Pesti Napló, 1905. április (56. évfolyam, 91-119. szám)

1905-04-30 / 119. szám

119. szám 14 Budapest, vasartlap PESTI NAPLÓ, 1905. április 30. (Gy­öry Ilona rákócziá“-ja foglalja le. Hétfőn olvassa fel a szerző utoljára a darabját. (*) A Cabrera Parisban. A párisi Opera Comiqueban a jövő héten mutatják be Gabriel Dupont pályadíjnyertes „ Cabrera“-j­át, mely „A kecskepásztorlány“ címen Budapesten tudvalévően megbukott. (*) Színművészeti Akadémia. Sardou víg­­játékát, „Az idegesek“-et játszották el a Színművé­szeti Akadémia növendékei. Hajdú Józsefnek és Thuránszky Luciánnak alkalmuk nyílt egy-egy nehéz szerepben jól kidolgozott, mondhatnék tökéle­tes alakítást nyújtani. A többiek nem állták meg még azt a színvonalat sem, melyet a növendékelő­adásoknál mint minimumot alkalmazni lehet. (*) Magyar művésznő külföldön. Tessényi Margit zongoraművésznő, akinek legutóbb Brünnben, Prá­gában és Lipcsében voltak szép sikerei, a napokban Drez­dában játszott az osztrák-magyar követnél. A fiatal mű­vésznőt, akit Schuch Ernő egy szimfóniás hangver­senyre meghívott, egy, kizárólag élő magyar zeneszer­zők műveiből álló zongora és kamarazene-estét is fog adni. TÖRVÉNYSZÉK ive i­mét halálra ítélték. — Saját tudósítónktól. — Bécs, április 29. A késő éjjeli órában kapjuk a telefon­­értesítést, hogy az esküdtbíróság Klein Franciskát kötélhalálra ítélte, fér­jét pedig nyolc esztendei súlyos bör­tönre. Általában túl szigorunak tartják ezt az ítéletet, mert a tárgyalás folyamán nem bizonyult be kétségtelenül, hogy csakugyan az asszony a gyilkos. Csak sejteni lehetett. Nemd pozitivitásra, hanem impressziókra építették az esküdtek halálos ítéletüket. De ezek az impressziók borzasztók, utálatosak lehettek, aminthogy undorító volt a pör minden sze­replője: a süket asszony, aki pénzért árulja a szerelmét; a vén háztulajdonos, aki uzso­­ráskodik és smucrgoskodik ezzel a szerelem­mel; a férj, aki az Alfonz szerepét játszsza s a többi, valamennyi. Borzalmas regény a Klein Franciska regénye. Kolostorban kezdte s az akasztófán fogja végezni, ha ugyan ide­jében meg nem érkezik a császár kegyelme. A mai tárgyalásról és az ítélet kihirde­téséről szóló tudósításunk ez: Valóságos népvándorlás indult meg ma a tör­vényszéki palota felé. De Csak kevesen, a kivá­lasztottak jutottak be a végtárgyalási terembe. A belépőjegyeknek valósággal ázsiója volt. Ötven és száz forintot adtak egy jegyért. Mindenki ott akart lenni az ítélet kihirdetésekor. Jóva­ a tárgyalás előtt elfoglalta a közönség helyét. Itt-ott az arisz­tokrata asszonyok és a színpad ismert nevű csil­lagai ízenhangon diskurálnak az ítélet esélyeiről. Klein ma sokkal sápadtabb, felesége pedig nem olyan mozgékony, mint tegnap, szemét lesüti és teste meg-megremeg. Negyed tizenegy óra van. Az elnök megnyitja a tárgyalást. Kleinné sietve fel­megy helyére. Minden szem rajta függ. Ma is fe­hér selyemblúz van rajta, galambszürke, finom csipkegallérral. Az elnök azzal k­ezdi, hogy a tör­vényszék az összes ajánlott kérdéseket az esküd­tek elé terjeszti. (A kérdések.)