Pesti Napló, 1909. szeptember (60. évfolyam, 206-231. szám)
1909-09-05 / 210. szám
/•^Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1909 szeptember 5. 210. szám. 17 * Ingatlanok forgalma. A múlt héten a főváros területén a következő ingatlanok kerültek átírás alá: 60 bérlőről, hanem 80 áruhelynek a felmondásáról van szó, amelyet eddigelé tizenkilenc bérlő bérelt. Úgy értesülünk azonban, hogy ez a felmondás mégennek a 19 bérlőnek a kihelyezését sem jelenti, mert mindössze csak azt tervezik, hogy ezek a bérlők, akiknek mindegyike legalább 4—5 helyet bérel — és innét a 80-as szám — az eddigitől eltérő csoportosításban nyerjenek elhelyezést A főváros tanácsa ebben a kérdésben, amelynek megítélésénél tisztán a közélelmezés érdekei vezérlik, a vásárcsarnoki bizottság véleményét kívánja ismerni és e vélemény alapján fog azután a helycsoportosítás kérdésében véglegesen dönteni. Erre való tekintettel a közgazdasági és közélelmezési ügyosztály a fentnevezett bizottság tagjait e hó 10-ikének (péntek) délután fél 5 órájára ülésre hívta össze. * Iskolaépítés. A VL kér, Lehel-utca és Aréna-út sarkán (a régi zsidótemető helyén) építendő elemi iskola munkálataira beérkezett ajánlatokat ma bontották fel A föld- és kőművesmunkákra 2, a kőfaragómunkákra 2, az ácsmunkákra 2, a tetőfedési munkákra 4 és a vasmunkákra 2 ajánlat érkezett be. Az ajánlatokat a mérnöki hivatalnak és a számvivőségnek adták ki átszámítás és felülvizsgálat céljából. Az építkezésre felügyelő bizottság a jövő héten dönt az ajánlatok felett. * Botránykő a mészárosok k között. A mészárosok között már évek óta nagy a háborúság. Két párt küzd egymással. Schubert Sándor pártja és Lindmayer György pártja. Mind a két pártnak van faggyúértékesítő szövetkezete s a két szövetkezet a középpontja a háborúságnak. Ma a Schubert-párt „Botránykő a mészárosok között“ címen kis füzetet adott ki, amelyben a legsúlyosabb vádakkal illeti Lindmayerék szövetkezetét, a Budapesti Mészárosok Faggyúértékesítő Szövetkezetét. A füzet írója azt állítja, hogy a szövetkezet évi negyvenezer koronával megkárosította a kincstárt. Löb Adolfról azt állítja, hogy a szövetkezet nevében saját magától vásárolja a faggyút s úgy osztályozza, ahogyan akarja s a saját üzlete után 14—16 ezer korona jutalékot vesz fö. Azt állítja a füzet írója, hogy a szövetkezet pénzéből a befolyásos embereknek nyolcvanszázezer korona kamatnélküli előleget adnak. Azzal is vádolja a szövetkezet ügyvezető igazgatóit, hogy egy igényperben hamis tanúkat szerepeltettek. A szövetkezet vezetősége is adott ki ma nyilatkozatot, amelyben rágalomnak mondja a füzet minden álitását s kijelenti, hogy a szerző ellen megindította a sajtópert. * A továbbképző tanfolyamok ügye. A továbbképző tanfolyamok ügyében gróf Festetics Géza tanácsos értekezletre hivta össze a kijelölt polgári iskolák igazgatóit. Az értekezletet ma délelőtt 12 órakor tartották meg. Az előadó dr. Demjén Géza tanácsjegyző volt. Az értekezleten az igazgatók előterjesztést tetttek több parallel-osztály felállítására, amit a közönség nagy érdeklődése tesz szükségessé. Intézkedés történt a szükséges tanerők kijelölése dolgában és még több, a tanfolyamok továbbviteléreés fejlesztésére vonatkozó fontos kérdésben. * Adófizetés. A székesfőváros adópénztárainál ezév augusztus havában a következő adóösszegek folytak be: állami adóban 6,287.876 korona 81 fillér; községi adóban 3.098.981 korona 59 fillér; útadóban 102.342 korona 41 fillér ;kereskedelmi és iparkamarai illeték címén 28 261 korona 14 fillér; betegápolási pótadóban 351.288 korona 24 fillér, összesen