Pesti Napló, 1905. április (56. évfolyam, 91-119. szám)
1905-04-30 / 119. szám
119. szám 14 Budapest, vasartlap PESTI NAPLÓ, 1905. április 30. (Györy Ilona rákócziá“-ja foglalja le. Hétfőn olvassa fel a szerző utoljára a darabját. (*) A Cabrera Parisban. A párisi Opera Comiqueban a jövő héten mutatják be Gabriel Dupont pályadíjnyertes „ Cabrera“-ját, mely „A kecskepásztorlány“ címen Budapesten tudvalévően megbukott. (*) Színművészeti Akadémia. Sardou vígjátékát, „Az idegesek“-et játszották el a Színművészeti Akadémia növendékei. Hajdú Józsefnek és Thuránszky Luciánnak alkalmuk nyílt egy-egy nehéz szerepben jól kidolgozott, mondhatnék tökéletes alakítást nyújtani. A többiek nem állták meg még azt a színvonalat sem, melyet a növendékelőadásoknál mint minimumot alkalmazni lehet. (*) Magyar művésznő külföldön. Tessényi Margit zongoraművésznő, akinek legutóbb Brünnben, Prágában és Lipcsében voltak szép sikerei, a napokban Drezdában játszott az osztrák-magyar követnél. A fiatal művésznőt, akit Schuch Ernő egy szimfóniás hangversenyre meghívott, egy, kizárólag élő magyar zeneszerzők műveiből álló zongora és kamarazene-estét is fog adni. TÖRVÉNYSZÉK ive imét halálra ítélték. — Saját tudósítónktól. — Bécs, április 29. A késő éjjeli órában kapjuk a telefonértesítést, hogy az esküdtbíróság Klein Franciskát kötélhalálra ítélte, férjét pedig nyolc esztendei súlyos börtönre. Általában túl szigorunak tartják ezt az ítéletet, mert a tárgyalás folyamán nem bizonyult be kétségtelenül, hogy csakugyan az asszony a gyilkos. Csak sejteni lehetett. Nemd pozitivitásra, hanem impressziókra építették az esküdtek halálos ítéletüket. De ezek az impressziók borzasztók, utálatosak lehettek, aminthogy undorító volt a pör minden szereplője: a süket asszony, aki pénzért árulja a szerelmét; a vén háztulajdonos, aki uzsoráskodik és smucrgoskodik ezzel a szerelemmel; a férj, aki az Alfonz szerepét játszsza s a többi, valamennyi. Borzalmas regény a Klein Franciska regénye. Kolostorban kezdte s az akasztófán fogja végezni, ha ugyan idejében meg nem érkezik a császár kegyelme. A mai tárgyalásról és az ítélet kihirdetéséről szóló tudósításunk ez: Valóságos népvándorlás indult meg ma a törvényszéki palota felé. De Csak kevesen, a kiválasztottak jutottak be a végtárgyalási terembe. A belépőjegyeknek valósággal ázsiója volt. Ötven és száz forintot adtak egy jegyért. Mindenki ott akart lenni az ítélet kihirdetésekor. Jóva a tárgyalás előtt elfoglalta a közönség helyét. Itt-ott az arisztokrata asszonyok és a színpad ismert nevű csillagai ízenhangon diskurálnak az ítélet esélyeiről. Klein ma sokkal sápadtabb, felesége pedig nem olyan mozgékony, mint tegnap, szemét lesüti és teste meg-megremeg. Negyed tizenegy óra van. Az elnök megnyitja a tárgyalást. Kleinné sietve felmegy helyére. Minden szem rajta függ. Ma is fehér selyemblúz van rajta, galambszürke, finom csipkegallérral. Az elnök azzal kezdi, hogy a törvényszék az összes ajánlott kérdéseket az esküdtek elé terjeszti. (A kérdések.) Halálos csöndben hallgatták a kérdéseket, amelyeket a bíróság így szövegezeit: Első fő kérdés: Bünös-e Klein Franciska az orvul elkövetett rablógyilkosságban? Második főkérdés: Bünös-e Klein Henrik az orvul elkövetett rablógyilkosságban való tényleges közreműködésben? Első pótkérdés: Bünös-e Klein Franciskaaz orvul elkövetett rablógyilkosságban való tényleges közreműködésben? Második pótkérdés: Bűnös-e Klein Henrik az orrul elkövetett rablógyilkosságban való tényleges közreműködésben? Harmadik pótkérdés: Bünös-e Klein Franciska abban, hogy az orozva elkövetett rablógyilkosságban közvetve részt vett? Negyedik pótkérdés: Bünös-e Klein Henrik abban, hogy az orozva elkövetett rablógyilkosságban közvetve részt vett? Hetedik kérdés: Bünös-e Klein Henrik a rablógyilkosságban való részvételben? Nyolcadik kérdés: Bünös-e Klein Franciska lopásban? Dr. El bogen védő még pótkérdéseket kívánt az esküdtek elé terjesztetni, de a bíróság nem adott helyt előterjesztésének. Az elnök ezután csöndre inti a közönséget, s figyelmezteti az egybegyűlteket, hogy tartózkodjanak minden tetszés és nemtetszés nyilvánításától. (A vádbeszéd.) Ezután a perbeszédekre került a sor. Elsőnek dr. Pollák ügyész mondta el az esküdtek felé fordulva vádbeszédét: Dr. Fóliák ügyész: Néhány óra múlva önök visszavonulnak, hogy lelkiismeretesen, igazságosan és az összes körülmények latolgatásával ítélkezzenek e két ember fölött. Amidőn az igazságos ítéletet hangsúlyozom, ezt nem azért teszem, mintha szükségét érelném annak, hogy igazságérzetüket serkentsem, hanem fölhívjam figyelmüket arra a nagyfokú felelősségre, mely úgy önöket, mint a vádhatóságot terheli önmagunkkal s a társadalommal, szemben. Utálatos és borzalmas a bűn, amely fölött ítélkezniük kell. Nem a szükség, nem a nyomor volt e rémes tett rugója, hanem hitvány pénzvágy, kapzsiság és rut önzés. Tisztelt esküdt uraim, vizsgáljuk meg kissé közelebbről ezeknek az egyéneknek a szellemét, akik a bűn elkövetésével vádolva állanak előttünk. Klein Franciska már leánykorában erkölcstelen életet élt, szépségének áruba bocsátásával szerzett pénzt és e pénzzel szerezteférjét. A házasélet azonban nem javította meg erkölcsét. Elvetemedett életmódját továbbra is folytatta, sőt a szemérmetlenség fokán oly mélyre sülyedt, hogy a lapok kishirdetései utján keresett egyéneket, akiknél bájait értékesíthesse. Már most lássuk milyen ember Klein Henrik. Ez az ember elhagyta menyasszonyát és pénzért elvette Klein Franciskát. Klein nagyon jól tudta, hogy milyen erkölcstelen után szerezte neje a hozományt, sőt mi több, eltűrte, hogy neje a házasélettartama alatt szeretőket keressen és bujálkodjék. Nem hogy tiltakozott volna ez ellen, hanem kétségtelenül beigazolódott, hogy maga is közvetítette, sőt előmozdította neje szerelmi üzleteit. E két ember mélyebben fetreng az erkölcstelenség sorában, mint a legutolsó utcai nő és annak fizetett szerel,mese. A gyilkosság teljesen magán viseli az efajta nők által elkövetett gyilkosságok minden jellegét. A kétnő, aki megsejti vendégénél a pénzt és fizetett barátja segélyével megöli. Ez a képe, ez a tükre a Kleinék cselekedetének. Ezután áttér a bizonyítékok fejtegetésére, majd pedig annak a kérdésnek a kidomborítésára, hogy várjon együtt követték-e el a gyilkosságot. Hogy Kleinné egyedül követte volna el a gyilkosságot — úgymond — és hazatérő férjének azt mondotta volna, hogy szereztem neked egy meglepetést: megöltem Szikorát és a pénzével elutazunk Parisba — ez valószínűtlen. Valószínűtlen az is, hogy Klein Henrik ölte meg egyedül Szikorát. Klein nem is ismerte az áldozatot, nem tudhatta, hogy ennél pénz van és semmi oka sem lett volna rá, hogy ennek tudata nélkül megölje. Fölötte valószínű azonban, hogy az asszony fölvilágosította férjét Szikoráról és közös egyetértéssel, közös akarattal ölték