Pesti Napló, 1895. november (46. évfolyam, 300-329. szám)

1895-11-08 / 307. szám

307. szám. Budapest, péntek 1895. november 8. PESTI NAPLÓ. * A Sárosfürdő megvétele. A vámháztéri híd építése következtében a Sárosfürdőt ki kellett sajátí­tani, magát a fürdőépületet pedig lebontották. A fürdő nagyhírű forrásvizét azonban nem akarták kárba veszni hagyni a a közmunkatanács elhatározta, hogy a forrást eladja. Az eladás hírére többen tettek aján­latot a közmunkatanácsnak a forrás megvételére s a tanács el is fogadta az ajánlatot, de kijelentette, hogy az adásvevési szerződés megkötése előtt kér­dést intéz a főváros közönségéhez, vájjon nem venné-e meg az értékes forrást. Azóta sok idő eltelt, a vám­háztéri hidat lassanként megépítik, rendezik a fürdő környékét is, de az elfogadásra vonatkozó átirattal a tanács még ma sem készült el, a nagyértékű forrás pedig használatlanul, gondozatlanul hever. A bizott­sági tagok között már beszéd tárgyává is lett a fürdő sorsa s emiatt a legközelebbi közgyűlésen interpellálni fognak. * A part-bérlet. Többször írtunk már arról a szerény kis háborúról, amely legújabban a partok bérlete körül megindult s amelyben legalább látszó­lag a Dunai Gőzhajós­ Társaság lesz a győztes. A ta­nács ugyanis a mai ülésében elhatározta, hogy a társasággal újabb bérleti szerződést köt, bérbe adja neki nemcsak az eddig bérelt partterületet, hanem azonfelül a zárt kőpart és az Akadémia előtt levő nyolcvan folyómétert, azonkívül az új parlament előtt levő részt és a Petőfi-téren a személy­szállítás­hoz szükséges kikötő­területet. A bérletet tizenöt évre köti meg; a bér összege folyóméterenként 35 forint, amelyet azonban, ha a bérlet ideje alatt a fő­város a partbéreket általában emelné, öt évről öt évre joga lesz szintén felemelni. * Tűzoltók költözése. A VI. kerületi tüz­­őrség a Stahly­ utcai kaszárnyából a Kun­ utcában épült új tűzoltó kaszárnyába költözött át. . Állami közkórházak Budapesten. Budapest, november 7. (id) Közöltük a minap, hogy a fővárosi­­ tanács a régi rozoga Rókus-kórház helyett épí­tendő új kórház kérdését tárgyalta s egy 1200 betegnek szolgáló kórház építését fogadta el, de elhatározta, hogy felirat küldését javasolja a bel­ügyi kormányhoz, hogy a fővárosban állami kór­házat építsen. Csak helyeselhetjük a tanácsnak ezt a határozatát. Állami kórházra égető szükség van Budapesten, és­pedig igen sok okból. A fővá­rosi kórházak betegeinek óriás száma tudvalevő­leg nem budapesti illetőségű, hanem vidéki; igaz ugyan, hogy a vidéki szegény betegekért illető­ségi helyük köteles megtéríteni az ápolás költsé­geit, hanem ez a megtérítés olyan pontatlan, hogy a fővárosnak néha százezrekre menő követelése van a vidéken, így azután a főváros közönsége örökös hitelezője az egész országnak. Az állam közkórháza, amely a nem budapesti illetőségű betegeket látná el, az ápolás költségei­nek pontos behajtását sokkal gyorsabban végez­hetné s megszabadítaná az amúgy is nagyon meg­terhelt fővárost egy meglehetősen nagy tehertől. A második érv, amely az állami kórház fel­állítását sürgeti, a bizonyos évszakokban fel­halmozódó óriás beteg­ anyag, amely még akkor sem fog a fővárosi kórházakban elférni, ha, mint azt dr. Müller Kálmán kórházi igazgató óhajtja, nem 1200, hanem 2000 betegre épülne az új kór­ház. Csakhamar oda jutnánk a főváros lakosai­nak haladványban emelkedő száma mellett, ahol most vagyunk, mikor télen a jelentkező betege­ket bizony néha a kórházi higiénia valóságos csúfjára kell elhelyezni, úgy ahogy éppen lehet. A harmadik érv­­ pedig nem a legutolsó, az egyetem, az orvosi oktatás érdeke. A budapesti orvosi fakultás csaknem évenként könyörög egy állami közkórházat, amely az egyetemmel kap­csolatban állva, kiegészíthetné a mostani szűk klinikákat és pótolhatná a hiányzókat. Szebbnél­­szebb tervek, felterjesztések, deputációs beszédek eddig