tehát 9.868.750 korona 19 fillér. Ezt az összeget 30.130 fél fizette be. Ez év január 1-től augusztus végéig 202.015 fél összesen 38.618.129 korona 46 fillért fizetett be, míg a múlt évnek ugyanebben az időszakában 210.969 fél összesen 36.819.439 korona 93 fillért fizetett be. Eszerint a folyó évben 1,798.689 korona 53 fillér többlet mutatkozik. A kerületi pénztáraknál postatakarékpénztár útján a következő adóösszegek folytak be: Az I. kerületben 387 fél fizetett 42.346 koronát; a II. kerületben 171 fél 22.216 korona 74 fillért; a III. kerületben 112 fél 8327 korona 85 fillért; a IV. kerületben 1121 fél 961.667 korona 65 fillért; az V. kerületben 493 fél 179.171 korona 28 fillért; a VI. kerületben 629 fél 186.374 korona 19 fillért; a VII. kerületben 1221 fél 184.529 korona 72 fillért; a VIII. kerületben 191 fél 110.222 korona 92 fillért; a IX kerületben 222 fél 43.060 korona 27 fillért és a X. kerületben 111 fél 9753 korona 67 fillért, összesen tehát 4958 fél 1.747.580 korona 28 fillért fizetett be. * A hét statisztikája. A múlt héten a fővárosban élve született 408, halva született 15 gyermek. Meghalt 290 egyén. Esketés volt 212. Az év eleje óta élve született 14.207, halva született 489 gyermek. Meghalt 10.140 egyén. Esketés volt 5103. A kórházak közül a Szent Rókus és fiókjaiban ápoltak 957, a Szent László-kórházban 274, a Szent István-kórházban 1298 és a Szent János és fiókjaiban 1161 beteget. Az öszszes kórházakban történt elhalálozások száma 60. — A marha- és lóvásártér forgalma: felhajtottak 7760 szarvasmarhát és 572 lovat. Eladtak 7653 szarvasmarhát és344 lósat. /: A pesti oldalon: Forró István és neje VII., Zugló u. 6. számú háza 15.785 korona 66 fillérért Pintér Józsefre. Lemberger Sámuel és neje X., Monoriút 4. számú háza 72.100 koronáért Latimák Jenőre. Stiastny Ferencné VII., Tökölyi-út 79. számú háza Lipp Ferencnére (öröklés). Lemberger Sámuel X., Cserkesz-u. 37. számú háza 3300 koronáért Politzer Ignácra. Politzer Ignác X., Cserkesz-utca 37. számú háza 3300 koronáért Linhárd József és nejére, dr. Szelényi Aladár és Zoltán VII., Király u. 27. számú háza 500.000 koronáért Herzfeld Dezső és nejére, továbbá Sauer Ignác és nejére, özv. Ramaséder Istvánná VIII., Népszinház-utca 16. számú háza Zahár Antalnéra és testvéreire (öröklés). Gróf Festetics Pál VII., Alsó-rákosi uton levő 1997—2003. hrsz. ingatlana 784.780 koronáért Dungyevszky Lázár és Szeiber D. cégre. Látos Jánosné X., Szigligeti u. 16/b. számú háza 10.700 koronáért Freiszleder Antal és nejére. Hoffmann Sándor V., Váci-út 120. sz. házrésze 58.666 korona 66 fillérért Mandel Gyula és Quittner Vilmosra. Keller Gerson és József VI, Béke-u. 11. számú háza 40.000 koronáért Langfelder Vilmosra. Charamza Ignác és Adél VII., Dohány-utca 64. számú háza 86.000 koronáért Horndonner Ignác és nejére. Hausner József és társai VIII., Fecske-utca 27. számú háza 39.040 koronáért Guttmann Mór és nejére. A budapesti marhavásártéri vásárpénztár r. t. IX., Soroksári-uton levő 9597—9598/a. hrsz. ingatlana 130.000 koronáért Mautner Henrikre. Reiszmann testvérek VIII. ker. Üllői út 50. számú háza 94.500 koronáért Herczog Salamon és nejére. Erzsébet gőzmalom részvénytársaság V., Pannónia-, Kárpát- és Visegrádi-u. levő 41 darab parcella 1.242.007 koronáért a pesti magyar kereskedelmi bank és a hazai bank r. t.