Pesti Napló, 1896. február (47. évfolyam, 31-59. szám)

1896-02-02 / 32. szám

32. szám. Budapest, vasárnap PESTI X VII.O. 1896. február 2. tenmi. Elvégre muzsika nélkül is meg tudnak élni az emberek, de meg tudnak élni festészet meg szobrászat nélkül is, sőt a szépirodalom híján sem halt meg senki éhen. Az bizonyos, hogy az Operaház lukszus intézmény, amely hivatva van az emberi léleknek magasabb igényeit kielégíteni, de ha valakinek nincsenek ilyen igényei, hát azért magát az intézményt nem kell megszüntetni; akinek nem kell, az nem él vele. A szónokok, akiknek Perczel belügyminiszter igen ügyesen felelt meg, megindító egyhangúsággal konstatálták, hogy az intendáns intézmény teljesen felesleges, tehát el kell törülni. Nos hát ehhez a jámbor kívánsághoz már hozzászoktatták a tisztelt szónokok a Házat is, még a közönséget is. Az intendánsokat ütni divatos és háladatos dolog, aki dicsérné őket, az könnyen abba a gyanúba keveredhetnék, hogy ama bizonyos három év múlva szívesen beleülne maga is abba a tüskékkel kipárnázott székbe. A vitáról szóló tudósításunk a következő : Fenyvessy Ferenc, a mai vita első szónoka, a színházakat a belügyminiszter hatásköréből szintén a vallás- és közoktatási miniszter hatáskörébe óhajtja, áttétetni. Nem bizalmatlanság ez a mostani belügyminiszterrel szemben, aki lelkes barátja a színművészetnek, sem elődeivel, sem pedig a belügyminisztérium ama hivatalnoki osztályával szemben, amely a szülészeti ügyeket ma is lelkiismeretesen és buzgalommal vezeti, de maga az, hogy az Országos Színművészeti Akadémia és a Magyar Királyi Zeneakadémia a közoktatásügyi miniszter alá tartozik, amely intézetek tudvalevőleg az erőket adják az Operaháznak és a Nemzeti Színháznak. Ezek az intézetek és a színházak állandó érdekkapcsolatban kell, hogy legyenek egymással, hogy az a kultuszminiszter, aki kezeli és vezeti a Zeneakadémiát és Színi Akadémiát, tudhassa micsoda termés van a művészi erőkben s mószerint rendezze be az Operaház és Nemzeti Színház személyi ügyeit. Azzal azonban, hogy a színházak ügye a közoktásügyi miniszter reportjába kerülne át, a színházak baján még nincs segítve. Ha egyszer a színházi kérdést az egész vonalon rendezni fogják, budgetszerűleg is másképpen kell elbánni a színházi ügyekkel, mint az most történik, mert az mégis igen különös,hogy mikor a kormány például követeli és kéri a parlamenttől, hogy szavazza meg a Magyar Királyi Operaháznak a 215.000 forintot, amikor azt kéri, hogy szavazza meg az Operaháznak a 300.000 forintos kölcsönnek idei törlesztési részletét, amikor kéri a Háztól, hogy szavazza meg a Nemzeti Színháznak az 53.000 forintos állami szubvenciót, hogy szavazza meg a félmilliós kölcsön törlesztését, akkor elvárhatja a Ház, hogy ne egyetlenegy sorral okolja meg a kormány ezt a követelését, hanem amint másutt mindenütt a kormányzati ágakban történik a detailokba is belemenjen. Az intendánsi állást szükségesnek nem tartja, de elismeri, hogy monarcikus államban vannak elvek, princípiumok és okok, amelyek elöl alkotmányos parlamentnek nem illik elzárkóznia és ha királyunk fejedelmileg szubvencionálja a színházakat, főleg az Operaházat. S ha más monarcikus államban megvan ez az intézmény, nem tartja célszerűnek, hogy ezen a téren éppen a magyar parlament tegye meg a kezdeményezést s törölje el az intendánsi állást. De úgy, amiként ma van szervezve az intendánsi állás, fentartani nem lehet, nem szabad. .. • A szónok ezután báró Nopcsa kormánybiztossal polemizálva, azt állítja, hogy az