Pesti Napló, 1902. február (53. évfolyam, 31-58. szám)

1902-02-28 / 58. szám

58. szám. Budapest, péntek PESTI NAPLÓ, 1902. február 28. A­­ legfontosabb. A kiegyezés és az azzal kapcsolatos ügyek állásáról a miniszterel­nök fejtegetéseit vegyes érzelmekkel fogad­ták. A közös vámterület hívei tapsolták, ezek voltak többségben, a túloldalról nem egy­szer zajosan zavarták. A kereskedelmi szerző­dések megkötése tárgyában a miniszterelnök utalt a fölmerült nehézségekre és sejttette, hogy az egyéves prolongációt, mint expedierst la­tolgatni kell, arra az esetre, ha más megoldás nem kínálkoznék. Nagy mozgás támadt ennek nyomában a függetlenségiek között. Általában minduntalan megszakították a csöndet, ami láthatóan elked­vetlenítette a szónokot, kit bőséges tapssal igyekezett kárpótolni pártja. Áttérve a nemze­tiségi kérdésre, a kormányelnök itt is tapinta­tos volt, nem bántott személy szerint senkit, de azért megértették szavát azok, akikhez in­tézve volt. A személyes támadásokra való reflexiók során Beöthy Ákosnak jutott ki bő­ven. Kitért a miniszterelnök a trónörökös kí­séretére, a kvótára, a választásokra és a vá­lasztói jog kiterjesztésére is, és az utóbbit nemzeti nézőpontból nem tartja megvalósítan­­dónak. A hatalmas tömeg­ember, mely a sza­badelvű párton ült ma, rendkívül sokat tapsolt, éljenzett s helyeselt a miniszterelnöknek. Az általános vitát bezárta az elnök és a zárószónokokra került sor. Az egyetlen Buzáth Ferenc élt a szólás jogával, tiltakozva a pénz­ügyminiszter ama véleménye ellen, hogy ő, Buzáth, nem értene a budgethez. Szavazás következett. Mint egy erdő, fel­állott a nagy kormánypárti tábor és elfogadta a költségvetést általánosságban. A képviselőház ülése. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: Gróf Apponyi Albert. Korodi Lajos: A minapi közbeszólásokra reflek­tálni nem akar. A becsületsértő kifejezések nem bántják. Tiltakozik a denunciáció vádja ellen, ők nem akarnak itt osztrák parlamenti viszonyokat teremteni. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Széll Kálmán beszéde. A gazdasági helyzet. 1875 óta azt hirdetem, hogy a mi gazdasági érdekeink megóvhatók és megőrizhetők, gazda­sági érdekeink egyeteme, mert erre helyezem a fősúlyt, a közös vámterület keretén felül is. (El­lentmondás a szélsőbaloldalon. Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon,­ és hirdetem azt, hogy csakis oly egyez­kedésbe mehetünk és megyünk bele, mely igazsá­gos és méltányos egyezkedési alapokra fektettetik. Akik az 1867 : XII. törvénycikket eltörölni óhajtják, akik az abban lefektetett önállóságnak és független­ségnek mértékével nem elégszenek meg és a poli­tikai közösséget, a politikai közös ügyeket Ausztriá­val megszakítani és eltörölni óhajtják. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Igen! igen!) hogy azok in­thest a külön vámterület mellett vannak, és egé­szen érthető és logikus következése annak a pro­­grammnak, amelyért én­­. barátaimnak soha szemre­hányást nem tettem. Nem is tehetnék mást, mégha gazdaságilag hátránynyal járna is, azt alá kellene rendelni annak a politikai nagy célnak, amely pro­­grammjukban le van fektetve, ezt én elismerem. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) De viszont engedjék meg nekem, hogy mi, akik az 1867 : XII. törvénycikk alapján állunk, a magunk álláspont­ját ellenkező téren, de nem is ellenkező, ha­nem ettől bizonyos mértékig eltérő alapon keressük. Körber beszédével foglalkozik. A lapok egy része szimpátiával fogadta ezeket a nyilatkozatokat, me­lyek nagyrészben azt visszhangozzák, amit én a Házban mondottam. Csak olyan gazdasági kiegye­zést hajlandó kötni, amelyben az ország gazdasági életének feltételei benne vannak. A mi gazdasági életünknek érdekei számosak, ezeket mind mérle­gelni kell. Mi nagytermelők vagyunk a nyerstermé­nyekben, Ausztria pedig nagytermelő és prevaleszkál az iparcikkekben. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A külön vámterület! Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Azt kérdem a tisztelt képviselőháztól, bár ismerem az önálló vámterület nagy előnyeit az iparfejlesztés tekintetében és azt elhallgatni nem fogom, de mert minden objektív szemlélő és bíráló arra a rezultá­­tumra fog jönni, hogy ez a két nagy terület, habár érdekeiben és érintkezési pontjainak némelyikében és mondjuk, sokban, eltér is egymástól, bizonyos tekintetben kiegészíti egymást és az európai mai vi­szonyokat tekintve, bizonyos mértékben egymásra van utalva. Mit csináljunk mi nyersterményeinkkel? Mi az érdeke a mi nyersterményeinknek ? Nem az-e, hogy közeli és védett piacot kapjunk ? Mi érdeke van az osztráknak ? Nem az-e, hogy iparcikkei védett és közeli piacot kap­janak? Itt van az érdekeltség, ezt nem lehet tagadni. Az a kérdés tehát, hogy az a szövetség, vagy szö­vetkezés, melyért áldozatot hozunk, ad-e egyenérté­­ket azért, amit föláldozunk. Beismerem, hogy az osztrák iparnak nagyobb az érdeke és a szakítás... (Zaj a szélsőbaloldalon.) Az elnök: Nincs ok arra, hogy a szónokot minduntalan félbeszakítsák. Kubik­ Béla: Hát már közbeszólni sem szabad? Ennél nyugodtabban már nem is lehet hallgatni egy előadást. (Zaj.) Széll Kálmán ... a szakítás az osztrákokra nézve még fájdalmasabb lenne, ez azonban engem nem arra a konklúzióra vezet, hogy ha megcsinál­hatunk egy, a mi érdekeink és különösen gaz­dasági érdekeink összességének, tehát az ipar­­fejlesztés érdekeinek is megfelelő kiegyezést . . . (Fölkiáltások a szélsőbaloldalon: Az nem lehet! Halljuk! Halljuk ! jobbfelől.) De hogyha mi ezt nem fogadjuk el, az nem ok arra, hogy az osz­trákok fogadták el. Hogy az osztrákok abból az el­fogultságból kivetkőzve és kikapcsolva ezt a kérdést politikai helyzetük, bonyodalmaiból, ráhelyezkedje­­nek a mi álláspontunkra, hogy egy Magyarország érdekeire igazságos és méltányos kiegyezés az, amit nekik kötni kell és amit egyedül köthetnek. (Igaz ! ügy van­­ a jobboldalon.) Ez azonban nem arra vezet engem, hogy szakítsunk, hogyha a szakítás bajai nagyobbak találnának lenni, mint azon egység előnyei, amely annak idején létre fog jönni. Én állítom — amit ott nem­ nagy rokonszenvvel fogadtak, — hogy az iparfejlődésnek, habár az önálló vámterület természetszerűleg sokkal hatékonyabban tudna e részben hatni, a közös vámterület a maga teljességé­ben úgy, amint állíttatik, útját nem állja, ezt, gondo­lom, egy tekintet a mi zsenge, kicsiny, fejletlen ipa­runk állására és fejlődési történetére az utolsó évtize­dekben — bizonyítja. Iparunk állására vonatkozóan fölolvas egy iparstatisztikát, egy másikat, mely a nyers terményekre vonatkozik, melyeket szembeállít a Kossuth Ferenc gazdasági teóriáival, kimutatva azok tarthatatlanságát az önálló vámterületre való vonatkozásukban. Áttérve a külfölddel kötendő vám- és kereskedelmi szerződésekre, utal az 1899. XXX. törvénycikkben foglaltakra. A törvény világosan el­rendeli, hogy amennyiben nem jön létre vámszövet­ség, 1907-ig köthetők szerződések. Kis, rövid