Pesti Napló, 1893. március (44. évfolyam, 65-94. szám)

1893-03-04 / 68. szám

2 " 111 "“"“““­*! Budapest, szom­bat ____________FESTI NAPLÓ._____________ 68. szám, 1893. március 4. Halnak el. Szerepük a gazdasági életben oly nagy, mint érintkezésük a társadalom többi rétegeivel süni. Innen származik befolyásuk is. El kell is­merni, hogy magyarosodnak. Lehetetlen egy oly vegyes fajú, nyelvű és vallású államban, mint Magyarország, egy hitfelekezetet, vagyis az ehez tartozó polgárokat a többiek tár­sadalmából kirekeszteni, sőt ellenkezőleg min­den okos politikának iparkodni kell őket asz­­szimilálni. A különböző viszonyok és vonatkozá­sok, melyek az ily kevert társadalomban okvet­lenül keletkeznek,, jogi szabályozást kivonnak a törvényhozástól. És ennek egyik alapja a recepció. Természetesen jogok nem járnak kötelessé­gek nélkül, s ezek a recepciónál egyfelől a zsidóság kötelezettsége, hogy a törvényt végre­hajtó kormány vezetése alatt a jelen analitikus állapotából kiemelkedjék, a másik pedig, hogy egészen megmagyarosodjék. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, március 3. A földmivelési tárca költségvetésének tárgyalá­sát végre befejezték. Még utoljára is benyújtottak két határozati javaslatot, melyeket a többség a vál­tozatosság okáért el is fogadott. Az egyikben Percsel Dezső kérte a Duna szakasznál és bogyiszlói átmet­szésnél szükséges munkálatoknak még az idén való megkezdését, a másikban pedig Arad képviselője, Azsél Péter kívánta a kormányt arra utasítani, hogy a szőlőtelepeket az amerikai szőlővesszők adaptációja szempontjából vegyelemeztesse s e célból a heterogén szőlőterületeken kísérleti telepeket létesítsen. A­mi a ház mai határozata után meg is fog történni. Atzél határozati javaslatát többen pártolták; igen érdekes beszédekben ajánlották annak elfogadását Péchy Ta­más és gróf Károlyi Sándor. Érdekes momentuma volt a mai ülésnek Kende Mihály felszólalása is. Kende erélyes és szakbavágó szavakkal bírálta meg a minisztérium hatásköre alatt álló egynémely műszaki közegek lelkiismeretlenségét és bürokratikus önfejűségét, melylyel a jó tanácsok előtt mindenkor elzárkóznak. Kende beszéde a sa­ját pártjára is élénk hatást tett s a miniszter a maga álláspontját azzal fejezte ki, hogy az ilyen kritiká­nak előzetes közlését kérte máskorra, mig az ellen­zék annál zajosabb tetszéssel kisérte az őszinte s komolyan, közérdekben történt beszédet. Gróf Bethlen Andrást a hosszú költségvetési vita befejeztével pártkülönbség nélkül megéljenezték. Ezenközben az idő nagyon előrehaladt, de a ház nem kívánta elhalasztani a napirend második tár­gyát. Az ember és a ház a saját kényes ügyein miha­marább szeret átesni. S valamivel két óra előtt még belefogtak a képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény­­javaslat tárgyalásába. Az első két szónok: Polónyi Géza és Tisza István ellene szóltak a javaslatnak, (Polónyi elvi szempontból, Tisza István a képviselők féltett méltósága érdekében), de a többi: Wekerle miniszterelnök, Ugron Gábor és Eötvös Károly min­den fentartás nélkül pártolta a tervezett fizetés-sza­bályozást. Tisza István beszéde alatt a szélsőbalnak A képviselő az ülése március 11-j­m. Elnök: Báró Bánky Dezső. Jegyzők: Josipovich Géza, Schober