Pesti Napló, 1895. november (46. évfolyam, 300-329. szám)
1895-11-08 / 307. szám
307. szám. Budapest, péntek 1895. november 8. PESTI NAPLÓ. * A Sárosfürdő megvétele. A vámháztéri híd építése következtében a Sárosfürdőt ki kellett sajátítani, magát a fürdőépületet pedig lebontották. A fürdő nagyhírű forrásvizét azonban nem akarták kárba veszni hagyni a a közmunkatanács elhatározta, hogy a forrást eladja. Az eladás hírére többen tettek ajánlatot a közmunkatanácsnak a forrás megvételére s a tanács el is fogadta az ajánlatot, de kijelentette, hogy az adásvevési szerződés megkötése előtt kérdést intéz a főváros közönségéhez, vájjon nem venné-e meg az értékes forrást. Azóta sok idő eltelt, a vámháztéri hidat lassanként megépítik, rendezik a fürdő környékét is, de az elfogadásra vonatkozó átirattal a tanács még ma sem készült el, a nagyértékű forrás pedig használatlanul, gondozatlanul hever. A bizottsági tagok között már beszéd tárgyává is lett a fürdő sorsa s emiatt a legközelebbi közgyűlésen interpellálni fognak. * A part-bérlet. Többször írtunk már arról a szerény kis háborúról, amely legújabban a partok bérlete körül megindult s amelyben legalább látszólag a Dunai Gőzhajós Társaság lesz a győztes. A tanács ugyanis a mai ülésében elhatározta, hogy a társasággal újabb bérleti szerződést köt, bérbe adja neki nemcsak az eddig bérelt partterületet, hanem azonfelül a zárt kőpart és az Akadémia előtt levő nyolcvan folyómétert, azonkívül az új parlament előtt levő részt és a Petőfi-téren a személyszállításhoz szükséges kikötőterületet. A bérletet tizenöt évre köti meg; a bér összege folyóméterenként 35 forint, amelyet azonban, ha a bérlet ideje alatt a főváros a partbéreket általában emelné, öt évről öt évre joga lesz szintén felemelni. * Tűzoltók költözése. A VI. kerületi tüzőrség a Stahly utcai kaszárnyából a Kun utcában épült új tűzoltó kaszárnyába költözött át. . Állami közkórházak Budapesten. Budapest, november 7. (id) Közöltük a minap, hogy a fővárosi tanács a régi rozoga Rókus-kórház helyett építendő új kórház kérdését tárgyalta s egy 1200 betegnek szolgáló kórház építését fogadta el, de elhatározta, hogy felirat küldését javasolja a belügyi kormányhoz, hogy a fővárosban állami kórházat építsen. Csak helyeselhetjük a tanácsnak ezt a határozatát. Állami kórházra égető szükség van Budapesten, éspedig igen sok okból. A fővárosi kórházak betegeinek óriás száma tudvalevőleg nem budapesti illetőségű, hanem vidéki; igaz ugyan, hogy a vidéki szegény betegekért illetőségi helyük köteles megtéríteni az ápolás költségeit, hanem ez a megtérítés olyan pontatlan, hogy a fővárosnak néha százezrekre menő követelése van a vidéken, így azután a főváros közönsége örökös hitelezője az egész országnak. Az állam közkórháza, amely a nem budapesti illetőségű betegeket látná el, az ápolás költségeinek pontos behajtását sokkal gyorsabban végezhetné s megszabadítaná az amúgy is nagyon megterhelt fővárost egy meglehetősen nagy tehertől. A második érv, amely az állami kórház felállítását sürgeti, a bizonyos évszakokban felhalmozódó óriás beteg anyag, amely még akkor sem fog a fővárosi kórházakban elférni, ha, mint azt dr. Müller Kálmán kórházi igazgató óhajtja, nem 1200, hanem 2000 betegre épülne az új kórház. Csakhamar oda jutnánk a főváros lakosainak haladványban emelkedő száma mellett, ahol most vagyunk, mikor télen a jelentkező betegeket bizony néha a kórházi higiénia valóságos csúfjára kell elhelyezni, úgy ahogy éppen lehet. A harmadik érv pedig nem a legutolsó, az egyetem, az orvosi oktatás érdeke. A budapesti orvosi fakultás csaknem évenként könyörög egy állami közkórházat, amely az egyetemmel kapcsolatban állva, kiegészíthetné a mostani szűk klinikákat és pótolhatná a hiányzókat. Szebbnélszebb tervek, felterjesztések, deputációs beszédek eddig