-ra. Sivitil Rezsőné VIII., Magdolna utca 28. sz. háza kk. Sivitil Antalra (öröklés), Messinger Ármin VII., Hungária-ut 193. és Béke-utca 14—16. sz. háza 50.000 koronáért dr. Messinger Simon és nejére, ugyanannak VII., Egressy-ut 20/a sz. háza Messinger Alajosra (ajándék), ugyanannak VII., Egressy-ut 18/c sz. háza dr. Messinger Simonra (ajándék), dr. Rósa Ferenc VIII., Lujza-utca 32. sz. háza 58.000 koronáért Tóth Dániel és nejére, Kasós János és neje VII., Komócsy utca 27. sz. háza 8261 korona 10 fillérért Kolecsányi József és nejére, Kratochwill Ede és neje VIII., Lujza-utca 4. sz. alatt lévő háza 55.000 koronáért Perl Ede és nejére, Vida Lajos IV., Veres Pálné utca 13. sz. házának ’/* része dr. Vida Zoltánra (cserejog), Diamant Samu VII., Dohányutca 12—14. sz. háza 430.000 koronáért Tolnay Simonra, Híd Lajosné VIII., Kender utca 8. sz. háza 104.226 koronáért Goldner Izraelre, dr. Vámos Gyula és birtoktársai IX., Üllői út 55. sz. háza 168.000 koronáért Auspitz Pál és nejére, Fesz! Frigyes X., Óhegyen lévő 8003/a/2. hrsz. ingatlana 500 koronáért Dodorisz Benő és birtoktársaira, ugyanannak X., Óhegyen lévő 8003/a/3. hrsz. ingatlana 500 koronáért Blankenstein Alajos és társaira, Schüszler Cottliebné VIII., Karpfenstein-utca 24. sz. háza 58.734 korona 18 fillérért Vajda Dezső és nejére, Benedek Dezső VII., Ida-utca és Ilka-utca 4. sz. háza 280.000 koronáért Schuller Józsefre, Stricker Sándor VI. kerület, Vasvári-utca 7. sz. háza 1.80.000 kpr.-ért Stark Nándor és nejére, Paulheim József VII., Kerepesi-út 62. sz. háza 95.000 koronáért Kozma Gézára, Peszl Frigyes X., Óhegyen lévő 8003/a/6 hrsz. ingatlana 500 koronáért Kellner Ede és birtoktársaira. Ugyanannak X., Óhegyen lévő 8003/a/5 hrsz. ingatlana 500 koronáért Nagy Ottó és Balázs Imrére. Ugyanannak X., Óhegyen lévő 8003/4 hrsz. ingatlana 500 koronáért Dörfler Lajos és birtoktársaira, Szollár Sándor és Etelka VI., Szondy utca 44/b és Bajnok utca 20. sz. háza 106.000 koronáért Sachsenhaus Márkus és nejére, Büchler János V., Felsőrakpart-ut 17. sz. háza 180.000 koronáért Bäck Vilmosra, Bäck Vilmos V., Felsőrakpart-ut 17. sz. háza 76.000 koronáért Büchler Jánosné és birtoktársaira, Balog Rezső VIII., Conti-utca 15. sz. háza kk. Balog Imre, Andor és Istvánra (öröklés). Kleindl János és Beckmann Ádám VI., Gömb-u. levő 1553—60/20/a. hrsz. ingatlana 1000 koronáért Beckmann Ádám és nejére. Ugyanazoknak ugyanott levő 1553—60/b. hrsz. ingatlana 1000 koronáért Kleindl János és nejére. Illyés Lajos VI., Babér-u. 79. sz. háza 2055 koronáért Rabnetz Gábor és nejére. Rabnetz Gábor és neje VI., Babér-u. 79. sz. háza 2466 koronáért Wohland Tamás és nejére. Strauss Adolfné és birtoktársai VII., Egressy-ut 18/b. sz háza 116.800 koronáért Weisz Jakab és nejére. Flamm Miksa és neje IX., Drégely-u. 12. számú háza 180.000 koronáért ifj. Morvay Bélára. Biermann testvérek VII., Komócsi utca 36. számú háza 10.500 komáért Strauss Árpádra. Szabó Jánosné és társa VI., Erzsébet királynéút 84. számú háza 27.677 korona 88 fillérért Fleischmann Charlottera. Weisz Miksa X., Füzér utca 21/a/b. számú háza 40.000 koronáért Hermann Antal és nejére. A főváros közmunkák tanácsának kezelése alatt álló fővárosi pénzalap V., Vizafogó dűlőben levő 1364. hrsz. ingatlana 21.700 koronáért Budapest székesfőváros közönségére. A budai oldalon: Bosnyákovits, Mihályné -I. Kereszt-tér 21. sz. háza 3400 koronáért Eres János és nejére, Stoits Tamás I., Gomba-utca 25. sz. házrésze Budapest székesfőváros közönségére (kisajátítás), Smidt József III., Pusztaszeri utca 75. sz. háza Smidt Erzsébet és Rózára, özv. Csontos Mihályné 1., Kútvölgyben lévő 8960. hrsz. ingatlana 3831 korona 80 fillérért Grafi Adolf és Prokesch Antalra, Bemner Pál I., Orbánhegyi-úton lévő 9987/1 2. hrsz. ingatlana 70.000 koronáért Garrmut Gyulára, Daugusch János I., Kelenföldön lévő 