­­ Halálos csöndben hallgatták a kérdéseket, a­m­elyeket a bíróság így szövegezeit: Első fő kérdés: Bünös-e Klein Franciska az orvul elkövetett rablógyilkosságban? Második főkérdés: Bünös-e Klein Henrik az orvul elkövetett rablógyilkosságban való tény­leges közreműködésben? Első pótkérdés: Bünös-e Klein Franciska­­az orvul elkövetett rablógyilkosságban való tény­­­leges közreműködésben? Második pótkérdés: Bűnös-e Klein Hen­rik­ az­ orrul elkövetett rablógyilkosságban való tényleges közreműködésben? Harmadik pótkérdés: Bünös-e Klein Franciska abban, hogy az orozva elkövetett rabló­gyilkosságban közvetve részt vett? Negyedik pót­kérdés: Bünös-e Klein Hen­rik abban, hogy az orozva elkövetett rablógyilkos­ságban közvetve részt vett? Hetedik kérdés: Bünös-e Klein Henrik a rablógyilkosságban való részvételben? Nyolcadik kérdés: Bünös-e Klein Fran­ciska lopásban? Dr. El bogen védő még pótkérdéseket kí­­vánt az esküdtek elé terjesztetni, de a bíróság nem adott helyt előterjesztésének. Az elnök ezután csöndre inti a közönséget, s figyelmezteti az egybegyűlteket, hogy tartózkodjanak minden tetszés és nemtetszés nyilvánításától.­­ (A vádbeszéd.) Ezután a perb­eszédekre került a sor. Elsőnek dr. P­o­ll­á­k ügyész mondta el az esküdtek felé fordulva vádbeszédét: Dr. Fóliák ügyész: Néhány óra múlva önök visszavonulnak, hogy lelkiismeretesen, igazságosan és az összes körülmények latolgatásával ítélkezzenek e két ember fölött. Amidőn az igazságos ítéletet hangsúlyozom, ezt nem azért teszem, mintha szük­ségét érelném annak, hogy igazságérzetüket serkent­sem, hanem fölhívjam figyelmüket arra a nagyfokú felelősségre, mely úgy önöket, mint a vádhatósá­got terheli önmagunkkal s a társadalommal, szem­ben. Utálatos és borzalmas a bűn, amely fölött ítélkezniük kell. Nem a szükség, nem a nyomor volt e rémes tett rugója, hanem hitvány pénzvágy, kapzsiság és rut önzés. Tisztelt esküdt uraim, vizs­gáljuk meg kissé közelebbről ezeknek az egyének­nek a szellemét, akik a bű­n elkövetésével vádolva ál­lanak előttünk. Klein Franciska már leánykorában erkölcstelen életet élt, szépségének áruba bocsátá­­sával szerzett pénzt és e pénzzel szerezte­­férjét. A házasélet azonban nem javította meg erkölcsét. Elvetemedett életmódját továbbra is folytatta, sőt a szemérmetlenség fokán oly mélyre sülyedt, hogy a lapok kishirdetései utján keresett egyéneket, akik­nél bájait értékesíthesse. Már most lássuk milyen ember Klein Henrik. Ez az ember elhagyta menyasszonyát és pén­zért elvette Klein Franciskát. Klein nagyon jól tudta, hogy milyen erkölcstelen után szerezte neje a hozományt, sőt mi több, eltűrte, hogy neje a házas­­élettartama alatt szeretőket keressen és bujálkodjék. Nem hogy tiltakozott volna ez ellen, hanem kétség­telenül beigazolódott, hogy maga is közvetítette, sőt előmozdította neje szerelmi üzleteit. E két em­ber mélyebben fetreng az erkölcstelenség sorában, mint a legutolsó utcai nő és annak fizetett szerel­,­mese. A gyilkosság teljesen magán viseli az efajta nők által elkövetett gyilkosságok minden jellegét. A kétnő, aki megsejti vendégénél a pénzt és fize­tett barátja segélyével megöli. Ez a képe, ez a tükre a Kleinék cselekedetének. Ezután áttér a bizonyí­tékok fejtegetésére, majd pedig annak a kérdésnek a kidomborítésára, hogy várjon együtt követték-e el a gyilkosságot. Hogy Kleinné egyedül követte volna el a gyilkosságot — úgymond — és haza­térő férjének azt mondotta volna, hogy szereztem neked egy meglepetést: megöltem Szikorát és a pénzével elutazunk Parisba — ez valószínűtlen. Valószínűtlen az is, hogy Klein Henrik ölte meg egyedül Szikorát. Klein nem is ismerte az áldozatot, nem tudhatta, hogy ennél pénz van és semmi oka sem lett volna rá, hogy ennek tudata nélkül meg­ölje. Fölötte valószínű azonban, hogy az asszony fölvilágosította férjét Szikoráról és közös egyet­értéssel, közös­ akarattal ölték meg. A