Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)

1894-10-10 / 280. szám

280. szám. Budapest, szerda ______________PESTI NAPLÓ.__________ 1894. október 10. T uj leleplezéssel áll elő s feltárja a családi titkokat, amelyek a törvénybe ütköznek, akár a hatalmas lor­dok, akár pedig a szerény polgárok házában fordul­nak is elő. A Truth legújabb száma a cárevicsrő­l oly dolgokat tud mondani, amelyek általános érdeklődést keltenek az angol társadalomban és ismerve Labou­­chére megbízhatóságát, senki sem kételkedik a köz­lemény valóságában. Labouchére előrebocsátja, hogy Miklós nagyherceg Londonban való tartózkodása alatt szerény és előkelő megjelenésével megnyerte az an­gol közönség rokonszenvét és nem egy angol nő így szólt, amikor meglátta: — Bizony nem érdemli meg a vad kozák, hogy ilyen tökéletes gentleman legyen egykor az ural­kodója. Megvallom, mondja Labouchére, hogy a cáre­­vics külseje és megjelenése engem is meghódított, úgy hogy kiváncsi voltam megtudni, hogy vájjon mi lakik e fiatal­emberben. Egész detektív-apparátuso­­mat mozgósítottam és nem minden eredmény nélkül. Először is sikerült megtudnom, hogy miképp véleke­dik Viktória királynő a cárevicsről. A királynő egy kis oldalvágást adott a­ walesi hercegnek, amikor így szólt hozzá: — Ilyen rokonszenves fiatalembert még nem ismertem. Boldognak érzem magamat, hogy legked­vesebb unokám oly férjet kap, akivel boldog családi életet élhet. Azonban legyünk igazságosak; a királynő rokonszenvét a cárevics iránt, nem egyedül a nagyherceg személyiségének lehet köszönni, hanem bizonyos politikai színezetű körülményeknek is, amelyek londoni tartózkodását, megelőzték. Erre nézve a legmegbízhatóbb forrásból a kö­vetkezőkről értesültem: Mielőtt a nagyherceg ázsiai útjára indult volna, megkérte bizalmas után nagyatyját, a dán királyt, hogy neki átadandó emlékiratát, amelyet a saját kezével irt, arra az esetre, ha útjából élve nem térne vissza, ami majdnem megtörtént, közölje a cárral, mint elhunyt fia hitvallását. .. A cárevics, bár sebesülten, de mégis élve került haza és emlékiratát visszakérte nagy atyjától. Azon­ban­­az öreg úr előbb unokája engedelmével, — titoktartást ígérve, — elolvasta az érdekes írást­ Nem is szólott a tartalmáról senkinek, csak a nagy­mamának; ez is hallgatott egy darabig, mígnem egy napon elárulta kedves leányának, a walesi her­cegnének az emlékirat tartalmát. A walesi hercegné aztán elmondta férjének, aki viszont tovább adta a titkot a királynénak. Hiába, a­mit egy asszony tud — legyen bár királyné vagy szobaleány, az többé titok nem marad, így aztán én is megtudhattam az emlékirat tartalmát, legalább nagyjából. Az emlékirat elsőbben is erős és kíméletlen szavakkal ítéli el a zsidóüldözést, a többi közt azt mondván róla, hogy örök szégyene marad Oroszor­szágnak. Azután kifejti, hogy a zsidóü­ldözés Oroszország tekintélyét a külföldön aláássa s amellett az európai békét is veszélyezteti. A sajtó oly hatalom Európában, amelyet igno­­rálni nem lehet. A sajtó nagy része pedig liberális, s­ ha úgy alakulnak a dolgok, hogy a béke csak egy hajszálon függ, akkor könnyen megtörténhetik, hogy a sajtó hatalma elegendő lesz arra, hogy a háború kitörjön. " Már­pedig ily esetben a háború kitörése a zsidók érdekében lesz, akik bíznak a hármas­ szövet­ség diadalában, ennek a győzelme pedig önként maga után vonná az oroszországi zsidók sorsának biztosí­tását, európai egyezmény utján. A cárevics kéri a cárt gyöngéd szavakkal: ha emléke előtte kedves, hagyjon fel a zsidóüldözéssel, amely Oroszországnak szégyene s amellett a békét is veszélyezteti. Az emlékirat másik részében leírja a nagyher­ceg, hogy Oroszországot csak úgy lehet a