lejá­ratú szerződések tehát köthetők. (Zaj és ellentmon­dás balról.) Hogy ezek a szerződések meg lesznek-e köthetők 1903. végéig, vagy nem, azt ma senki előre meg nem mondhatja. Én semmiféle hivatalos uton, senkitől, egy államnak a képviselőjétől, sem az osztrák államétól, sem külföldi államtól inviációt arra még nem is hallottam, hogy a szerződések meg nem köthetők, prolongálandók, prolongálhatók, s mily mértékben és meddig. De rámutatok európai vámügyi politikának állapotaira, Németországban a vámtarifatárgyalásoknak és azoknak a küzdelmek­nek és harcoknak állására, amelyek ottan vannak, arra, hogy nincsen kizárva az a lehetőség, hogy abban az időben, midőn kívánatos volna és amelyre a törvény kontemplálta, a hosszú lejáratú szerződé­sek megköthetők nem lesznek, hanem valamely kás módról kell majd gondoskodni. (Mozgás a szélsőbal­oldalon.) Választói jog, nemzetiségi kérdés. Áttér ezután a választói jog kiterjesztésére. Nem ellensége annak, hogy a választói kerületek kérdé­sét revízió alá vegyék, de az általános szavazati jogig elmenni nem fog. (Élénk helyeslés a jobboldali­­on, mozgás a szélsőbaloldalon.) Kubik Béla : Igen, gondoltuk ! Gyönyörű sza­­badelvűség! (Elnök csenget.) Széll Kálmán: Adjanak nekem egy olyan, nyel­vileg is, fajilag is minden tekintetben egységes nem­zetet (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon, a középen és a baloldalon. Mozgás és zaj a szélső­­baloldalon), amilyen az angol (Élénk helyeslés jobb­felöl. Hosszantartó mozgás és zaj a bal- és szélső­baloldalon. Elnök csengőt.) Kérem, ne legyenek tü­relmetlenek az ellenvélemény iránt. (Zaj a szélső­baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Kubik Béla : Nem ijedünk meg ettől a mumus­tól. (ügy van ! Ügy van ! a szélsőbaloldalon. Egy hang a szélsőbaloldalon: Majd megcsinálja az, aki utána következik!) Széll Kálmán: Adjanak nekem egy olyan nem­zetet, mint az angol, a maga institúcióival, a maga napidíj nélküli képviselőházival, a Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Megadjuk, töröljék el a miniszteri nyugdíjakat, meg a miniszteri fizetése­ket!) a maga nagy intézményeivel, akkor majd más­képpen alakulnak a dolgok. Inkább mondjanak illiberálisnak, de én első­sorban nemzetinek akarom ezt az államot. (Zajos helyeslés a jobboldalon). Kubik Béla: A hadsereggel csináljanak nem­zeti politikát. Széll Kálmán: Egy másik kérdésről is szólni kíván, ez a nemzetiségi kérdés. Mindenekelőtt előre­bocsátja, hogy a magyar állam keretében nemzeti­ségi kérdést, abban az értelemben, mint azt európa­­szerte ismerik, nem ismer. (Helyeslés jobbról). Egyik­másik részről felvetődött a magyar állameszme fogalma is. A magyar állameszme abból áll, hogy ennek a magyar államnak nem szabad semmiféle vonatkozásában, semmiféle intézményében a magyar karakterét megtagadni. Kubik Béla: Hát a hadseregben ? (Zaj.) Széll Kálmán: Én arra törekszem, hogy ebben az országban mindenki egyenlő jogokat élvezzen és senki azért, mert anyanyelve nem magyar, háttérbe ne szoríttassék. Nem elnyomással, nem terrorizmus­sal, de a magyar állam imponáló fellépésével és működésével, szabadságszeretetével, a magyar állam fejlődésével és nagy céljaival akarom őket idekötni és ideláncolni. (Élénk helyeslés a jobb- és balol­dalon.) Azért ne csodálkozzék Lindner képviselő úr, ha ebben az országban idegessé lesz mindenki, ha úgy fejezi ki magát, hogy a magyar elemnek elis­­­­meri a hegemóniáját, de már a szupremáciáját nem ismeri. (Mozgás). Ne