gyilkosságot oly kegyetlenül, oly gyűlöletes állatias­­sággal hajtották végre, hogy csak egy érzés, az undor érzése­­nyilvánulhat a tettesek iránt. Tegye­nek, uraim, igazságot! A népmonda azt tartja, hogy az erőszakkal kimúlt ember lelke mindaddig nem talál nyugalmat, amíg gyilkosát utól nem éri a bűnhődés. A szerencsétlen Szikora lelke még té­­velyeg, halála még nincsen megboszulva. Ezután emelkedett hangon a következőleg fejezte be vád­­beszédét: Azt fogják önöknek mondani, hogy ne ítélkezzenek elhamarkodottan és sokat fognak az önök­­ lelkiismeretükre hivatkozni. Hangzatos szavak által ne­ ijesztessék meg magukat és meg ne tántorodjanak. Ha meggyőződésük, hogy ők követték el a gyilkosságot, ítélkezzenek fö­löttük kérlelhetetlenül és feleljenek igennel, az önök elé terjesztett kérdésekre. (Klein Franciska védője.) Az ügyész beszéde után Klein Franciska védője emelkedett szólásra. Dr.­­­orgenstern: Egy minden izében ki­fogástalanul vezetett tárgyalás után az egyik vád­lott, Klein Franciska védőjének adatott át a szó. Lesz-e eredménye, nem-e, ki tudná ezt előre meg­mondani. (Klein Franciska védőjének szavaira heves zokogásba tör ki.) Zavarban van, hogy arit mond­jon az ügyész vádbeszéde után, mikor az ügyész nyu­godt lelki­ismerettel ajánlja az esküdteknek, hogy­ mondják ki mindkét vádlottra a bűnöst, de egyben emlékeztet arra is, hogy nem ritkák a téves ítéletek, ő nem merne ilyen könnyen szólni az esküdtekhez. Elmondja, hogy hogyan változott a hangulat napról­­napra ebben a nagy perben, hol az asszony, hol a férj javára. Az ügyészszel együtt ő is emlékeztet a Gouflé-Bonpart-per tanúságára, amely nagyon ha­sonlít ehhez a bűnperhez. De már azt nem mondta meg az ügyész, hogy mire­ végződött az * per. Bon­­partet tízévi f­egy­házra ítélték és most szabad lábon él Párisban. Az ügyész azt mondja az esküdtek­nek, hogy legyenek nyugodtak, én ellenben figyel­meztetem őket­­ Steiner Katalin esetére, akit húszévi fegyházra ítéltek és négy év múltán kide­rült, hogy ártatlanul szenvedett. Neig elég hinni, be kell bizonyítani, hogy a vádlott bűnös. A védői tisztet nagyon megnehezíti az a körülmény, hogy itt valósággal hangulatot csinálnak Kleinné ellen és különösen a tárgyalások legutóbbi napjain nyilván n­lt ez meg szembeszökően. Az első két napon, amikor védencem még nem volt kimerült, de külö­nösen ama megrázó jelenet alkalmával, amidőn sze­mébe mondotta férjének, hogy ő követte el a gyil­kosságot, akkor határozottan mellette volt a köz­vélemény. Időközben a védelem ügyes taktikája­ folytán kihallgattak vagy hatvan tanút, akik mind­ Klein szorgalmas, derék és becsületes mivoltát han­goztatták és mi sem természetesebb, mint hogy mindez Kleinné rovására megy. Az ügyész úr vád­beszédében utal arra, hogy védencem már leány­korában is erkölcstelen életet élt, holott a nevelő­­intézet tulajdonosa, akinél Kleinné ifjúságát töltötte, bizonyítványában nem úgy nyilatkozik egykori nö­vendékéről. Az életnek annyi árnyoldala van és egy fiatal leány annyi mindennek ki van téve, hogy nem szabad elhirtelenkedve véleményt mondanunk még abban az esetben sem, ha tényleg botlik is. Le­hetnek e ténynek olyan körülményei, amelyek mentségéül szolgálhatnak a nőnek. Az ügyész úr, aki egyetlenegy enyhítő körülményt sem lát fen­­forogni, odáig megy szigorával, hogy tagadásba veszi még azt is, hogy Kleinnénak volt gyermeke egy magyar úriembertől. Kleinné kisleánya, akiről annyi sok szó esett, meghalt. Az ügyész szólott