Ernő, Bernáth Dezső­. A múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítik. Az elnök bemutatja a beérkezett kérvényezőket. Következik a napirend, a földmivelési tárca részletes tárgyalásának folytatása, a vízi munkálatoknál Földváryi Miklós idejét látja annak, hogy végre egységes terv szerint való osztályozáshoz fogjon a minisz­ter, mert e nélkül jóakarata keveset ér. Kéri a kormányt, hogy a réginség felé közeledő Csepel-sziget megmentésére tegyen lépéseket. Endrey Gyula felhívja a miniszter figyelmét ama bajokra, melyek a földbirtokot úgyszólván elviselhetet­len teherrel sújtják. Utal e tekintetben nemcsak Makó városára, hanem a kőrös-tisza-marosi ármentesítő társulat egész alsó szakaszára. A vízjogi törvény hiányosságai és anomáliái okozzák e bajokat, miért is elengedhetetlen szük­ség a vízjogi törvény revízióra. E törvény anomáliájának tulajdoníthatni azt, hogy olyan területeket is bevonnak a teherviselésbe, amelyeknek semmi közük sem lenne hozzá. Az is helytelen, hogy főispánokat neveznek ki vízszabályo­­zási biztosokul, akik a hetedik megyéből igazgatják a víz­­szabályozást. Peresei Dezső a Közép-Duna egyik legelfajultabb és legveszedelmesebb részének rendezésére hívja fel a ház figyelmét. Utal a legutóbbi árvizekre s a Duna Pest­ és Tolna megye között elterülő szakaszának minden évben megújuló kiáradásaira s az árvíz pusztításaira, melyek relative nagyobb károkat okoznak, mint az 1838-ai pesti és az 1879-ki szegedi árvíz, mert nincs esztendő, hogy a közép-dunamenti községeket többször is ne sújtaná az árvíz veszedelme. Ha annak az adónak megfelelő tőkét, melyet törölni kellett e vidékeken, felhasználta volna a kormány a bajok megszüntetésére, most már rég folya­matban lehetnének a munkálatok. A következő határozati javaslatot nyújtja be: „Utasíttatik a földmivelési miniszter, hogy a fajszi Dunaszakasz és a bogyiszlói átmetszés alatti Dunakanya­­rok rendezését már a folyó évben megkezdje és mielőbb hajtsa végre úgy, hogy ezen munkálatok legkésőbb három év alatt befejeztessenek.“ Thold Dániel sürgeti a soroksári Dunaág szabályo­zását. Sokat szenvednek egyes községek a vízhiány miatt, a­min levezető csatornák építésével lehetne segíteni. Kende Mihály felhívja a miniszter figyelmét arra a veszedelemre, melynek Ung megye a Latorca áradásai kö­vetkeztében ki van téve és sürgeti a beregi vizek sza­bályozását. A vízjogi törvényt ő is hiányosnak tartja s jónak vélné, ha újra kodifikálnák, mert nagyon furcsa állapotokat teremt. Azelőtt, a Tisza-szabályozásnál az volt a gyakorlat, hogy a nem mentesített oldalaknak kárpótlást adtak azért az értékveszteségért, melyet az elárasztott területek szen­vednek. Csakhogy a vízjog kodifikációjánál nem a régi magyar szokásjogot vették figyelembe. Van abban minden: francia, német, olasz, csak magyar mentül kevesebb. (Élénk helyeslés balról.) Pedig nem lehet mondani, hogy vízsza­­bályozási dolgokban nincsenek a legrégibb időkből szár­mazó precedenseink. A miniszterben lát elég jó akaratot, ügybuzgalmat és összhangzó működést, de ennek ellenkező­jét tapasztala némely közegeinek működésében, hiányzik hivatalos működésükben az az összhang, melylyel a minisz­tert támogatniok kellene. Bürokratikus felfogásuk nem engedi, hogy mást is lássanak szorosabb