Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)

1894-10-10 / 280. szám

A mai expozé, Budapest, október 9. (3) Parlamenti életünk nehézvívódásai, pártviszonyaink válságos állapota, a nagy és életbevágó reformtörekvéseink sorsáért való gondok, aggodalmak, annyi kénytelen erőfeszítés és várható rázkódtatások közepett van egy szilárd pontja a magyar politikának mégis, hova a kritika gáncs nélkül nézhet, hol minden cselekvő államférfi nyugodtan megvetheti lábát, mert a talaj szolid, egyensúlyt és biztosságot ad, ez a magyar állam pénzügyi helyzete. A négy év alatt, hogy a kezelést Wekerle Sándor vette át, és passzív költségvetések útvesztőjéből sikerült azt a kibontakozás útjára átterelnie s a fejlődés irányát neki megadnia, minden új költségelőirányzat egy nagy lépést jelentett e cél felé előre. Az első két év látta a regále-megváltás s a rentekonverzió műveletét befejeződni, a valuta-szabályozást megindulni s az adókezelést vexatorius jellegéből veszíteni. Ekkor valósult meg nálunk a magyar pénzügyminiszterek régi álma, vágyódása, ekkor honosodott meg a magyar államháztartásban a fölösleg. Már a második pénzügyi esztendő évnegyedes pénztári eredményei jelentékenyen túlszárnyalták az előirányzatot, zárszámadásai nem is sejtett pénztári készletek felhalmozódását jelentették, s ezzel új korszak nyílt meg állami financiáink történetében. Nemcsak kötelezettségeinket válthattuk be, hanem a beruházások tempóját is gyorsíthattuk az egyensúly rovása és újabb hitelművelet nélkül; az állampénztár előlegezhette, amire a szakminisztereknek sürgősen szükségük volt, s a költségelőirányzat nem provideálhatott. Milliók helyeztettek így el gyümölcsözőig, ami tíz évvel azelőtt drága kölcsönbe került volna, s most meggazdálkodtuk rajtuk az annuitást s az időveszteséget. E korszakba esik az állambudget kereteinek kitágulása, a dotációk jelentékeny emelése a közszolgálat minden szakmájában és ágazatában, a nemzet önerejéből, fizetésképességének arányát ki nem merítve, rendkívüli eszközök igénybevétele nélkül. Ki tagadhatná, hogy ez fejlődést, föllendülést jelent a közszükségletek egész vonalán, termékenyítő esőt a nemzet termőképességére, fizető erejének megtérülését, gazdasági egyensúlyának megközelítését? ! A mai expozé ezen az úton halad még tovább. A költségvetés előirányzata s a zárószámadások eredménye az egész világnak szükségképp imponáló szoliditásra, rendezettségre, és fejlőképességre vallanak. Egy preliminár, mely 30112 millióval múlja fölül a korábbi év szükségletét, ugyanannyival ennek fedezetét s mégis 20 millióval marad az előző év zárószámadási eredménye mögött: nemcsak a mi pénzügyi múltúnk minden sötét emlékét reparálni, jövőnk iránt a bizodalmát szükségképp felfokozni képes, hanem az európai államok mai pénzügyi státusában csaknem példa nélkül áll. E megnyugtató helyzet képét mintegy kiegészítni volna hivatva a pénztári készletekről való beszámolás, amit Wekerle a legközelebbi napokra ígér s az expozé csak részben helyettesít, amidőn fölemlíti, hogy e készletek segítségével küzdöttünk meg az állategészségügyi mizériákkal, szabályoztunk vizet, építettünk vasutat és tengeri kikötőt, azonkívül 53 és fél millió erejéig beszereztük a valutarendezéshez szükséges aranykészletet és előlegeztük a Vaskapuszabályozás költségét. Ha végigtekintünk a jövő évi előirányzat részletein és látjuk a szükségletekre szánt dotációk cételemelésében az élet lüktetését, gravitációját minden tárcánál, a személyzetszaporítást a hivatalokban, hogy a munkát győzzék, az ellátás javítását, hogy kedvvel dolgozzanak, az organizációt a közszolgálat minden ágában épülni, terjedni, az állami üzemeket fejlődni, gyarapodni, — a gazdasági termelő erők, a forgalmi és kulturális eszközök fejlesztésében az csakhamar üldözőbe vette megint egy áskálódó és alattomos kórság, és akkor ismét felhajtott gallérral, meleg showlokba burkolózva kellett elfoglalni a helyét a jól elzárt kupékban, amelyek