játszszunk a szavakkal. (Élénk helyeslés. Halljuk ! Halljuk !) Amit a tisztelt képvi­selő úr mond, hogy ebben az országban a magyar elemnek megengedi a vezérszerepet, nem állhat meg. Az ilyesmi csak föderatív államban lehetséges. Ebben az országban a nemzetiségek minden jogos faji, nyelvi, szokási érdekeinek teljes respektálása mellett, mégis a magyar elemé a szupremácia, a maga ezeréves történelmi múltjánál fogva. (Élénk tetszés). Mit szóljak azokról a felszólalásokról, amelyek Weszelovszky, Pavlovics és tegnap Kollár képviselő urak részéről történtek? Itt adják elő, ami bajuk van, nem másutt, nem Turóc-Szent-Mártonban, sem Prágában, sem Szebenben, sem Bukarestben. Itt adják elő és mi megbeszéljük mindazt, ami jogos bajuk önöknek. De ne azzal az introdukcióval, amivel Pavlovics képviselő úr tette, hogy meghoz­ták sine nobis, de nobis az 1868-iki törvényt. En­­gedelmet kérek, ez a magyar állam szuverenitásá­­nak teljes megtagadása, mikor azt mondja a kép­viselő úr: oldják meg a nemzetiségi kérdést, mert addig hazafiságról nem beszélek. Bocsánatot kérek, ezt csak az immunitás érve alatt mondhatta a képvi­selő úr. (Általános éljenzés és taps.) Nincs ebben az országban kétféle hazafiság. (Igaz ! ügy van !) Itt csak egy hazafiság van, mely a magyar állam­hoz, a politikailag egységes magyar­­nemzeti állam­hoz ragaszkodik szive teljéből. (Általános élénk helyeslés.) Polémia Beöthyvel Egy percre foglalkozni kíván most a trónörökös pétervári utjával. Beöthy Ákos gróf Szécsen Antal kiküldetését összehasonlította gróf Zichy Jánoséval. Már pedig itt nagy különbség I van. Szécsen Antalt maga Andrássy Gyula küldte ki, tehát a parlamentáris elven sére­lem nem történt vele, de Zichy Jánost nem ő küldte Széll Kálmán . Az Ausztriával fenforgó gazda­sági kérdésről nyilatkozik első­sorban. Ezek a gaz­dasági kérdések egy gyűrűzetet alkotnak, melynek minden szeme egymásba illő, azért kiszakítva egy láncszemet, abból bajos a helyzetet megítélni. Ki­indul abból az elvi álláspontból, melyre a kormányt az 1899. XXX. törvénycikk utalja. * * — Nini! — jegyeztem meg mosolyogva, — a mű . . . — Igen ... a mű ... harapta el a szót kínos zavarral az öreg, s tovább kapkodott zsebei után — de a pénzem, a pénzem — — Elveszett valami ? — El, a pénzem . . . motyogta remegő hangon, — bizonyosan ellopták ! Biztos, hogy vagy az a sehonnai Szipacsek, vagy az a gaz­ember Vivianti! Nem sok az egész ... öt fo­rint ... de nekem éppen elég .. . — Kérem, — vigasztaltam elég jól szinlelt hiszékenységgel, külömben ki kellett volna uta­sítanom szegény hazug öreget a lakásomból, — ha talán addig, míg az ön öt forintja meg­kerül, nem utasítja vissza ezt az öt forin­tot.. . a legnagyobb örömmel. .. Kérem! Nagyon Szívesen! Nádudvari Tamás elbúcsúzott. A küszöbön méla mosolylyal jegyezte meg, hogy elővigyázatból voltaképpen nem Fulviát röpítette sértője fejéhez, hanem a Szam­osi-féle latin szótárt. De ez, elvégre, csekélység, — nem igaz ?* Emelt fővel lépett az utcára. Kopott felsője ide-oda libegett az enyhe ta­vaszi szélben. A túlsó utcasarkon két, még le­­rongyosodottabb alak várakozott rá, mint ami­lyen ő volt; aggodalmas arccal siettek eléje, élénken gesztikuláltak, azután elégedetten ne­vetgéltek (gondolom, rajtam), s beléptek mind­hárman a kávéházba. Az egyik «munkatárs», azt hiszem Szipa­csek János volt, a másik Vivianti Mihály. De a manó tudja, abban a pillanatban mégis úgy éreztem, hogy nem sajnálom tőlük az öt forintot.

Next