értelemben vett ügykörüknél s egy tárgy lebeg előttük, egy helyzetnek a felfogása, de nem az összeség közérdekének általános vé­delme. Az ily felfogás eredményezi azt, hogy a midőn az egyik érdekeltség bajain segíteni vélnek, ezt úgy cselekszik, hogy egyszerűen áthárítják a másik érdekeltségre. Bereg­­megye Latorca-balparti érdekeltségének joga volt az ár­­mentesítésre, ezt nem tagadja, de a tényállás megvizsgá­lására kiküldött műszaki közegeknek kötelességük lett volna nemcsak erre, de ama körülményre is kiterjeszteni figyel­müket, hogy az új helyzet bekövetkeztével mik lennének azok a teendők a Latorcza folyónál, a­melyek a panaszos érdekeltek helyzetén javítani hivatva volnának. Ma a vidék érdekeltsége ott áll, hogy felülről a csatorna s az átmetszéseken lerohanó árvizek a legjobb minőségű föld­jeiket tönkre tették. Ha ez így tart, a kisebb közép­vizek lefolyására sem lesz elegendő a Latorcza medre. Kéri a minisztert, hogy orvosolja e bajokat, vizsgáltassa meg a Latorcza medrét, továbbá oszsza meg a folyammérnöki hi­vatalok hatáskörét és határozza meg, hogy tulajdonképen melyiknek felügyelete alá tartozzék. Ha nem történik meg kellő időben az intézkedés, megtörténhetik, hogy 20.000 holdat teljesen el fog borítani az ár, mert lefolyása semmiképpen sincs biztosítva. (Élénk helyeslés.) Bod­a Vilmos a tolna megyei vízkárosultakra való te­kintettel pártolja Perczel Dezső határozati javaslatát s ajánlja e legsanyarubb sorsa jutott vidéket a miniszter figyelmébe. Busbach Péter szintén pártolja a javaslatot. Húsz kilométer hosszúságban mintegy 30.000 holdat borított el a Duna, most már Mohácsot fenyegeti, ezen az ínségre ju­tott vidéken tehát huzavona nélkül segítenünk kell Kun Miklós a Vág baloldalán fekvő vidékek vesze­delmére hivatkozik, különösen Komárom megye Udvard köz­ségére utal, mely legnehezebben ármentesíthető. Kívánja a Duna végleges szabályozása, hogy végre megszűnjenek az árvíz veszedelmei. Gróf Bethlen András miniszter azt hiszi, hogy csak a frázis kikerekítésének szempontjából használták azt a mondást, hogy a Duna szabályozásáért semmit sem tettek. Az alkotmányos korszak óta 67 milliót költöttek a Duna szabályozására. A Duna, Tisza és mellékfolyóink egységes szabályozása egyszerre lehetetlen, nem csak a költség szempontjából, hanem azért is, mert az egyes vidékek, me­lyekre később kerülne sor, éppen nem nyugodnának meg. Egységes terv már van, de csak a fokozatos szabályozás vezet célra; a munkálatokra 1894-ben szándéka van egy nagyobb szabályozási kölcsönt felvenni s akkor megkezdik az álta­lános szabályozást. Elismeri, hogy jó intenció vezette Ken­dét, de nem ért vele egyet szakközegeinek becsmérlésében; az ő rovásukra nem fogad el dicséretet, ha pedig van­nak Kendének konkrét javaslatai, adja be egyenesen neki. A soroksári Dunaág kérdését az általános szabályozás­nál fogják megoldani. Papp Eleknek, ki a vízjogi törvény beterjesztését sürgeti, azt válaszolja, hogy az új vízjogi javaslat már készen van. Ezért kéri a házat, hogy ne fogadja el a ha­tározati javaslatot. Perczel Dezső határozati javaslatához hozzájárul. (Helyeslés a jobboldalon.) A tételt a ház elfogadja. A többség Papp Elek határozati javaslatát mellőzi, ellenben a ház majdnem egyhangúlag fogadja el Perczel Dezső határozati javaslatát, komikusabb hatást, mint a Pénz legendája, Justh Zsigmond legújabb regénye. Regényt mondok? Hibás kitétel. Szerző tanulmánynak nevezi könyvét a kötethez csatolt elöljáró beszédben, mely Czóbel István barátjához van intézve, a­ki biológiai alapon áll­va „hatalmas kultúrtörténeti műveket ir és a jövendő magyar kultúrát szolgálja.