intendánsi intézmény mai szervezetében «az abszolutizmus és parlamentarizmus ölelkezésének szörnyszülötte». Az intendánsi állást teljes felelősség és a miniszter ellenőrzése mellett, nem pedig hivatalon kívüli állásnak kell tekinteni és a minisztériumban elsőrendű hivatalnokká tenni annak viselőjét. Nagy baj, hogy mindenkor a miniszternek kell helyt állania az intendáns olyan intézkedéseiért is, amelyeket csak immel-ámmal hagyott helyben. Áttérve az Opera adminisztratív vezetésére, szemére veti a kormánybiztosnak, hogy az Operának nincs elsőrendű karmestere. Báró Nopcsa Elek: Hát Erkel? Ha Erkel Sándor nem karmester, akkor senki sem az! Fenyvessy Ferenc: Tisztelt képviselőház! Erkel Sándor karmester derék, kitűnő vezér, hanem beteg. Báró Nopcsa Elek: Nem beteg, hanem egészséges! (Derültség.) ...Menjünk odább, folytatja a szónok,tisztelt Ház. Konstatálom, hogy nincs elsőrendű drámai énekesnő ... Báró Nopcsa Elek: Vasquez Molina grófnő! Fenyvessy Ferenc: Az nem azt Konstatálom, hogy nincs elsőrendű koloratur primadonnája, nincs hőstenor, (Zaj.) nincs elsőrendű bariton. Konstatálom tehát, hogy az Operaháznál , már nem az összes elsőrendű, fontos, kiváló szerepek nincsenek betöltve s nem kellvén érték fizetni, könnyű kimutatni a pluszt. Azt hitte, hogy azért neveztek ki kormánybiztost, hogy a jubileumi évben reprezentálja a színművészetet, adjon tekintélyt, erőt, nimbuszt az Operának és a Nemzeti Színháznak. De az eddigi eredménynyel, az eddigi programmal nincs megelégedve, hanem kissé szégyenkezik is miatta. Úgy fogta föl a kormánybiztos kinevezését, hogy minden erejét, tehetségét és minden ambícióját, amelyet báró Nopcsában elismer s minden lelkesedését, amelyről meg van győződve, föl fogja használni főleg a jubileumi évre. Az ország megüli az ezredéves ünnepet, a legutolsó vidéki kaszinó is ünnepet ül, csak a Nemzeti Színház hallgat. Azt hitte, hogy a kormánybiztos, mihelyt ki lesz nevezve, elsősorban arra fog törekedni, hogy a miniszter megokolása be legyen váltva, azt hitte, hogy amit megtett a Vígszínház, tehát egy magánintézet, hogy odament Jókai Mórhoz, a költők királyához, hogy írjon alkalmi darabot a színháznak erre a nagyünnepre, amit megtettek, a pápaiak, egy kis színházban, hogy megkérték Jókait, hogy írjon egy ünnepi prológot, azt elfelejtették a kormánybiztosi hivatalban. Ma úgy áll a dolog, hogy a magyar Nemzeti Színház abszolúte nem vesz részt ünnepiesen az ezredéves ünnepen. Ilyen körülmények közt azt tartja, hogy úgy, amint ma az,intendánsi állás van, tovább fentartani nem lehet, nem szabad, de ha már fentartják, akkor azt rendszabályozzák úgy, hogy az minden szempontból a miniszternek közvetetten felelősséggel tartozzék. A tételt megszavazza, de e megszavazásban nincs benne elismerése a kormánybiztos működése iránt. Pázmándy Dénes: Tisztelt Ház! Bartók Lajos képviselőtársam határozati javaslatát aláírtani, mert már tíz évnél több, hogy e Házban felszólalok a Magyar Királyi Opera tétele ellen és azóta mindig azt követelem, hogy az intendánsi állás szüntettessék meg, az az úgynevezett Magyar Királyi Opera pedig egyszerűen zárassék be. (Derültség.) Más megoldása, ennek a kérdésnek nincs. Ezután a radikális bevezető mondat után kijelenti, hogy minden művészeti törekvésnek, különösen akkor, amikor abban nemzeti szellem is mutatkozik, a legnagyobb barátja s a legnagyobb áldozatkészséggel szavazza meg a költségeket, de amikor azt látja, hogy két szubvencionált színház 1884-től 1894-ig, tehát tíz esztendő alatt szubvencióképpen 