a Délvidék, a napsugár felé robogtak. De amikor itt volt, késő tavaszszal vagy kora őszszel, egy egészséges és munkabíró ember szívósságával dolgozott tovább az ő régi, dédelgetett, lelkéből nőtt tervén, hogy a magyar írók és a magyar művészek társadalmi helyzetét megjavítsa. Finom kis szalonja mindig tárva-nyitva állott az igazi művészlelkek előtt, és a hideg arisztokrata kandallók közül egy fanatikus ember mámorával korteskedett szünet nélkül azon, hogy az írók és művészek végre igazán szívesen látott vendégei legyenek a gazdag mágnások termeinek. Gróf Csáky Albinna, ez a nemcsak születésre, de gondolkodásra is főrangú asszony, az ő kezdeményezésére hívta össze irodalmi estéit; a Wenckheim-, a Károlyi-paloták műpártoló soiree-i, a Műbarátok Körének összejövetelei, gyönyörű és drága irodalmi kiadványai nagyobbára az ő finom ízlésének köszönhetők. Szenttornyai falusi kastélyában mindig vidám kedvvel pingálgatott nyarankint egy kis eleven festő-kolónia, a szalonban mindig volt egy-egy zongorázó művész, egy-egy nagy és hírneves hegedűs. És a szenttornyai fiatal legények, csinos parasztleányok vasárnaponkint népies színjátékokban szerepeltek egy szellős aréna színpadán, amelyet az ifjú uraság építtetett a saját pénzén és ahol ő maga volt a rendező, a direktor, a díszletmester, sőt — ha kellett — akár az intrikus színész is. Az év egy nagy részét Párisban töltötte, az előkelő francia társaságokban szerették, dédelgették, világhírű írók szívesen leveleztek vele. De párisi lakásán épp úgy, mint Budapesten vagy a szenttornyai kastélyban, mindennap íróasztalánál töltött egynéhány órát és minden évben jelent meg egy-két figyelemreméltó műve. Legelébb a Káprázatok című könyv, amelynek egyik darabja, a Taedium vitae, a legnagyobb irodalmi mestereknek is díszükre válnék: előhaladást, a közintézetek felkarolását, végre a províziót a legközelebbi évek teendőire: nemcsak a pénzügyi rendezettség erőt adó érzése kell hogy lélekben fölemeljen, hanem az államhivatás magasabb, történelmi céljainak tudata is szükségképp köztudattá válik bennünk. A budget tételeiben egy ily szempontból megítélendő kormányzati és nemzeti politika körvonalai domborodnak ki, amely világosan látja céljait, és számot vetve erejével, következetesen halad azok felé. Kiolvasható belőlük nemcsak a létező intézmények miként felvirágoztatásának képe, kezdve a városfejlesztésre szánt s végezve az egyházak nagyobb dotációjára előirányzott összegeken, hanem a múlt esztendő reformalkotása, sőt a kormánypolitika minden újabb iniciatívája is: ott a mezei rendőrség, itt az állami anyakönyvek és a közigazgatási bíráskodás intézményét hozhatjuk fel példának. De fontosabb mindezeknél az expozé második része, amely a jövő feladatainak prospektusát tartalmazza s a magyar pénzügyekben követendő politika felől tájékoztatja az országot. Wekerle, ki a maga szakmájában soha nem volt optimista, s mindig több eredménynyel lepett meg, mint amennyit ígért, e tulajdonságához híven most is komoly veszedelmekre figyelmeztet, amelyekre pénzügyileg fegyverkeznünk kell, ha a fejlődésben megállani vagy éppen visszaesni nem akarunk. E veszedelmek a mezőgazdasági válság s az utolsó két évi rossz termés visszahatásának az ország nagyszabású reformszükségleteivel való összetalálkozásában vannak kifejezve. Ha a közös aktívák a vámjövedelmekben csökkennek, a hadügyi kiadások mindjárt erősebben igénybe veszik erőnket, az egyenesadó reformja e jövedelmet növelni nem fogja, mert nem is akarja; közvetett adónemeink közül a lottójövedék leszerelését a kormány már az idén megkezdi, a pénztári készleteknek eddig segítő forrása pedig az aranyvaluta érdekében lekötve lesz. a pénzügyi politikának Utóbb a Művészszerelem, a Hangulatok, a Dányó Julcsa, A pénz legendája, a Puszták könyve, amely Párisban is feltűnést keltett. Legutóbb egy francia nyelven kiadandó magyar verses antológiát is tervezett, de ez — mint annyi terve — örökre