belső katasztrófáktól megóvni, ha a cár szakít a mostani szláv politikával és elfogadja a II. Sándor cár által teljesen kidolgozott és aláírt alkotmányos rendszert, amelyet a megboldogult cár néhány nap múlva kihir­detett volna, ha a merénylet közbe nem jön. Ez az alkotmány részben kielégítené a lengye­leket; az oroszoknak pedig — különböző­­ érdek­zónákra beosztván az orosz birodalmat, a különféle szláv­ fajok jelleme és aspirációi szerint — megfelelő ~ KÜLÖNFÉLÉK Budapest, október 9. — László főherceg a tornateremben. László főherceg báró. V­écsey Sándor főudvarmester kíséretében tegnap este visszaérkezett a fővárosba Alcsuthról, ahova szüleit kísérte. A délelőtt folyamán megkezdette tornázó- és vívógyakorlatait, amelyeket egész télen folytatni szán­dékozik. Erre a célra József főherceg dísztéri palotájának egyik alkalmas termét rendezték be. A vívásban Litomysk­y József főhadnagy az oktatója, a közös hadsereg egyik leg­jobb vívója és az újépü­leti hadapródiskola vívótanára. A főherceg minden héten három délután néhány órát a Ludo­­vika­ Akadémiában tölt, ahol Rétes őrnagy lovagolni tanítja. — Justh Zsigmond meghalt. Esti lapunk egy telegrammja már hírül hozta azt a veszteséget, amely a magyar litteratura egyik jelesének, Justh Zsigmondnak halálával irodalmunkat érte. Justh Zsigmond már évek óta magában hordta a halál csíráját, állapota már a nyár elején válságos volt. Regidumáról, Szent-Tornyáról hirtelen Bécsbe utazott, ahol konzultált kiváló professzorokkal. Szeptemberben Párisba, onnan később Cannesba utazott, ahol ma végre gyötrő szenvedéseitől megváltotta a halál. A megboldogultban Justh Gyula, a függetlenségi párt elnöke öcscsét gyászolja. Holttestét hazahozzák Cannesből és Szent-Tornyán temetik el. Irodalmi munkásságát mai tárcánk méltatja, ezen a helyen csak életrajzi adatainak vázlatos felsorolására szorítkozunk. Justh Zsigmond 1863-ban született Szent-Tornyán. Tanulmányait Budapesten kezdte meg s külföldi főiskolákon: Kielben, Zürichben, Parisban folytatta és fejezte be. Paris élénk szellemi élete ragadta meg leginkább­ négy telet, töltött a francia fővárosban. Először nemzetgazdasági stú­diumokra szánta magát, de Taine Hippolit, a nemrég el­halt nagy francia kritikus tanácsára az irodalommal kez­dett foglalkozni s gazdasági tanulmányok helyett a belle­­trisztikához fordult. Nagy hatással volt különben ez elha­tározására magyar író barátainak unszolása is; ezeknek a­­ befolyása elhatározó volt úgy pályaválasztására, mint fejlődésére­­is.­­ — Az osztrák miniszterelnök a kártyaszobában. A Neues Wienes Tagblattnak írják Budapestről: Akármily hihetetlenül hangozzék is, herceg Windisgrätz Alfréd, az osztrák miniszterelnök, aki a delegációk ülésére néhány nappal ezelőtt a magyar fővárosba érkezett, kávéházban lakott, még­pedig az Angol királynő egyik kártyaszobájá­ban. Így történt ugyanis, hogy az összes budapesti foga­dók megteh­ettek a delegátusokkal és a miniszterelnök számára nem maradt hely. Az Angol királynő tulajdo­nosa felajánlott erre neki egy privát lakást, de a herceg nem akart csak fogadóban lakni. A hotelier azonban vala­hogy mégis csak segiteni kivánt a miniszterelnökön s fel­ajánlotta néki kávéházát. De nehogy azt higyjék, hogy herceg Windischgrätz Alfrédnak a billiárdasztal fölött vetettek ágyat s ő kénytelen volt napokig a kávéh­áz füs­tös levegőjében tartózkodni, sietünk kijelenteni, hogy a fogadós a kávéház egyik kártyaszobáját alkototta át lakásul az osztrák miniszterelnök számára, aki pompásan érezte magát rögtönzött szállásán és csak azt sajnálta, hogy miatta néhány napig az Angol királynő törzsvendé­gei m­eg vannak fosztva a szórakoztató kártyajátékuktól. — Zendülés