Pesti Napló, 1895. július (46. évfolyam, 177-207. szám)
1895-07-14 / 190. szám
190. szám. Budapest, vasárnap 1895. julius 14. 'J' Színház és zene, * Budai színkör. A budai színkörben ma este Bizson és Carrá Álarcosbál címen megirt bohózatát adták először Mi történt az éjjel, kissé sokat is mondó cím alatt. A darab Bisson-féle jóizű bohózatok jóizű tréfáiból való s éppoly derűs estéket fog okozni a budai arénában, mint amilyeneket a Nemzeti Színházban bemutatott Válás után, a Pont-Riquet család és A megboldogult okoztak, amelyek szintén a Bisson műhelyéből kerültek ki. A ma este bemutatott darab meséje is meglehetősen bolondos és a körül fordul meg, hogy egy bizonyos dr. Blanchon urnak Justaret barátja számára kellett volna megkérnie Berjonnal Szerafin kezét. E helyett maga vette el feleségül Szerafint. Ez után az előzmény után Justaret meglátogatja Blanchon urat az ő meleg családi fészkében. Blanchon úr, hogy titkolja a házasságát, elutaztatja a feleségét Poulard gyógyszerészszel az anyósához. Ez az utazás Poulard urat keveri nagy bajba a saját felesége előtt, mert az utazás után a jó úr zsebében egy hotelszámlát és egy női cipőt talál. A kacagtató jelenetek egész sora kergeti egymást, amint az a bohózatok nagymesterénél másképen nem is képzelhető, míg végre a béke úgy Blanchon, mint a Poulard családban helyreáll. A jóízű dolgon, amelyet Komor Gyula hírlapíró társunk pompásan fordított magyarra, a közönség kitűnően mulatott. A fiatal menyecskét, Susannet, aki körül a darab megfordul, Ledovszky Mariska játszotta, akinek nagyon szerencsés estéje volt. Játékában temperamentumos volt s énekszámait gyönyörűen énekelte. A többi szereplő Réthey, Raskó, Berky, Berzsenyi Julia, Szakál Rózsa is jók voltak, és az lett volna Kovács is, ha fel tudna hagyni rettenetes vidékies túlzásaival. A komikus úr különben ma este egy kuplét is énekelt, amely abban a megtiszteltetésben részesült a rendőrség részéről, hogy egyik strófáját, amely a psemszli-i harminc huszár dolgával foglalkozik, felkérte. Hogy miért, azt nem tudjuk. Ez a strófa különben így hangzik: Gácsországban harminc huszár Lesi, hogy rá milyen sors vár, Bűn volt, amit elkövettek, Most várják az ítéletet. Oh, ti szegény magyar huszárok, Van, aki gondol ti reátok, Kegyelmi kérvényen egy kézjegy . . . Az emberkéz oly sokra képes ! A przemysli harminc huszárnak, minden valószínűség szerint meg fognak kegyelmezni, de aki ezt a strófát írta, az csakugyan nem érdemel kegyelmet. .. Ohrága Margaréta. A Városligeti Színkörben, a premierek hazájában, ma este megint premiere volt. Egy németből átültetett bohózatot adtak elő, amely a német színpadokat Egy szegény leány története címmel járta be. Ez a cím elmondja a darab meséjét is. A fordítást Mátyás Mátyás végezte. Az előadás eléggé jó volt, a színkör teljesen megtelt. Keszthelyi Ilona, Gyöngyi Izsó és Feld Mátyás a főszerepekben teljesen kielégítették a közönséget. Kövesdy Bella csinos és ügyes pénztárosnő volt. * A Budai Színkör műsora. A Budai Színkör jövő heti műsora a következő: Hétfőn: Mi történt az éjjel? Kedden: A kis hörcsög. Szerdán: Mi történt az éjjel ? Csütörtökön: A kis hörcsög. Pénteken : A varázsfátyol (új díszletekkel először.) Szombaton: A varázsfátyol. Vasárnap: A varázsfátyol. * A Zeneakadémia Értesítője. Az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia most megjelent Értesítője az intézet múlt esztendei működéséről számol be. A zeneművészeti szakoktatásnak ez az egyetlen állami intézete fennállásának husz esztendeje alatt sok átalakuláson ment át. A haltéri ódon ház helyiségeiből, ahol 1875. november elején a tanítást Liszt Ferenc, Volkmann Róbert, Erkel Ferenc, Nikolits Sándor és idősb Ábrányi Kornél megkezdették, az intézet az Andrássy úti kényelmes palotába költözött. Akkor öt tanára és harmincnyolc növendéke volt az intézetnek, most huszonnyolc tanár tanít háromszázötven növendéket, akkor összesen hat tantárgyat tanítottak, most a tanítás a zeneművészet összes