“ (Szerző meg­van győződve arról, hogy ezekről a titokban ké­szülő munkákról egypár év múlva egész Európa beszélni fog. Valószínű, hogy a Pénz legendájá­nak viszont Czóbel István úr biztosít ily fényes kilátást. Kalapot emelünk a valódi barátság előtt!) Azt írja Justh Zsigmond az elöljáró beszédben (vagy a szerző ízlése szerint mondva: avant-propos­­ban), hogy ő a jövő Magyarország filozófiai világné­zetét, szellemét keresi. Ennek folytán áttanulmá­nyozza társadalmunk különböző osztályait és hű képet fog adni róluk négy lélektani tanulmány­ban. Az első tanulmány, a sorozat első száma a Pénz legendája, melyben a magyar ariszto­kráciát festi. Következik ezután a pusztuló fel­sőmagyarországi, oligarcha-világ, majd Erdély, legvégül a mai Budapest képe. És ezt a ciklust elnevezi a Kiválás genezisé­nek. Vagyis Justh Zsigmond meg­fejeli Zolát Darwinnel és beoltja Huxleyt Baudelaire-be. Szerfölött komoly a dolog, annyira komoly, hogy szerző maga egy helyütt büszke melankóliával kiált föl: „Nem rejtem el, a mulattatás nem volt célom, nem is lesz soha!“ Annál szomorúbb rám nézve, hogy engem ez a komoly tanulmány mulattatni tudott és annyit nevettem rajta, akár csak egy igazi vidám Paul de Kock-féle regényen. Mit akar bebizonyitni Justh Zsigmond könyve, mely tanulmánynak regény és regénynek tanulmány? A magyar arisztokrácia világnézetét fejezi ki mindaz, a­mit Belényessy Mária grófnő naplójában találunk ? A ma­gyar arisztokrácia típusainak tartjuk-e Belényessy Mária grófnőt, a­ki rosszabb egy közönséges kokott­nál, Mária anyját, a­ki kerítőnőhöz hasonlít, Vezeké­­nyi Eleket, a leinél cinikusabb frátert csak az Orfeum stricijei közt találhatnánk, (hosszas keresés után), vagy gróf Bálványossy Sándort, a­ki a nagylelkűségből hülye sportot csinál képtelen flegmával? Vájjon az a magyar arisztokrácia világnézete, hogy a nők ott a legtöbbet ígérőnek eladják magukat, azután megsze­ressék azt, a­kinek magukat eladták és mikor már szeretik az illető férjet, akkor alávaló módon megcsalják a férj legjobb barátjával? Az a ma­gyar arisztokrácia világnézete, hogy a nők ott áldott állapotban, szívük alatt a férj törvényes mag­zatával, dobják magukat látvány szeretőjük karjai közé? Az a magyar arisztokrácia világnézete, hogy a férjek ott észrevegyék a hitves és a jó barát csú­nya árulását, de gyalázatukat ne mossák le vérrel, hanem testamentumot csináljanak a kitűnő feleség számára s azután önmagukat expediálják ki a világ­ból, a hitvesnek adott erkölcsi bizonyítvány e hihe­tetlen postscriptumával: „Megbocsátok, mert tudom, hogy méltó édesanyja lesz gyermekeimnek?