a regále miatt. Véres zendü­lés volt m­a Víz-Szilvás szolnok-dobokam­egyei község­ben. A lakosság, mint kolozsvári levelezőnk táv­­iratozza, megtámadta Krémer regálebérlőt a túlságo­san nagy pálinka-illeték miatt. A lakosság lecsende­­sítésére a csendőrség is kivonult, de a felingerült tömeg megrohanta a csendőröket is, akik a támadásra rálőttek a népre. Két ember halálos sebet kapott,kettő pedig súlyosan megsebesült. — Fejedelmi honorárium. A német császárnak, aki tudvalevőleg zenedarabok komponálásával is foglalko­zik, egy­ svájci úrhölgy azt az ajánlatot tette, hogy „Gesang an Rigir“ című szerzeményét 15,000 frankért megveszi tőle, tetszésére bizván, hogy a honoráriumot bár­mely jótékonycélra fordíthassa. A zeneművet ugyancsak jótékonycélra óhajtja előadatni New­ Yorkban, Londonban és Milanóban. Ajánlatára azonban a császártól mindeddig választ nem kapott. — Tudós nők Budapesten. Ouvarez grófnő az európaszerte ismert historikus, akinek Moszkvában gazdag és nagybecsű régiség-gyűjteménye van, leányaival, akik szintén a régészettel foglalkoznak, néhány napot Budapes­ten töltött. Tegnap délelőtt tíz órától délután öt óráig végigjárta a Nemzeti Múzeum régiségtárát, ahol Pulszky Ferenc és Hampel József kalauzolta. A tudós grófnő, aki a moszkvai régészeti társulat elnöke is, most egy munkát fog kiadni, amelyben saját régiségtárát ismerteti. Az orosz vendégek már elutaztak a fővárosból. — A vámháztéri uj Bunahid. A vámháztéri uj híd munkálatait már megkezdték s az alapozó munkálatok már javában folynak. A munkálatokat egyelőre a budai oldalon végzik. A Sárosfü­rdő elő­tt a Dunapartot jó dara­bon elrekesztették és zárt területen az alapozásra felásták. A part szélén mindaddig ásnak, amíg el nem érik a szi­lárd sziklatalajt, amelyre a hídlábat egész biztossággal le lehet rakni. Ez a sziklatalaj a Gellért-hegy dolomit-töme­gének a folytatása, amely ferdén érinti a Duna fenekét. A próbafúrások alkalmával ebből a sziklatalajból forró víz bugggyant fel. Ez a víz valószínűleg abból a medencéből fakadt, amely a Sáros-, Rudas-, Lukács- és Császárfürdőknek a meleg vizét szolgáltatja. A fúrásokat különben még foly­tatják és most a budai hidoszlop alapját kutatják ki. A hid alapjába fektetendő kesszonok már munkában van­­nak és az elsőt még ebben az esztendőben el akarják helyezni a Duna fenekén, mert az építéssel sietni kell, hogy az új híd 1896-ra, a millenniumra elkészüljön. — Az öreg honvédek panasza. Az öreg honvé­dek már régebb idő óta panaszkodnak amiatt, hogy az úgynevezett Országos Honvédsegélyző­ Egyesület, amelynek tagjai között nincs is negyvennyolcas honvéd, az öreg hon­védek segélyezése körül nem jár el a kellő méltányossággal, s a honvédigazolást nem tudja a kellő alapossággal elvé­gezni. Hibáztatják az egyesületet amiatt is, hogy az öreg honvédek közül csak azokat segíti, akik a hatvanötéves kort betöltötték és teljesen vagyontalanok. Ennek a felté­telnek sok öreg honvéd, akinek esetleg egy kis kunyhója van, már megadta az árát, mert dacára, hogy munkakép­­telenek, nem kapnak segítséget. A negyvennyolcas honvéd­egyesületek, miután ily esetben éppen azok az öreg hon­védek nem kapnak segítséget, akik valósággal résztvettek a szabadságharcban, most a kormányhoz és az ország­gyűléshez akarnak fordulni, hogy a segélyezés és a honvéd­igazolás ügyét a Honvédsegélyző­ Egyesü­lettől vegye el, de mindenekelőtt szüntesse meg az egyesület által felállított két sérelmes feltételt. — Madarassy László síremléke. Madarassy László síremlékének létrehozására már megkezdték az adakozásokat. A gyűjtött összegekről az Otthon kiküldött bizottsága a következő kimutatást közli: Az Én Újságom kiadótulajdonosai 