eredménytelenek voltak. Az orvosképzés tökéletesedése, ami mindnyájunk, az ország ér­deke, nemcsak a tanárok kitűnőségén, buzgósá­­gán, a szigorlatok szigorúságán, a tanulók ko­moly és célirányos munkálkodásán múlik, hanem azon is, hogy van-e jó és elegendő beteganyag, amin tanítani és tanulni lehet. Szinte elszomorítók, kétségbeejtők az állapotok beteganyag tekintetében a budapesti egyetemen, amit, úgy tudjuk, már nem egyszer őszintén és leplezetlenül tárt fel a fakultás. A legéletbevágóbb szakoknak nincsenek klinikáik. Mintha abban a kor­ban élnénk, mikor az orvostudományt csak köny­vekből tanulták a medikusok. Nincs klinikája az elmebetegeknek, bőrbetegeknek, bujakórosoknak, gyer­mekbetegeknek, gége- és fülbetegeknek, sőt nincsen ön­álló klinikája az egyik sebészi tanszéknek, a Széczey­­tanszéknek sem, hanem részint a főváros által, részint magán jótékonyságból fentartott, nem­­ klinikai célokra berendezett osztályokon kell ezeket a tudományszakokat tanítani, úgy ahogy lehet, vagy éppen járó beteganyagon, amikor persze csak könnyű, igenjáró betegeket lát a fiatal növendék, de súlyos esetet alig. Pedig a tudását az élet épp ily esetekben fogja majd pró­bára tenni. A főváros kórházai s a többi intézetek, poli­­klinikák a városban szét vannak szórva,­­4* elme­beteg megfigyelő például Budán van a Svábhegy tövében. Milyen időveszteség, milyen elked­etle­nítő körülmények ezek a tanulóra. De azokban a szakokban is, amelyeknek van is klinikájuk, sok a hiány, az inkonveniencia, amelyeket egy állami kórház, ha az az egyetemmel kapcsolat­ban állíttatik fel, egy csapással reparálhat. Vegyük például a belső betegségeket. Ragályos betegekre a belklinikák nincsenek berendezve, ily betegeket oda felvenni alig lehet, himlő­­betegeket nem is szabad. Ilyen betegeket nem is igen lát a medikus a tanulói pályája alatt, s kimegyen az életbe a legveszedelmesebb beteg­ségek alapos tapasztalati ismerete nélkül. Egy állami közkórház, amelynek egyes osztályai a klinikus tanárok pótklinikái lehetnének, mint az minden nagyobb egyetemen dívik, segíthetne az ily bajokon. Tegyük még hozzá, hogy az egye­temi klinikákra az­ egész országból összeseregle­­nek a gyógyíthatatlan, krónikus betegek, akik sehol sem találván gyógyulást, az ország leg­kitűnőbb hírű orvosaihoz, a klinikus tanárokhoz fordulnak. Megtöltik a klinikákat az akut bete­gek rovására, akik nálunk is, úgymint mindenütt, a közkórházi osztályokat keresik fel azért, mert ott okvetetlenül felvétetnek, akár fizethetik az ápolás díját, akár nem. Pedig az akut betegekkel való foglalkozás, a betegség lefolyásának, keze­lésének a tanulóval együtt való tanulmányozása egyik legfontosabb tárgya az orvosi tanításnak. Egy oly állami közkórházra van szükség, amely a közoktatási kormány alatt áll s az egyetemi adminisztráció keretébe illesztetik. Bi­zonyos oszt­ályai a még hiányzó s előbb­­utóbb úgyis felállítandó klinikákat képeznék, többi osztályai pedig a már fennálló klinikák pótosztályaiként szerepelnének, ahonnan a klini­kák az akut betegeket könnyű szerrel megkap­hatnák, s ahová a lefolyt vagy a krónikus és már a tanítást nem érdeklő eseteket visszahe­lyezhetnék, így minél több beteget és betegségi ala­kot láthatna a tanuló. Ebben a kórházban mű­ködhetnének az orvosi fakultás rendkívüli és ma­gántanárai is, akik ma az egyetemen kívül, néha magánintézeteikben vagy magánpoliklinikákon kénytelenek tanítani, sokszor csupán csak járó­­betegeken. Mindebből kiviláglik, hogy közegészségi­ ér­dek követeli az állami kórház felállítását Buda­pesten. Ha a közoktatási miniszter erélyes keze és gyorsait határozó­ egyénisége megvalósítja e kórházat, akkor az ő érdemeit az egyetem körül Trefortéi mellett fogja emlegetni az orvos­közönség, ... Úgy tudjuk, hogy az orvosi fakultás érett megfontolás után már, több mint egy éve, még báró Eötvös Lóránt minisztersége alatt