Pesti Napló, 1909. szeptember (60. évfolyam, 206-231. szám)
1909-09-05 / 210. szám
le Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1909 szeptember 5. 210. szám. A házakat azután hosszabb időre (rendesen 99 évre) bérbe adják, úgy hogy időközben a bérlő csakis a tulajdonos beleegyezésével építhet vagy javíthat; a kikötött 99 év elmúltával pedig az egész épület az időközi hozzáépített részekkel együtt a tulajdonos főurra visszaszáll. Persze sem a bérlő, sem a tulajdonos nem igen szeretnek a házba nagyobb összeget befektetni s ez magyarázza meg a legfőbb útvonalakon levő ősrégi m ódon, de néha düledező házakat. A westminsteri herceg 400 acrcnyi területen felépült londoni házai után évi 3 millió font sterling (75 millió korona) bérjövedelmet húz. A bedfordi herceg 250 acrenyi területen épült londoni házai utánévi 2 millió 250.000 font sterling (56 millió korona) bérjövedelemmel, a northamptoni herceg (260 acre) 1 1 millió 160.000 font sterling (40 millió korona) évi bérjövedelemmel bír stb. Talán nem csalódom, ha azt hiszem, hogy a francia szellem sokkal szemetszúróbbnak találná ily óriási vagyonoknak a közérdekre nézve itt mindenki által konstatálható káros összehalmozódását, semhogy ne iparkodott volna valami radikális utón operációt végezni a szenvedő társadalomnak e betegesen hipertrófiás testén. Szembeszökő, hogy az egyházi javak legutóbbi „átvétele" révén mily előnyösen változik át Páris képe. A város kifejlődését akadályozó s óriási területeket elfoglaló klastromtömegek helyét ma széles, levegős s napsugaras boulevardok s avennek szelik át, amelyek eddig e megdermedt tömegbe beleütközve ki nem bontakozhattak. Másutt meg kedves parkok zöldellenek a helyükön, ahol a gyerekek játszanak, nem is sejtve, hogy még csak nem is oly régen a komor öntépelődés magányos helyei voltak ezek. A francia Géniusz a Gordiusi-csomókat kettévágja; az angol temperamentuma erre képtelen. Mintha magukban röstellenék ezt az egy felhevülésüket is, amikor egy csomót ők is egyszerűen egy bárddal oldottak meg. A francia ellenben büszkén tekint a „nagy" forradalomra, mint a nemzet egy nagy cselekedetére, amelyben saját gyermekei vérével váltotta meg az emberiséget. Az angolnak ez a temperamentumhiánya látszik itt meg mindenütt. Folyton csak a praktikusság kézzelfogható hasznosság iránt érdeklődvén s lelki életét is majdnem teljesen egy kalmár üzleti érdekei szempontjából rendezve be, úgy látszik, mintha a fantáziája kialudt volna s mintha idealizmusa egy minden kényelemmel berendezett lakás harmóniájának keresésében merülne ki. Hiába keressük itt Páris szép szobordíszének mását, ahol az ember nemcsak esztétikailag gyönyörködhetik, hanem az alkotó s az ábrázolt művész lelki összeolvadásának harmóniájába belemerülve, maga is új meg új inspirációkat szerez. Magunk előtt látjuk — bármily messze legyünk is Páristól — a pare Monceauben hangulatos Szép Chopin-szobrot, Chopint zongora mellett ülve ábrázolva, amint alig érintve ujjaival a billentyűket, a lelkében megszületendő édes-bájos melódiákra hallgat. Sohasem fogjuk elfelejteni Thomas poétikus szobrát a pare Monceau egyik csörgedező forrása tövében, amint bájos hajadon virágot ad neki. Vagy ki állna közönynyel Dumas fils szép szobra láttára, amint a tűnődő poétának a mellette elsuhanó női alakok, a női lélek misztériumait súgják? Az angol lélek mintha ily poézisre képtelen volna. Nelsont felállítják egy óriási bronz oszlop tetejére, Wellington meg valami unalmas ló hátán mutatkozik s egy-két sablonos lovas királyszobor eldugott, szűk utca-keresztezéseknél