50, dr. Martin Sándorné 20, Kenessey Miklósné 10, Végh Arturné 10, Bódy János 2, Czindery Lajos 3, Barthos Gáborné 2, Leövey János 2, Halmossy Endréné 2, Ember Julia 1 forintot küldött. A további adakozások a bizottság ügyvivő alelnökéhez, Cziklay Lajos hírlapíróhoz, vagy pénztárosához, Wolfner Józsefhez (Singer és Wolfner könyvkiadó-céghez) küldendők. — A párbaj és a vallásos meggyőződés. Isme­retes dr. Luegernek egy régebbi ügye, amikor a bátor férfin annak kijelentése után, hogy a párbaj sérti vallásos meggyőződését, kijelentette, hogy nem verekszik. De nem sokára ezután ő provokált egy­­magyar újságírót, akinek segédei előbbi ügyéből kifolyólag nagyon természetesen elégtételadásra képtelennek jelentették ki Luegert. Most Gessmann antiszemita képviselő tagadja meg hasonló ürügy alatt a fegyveres elégtételadást. Mint Bécsből je­lenti tudósítónk, Gessmann antiszemita képviselő az anti­szemita újságokban sértő kifejezésekkel szólt dr. Ellbogen híres bécsi ügyvédről, aki legutóbb a Geiger-perben mint védő szerepelt. Dr. Ellbogen provokáltatta a sértőt, de ez kijelentette segédei előtt, hogy az elégtétel e nemét éppen oly nevetségesnek, mint összeférhetetlennek tartja vallásos meggyőződésével. Ellbogen erre kijelentette, hogy más után fog magának Gessmanntól elégtételt szerezni. — Egy szép asszony története. A főkapitányság fog­házának néhány nap óta egy szép asszony a foglya, akit lopással gyanúsítanak. Lesütött szemmel, meghajlott fővel jelenik meg a vizsgálatot vezető rendőrkapitány előtt, s nehéz selyemruháját, drága ékszereit megirigylik a rongyos csavargók, amint a fogház folyosóján végigvezetik. Ugyan­abban a ruhában van még a szép asszony, amelyben a detektívek elfogták. Ünnepelt szépség volt még csak három hónap előtt s a lapok sokat foglalkoztak vele, mint a színészakadémiának legszebb és legtehetségesebb növendé­kével, akinek a tanárai fényes jövőt jósoltak. Egy nap azonban azzal a hirrel lepte meg az igazgatót, hogy kilép az intézetből. Szive sugallatát követi s férjhez megy, egy urasági szolgához, akit megszeretett. A szolga gyakran járt szülei házához, megismerkedtek, megszerették egymást s inkább vele, és szegényen, mint fényes termekben, egye­dül, boldogtalanul. A leány férjhez is ment az urasági inashoz, aki egy Andrássy-uti gazdag magánzónál szolgál már huszonöt esztendeje. Néhány nap előtt lopás történt. Nagyobb összeg pénz tűnt el a házból s a lopással a szol­gát s annak feleségét gyanúsították. A szolga tisztázta magát, az asszony ellen azonban annyi terhelő adat merült fel, hogy a rendőrség letartóztatta. — Életmentő csendőrök. A napokban kigyuladt a baranyai Szent­ László községben Bandi János háza. A lángok már elborították a tetőt, amikor a tüzet észrevet­ték. A gazda a mezőn volt a feleségével, tízéves leány­kájuk gondozására bízva kisebb gyermekeiket. Nieszl István csendőr-őrsvezető és Matics István csendőr-tizedes vették észre a tüzet s nyomban az oltáshoz fogtak, a tető bontása közben kétségbeesett jajveszékelést hallottak. A házba bezárt gyermekek kiabáltak segítségért. A csend­őrök bezúzták az ajtót s életük kockáztatásával berohan­tak a már roskadozó házba s kimentették a gyermekeket, akik a kiállott félelemtől álélva terültek el az udvaron. Alig telt el ezután pár perc, a tető nagy ropogással beszakadt, municipális szabadságot adna, ami a cárnak morális hatalmát Oroszországban, és a külföldön egyaránt növelné. Mindezekből, — így végzi Labouchére — ki­világlik, hogy Miklós nagyherceg a béke fentartását nemcsak szóval hirdetné, hanem az orosz szabadság­ban keresné a béke biztosítását. — Angliának igazi örömnapja lesz az, amelyen elfoglalja a Romanovok trónját.

Next