12981/17/8. hrsz. ingatlana 8500 koronáért Dreiacker Antal és nejére, Herczog Vincéné I., Kőérbereki dűlőben lévő 14778. hrsz. ingatlanrésze 8534 koronáért Saxlehner Andrásra, Deutsch Gyula II., Szemlőhegyi-utca 3. sz. háza dr. Dénes Sándor és társára, Killmayer István III., Bécsi-út 44. sz. házrésze Killmayer Anna és Etelre (öröklés), Deutsch Zsigmond I., Kelenföldön lévő 13725/74. hrsz. ingatlana özv. Deutsch Zsig-1 mondnéra, özv. Pflaumer Henrikné II., Niedermayer utca 12. sz. háza 12.000 koronáért Acsay József és nejére, Fellner Sándorné I., Lipótmezőn lévő 7272/3. hrsz. ingatlanrésze Fellner Kálmánra, Killmayer Anna és Etel I, Kurucles dűlőben lévő 7884. hrsz. ingatlana 78.000 koronáért Papp Kálmán és Frauenhoffer Lajosra, dr. Steiner Lajosné II., Vérhalom dűlőben lévő 6489. és 6490. hrsz. ingatlana kk. Steiner Emmára (öröklés), dr. Kövér Kálmánná és társa II., Rézmáli dűlőben lévő 6282/8. hrsz. ingatlana Zilzer Bélára, özv. Kümmerle Gottliebné III., Lajos utca 60. sz. háza 94.129 korona és 12 fillérért Hermann Józsefre, Waczula Antal II., Rézmáli dűlőben lévő 6232/3. hrsz. ingatlana 4700 koronáért Nienausz István és nejére, ugyanannak II„ Rézmáli dűlőben lévő 6232/9. hrsz. Ingatlana 5264 koronáért Sánta Ignácra, Futó Ferenc és birtoktársai I., Sashegyen lévő 12609. hrsz. ingatlana 24.000 koronáért Mirth András és nejére, Killmayer Anna és Etel II., Hattyu utca 14. sz. háza 100.000 koronáért Leikam Gusztávra, Szalay János II- Margit-utca 8. sz. háza Szalay testvérekre (öröklés), Hermann Jónás és neje III., Bécsi út 66. sz. háza 20.000 koronáért Ács Ignác és nejére, Friedländer Miksa I., Kelenföldön lévő 12747/1. hrsz. ingatlana 9000 koronáért Misoga Károly és nejére. — Budai görög keleti szerb egyházközség I., Kelenföldön lévő 13882/1—2 hrsz. ingatlana Holek Sámuelre (vételjogcím), Hajdú Károly 1., Németvölgyben lévő 12718 hrsz. ingatlana 1200 koronáért Sógor Józsefre, Készíts Vilma II., Batthyány utca 18. sz. házának felerésze 40.000 koronáért Broózer Mória, özv. Münzberg Lászlóné és gyermekei II., Margit-utca 22. sz. háza 9000 koronáért Schäffer János és nejére, Lutz József és neje Ill. Lajos-utca 46. sz. háza Budapest székesfőváros közönségére (kisajátítás), Lellbach Kálmán és birtoktársai I., Kelenföldön lévő 13891/3 hrsz. ingatlana 10.800 koronáért Wagner József és nejére. ZTarka krónika (A tanár. — A zászlók.) A Zugligetben történt nemrégiben, egy meleg augusztusi délutánon. 1j Az egyik erdei után üldögélt egy negyedik gimnazista, élvezvén a vakáció örömeit. A szép nagy, csöndben kitűnően érezte magát, bizonyosan mindenre gondolt, csak az iskolára nem, a közeledő új tanévre, a tanulásra meg a szigorú tanárokra. Ekkor lépések nyikorgása zavarta meg édes semmittevésében, feltekintett és előtte állott egy nagyon jól ismert arcú öreg úr, az osztályfőnöke. Felugrott a padról, ijedten, mintha csak valamin rajta érte volna a professzor. — Alá'szolgája, tanár úr! — köszönt fülig pl* rulva. ff — Szervusz fiam! — köszönt a tanár is azzal a bizonyos vakációs jóindulattal. Aztán jól ismert gyors mozdulatával benyúlt a zsebébe — mintha csak a kalkulus könyvecskéjét akarta volna kihúzni — elővette a zsebkendőjét, megtörölte a homlokát és megkérdezte a fiútól: — Nem tudnád nekem megmondani, hogy merre van a Melinda-út? A diák most már elsápadt. m — Ne—e n em tu—tudom, tanár úr kérem — hebegte — de talán kaphatnék még egy kérdést? . . . ,• i ! 1 A Royal-szálloda előtt járt a minap egy k uras asszony ötéves fiacskájával * Az okosszemü kisgyerek érdeklődve nézegetett maga körül, egyszerre csak megakadt a szeme a