alkalmatlankodik. Ilyen nagy általánosságban Londonnak szobor-disze. A parlament körül ugyan látjuk néhány államférfi szobrát, de ezek a hagyományos négyszögű kőalapzatokra felállított báb alakok senkinek a figyelmét fel nem keltik. Hol vannak az angol nemzet nagy költői, írói, bölcsészei, tudósai, feltalálói, kiknek életműve az egész emberiség közkincsét képezi s akik az emberiséget a fejlődés utján tovább vitték, a lelki gyönyörűség és tudás kiapadhatatlan forrásait nyitva meg a számára? Hol vannak e büszkeségei az emberi nemnek? El vannak raktározva s szép egymásutánba állítva ott merengenek a Westminster-apátság misztikus félhomályában. Dr. Maléter István: PESTI NAPLÓ ' ‘ 1909 szeptember 1-én új előfizetést nyitottunk a Pesti Naplóra. Kérjük azokat a tisztelt olvasóinkat, akiknek előfizetése ezen a napon lejárt, méltóztassanak a megújításról idejekorán gondoskodni, hogy a lapot akadálytalanul küldhessük tovább. A Pesti Napló előfizetési ára: a magyar korona országaiba, Ausztriába és Bosznia-Hercegovinába. Egy hónapra .• . 2kor.40 fill Negyedévre .• . 7kor.— fil. Félévre . •• . 14kor.— fill. Egész évre .• . 28kor.- fill. «i , r . • . A fürdő és nyaraló évszak alatt a lapot 1, előfizetőinknek, akárhányszor változtatják is tartózkodási helyüket, úgy a főváros környékén levő nyaralóba, mint bárhová a bel- és külföldön, pontosan elküldjük, ha a címváltozást idejekorán bejelentik. Külföldre való küldésnél a postadíjtöbblet külön megfizetendő. A címváltozás bejelentésekor kérjük a régi címet is tudatni, amelyre a lapot legutóbb küldtük. * Minden most belépő az előfizető, ha egy fél évi díjat befizet és egy további félévre kötetezettséget vállal, igényt tarthat idei ajándékunkra, a „Jókai Album“-ra. A kiadóhivatal FŐVÁROS A kenyér. A kenyérrel mindig baj volt nálunk. Az Alföld és Dunántúl annyi acélos búzát terem, hogy egész Európa jól lakik belőle és Budapesten mégis drága a kenyér, sőt egyre drágább lesz. így volt ez mindig és így van ez most is. Mi pedig boldogtalan kenyérfogyasztói ennek a gyönyörű városnak, panaszkodással akarták meglágyítani a pékek szívét, de a panaszkodástól sohsem lett olcsóbb a kenyér. Pedig a magyar ember ennivalói között mindig nagy és fontos szerepet játszott a kenyér. Mivel Magyarország marhatenyésztő állam, ennélfogva természetes, hogy Budapesten a hús is drága volt mindig, drágább a kenyérnél is. Akinek tehát nem jutott elég húsra, az kenyérrel pótolta a húst; akinek pedig egyáltalában nem jutott hús, az csak kenyeret evett A nagy kenyérfogyasztást persze ügyesen kihasználták a pékek és amikor csak lehetett srófoltak egyet az árakon. A leglehetetlenebb alkalmakat felhasználták a kenyérdrágításra. Ha rossz volt a termés, felsrófolták a kenyér árát Most három esztendeje, a főváros törvényhatósági bizottsága új szabályrendeletet alkotott a kenyérsütésről. Ebben a szabályrendeletben az eddiginél nagyobb tisztaságot követel a főváros a pékektől. Nagy szükség volt erre az új szabályrendeletre, mert hajmeresztő dolgokat beszéltek arról a piszokról és szennyről, amelynek közepette a budapesti pékek a kenyeret sütötték. A pékeknek egyéb sem kellett: fölemelték a kenyér árát, mert „a tisztaság óriási terheket ró reájuk“ — mondták a publikumhoz intézett kiáltványukban. De a fővárosi pékekben mindig meg volt a drágítási hajlam. 1453-ban Buda város tanácsa kény-telen volt megállapítani, hogy a zsemlének húsz latosnak (2137 grm.) kell lenni és megállapították a kenyér árát is. Egy kilogramm zsemlének (fehér kenyér) 4.7 dénár (9.4 krajcár) volt az ára; egy kilogramm barna kenyéré 4.7 krajcár. 