meg. A gyilkosságot oly kegyetlenül, oly gyűlöletes állatiassággal hajtották végre, hogy csak egy érzés, az undor érzésenyilvánulhat a tettesek iránt. Tegyenek, uraim, igazságot! A népmonda azt tartja, hogy az erőszakkal kimúlt ember lelke mindaddig nem talál nyugalmat, amíg gyilkosát utól nem éri a bűnhődés. A szerencsétlen Szikora lelke még tévelyeg, halála még nincsen megboszulva. Ezután emelkedett hangon a következőleg fejezte be vádbeszédét: Azt fogják önöknek mondani, hogy ne ítélkezzenek elhamarkodottan és sokat fognak az önök lelkiismeretükre hivatkozni. Hangzatos szavak által ne ijesztessék meg magukat és meg ne tántorodjanak. Ha meggyőződésük, hogy ők követték el a gyilkosságot, ítélkezzenek fölöttük kérlelhetetlenül és feleljenek igennel, az önök elé terjesztett kérdésekre. (Klein Franciska védője.) Az ügyész beszéde után Klein Franciska védője emelkedett szólásra. Dr.orgenstern: Egy minden izében kifogástalanul vezetett tárgyalás után az egyik vádlott, Klein Franciska védőjének adatott át a szó. Lesz-e eredménye, nem-e, ki tudná ezt előre megmondani. (Klein Franciska védőjének szavaira heves zokogásba tör ki.) Zavarban van, hogy arit mondjon az ügyész vádbeszéde után, mikor az ügyész nyugodt lelkiismerettel ajánlja az esküdteknek, hogy mondják ki mindkét vádlottra a bűnöst, de egyben emlékeztet arra is, hogy nem ritkák a téves ítéletek, ő nem merne ilyen könnyen szólni az esküdtekhez. Elmondja, hogy hogyan változott a hangulat naprólnapra ebben a nagy perben, hol az asszony, hol a férj javára. Az ügyészszel együtt ő is emlékeztet a Gouflé-Bonpart-per tanúságára, amely nagyon hasonlít ehhez a bűnperhez. De már azt nem mondta meg az ügyész, hogy mire végződött az * per. Bonpartet tízévi fegyházra ítélték és most szabad lábon él Párisban. Az ügyész azt mondja az esküdteknek, hogy legyenek nyugodtak, én ellenben figyelmeztetem őket Steiner Katalin esetére, akit húszévi fegyházra ítéltek és négy év múltán kiderült, hogy ártatlanul szenvedett. Neig elég hinni, be kell bizonyítani, hogy a vádlott bűnös. A védői tisztet nagyon megnehezíti az a körülmény, hogy itt valósággal hangulatot csinálnak Kleinné ellen és különösen a tárgyalások legutóbbi napjain nyilván nlt ez meg szembeszökően. Az első két napon, amikor védencem még nem volt kimerült, de különösen ama megrázó jelenet alkalmával, amidőn szemébe mondotta férjének, hogy ő követte el a gyilkosságot, akkor határozottan mellette volt a közvélemény. Időközben a védelem ügyes taktikája folytán kihallgattak vagy hatvan tanút, akik mind Klein szorgalmas, derék és becsületes mivoltát hangoztatták és mi sem természetesebb, mint hogy mindez Kleinné rovására megy. Az ügyész úr vádbeszédében utal arra, hogy védencem már leánykorában is erkölcstelen életet élt, holott a nevelőintézet tulajdonosa, akinél Kleinné ifjúságát töltötte, bizonyítványában nem úgy nyilatkozik egykori növendékéről. Az életnek annyi árnyoldala van és egy fiatal leány annyi mindennek ki van téve, hogy nem szabad elhirtelenkedve véleményt mondanunk még abban az esetben sem, ha tényleg botlik is. Lehetnek e ténynek olyan körülményei, amelyek mentségéül szolgálhatnak a nőnek. Az ügyész úr, aki egyetlenegy enyhítő körülményt sem lát fenforogni, odáig megy szigorával, hogy tagadásba veszi még azt is, hogy Kleinnénak volt gyermeke egy magyar úriembertől. Kleinné kisleánya, akiről annyi sok szó esett, meghalt. Az ügyész