eredménytelenek voltak. Az orvosképzés tökéletesedése, ami mindnyájunk, az ország érdeke, nemcsak a tanárok kitűnőségén, buzgóságán, a szigorlatok szigorúságán, a tanulók komoly és célirányos munkálkodásán múlik, hanem azon is, hogy van-e jó és elegendő beteganyag, amin tanítani és tanulni lehet. Szinte elszomorítók, kétségbeejtők az állapotok beteganyag tekintetében a budapesti egyetemen, amit, úgy tudjuk, már nem egyszer őszintén és leplezetlenül tárt fel a fakultás. A legéletbevágóbb szakoknak nincsenek klinikáik. Mintha abban a korban élnénk, mikor az orvostudományt csak könyvekből tanulták a medikusok. Nincs klinikája az elmebetegeknek, bőrbetegeknek, bujakórosoknak, gyermekbetegeknek, gége- és fülbetegeknek, sőt nincsen önálló klinikája az egyik sebészi tanszéknek, a Széczeytanszéknek sem, hanem részint a főváros által, részint magán jótékonyságból fentartott, nem klinikai célokra berendezett osztályokon kell ezeket a tudományszakokat tanítani, úgy ahogy lehet, vagy éppen járó beteganyagon, amikor persze csak könnyű, igenjáró betegeket lát a fiatal növendék, de súlyos esetet alig. Pedig a tudását az élet épp ily esetekben fogja majd próbára tenni. A főváros kórházai s a többi intézetek, poliklinikák a városban szét vannak szórva,4* elmebeteg megfigyelő például Budán van a Svábhegy tövében. Milyen időveszteség, milyen elkedetlenítő körülmények ezek a tanulóra. De azokban a szakokban is, amelyeknek van is klinikájuk, sok a hiány, az inkonveniencia, amelyeket egy állami kórház, ha az az egyetemmel kapcsolatban állíttatik fel, egy csapással reparálhat. Vegyük például a belső betegségeket. Ragályos betegekre a belklinikák nincsenek berendezve, ily betegeket oda felvenni alig lehet, himlőbetegeket nem is szabad. Ilyen betegeket nem is igen lát a medikus a tanulói pályája alatt, s kimegyen az életbe a legveszedelmesebb betegségek alapos tapasztalati ismerete nélkül. Egy állami közkórház, amelynek egyes osztályai a klinikus tanárok pótklinikái lehetnének, mint az minden nagyobb egyetemen dívik, segíthetne az ily bajokon. Tegyük még hozzá, hogy az egyetemi klinikákra az egész országból összesereglenek a gyógyíthatatlan, krónikus betegek, akik sehol sem találván gyógyulást, az ország legkitűnőbb hírű orvosaihoz, a klinikus tanárokhoz fordulnak. Megtöltik a klinikákat az akut betegek rovására, akik nálunk is, úgymint mindenütt, a közkórházi osztályokat keresik fel azért, mert ott okvetetlenül felvétetnek, akár fizethetik az ápolás díját, akár nem. Pedig az akut betegekkel való foglalkozás, a betegség lefolyásának, kezelésének a tanulóval együtt való tanulmányozása egyik legfontosabb tárgya az orvosi tanításnak. Egy oly állami közkórházra van szükség, amely a közoktatási kormány alatt áll s az egyetemi adminisztráció keretébe illesztetik. Bizonyos osztályai a még hiányzó s előbbutóbb úgyis felállítandó klinikákat képeznék, többi osztályai pedig a már fennálló klinikák pótosztályaiként szerepelnének, ahonnan a klinikák az akut betegeket könnyű szerrel megkaphatnák, s ahová a lefolyt vagy a krónikus és már a tanítást nem érdeklő eseteket visszahelyezhetnék, így minél több beteget és betegségi alakot láthatna a tanuló. Ebben a kórházban működhetnének az orvosi fakultás rendkívüli és magántanárai is, akik ma az egyetemen kívül, néha magánintézeteikben vagy magánpoliklinikákon kénytelenek tanítani, sokszor csupán csak járóbetegeken. Mindebből kiviláglik, hogy közegészségi érdek követeli az állami kórház felállítását Budapesten. Ha a közoktatási miniszter erélyes keze és gyorsait határozó egyénisége megvalósítja e kórházat, akkor az ő érdemeit az egyetem körül Trefortéi mellett fogja emlegetni az orvosközönség, ... Úgy tudjuk, hogy az orvosi fakultás érett megfontolás után már, több mint egy éve, még báró Eötvös Lóránt minisztersége