Pesti Napló, 1912. december (63. évfolyam, 284–308. szám)
1912-12-15 / 296. szám
Budapest, vasárnap PESTI NAPI, 1912 december 15. 296. szám. 11 dózuzó, mely a Dardanellák bejáratánál őrszolgálatot teljesít, ma egy ellenséges torpedózuzót vett észre, mely Kumkaleból jött és Szedilbarnál megálloit. A Szfendom körülbelül 3010 méternyire közeledett a török hajóhoz és ágyúval többször rálőtt. A Szfendoni kíséretében lévő Lonchi nevű torpedózuzó Kumkale és Szedilbar erődeit bombázta. Az erődök, valamint több parti erőd viszonozta a tüzelést anélkül, hogy talált volna. A török torpedózuzó a Dardanellák belsejébe menekült anélkül, hogy a görög hajók bombázásaira reagálna. Szkutari ostroma, Cattaro, december 14. Sz ku tari előtt rövid megszakításokkal tegnapig folyt a harc. A támadók mindig a törökök és a montenegróiak a védekezésre kénytelenek szorulni. A törökök a Tarabosról igen sikeresen bombázták a montenegrói tüzérség állásait és a montenegrói ágyukat elhallgattatták. A montenegrói ostromló hadsereg helyzete nagyon rossz és az az állításuk, hogy Szkutari legközelebb el fog esni, teljesen alaptalan, mert a montenegróiak sem a Tarabosnak, sem a városnak nem tudnak közelébe férkőzni és a csapatok e miatt rendkívül izgatottak. A rendkívüli hideg, szállásoknak majdnem teljes hiánya és az élelmezés nehézségei annyira megnehezítették a montenegróiak helyzetét, hogy kétséges, vájjon képesek lesznek-e az ostromot hosszabb ideig folytatni. Napóleon. A Pesti Napló albuma. A napóleoni évfordulók sorában az idei esztendő hordja szárnyán a legmegrenditőbb emlékeket. 1812. Oroszország, Borodino után Moszkva, hósivatagok, a Beresina jeges zajlása, amily dermesztő széllel süvölt a vég kezdete! Nem egészen húsz év, ameddig Napóleon felszállása és a magasban ragyogása tartott; ami ezután következett, az az agónia. Nagyszerű visszaütésekkel váltakozó halálküzdelem, de végküzdelem, melyre Waterloo estéje reáborítja a halotti leplet. A páratlan epopéa be volt fejezve. Napoleon letűnt a világ színpadáról és a világ gazdagabb lett egy szédületes életpálya látványával. És mily csábító látványával! Mennyi sokat lehet benne megpillantani! Világok összeomlását, melyből az új világ születik, titáni harcok, roppant vonaglások és tüneményes fordulatok, földet rengető viharok, melyek diadali ünneplésekkel váltakoznak, csodálatos emberek és valamennyi között a legcsodálatosabb: a világ ura, Napóleon. Soha úgy nyitva nem állott az út a sikerhez, mint a harmincéves marsalok e korában és senkiben annyira fel nem leljük a siker megbűvölő nagyszerűségét, mint Napóleonban. A csodálat épp oly bő anyagot talált itt, mint amennyi lelkesítőt a fantázia és letelvén a pár év, melylyel túlélte magát: a diadalmenet, melylyel holttestét párisi nyugvóhelyére kisérték, visszaadta minden dicsőségét. Az emberiség azok közé iktatta, kik előtt megfeledkezik önmagáról. Hódítás volt az élete és hóditóvá lett halálában is és ha száz év előtt meg kelett élnie a vég kezdetét, a százados évfordulón újra teljében érezteti a világgal lényének és szerepének varázsát. Íme a közérzés nagy kapcsolata, melynek felismerése a Pesti Napló idei albumát sugalmazta. Ha kellene előzetes igazolás a Napo- 1 e o n-Album-hoz, ez megtalálható az évfor-duló aktualitásának és Napoleon feltámadt dia- dalának ez összetalálkozásában; az utólagos igazolást pedig megadja az album