Pesti Napló, 1902. február (53. évfolyam, 31-58. szám)
1902-02-28 / 58. szám
58. szám. Budapest, péntek PESTI NAPLÓ, 1902. február 28. A legfontosabb. A kiegyezés és az azzal kapcsolatos ügyek állásáról a miniszterelnök fejtegetéseit vegyes érzelmekkel fogadták. A közös vámterület hívei tapsolták, ezek voltak többségben, a túloldalról nem egyszer zajosan zavarták. A kereskedelmi szerződések megkötése tárgyában a miniszterelnök utalt a fölmerült nehézségekre és sejttette, hogy az egyéves prolongációt, mint expedierst latolgatni kell, arra az esetre, ha más megoldás nem kínálkoznék. Nagy mozgás támadt ennek nyomában a függetlenségiek között. Általában minduntalan megszakították a csöndet, ami láthatóan elkedvetlenítette a szónokot, kit bőséges tapssal igyekezett kárpótolni pártja. Áttérve a nemzetiségi kérdésre, a kormányelnök itt is tapintatos volt, nem bántott személy szerint senkit, de azért megértették szavát azok, akikhez intézve volt. A személyes támadásokra való reflexiók során Beöthy Ákosnak jutott ki bőven. Kitért a miniszterelnök a trónörökös kíséretére, a kvótára, a választásokra és a választói jog kiterjesztésére is, és az utóbbit nemzeti nézőpontból nem tartja megvalósítandónak. A hatalmas tömegember, mely a szabadelvű párton ült ma, rendkívül sokat tapsolt, éljenzett s helyeselt a miniszterelnöknek. Az általános vitát bezárta az elnök és a zárószónokokra került sor. Az egyetlen Buzáth Ferenc élt a szólás jogával, tiltakozva a pénzügyminiszter ama véleménye ellen, hogy ő, Buzáth, nem értene a budgethez. Szavazás következett. Mint egy erdő, felállott a nagy kormánypárti tábor és elfogadta a költségvetést általánosságban. A képviselőház ülése. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: Gróf Apponyi Albert. Korodi Lajos: A minapi közbeszólásokra reflektálni nem akar. A becsületsértő kifejezések nem bántják. Tiltakozik a denunciáció vádja ellen, ők nem akarnak itt osztrák parlamenti viszonyokat teremteni. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Széll Kálmán beszéde. A gazdasági helyzet. 1875 óta azt hirdetem, hogy a mi gazdasági érdekeink megóvhatók és megőrizhetők, gazdasági érdekeink egyeteme, mert erre helyezem a fősúlyt, a közös vámterület keretén felül is. (Ellentmondás a szélsőbaloldalon. Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon, és hirdetem azt, hogy csakis oly egyezkedésbe mehetünk és megyünk bele, mely igazságos és méltányos egyezkedési alapokra fektettetik. Akik az 1867 : XII. törvénycikket eltörölni óhajtják, akik az abban lefektetett önállóságnak és függetlenségnek mértékével nem elégszenek meg és a politikai közösséget, a politikai közös ügyeket Ausztriával megszakítani és eltörölni óhajtják. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Igen! igen!) hogy azok inthest a külön vámterület mellett vannak, és egészen érthető és logikus következése annak a programmnak, amelyért én. barátaimnak soha szemrehányást nem tettem. Nem is tehetnék mást, mégha gazdaságilag hátránynyal járna is, azt alá kellene rendelni annak a politikai nagy célnak, amely programmjukban le van fektetve, ezt én elismerem. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) De viszont engedjék meg nekem, hogy mi, akik az 1867 : XII. törvénycikk alapján állunk, a magunk álláspontját ellenkező téren, de nem is ellenkező, hanem ettől bizonyos mértékig eltérő alapon keressük. Körber beszédével foglalkozik. A lapok egy része szimpátiával fogadta ezeket a nyilatkozatokat, melyek nagyrészben azt visszhangozzák, amit én a Házban mondottam. Csak olyan gazdasági kiegyezést hajlandó kötni, amelyben az ország gazdasági életének feltételei benne vannak. A mi gazdasági életünknek érdekei számosak, ezeket mind mérlegelni kell. Mi nagytermelők vagyunk a nyersterményekben, Ausztria pedig nagytermelő és prevaleszkál az iparcikkekben. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A külön vámterület! Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Azt kérdem a tisztelt képviselőháztól, bár ismerem az önálló vámterület nagy előnyeit az iparfejlesztés tekintetében és azt elhallgatni nem fogom, de mert minden objektív szemlélő és bíráló arra a rezultátumra fog jönni, hogy ez a két nagy terület, habár érdekeiben és érintkezési pontjainak némelyikében és mondjuk, sokban, eltér is egymástól, bizonyos tekintetben kiegészíti egymást és az európai mai viszonyokat tekintve, bizonyos mértékben egymásra van utalva. Mit csináljunk mi nyersterményeinkkel? Mi az érdeke a mi nyersterményeinknek ? Nem az-e, hogy közeli és védett piacot kapjunk ? Mi érdeke van az osztráknak ? Nem az-e, hogy iparcikkei védett és közeli piacot kapjanak? Itt van az érdekeltség, ezt nem lehet tagadni. Az a kérdés tehát, hogy az a szövetség, vagy szövetkezés, melyért áldozatot hozunk, ad-e egyenértéket azért, amit föláldozunk. Beismerem, hogy az osztrák iparnak nagyobb az érdeke és a szakítás... (Zaj a szélsőbaloldalon.) Az elnök: Nincs ok arra, hogy a szónokot minduntalan félbeszakítsák. Kubik Béla: Hát már közbeszólni sem szabad? Ennél nyugodtabban már nem is lehet hallgatni egy előadást. (Zaj.) Széll Kálmán ... a szakítás az osztrákokra nézve még fájdalmasabb lenne, ez azonban engem nem arra a konklúzióra vezet, hogy ha megcsinálhatunk egy, a mi érdekeink és különösen gazdasági érdekeink összességének, tehát az iparfejlesztés érdekeinek is megfelelő kiegyezést . . . (Fölkiáltások a szélsőbaloldalon: Az nem lehet! Halljuk! Halljuk ! jobbfelől.) De hogyha mi ezt nem fogadjuk el, az nem ok arra, hogy az osztrákok fogadták el. Hogy az osztrákok abból az elfogultságból kivetkőzve és kikapcsolva ezt a kérdést politikai helyzetük, bonyodalmaiból, ráhelyezkedjenek a mi álláspontunkra, hogy egy Magyarország érdekeire igazságos és méltányos kiegyezés az, amit nekik kötni kell és amit egyedül köthetnek. (Igaz ! ügy van a jobboldalon.) Ez azonban nem arra vezet engem, hogy szakítsunk, hogyha a szakítás bajai nagyobbak találnának lenni, mint azon egység előnyei, amely annak idején létre fog jönni. Én állítom — amit ott nem nagy rokonszenvvel fogadtak, — hogy az iparfejlődésnek, habár az önálló vámterület természetszerűleg sokkal hatékonyabban tudna e részben hatni, a közös vámterület a maga teljességében úgy, amint állíttatik, útját nem állja, ezt, gondolom, egy tekintet a mi zsenge, kicsiny, fejletlen iparunk állására és fejlődési történetére az utolsó évtizedekben — bizonyítja. Iparunk állására vonatkozóan fölolvas egy iparstatisztikát, egy másikat, mely a nyers terményekre vonatkozik, melyeket szembeállít a Kossuth Ferenc gazdasági teóriáival, kimutatva azok tarthatatlanságát az önálló vámterületre való vonatkozásukban. Áttérve a külfölddel kötendő vám- és kereskedelmi szerződésekre, utal az 1899. XXX. törvénycikkben foglaltakra. A törvény világosan elrendeli, hogy amennyiben nem jön létre vámszövetség, 1907-ig köthetők szerződések. Kis, rövid lejáratú