alatt kifejtette nézeteit e tárgyban, sőt az állami kórház helyét is megjelölte már. Az üllői úti dohánygyár telkének és ,a körüllevő négyszögnek felhasználását javasolta, úgy hogy a beépítendő terület a Soroksáriutcáig terjedjen ki. Jobb helyet egyetemi, oktatási, de más szempontokból is, képzelni sem lehet. Szemben van e telektömb a mostani klinikákkal, a medmásság gócpontjával. Időveszteség nélkül látogathatná a tanuló egész nap a különböző osztályokat, ambulatóriumokat: a tanárok is sűrűn érintkezhetnének egymással,; az adminisztrálás is együtt történhetnék a mostani klinikák gazdasági adminisztrációjával. Városrendezési szempontból is helyes e terv. Ki lehetne így letepíteni a dohánygyárat a város közepéből, a szép széles üllői útról, hol a gyár kopott és magtárszerű épülete már rég bántja a szemet. Ha ez a terv létesülne, a budapesti egyetemi orvosi kar berendezés tekintetében vetekednék bármelyik egyetem orvosi fakultásával, így ahogy most van , csak torzó. A PESTI NAFX.0 kiadóhivatala november 6-ikán foglalta el új helyiségeit a Térés körút 23. számú házában. Színház és zene. Opera. Szabados Béla egyfelvonásos via dalműve, A nagynéni alszik, ma másodszor került színre az Operában és még nagyobb sikert aratott, mint a tegnapi betalacó-előadáson. A közönség élvezte a finom, köjjöviss zenét és a kiemelkedőbb számokat zajosan megtapsolta. Az Opera műsora határozottan gazdagodott ezzel a kis dalművel. Szabados előkelő modorban dolgozta föl könnyed motívumait és azt, amit szellemes mestereitől, a franciáktól tanult, kiváló szerencsével értékesítette. Forrasérzéke kitűnő, instrumentálása mindenütt fényes. Nagy része volt a fokozott sikerben annak, hogy az előadók a kissé hevenyészett premiere után csak ma dolgozták ki igazán a szerepeiket. Az eféle apróságoknál az a fő, hogy minden a lehető legnagyobb gyorsasággal vágjon össze és a szereplők táltos biztossággal mozogjanak a színpadon. Azt, asaz legértékesebb Szabados Béla kis operájában : a szubrett-elemet Ábrányiné-Wein Margit aszszony, aki már a bemutató előadáson is kitűnő volt, és este még nagyobb hatással emelte ki. Jaquettet, a pikáns, jókedvű szobaleányt, élénken, bájosan alakította és a slakkatóval végzett pompás kupléval zajos tapsokra ragadta a közönséget. Takáts Scapint, a jókedvű inast, több komikummal fűszerezte, mint a bemutatón és Arányi Dezső szép tenorhangja is diskrétebben simult az opera comique finom keretéhez. Kaczér Margit a zárdából kikerült naiv kisaszszonynak volt kedves tolmácsa és Válent Vilma a nagynéni groteszk alakjában bizonyította be, hogy az Operaháznak nemsokára nagyon jóravaló komikája lesz. A szereplőket ötször tapsolták ki az előadás után. Hívták a szerzőt is, de nem jelent meg. * Nemzeti Színház. Jászai Mari asszony, akit heteken át makacs torokbaj vont el a színpadtól, hosszas betegsége után ma lépett föl először Sudermann Otteon-jában, Magda szerepében. A nagy művésznőt, mikor a második felvonás elején kilépett a színpadra, zajos tapsokkal üdvözölték. Hangja kezdetben kissé fátyolos volt, de amint játékába belemelegedett, a hatalmas szenvedély akcentusai visszaadták hangja erejét is. A közönség a művésznőt minden felvonás után sokszor kitapsolta, partnereivel együtt, akik közül különösen Nagy Ibolykát, Bercsényit, Császárt és Újházit, a vasfejű ezredes kitűnő alakítóját emeljük ki. Pálmai Ilka hangversenye. A vasárnap megtartandó Pálmai-hangversenyen Sessler Sarolta kisaszszony szintén közre fog működni. Sessler kisasszony — Hubay Jenő legkitűnőbb tanítványa — következő darabokat fogja előadni: 1. a) Idill Hubay Jenőtől, b) Mazurka Wienyawskytól. 