a napirend, a földmivelési tárca részletes tárgyalásának folytatása, a vízi munkálatoknál Földváryi Miklós idejét látja annak, hogy végre egységes terv szerint való osztályozáshoz fogjon a miniszter, mert e nélkül jóakarata keveset ér. Kéri a kormányt, hogy a réginség felé közeledő Csepel-sziget megmentésére tegyen lépéseket. Endrey Gyula felhívja a miniszter figyelmét ama bajokra, melyek a földbirtokot úgyszólván elviselhetetlen teherrel sújtják. Utal e tekintetben nemcsak Makó városára, hanem a kőrös-tisza-marosi ármentesítő társulat egész alsó szakaszára. A vízjogi törvény hiányosságai és anomáliái okozzák e bajokat, miért is elengedhetetlen szükség a vízjogi törvény revízióra. E törvény anomáliájának tulajdoníthatni azt, hogy olyan területeket is bevonnak a teherviselésbe, amelyeknek semmi közük sem lenne hozzá. Az is helytelen, hogy főispánokat neveznek ki vízszabályozási biztosokul, akik a hetedik megyéből igazgatják a vízszabályozást. Peresei Dezső a Közép-Duna egyik legelfajultabb és legveszedelmesebb részének rendezésére hívja fel a ház figyelmét. Utal a legutóbbi árvizekre s a Duna Pest és Tolna megye között elterülő szakaszának minden évben megújuló kiáradásaira s az árvíz pusztításaira, melyek relative nagyobb károkat okoznak, mint az 1838-ai pesti és az 1879-ki szegedi árvíz, mert nincs esztendő, hogy a közép-dunamenti községeket többször is ne sújtaná az árvíz veszedelme. Ha annak az adónak megfelelő tőkét, melyet törölni kellett e vidékeken, felhasználta volna a kormány a bajok megszüntetésére, most már rég folyamatban lehetnének a munkálatok. A következő határozati javaslatot nyújtja be: „Utasíttatik a földmivelési miniszter, hogy a fajszi Dunaszakasz és a bogyiszlói átmetszés alatti Dunakanyarok rendezését már a folyó évben megkezdje és mielőbb hajtsa végre úgy, hogy ezen munkálatok legkésőbb három év alatt befejeztessenek.“ Thold Dániel sürgeti a soroksári Dunaág szabályozását. Sokat szenvednek egyes községek a vízhiány miatt, amin levezető csatornák építésével lehetne segíteni. Kende Mihály felhívja a miniszter figyelmét arra a veszedelemre, melynek Ung megye a Latorca áradásai következtében ki van téve és sürgeti a beregi vizek szabályozását. A vízjogi törvényt ő is hiányosnak tartja s jónak vélné, ha újra kodifikálnák, mert nagyon furcsa állapotokat teremt. Azelőtt, a Tisza-szabályozásnál az volt a gyakorlat, hogy a nem mentesített oldalaknak kárpótlást adtak azért az értékveszteségért, melyet az elárasztott területek szenvednek. Csakhogy a vízjog kodifikációjánál nem a régi magyar szokásjogot vették figyelembe. Van abban minden: francia, német, olasz, csak magyar mentül kevesebb. (Élénk helyeslés balról.) Pedig nem lehet mondani, hogy vízszabályozási dolgokban nincsenek a legrégibb időkből származó precedenseink. A miniszterben lát elég jó akaratot, ügybuzgalmat és összhangzó működést, de ennek ellenkezőjét tapasztala némely közegeinek működésében, hiányzik hivatalos működésükben az az összhang, melylyel a minisztert támogatniok kellene. Bürokratikus felfogásuk nem engedi, hogy mást is lássanak szorosabb értelemben vett ügykörüknél s egy tárgy lebeg előttük, egy helyzetnek a felfogása, de nem az összeség közérdekének általános védelme. Az ily felfogás eredményezi azt, hogy a midőn az egyik érdekeltség bajain segíteni vélnek, ezt úgy cselekszik, hogy egyszerűen áthárítják a másik érdekeltségre. Beregmegye Latorca-balparti érdekeltségének joga volt az ármentesítésre, ezt nem tagadja, de a tényállás megvizsgálására kiküldött műszaki közegeknek kötelességük lett volna nemcsak erre, de ama körülményre is kiterjeszteni figyelmüket, hogy az új helyzet bekövetkeztével mik lennének azok a teendők a Latorcza folyónál, amelyek a panaszos érdekeltek helyzetén javítani hivatva volnának. Ma a vidék érdekeltsége ott áll, hogy felülről a csatorna s az átmetszéseken lerohanó árvizek a legjobb minőségű földjeiket tönkre tették. Ha ez így tart, a kisebb középvizek lefolyására sem lesz elegendő a Latorcza medre. Kéri a minisztert, hogy orvosolja e bajokat, vizsgáltassa meg a Latorcza medrét, továbbá oszsza meg a folyammérnöki hivatalok hatáskörét és határozza meg, hogy tulajdonképen melyiknek felügyelete alá tartozzék. Ha nem történik meg kellő