maga. Kissé nehéz dicsérni a magunk munkáját, de ezúttal megtehetjük, mert hiszen olvasóink ellenőrzésének a szeme láttára tesszük. Kéznél a bizonyság, hogy jogosan dicsekedhetünk a Napole o n Albummal. Diszmó, és pedig a szó legméltóbb jelentésében. És legyen szabad ezt különösen hangsúlyoznunk. Mert hiszen a „diszmü“ kifejezésnek olyan hangzása van, hogy nem örömest használjuk. Kissé nagyon is sok példa hozzászoktatott bennünket, hogy a diszmü olyan könyv, mely lényegesen vétkezik a könyv kötelessége ellen. A könyv tudnillik a tartalmáért van, a diszmó pedig rendszerint csak a formájáért. A bekötési táblájával, a nyomdai ipar fényűzésével helyettesíti a tartalmat. Cifraságnak készült, nem pedig könyvnek. Azonban noha mindezt tudjuk, a N a p o le o n Albu m-ról szólva mégis diszmüvet kell mondanunk, de azzal a hozzátevéssel, hogy egyszersmind könyvnek is kiváló. Pompás a külseje, de nem csekélyebb kvalitású a tartalma sem. Szövege és tömérdek illusztrációja szerves összefonódásban olyan Napóleon-monográfiává teszi, mely amenyire méltó diszével a tárgyhoz, olyannyira gazdag megvilágítással is szolgál. Amit ad, az valóban: Napóleon írásban és képben. Ami az utóbbit illeti: a festőművészet az ábrázolások egész tömegét kínálta a napóleoni epopéa hőseinek és jeleneteinek bemutatására és az album bőven merített ebből az anyagból. Tizenkét sokszínű műmelléklet és mintegy hetven egyéb reprodukció: mintha valami nagy Napóleon-múzeumban járnánk, olyanban, amilyen ekkora teljességben egy sincs a valóságban, úgy tárul fel előttünk a napóleoni világ. Arcképek, a harc és a béke jelenetei, szertartások és ünnepélyek megörökítő ábrázolásai egész a carricaturák tanúskodásáig... És a szöveg, mely a képek mentén húzódik, végigkalauzol Napóleon egész életpályáján, megmutatja államéleti és magánemberi vonatkozásaiban és megtoldja az egészet a Reichstadti herceg tragédiájának általános érdekű és Napóleon Magyarországhoz való viszonyának nekünk különös jelentőségű feltárásával. Az album e részének dr. Bányai Elemér, dr. Fabó Bertalan, Lakatos László, Lendvay Károly, Salgó Ernő, Színi Gyula és Tábori Kornél voltak a munkatársai, továbbá Landesz Elek, kit azért említünk utolsónak, mert neki külön elismerés is jár, lévén, hogy az ő gondosságát, ízlését és buzgó szakavatottságát dicséri az egész mű szerkesztése és összeállítása. És hogy amit tervezett, az ily pompásan sikerült, annak érdeméből nem szabad kifelednünk a Hornyánszky nyomdát sem, mely az album nyomdai kiállításával újból fényes bizonyítékát adta, hogy joggal élvezi nagy tekintélyét. Egyébként pedig nem tudunk elismerőbbet, mint hogy a „Pesti Napló“ idei albuma méltón sorakozik a megelőzőkhöz. Bennünk ez megnyugtató érzést, olvasóinkban pedig, reméljük, megelégedést támaszt. Elutazás dőlt .•© •© üggyé meg a Pesti Hantát a isáros! Isklapánas Siénál, mert a kormány a pályasadBS-rókán neve* engedi árusítani! ' A magyar’ patronázs-ügy* — Gyermekvédelmünk bajai. — (Saját tu d ó s i tó n król.) A magyar patronázs-egyletek most tartják záró gyűléseiket, amelyeken idei munkálkodásuknak eredményéről számolnak be. A jelentések általában sikerekről beszélnek. Megállapításaiknak azonban nehezen tudunk hinni, mert élénken emlékezetünkben élnek a sajtóban részletesebben tárgyalt borzalmak, amelyekkel kapcsolatosan már az illetékes tényezők is a patronázs-ügy csődjét