6.800.000 forint segélyt emésztett föl, akkor megdöbbenve konstatálja, hogy ez oly horribilis összeg, amelyet nemcsak egy ilyen középrangú ország, mint Magyarország, de a legnagyobb kulturállamok, a leggazdagabb államok sem költhetnek ezekre a célokra. Mikor azt látjuk, hogy a művészet szellemi tevékenységének más terén egész a garasoskodásig megy el az állam, akkor ily luxusintézményekre minden kritika és megfontolás nélkül százezreket kidobni, tiltja a lelkiismeret. Az Opera évenként 375.000 forint szubvenciót emészt fel. Az egész világon ilyen gazdagon szubvencionált színház nincs. (Egy hang jobbfelől: Hát a párisi Opera?!) Bocsánatot kérek, a párisi Opera 800.000 frank szubvenciót kap, játszik tizenkét hónapig, január 1-től december 31-ig. Azonkívül a párisi Opera, mint minden párisi színház, tartozik tb/°-át a bruttó jövedelemnek az úgynevezett szegény-alapra, a kórházak javára befizetni évenként. Ez kitesz 4.500.000 frankot, úgy hogy a párisi Opera szubvenciójavoltaképpen nem több mint 400.000 frank. Azután az állam a vállalkozó direktorral a szuperplusz jövedelemre felel, és előállott már az az eset is nem egyszer, hogy adirektor pár száz ezer frankot űzetett, vissza az államnak.. Azután az a párisi Opera egy világintézmény, ámbár sok tekintetben hivatva van a francia művészetet és zenét" is fejleszteni, és meg is felel hivatásának. De minek felel meg a mi Operánk ? Micsoda nemzeti szükségletnek ? Micsoda nemzeti szükséglet az, ha a magyar nemzeti Operában csehek énekelnek olaszul. (Derültség.) Nem keresi az intendánsok, személyében a hibát. ( Nem akar a detailokba belemenni, nem akar kritikát gyakorolni , sem a Nemzeti Szintház, semaz Opera felett, egyszerűen csak arra figyelmezteti a Házat, hogy bárki legyen Magyarországon az intendáns, az, hogy ezt az Operaszínházat valami nagyon magas színművészeti nívóra fejleszszék, sőt, hogy ebben valósággal a nemzeti dalművészetnek és zeneművészetnek valami sokat segítenének, ez a dolog természeténél fogva lehetetlen. ' ' ■ Felmerült a pénzügyi bizottságban a legutóbbi viták alkalmával az a nézet, hogy a Nemzeti Színházat ott, ahol ma van, nem lehet hagyni, mert abban a helyiségben, amelynek szűk volta folytán bevételt alig lehet csinálni, nem lehet kellőleg fejleszteni a Nemzeti Színházat. Felmerült az az eszme, hogy új hajlékot kell a Nemzeti Színháznak teremteni, és akkor a pénzügyi bizottság elnöke felvetette azt a szerinte igen helyes eszmét, hogy a Nemzeti Színházat tegyük át az Operába, az Operát pedig, zárják, be, illetőleg az Operának — de nem ennek a mostani Operának, hanem egy leendő Operának — vagy a fővárost szólítsák fel, vagy ha az állam maga akarja, építsen új hajlékot, amely azonban sokkal jobban legyen építve, sokkal nagyobb legyen és ne viselje azt a díszelgő titulust, hogy «Magyar Királyi Opera», legyen egy egyszerű Operaház, amelyre Budapestnek szüksége van. Szüksége van pedig azért, mert csakis egy jó Operával, — amely konkurrálhat a világ más hasonló színházaival — lehet a fővárosban levő rendkívül sok orfeumot és a folyton szaporodó más alantasabb válfajú mulatóhelyeket kiszorítani. Budapest fővárosát kellene tehát felszólítani, hogy tegyen valamit a magyar művészetért és a magyar színházakért. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Mert annyi bizonyos, hogy a mai állapotok mellett négy magyar színházba a közönség nem fér be, mert igaz, hogy négy színháza van, de hiszen azok olyanok, mert kicsiny a Nemzeti Színház, kicsiny az Opera is, hogy azokban úgyszólván alig lehet helyet találni. Azokat, akik folyamodtak a fővároshoz, hogy adjon nekik telket, majd ők a saját költségükön fölépítik a színházat vagy a József- vagy a Ferencvárosban, a főváros mindig elutasította. Más városok sokkal nagyobb áldozatokat hoznak a színházakért, mert hiszen Budapest eddig nem tett egyebet, minthogy kismértékben segélyezi a városligeti Arénát, a Népszínházát felépíttette azzal a pénzzel, amit egy neki ajándékozott telekért kapott. Magyar színházak építése kulturális, népforgalmi és társadalmi érdekből szükséges. (Úgy van a szélsőbaloldalon.) Paks városa egyszerre négy színházat is épít. Azt akarja, hogy szaporíthassanak a magyar színházak. Ott van például a Ferencváros egészen ki Kőbányáig 80— 90 ezer lakóval s nincs egy szolid mulatóhelye, egyetlen színháza sincs. Van egy vállalkozó, ki a maga költségén akarja ezt a színházat fölépíteni, öt—hat kérvénynyel járult már a fővároshoz. Polónyi Géza: Hiszen most engedélyezték! Pázmándy Dénes : Engedelmet kérek, még nem engedélyezték. A város közoktatásügyi bizottsága kimondotta, hogy engedélyezem, ebben igaza van Polónyi tisztelt barátomnak, de a városi tanács mindig oly feltételekhez kötötte ezt az engedélyezést, amelyek nem teljesíthetők. Arra kérem tisztelt barátomat, hasson közre, hogy az a magistrates oly feltételekhez szabja azt a színházépítést, amelyek mellett fel lehet építeni, sőt azt tartom, leghelyesebb volna ha a város maga ragadná ezt a kezébe ésépítette színházakat, ami nagyon jó üzlet is volna a városra, mert az az összeg, amelyet a város színházra fordít, indirekte visszajön a város kasszájába, mert tudjuk, hogy a színházak oly forgalmat csinálnak az egész városnak és hogy a színházak környékén oly forgalom van, hogy indirekt adó képében a költség sokszorosan visszatérül. Tehát voltaképpen ebben anyagi áldozat a városra nézve nincs. De mikor látjuk, hogy a kis városok a vidéken nagy áldozatokkal építenek színházakat, egyiket a másik után, akkor Budapest egészen tétlenül nézi a magyar színészet fejlődését, és semmit sem tesz, ezt én Budapesthez, mint az ország fővárosához kötött igényeknek megfelelőnek nem tartom. (Igaz ! Úgy Van ! a bal- és szélsőbal oldalon.) A magyar Operának ezt a költségvetését sok időre, fentartani úgy sem lehet. Nem tartom célszerűnek, sőt lehetetlen is, hogy az Opera az idén, a millennium esztendejében bezárassák, de azt hiszi, hogy jövendőre, 1897-re nem lesz a magyar törvényhozás ily áldozatkész s nem fog ily óriás összegeket megszavazn. A tételt nem szavazza meg. Ezzel a vita befejeződött. A záróbeszéd során Bartók Lajos még egyszer ajánlja határozati javaslatának elfogadását. Elnök: A belügyminiszter úr ki van szólani! Perczel Dezső belügyminiszter: Tisztelt Ház! Miután a tételre nézve határozati javaslat adatott be, kötelességemben állónak tartom, hogy a határozati javaslatra nézve röviden a magam részéről is nyilatkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Tisztelt Ház! A határozati javaslatnak voltaképpen két célzata van. Az egyik, amely egy, e Házban nem új dologra vonatkozik, az a határozati javaslatnak azon szándéka, hogy jövőre a Nemzeti Színháznak és a Magyar Királyi Operának a költségei a belügyminiszteri költségvetésből kivézetvén, a kultusz- és közoktatásügyi miniszter költségvetésébe tétessenek át. Tisztelt Ház! Ez a kérdés e Házban többször volt megbeszélés tárgya és többször lett indítványba hozva, és ha méltoztatnak visszaemlékezni, az előző kormányok foglalkoztak is