“ Igazán, ha nem nevettem volna annyit ezeken az abszurd figurákon, talán bosszankodtam volna e filozófiai világ­nézet fölött, mely a magyar arisztokráciát erkölcsileg a könnyelmű leányok értelmileg a Frimm-féle insti­túció színvonalára helyezi. Szerencsére a túlzás annyira szembeszökő, hogy mindenkinek feltűnik, a­ki Justh könyvét — szerző kívánsága szerint —­­ úgy olvassa, mint tanulmányt; ennélfogva számottevő ol­vasó aligha akad, a­ki Justh világnézetét, mely Al­fonz urat Budhával, Faublas lovagot Schopenhauerrel és a híres mulató helyek külön szobáit a nirvá­nával egyezteti össze, elfogadja a magyar arisz­tokrácia világnézetéül. Igazán bajos eltalálni, hogy a művelt, világlátott és arisztokratikus körök­ben otthonos szerzőnek mi szándéka volt a felsőbb régiókban tenyésző gyengeségek és hibák túl erős ki­emelésével és egybefoglalásával? A tintás szellemes torzvonalai nagyon jól illenek a karrikatúrához és a kíméletlen szatírának sem áll rosszul, ha aljas bűnt, hangadó hivalkodást, sok mindenféle divatos gonosz­ságot szándékos nagyítással végig­seprűz, de a regénybe oltott tanulmány vagy tanulmányba oltott regény a szociál­filozóf magas álláspontját és a lélektanár vilá­gos tekintetét kell hogy összekösse a rajzoló művész igazságos és biztos kezével. A Justh könyvében szereplő alakokat lehetetlen komolyan vennünk és ha ez az érzés támad az olvasóban, mi akkor egy komoly könyv értéke és tanulsága ? S általában mért, szerepel a pénz legendája a magyar főrangú világgal kapcsolatban? Hiszen a pénz kizárólagos bálványo­zása nem ennek az osztálynak a természete. A pénzért kötött érdekházasság a meggazdagodott par­­venü­k jellemvonása.. Az arisztokrácia is a nagy vagyon alapján áll, de inkább a rangnak áldoz, mint a pénznek, inkább a vér tisztaságából csinál kultuszt, mint a pénz tündökléséből és a faj nemességét sok­szor, nagyon sokszor egyesíti a felfogás, az ízlés, a jellem előkelőségével, a­mire a plutookrácia nem igen képes. Justh könyvét annyira elidázottnak tartom, hogy szinte nem érteném a dolgot, ha­ magyarázatát nem találnám föl a szerző sáppadt, idegbajos, hisz­térikus allűrjeiben. Vannak pirospozsgás leányok, a­kik egészséges arc­szintiket utálják és fehérre, sárgára mázolják magukat, a hogy előkelő beteg kisasszonyok érdekes sápkórját lehetőleg megkö­zelíthessék. Sajnálkozva látom, hogy Justh Zsig­mond ilyenformán köhécsel, sántikál és haloványul a félőrült francia és orosz írók behatása alatt, de re­mélem, hogy nemsokára beléúl a betegség affektálá­­sába és annak fogja magát mutatni, ami valójában—: egészséges tehetségnek, aki jár a maga lábán. A mankó csak mankó, ha Phidiasz faragja is remekké. Robin.—....... ! gyakran nyílt alkalma, hogy a munka­párt vezéré­vel megismertesse azt a szimpátiát, melynek a parla­mentben örvend, sőt Ugronnak személyes ügyben egy kis csatája is volt Tisza Istvánnal. S e csatának azok örvendtek legjobban, akik szeretnek­­ nevetni. A javaslatot azonban öt-hat képviselő kivételé­vel a ház túlnyomó többsége megszavazta. (Gróf Apponyi Albert nem állott fel az igennel szavazók­kal. A kormánypártról Tisza Istvánon kívül Mezei Mór, Mikszáth Kálmán és gróf Teleki József ma­radtak a szavazásnál ülve.) Elfogadták a részletes tárgyalás során báró Podmaniczky Frigyesnek indít­­ványát is, melynek értelmében a képviselők fizetése nem 2200, hanem 2400 forint lesz. Báró Kemény Jánosnak az az indítványa azonban, hogy a képviselő napidíjainak lefoglalása esetén se veszítse el mandá­tumát, csak a holnapi ülésen kerül tárgyalás alá.

Next