elméleti és gyakorlati szabályait, sőt a zenepedagógiai képzést is felöleli. A tanításnak eme kiterjesztése folytán már a jelenlegi helyiségek is szűkeknek bizonyultak, és a közoktatásügyi minisztérium tervbe vette, hogy az épületet kibővíti. Ezzel ismét új korszak fog kezdődni a magyar zeneakadémia történetében, mert néhány fúvóhangszer, amelyeket eddig helyiségek hiánya, miatt nem lehetett tanítani, ezután szintén előadható lesz. A növendékek az elmúlt tanév alatt négy házi, hat nyilvános és öt vizsgálati hangversenyen, továbbá egy operai előadáson mutatták be képességüket. Az intézet tanárképesítő osztályán tizenkét jelölt tett vizsgálatot és nyert diplomát. Művészi oklevelet nyertek az operai tanfolyamon: König Regina, Lichtenstein Mariska és Székely Irén; az akadémiai tanfolyamon: Berkovics Lajos, Greiner Janka, Grünbaum Ilona, Morgscher Hugó és Weisz Judit. * Hangverseny Bártfán. A bártfai fürdőben július 20-án érdekes hangversenyt rendez Ábrányiné-Wein Margit, az operaház művésznője és Polonyi Elemér zongoraművész. Ábrányiné asszony a fiatal nemzedék újabb dalaiból is bemutat néhányat, többek között Kern Aurél keringőjét, Tarnay Alajostól műdalokat (Reviczky Gyula költeményeire) és Kéry Gyula két új magyar népdalát, Polonyi Elemér klasszikus darabokon kívül több új eredeti szerzeményét zongorázza. * Vidéki színészet. Horváth Zoltánná, Vukovich Aranka 12-én tette első színpadi kísérletét a komáromi közönség előtt a Madarász Milka szerepében. A kísérlet lehető szépen sikerült. A közönség erősen tapsolta a vendégszereplőt, aki A kornevicei harangok Serpolette szerepében folytatja föllépéseit, Horváth Zoltánná vasárnap Győrben és hétfőn Komáromban a Sevillai borbélyban vendégszerepel. A nyaraló közönség mulattatásáraagy- Maroson egy szerény igényű, de amellett igen életrevaló kis színtársulat játszik Jakabffy színigazgató igazgatása alatt. A társulatot a nyaraló közönség szívesen látogatja s naponkint telt házak nézik az előadásokat. Képnémüvészet. ** Kossuth Lajos Parlaghy Vilmához. Kossuth Lajosnak egy érdekes levelét közli facsimilében a Hét holnapi száma. A levelet a nagy hazafi még 1885. április 15-ikén Parlaghy Vilmához intézte, aki tudvalevőleg egyedül részesült művésztársai közül abban a kitüntetésben, hogy természet után festhette meg Kossuth Lajos vonásait. Ön nemcsak geniális művész és kedves leány, írja Kossuth ebben a levelében, de még ügyes konspirátor is, mert ön ki tudta vinni, amitől mindig idegenkedtem, hogy hagyjam magamat ön által lefestetni. Saját művészi hírneve érdekében talán jobban tette volna ön, ha érdekesebb alanyt szemel ki az ön remek ecsetje általi megörökítésre, mert az én elaggott arcomat és roskatag alakomat, amelyeken bizony rajta van a közel enyészet bélyege; de a művészet ihlete Önt a természet azon választottai közé iktatá, akik az inspirációt önmagukból s nem a tárgyból merítik s ön azon képben, amelylyel nekem (ma 36 év óta hontalan öregnek) arcomat s alakomat a budapesti kiállításon hazánk fiainak emlékezetébe viszszaidézni magát elhatározó, egy oly művet alkotott, amelyet itt a művészet klasszikus honában a szigorun ítélni szokott műértők is mesterműnek ismerték el s oly élőképnek mondták azt, amelynek szemeiben gondolkodás lakik, s ajkai némán is beszélnek. A levél végén Kossuth Lajos fényes és boldog jövendőt kíván a művésznőnek. ** Az új műcsarnok. A Városligetben épülő műcsarnok palotáján a kőmives munkákat jórészt már befejezték. A renaissance-stilben tervezett épület legközelebb tető alá kerül és ez év novemberére teljesen elkészül, úgy hogy a jövő tavaszszal át lesz adható első rendeltetésének, hogy befogadja a millenniumi kiállítás képzőművészeti osztályát. ** II. Lajos bajor király emlékszobra. Mint a bajor lapok írják, II. Lajos bajor király emlékszobrát a linderhofi kastélyban a napokban minden hivatalos ünnepség nélkül leplezik le. A szobor Ney amerikai szobrásznő munkája. Ney kisasszony a tragikus végű királynak egyik kiváló