szólott Hamletról és Lear királyról. Az elnök (közbeszól): Talán csak nem akarja a védő az ügyésznek imputálni, hogy Kleinné mellett enyhítő körülményeket hozott fel? Ezt már meg sem nézhetem nyugodtan. A védő: Sajnálom, a védelem szempontjából, ha Shakespeare-t az elnök úr nem tűri itt. Az elnök: Sőt ellenkezőleg! A védő: De hát akkor ön magának mond ellent.. Az elnök: Kérem, védő úr, arról van szó,azt hiszi ön, hogy az ügyész Klein Franciska javára enyhítő körülményeket talált. A védő: Én nem keresete védencem mellett, az enyhítő körülményeket, nem arról beszéltem, hanem arra utaltam, hogy az ügyész elvetemedett személynek jellemezte a vádlottat, mert gyermeke veit. A védő azután hosszasan fejtegeti a gyilkosság körülményeit és oda konkludál, hogy a gyilkosságot nem Klein Franciska követte el. Zárószavait az, esküdtekhez intézve, beszédét így fejezte be: Az ügyész úr már előre figyelmeztette önöket, hogy tőlünk hangzatos szavakat fognak hallani és kérte, hogy ne tévesztessék meg magukat. A kérelmével egyetemben az önök lelkiismeretére és igazságszeretetükre hivatkozott. Én is az önök lelkiismeretére hivatkozom e súlyos órában, amikor emberélet felől kell ítélkezniök. Emlékeztetem önöket arra, hogy az igazságszolgáltatás nem csalhatatlan és mindnyájan tudjuk, hogy már számos esetben történtek jogi tévedések, amelyek mind a látszaton épültek fel. Mérlegeljék lelkiismeretesen az összes körülményeket és csakis kétségtelen bizonyság alapján ítéljenek. Kétségtelen bizonyosságok nincsenek, tehát kérem védettem felmentését. (Klein Henrik védője.) Dr. Elbogen, Klein Henrik védője arra építi érveléseit, hogy Klein Henriket az egész tárgyalásfolyamán mindenki ártatlannak mondotta, ellene senki más nem szólt, csak a felesége, egy olyan nő, aki hol Ilonka, hol «szép magyar hölgy» nevek alatt egész életét kalandok hajhászásával töltötte, akinek szavát még szülei sem hitték, annál kevésbbé lehet vallomására ilyen súlyos vádat alapítani. Ez az ördögi teremtés az élet minden megpróbáltatása közben tudott magán segíteni, hazudozásaival mindig kivágta magát s férje vakon hitt neki. A védő előtt tisztán áll az október harmadika: Kleinné előzetesen nem szólt férjének az öreg háziúr látogatásáról, hanem úgy rendezte, hogy nála találja a szerencsétlen végű Szikorát, így került ez a büntetlen előéletű ember ártatlanul az orgyilkosság és a rablás vádja alá. Kleinné vallomásai az emberi romlottság,az elvetemedettség hihetetlenül hangzó regénye. Miután elszakadt közte és férje közt minden kötelék, miután Klein nem tudta magára vállalni a rettenetes vádat, jóllehet Kleinné ebben bízott, a fuldokló utolsó reménységével kapkod a siralmaszál után és bossútól lihegve, iparkodik férjére hárítani a saját bűnét. Minden gondolatával azon van, hogy meneküljön az akasztásától. A védő kéri az esküdteket, hogy ne sújtsanak ártatlan embert a más bűnéért és mondják ki Klein Henrikre a nem vétkest. A védő beszéde után a közönség padjain ittott tapsoltak. Az elnök: Azonnal kiüríttetem a karzatokat! Mi itt egészségünk árán teljesítjük kötelességünket, az uraságok pedig azt hiszik, hogy színházban vannak, tapsolnak, nevetgélnek és mulatnak. Ez már mégse járja! Dr. Fillák ügyész rövid viszonválasza következett erre, majd dr. Morgenstern és dr. Elbogen védők replikáztak, mután az elnök megmagyarázta az esküdteknek a kérdéseket Tiszta fejben az elnök elvezettette a vádlottakat Az es