1706-ban Buda város tanácsa ismét kénytelen volt beleszólni a pékek dolgában és meghagyta, hogy a polgári sütők egyforma és teljes súlyú kenyeret süssenek, mert „ahány lat hiányzik, annyi tallér büntetés", így volt ez azokban az időkben, amikor a hatóság szabta meg az árakat Most azonban, amikor a limitációs idők véget értek és a kínálat és kereslet viszonya szabályozza és szabja meg az árakat: most annyi a kenyér ára, amennyit a pék kér érte. Ha a hatóság mégis bele akar szólni az áralakulásokba és a publikumot meg akarja védeni a pékek uzsorája ellen, akkor nem tehet mást, minthogy maga is beáll péknek és konkurrenciát csinál a többi pékeknek. A főváros is konkurenciát akart csinálni a pékeknek, amikor megépítette a városi kenyérgyárat. Csakhogy ezt a konkurenciát kissé ügyetlenül kezdte. Az első baj az volt hogy bár a főváros lakossága naponta körülbelül hatszázezer kiló kenyeret fogyaszt, a főváros a hatósági kenyérgyárat mégis úgy építette meg, hogy a kenyérgyár, ha teljes erővel dolgozik, napi produktuma akkor sem haladja meg a huszonnégyezer kilót Márpedig ez a huszonnégyezer kiló hatósági kenyér nagyon kevés. Ezzel nem lehet szabályozni a piaci árakat Nagy baj az is, hogy a kenyérgyár munkásai gyakorlatlanok, nem értenek a gépek kezeléséhez, így aztán nem csoda, hogy a hatósági kenyérgyár ma huszonnégyezer kiló kenyér helyett mindössze csak tizenkét-tizennégyezer kilót tud sütni. A főváros közélelmezési osztálya ugyan váltig bizakodik benne, hogy a kenyérgyár szeptember végén már huszonötezer kiló kenyeret fog sütni naponta, de ez a huszonötezer kiló még mindig nagyon kevés, mert nagy részét a kórházakban és népkonyhákban fogják elfogyasztani. Mindenesetre helyes dolog lenne tehát, ha a főváros már most gondoskodna a kenyérgyár kibővítéséről. Gondoskodni kell róla, hogy a gyár huszonötezer kiló helyett legalább hetvenötezer kiló kenyeret tudjon produkálni. Érdekes különben, hogy a kenyérgyár megnyijtása napján a pékek négy fillérrel szállították le a kenyér árát. Ez már nagy eredmény, mert ha azt veszszük, hogy Budapesten naponta hatszázezer kiló kenyér fogy el, akkor ez a négy filléres árleszállígtás azt jelenti, hogy Budapest közönsége naponta huszonnégyezer koronát, egy esztendő alatt pedig nyolc millió hétszázhatvanezer koronát takarít meg kenyéren. A kenyérgyár tehát, melyet611.000 korona költséggel éppíttetett Budapest közönsége, már eddig is kifizette magát. Panaszokat hallunk, hogy a barna kenyér nem elég sós és hogy olykor olyan kenyér is kerül forgalomba, amelynek nincs meg a teljes súlya. Ezek a bajok annak a következései, hogy a kenyérgyár munkásai még nem elég verzátusak mesterségükben. A keverést már úgy-ahogy megtanulták, de a sütéssel még tényleg sok baj van. Egy két kilós kenyérhez 2,40 kg. tésztát tesznek be a kemencébe. Ha a tésztát kellő ideig sütik, akkor a sült kenyér súlya pontosan két kvó. A baj azonban az, hogy a gyakorlatlan munkások igen gyakran elvétik a sütés idejét Ezen a bajon azonban majd segít az idő és akkor a hatósági kenyér bátran megállja majd a helyét a pékkenyér mellett. • A vásárcsarnoki helybérlők ügye. Néhány nappal ezelőtt hírt adtunk róla, hogy dr. Vaszilievits János alpolgármesternél a központi vásárcsarnoki helybérlők egy küldöttsége járt amely azt kérte, hogy a város 80 bérlővel szemben alkalmazott felmondását vonja vissza. Ezzel a kérelemmel, mint jelentettük, tegnap a tanács is foglalkozott A tanácsülésből azután az illetékes ügyosztály előterjesztése alapján megállapítást nyert az, hogy ebben az ügyben nem