Hamletról és Lear királyról. Az elnök (közbeszól): Talán csak nem akarja a védő az ügyésznek imputálni, hogy Kleinné mel­lett enyhítő körülményeket hozott fel? Ezt már meg sem nézhetem nyugodtan. A védő: Sajnálom, a védelem szempontjából, ha Shakespeare-t az elnök úr nem tűri itt. Az elnök: Sőt ellenkezőleg! A védő: De hát akkor ön magának mond ellent.. Az elnök: Kérem, védő úr, arról van szó,azt hiszi ön, hogy az ügyész Klein Franciska javára­ enyhítő körülményeket talált. A védő: Én nem keresete védencem mellett, az enyhítő körülményeket, nem arról beszéltem, ha­­­nem arra utaltam, hogy az ügyész elvetemedett sze­mélynek jellemezte a vádlottat, mert gyermeke veit.­ A védő azután hosszasan fejtegeti a gyilkosság kö­rülményeit és oda konkludál, hogy a gyilkosságot­ nem Klein Franciska követte el. Zárószavait az, esküdtekhez intézve, beszédét így fejezte be: Az ügyész úr már előre figyelmeztette önöket, hogy tőlünk hangzatos szavakat fognak hallani és kérte, hogy ne tévesztessék meg magukat. A kérelmével egyetemben az önök lelkiismeretére és igazságsze­­retetükre hivatkozott. Én is az önök lelkiismere­­tére hivatkozom e súlyos órában, amikor ember­élet felől kell ítélkezniök. Emlékeztetem önöket arra, hogy az igazságszolgáltatás nem csalhatat­lan és mindnyájan tudjuk, hogy már számos eset­ben történtek jogi tévedések, amelyek mind a lát­szaton épültek fel. Mérlegeljék lelkiismeretesen az összes körülményeket és csakis kétségtelen bizony­ság alapján ítéljenek. Kétségtelen bizonyosságok­­ nincsenek, tehát kérem védettem felmentését. (Klein Henrik védője.) Dr. Elbogen, Klein Henrik védője arra építi érveléseit, hogy Klein Henriket az egész tárgyalás­­folyamán mindenki ártatlannak mondotta, ellene senki más nem szólt, csak a felesége, egy olyan nő, aki hol Ilonka, hol «szép magyar hölgy» nevek alatt egész életét kalandok hajhászásával töltötte, aki­nek szavát még szülei sem hitték, annál kevésbbé lehet vallomására ilyen súlyos vádat alapítani. Ez az ördögi teremtés az élet minden megpróbáltatása közben tudott magán segíteni, hazudozásaival min­dig kivágta magát s férje vakon hitt neki. A védő előtt tisztán áll az október harmadika: Kleinné elő­zetesen nem szólt férjének az öreg háziúr látogatá­sáról, hanem úgy rendezte, hogy nála találja a sze­rencsétlen végű Szikorát, így került ez a büntet­len előéletű ember ártatlanul az orgyilkosság és a rablás vádja alá. Kleinné vallomásai az emberi rom­lottság,­az el­vetem­edettség hihetetlenül hangzó re­génye. Miután elszakadt közte és férje közt min­den kötelék, miután Klein nem tudta magára vál­lalni a rettenetes vádat, jóllehet Kleinné ebben bí­zott, a fuldokló utolsó reménységével kapkod a siral­­maszál után és bossútól lihegve, iparkodik férjére hárítani a saját bűnét. Minden gondolatával azon van, hogy meneküljön az akasztásától. A védő kéri az esküdteket, hogy ne sújtsanak ártatlan embert a más bűnéért és mondják ki Klein Henrikre a nem vétkest. A védő beszéde után a közönség padjain itt­­ott tapsoltak. Az elnök: Azonnal kiüríttetem a karzatokat! Mi itt egészségünk árán teljesítjük kötelességün­ket, az uraságok pedig azt hiszik, hogy színház­ban vannak, tapsolnak, nevetgélnek és mulatnak. Ez már mégse járja! Dr. Fillák ügyész rövid viszonválasza követ­kezett erre, majd dr. Morgenstern és dr. El­bogen védők replikáztak, mután az elnök meg­magyarázta az esküdteknek a kérdéseket Tis­zta fejben az elnök elvezettette a vádlottakat Az es­

Next