ezzel, és legutóbb, ha nem csalódom, 1893. november 14-ikén akkori elődöm, a belügyminisztérium akkori vezetője itt azt jelentette ki, hogy a kormány tüzetes megfontolás tárgyává tette , a kérdést, de abban állapodott meg, hogy továbbra is a belügyminisztérium költségvetésében maradjanak ezen kiadások. Ezt mint az összkormány megállapodását jelentette ki. ... " Én szintén foglalkozom e kérdéssel és én azt hiszem, hogy ez ügyek, amelyek a művészettel vannak kapcsolatban és ama tárcához közelebb állanak, oda át istettessenek. De ma még nem vagyok abban a helyzetben,, hogy ez iránt határozottan nyilatkozassam s főképp", hogy hozzájárulhassak Bartók tisztelt képviselő úr határozati javaslatához. Méltóztassék meggondolni, hogy e kérdésnek a művészin kívül egyéb oldalai is vannak, amelyeket előzetes tárgyalás útján el kell dönteni. Hisz a mi színházi viszonyaink nem azonosak és nem is hasonlíthatók össze a művelt világ egyéb színügyi viszonyaival. Azt hiszem, ebben mindenki igazat fog nekem adni. Ott vannak a Nemzeti Színház nagymérvű alapítványai. Ezeknek kérdését úgy az az osztály, amely eddig foglalkozott, vele, mint a kultuszminisztérium sem érlelte meg odáig, hogy ez ügyben határozottan nyilatkozhatna is. Kérem a tisztelt Házat, méltóztassék e kijelentésemet tudomásul venni s a határozati javaslat első részét ne méltóztassék elfogadni. (Helyeslés jobbról.) Ami a határozati javaslat második részét, az intendánsi állás eltörlését illeti, ezt sem fogadhatomel és pedig nemcsak általános szempontokból - mert én is osztozom abban, amit Fenyvessy tisztelt barátom ez állás szükségességéről mondott --hanem azért sem, mert már az az indokolás, amelylyel a tisztelt képviselő úr javaslatát úgy ma, mint tegnap kísérte, amelyben ő is hangsúlyozta, hogy az idén, a millenniumra való tekintettel, nagyobb előkészületekre van szükség, egyenesen kizárja azt, hogy ma, midőn ez ünnepektől alig , kéthárom hónap választ el bennünket, akár rendszer-, akár személyváltoztatást léptessünk életbe. Hisz maga tisztelt képviselőtársam, sem mindig így gondolkodott a dologról. Előttem van az 1895. november 22-én tartott beszéde, amelyben nemcsak szükségesnek tartotta, hanem egyenesen sürgette az intendáns kinevezését. Sőt tovább ment és azt mondta, hogy csak egy mentséget lát, hogy a kinevezés eddig meg nem történt, azt tudniillik, hogy a miniszter nem akarta az intendánst közvetlen a budgettárgyalás előtt kinevezni vagy — amint ő mondta — (olvassa) «nem tartotta célszerűnek, hogy mindjárt újonc intendáns vitessék a parlamenti harc tüzébe». Ha ez elég ok volt —pedig a mostanihoz hasonló, erősebb parlamenti vita színügyi kérdésekben még egy évben sem vitatott — akkor az a szempont, hogy az intendáns vezetése alatt álló két színház méltóan vegyen részt a millenniumban, sokkal alaposabbak arra, hogy most tartózkodjunk a veszélyes experimentációtól. Én tehát a határozati javaslat e részét sem fogadom el. "" Hátra van még, hogy Fenyvessy Ferenc tisztelt képviselőtársam beszédére néhány észrevételt tegyek. A képviselő úr azt állította, hogy a budgetnek színházakra vonatkozó címe nincs oly részletes indokolással ellátva, mint például a rendőri és közigazgatási egyéb címek. Azt hiszem, nagy különbség van a kettő között. E tételnél a kiadások legnagyobb része oly magánjogi szerződéseken alapul, melyeknek itt az indokolásban, való nyilvánosságra hozatala sem nem kívánatos, sem nem méltányos, s amely szerződések egyes pontozatainak közlését az illetők maguk sem tarthatják korána-