kifejtette nézeteit e tárgyban, sőt az állami kórház helyét is megjelölte már. Az üllői­ úti dohánygyár telké­nek és ,a körüllevő négyszögnek felhasználását java­solta, úgy hogy a beépítendő terület a Soroksári­­utcáig terjedjen ki. Jobb helyet egyetemi, okta­tási, de más szempontokból is, képzelni sem le­het. Szemben van e telektömb a mostani klini­kákkal, a medmásság gócpontjával. Időveszteség nélkül látogathat­ná a tanuló egész nap a különböző osztályokat, ambulatóriumokat: a tanárok is sűrűn érintkezhetnének egymással,; az adminisztrálás is együ­tt történhetnék a mostani klinikák gazdasági adminisztrációjával. Városrendezési szempontból is helyes e terv. Ki lehetne így letepíteni a dohány­gyárat a város közepéből, a szép széles üllői­ útról, hol a gyár kopott és magtárszerű­ épülete már rég bántja a szemet. Ha ez a terv létesülne, a buda­pesti egyetemi orvosi kar berendezés tekinteté­ben vetekednék bármelyik egyetem orvosi fakul­tásával, így ahogy most van , csak torzó. A PESTI NAFX.0 kiadóhiva­tala november 6-ikán foglalta el új helyiségeit a Térés­ körút 23. számú házában. Színház és zene.­ ­ Opera. Szabados Béla egyfelvonásos via dal­műve, A nagynéni alszik, ma másodszor került színre az Operában és még nagyobb sikert aratott, mint a teg­napi bet­alacó-előadáson. A közönség élvezte a finom, köjjöviss zenét és a kiemelkedőbb számokat zajosan megtapsolta. Az Opera műsora határozottan gazdagodott ezzel a kis dalművel. Szabados előkelő modorban dolgozta föl könnyed motívumait és azt, amit szellemes mestereitől, a franciáktól tanult, kiváló szerencsével értékesítette. Forrasérzéke kitűnő, in­­strum­entálása mindenütt fényes. Nagy része volt a fokozott sikerben annak, hogy az előadók a kissé hevenyészett premiere után csak ma dolgozták ki igazán a szerepeiket. Az eféle apróságok­nál az a fő, hogy minden a lehető legna­gyobb gyorsasággal vágjon össze és a szerep­lők táltos biztossággal mozogjanak a színpadon. Azt, asaz legértékesebb Szabados Béla kis operá­jában : a szubrett-elemet Ábrányiné-Wein Margit asz­­szony, aki már a bemutató előadáson is kitűnő volt, és este még nagyobb hatással emelte ki. Jaquettet, a pikáns, jókedvű szobaleányt, élénken, bájosan ala­kította és a slakkatóval végzett pompás kupléval za­jos tapsokra ragadta a közönséget. Takáts Scapint, a jókedvű inast, több komikummal fűszerezte, mint a bemutatón és Arányi Dezső szép tenorhangja is diskrétebben simult az opera comique finom kereté­hez. Kaczér Margit a zárdából kikerült naiv kisasz­­szonynak volt kedves tolmácsa és Válent Vilma a nagynéni groteszk alakjában bizonyította be, hogy az Operaháznak nemsokára nagyon jóravaló komikája lesz. A szereplőket ötször tapsolták ki­­ az előadás után. Hívták a szerzőt is, de nem jelent meg. * Nemzeti Színház. Jászai Mari asszony, akit heteken át makacs torokbaj vont el a színpadtól, hosszas betegsége után ma lépett föl először Suder­­mann Otteon-jában, Magda szerepében. A nagy mű­vésznőt, mikor a második felvonás elején kilépett a színpadra, zajos tapsokkal üdvözölték. Hangja kez­detben kissé fátyolos volt, de amint játékába bele­melegedett, a hatalmas szenvedély akcentusai vissza­adták hangja erejét is. A közönség a művésznőt min­den felvonás után sokszor kitapsolta, partnereivel együtt, akik közül különösen Nagy Ibolykát, Bercsé­nyit, Császárt és Újházit, a vasfejű ezredes kitűnő alakítóját emeljük ki.­­ Pálmai Ilka hangversenye. A vasárnap meg­tartandó Pálmai-hangversenyen Sessler Sarolta kisasz­­szony szintén közre fog működni. Sessler kisasszony — Hubay Jenő legkitűnőbb tanítványa — következő darabokat fogja előadni: 1. a) Idill Hubay Jenőtől, b) Mazurka Wienyawskytól. 