kedvence volt. Koronás pártfogója pompás ateliert rendezett be számára a müncheni királyi palotában, s annak idején többször ült is neki modellt. A király a szobron a Szent Hubert-rend díszruháját viseli, szeme ábrándosan a távolba néz. A szobrásznő modelljét Ochs berlini szobrász faragta ki karrarai márványból. ** Kobierszky lovag önvédelme. Megírtuk tegnap, hogy a Magyar Képzőművészeti Társulat szerint kidobott pénz az a húszezer forint, amelyet báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter fizetett Kobierszki Károly lovagnak a királyt és tábornokait ábrázoló nagy képéért. Kobierszki lovag most nyilatkozatot küld be hozzánk, amelyben azt állítja, hogy minden, amit képe ellen felhoztak, „igazságtalan és gyűlöletes támadás,“ amelynek célja az ő „művészi hírnevét“ tönkre tenni. Kovierszki a saját nyilatkozatához Angeli Henrik és Podwalski Kázmér bécsi festőtanárok nyilatkozatát is mellékli. Ezek szerint az ő képe minden tekintetben kiváló munka és nem húszezer, hanem ötvenezer forintot is megér. Közölvén a Kobierszki képéről mondott kétféle véleményt, az ügyet is, a képet is ezennel átadjuk a feledésnek, mondjam, irodalmi lelkiállapotot, melyet képének elrendezése, szüjetjének beállítása és címe igér. A kísértést akarja adni. Az a fiú nem küzködik, nem is fél, nem is vágyik, inkább röstelli magát és olyan nyugodt, hogy a rája pályázó pillangók hamarosan el fogják unni a mulatságot, hátat fordítanak neki, mondván: — Tes béte , . . . Oe ez bizonynyal nem az az egészséges, kedves fiú, akiről Márk álmodott, képét festvén. Tudom, az egy hímporos lelkű, üde fickó, akit, ha véletlenül megcsap a láng, borzongva menekül majd, lefut a virágos rétre és szalad, szalad és teli tüdővel szívja a tiszta, napsugaras levegőt, ki-ki csap a karjaival, hogy recsegjenek belé a duzzadó izmai, mert azt hiszi, hogy szennyes lett, hogy már most gyöngébb lett és hogy már nem is ő az, aki volt.... Azután ide kerül egyszer ezek közé a tizenhét próbás, ezerszinü szirének közé, együtt vacsoráztak, mint a tű, úgy fut az ereiben minden csöpp fiatal vére, de nem akar, nem akar félni, ügyetlen se akar lenni, mert hisz csinos fiú, fiatal, jól áll rajta a frakk és végre is, teringettél, mégis csak asszonyok azok az asszonyok! Oh, ennek azt fogják mondani ajábigyesztve, csak úgy a foguk közt, miután megették a vacsoráját s megitták a pezsgőjét, hogy — mufle!... Eredj sétálni! Aki igy elnyújtja a lábszárait s ilyen mozdulatlan arccal tűri a kísértést, annak az nem kisértés, annak legföljebb megártott a pezsgő és szeretne lefeküdni aludni. Ez azonban igazán mellékes. Ez a literatura a festészetben s talán nem is elkerülhetetlenül szükséges. Egy pillanatig se kételkedjünk, hogy Márk csakhamar dúsan megadja a következő képein ezt is, amint hogy adott már egyéb képein ideát bőven és a szellemes karikatúrái bizonyítják, hogy nem csupán udvariasságból jósolok, úgy lehet sietett, cserben hagyta a modelje, nem volt ideje experimentálni, újra kezdeni, vagy talán sajnálta letörölni, amivel már elkészült s gondolta: — Így is jó! Jól gondolta, — igy is jó! Annyi festői kvalitás kárpótol azért a kis litteraturáért, hogy most, idáig érve, habozok. Hátha méltányosabb is volna kitörülnöm, amit eddig írtam róla ! ... De már megvan. Hogy cselekedjem úgy, ahogy ő csinált, lám, hátha így is jó ? . . Mert valóban, egész lelkesedéssel csupa jót kérek és óhajtok Márk Lajosnak, annyi sokat, amennyit megérdemel s meg akarom őt tisztelni azzal, hogy nem szuperlativusokban beszélek róla, a „tehetséges fiatal festő”ről. Ha mégis gyakrabban téved a „leg“-szócska a tollam alá, mintsem akarnám, bocsánatot kérek tőle érte tőle, aki kitűnő karikatúrákban tudná megrajzolni a mi újságírói jelzőinket, a mi kényelmes, megalázó, üres, bosszantó, felületes, pöffeszkedő és kártékony szuperlativusainkat, amelyek a borravalóért hajlongó borbélylegény udvariasságának a színvonalára sülyesztik rövidebb kritikánkat. (Ugye, én legalább bosszút írok!) Érdekes