szerződések tehát köthetők. (Zaj és ellentmondás balról.) Hogy ezek a szerződések meg lesznek-e köthetők 1903. végéig, vagy nem, azt ma senki előre meg nem mondhatja. Én semmiféle hivatalos uton, senkitől, egy államnak a képviselőjétől, sem az osztrák államétól, sem külföldi államtól inviációt arra még nem is hallottam, hogy a szerződések meg nem köthetők, prolongálandók, prolongálhatók, s mily mértékben és meddig. De rámutatok európai vámügyi politikának állapotaira, Németországban a vámtarifatárgyalásoknak és azoknak a küzdelmeknek és harcoknak állására, amelyek ottan vannak, arra, hogy nincsen kizárva az a lehetőség, hogy abban az időben, midőn kívánatos volna és amelyre a törvény kontemplálta, a hosszú lejáratú szerződések megköthetők nem lesznek, hanem valamely kás módról kell majd gondoskodni. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Választói jog, nemzetiségi kérdés. Áttér ezután a választói jog kiterjesztésére. Nem ellensége annak, hogy a választói kerületek kérdését revízió alá vegyék, de az általános szavazati jogig elmenni nem fog. (Élénk helyeslés a jobboldalion, mozgás a szélsőbaloldalon.) Kubik Béla : Igen, gondoltuk ! Gyönyörű szabadelvűség! (Elnök csenget.) Széll Kálmán: Adjanak nekem egy olyan, nyelvileg is, fajilag is minden tekintetben egységes nemzetet (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon, a középen és a baloldalon. Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon), amilyen az angol (Élénk helyeslés jobbfelöl. Hosszantartó mozgás és zaj a bal- és szélsőbaloldalon. Elnök csengőt.) Kérem, ne legyenek türelmetlenek az ellenvélemény iránt. (Zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Kubik Béla : Nem ijedünk meg ettől a mumustól. (ügy van ! Ügy van ! a szélsőbaloldalon. Egy hang a szélsőbaloldalon: Majd megcsinálja az, aki utána következik!) Széll Kálmán: Adjanak nekem egy olyan nemzetet, mint az angol, a maga institúcióival, a maga napidíj nélküli képviselőházival, a Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Megadjuk, töröljék el a miniszteri nyugdíjakat, meg a miniszteri fizetéseket!) a maga nagy intézményeivel, akkor majd másképpen alakulnak a dolgok. Inkább mondjanak illiberálisnak, de én elsősorban nemzetinek akarom ezt az államot. (Zajos helyeslés a jobboldalon). Kubik Béla: A hadsereggel csináljanak nemzeti politikát. Széll Kálmán: Egy másik kérdésről is szólni kíván, ez a nemzetiségi kérdés. Mindenekelőtt előrebocsátja, hogy a magyar állam keretében nemzetiségi kérdést, abban az értelemben, mint azt európaszerte ismerik, nem ismer. (Helyeslés jobbról). Egyikmásik részről felvetődött a magyar állameszme fogalma is. A magyar állameszme abból áll, hogy ennek a magyar államnak nem szabad semmiféle vonatkozásában, semmiféle intézményében a magyar karakterét megtagadni. Kubik Béla: Hát a hadseregben ? (Zaj.) Széll Kálmán: Én arra törekszem, hogy ebben az országban mindenki egyenlő jogokat élvezzen és senki azért, mert anyanyelve nem magyar, háttérbe ne szoríttassék. Nem elnyomással, nem terrorizmussal, de a magyar állam imponáló fellépésével és működésével, szabadságszeretetével, a magyar állam fejlődésével és nagy céljaival akarom őket idekötni és ideláncolni. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Azért ne csodálkozzék Lindner képviselő úr, ha ebben az országban idegessé lesz mindenki, ha úgy fejezi ki magát, hogy a magyar elemnek elismeri a hegemóniáját, de már a szupremáciáját nem ismeri. (Mozgás). Ne játszszunk a szavakkal. (Élénk helyeslés. Halljuk ! Halljuk !) Amit a tisztelt képviselő úr mond, hogy ebben az országban a magyar elemnek megengedi a vezérszerepet, nem állhat meg. Az ilyesmi csak föderatív államban lehetséges. Ebben az országban a nemzetiségek minden jogos faji, nyelvi, szokási érdekeinek teljes respektálása mellett, mégis a magyar elemé a szupremácia, a maga ezeréves történelmi múltjánál fogva. (Élénk tetszés). Mit szóljak azokról a felszólalásokról, amelyek Weszelovszky, Pavlovics és tegnap Kollár képviselő urak részéről történtek? Itt adják elő, ami bajuk van, nem másutt, nem Turóc-Szent-Mártonban, sem Prágában, sem Szebenben, sem Bukarestben. Itt adják elő és mi megbeszéljük mindazt, ami jogos bajuk önöknek. De ne azzal az introdukcióval, amivel Pavlovics képviselő úr tette, hogy meghozták sine nobis, de nobis az 1868-iki törvényt. Engedelmet kérek, ez a magyar állam szuverenitásának teljes megtagadása, mikor azt mondja a képviselő úr: oldják meg a nemzetiségi kérdést, mert addig hazafiságról nem beszélek. Bocsánatot kérek, ezt csak az immunitás érve alatt mondhatta a képviselő úr. (Általános éljenzés és taps.) Nincs ebben az országban kétféle hazafiság. (Igaz ! ügy van !) Itt csak egy hazafiság van, mely a magyar államhoz, a politikailag egységes magyarnemzeti államhoz ragaszkodik szive teljéből. (Általános élénk helyeslés.) Polémia Beöthyvel Egy percre foglalkozni kíván most a trónörökös pétervári utjával. Beöthy Ákos gróf Szécsen Antal kiküldetését összehasonlította gróf Zichy Jánoséval. Már pedig itt nagy különbség I van. Szécsen Antalt maga Andrássy Gyula küldte ki, tehát a parlamentáris elven sérelem nem történt vele, de Zichy Jánost nem ő küldte Széll Kálmán . Az Ausztriával fenforgó gazdasági kérdésről nyilatkozik elsősorban. Ezek a gazdasági kérdések egy gyűrűzetet alkotnak, melynek minden szeme egymásba illő, azért kiszakítva egy láncszemet, abból bajos a helyzetet megítélni. Kiindul abból az elvi álláspontból, melyre a kormányt az 1899. XXX. törvénycikk utalja. * * — Nini! — jegyeztem meg mosolyogva, — a mű . . . — Igen ... a mű ... harapta el a szót kínos zavarral az öreg, s tovább kapkodott zsebei után — de a pénzem, a pénzem — — Elveszett valami ? — El, a pénzem . . . motyogta remegő hangon, — bizonyosan ellopták ! Biztos, hogy vagy az a sehonnai Szipacsek, vagy az a gazember Vivianti! Nem sok az egész ... öt forint ... de nekem éppen elég .. . — Kérem, — vigasztaltam elég jól szinlelt hiszékenységgel, külömben ki kellett volna utasítanom szegény hazug öreget a lakásomból, — ha talán addig, míg az ön öt forintja megkerül, nem utasítja vissza ezt az öt forintot.. . a legnagyobb örömmel. .. Kérem! Nagyon Szívesen! Nádudvari Tamás elbúcsúzott. A küszöbön méla mosolylyal jegyezte meg, hogy elővigyázatból voltaképpen nem Fulviát röpítette sértője fejéhez, hanem a Szamosi-féle latin szótárt. De ez, elvégre, csekélység, — nem igaz ?* Emelt fővel lépett az utcára. Kopott felsője ide-oda libegett az enyhe tavaszi szélben. A túlsó utcasarkon két, még lerongyosodottabb alak várakozott rá, mint amilyen ő volt; aggodalmas arccal siettek eléje, élénken gesztikuláltak, azután elégedetten nevetgéltek (gondolom, rajtam), s beléptek mindhárman a kávéházba. Az egyik «munkatárs», azt hiszem Szipacsek János volt, a másik Vivianti Mihály. De a manó tudja, abban a pillanatban mégis úgy éreztem, hogy nem sajnálom tőlük az öt forintot.