emlegették. Többször is kifejtettük már, hogy a patronázsegyletek mai formájukban nem tölthetik be igazában nagy feladatukat, hogy sürgős reformokra van szükség. Egy nagy szakférfiú véleménye alapján is vázoltuk a baj forrását, mely az egységes vezetés hiányában található. Megírtuk azt is, hogy a gyermekvédelem gyakorlati emberei abban keresik az egészséges reformálást, hogy az állam vegye át a vezetést. Hónapok teltek le, különféle tervek merültek föl, de az általános reformok még nem alakultak ki. Az igazságügy minisztériumban állandóan foglalkoznak a fontos kérdéssel s a magyar büntető intézetekre vonatkozó legújabb rendelkezések már jelzik a patronázs-ügy reformálásának utait is. Már tavaly a szamosújvári fegyháznak javítóintézetté való átalakítása a gyermekvédelem problémájával volt kapcsolatos. Egyébként is fölöslegesnek tartották, hogy ezt a fegyházat régi formájában föntartsák. Hiszen a mai magyar fegyházak ötezernégyszázhetven embert képesek befogadni s a fegyencek száma most körülbelül csak négy és fél ezer. E szerint nyolckilencszáz bűnös részére ma is van hely. Ilyképen az igazságügyminisztériumban komolyan foglalkoznak a gondolattal, hogy hamarosan még egy egyházat megszüntessenek", illetve átalakítsanak a gyermekvédelem céljaira. A minisztériumi tervek szerint a fiatalkorú bűnösöket nagyrészt a budapesti gyűjtőfogházban helyezik el. Még Brassóban vannak jelentősebb számmal, de a többi tizenegy fogházban — amelyet a javító nevelés céljaira az idén berendeztek — aránylag kevés a vétkező gyermek. A fővárosi koncentrálásnak oka az, hogy így a kiképzés eszméjét könnyebben és olcsóbban lehet megvalósítani. De hogy az eredmények nem teljesen kielégítők, sőt nem ritkán a legerősebb kritikára is alapot adnak — ezt a közelmúltban nyilvánosságra került botrányos események igazolják. A mai tervek szerint jövőre a nyolc állami javítóintézetet olyképpen fejlesztik, hogy bennük 3005 növendéket lehessen elhelyezni, mégpedig úgy, hogy a javításra szoruló gyermekek ezután több éven át maradhatnak ott. Ez igen fontos eredmény, mert a büntetőbíróságoknak eddigi védő munkáját igen megbénította az a körülmény, hogy hosszabb időre való elhelyezés nem volt mindig lehetséges, márpedig a javító neveléstől sikereket hetek alatt nem várhatunk. Javítóintézeteink között ma legnagyobb a kassai, amely 720 egyén befogadására alkalmas. Utána az aszódi és a szamosujvári fogházak következnek , bennök 600—600 növendék részére van hely s benépesítésük — ha a szükség úgy kívánja — a jövő esztendőben fog megtörténni. Az államiak mellett a patronázs-egyesületek tizenkét állandó intézetet tartanak fen, ahol összesen ötszázkilencvennyolc gyermeket nevelnek az életre. E tekintetben a tavalyihoz képest szaporodás mutatkozik, mert ez évben Kassán, Békésgyulán, Znióváralján és Makón alakultak nevelőintézetek. Közöttük külön említést érdemel a makói, mely nyolcvan leány részére készült. A magyar patronázs-egyletek közül csupán tizennyolc tartotta fönn magát a saját erejéből míg huszonnyolc egyesület az idén körülbelül háromszázezer korona állami segítést kapott. A magán nevelőintézeteket az igazságügyi kormány kétszázhetvennégyezer koronával segítette. Végül még a legfontosabb kérdést kell megvilágítanunk, hogy nálunk az ily nagy apparátussá folyó védelmi akciónak megvan-e a kellő hatása. Erre határozottan nemmel felelhetünk. Vannak