időben az intézkedés, megtörténhetik, hogy 20.000 holdat teljesen el fog borítani az ár, mert lefolyása semmiképpen sincs biztosítva. (Élénk helyeslés.) Boda Vilmos a tolna megyei vízkárosultakra való tekintettel pártolja Perczel Dezső határozati javaslatát s ajánlja e legsanyarubb sorsa jutott vidéket a miniszter figyelmébe. Busbach Péter szintén pártolja a javaslatot. Húsz kilométer hosszúságban mintegy 30.000 holdat borított el a Duna, most már Mohácsot fenyegeti, ezen az ínségre jutott vidéken tehát huzavona nélkül segítenünk kell Kun Miklós a Vág baloldalán fekvő vidékek veszedelmére hivatkozik, különösen Komárom megye Udvard községére utal, mely legnehezebben ármentesíthető. Kívánja a Duna végleges szabályozása, hogy végre megszűnjenek az árvíz veszedelmei. Gróf Bethlen András miniszter azt hiszi, hogy csak a frázis kikerekítésének szempontjából használták azt a mondást, hogy a Duna szabályozásáért semmit sem tettek. Az alkotmányos korszak óta 67 milliót költöttek a Duna szabályozására. A Duna, Tisza és mellékfolyóink egységes szabályozása egyszerre lehetetlen, nem csak a költség szempontjából, hanem azért is, mert az egyes vidékek, melyekre később kerülne sor, éppen nem nyugodnának meg. Egységes terv már van, de csak a fokozatos szabályozás vezet célra; a munkálatokra 1894-ben szándéka van egy nagyobb szabályozási kölcsönt felvenni s akkor megkezdik az általános szabályozást. Elismeri, hogy jó intenció vezette Kendét, de nem ért vele egyet szakközegeinek becsmérlésében; az ő rovásukra nem fogad el dicséretet, ha pedig vannak Kendének konkrét javaslatai, adja be egyenesen neki. A soroksári Dunaág kérdését az általános szabályozásnál fogják megoldani. Papp Eleknek, ki a vízjogi törvény beterjesztését sürgeti, azt válaszolja, hogy az új vízjogi javaslat már készen van. Ezért kéri a házat, hogy ne fogadja el a határozati javaslatot. Perczel Dezső határozati javaslatához hozzájárul. (Helyeslés a jobboldalon.) A tételt a ház elfogadja. A többség Papp Elek határozati javaslatát mellőzi, ellenben a ház majdnem egyhangúlag fogadja el Perczel Dezső határozati javaslatát, komikusabb hatást, mint a Pénz legendája, Justh Zsigmond legújabb regénye. Regényt mondok? Hibás kitétel. Szerző tanulmánynak nevezi könyvét a kötethez csatolt elöljáró beszédben, mely Czóbel István barátjához van intézve, aki biológiai alapon állva „hatalmas kultúrtörténeti műveket ir és a jövendő magyar kultúrát szolgálja.“ (Szerző megvan győződve arról, hogy ezekről a titokban készülő munkákról egypár év múlva egész Európa beszélni fog. Valószínű, hogy a Pénz legendájának viszont Czóbel István úr biztosít ily fényes kilátást. Kalapot emelünk a valódi barátság előtt!) Azt írja Justh Zsigmond az elöljáró beszédben (vagy a szerző ízlése szerint mondva: avant-proposban), hogy ő a jövő Magyarország filozófiai világnézetét, szellemét keresi. Ennek folytán áttanulmányozza társadalmunk különböző osztályait és hű képet fog adni róluk négy lélektani tanulmányban. Az első tanulmány, a sorozat első száma a Pénz legendája, melyben a magyar arisztokráciát festi. Következik ezután a pusztuló felsőmagyarországi, oligarcha-világ, majd Erdély, legvégül a mai Budapest képe. És ezt a ciklust elnevezi a Kiválás genezisének. Vagyis Justh Zsigmond megfejeli Zolát Darwinnel és beoltja Huxleyt Baudelaire-be. Szerfölött komoly a dolog, annyira komoly, hogy szerző maga egy helyütt büszke melankóliával kiált föl: „Nem rejtem el, a mulattatás nem volt célom, nem is lesz soha!“ Annál szomorúbb rám nézve, hogy engem ez a komoly tanulmány mulattatni tudott és annyit nevettem rajta, akár csak egy igazi vidám Paul de Kock-féle regényen. Mit akar bebizonyitni Justh Zsigmond könyve, mely tanulmánynak regény és regénynek tanulmány? A magyar arisztokrácia világnézetét fejezi ki mindaz, amit Belényessy Mária grófnő naplójában találunk ? A magyar arisztokrácia típusainak tartjuk-e Belényessy Mária grófnőt, aki rosszabb egy közönséges kokottnál, Mária anyját, aki kerítőnőhöz hasonlít, Vezekényi Eleket, a leinél cinikusabb frátert csak az Orfeum stricijei közt találhatnánk, (hosszas keresés után), vagy gróf Bálványossy Sándort, aki a nagylelkűségből hülye sportot csinál képtelen flegmával? Vájjon az a magyar arisztokrácia