sírba szállt vele a mai szomorú napon. Cannes-ben halt meg, a genuai tengeröböl partján, Nizza, Montecarlo, Monaco szomszédságában, Európa legeslegszebb pontján, ahol e rideg, esős, csúf októberben is aranyos napsugarak csillognak a tenger vizén és rózsák, pálmák illatoznak a virágágyak harmatos keretében. A napsugár, az aranyos napsugár is hitelenül elhagyta szegényt, pedig sok-sok esztendeje már, hogy a napsugár ápolta és lágy verőfény hosszabbította meg folytonosan az életét. Amikor itthon megkezdődtek a csúf, piszkos őszi esők, amikor a felöltők előkerültek a szekrényekből, Justh Zsigmond nyomon követte a költözködő napsugarat, s meg sem állt Indiáig, Egyiptomig, Palermóig, ahol a boldog emberek nem ismerik az esőt, a buszfokos Celsiust, a nehéz, bélelt kabátokat. De az édes, meleg, aranyos napsugár ez egyszer hidegen elhagyta, — és míg a cannesi diguen világos ruhás kisasszonyok csevegtek, míg a vitorlák gyorsan siklottak tova a kék vizen Mentone vagy Ventimiglia felé, a szegény Justh Zsigmond magányosan, távol azoktól, akik szerették, elhagyatva szögezte kialvó szemeit egy rideg fogadóbeli szoba plafondjára. Talán a Riviéra narancsillata beömlött a nyitott ablakon s a napsugár, amely annyi éven át éltette, talán végigsiklott még egyszer paplanán, de azután hideg, sötét és sikerítően csöndes nyugalomba folyt össze előtte minden: a virágillat, a kék vizek, a lágyan tovaröppenő vitorlák . .. Justh Zsigmond utolsó munkája egy Fuimus cimű regény volt, amely csak később fog napvilágot látni. A regényhez Pekár Gyula és Malonyay Dezső, a Pesti Napló munkatársai írták az előszót, a meg- T A J^C A. Justh Zsipmond. (1863-1894.) — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Egy rövid telegramm ejtette ma gyászba az ifjú magyar irodalmat; a telegramm azt a szomorú hírt hozta, hogy egy mindenektől szeretett, kedves és geniális fiatal ember, Jusik Zsigmond, Cannes-ban, a liguri-tenger partján, korán reggel mindörökre elszenderült. Szomorúságot és fájdalmat kelt ez a lesújtó hir mindenütt, ahol a magyar litteratura iránt érdeklődnek. A Justh Zsigmond nevét nem kapta ugyan szárnyra valami száguldó szél és népszerűség dolgában nem vetekedhetett a legdivatosabb írókkal, de akik egy-egy rövidke dolgozaton keresztül bepillantottak e lángoló és szünetlenül munkálkodó lélekbe, őszintén sokat vártak ettől az előkelő, művelt és szeretetreméltó gavallértól. Mert Justh Zsigmond igazi gavallér volt; nem a kártyázó, dölyfös, külső eszközökkel tüntető gavallérok egyike, hanem egy fiatal grandseigneur, aki sokat látott, világfiak és műveit asszonyok között töltötte el az ifjúsága javarészét és utolsó percéig olvasott, tanult, dolgozott, hogy a legnagyobb elmékkel való konnexióját megőrizhesse. Ez a beteg tüdejű, lázzal küzködő fiatalember, aki egy kényelmes úri kastélyból lépett ki a világba, egy csodálatos hevülésekre képes, lágy és nemes érzésekkel tele szívet hozott magával, amely a legkeserűbb cinikusokat is meghódította. Csupa lelkes ambíció, csupa tiszta jóakarat, csupa betöltetlen vágy hullámzott a lelke mélyén és ha egy gaz és könyörtelen betegség időnek előtte meg nem öli, igazán nagyszerű dolgok őrzik meg emlékét az irodalomban. Budapesten nem lakhatott sokat, ha visszatért. Negyvenötödik évfolyam 1 reggeli és esti kiadás együtt, íSyssfine kerdre Budapesten , a vidéken: Egész évre__ félévre-------Negyedévre — Egy hónapra 3, 50 1 „ 20 Egy szám ára Budapesten: Reggeli kiadás________ 4 kr. Esti kiadás-----------------3 „ Szerkesztőség: II., Fereaeiík ten 3. Athsnaaua-á^UíLPESTI NAPLÓ A reggeli is esti kiadás külna* külön házhoz vagy postán kildtt Budapesten öt a ridákei: Egész évre — —18 frt—kr. Félévre ... — — 9 „n Negyedévre------* „50 м n Egy hónapra — 160 „ Egy szám árai vidékei: Reggeli kiadás —_____ 5kr. Esti kiadás--------— Kiadohi tatai IV., Ferenciek tere, Ferenciek búlra. 280. sz. Budapest, szerda, október 10. 1894. Mai számunk tizenhat oldal.