2. Magyar ábránd Hubay Jenőtől. * Hangverseny. A Hubay-Popper kamara-estély társulat tegnap tartotta első előadását a Vigadó kister­­mében. A díszes és műértő közönség élénk tapsok­kal fogadta a kitűnő művészeket, akik ez évadban is­­vállalkoztak oly zenei élvezetek nyújtására, ame­lyek bárhol is csak a legritkábbak közé sorozhatók. A mai első estén két vendégművész is közreműkö­dött : Nielsen Marta drezdai dalénekesnő és Grosz­­mann József, a Magyar Királyi Opera karmestere. Maga a társulat önállóan csak Haydn F-dur vonós­négyesét adta elő, azzal a magas művészi interpretá­cióval és kifogástalan teknikai tökélylyel, amely oly eminensül jellemzi. A vendég dalénekesnő Lehrmann­­tól, Brahmstól, Rubinsteintól énekelt dalokat s a na­gyobb kaliberű dal terén Schubert Erlkönigjét adta elő drámai kifejezéssel és jelesen iskolázott mezzo­szoprán hanggal. A kisasszonyban igen distingvált képzettségű dalénekest volt alkalmunk megismerni. Groszmann Mendelssohn C-moll zongorahármasát ját­szotta szabatosan és szép teknikával. Szépen képzett klasszikus stilü zongorás, anélkül azonban hogy játékával valami elragadóbb impressziót keltene. A közönség élénken megtapsolta Popper gyönyörű gor­­donka-magánjátékát, valamint a többi közreműködő­ket is zajos kihívásokban részesítette. (I. I.) * Zeneirodalmi esték. Azt az érdekes prog­­rammot, melyet e télra adott a Telefon Hírmondó, most újabb számmal szaporította a vállalat. Tervbe vette, hogy hetenkint egy estén a zeneirodalomnak egy-egy nevezetes alakját mutatja be. Az ilyen estéken felol­vassák a bemutatott zeneszerző élettörténetének ama részeit, melyek leginkább tüntetik fel a zeneszerző egyéniségét. A laikus közönségnek is nagy élvezetet nyújtó esték sorozatát e hét szombatján nyitják meg Diszt Ferenccel és az első ciklusba, mely december végével ér véget, ,a következő zeneszerzők van­nak bevéve: Liszt, Ábrányi, Beethoven, Zimay, Offen­bach, Káldy, Strausz, Konti, Mozart, Lányi, Souppé és Major Gyula. Januárban a zeneszerzők újabb so­rozatát mutatják be. Az a rendkívüli pártolás, amely­ben a közönség ezt az életrevaló vállalatot részesíti, abban leli magyarázatát, hogy alig múlik el hét, hogy a Telefon Hírmondó valami eredeti eszmével ne lepné meg a közönséget. Nagy tetszéssel találkozott városszerte ama kiválóbb operettek bemutatása, ame­lyek már a műsorról lekerültek s újabb bemutatásuk premiere számba megy a színházakban is. Kellemes szórakoztatóul szolgálnak az előadott operák, ame­lyeknek csak kiválóbb részeit mutatják be zenében, énekben, így aztán könnyen érthető, hogy ma már alig van Budapesten intelligens család, ahol a Telefon Hírmondó hiányoznék.­­ Bécsi színigazgató a királynál, Jaunert, a bécsi Carl­ Theater igazgatóját a király ma kihallga­táson fogadta. Az igazgató arra kérte a királyt, hogy tüntesse ki látogatásával az igazgatása alatt álló szín­házat, s nézze meg Suppé hátrahagyott operettjét, a Modellt. A király megjegyezte, hogy már hallott az operett szép sikere felől, s megígérte, hogy mihelyt ideje megengedi, ellátogat a színházba.­­ A Takácsok előadása. A nyáron történt, hogy Hauptmann Gerhardt szocialisztikus drámája, a Taká­csok, a miniszterelnök határozott kívánságára, lekerült a Budai Színkör repertoárjáról s azt lehetett volna hinni, hogy ez a színdarab egyhamar nem kerül a fővárosban előadásra. Pedig a híres darab mégis szinre kerül, még pedig e hónap 9-ikén a Fővárosi Iparosok Körében, ahol műkedvelők fogják előadni. A rendőrség a darab előadására már meg is adta az engedélyt. Tudomány és irodalom. (*) A Történelmi Társulatból. Néhány hel­­yi szünet után ma tartotta első ülését a Magyar Törté­nelmi Társulat, gróf Teleki Géza elnöklete alatt. Gróf Teleki üdvözlő szavainak során annak a reményének adott kifejezést, hogy az ezredév ünne­pén, a társulat magához és a millenniumhoz méltóan fog­ megjelenni. Éljenzéssel fogadott szavai után Szilágyi Sándor főtitkár a folyó ügyekről referált, bejelentette az ajánlott tagokat és megemlékezett a közoktatási miniszternek Árpád Iieja dolgában küldött

Next