2. Magyar ábránd Hubay Jenőtől. * Hangverseny. A Hubay-Popper kamara-estély társulat tegnap tartotta első előadását a Vigadó kistermében. A díszes és műértő közönség élénk tapsokkal fogadta a kitűnő művészeket, akik ez évadban isvállalkoztak oly zenei élvezetek nyújtására, amelyek bárhol is csak a legritkábbak közé sorozhatók. A mai első estén két vendégművész is közreműködött : Nielsen Marta drezdai dalénekesnő és Groszmann József, a Magyar Királyi Opera karmestere. Maga a társulat önállóan csak Haydn F-dur vonósnégyesét adta elő, azzal a magas művészi interpretációval és kifogástalan teknikai tökélylyel, amely oly eminensül jellemzi. A vendég dalénekesnő Lehrmanntól, Brahmstól, Rubinsteintól énekelt dalokat s a nagyobb kaliberű dal terén Schubert Erlkönigjét adta elő drámai kifejezéssel és jelesen iskolázott mezzoszoprán hanggal. A kisasszonyban igen distingvált képzettségű dalénekest volt alkalmunk megismerni. Groszmann Mendelssohn C-moll zongorahármasát játszotta szabatosan és szép teknikával. Szépen képzett klasszikus stilü zongorás, anélkül azonban hogy játékával valami elragadóbb impressziót keltene. A közönség élénken megtapsolta Popper gyönyörű gordonka-magánjátékát, valamint a többi közreműködőket is zajos kihívásokban részesítette. (I. I.) * Zeneirodalmi esték. Azt az érdekes programmot, melyet e télra adott a Telefon Hírmondó, most újabb számmal szaporította a vállalat. Tervbe vette, hogy hetenkint egy estén a zeneirodalomnak egy-egy nevezetes alakját mutatja be. Az ilyen estéken felolvassák a bemutatott zeneszerző élettörténetének ama részeit, melyek leginkább tüntetik fel a zeneszerző egyéniségét. A laikus közönségnek is nagy élvezetet nyújtó esték sorozatát e hét szombatján nyitják meg Diszt Ferenccel és az első ciklusba, mely december végével ér véget, ,a következő zeneszerzők vannak bevéve: Liszt, Ábrányi, Beethoven, Zimay, Offenbach, Káldy, Strausz, Konti, Mozart, Lányi, Souppé és Major Gyula. Januárban a zeneszerzők újabb sorozatát mutatják be. Az a rendkívüli pártolás, amelyben a közönség ezt az életrevaló vállalatot részesíti, abban leli magyarázatát, hogy alig múlik el hét, hogy a Telefon Hírmondó valami eredeti eszmével ne lepné meg a közönséget. Nagy tetszéssel találkozott városszerte ama kiválóbb operettek bemutatása, amelyek már a műsorról lekerültek s újabb bemutatásuk premiere számba megy a színházakban is. Kellemes szórakoztatóul szolgálnak az előadott operák, amelyeknek csak kiválóbb részeit mutatják be zenében, énekben, így aztán könnyen érthető, hogy ma már alig van Budapesten intelligens család, ahol a Telefon Hírmondó hiányoznék. Bécsi színigazgató a királynál, Jaunert, a bécsi Carl Theater igazgatóját a király ma kihallgatáson fogadta. Az igazgató arra kérte a királyt, hogy tüntesse ki látogatásával az igazgatása alatt álló színházat, s nézze meg Suppé hátrahagyott operettjét, a Modellt. A király megjegyezte, hogy már hallott az operett szép sikere felől, s megígérte, hogy mihelyt ideje megengedi, ellátogat a színházba. A Takácsok előadása. A nyáron történt, hogy Hauptmann Gerhardt szocialisztikus drámája, a Takácsok, a miniszterelnök határozott kívánságára, lekerült a Budai Színkör repertoárjáról s azt lehetett volna hinni, hogy ez a színdarab egyhamar nem kerül a fővárosban előadásra. Pedig a híres darab mégis szinre kerül, még pedig e hónap 9-ikén a Fővárosi Iparosok Körében, ahol műkedvelők fogják előadni. A rendőrség a darab előadására már meg is adta az engedélyt. Tudomány és irodalom. (*) A Történelmi Társulatból. Néhány helyi szünet után ma tartotta első ülését a Magyar Történelmi Társulat, gróf Teleki Géza elnöklete alatt. Gróf Teleki üdvözlő szavainak során annak a reményének adott kifejezést, hogy az ezredév ünnepén, a társulat magához és a millenniumhoz méltóan fog megjelenni. Éljenzéssel fogadott szavai után Szilágyi Sándor főtitkár a folyó ügyekről referált, bejelentette az ajánlott tagokat és megemlékezett a közoktatási miniszternek Árpád Iieja dolgában küldött