volna összeállítani, hogy készülnek, kőnyomatosaink módjára, a „tehetséges fiatal“-, a „tehetséges“-, a „jeles festő“-k, a „kitűnő hazánkfia“-is az „ünnepelt mesternek. Gratuláljunk Márk Lajosnak, ez az egész pálya, öszszes stációival egész bizonyosan előtte áll. Az elsőt valószínűleg megkapja már a „kísértéséért. A két másodikhoz is eljut, attól függ, milyen ügyesen s milyen hamar vénül majd, de ha a kitűnő hazánkfiát s az ünnepelt mestert is ambicionálja, akkor valószínűleg kénytelen lesz valahol külföldön telepedni meg, tegyük Münchenben vagy Párisban, sokáig kínlódni, olcsón lakni és küzködni, mert he nem vesznek mostanság képet, csak a kritikusok kapnak, ingyen, míg vagy elzüllik vagy boldogul. Ha elzüllik, akkor hazamehet s ha jó kávéházat választ, ki tudja!?.. Ha pedig boldogul, akkor is hazamegy majd nagy embernek, mikor kint elfogyott a publikuma. Hejde ezen esetben őrizkedjék a kávéházaktól. Kegyetlenül őszinte kávéházra bukkanhat, ahol irgalmatlanul igazságosak találhatnak lenni vele szemben! ... Nem csoda, hisz annyi keserű csalódás torlódik egy-egy magyar művészasztal köré, oda a feketekávés csészékbe hányt hamu, szivarcsutkák s meg nem gyűlt gyufa szemét közé. Lehet azonban, hogy mindez csak tegnap volt s holnap már nem igy lesz. Hanem úgy lesz, hogy Márk Lajos és a többi urak kiállítják egy kényelmesen rendezett, előzékeny, önzetlen, valóban művész kolléga felügyelete és igazgatása alatt álló új műcsarnokban a képeiket, melyek festésre és nem baromfi tenyésztésre államsegélylyel épített atelieikben készültek. Az újságírók megírják a megnyitás előtt az alapos kritikákban azt, amit ők látnak és tudnak a képekről, a publikum azonban, nem törődve azzal, hogy mit írtak az újságírók, a nagy, fényes publikum tolongani fog a kiállításon és azokat a képeket szereti majd, amelyeket ő lát szépeknek és jóknak, ki-ki a saját művészi tudása és ízlése szerint. És aztán meg is veszi majd azokat a képeket, néhány kópéval kevesebbet hozatván amiatt Angliából s néhány skatulya havannával kevesebbet, esetleg olcsóbb havannákat vásárolván amiatt. Aztán az állam nevében jön a kitűnő amateur, a kultuszminiszterrel élén egy múzeumoknak, vidéki központoknak vásárló bizottság, azoknak a vidéki központoknak, amelyek immár nem szeretik a „vadász temetését“ s ama fortélyos képeket, amelyeket ha jobbról Művészeink a Salonban. — Márk Lajos, Doby Jenő. — I. Paris, július 11. A champs-elyséesi Salonban kiállító művészeink, — mondjuk, hogy mindnyájan szép sikert arattak. Most zárták be a kiállítást s bár az idén, a túlságos angol import miatt, ugyancsak nehezen eresztették idegenbe az elismerést és a hivatalos vásárlásokon kívül alig kelt el negyven-ötven kép, a tizenkét magyar művész közül (Boruth, Csók, Doby, Eisenhut, Grünwald, Karvaly, Márk, Migl, Parlaghy, Poll, Perlmutter, Strobentz) kettőnek szavazott a jury dicsérő elismerést, egynek a képe pedig, a Strobentzé elmegy Amerikába. Márk Lajos képére is kínálkozott vevő, de ő eladta volt már a kiállítás előtt. * Egy csupasz, ártatlan arcú fiú ül az asztal végén, szembe velünk s két szép dáma éhezik a fiatalságára, az ingerlő egy ügy őségére ... Az asztalon pezsgős poharak s egy kis elegáns dézsában jég között hül a pezsgős palack. Az asztal körül, odébb, tapasztaltabb urak és közönyösebb hölgyek diskurálnak, jó sorsára bízva a gyereket, aki nem mer, nem tud, vagy nem akar. A szin: egy párisias chambre séparée. A világítás fölülről esik, gáz lehet, de az apparátus nem látszik. Ez a Márk Lajos kísértése. A kiállító magyar művészek közül a legtöbb szine neki van. Őt találom a legmelegebbnek, szinhatásában a leggazdagabbnak, legfrissebbnek s bár palettája a legtarkább, megkapóan őszinte. Csupa festő, aki egészen képekben gondolkozik, pszichológiai analíziseit szinekben végzi s azt hiszem, hangulatait is szinekben érzi. Boldog, vidám ember lehet, annyira osztatlanul piktor s talán még most ezért nem sikerült neki teljesen kifejezni azt a, hogy úgy