világnézete, hogy a nők ott a legtöbbet ígérőnek eladják magukat, azután megszeressék azt, akinek magukat eladták és mikor már szeretik az illető férjet, akkor alávaló módon megcsalják a férj legjobb barátjával? Az a magyar arisztokrácia világnézete, hogy a nők ott áldott állapotban, szívük alatt a férj törvényes magzatával, dobják magukat látvány szeretőjük karjai közé? Az a magyar arisztokrácia világnézete, hogy a férjek ott észrevegyék a hitves és a jó barát csúnya árulását, de gyalázatukat ne mossák le vérrel, hanem testamentumot csináljanak a kitűnő feleség számára s azután önmagukat expediálják ki a világból, a hitvesnek adott erkölcsi bizonyítvány e hihetetlen postscriptumával: „Megbocsátok, mert tudom, hogy méltó édesanyja lesz gyermekeimnek?“ Igazán, ha nem nevettem volna annyit ezeken az abszurd figurákon, talán bosszankodtam volna e filozófiai világnézet fölött, mely a magyar arisztokráciát erkölcsileg a könnyelmű leányok értelmileg a Frimm-féle institúció színvonalára helyezi. Szerencsére a túlzás annyira szembeszökő, hogy mindenkinek feltűnik, aki Justh könyvét — szerző kívánsága szerint — úgy olvassa, mint tanulmányt; ennélfogva számottevő olvasó aligha akad, aki Justh világnézetét, mely Alfonz urat Budhával, Faublas lovagot Schopenhauerrel és a híres mulató helyek külön szobáit a nirvánával egyezteti össze, elfogadja a magyar arisztokrácia világnézetéül. Igazán bajos eltalálni, hogy a művelt, világlátott és arisztokratikus körökben otthonos szerzőnek mi szándéka volt a felsőbb régiókban tenyésző gyengeségek és hibák túl erős kiemelésével és egybefoglalásával? A tintás szellemes torzvonalai nagyon jól illenek a karrikatúrához és a kíméletlen szatírának sem áll rosszul, ha aljas bűnt, hangadó hivalkodást, sok mindenféle divatos gonoszságot szándékos nagyítással végigseprűz, de a regénybe oltott tanulmány vagy tanulmányba oltott regény a szociálfilozóf magas álláspontját és a lélektanár világos tekintetét kell hogy összekösse a rajzoló művész igazságos és biztos kezével. A Justh könyvében szereplő alakokat lehetetlen komolyan vennünk és ha ez az érzés támad az olvasóban, mi akkor egy komoly könyv értéke és tanulsága ? S általában mért, szerepel a pénz legendája a magyar főrangú világgal kapcsolatban? Hiszen a pénz kizárólagos bálványozása nem ennek az osztálynak a természete. A pénzért kötött érdekházasság a meggazdagodott parvenük jellemvonása.. Az arisztokrácia is a nagy vagyon alapján áll, de inkább a rangnak áldoz, mint a pénznek, inkább a vér tisztaságából csinál kultuszt, mint a pénz tündökléséből és a faj nemességét sokszor, nagyon sokszor egyesíti a felfogás, az ízlés, a jellem előkelőségével, amire a plutookrácia nem igen képes. Justh könyvét annyira elidázottnak tartom, hogy szinte nem érteném a dolgot, ha magyarázatát nem találnám föl a szerző sáppadt, idegbajos, hisztérikus allűrjeiben. Vannak pirospozsgás leányok, akik egészséges arcszintiket utálják és fehérre, sárgára mázolják magukat, a hogy előkelő beteg kisasszonyok érdekes sápkórját lehetőleg megközelíthessék. Sajnálkozva látom, hogy Justh Zsigmond ilyenformán köhécsel, sántikál és haloványul a félőrült francia és orosz írók behatása alatt, de remélem, hogy nemsokára beléúl a betegség affektálásába és annak fogja magát mutatni, ami valójában—: egészséges tehetségnek, aki jár a maga lábán. A mankó csak mankó, ha Phidiasz faragja is remekké. Robin.—....... ! gyakran nyílt alkalma, hogy a munkapárt vezérével megismertesse azt a szimpátiát, melynek a parlamentben örvend, sőt Ugronnak személyes ügyben egy kis csatája is volt Tisza Istvánnal. S e csatának azok örvendtek legjobban, akik szeretnek nevetni. A javaslatot azonban öt-hat képviselő kivételével a ház túlnyomó többsége megszavazta. (Gróf Apponyi Albert nem állott fel az igennel szavazókkal. A kormánypártról Tisza Istvánon kívül Mezei Mór, Mikszáth Kálmán és gróf Teleki József maradtak a szavazásnál ülve.) Elfogadták a részletes tárgyalás során báró Podmaniczky Frigyesnek indítványát is, melynek értelmében a képviselők fizetése nem 2200, hanem 2400 forint lesz. Báró Kemény Jánosnak az az indítványa azonban, hogy a képviselő napidíjainak lefoglalása esetén se veszítse el mandátumát, csak a holnapi ülésen kerül tárgyalás alá.